Mihály Gábor és Szathmári Edit könyvéről

„Ez a könyv reményeink szerint alapot ad a táboroztatóknak, tanároknak, gyermekekkel foglalkozó szakembereknek, érdeklődőknek, szülőknek a táborozás mint élethelyzet közös értelmezéséhez. Segítséget nyújt az elindulásban, tájékozódásban a gyermektáboroztatás területén. Reméljük, hozzájárulunk ahhoz, hogy újra felélesszük azt a gyermektábor-kultúrát, ami a cserkészet óta az úttörőkön át jelen volt a felnövekvő ifjúság életében, es ami sajnos az elmúlt két évtizedben háttérbe szorult, talán eltűnőfélben is van.”

S ennek az olvasztótégelynek gyújtópontjában áll a Tanoda, ez az iskola és nem-iskola határán, közművelődés és oktatás határán, gyerekkori szocializáció és felnőttkori tanulás határán, állami segítség és civil kurázsi határán kigondolt, létrehozott intézmény. 

Egészen elképesztő látvány, ahogy a gyerekek figyelnek és koncentrálnak amellett, hogy élvezettel, érdeklődve és hozzáértően rajzolnak. Azt tehát látjuk, hogy képesek koncentrált munkát folytatni, együttműködni, de azt nem látjuk, hogy honnan jutottak el idáig. L. Ritók Nóra el is mondja, hogy jó lett volna, ha már az elején ott van a stáb, és be tudja mutatni az egész folyamatot, mert nagyon messziről indultak.

Tudom, ez az üzleti világ farkastörvénye. Ők felkészültek erre, ez teljesen átjött. De a másik oldal megtéveszthetősége, sebezhetősége is nyilvánvalóvá vált számomra. Az, hogy mennyire megvezethetőek vagyunk, mennyire felkészületlenek. És ilyen módon számunkra ellenőrizhetetlen folyamatok részesei leszünk Talán itt úsznak el a milliók anélkül, hogy a társadalmi hasznosulásuk érzékelhető lenne.

Előadás a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium projektzáró konferenciáján 2011. május 30-án

Szokták mondani: az iskola az a hely, ahol az kérdez, aki tudja a választ, és attól kérdez, aki nem tudja. Hozzátehetünk ehhez még valamit: attól kérdez, aki nemcsak hogy nem tudja a választ, de jellemzően nem is érdekli. A jól felépített projekt megfordíthatja a dolgot: a tanulók meg akarnak valósítani valami értelmes feladatot, és ehhez tanulniuk kell a saját kérdéseik által vezérelve. Közvetlenül azt a jelenséget célozza meg, amelytől a leginkább szenvednek a mai pedagógusok: az iskolában mutatkozó motivációs deficitet.

Abony (1945–1948)

Színes, nyüzsgő, változatos, vállalkozó, tülekedő, lehetőségekben bővelkedő időszak. A felejtés, az újrakezdés, a mohó gyarapodás, a megbocsátás és a bosszú ideje. Ez az életérzés, tempó, erkölcs viharzott a felszínen Abonyban is. A helyi ifjúság modora, öltözködése, szórakozása, zenei ízlése, tánca, beszédmódja, viszonya a hagyományos értékekhez, formákhoz, szervezetekhez, szülőkhöz és leányokhoz, valláshoz, egyházhoz és iskolához mind-mind ezt a helyzetet, légkört fejezte ki. Ebben együtt volt a háború erkölcsromboló hatása, a felejteni akarás és életigenlés, valamint az egyre bizonytalanabb jövő sejtése.