Trencsényi László: Utak a „Több úthoz”

Loránd Ferenc életének 80., az Iskolafejlesztési Alapítvány 20. évében

Jelen írásban azt kell igazolnom, hogy az 1992 tavaszán a Marczibányi téri Művelődési Központban telt házzal megszervezett Több út c. konferencia fontos, meghatározó gyülekezőhelye volt a „maratoni seregnek”, számon tartandó esemény, megkerülhetetlen adat.1

Trencsényi LászlóAz előzményekhez hozzátartozik az a küldetés és feladatsor, mely a fő szervezőt, az Iskolafejlesztési Alapítványt, illetve az OKI Iskolafejlesztési Központját jellemezte. (A két szervezet lényegében azonos személyi összetételt jelentett.)

Az egykori Országos Pedagógiai Intézet reformjához vezetnek a nyomok. Az 1985-ös oktatási törvény előkészítése és végrehajtása ügyén fáradozó minisztérium, személyesen a miniszter, Köpeczi Béla akadémikustársát, Szabolcsi Miklóst nevezte ki a háttérintézet főigazgatójának. A kinevezés mögött az „akadémiai lobby” ereje is kitapintható. Az MTA-OM közoktatási-köznevelési munkabizottság a „Fehér könyvvel”, egy modernizált műveltségképpel tette híressé magát, az sem volt közömbös, hogy a tudós testület modernistáihoz az utolsó kanyarban hozzátapadt a pedagógia avantgardja is, s így a műveltségkép mellé egy nevelési appendix is került, mely egy progresszív iskolaképet rajzolt meg, elsősorban Gáspár László elméleti meghatározásaira támaszkodva. (A közvetítő Loránd Ferenc volt, aki ebben az időben egy soha meg nem valósuló modelliskola-kísérlet kialakításán dolgozott akadémiai szervezetben.)2 Az akadémiai lobby az 1972-es oktatási párthatározat után erősödött fel. A politika – nem utoljára, de sok szempontból először – a tudomány mágusköpenyével kívánta eltakarni fájós izületeit, gyulladt visszereit. A világhírű anatómus, Szentágothai János vezette – ekkor mindenképp a modernitást képviselő – Akadémia ehhez partner volt, s e hullám emelte az egyébként a pártirányítás szempontjából is comme il faut történészt a miniszteri székbe. 1972, 1978, 1985 – e szimbolikus lépéseknek szoros következménye volt az OPI új szerepe, s ebben Szabolcsi akadémikus újrafelfedezése.

Az irodalomtörténész ekkor a modern tájékozódású hazai irodalomtudomány egyik ikonja, a „borzongató” strukturalizmust próbálta „szalonképessé” tenni, József Attila-kutatásai a szakma modernizációjának jegyeit viselték magukon. Nyugatos tájékozódású, művelt férfiú volt, aki a második világháború utáni pezsgésben már szerepelt nevelésügyi szakértőként is, a cserkészet reformátoraként, illetve a legendás Országos Neveléstudományi Intézet munkatársaként dinamikus lobogással dolgozott akkor is. Minden szempontból tehát egy új, szakmai modernizációt vállaló intézet képével lépett a porondra. Nem volt könnyű dolga, a korábbi OPI nem volt a modernizáció fellegvára egyfelől, s hatalmi pozíciót képező identitása, monopolhelyzete is megannyi tehetetlenséget jelentett.

Szabolcsinak „kívülről” kellett támogató csapatokat toboroznia. Így lelt a politikai játszmákban váratlanul megszüntetett rövid életű akadémiai pedagógiai kutatócsoport morzsalékára, s bízta meg ennek egykori munkatársát, Mihály Ottót egy új tudományosságot és új fejlesztést fémjelző, bár jóformán szatellitként működő részleg vezetésére. (A szatellit jelleg abban is érvényesült, hogy fizikailag is elkülönült e részleg elhelyezése, a Gorkij fasorban már nem jutott hely, a IX. kerületi Könyves Kálmán körúton kapott irodákat Mihály Ottó gyarapodó csoportja. De Szabolcsi érezhetően belső átalakítási küzdelmeihez használta a csoportot, a Könyves Kálmán körúti „végvárból” gyakran hívott segélycsapatokat saját várbéli legénységének csillapítására.)

Az Iskolakutatási Központ – később Iskolakutatási és -fejlesztési Központ – összetételében érvényesült a több évet UNESCO-ösztöndíjjal nyugaton töltött alapító igazgató makacs vitakedve (nevezzük először szerényen így, ebből évek alatt válik a pluralizmus teoretikus igenlése).3 Ebbe a humánpolitikába belefért – Szabolcsi passzív tudtával – bizonyos erősödő ellenzéki elemeknek juttatott álláshely is. Nemcsak Bilecz Endrének volt „rejtekező” munkahelye a központ, de a Beszélő-körrel nyíltan kapcsolatot tartó Matern Évának, Garbacz Teréznek is, a titokzatos Habermann Gusztávnak is, és Dobsi Attilával (a későbbi Nemzeti Kerekasztal szereplőjével), sőt még Bogár Lászlóval is volt hosszabb-rövidebb munkaszerződés. Megjegyezzük, hogy fenti nevek az intézeti munka perifériáján helyezkedtek el, inkább illusztrálják a vezető merészségét, illetve a történeti helyzetet. A mértékadó ikonok az alakuláskor mégiscsak Loránd Ferenc, Vekerdy Tamás, Mohás Lívia voltak. Hamarosan önálló periodikákkal ad hírt magáról a szervezet. A Kutatási beszámolók, Nézőpontok, Belső műhelytanulmányok c. kis példányszámú kiadványsorozatok után valóságos folyóiratok is indulnak, a MATARKA-rendszerben nyilvántartott Neveléselmélet és Iskolakutatás, illetve a Fejlesztő iskolák – Iskolafejlesztések. Négy kötetet élt meg Az iskola megújításának mai útjai c. könyvsorozat. Az Educatio sorozatában jelent meg összefoglaló tanulmánykötet, a sokszor idézett Iskola és pluralizmus című. (Már az Iskolafejlesztési Alapítvány lesz a kiadója a szintén szintézis értékű műnek, a Törvény és iskolának.)4

Mire az iskola világának átalakításával összefüggő törekvések megjelentek a nyilvánosságban, addigra a Könyves Kálmán körúton érett formában nyert megfogalmazást egyfelől a pluralizmus igenlése, másfelől az iskola átalakításának a helyi innovációkon alapuló stratégiája.5

E stratégia valóságosan is testet öltött. Hiszen Vekerdy már makacsul „waldorfizál”, Loránd eleinte a szocialista munkaiskola modern modelljén fáradozik (Gáspár vezető támogatója), majd a politikai változások lényegétől megérintve a német szociáldemokrata Gesamtschule-modell elkötelezettjévé válik,6 a központ igazgatója a szolnoki Varga Katalin Gimnázium kísérleti tapasztalatait, nemkülönben az épülő pécsi Nevelési Központot (s vele az ÁMK-mozgalmat – az „alfákat” vizionáló Vészi Jánossal együttműködve, de némileg távolságot tartva tőle) hozza hozományként. Néhány hónapon belül (bővítések is lezajlanak a reformer tendenciát erősítendő intézeti átszervezések nyomán) megjelenik a Freinet-pedagógia is, az Új Iskola mozgalmat, a Leveleki Eszter-i Pipeclandot, a napközis klubmozgalmat élettörténetében előzményként vállaló Kereszty Zsuzsa a rogersi pedagógiát hozza az együttesbe. Több szálon felerősödik a kapcsolat a Corvin téri (akkori Népművelési Intézet) reformvilággal is. Deme Tamás, Koncz Gábor gyakori szereplője Mihály Ottó rendezvényeinek, de kapcsolatokat keres az „embertanos” Kamarás István, a Mezei Éva, Debreczeni Tibor, később Gabnai Katalin fémjelezte drámapedagógia, sőt a neofolklorizmus (Zelnik, Sebő, a táncházmozgalom, a játszóházi mozgalom) pedagógiája is. A települési, helyi társadalomfejlesztésként értelmezett közösségfejlesztés alakuló szellemi központjainak megannyi képviselője (Beke Pál, Péterfy Ferenc, sőt a falufejlesztő agrárszociológus, Kemény Bertalan is) megjelenik e körökben, sőt közös fejlesztések indulnak.

Ez a holdudvar napi impulzusokat hoz a Könyves Kálmán körúti kutatóhelyre egyfelől, szakmai feladatokat, már-már megrendeléseket másfelől. Szabolcsi elvállalja a Pedagógiai Kísérletek Felügyelő (majd Szaktanácsadó) Bizottságának gondozását, a feladat a Könyves Kálmán körútra kerül.

A pedagógiai kísérletek, a kísérleti iskola eszméje a 70-es évektől kíséri az oktatásfejlesztést. Ma már tudjuk, az alternatív működés legitimációjának volt rejtőszíne a kísérleti engedély.7 A minisztériumban pozícióhoz jutó Gazsó Ferenc és köre nagy hévvel igyekezett visszafordíthatatlanná tenni a meginduló pluralizálódást, ezért szórta a kísérleti engedélyeket. Később megszületik a rendelet is, ám tény, hogy a kísérleti engedélyeket osztó minisztériumban erre az időre ezen intézményekről nincsen egységes, követhető nyilvántartás.

A PKFB, a legitimációs „fügefalevél” e működéseken a – még nem neveztetett így – minőségbiztosítás eszköze lett volna. Elnöke s titkára volt, minden befogadott-legitimált kísérlet vezetőjéből és egy-egy, az OPI munkatársai közül felkért referensből állt.

A dolgok bonyolult állása szerint tehát PKSZB „felügyelete” alá került Gáspár László Szentlőrince, illetve később Szentlőrinc középiskolai kiterjesztése, Mihály Ottó szolnoki Varga Katalin Gimnáziuma, a pécsi nevelési központ (később ennek „fiókája”, a halásztelki ÁMK)8, Ágoston György integrált középiskolája, Mátrai Zsuzsa tiszakécskei kísérlete (Fifty-fifty), Zsolnai József Értékközvetítő és Képességfejlesztő Programja, Bánréti Zoltán Nyelvi és Irodalmi Kommunikációs Nevelés Tizenéveseknek c. programja. A PKSZB havonta ülésezett, vizsgálatokat folytatott, állást foglalt. Szentlőrinci értékelő vizsgálata volt a legemlékezetesebb.

Az organikusan bontakozó változtatási törekvések világa, a lassan innovációknak nevezett univerzum gyarapodása kinőtte a PKSZB kereteit. A segítségkérők jelentős része az OPI-t, majd az OKI IFK-t kereste meg tanácskéréssel.

Az 1990-es kormány/rendszerváltozás után Országos Közoktatási Intézetté, OKI-vá váló, s némiképp a rendszerváltás konszolidáció-ígéretével működni kezdő háttérintézet keretei szűkösnek bizonyultak ezen elvárások fogadásához.

Így jött létre 1990-ben ugyanezen erőkből az Iskolafejlesztési Alapítvány, mely önálló jogi személyiségűvé válván kínálhatta magát szakértelmével – alapvetően az intézet infrastruktúrájára támaszkodva, részben az intézet feladatait teljesítve – az intézményeknek, fogadta el organikus fejlesztések gazdáinak felkérését.9

Volt is ebből vita.

Egyfelől – egyébként az első hatalmas innovációs forrás, a Zsolnai nevéhez fűződő, innováció-támogató állami nagyberuházást, a Pedagógusszakma Megújítása (PSZM) projektet az IFA vezető aktivistái részéről ért kritika nyomán Zsolnai József maga vonta kétségbe e csoport politikai legitimitását, mint posztkommunista, posztmarxista (szocialista neveléstudósoknak titulált) kör befolyása ellen lépett fel saját pozícióinak erősítése érdekében.10

Másfelől – Nagy Mária és mások írásaiban – az vonódott kétségbe, hogy intézményi innovációk szakértését lehet-e non-profit, vagy akár for-profit módon bevételszerző tevékenységként végezni. Vajon nem az állam áldásos kötelessége ez – vetődött fel a kérdés?11

Kik voltak az OKI-IFA alakulat kliensei ebben az időben?12

A már említettek mellett13 érvényesült a drámapedagógia befolyása14, többen Freinet hírével tértek meg külföldi kalandjaikból, Kereszty Zsuzsát a Csenyétére készülő tanítók keresték meg, s indult meg egy alapvetően rogersiánus innováció, a Burattino iskola alapítói e sorok szerzőjével tartottak kapcsolatot. A Burattinót alapító Mezei Katalin az imént említett Éva leánya volt, Vég Kati pedig a Lauder felkészülő csapatából került ki, s vált a Burattino alapítójává.15

A minisztérium innovációkat segítő főosztálya is gyakran küldött intézményt a Könyves Kálmán körútra. Így került ide a Kodály Magyar Kórusiskola alapítója, Sapszon Ferenc, s az iskola megalapításában bábáskodott az OKI-IFA csoport.16 Az OKI-IFA csoport képzései, nyilvános szereplései nyomán jelentkezett – mondhatni az utcáról – a Pannonia Sacra egyházi alapítványi iskola, a Pax Animae Iskolaszövetség. Megkeresés érkezett a Győr-Ménfőcsanakon létesítendő Győri Balett kezdeményezte művészeti iskola segítését illetően is.17 Pedagógiaiprogram-írási szaktanácsadást vállaltak pl. Szigetmonostoron, Biharkeresztesen, a székesfehérvári Kodály Iskolában, a Nivegy-völgyi, balatoncsicsói körzeti iskolában. Az OKI-IFA volt a kezdeményező Tuzséron, Rákócziújfalun, Kállón, Kiskunhalason és másutt, ahol Hamrák Anna valósította meg a „kétéves első osztály” modelljét. A „húszakon” kívül kért bebocsáttatást Ferge József, a sármelléki ÁMK igazgatója, s részesült támogatásban, integrálódott a mozgalomhoz.18 Loránd Ferenc megbízatást – s több ízben nem teljesített nagy támogatási ígéretet – csalt ki az oktatási kormányzattól a 12 évfolyamos iskola pilot-iskoláinak kialakítására.19

A csatlakozó intézmények köre egyben személyes kötődéseket is jelentett. Vállalkozó kedv, elkötelezettség jellemezte ezeket az iskolavezetőket, aktivistákat, mélyből, a praxisból jöttek, „nehéz emberek” voltak általában akkor is, ha többen vezető, akár párttisztségeket is) betöltöttek a bomló Kádár-korban. (Ferge József, a dombóvári Csáky László, Páldi János, maga Gáspár László – aki az újjáalakuló MSZP-nek választmányi tagja is volt –, a geszti Szerb József, az esztergomi ÁMK-igazgató, Peterke Árpád, a mezőhegyesi Hanczik Mátyás stb. is említhető e körben. Lokálpatrióta és progresszív, demokratikus helyi vezetők voltak ők, mint a nagy ÁMK-alapító tanácselnökök, a keceli Laták Ede vagy a mezőhegyesi Kassai Béla is.) A csepeli ÁMK-igazgató, Feith Bence (s ennek kijelölt, de mégsem befutó előde, Boldizsár Gábor) egyenesen a KISZ KB-ból „ejtőernyőztek”, a káposztásmegyeri Balogh András a fővárosi tanácstól, Mezei Gyula mellől.

Nem az illegalitásból jöttek.20 Nem voltak mártírok. Akkor sem, ha többen haltak bele a korán jött forradalmárok sorsába, az autóbaleset, a szívinfarktus körükben felülreprezentált. Gáspár halála is idesorolható, de említsük Sarud két igazgatójának korai halálát, Bak József autóbalesetét, Végh Mihály végzetes gyomorvérzését, Tóth Jenő bakonyszombathelyi ÁMK-igazgató, Németh István mezőlaki ÁMK-igazgató (a szervezkedő ÁMK-mozgalom első vezetője) korai halálát. Ugyan a rák vitte el a csepeli iskolaigazgatót Hengl Gabit s a pécsi Bódis Évát, de tragédiájukat biztosan a stressz, a túlfeszített munka is siettette.

De most nem az innováció panteonjának megrajzolása a feladatom, hanem a túlélőké, a maratoni sereg „győzteseié”.

Szilágyi János, Csirke Ernő (a baranyai kisgazdák legendás vezetőjének fia), Jávorfi Jánosné, Tiegelmann Józsefné, Turi Katalin Pécsről (később a művészeti iskolák országos szakmai szervezetének elnökhelyettese), Komaság Margit és Pólya Zoltán Csenyétéről, a KOMP-csoportból Czene Gyula, Novák Pál, Hajdú István, Hajdú Ágnes, a halásztelki Kovács László, a Gáspár-követő békési háromszög (Geszt, Sarkadkeresztúr, Mezőgyán), Krisztován Sándor, a már említett Szerb József és Nagy Sándor, a csillogó Freinet-aktivista, Galambos Rita (ma a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány elnöke), a Veszprémvarsányból Debrecenbe tartó Somogyi-házaspár21, a kaposvári Szalai Imre és munkatársai, az ÁMK-s világ kulcsemberei, a dobszai Kolics Pál22, a földesi Krizsán Mihály (aki később az ÁMK-sok pedagógus-szakszervezeti csoportját szervezi), a martonvásári Udvaros Károly, véle a néptáncoktatási kezdeményezések nagy triójának tagja, Salamon Ferencné23 is. Itt találjuk a békásmegyeri innováció, a Bárczi Géza Iskola, egy időben Soros támogatta „közösségi iskola” vezetőit is, Barlai Katalin pályája is kapcsolódott e körhöz ebben az időben. Ez a „zászlóalj”24 töltötte meg 1992 reményteli koratavaszán a Marczibányi teret a Több út című konferencián.25
 

Irodalom

Báthoryné Kerner Ágnes (1990): Kísérleti iskolák országos konferenciája – Pannonhalma. Pedagógiai Szemle, 5. sz.
Bernáth József (1985): Fiatal pedagógusok útkereső töprengése. Iskolafejlesztések – fejlesztő iskolák, III. sz. 33-35. o.
Bokor Ágnes – Csáky László – Gáspár Lászlóné – Hortobágyi Katalin – Szalai Imre – Trencsényi László (1987): Alkotáselemzések, iskolakoncepciók. Neveléselmélet és Iskolakutatás, 4. sz.
Csáky László (1985): Egy innováció töredékei. A dombóvári Molnár György Általános iskola tapasztalataiból. Iskolafejlesztések – fejlesztő iskolák. III. sz. 15-24. o.
Dombyné Szántó Melánia (1994): Alkotó művészetpedagógia. Barcsay Gyermek Képzőművészeti Alapítvány, Budapest.
Farkas Endre (1992, szerk.): Nyugodtan tegezz! Leveleki Eszter pedagógiája. Iskolafejlesztési Alapítvány, Budapest.
Hamrák Anna (1994): Lassított iskolakezdési program. Iskolakultúra, 19. sz.
Horváth Attila – Mihály Ottó (1994): Az Iskolafejlesztési Alapítvány. Az iskolafejlesztés egyik műhelye. Iskolakultúra, 19. sz.
Horváth Attila (1994): A fejlesztés piaca és a piac fejlesztése. Új Pedagógiai Szemle, 9. sz.
Jeney Lajos (2007, szerk.): ÁMK Ki kicsoda? Egy innováció eseményei és szereplői. 1966-2006. Budapest, ÁMKOE.
Kereszty Zsuzsa – Hajabács Ilona (1995, szerk.): Több út (Alternativitás az iskolázás első éveiben) IF Alapítvány – BTF – MKM, Budapest.
Kereszty Zsuzsa – Pólya Zoltán (2002, szerk.): Csenyéte Antológia. Gandhi Gimnázium, Csenyéte–Budapest–Pécs.
Keszler Mária (1987): Ha kicsinyek vagyunk is… Kísérletek a magyar táncpedagógiában. Magyar Pedagógia, 2. sz.
Lévai Sándor (1981): Lévai Sándor egykori népi kollégista levele a táborban járt úttörőkhöz. In: Trencsényi–Papp (szerk.): Kalandozások múltban és jövőben. Művészeti táborok Csillebércen 1976-1980, ILV Ságvári Endre Könyvszerkesztősége, 155-160. o.
Loránd Ferenc (2002): Az iskola világa. In: Uő: Értékek és generációk. Válogatás Loránd Ferenc pedagógiai írásaiból. OKKER, Budapest, 125- 265. o.
Lukács Péter (1991, szerk.): Alternatív iskolák, alternatív pedagógiák Magyarországon. Az 1990 márciusában Budapesten megtartott tudományos konferencia anyaga. Kutatás közben. Oktatáskutató Intézet, Budapest.
Mayer József (2010, szerk.): Az OFI története narratívák tükrében, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest.
Mihály Ottó (1983): Innováció és permanens fejlesztés az oktatásügyben. Baranyai Művelődés, 3. sz.
Mihály Ottó (1990): Társadalmi változások és fejlesztési törekvések az oktatásügyben. Felnőttképzés, 1. sz.
Mihály Ottó (1991): Rendszerváltás a társadalomban és az oktatásban. In: Fűzfa Balázs (szerk.): Vízjelek. Szombathely.
Mihály Ottó (1994): Iskolafejlesztés és közoktatás-politika. Új Pedagógiai Szemle, 9. sz.
Mihály Ottó (1995): Liberális értékek – alternatív iskolák. Miskolci Egyetem Közleményei. Bölcsészettudományi Intézet, Miskolc.
Molnár Béla (1987): Iskolakísérlet a fővárosban. Iskolafejlesztések – fejlesztő iskolák, III. sz. 13-31. o.
Németh Mária – Vajthó Erik (1990, szerk.): Kísérletező, fejlesztő iskolák. Győr. Megyei Pedagógiai Intézet.
Papp György (1985): Közösségszervezési kísérletek az Úttörőszövetségben. Iskolafejlesztések – fejlesztő iskolák, I. sz. 61-62. o.
Somorjai Ildikó (1987): A „Megújuló iskola” táborok mint a továbbképzés új formája. Iskolafejlesztések – Fejlesztő iskolák, III.sz. 55-65. o.
Sóvári Zsuzsa (1985): “Ólomban kell röpülni!" Valóság, 9. sz.
Szávai István (1990) : Rajzoljunk együtt! Verseghy Könyvtár, Szolnok.
Szabó Irma (é. n.): „Földközelben”. Második rész. A „húszak”. In: Biró et al.: A szervezet kultúrája és a kultúra szervezete. Módszertani Füzetek, OKKER Kiadó, Budapest.
Szekszárdi Júlia (1994): Az IFA és a pedagógus-továbbképzés. Új Pedagógiai Szemle, 9. sz.
Takács Géza (2000): Iskolapróza. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium kalandja a szabadsággal. Önkonet, Budapest.
Trencsényi László (1987): A baranyai ÁMK-k fejlesztési stratégiái. Iskolafejlesztések – Fejlesztő iskolák, III. sz. 37-49. o.
Trencsényi László (1990): Pedagógiai-művelődési válaszok egy társadalmi kihívásra. Pedagógiai Szemle, 7-8. sz.
Trencsényi László (1991): Háztartástan- szympozion. Iskolakultúra, 1-2. sz.
Trencsényi László (1991): Kísérletező, fejlesztő iskolák. Új Pedagógiai Szemle, 5. sz.
Trencsényi László – Pőcze Gábor (1994): Stratégiák és diagnózisok. Dialógus az iskolakutatás új megrendelőiről. Új Pedagógiai Szemle, 9. sz.
Trencsényi László (1994): Lista az Iskolafejlesztési Alapítvány fontosabb projektjeiről. Új Pedagógiai Szemle, 9. sz.
Trencsényi László (2006): Úttörőmozgalmi reformkísérletek a nyolcvanas években. In: Uő (szerk.): Utak és törések. Adalékok a magyar úttörőmozgalom történetéhez. Új Helikon Bt, Budapest.
Varga Stella (2010): Olyan iskolát akartunk létrehozni… Interjú Szeszler Annával. Köznevelés, 15.sz.
Zsolnai József (1992): Mindentudók-e a szocialista neveléstudósok? (Válasz egy nyílt levélre) Köznevelés, 17. sz.
Zsolnai József (2002): Vesszőfutásom a pedagógiáért. Egy pedagógus-életút sikerei és botrányai. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Zsolnai József (1993): PSZM. Iskolakultúra, 6-7. sz.

Oktatáspolitikai kollokvium (Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma – Országos Pedagógiai Intézet Iskolafejlesztési Központja) Pedagógiai Szemle, 1990, 7-8. sz.
Iskolafejlesztési Alapítvány. Új Pedagógiai Szemle, 1994, 9. sz.
Az Iskolafejlesztési Alapítvány partnerei. Iskolakultúra, 1994, 19. sz.
 

  • 1. Maratoni seregnek – Báthory Zoltán metaforája, a „maratoni reform” nyomán – nevezem a közoktatásnak (Báthory által kezdetét illetően 1972-ra datált elhúzódó, meg-megszakított) modernizációt, humanizációt és demokratizálást szolgáló reformfolyamatát. Vö. Perjés István: „Csak az a szép zöld fű…” Új Pedagógiai Szemle, 2009. 12. sz.
  • 2. Loránd a Kertész utca sikereiből kívánt általánosítani, s azt érte el, hogy e – később kísérletté minősített –műnek tapasztalatait egy, az erősödő újbaloldali, neomarxista frazeológiával jellemezhető, egyúttal (vállaltan, nem vállaltan) a reformpedagógiai tradíciókat is megjelenítő modellt dolgozzon ki. Közben személyétől függetlenül, de a korszellemtől nem, más erőteljes iskolakezdeményezések jelentek meg, Rozsnyainé, Székely Tibor „konszolidációs” modelljei után, egy immár új valóságképre építő Szentlőrinc, Gáspár László műve (1969-től), illetve a szolnoki Varga Katalin Gimnázium (Páldi János igazgatósága alatt), harmadrészt a Corvin téri (közművelődési) háttérintézményben dajkálódó „alfák”, nevelési központok (Vészi János teóriái nyomán). E modelleket utólag a szocializmusreform elkötelezett megjelenési módozatainak tekinthetjük. Az adott történelmi helyzetben ennek megfelelően egyszerre érte folyamatos kritika a „kormánypárti bürokrácia”, a dogmatikus szocializmus hívei felől (akiknek pedagógiai, oktatáspolitikai elképzelése lényegében egy konzervatív iskolaképben öltött testet), másfelől a bírálat forrása volt az az – erre az időre erősödő – eszmerendszer is, mely – kimondva-kimondatlanul – a szocializmus (nem csupán a „létező”) lebontásának gondolatával kezdett barátkozni. E modellnek lesz nemsokára szimbolikus alakja Zsolnai József – egy későbbi „MDF-es” irányzat jelképe. Már itt is megjegyezzük, hogy e kritikának kimutatható inkább a későbbi „demokratikus ellenzékhez”, az SZDSZ-hez húzódó csoportja is, elsősorban a nem-állami iskolafenntartás lehetőségeinek készülődő követelői, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, a Közgazdasági Politechnikum (később az ún. „önfejlesztő iskolák” mozgalma elnevezést magának tulajdonító, Soros alapítványi támogatáshoz jutó, ajkai, budaörsi irányítású mozgalom bölcsőhelye), a Lauder Javne Iskola készülődő szervezői, Andor Mihály paradigmája. E törekvések fölé a Gazsó Ferenc vezette Oktatáskutató Intézet nyújt majd ernyőt. De ne vágjunk a dolgok elébe!
  • 3. A fejlődésútnak a kontinuitást és diszkontinuitást ötvöző főbb állomásai: A polgári nevelés radikális alternatívái, a Vázlat a szocialista nevelőiskoláról, a Fordulat és pedagógia, az Iskola és pluralizmus c. kötetek, illetve cikksorozat. A szerző teoretikus útjának jelenlegi helyzetéről tudósított a Knausz Imre szerkesztésében 2008-ban, az Új Helikon Bt kiadásában megjelent kötetbe (Connecting people. Egy konferencia dokumentumai) írt tanulmánya (lejegyzett előadása), Az aszimmetrikus kapcsolatok dilemmái: célracionalitás és erkölcs a pedagógiai viszonyban című.
  • 4. Jellegzetes, hogy a kötetben publikáló Hoffmann Rózsa ekkor még a reformok, az innovációk híve.
  • 5. Sajátosnak mondható, hogy e két stratégiai elem a „szomszédvárban”, a Victor Hugo utcai Oktatáskutatóban is alapvető elvvé válik, a gyarapodó és növekvő érdeklődést kiváltó szakmai rendezvényeken e ponton egyetértés van (Csak reformot ne – fogalmaznak az OI-sok kötetükben, az innovációs, organikus fejlesztési modellt támogatandó). Valami látens feszültség mégis folyamatosan kísérte a két háttérintézetben kibontakozó oktatáspolitikai elképzeléseket.
  • 6. Az igazsághoz tartozik, hogy a Gesatmschuléról a Szabolcsi ajánlatára az intézethez kötődő Hortobágyi Katalin hozza az első híreket.
  • 7. Sajátos, hogy Zsolnai anyanyelvi nevelési programjának legitimációjában kerül először kifejezésre az „alternatív” kifejezés. De erre sokat kellett várni, illetve a Zsolnait támogató és Zsolnait hevesen ellenző akadémiai körök közti patthelyzetből mászott ki a hatalom eme új formulával: „engedélyezem is, de nem tiltom be a régit”.
  • 8. Sajátosnak tartom, hogy az ÁMK ún. kísérleti intézményei, a minisztérium által kényszerűen kinevezett húsz intézmény, az ún. „húszak” köre nem lépte át a PKSZB küszöbét (holott Pécs is, Halásztelek is tagja volt a „húszak” klubjának). A „húszak” hűséges gondozója Vészi munkahelye, a Népművelési Intézet maradt, elsősorban Vaikó Éva elkötelezettségének köszönhetően – a minisztériumi ágazati irányításban is a közművelődési pártfogás volt erősebb, az oktatási ágazat inkább prüszkölt az ágazatközi intézmény terjedésétől.
  • 9. Innováció-támogató kiadványai is jelentősek voltak az IFA-nak. Közreműködött a Tanítók Kiskönyvtára sorozat gondozásában, önálló sorozata volt a Horváth H. Attila szerkesztette Altern Füzetek, mely Freinet-t, a Jena Plant, a projektmódszert, az élményközpontú művészetpedagógiát, az új felfogású osztályfőnöki munkát, a kibontakozó erdeiiskola-mozgalmat, a „konfliktuspedagógiát” volt hivatott segíteni.
  • 10. A MDF-kormány „tavaszi nagytakarításos” hangulatában a „szocialista neveléstudós” címke felért egy feljelentéssel.
  • 11. A kérdésfeltevésen túllépett azóta az idő, minden jelentős innováció mögé maga a kormányzat támogat, ösztönöz, hoz létre gazdálkodó tanácsadó-szakértői szervezeteket (a Comenius-program, akár a TÁMOP-programok meg sem valósulhatnak ilyen szerződött tanácsadó-partnerszervezetek nélkül).
  • 12. OKI-IFA-nak ezentúl a szövegben az Országos Közoktatási Intézet vonatkozó részlegének, illetve az Iskolafejlesztési Alapítványnak lényegében azonos személyi összetételű, hol egyik, hol másik arcával a nyilvánosság előtt megjelenő csoportját nevezem.
  • 13. Tekintsük úgy, hogy állami intézeti munkatervébe foglalt innovációmenedzsment zajlott a Wadorf körül, a pécsi NEVKO körül, zajlott a Varga Katalin-kísérlet értékelése, feladat jutott az ÁMK-k (a húszak) támogatásából.
  • 14. A kapcsolatrendszert alapjában véve Váradi István hozta a Könyves Kálmán körútra, a jeles amatőrcsoport-vezető, ez főképpen Mezei Éva bizalmát jelentette. Mezei Éva révén alakult ki a kapcsolat a Bécsben élő Josef Hollóssal, aki a bécsi pedagógiai intézettel működött együtt. (Hollós sokszor járt hazánkban, részt vett a drámapedagógusok civil egyesületének megalapításában, de az IFA-OKI színeiben Halásztelekre jött nagy visszhangot kiváltó bemutatót tartani (utóbbi eset arra is gyakorlatias példa, hogy ebben a hálózatban voltak átjárások a különböző innovációk közt). Halásztelken az ÁMK egyébként még arról is nevezetes volt, hogy az ÁMK (open education) eszmeiségét kísérelte ötvözni meg a teoretikusan vállalt zárt technológiájú ÉKP-val.
  • 15. A Lauder holdudvara nagy nevelőiskola volt. A Várhegyi György körül gyülekező szakemberek közül többen váltak más innovációk generálkivitelezőivé. Kerényi Mária is a Lauderben kezdte, sőt a Zöld Kakas Líceum első éveiben a Burattino „tagiskolája” volt jogi okokból, de a Novus iskola alapítói, így Sajgál Judit is e körben tűnnek fel.
  • 16. Különleges helyzet, hogy a Kodály Zoltán Kórusiskola innovációjának megvalósulásában később az a Baranyi Károly is részt vett tevőlegesen, aki nyilvánvalóan egy másik „modernizációs” centrum jelentős személyisége, az Antall-kormánynak harcias korszakában, a nagy NAT-viták idején minisztériumi főosztályvezetője,– személyes honlapja tanúsága szerint – a Nemzeti Pedagógus Műhely, a Magyar Pedagógus Szövetség alapító vezetője, a konzervatív reformok egyik főszereplője.
  • 17. Ez utóbbi esetben az OKI-IFA alapvetően elhatárolódott a folyamattól, hiszen Győr-Ménfőcsanakon virágzó, a falufejlesztéssel, népfőiskolai mozgalommal ötvöződő ÁMK működött, az új létesítmény ennek helyében jutott volna be a Bezerédj-kastélyba. A kialakuló konfliktusban a fejlesztők az ÁMK mellett foglaltak állást. Tán ez volt az egyetlen innováció, ahol nem vállaltak tanácsadói, szakértői feladatot, szolgáltatást a vállalkozó kedvű „ifások”.
  • 18. Nem szólunk az IFA-OKI más fejlesztéseiről, melyek részben érintkeztek az iskolafejlesztésekkel. Horváth Attila több nemzetközi programot implementált (Introduction: The World, később Turism & Travel – ez utóbbi lett sikeresebb), s bár voltak iskolafejlesztési elemei, de inkább programfejlesztés volt Pőcze Gábor és csapatának munkája a középfokú szociálismunkás-képzés megteremtésére, monitorozására.
  • 19. Bonyolult, szövevényes történet ez, a koncepcióteremtő jussa, hogy megírja, de különböző hullámokban – s mint kiderült különböző motivációkkal – a salgótarjáni Petőfi Iskola, a békéscsabai Madách téri iskola, a szolnoki Újvárosi Általános Iskola, a budapesti Mustármag Ökumenikus Általános Iskola, a Török Béla Siketek és Nagyothallók Iskolája és Nevelőotthona (!), a tiszafüredi Széchenyi István Általános Iskola vált hosszabb-rövidebb ideig a hol TÉKI, hol KOMP néven ismertté váló iskolatársulás tagjává. Ez közös programfejlesztést, képzéseket, hálózatosodást jelentett. Sőt, a szerveződés kezdetén a budapesti Hernád utcai (Bokányi) iskola is tagja volt a csapatnak. Az előző korszakban Mezei Gyulától kísérleti címet élvező iskola új igazgatója, Molnár Béla (Loránd egykori munkatársa a szomszédos „legendában”, a Kertész utcában) kereste az iskola új helyét az új viszonyok közt, tantervi fejlesztéseinek (természetismerettől a néptáncig) továbbélhetési lehetőségeit. Később elkülönböztek, de a Bokányi több pedagógusa mindvégig tagja maradt a KOMP-stábnak, pl. Wagner Éva, aki e sorok írása idején a komprehenzív programot vállaló, a KOMP-csoporttal mégiscsak szuverén szatellitként működő Deák-Diák Iskola igazgatóhelyettese, jó nevű szakértő. Még egy fontos helyszíne van a komprehenzív iskolafejlesztésnek. Ez az újpalotai Kontyfa utca. Vezetői Loránddal még a Megújuló Iskola mozgalom hőskorában ismerkednek meg, van együttműködés, de az öntörvényű vezetők (egykori országos ifjúsági mozgalmi aktivisták, később a Magyar Bálint vezette minisztériumban vezető köztisztviselők: Sári Lajos, Friss Péter) őrzik kezdeményezésük autonómiáját. Jellegzetes a tiszafüredi iskolaigazgató útja. Az innovációs hevület vezette őt az OKI-IFÁ-hoz, eredetileg sporttagozatos tehetséggondozó iskolát képzelt a fiatal város új épületébe, ám a körülmények elemzése után a műhely vezetője Lorándot bízta meg a kapcsolattartással (általános iskola és szakképző iskola volt egybeépítve egy korszerűen felszerelt, könyvtárat is tartalmazó épületben), aki itt kiváló felvonulási terepet látott a magyar Gesamtschuléhoz, egyébként a testületet sikerült is maga mellé állítania, fellelkesítenie. A projekt a polgámesterváltással ért véget: az igazgató az új településvezetőnél enyhén szólva „nem feküdt jól”, ez megfosztotta vezetői tisztétől, s ezzel a fejlesztés kapui is bezárultak. Ismétlem, más és más, külön dolgozatban mindenképpen elemzendő jelenségvilág állt a pulzálások és a kiválások mögött.
  • 20. Az undergrond inkább a Corvin téren vagy az Oktatáskutató körül gyülekezett Pozsgay Vitányi, Gazsó támogatásával, Várhegyi György lesz itt a kovászember. De volt ennél „mélyebb” gyülekezés, innovációs hullám is. Erről másik tanulmányban szólunk, de máris utalunk Pannonhalma központi szerepére akkor is, ha a Bencés gimnázium együttműködő partner volt a többi innováció gerjesztésében is, nem véletlenül lett helyszíne a Közoktatás-fejlesztési Alap első, nagyszabású, 1991-es konferenciájának. Egyedülálló, hogy az OKI-IFK-val kollaboráló Kodály Kórusiskolában a karizmatikus Sapszon Ferenc mellett Baranyi Károly jut majd szóhoz. Az MDF konzervatív-keresztény iskolaképe Andrásfalvy Bertalan, Timkó Iván, illetve Beke Kata körül kristályosodik, megjelenik mint iskolateremtő Lezsák Sándor, illetve az evangélikus fasori gimnáziumot rekonstruáló Gyapai Gábor. Sajátos helyet foglal el ebben a sorban Hoffman Rózsa Németh László (egykori Kilián) Gimnáziuma: a 8 osztályos gimnázium restaurációját – „konzervatív modernizációját” – maga Glatz Ferenc támogatta. S azt is meg kell mondani, hogy sokáig áll a nemzeti alternatíva szimbolikus középpontjában Zsolnai törökbálinti iskolája, ez a reményteli imázs emelte az ÉKP megteremtőjét az új háttérintézet, az OKI élére. Zsolnainak becsületére legyen mondva, hogy rövid ideig tetszett neki ez a szerep. Szakemberi becsülete legyőzte becsvágyát, s értelmiségi módra distancionált a politikai játszmáktól. A FIDESZ körül iskolateremtő műhelyek nem voltak, a Sáska Géza–Sió László–Pokorni Zoltán trió érdekérvényesítésben, oktatáspolitikában gondolkodott. A demokratikus ellenzék körül kristályosodó s az OKI-IFÁ-t elkerülő innovációként tekinthetjük a Laudert és „bokrát” (Novus Gimnázium stb.), illetve a Közgazdasági Politechnikumot. Az AKG különös integratív (egyben dezintegratív) decentrum volt. A kezdetektől közfigyelembe került – a köztelevíziókban kedvelt „edzőcipős igazgató bácsi” – Horn György mindenkivel együttműködött, a lassan egymástól szétváló alternatívák egyikéhez sem csatlakozott. Várhegyi György halála után élére állt az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének, s az AME körül szervezett-szervez szuverén identitást.
  • 21. Utóbbiak a Loránd-táborban tanulták az innovációt. S ez nem mondott ellent annak, hogy a cívisvárosi önkormányzat kulcsembere legyen Somogyi Béla a FIDESZ választási győzelme után – egyébként egy ÁMK-igazgatói kanyart követően. A „Megújuló Iskola” táborsorozata a KISZ KB Középiskolai Osztály, a Magyar Úttörők Szövetsége és az OPI közös kezdeményezése volt a 80-as évek közepén. Pályázati úton jelentkezett az a kb. 100-100 pedagógus, akiket az innovációs mozgalmak vezető figurái fogadtak tábori körülmények közt (olykor sátorban). Ez a közvetlen „forradalmas” hangulat erős közösséget teremtett, sok későbbi innováció vezető alakja hívta itt fel magára a figyelmet (dombóvári Molnár György Iskola, békési iskolatársulás, kaposvári Toldi Iskola, de a szegedi egyetem, a győri főiskola mai vezető oktatói is). Amikor a rendszerváltás után értelemszerűen megszűnt a tábor, a „törzsgárdában” volt igény az együtt maradásra, a Csáky László vezette Fóti Gyermekváros több találkozónak helyet adott, a résztvevők még önálló szakosztályt is életre keltettek a Magyar Pedagógiai Társaságban, aztán az utak divergáltak, a szakosztály szétmorzsolódott. A „Megújuló iskola” dokumentációjából kitűnik, hogy e mozgalmakhoz szervesen kapcsolódtak ez időben az úttörőmozgalom mélyreható reformját igenlő helyi innovációk is – pl. Dombóvár, Pécs stb. (Megjegyezzük, hogy ebben az időben Zsolnai is szerződést köt szakértőkkel a törökbálinti kísérleti iskola úttörőéletének az ÉKP-programhoz illesztésére.) Más forrásokról, korábbi kapcsolatokról is számot kell adni. A Waldorf-világnak jellegzetes alakja volt, s az ma is (a váci alapítvány elnöke) Maurer György. Nos Maurer a nyolcvanas években az Interdiszciplináris Tudományos Diákkör nevű civil kezdeményezés egyik vezéralakja volt. Az ITDK-t Lévai Sándor, az egykori népi kollégista, akkor a tévé legendás gyermekosztályának bábtervezője hozta létre, aki több utópisztikus kísérlet kudarca után hatalmas dologra vállalkozott, s toborzott híveket ekkor – pl. az újságíró Révész Sándort is –, „házilagos kivitelezésben” létrehozni a szocialista lakótelepet. Az elképzelések szerint a majdani lakosok lettek volna az építkezés kivitelezői, szakiparosai is, s a tervezés-építkezés teremtett volna közösségi sejtet a majdani lakókból. A tervezéshez összegyűlt alternatív értelmiségiek hosszú időkön át képezték egymást, ismerkedtek egy majdani városban megjelenő minden szakmaiság avantgardjával. Így hívták meg Loránd ”szocialista munkaiskolát” tervező teamjét is. A találkozó nem volt sikeres, a két team elbeszélt egymás mellett – azt hiszem, alapvetően az alternativitás vállalásában volt köztük ritmuskülönbség. Lévaiék gyorsabban haladtak az establishmentről való leválásban, hiszen alapvetően „gondolatkísérletként” élték meg a dolgot. De Maurer mégiscsak megismerte ezt a kört, s mindig készen állt – immár „waldorfosként” – az együttműködésre. (Maurer György munkássága jól követhető az interneten is hozzáférhető 3. part című periodika – Teljességügyi Értesítő – archívumában. http://bocs.hu/3part/index.html.)
  • 22. A baranyai ÁMK-k fejlesztésének – Dobsza, Istenkút – szakértői segítésére a megyei pedagógiai intézettel volt szerződésem.
  • 23. Vö. Keszler Mária (1987).
  • 24. A csoportosulás „katonás” meghatározása utal arra, hogy ez a tanulmány a terjedelmesebb „Maratoni sereg” munkacímet viselő kutatás eredménye.
  • 25. A programban beszélt Vekerdy a Waldorfról, Mihály Ottó és a pécsiek a Nevelési Központról, Horváth H. Attila és Galambos Rita Freinet-ről, Kereszty Zsuzsa csenyétei „ifjai” a csereháti csodáról, Trencsényi az ÁMK-sokról, egyáltalán a környezetfüggő, helyi kultúrára reflektáló fejlesztésekről. Vég Katalin a Burattinóról, Loránd a 12 évfolyamos komprehenzív iskoláról, Pőcze a szociálismunkás-képzésről, Horváth Attila import-innovációkról szólt agitatívan és lelkesülten telt ház előtt. A folyosókon – ebben az időben még szokatlanul – vásárhoz hasonlóan lehetett kiadványokat, egyéb dokumentumokat vásárolni. Meg ne feledkezzünk a megannyi kálvárián ekkorra már túlesett, s megannyi kálvária előtt álló jeles rajzpedagógus, Dombyné Szántó Melánia jelenlétéről, aki a Barcsay Képzőművész Kör legszebb munkáit mutathatta be vásárolható képeslap-reprodukciókon. Rajta kívül a szolnoki Szávai István munkái képviselték a vizuális nevelést (utóbbi még a VII. Nevelésügyi Kongresszusig, 2008-ig is kitartott).
A szerzőről: 

Hozzászólások

Tisztelt Trencsényi Úr!
Lábjegyzetének alább idézett részét (21. pont) szeretném korrigálni:
" Más forrásokról, korábbi kapcsolatokról is számot kell adni. A Waldorf-világnak jellegzetes alakja volt, s az ma is (a váci alapítvány elnöke) Maurer György."
Nem vitatom MGY. ITDK ban eltöltött tevékenységét melyet nem ismerek, de erősen vitatom, azt az állítást, mi szerint MGY. a magyarországi Waldorf mozgalom jellegzetes alakja lett volna. MGY. soha nem volt a Váci Waldorf Alapítvány elnöke, így az írás keletkezésekor sem lehetett, az. A Váci Waldorf Alapítvány MGY-öt néhány évig munkavállalóként alkalmazta, mint alapítványi titkárt. Feladata az alapítvány anyagi helyzetének elősegítése lett volna, de néhány éves nem túlságosan eredményes munkaviszony után az alapítvány mevállt MGY-től. A Waldorf mozgalomban tevékenységét a váci alapítvány megbízásából, mint munkavállaló végezte, ami semmiképen sem azonos "a Waldorf világ jellegzetes alakjával" Feladatait fizrtésért látta el, az alapítvány esetleges képviseletét adott ügyekre korlátozva nem önállóan végezte. A Magyarországi  Waldorf Mozgalomban, de különösen a Váci Waldorf Alapítványban sem eszmei, sem a waldorf pedagógia sajátos szellemiségének alakításában nem vett részt, ilyen irányú feladatok nem voltak részei munkakörének. Igazodási képességének köszönhetően ugyan részt vett néhány, a mozgalmat érintő ügyben, (ahol tevékenységét a maximális felhajtás, ám minimális eredmény jellemezte) de nevéhez érdemi eredmény nem kapcsolható.
            Tisztelettel:                                Rédey Árpád
                                              a Váci Waldorf Alapítvány alapítója,
                        a Váci Waldorf Pedagógiai Alapítvány kuratóriumának volt elnöke

Trencsényi László képe

Köszönöm a korrekciót.
Azt hiszem, hogy a "jellegzetes" jelző érvényességén ez az üzenet nem változtat.