Közösségépítés az osztályteremben

Csík Orsolya írása

Alapvetően a megváltozott tanulási helyzet, illetve az ebben betöltött szerepük az, ami igazán vonzza őket a csapatépítés, és az egymás megismerése, valamint a kooperatív jelleg mellett.

Írásomban az osztálytermi közösségépítés megvalósításának eddigi, saját iskolán belüli tapasztalatait, valamint a még gyerekcipőben járó Közösségépítés az osztályteremben c. projekt lehetőségeit, vázát járom körbe, ahogyan ezt a Miskolcon megrendezésre került VIII. Taní-tani Konferencián is tettem prezentációm során.

Az osztálytermi közösségépítés gondolata természetesen nem új. Ahogy az sem, hogy önmagában a közösségekkel, csoportokkal érdemes foglalkozni olyan szempontból is, hogy azok tagjai megismerjék egymást, képesek legyenek az együttműködésre, a közös tanulásra, tudásmegosztásra, fejlődésre, s ezek által is hatékonyabban működjenek, legyen szó vállalati vagy oktatási ágazatban működő csoportokról. Esetünkben fontosabb, hogy mi történik az iskolában és az osztálytermekben. A reformpedagógiák idejéből kifejezetten Helen Parkhurst, valamint Peter Petersen munkássága kiemelkedő ebből a szempontból, hiszen e két koncepció alapvetően a csoportokra, tanulócsoportokra, egymást segítő, támogató tanulókra alapozott. Nevelési, oktatási céljaik között szerepelt, hogy a diákok öntevékeny, önvezérelt, de a társadalomban is helytálló, együttműködésre, közös munkára képes felnőttekké érjenek, akik demokratikus alapértékekkel rendelkeznek. A közösségben a közösségért való nevelés, oktatás a Petersen féle Jena Plan kiemelkedő pontja. Természetesen a reformpedagógiák közül nem csak e két koncepciót jellemzi ez a fajta szemlélet, hanem szinte kivétel nélkül az összeset, mint Steiner, Montessori, vagy Freinet iskolakoncepcióját. John Dewey pedagógiai hitvallása azonban még markánsabban fogalmazza meg, miért is fontos az iskolában a közösségekkel, a szociális kompetenciafejlesztéssel foglalkozni, hiszen továbbra sem lehetünk biztosak abban, hogy a jövőben milyen konkrét szakmára, tudásra lesz szükségük a gyermekeknek, sokkal inkább tehát a kompetenciáik fejlesztése, az együttműködésre, a tudás megszerzésére és megosztására való képességük, valamint a demokratikus értékek elsajátítása kell, hogy célunk legyen. Ezt a szemléletet közvetítik korunk kedvelt szakemberei is, mint például Ken Robinson vagy Sugata Mitra. Aki sokat és sokféle módon van jelen a nevelési-oktatási munkában (legyen az tanár, kutató, egyetemista vagy iskolaigazgató), úgy gondolhatja, hogy ez a szemlélet lerágott csont, vagy legalábbis túl sokszor beszéltünk már róla, sőt már fogják a fejüket, ha valaki Dewey-t kezdi idézni. Biztosan igazuk van, mégis: a konkrét nevelési-oktatási gyakorlatot nem járja át kellő mértékben ez a szemlélet. De kanyarodjunk vissza az osztálytermi közösségépítés témájához, melynek relevanciáját az előbb taglalt koncepciók és szemlélet adja meg. Arról nem is beszélve, mekkora szükségük van az osztályoknak a kiemelt, fókuszált figyelemre, ahol kivételesen nem kell megfelelniük, csak önmaguk kell, hogy legyenek. 

Munkahelyem, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola egy kimagasló tanulmányi eredményekkel rendelkező iskola, a HVG által összeállított országos 100-as lista első helyezettje a szakközépiskolák kategóriájában. Nem ritka, hogy osztályaink tanulmányi átlaga 4,85, vagy még ennél is magasabb. A diákok számtalan versenyen vesznek részt, és végeznek azokon kiváló helyezéssel, valamint a helyi iskolai méréseken (pl. intelligenciastruktúra-teszt), de az Országos Kompetenciamérésen is átlagon felül teljesítenek. A szervezet és a vezetés számára fontos a folyamatos megújulás is, igyekszünk minél több fejlesztésben részt venni, legyen az sport, ökoiskolai projekt, szociális érzékenyítés, vagy infrastrukturális fejlesztés. Mindemellett a szervezeti fejlesztések, innovációk is teret kapnak nálunk. Éppen most indult el a helyi szinten megtervezett és végzett, szervezet-helyzetfeltárási munka, az iskola további fejlődése érdekében. Természetesen problémák is akadnak, a fent említett tényezők okán is. A plafoneffektus már évek óta jelen van az iskolában, eredményeink szinte verhetetlennek bizonyulnak. De ezek „csak” a tanulmányi eredményeink. A túlterheltség és a diákok teljesítménykényszere problémaként diagnosztizálható, akárcsak az osztálylétszámok (36-38 fő). Éppen ezért megfogalmazódott bennünk, hogy ideje lenne új utakat keresni, ideje lenne a profilbővítésnek. Ehhez kapcsolódik az egyik projekt, mely a közösségépítést célozza, ami egy komplex, intézményesült programként, eszköztárként definiálható, legalábbis nagyon igyekszünk, hogy azzá váljon.

Honnan jött az öltet? 2013 óta dolgozom az intézményben mint pedagógiai asszisztens, de szerencsére van lehetőségem egyéb képességeim, tudásom felhasználására is (mely szintén az intézmény nyitottságát, flexibilitását és tudásvágyát tükrözi), ilyen például a készségfejlesztő tréneri végzettségem. Ad hoc módon és formában látogattam az osztályokat az elmúlt két évben, vagyis hol egy teljes napot, hol fél napot, hol egy tanórát vagy duplaórát töltöttem a diákokkal, s „játszottunk”. Általában azzal a kéréssel hívtak be az osztályfőnökök, hogy segítsek nekik abban, hogy az osztályuk egy kicsit összerázódjon, jobban megismerje egymást, azaz legyen egy kis csapatépítés. A hosszabb, egy napot felölelő tréningek konkrét céllal jöttek létre, hiszen például az EGYOSZ (Egyesült Osztályok Szövetsége, az iskolai diákönkormányzat), vagy a gólyatábort szervezők csapatának tartott tréningeken egy-egy kiemelt témával foglalkoztunk (együttműködés, kommunikáció, segítségadás, érdekképviselet). A foglalkozásokon megjelenő tréninggyakorlatok a kreatív, szituációs, kooperatív, verseny, együttműködés típusaiba sorolhatók, de természetesen megjelentek a konfliktusmegoldást, kommunikációt fejlesztő gyakorlatok is. Az osztályokba való belépésem előtt természetesen minden esetben történik egy beszélgetés az osztályfőnökkel, hogy milyenek ők, mire van szükségük, s egyáltalán, hogyan is készüljünk fel az ő, egyéni tréningjükre, mi lesz számukra a legideálisabb program. 

Ebben az évben egy fiatal osztály okozta a legnagyobb örömöt és kihívást egyszerre, valamint akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt az egész tréning jellegű tevékenységet programmá kell fejleszteni, eszköztárat, rendszert kell mellé építeni, mert kell, mert érdemes, mert szükségük van rá. Az említett osztályban nem csak az ismerkedésre és az együttműködés fejlesztésére helyeztünk hangsúlyt, hanem az osztálykép piszkálására, megváltoztatására is: negatívból pozitívba, passzívból aktívba. 120 percet töltöttem velük, s a 120 perc alatt bejárt útjuk bámulatos volt: míg az elején a negatív osztályképpel azonosuló, inkább destruktívan közelítő diákok halmazaként voltak jelen, úgy a végén változást akaró, konstruktív válaszokat, ötleteket megfogalmazó csapattá lettek. A ráhangolódást célzó gyakorlatok után a jelentésteremtés fázisában a legemlékezetesebb és legmélyebb gyakorlat a következő volt: megkértem őket, képzeljék el, hogy egy varázsló járművé változtatja az osztályt, majd rajzolják le, és írják mellé, hogy miért ilyen járművé változtak. Kiscsoportokban dolgoztak, miközben körbejártam és beszélgettem velük. A csoportok inkább destruktív példákat hoztak, mint például a nagyon hangos világháborús tank. Innen volt zseniális az a fordulat és lelkesedés, amivel az osztály elkezdett dolgozni önmagán, gondolkodni, ötletelni, hogyan működhetnének jobban. Ugyanis az egyéni záró gyakorlatok közül az egyik az volt, hogy nevezzenek meg minimum három olyan dolgot, ami szerintük ahhoz kell, hogy a járművük jobban menjen. Erre pedig már csak konstruktív példákat hoztak. Persze 120 perc nem a világ, és nem is csodafegyver. De az osztály motorját be lehet indítani vele, el lehet kezdeni valamit. A kulcs persze a folytatás, valamint a gyerekekre irányuló fókuszált figyelem, érdeklődés, törődés, és az, hogy ezek a programok szorosan együttműködve az osztályfőnökkel valósuljanak meg.

Mivel több osztályban is voltam bent, és volt olyan osztály, ahol többször is megfordultam, egyre inkább kezdett kibontakozni az igény arra, hogy legyenek ezek az alkalmak állandóak, képezzék valamilyen módon a rendszer részét. Ezért visszajelzést kértem a diákok részéről. A Négy ablak módszerrel dolgoztattam fel a témát, melyben meg kellett határozniuk, hogy mi az, ami jó, ami kevésbé jó, amit átalakítanának, és amit behoznának a programba. Alapvetően a megváltozott tanulási helyzet, illetve az ebben betöltött szerepük az, ami igazán vonzza őket a csapatépítés, és az egymás megismerése, valamint a kooperatív jelleg mellett. Azonban negatívumként élik meg, ha olyan órák maradnak el ezért, mint a matematika, vagy a magyar. A tanárok oldaláról abszolút pozitív visszhangra talált ez a tevékenység, és egyre többen szeretnének közösségépítő alkalmakat tartani az osztályuknak, mely egyelőre a bejövő osztályokban igazán népszerű. Talán a diákok fogalmazták meg először, hogy ezek az alkalmak épüljenek bele a tanrendbe, legyen belőle rendszer. Azután a tanári megerősítés, az intézményi profilbővítés, valamint a szociális kompetenciafejlesztés szükségessége okán fogalmazódott meg újra, s egyértelműen egy komplexebb program kidolgozása.

2015 januárjától indultak meg a konkrét lépések a program kidolgozására a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány munkatársának, Mikó Gábornak a közreműködésével. Alapvetően a szociáliskompetencia-fejlesztést tűztük ki célul olyan önmagukban is fontos értékek mentén, mint a demokrácia, elfogadás, tolerancia, tisztelet, együttműködés, támogatás, partnerség, inspiráció, tudásmegosztás. Utóbbi kiemelt szerepet kap, nem csak az általunk kidolgozott foglalkozásokban, hanem a program szellemiségében is, vagyis az iskolai szervezet szintjén, a tanuló szervezet paradigmáján belül helyezzük azt el. Az osztálytermi foglalkozások során az egyén és a csoport mibenléte, kapcsolata és lehetőségei kerülnek terítékre olyan blokkokon keresztül, mint a csapatépítés, ön- és társismeret, szociális érzékenység és társadalmi felelősségvállalás, diák érdekképviselet, valamint aktív állampolgárság. Ezek a főbb tartalmi blokkjaink, melyekbe mi magunk is készítünk foglalkozásterveket, óraterveket, de alapvetően egy nyitott rendszert képzelünk el, hogy az osztályfőnökök vagy az osztályban tanító pedagógusok is készítsenek hasonlókat, sőt, meg is osszák azokat. 

Jelenleg a program és az eszköztár kidolgozása zajlik, melynek során a célok, a tanulási eredmények meghatározása mellett példaként szolgáló foglalkozásterveket, óraterveket készítünk. 2015 első féléve a kísérleti szakasz, ennek során az Illyésben elkezdjük kipróbálni ezeket a foglalkozásterveket, és ezzel egyidejűleg megkezdődik a szociális kompetencia mérése, valamint az általunk használt program folyamatos monitorozása, fejlesztése is. A tavaszi félév során három osztályba látogatunk el három alkalommal (egy alkalom három 45 perces egységből áll), vagyis a program minden blokkját ki tudjuk próbálni az osztályokban. Reméljük, hogy a mesebeli hármas szám is a segítségünkre lesz. A tavaszi félév tapasztalatait, mérési eredményeit feldolgozva a nyáron tovább dolgozunk, alakítunk a programon, hogy az szeptembertől élesben, reményeink szerint több iskolát is bevonva, elstartoljon. Addig azonban még rengeteg munka vár ránk, amit folyamatosan meg fogunk osztani a blogunkon, ahol szívesen látunk bárkit, aki elmondaná véleményét, jó gyakorlatait, és tapasztalatait, aki vitatkozna, vagy csak szívesen olvasna rólunk, tőlünk.