Vándortábor másképp
Gyere Gyalog Soltvadkertre! Rényi Péter írása
Elmosódnak a mindennapok során kialakult határok idősebbek és fiatalabbak, fiúk és lányok, gyerekek és felnőttek között. A gyalogosok között létrejön egy láthatatlan, kimondhatatlan kapocs, ami a túra után is összeköt minket.
Az ötlet két, sok éve táboroztató tanár – Huszti Tibor és jómagam – fejéből pattant ki. Úgy gondoltuk, csináljunk valamit, ami addig még nem volt Zuglóban. Tervünk az volt, hogy a kerület soltvadkerti nyári gyermektáborába a szokásos buszos utazás helyett – a vállalkozó gyermekekkel együtt – gyalogosan jussunk el. Az elhatározást a megvalósítás követte, így 1993-ban elindult a program „Gyere Gyalog Soltvadkertre” – röviden GYGYS – néven.
Gyalogtúránk 7 napig tart, mialatt kb. 130 km-t teszünk meg. Túránk minden alkalommal az iskola (Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola) elől indul, és Soltvadkerten, a Zuglói Gyermektáborban ér véget. A gyalogtúra vége egyben az azt követő 8 napos táborozás kezdete is. Így az egy hetes kemény gyalogláshoz egy hét „pihenés” kapcsolódik. Ez az, ami különlegessé teszi vándortáborunkat. (A nem gyalogló diákok és kollégák velünk egy időben busszal érkeznek meg a táborba. A táborozás végén mindnyájan busszal utazunk haza.)
A program szervezése minden évben azzal kezdődik, hogy a térképen kijelöljük azokat a településeket, ahová éjszakai szállásainkat tervezzük. A választáskor elsődleges szempont, hogy a napi távolságok bejárhatók legyenek. Törekszünk arra, hogy útvonalaink változatosak legyenek. Az elmúlt 20 év alatt három fő irány alakult ki, ezeken belül rengeteg kombinációval. Az egyetlen település, amelyet minden évben felkeresünk, Kaskantyú. A falu elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy utolsó nap a reggeli indulást követően két óra alatt elérjük a tábort.
Az indulás időpontja akkor válik biztossá, amikor megtudjuk a táborozás időpontját. Ettől egy hetet visszaszámolva lesz meg a gyalogtúra kezdő időpontja.
A gyalogtúrát és a táborozást egyszerre hirdetjük meg a diákoknak, hiszen a gyalogtúrán való részvétel feltétele, hogy a gyermek a táborozáson is részt vegyen. (Ettől csak nagyon ritkán térünk el!)
A jelentkezők körülbelüli számának ismeretében május elején egy autós túra keretében felkeressük a tervezett településeket, és megpróbálunk egy éjszakára szállást intézni a csapatnak. Többnyire iskolákban alszunk. Folyosókon, tantermekben, tornatermekben, tornacsarnokokban. Ez utóbbiakat szeretjük, mert általában van tornaszivacs, tatami. Ezek komfortosabbá teszik a polifoamos-hálózsákos éjszakákat. Ha az iskola valamiért nem tud bennünket fogadni, akkor „minden megoldás érdekel” alapon keresünk tovább. Így aludtunk már csárda teraszán, tanyákon, faluházban, művelődési házban („kultúrban”), uszodában, gyermekotthonban, istentiszteletre is használt könyvtárszobában.
A szállás mellett fontos a tisztálkodás megoldása. Egy alapos fürdés után szinte megújul a fáradt vándor! Ahol tornacsarnokban alszunk, ott többnyire működik zuhanyzó. Ha a szálláson nem kivitelezhető a zuhanyzás, akkor más helyet kell keresnünk. A megoldást leggyakrabban a helyi sportegyesület öltözője jelenti. De zuhanyoztunk már fafeldolgozó üzem öltözőjében, óvodában, csárda mellékhelyiségében, olyan már bezárt iskolában, ahol a piszoárok mellett volt egy bojler a falon, illetve az egyik iskola igazgatójának lakásán is.
Ha már van szállás és zuhany, akkor további testi örömök biztosítása következik, azaz meleg vacsora felkutatására teszünk kísérletet.
Étterem csak a nagyobb településeken van. Ha a közétkeztetés működik (óvodai konyha), akkor az a legjobb, már ami az ár-érték arányt illeti. Nem ritka, hogy szállásadóink vendégül látnak bennünket. Volt, hogy az alapanyagot nekünk kellett megvenni, de gyakran erre sincs szükség. A kollégák támogató közreműködése ilyenkor is tapasztalható: „összedobunk egy bográcsost a gyerekeknek!” Sokszor ezt a település polgármestere mondja és teszi, de meg kell említenem a Stadler Stadionban tett látogatásunkat, ahol Józsi bátyánk látott minket vendégül, illetve a kaskantyúi kemencés-tárcsás sütögetést jubileumi túránkon. Ha más megoldás nincs, akkor megkeressük a faluban azt a kocsmárost, aki vállal rendezvényeket, vagy azt a nénit, aki lagzikban főz.
Ha minden rendben van – márpedig rendben kell lennie –, a szervezés itt véget ér. Az indulásig már csak telefonos egyeztetés, pontosítás történik.
Az indulás reggelén a suli előtt találkozunk. Aki másképp nem tudja megoldani, beteheti a tábori csomagját az iskolába, ahonnan a busszal utazók majd elszállítják. Kiosztjuk a kitűzőket, amelyeken hagyományosan a program megnevezése és egy a gyalogtúrára jellemző kép szerepel, majd bepakoljuk a csomagokat. A gyalogtúrát végig kíséri egy mikrobusz. A túrázók nagyobb csomagjait, valamint minden egyéb felszerelésünket ezzel szállítjuk. Szükség esetén személyszállításra is ez szolgál.
A gyalogosok minden nap csak annyi holmit (esőkabát, víz, élelem…) visznek magukkal, amennyi az adott napra szükséges, illetve amennyit gondolnak.
Utolsó egyeztetés, térképnézés és… indulás!
Budapesten egészségi okokból nem gyalogolunk, így a tényleges gyaloglás a város határától (Vecsés, Gyál vagy Dunaharaszti) kezdődik, ahová tömegközlekedéssel megyünk. Itt elhangzik a gyalogtúra hármas szabálya:
- Soha ne idd meg az összes vized!
- Soha, sehol, semmire nem teszünk megjegyzést.
- Minden kerítés véget ér egyszer, ezért ne hergeld a kutyákat!
És ekkor kezdetét veszi a gyalogtúra. A túra alatt tilos bármiféle jármű, eszköz igénybevétele az előbbre jutáshoz. Törekszünk arra, hogy lehetőleg földutakon haladjunk, kerüljük az aszfaltot. A Kiskunsági Nemzeti Park kínálta látnivalókat, érdekességeket felkeressük – ha ez nem jár jelentős kitérővel.
A túra résztvevői teljes ellátásban részesülnek. A reggelit minden nap frissen vásároljuk a helyi boltban. Az ebéd konzerv – májkrém, vagdalt, hal –, illetve lekvár, méz. Csak olyan, ami bírja az autós szállítást akár 50 °C esetén is. A konzervek bírják. A higanyos lázmérőink már nem.
Ebéd idején találkozik a csapat a kísérő autóval. Ha nem sikerül találkozási pontot kijelölnünk a térképen, akkor mindenki reggel kapja meg az ebédre való konzervjét, kenyerét. Este a szálláson kiadós, meleg vacsora vár minket.
A gyalogtúra kemény, embert próbáló feladat. Komoly fizikai és lelki megterhelést jelent. A gyaloglás kb. napi 8 órát vesz igénybe, hat napon keresztül. Menetelés közben nagyon fontos, hogy szórakoztassuk magunkat, egymást. A zenehallgatás mellett ilyenkor lehet szójátékokat, nyelvi játékokat játszani, nyelvtörőkkel nevettetni magunkat és társainkat. Ha lehetőség adódik, lovagolunk, tehenegelünk, menekülünk csordák elől, megcsodáljuk a szürkemarhák fenségességét. Menet közben hódolunk rítusainknak is. Ilyen a szöcskeevés vagy a 100. km-nél megtartott Százas Buli. Utolsó este a kaskantyúi Zálogkiváltás során visszaszerezheti mindenki az út során elhagyott és az ifisek által összegyűjtött holmiját. És ami a legfontosabb: megtanuljuk a tábori bevonuló nótánkat, a Gyalogdalt. Ezt egyik volt diákunk írta és zenésítette meg! Egyszóval: kihasználunk minden kínálkozó alkalmat, hogy jól érezzük magunkat.
De ami a legfontosabb, rengeteget beszélgetünk. A napi menetelések alatt könnyebben nyílnak meg a szívek. A közös megpróbáltatás közelebb hozza egymáshoz a lelkeket. Olyan titkok tárulnak fel ilyenkor, amik máskor rejtve maradnának. Elmosódnak a mindennapok során kialakult határok idősebbek és fiatalabbak, fiúk és lányok, gyerekek és felnőttek között. A gyalogosok között létrejön egy láthatatlan, kimondhatatlan kapocs, ami a túra után is összeköt minket.
Este a szálláson szoktunk focizni, labdázni, kártyázni, társasozni, kockázni, vagy csak sétálunk egyet a faluban.
A túrán az utóbbi években iskolánk két tanára vesz részt, Katona Gábor kollégám és én. Rajtunk kívül 5-6 felnőtt erősíti a kísérők táborát. Ők iskolánk volt diákjai (volt gyalogtúrások).
A közelmúlt diákjai közül kerülnek ki ifiseink. Létszámuk változó, kb. 6-8 fő. Ők jelenleg középiskolai tanulmányaikat végzik.
És persze a diákok. Ők hatodiktól jöhetnek gyalogolni. Nyolcadikra rutinos gyalogtúrások lesznek, akik már az „öregek” tapasztaltságával adják tovább élményeiket az újaknak. Iskolánkban már-már a felnőtté válás feltétele, hogy részt vegyen valaki a Gyalogtúrán.
Ez az az érzés, ami körüllengi a Gyalogtúrát, és biztosítja 20 év elteltével is a hagyomány továbbélését.