Se tartalom, se forma - hát mi kell?

Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu

H. Tóth István írása

...merjünk verseket szeretni, és valljuk is meg kisdiákjainknak, ha a szívünkhöz, a személyiségünkhöz közeli az adott korpusz, és vállalkozzunk annak a megértetésére is, hogy mit tartunk szépnek, maradandónak, kedvesnek, érdekesnek, felejthetetlennek nevezett alkotásban.

Problémafelvetés1

Vannak, akik ódzkodnak a versek tanításától, mások éppen ezt a közlésformát kedvelik anyanyelv- és irodalompedagógiai munkájukban elővezetni, feltárni az adott szemelvény értékeit, majd ezt a többször is elemző-értékelő szándékkal körüljárt alkotást együtt mondogatni növendékeikkel.

De mennyire ismerjük a versvilágokat? Vezessen bennünket a főcímben Weöres Sándortól vettem kissé provokatív kérdés az új lírai alkotások, illetőleg a korábbi művek más, talán nem mindennapi megközelítésének szándékához! Megéri ez a fajta szellemi kirándulás is…

Célkitűzés

Az alábbiakban a vers ugyancsak lényeginek mondható jegyeinek a felfedeztetésére irányítom tanítótársaimnak a figyelmét. Megkerülhetetlen kategóriákról lesz szó az alábbiakban, olyanokról, amelyek hangsúlyosak az iskoláztatás alsóbb fokain is, mert azt tapasztalom, hogy a kandidátusi értekezésemben összefoglalt akadémiai kutatási eredményeim ma sem veszítettek az időszerűségükből, ma is helytállóak.

Szükségesnek tartom rögzíteni azt a kiindulási pontomat, hogy ezúttal sem egyetlen tanórára, csupán egy és csakis egy olvasásórára való nyelvpedagógiai kérdéskört vettem célba, amiként más nyelv- és irodalompedagógiai dolgozataimban sem szorítkoztam mindössze egyetlen tanítási óra befolyásolására (H. Tóth 2007, 2008a, 2008b, 2009a, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014). Ezzel, azaz a poétikai szövegek tanulókat mozgósító rétegzett vizsgálatával összefüggésben azt indítványozom, hogy amikor szövegvilágok, kiváltképpen költői szövegművek faggatására indulunk tanítványainkkal, akkor lapozzuk fel például Tolcsvai Nagy Gábor (1994) sajátságos szövegnézetét feltáró könyve mellett Szikszainé Nagy Irma (1999) elméleti és gyakorlati szempontokból egyaránt joggal nélkülözhetetlennek nevezhető monográfiáját a szövegről.

Nélkülözhetetlen háttérismeretek

A vers az irodalmi szöveg – a Deme-féle szövegtipológia terminussal élve: a szépirodalmi szövegmű, még árnyaltabban: a poétikai szövegmű – egyik lehetséges formája (Deme 1979). A prózaformával szemben szokás meghatározni (Szerdahelyi 1996).

A versnek egyértelmű, senki által nem vitatott definíciója nem létezik. Mindenekelőtt azért nem, mert maga a verstan tudománya és a csatlakozó tudományterületek szakirodalma és kutatói is eltérő, nem egyszer egymást kizáró, egymással opponáló jelentéseket alkalmaznak. Leggyakrabban versnek nevezünk minden költői művet az alapvető versjegyektől, így a versritmustól, a rímektől és a sortagolástól függetlenül. Vita tárgya lehet az is, hogy a vers és a költemény fogalmak azonos jelentésű, vagy inkább hasonló jelentésű szavak-e. Rendszeres versolvasói attitűdünk érzékenyen különbséget tud tenni a versformájú költemény és a versformájú szövegféleség között. A tanítási gyakorlatomban azonos jelentésű szavakként (a szinonimák egyik csoportjáról van szó) alkalmazom a vers és a költemény fogalmakat (H. Tóth 2009b).

Az általános közfelfogás csak azokat a szövegeket nevezi versnek, amelyeknek ritmusuk és rímük is van. Egyéb szigorítás is fellelhető a versfajták tipologizálásában, miszerint csak a ritmus a vers alapjegye. Ez a nézet úgy tekint a rímre, mint a versritmus egyik fajtájára. Rögzítendő az a felfogás is, miszerint az irodalminak nevezett ritmusnak két fajtája van: a gondolatritmus és a hangritmus. 

További általános ismeret az is, hogy a vers kötött sorhosszúságú, képletekkel leírható, képleteket követő ritmusú szöveg. Mindebből az is következik, hogy kötetlen, szabálytalan ritmus nincsen, mert a ritmus alapelve a meghatározottság, az adott/előírt mértékek szabályszerű, szabálykövető visszatérése.

Az úgynevezett szabadverseket a költői próza fogalomkörének kategóriáival jellemezhetjük. Itt szükséges megemlítenem, hogy Babits Mihály „Dal, prózában” című felemelően szép, lelket, személyiséget és tudást egyaránt gazdagító szabadversét tanítói pályám kezdete óta mindig eredményesen tanítottam meg kisdiákjaimnak – tisztelettel ajánlom ezt a költeményt pedagógustársaim szíves figyelmébe a saját nyelv- és irodalompedagógiai eszköztáruk bővítésére (Szerdahelyi 1997). 

A 4. évfolyamos tanulókat is érdekelheti, sőt érdekli is a válasz, ha mi is úgy akarjuk, nevezetesen a Mi a forma szerepe a szépirodalomban? kérdésre vonatkozólag. Magunk nézetének, szakmai felkészültségének az erősítésére idézzük fel azt a viszonylag ismert, Hegeltől való, a „csengő keret”-ről szóló nézetet, tudniillik az ő álláspontja szerint a vers nem több mint külsődleges dísz, és ez a létállapot, vagyis a versforma közömbös a poétika aspektusából. Támpontunk lehet a halikarnasszoszi Dionüsziosz felismerése, amelynek lényege, hogy a versformának a hangalakja a szavak jelentésén túl tartalomkifejező szerepet tölt be.2

A most nyelv- és irodalompedagógiai aspektusból feldolgozásra választottam Juhász Gyula-versnek a tanulói befogadását segítendő, ki kell tekintenünk a szonett forma alapvető, lényeges ismérveire is. 

A szonett, vagy olaszból fordítva: rövid dal, a középkorból származó versszerkezet. Magát az abab abab cdc dcd rímképletű formát a 13. század elején Giacomo da Lentino alkalmazta először, ám az úgynevezett szonettköltészet igazi nagymestere Francesco Petrarca volt, aki megteremtette a petrarcai szonettet, amelyben jambikus ritmust alkalmazott. A reneszánsz különös, felszabadító világa idején olyan népszerűvé vált ez, a legkötöttebb formavilágú, ambivalens lírai érzések, gondolatok, eszmék kifejezésére talán a legintenzívebben képes 14 soros szövegtípus, hogy Európa-szerte elterjedt, nyilván a kivételes hangzásának is köszönhetően. A magyar költészetben Virág Benedek hangzatka névvel illette (Szerdahelyi 1997). 

Ne hagyjuk kihullni ismereteink tárházából Ronsard nevét, aki a 16. században immár alexandrinusban és ölelkező, valamint párrímmel formázta tovább a Petrarcától való költészeti örökséget. Shakespeare úgy vált a szonett továbbfejlesztőjévé, hogy nemcsak a rímek sorrendjét, hanem a tagolást is megváltoztatta, és a két utolsó, egymással összecsengő sort külön szakaszba írta, ezáltal csattanószerű verszárlatot épített fel – idézzük csak a feledhetetlen LXXV. szonettjét Szabó Lőrinc érzéki-érzelmes műfordításában! 

Ha elolvassuk – és miért is ne tennénk? – „A lírikus epilógja” című örökkön igaz Babits Mihály-szonettet, akkor nem kevés büszkeséggel vallhatjuk: a magyar líra a szonettalkotás terén is világirodalmi színvonalú.  

A háttérismeretek mozgósítását záró megjegyzésem a mesterszonett formavilágának az áttekintésére vonatkozó buzdításom, mintegy önmagunkat erősítendő, a szakmai biztonságunkat növesztendő.3

Élnek ma is, a magyar költészetben is a szonettek. A kárpátaljai magyar költőnél, Penckofer Jánosnál a szonettforma pontos alkalmazása figyelhető meg a „Marad a part, a víz…” kötetének a „harsonátlanul” című fejezetében (Penckofer 1997). Ez a fejezet szonettkoszorú: a 14 önálló szonett jelentésfüzérré válik, az elsőt záró 14. sor: „a félelem magasztosultságába száll” a második szonett nyitó sora lesz, ennek a 14. sora: „mikor egy vert sereg négyeli önmagát” a harmadik szonett felütését adja. A 14. szonett utolsó sorában felhangzik az első szonettnek az első sora: „kéjesült megszokásból öl hatalmi hang”. A klasszikus mintát úgy adta vissza a költő, hogy a 15. szonettet, a mesterdarabot, vagyis a mesterszonettet az előző 14 darab első-első soraiból építette fel.

Figyelemmel kell lennünk még egy fontos verstani tényezőre, és ez az áthajló sor, amelyik probléma a francia enjambement kifejezéssel jelölt, magyarul az átlépés, áthajlás, átkötés értelemben fordul elő. Ez az ismert jelenség akkor fordul elő, amikor az egyik verssorban kezdődő mondat tovább folytatódik a következő sorban, esetleg sorokban. E megoldással a költemény nyelvi és zenei tagolása eltér a megszokottól, így különössé, a szokatlansága által hatásosabbá válhat/válik a lírai szövegmű.

A verstanítást támogató itteni és eddigi írásaimmal az volt a célom, hogy a tanítók ez irányú, kiemelkedően fontos tevékenységét segítsem, lehetőleg minél több aspektusból és távlatosan. Jelen tanulmányomban Juhász Gyula „Szonett Szegedhez” című versét választottam, hogy a tanításra-tanulásra történő megmunkálásával, előkészítésével folytathassam a korábban és másutt is kifejtettem gondolataimat. 

Mielőtt magával a költeménnyel részletesen foglalkoznék a tanításra történő megmunkálás szempontjából, meg kívánom jegyezni, hogy ez a költemény is, ha kiegészítjük a világháló különböző oldalain található korpuszokkal, akkor együttesen merész és kiváló alkalmat kínálnak számunkra a projektpedagógia lényegi ismérveinek a gyakorlatban történő mozgósítására. Ha erre a szemléletre is képesek vagyunk beállítódni, ennek megfelelően a tanítási és a tanulási folyamatokat megszervezni, akkor nem csupán egy szép szonettel lesznek lelkileg érintettek diákjaink, hanem érzékenyebbé válnak/válhatnak a globális aspektus szempont érvényesítésére is.

A feldolgozandó szemelvény

Juhász Gyula: Szonett Szegedhez

A magyar Alföld legszebb délibábja
Te vagy, szülötte városom, Szeged,
De nem csalóka nyári fény varázsa,
Hanem valóság bús puszták felett.

Az égbe törnek tornyaid kevélyen,
S a szőke magyar vízben rengenek
A palotáid, és a magyar éjben
Virrasztó lángod nagy-messze remeg.

Dugonics András nézi, hogyan épül,
Magasba hogy tör házad, szellemed,
Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!

Magyar emlékül és magyar reményül
Állj boldogan és büszkén, ősi város,
Símulj szerelmes szívvel a Tiszához.

Fejlesztő tevékenységek

Többféleképpen ismerkedhetünk meg, vagyis más-más utakon is közelíthetünk ehhez a vallomásos költeményhez, amikor negyedikes tanulóink figyelmébe ajánljuk. Természetesen közös birtokba vevéssel, együttes rácsodálkozással érdemes megfigyelnünk ennek a Juhász Gyula-versnek a szépségeit, értékeit – esetleges botlásait.

Ajánlatos tüzetesen körülnéznünk a „Szonett Szegedhez” kapcsán a világhálón, az efféle búvárkodással magunkat és a tanítványainkat is a figyelmességre, az adatgyűjtésre, a világhálón történő gondos szemlélődésre nevelhetjük. Ennek a Juhász Gyula-versnek a szövegvilágból különös hangulatok tárulnak fel. 

A szonett műfaji és formai problémáival összefüggő legfontosabb tudnivalók a következők: a szonett olyan versforma, amely 14 sorból áll, leggyakrabban 4, 4, 3, 3 sorosak a versszakok. Ez az ismeret a szonettről, például a negyedikeseknek, elegendő támpont lehet a műnek a forma felől történő megközelítésére. 

  1. Miért nevezhetjük versformájúnak Juhász Gyula most olvasott, Szegedről írott alkotását, a „Szonett Szegedhez” címűt?
  2. Vessük egybe a költői szöveget ezzel az állítással!
    A szonett olyan versforma, amely 14 sorból áll, leggyakrabban 4, 4, 3, 3 sorosak a versszakok.
    Igazak-e ezek az állítások? 
  3. Figyeljük meg az egyes versszakok rímeit! Számoljunk be a tapasztalatainkról!

Ha érzékletesen sikerült beszélgetnünk a Juhász Gyula-költemény versformájáról és zeneiségének a különös okairól, akkor következhet a műalkotás kognitív-emocionális befogadása. 

  1. Hallgassátok meg a tolmácsolásomban a „Szonett Szegedhez” című költeményt! Igazoljátok, hogy a vers címe és szövege egybeforrott!
  2. Miért van ellentét az első versszakban?
  3. Hogyan érvényesül a magasság és a mélység a második szakaszban?
  4. Miképpen találkozik múlt és jelen a harmadik strófában?
  5. Bizonyítsuk a negyedik versszak segítségével, hogy Szeged a remény városa!
  6. Melyik szakaszt tartjátok a legfontosabbnak? Magyarázzátok meg a választásotok okait!
  7. Olvassa fel négy önként jelentkező a „Szonett Szegedhez” című Juhász Gyula-verset! Jellemezze a szöveghűség szempontjából a hibátlanság a felolvasásotokat!
  8. Beszélgessünk az első strófa első két sorának a jelentéséről! Mutassunk rá az összetételben fellelhető árnyaltságra!
  9. Értelmezzük a második szakaszban olvasható tornyaid, palotáid, lángod kifejezéseket önmagukban és a szöveg jelentésében!
  10. Indokoljuk meg a harmadik versszak felkiáltásának a jogosságát!
  11. Emeljük ki a verszárlat pozitív jelentéspárjait, majd magyarázzuk meg ezek fontosságát! (emlék – remény; boldogság – büszkeség; szerelmes szív – érzékenység)
  12. Miért jogos az ünnepélyes versforma a napfény városa, Szeged megénekléséhez?
  13. Készüljünk fel ennek a Juhász Gyula-költeménynek a hangulathű bemutatására! Legyünk figyelemmel a következő szempontokra:

    • áthajló sorok;
    • főhangsúly és mellékhangsúly;
    • szünettartás: értelmi, érzelmi, logikai;
    • nyomaték: erősítés, halkítás!
  14. Mondjátok el a véleményeteket a „Szonett Szegedhez” című Juhász Gyula-versről! Hasznosítsátok a megbeszélteket!

Összefoglalás

Nem érdemes hárító gesztusokkal élnünk, mert a tény így is, úgy is tény marad, nevezetesen: mi, tanítók és magyartanárok befolyásoljuk, mégpedig jelentékenyen növendékeink olvasáskultúráját, szemelvényválasztási igényességét.

Jelen írásomban a pedagógusok szakmai felkészültségének a fontossága mellett álltam ki, szűnni nem akaró nyomatékkal erősítve azt, hogy csak és csakis a gondos, körültekintő, friss energiájú szemléletünk segíthet bennünket az olvasástanítás, a verselemzés-tanítás alapozásának tiszteletre méltó, ugyanakkor felelősségteljes lépéseinek a magabiztos megtételében. Rögzítem ismét: merjünk verseket szeretni, és valljuk is meg kisdiákjainknak, ha a szívünkhöz, a személyiségünkhöz közeli az adott korpusz, és vállalkozzunk annak a megértetésére is, hogy mit tartunk szépnek, maradandónak, kedvesnek, érdekesnek, felejthetetlennek nevezett alkotásban.4

Arra a kérdésre, hogy miért tanítjuk a verseket, így válaszolhatunk: azért tanítjuk a versek befogadására a kisdiákokat is, hogy a versvilágokra érzékeny anyanyelvük fejlődjék ki, és ennek nyomán sose feledik, nem is fogják feledni Weöres Sándor minden időben igaz gondolatát.

Weöres Sándor: Vázlat az új líráról

Se tartalom, se forma – hát mi kell?

A jó vers élőlény, akár az alma,
ha ránézek, csillogva visszanéz,
mást mond az éhesnek s a jóllakottnak
és más a fán, a tálon és a szájban,
végső tartalma, vagy formája nincs is,
csak él és éltet. Vajjon mit jelent,
nem tudja és nem kérdi. Egy s ezer
jelentés ott s akkor fakad belőle,
mikor nézik, tapintják, ízlelik.

(1968 – 3. vsz.) 

Felhasznált és ajánlott szakirodalom

Deme László 1979: A szöveg alaptermészetéről. In: Szathmári István–Várkonyi Imre (szerk.): A szövegtan az oktatásban és a kutatásban. Tankönyvkiadó, Budapest

H. Tóth István 2007: Éj – ahogy megfesti egy dal (Elemzés). Módszertani Közlemények, Szeged. Ugyanez olvasható a http://www.makam.hu/2/ elérhetőségen, továbbá megjelent még: Csengőszó, Szeged is.

H. Tóth István 2008a: A magyar barokk páratlan stíluskészségű alakja: Pázmány Péter. Magyartanítás, Budapest

H. Tóth István 2008b: „A költő szeretni kívánja a világot, …” (Pilinszky János költészete elemző gondolatok és munkáltató feladatok tükrében). Taní-tani – Alternatív iskolai folyóirat, Független Pedagógiai Intézet, Budapest 

H. Tóth István 2009a: „… már én ő megy tovább” – Lackfi János néhány alkotása olvasásra ajánlással. Társszerző: Radek Patloka. Taní-tani (Alternatív iskolai folyóirat), Budapest

H. Tóth István 2009b: Kettős tükrök. A stilisztikáról magyarul – a magyarról stílusosan. Egyetemi tankönyv. Társszerző: Radek Patloka. Károly Egyetem Filozófiai Fakultása, Prága

H. Tóth István 2010: „Ó-R-I-Á-S és ékszerész” – Az 5–6. évfolyam alapozó tevékenységének erősítéséért. Tanító, Budapest

H. Tóth István 2011: Mese és valóság – a nézőpontváltás fejlesztéséhez (Móricz Zsigmond: Fillentő). Csengőszó, Szeged

H. Tóth István 2012: A gyökeres szó költőjének közelsége (Költővendégünk: Áprily Lajos). Magyartanítás, Budapest, trezorkiado@tonline.hu http://www.trezorkiado.fw.hu

H. Tóth István 2013: Gárdonyi Géza: Egri csillagok (Barangolás az Egri csillagok világában). Magyartanítás, Budapest, www.magyartanitas.fw.hu/Magyartanitas

H. Tóth István 2014: Az Európához tartozás hitvallása – Herczeg Ferenc: Pogányok. In: Fehér Ágota – Fülöpné Erdő Mária – Mészáros László (szerk.): „In caritate perficias” – A keresztény nevelés mint társadalmi érték. Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác

Penckofer János 1997: Marad a part, a víz… Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász

Szerdahelyi István 1996: Irodalomelmélet mindenkinek. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., Budapest

Szerdahelyi István 1997: Verstan mindenkinek. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., Budapest

Szikszainé Nagy Irma 1999: Leíró magyar szövegtan. Osiris, Budapest

Tolcsvai Nagy Gábor 1994: A szöveg világa. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

 

  • 1. Itt és ezúton is köszönöm szakmai lektorom, Paál Zsolt tanító, tanár (Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Kiskunmajsa) türelemmel adta értékes szakmai tanácsait. Többeket hosszabb idézetként emeltem be jelen munkámba, hogy még erőteljesebben közvetítsem azt a szándékomat, miszerint tisztelettel érdemes és szükséges is figyelembe vennünk másoknak a magunkétól olykor nyomatékosabban is eltérő szakmai meglátásait.
  • 2. Lektorom, Paál Zsolt figyelemkeltő megjegyzéseit szó szerint adom tovább, mert mindenképpen tanulságos javaslatokat olvashatunk: „A verselmélet bevezetésében mindenekelőtt Jan Huizinga «Homo Ludens» című könyvére hivatkoznék, melyben a költészet játékfunkcióját emeli ki, tehát funkcionálisan közelíti meg a költészet lényegét, a jókedvből, tréfából, magasabb rendű szakrális ihletettségből, s mindenkor ennek a jókedvnek a konzerválása mellett a forma ihlető erejéből vezeti le. Nietzsche viszont azért fontos, mert a vers definiálásakor a nietzschei hipotézis a zenéből, a formából, a zene és a szöveg funkcionális formalitásának elméletéből indul ki, ezért egy másik fontos megközelítését adja. Négyesynek a mértékes magyar versről írt  könyve jó elméleti alapvetés a poétikája mellett, ugyanakkor Vargyasnak és Fónagy Ivánnak a könyve igen jó elméleti alapot ad.”
  • 3. A szonettel összefüggésben is továbbképzésre mutató javaslattal élt lektorom: „A szonettről írtak korrektek az én olvasatomban, bár én a szonettkirályt, José-Maria Herediát kiemelném, aki a világirodalom legtökéletesebb szonettjeit írta. És azért is fontos, mert Heredia vagy Leconte de Lisle azt mutatja meg, hogy egzotikus témákból is lehet szonetteket írni. És végül Nerudát azért, mert gyakorlati oldalról lehet a szonettértést és a szonettírást Neruda felől megközelíteni. Ugyanis Neruda a rímet, a cezúrát és a mértéket elhagyva írt olyan szép szonetteket, melyekkel az alapforma mellett a költő képiségét lehet jól megmutatni.”
  • 4. A versszeretetre, ezzel együtt az olvasás szeretetére nevelő elhivatottságunkat erősítendő álljanak itt lektorom nekünk, pályatársaknak általánosabb értelemben is igaznak tekinthető gondolatai: „A költészet – Huizingához visszakanyarodva  – játék, a legmagasabbrendű játékosság elve. Ha innen közelítjük meg, akkor működni fog, s ha a gyermek maga is alkotni fog, akkor keresni fogja a valódi verset összetartó aranykapcsokat. De ehhez már új alaptanterv kell és új pedagógusi attitűd…”
A szerzőről: