Az olvasó – néző – a rossz facsimiléből sok mindenre gondolhat. Az értelmezéshez némi adat. Fürjesi Csaba festőművésztől kaptam egy pedagógustáborban néhány éve a kitépett dolgozatlapot.
Az eredetin látszott, hogy itt „páros műalkotás”-ról van szó.
A „főszöveg” szemmel láthatóan gyerekmunka, tanulói teljesítmény. Megpróbálkozva a nem kiírt íráskép megfejtésével, érzékeljük, hogy az a Himnusznak (Kölcsey Ferencnek a „majdani kultúra napján” írt műalkotásának ) „leírása” „akar lenni”. Az is nyilvánvaló: ez egy dolgozat, esetleg röpdolgozat, a feladat a memoriter megtanulásában való előrehaladásban kívánta „tetten érni” az iskolásgyereket. Talán ötödikes, hatodikos lehet. Az írásképből ítélve nem különösen jó tanuló.
A „felülírás” a tanára kezétől származik. Jóval szűkszavúbb – bár a dolgozatíró sem volt bőbeszédű - , néhány szó, és egy kemény átlós vonal. Dolgozat áthúzva!
„Sok lett énbelőlem” – írta a fiatal szerző. Ezt tartotta fontosnak a „felülíró” reflektálni egy indulatos sóhajjal. „Túl sok”. Ez a maximális elégedetlenség kifejezése, a javító „pokolba kívánta” a dolgozatírót. Nem túl moderált, nem túl kedves, meglehetősen kirekesztő. Ezt fokozza a második tanári megjegyzés: ”Ez félelmetes!” Mindezt tetézi az áthúzás és a „megérdemelt” osztályzat: az egyes, az elégtelen.
Nekem egészen más a véleményem. Ha a memoriter a feladat, akkor valóban nem sikeres munka. Akkor is tanári, pedagógusi etikett kérdése, hogy a két idézett tőmondatot nem használjuk a gyenge diákkal folytatott – és folytatandó! – kommunikációban. A kirekesztés üzenetei ezek.
De nézzük a szöveget közelebbről. Az írónak igenis volt „víziója” a Himnusz világáról. Való igaz, nem Kölcsey ékes XIX. századi nyelvezetével fejezte ki magát, hanem a XX. század expresszionista költői kifejezésmódját alkalmazta. Igenis, tette ezt akkor, ha joggal vélelmezzük: nem igen olvasott ilyen szövegeket. De akkor is: szerintem ráérzett valamire, a vers, a „zivataros századok” drámai sodrára! Kifejező eszközei egyenesen a legmodernebbeket idézik, nemcsak a Kanadában elhunyt Robert Zendnek voltak ilyen „érzetversei”, de Szőcs Gézának, illetve a másik erdélyi költőnknek, Kovács András Ferencnek is. („Erős várunk a Kufstein” – jár eszemben rendre KAF sora, mely szövegszerkesztési stratégiájában jóformán hasonlít Ismeretlen szerzőnk munkájára.)
„Zeng a plántálád” - én látom, hallom a szövegleleményben a csatazajt, melynek tétje a várfoglalók és a védők küzdelme az ostromzászló kihelyezéséért. A „Hajh a mezőn vándor” kezdetű „versszak” egészen sűrű költői megjelenítés. És sorolhatnám. Vannak „érthetetlen” sorok is. De „érzem” – ahogy Robert Zend írja „Fából vaskarikatúrák” című kötetében, amelyben – távol a nyelvi hazától – hasonló költői effektekkel fejezi ki magát.
S van itt még valami. A szövegszerkesztős „átírásban” dőlt betűs sor.
Olvassuk még egyszer!
„Bújdosó lett én belőlem”
Kölcsey: „bújt az üldözött”.
„Szerzőnk” azonosul a bújdosóval, érzi-éli azt a félelmet, amit a barlangjában feléje nyújtott kard idézett fel.
„Bújdosó lett én belőlem”
Mi jut eszedbe, kedves olvasó?
Nekem az alábbi két sor:
„Isten könyörülj meg nékünk, ne szenvedjen tovább népünk.
Megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél.”
A közvélemény, nota bene az „irodalmi kánon” cigány himnusznak nevezi azt a beás cigány népdalt, melyet Bari Károly magyar fordításában ismerünk, s szoktunk énekelni.
Nem?
S akkor közelebb jutunk a megfejtéshez.
Az „ismeretlen szerzőnek” vélhetően köze van a magyarországi cigány etnikumhoz. Innen az „áthallás”.
S ennél még többről van szó!
A feladat a Himnusz leírása volt.
Az „ismeretlen szerző” leírta. Sőt arra is volt költői invenciója, hogy mintegy „foltvarrásként” a Kölcsey versbe applikálja a cigányság Himnuszát. A „pastiche” költői eszközrendszerét alkalmazza. Mint Szőcs Géza: „a gumibot is aluszik / s a társadalmi tudat is: máma már nem hasad tovább." (Születésnapomra, 1985)
Ismeretlen szerzőnk e Himnusz című versében megoldotta azt a feladatot, amellyel évtizedek óta küszködik cigány értelmiség és magyar értelmiség Magyarországon: a kettős identitás vállalása olvasható írásában. Kölcsey életérzése, hazaérzése így ötvöződött egybe az ismeretlen cigány népdalszerző vallomásával.
Van-e ennél hátborzongatóbban gyönyörű?
Utóirat
Kedves ismeretlen dolgozatjavító kollégám! Belegondoltál-e ebbe, mindezen emberi és költői mélységbe, hitelességbe? Belegondoltál-e felelősségedbe, hogy ezt az elementáris kifejező kedvet tiprod el? Két meggondolatlan mondattal, egy osztályzattal és egy kegyetlen, megsemmisítő áthúzással?
Ha igen, ha nem: nekem, tudd, ez a félelmetes.