Felfedezni a gyerekek saját értékeit
Interjú Sapszon Borbálával
Az interjút Kecskés Barbara készítette, elhangzott a Bartók Rádióban 2023 májusában. A Taní-tani Online számára szerkesztette: Trencsényi László.
Zenész családba születtem, édesapám ifj. Sapszon Ferenc, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója, nagypapám Sapszon Ferenc karnagy, aki több, mint 25 éven át vezette a Magyar Rádió Énekkarát. Hálás vagyok, hogy ilyen családba születtem, ez neveltetésemben, és később pályám alakulásában is nagyon meghatározó volt. Édesapám ágán a nagyszüleimmel, Feri nagypapával és Magdi nagymamával hetente találkoztunk, és ilyenkor sokat beszélgettünk. Nagymama szörppel, süteménnyel várt, de a legmeghatározóbb élményem róla, hogy mindig vidám volt, nem emlékszem, hogy valaha is panaszkodott volna valamire. Lendület és lelkesedés sugárzott belőle, mindenre gondosan odafigyelt. Nagypapával szakmai dolgokról beszélgettünk, rendszeresen jártunk akár a Rádióénekkar, akár amatőr kórusainak koncertjeire. Általa ismertem meg a nagyszabású Kodály-vegyeskarokat: a Székely keserves, vagy a Balassi Bálint elfeledett éneke felejthetetlenül szólaltak meg a keze alatt.
Mindig mosolygó, sokat éneklő, jó humorú és játékos édesanyám az egyik nagyon fontos alapja a személyiségem alakulásának. Az anyai nagyszülői ág is meghatározó, nagymama a Thalia Színházban és Kolozsvárott volt színésznő, fantasztikus derűs, sugárzó személyiségének óriási hatása volt rám.
A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában tanultam, mondhatni beleszülettem ebbe az intézménybe. Általa sok kincset kaptam az életre, sokáig fel sem fogtam, hogy mennyit. Beletanulhattam a kórusok világába, és felfedezhettem az együtt éneklés hatását életem más területein is. Belülről tapasztalhattam meg a kórusmunka folyamatát. Ebben nagyon nagy szerepe volt Rónaszékiné Őrfalvy Katalinnak, aki felsős koromban kóruskarnagyom volt, és akinél szólamvezetőként hangképzést tarthattam, beéneklést vezethettem, a művek megtanításában, felmondatásában segíthettem. Örülök, hogy ilyen feladatokat kaptam, ezáltal egyidejűleg belülről is, kívülről is beleláttam a kórusmunka rejtelmeibe. A gimnáziumi évek alatt édesapám keze alatt jártam a kórusba, ahol egyre inkább megfigyelhettem a kórusművek megtanításának folyamatát: hogy mikor, miért és hogyan próbálja a darabokat édesapám.
Egy idő után rájöttem arra is, hogy egy kórus elsősorban közösség. Ennek a közösségnek egységes lelke van, és ez a lélek sugárzik át minden előadott darabon. Az egységes kórushangzásnak is alapvető feltétele ez az egységes közösség, egységes kóruslélek.
A Kórusiskolában egyébként a közismereti oktatás is nagyon fontos, mindig éreztem, hogy tanáraimnak nem csak a tantárgyi tudásom, hanem a személyiségem alakulása is nagyon fontos volt. Most pedagógusként nekem is ez a legfontosabb célom: felfedezni és kibontakoztatni a gyerekek talentumait, saját értékeit. Ez a legfőbb feladatom mint tanárnak: segíteni megtalálni és erősíteni a gyerekek személyes, egyéni tehetségét. Nálunk a 300 gyerek 300 különféle egyéniség, mindegyikük egészen más személyiség, és mindenkinek más és más az útja és a feladata az életben. Az iskolás évek alatt minél több értékkel kell őket felruháznunk, felvérteznünk, hogy biztosak legyenek a jó irányban.
Kodály Zoltán módszere, a sokat emlegetett Kodály-módszer is a teljes személyiséget tartja szem előtt. Ezért elengedhetetlenül és kikerülhetetlenül fontos a minőségi zene szerepe minél fiatalabb korban (már a születéstől kezdve, sőt…!), ami a teljes emberre, a teljes személyiségre lélekformáló hatással van.
Engem óvodáskoromban, testvéreimmel együtt Sapszon-nagymama vitt el Forrai Katalin zeneóvodájába, amiről konkrét zenei emlékem nincs, csak Kati néni őszinte mosolya. Amikor saját gyermekeim születtek, azonnal gondolkodni kezdtem, hogy miképp lehetne körülvenni őket olyan természetes zenei környezettel, melyben felnőve „anyanyelvükké” válhat a zene. Nagyon sokat játszottam, énekeltem velük, igyekeztem, hogy ne legyen „elpazarolt” pillanat, így nemsokára a környező házak gyermekeinek is zenebölcsődei foglalkozást indítottam. Hamarosan olyan sokan lettünk, hogy kinőttük azt a lakást, amiben helyet kaptunk. Később óvodákba, családi napközikbe jártam, ahol nagyon sok gyerekkel találkoztam, így fokozatosan kialakultak olyan játékok, melyek a felszabadult, önfeledt zenélés folyamán észrevétlenül fejlesztik a zenei képességeket.
Ezeket a játékokat elkezdtem összeírni… de vajon ki fogja kiadni ezt a kis gyűjteményt? Véletlenül tudtam meg, hogy a Bethlen Gábor Alapítvány külhoni magyar iskoláknak szerkeszt olyan könyvcsomagot, amibe végül a Játék a zenével c. könyvem is helyet kapott. Rengeteg visszajelzést kaptam később, hogy Kínában, az Egyesült Államokban, Svédországban vagy Kanadában milyen sikerrel használják a játékokat.
Gimnazista koromban komolyan oboáztam, még az oboista pálya is megfordult a fejemben. Nagyon jó tanáraim és gyönyörű zenei élményeim kötődnek ehhez a hangszerhez. Egyszer kiváló tanárom, Gyenis Adrienn hívott például Bach János passiójába zenélni, ami máig meghatározó élményem. Bach muzsikája számomra amúgy is a legjobb kikapcsolódás, elmélyülés, ami kiemel a mindennapos gondokból.
A Zeneakadémia karvezetés szakának elvégzése után a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanára lettem. Itt kórust vezetek, és emellett zene-mozgás tantárgyat is tanítok, ami Kokas Klára személyiségfejlesztő pedagógiáján alapul. Nagyon értékesnek tartom a Kokas-módszert, aminek kialakulásában Kodály Zoltán figyelme és bátorítása is szerepet játszott. Én négy gyermekem születését követően kezdtem keresgélni olyan pedagógiai irányzatot, ami a zenét kézzelfogható közelségbe hozza. Amikor a gyerekek saját bőrükön tapasztalják a zene gyógyító hatását, mert a zenében saját életük örömeit és bánatait élik át újra, kijátsszák magukból, és feloldják az esetleges feszültségeket vagy szorongást. Nagyon pszichológia és nagyon zene. 2013-ban végeztem el a Kokas képzést, és azóta rendületlenül tanítok ezzel a módszerrel. Nagyon időtállónak, és korszerűnek tartom Klári néni módszerét, mert alapvető értékeket erősít a gyerekekben, és ezek az értékek nem változnak a világ vagy a környezetünk változásával. Ilyen az empátia, az egymásra figyelés vagy az, hogy a gyerekek önmagukat képesek kifejezni szavakkal vagy csupán mozdulatokkal. A zene átélése során a képzelőerőnket is kell használnunk, ami ma már sajnos nagyon kevés alkalommal szükséges, pedig milyen nagy előny, ha valakinek gazdag a fantáziája! Minden órán elámulok, hogy ugyanarra a zenei részletre hogyan születhet minden résztvevőnek más és más története, ami egyszerre illik a zenére, és a saját életükre is.