Újabb talált tárgyak
Avagy hogyan is tanítsunk korszerűen társadalomismeretet? – Trencsényi László írása
Regény? Tankönyv? Alighanem a szerző tantárgya illusztrációjának képzelte, amikor írta.
Két könyvről írok. Az elsőnek a szerzői még kiskorúak (negyedik osztályos tanulók), hívjuk őket T. M.-nek és P. L.-nek. Ők Csalánfalva monográfusai. Helytörténészek, geográfusok, biológusok, politikatörténészek, művelődéstörténészek, s vajon milyen tudományok polihisztorai még ők? A világ teljességét írják, rajzolják képernyőjükre folytatólagosan hosszú hetek óta. Iskolájukban a L. J. iskolában évek óta zajlik a Falu-projekt. Egy képzeletbeli település hegy- és vízrajzát, építészeti sajátosságait, lakosságának etnikai, mesterségbeli összetételét, híres embereinek életútját, életművét kutatják, s rögzítik a gépen. Kutatják? Tulajdonképpen igen. Holott képzeletüket mozgósítják csak nagy kedvvel!
Minden leírt, rajzolt adat a közös képzeletük műve, nyilván hosszú beszélgetések, viták után alakítják e „falutörténetet”, falumonográfiát. Nyilván a dolgok összefüggenek. Ha folyó szeli át a falut, akkor ott hajózásnak, sőt hajóroncsnak, sőt akár vízibetyárnak, kalóznak is kell lennie. A kalóznak felesége, tán szeretője is, vetélytársai, cimborái, kedvenc itala, étele, ruházata, fegyverzete, ellenségei, erősebbek, gyengébbek. Tán emlékműve is a falu főterén. De lehet, hogy düledező sírkereszt csupán a temető szélén. Egyik egyház sem tekintette fiának. Mert Csalánfalván több egyház is működhet. Szépen csengő archaikus nevek a mátrikulában a templomalapító, templomépítő pionírok. S sorolhatnám tovább. Bizonyára lapozgattak más monográfiákat, enciklopédiákat is a tudós kutatók. A kötet közel 100 oldalas. Mögötte megannyi tudás, kreativitás, embertudományi, tudományos gondolkodás…
Projektnek nevezi a szaktudomány e gondolkodás és alkotás folyamatát, ez idő szerint a társas tanulásnak leghatékonyabb módszereként alkalmazzák bátor és gyerekszerető pedagógusok…
A másik kötet „valódi”. Szerzője van (jól ismert), ISBN száma, kiadója stb. (Kamarás István: Titkos kutatónapló, Luther Kiadó, 2015.) Ezúttal az író fikciója győzedelmeskedik a lapokon. A szociológus nagypapa vakációs szórakozásként „életmódkutatásra” invitálja unokáit, interjúvázlatot szerkesztenek, hipotézist állítanak – tanítgatja őket a nagypapa – körbekérdezik a rokonságot, szomszédságot, kortársakat, elkészítik az eloszlást mutató táblázatokat, s elemzik a válaszokat: hányan mifélét gondolnak Ajahtán Kutharbani királyról, Lázár Ervin legendás mesehőséről.
A regény sodrásában a gyerekek újabb és újabb „életmódszociológiai” kérdést tesznek fel, s hasonló módszerekkel „megkutatják”. Nem csupán a társadalomismeret alapvető kutatói szabályait ismerik meg – a hősök és a feltételezett olvasók – (a valid következtetések levonásának szigorú normáit, az előítéletesség buktatóit), de kutatás közben újabb és újabb embertársakat gyűjtenek ismeretségi körükbe. Eleinte a szülők, nagyszülők középosztályi környezetéből valókat – így találnak kutatásaik kíváncsi támogatójára, a „Százesztendős Olvasáskutatóra” (nevét is megjegyezzük: Kamarás István; a regényíró – nem először – a középkori festmények festőihez hasonlóan saját magát is beépíti a cselekménybe).
Később újabb és újabb „másfajta” emberekkel találkoznak, a szigorú áruházi vagyonőrrel, majd Hajléktalan Gyulával, végül Pelbárt atyával, a különös pappal, aki egy szakiskola ifjúsági szubkultúrájának televényébe kalauzolja csak eleinte megszeppent kutatóinkat. Ezek az ismeretségek a cselekménynek, a regény szerkezetének is új fordulatot kínálnak. Immár a "társadalomkutatás-metodológiai alaptanfolyam” tanregényét tartalmazó rész észrevétlenül lezárul, helyette az „embertan”, emberismeret kerül középpontba, különböző sorsokban az emberséget, a humánus eredetet felismerni: ez lesz a főszereplők „leckéje”, ez Kamarás István humanista hitvallása a tolerancia etikai követelményeiről.
S ha felismerjük immár nemcsak a korábbi „embertan”-órák tematikáját a szereplők elé sodort, megértő figyelmet érdemlő olykor igen nehéz sorsokban (legyenek akár fiatalok, akár idősek, életük végére jutók, pályájuk kezdetén állók), akkor a regény harmadik részében a Kamarás István nevéhez köthető, nehéz sorsú tantárgy (tanterv) harmadik komponenséhez jutunk. Pelbárt atya jóvoltából teológiai-filozófiai kérdésekkel szembesülnek a gyerekek és kedves felnőtt Beatricéik és Vergiliusaik. Pelbárt keresztény, katolikus pap; Istenről, Jézusról s az egyházról tanúsított gondolkodása a valódi testvérré válás és valódi egyéni szabadság mércéit rajzolja meg. Alternatív gondolkodások hirdethetik az isteni igét – vallják együtt.
A regény utolsó rövidebb szakaszában, a kutatási napló „írója”, a hatodikos Anna a szerelemmel találkozik, a szerelemről gondolkodik – újra csak a nagy kihívás „embertani összefüggései” nyilatkoznak meg sorsában.
Hogy végezetül visszatérjen a mese, kupolaszerűen zárva a könyv szerkezetét. Az első életmód-szociológiai kutatás kérdésfeltevése elevenedik meg, a gyerekek megtalálják csaknem a világ végén, az ország „legkeletibb csücskében” (hőseink ezúttal nem Legalsószentmártonba utaznak, mint egy másik Kamarás-utópia esetében) az évek óta bezárt, bezártnak hitt községi könyvtárban Ajahtan Kutarbanit – aki újabb bölcsességekkel kínálja meg őket.
Regény? Tankönyv? Alighanem a szerző tantárgya illusztrációjának képzelte, amikor írta. Érdekes ifjúsági regénynek is olvasható (ugyan a mai „kütyüs” világban alighanem kevesen forgatnák metróutazás közben, még kevesebben a beomló faluszéli házakban), de minden bizonnyal „leckéről leckére” haladva, együtt olvasva, megbeszélve tankönyvként, taneszközként is jól használható.
Kérem a Tani-tani Online olvasóit: akkreditálják!