Az olvasó – néző – a rossz facsimiléből sok mindenre gondolhat. Az értelmezéshez némi adat. Fürjesi Csaba festőművésztől kaptam egy pedagógustáborban néhány éve a kitépett dolgozatlapot. 

 

Az eredetin látszott, hogy itt „páros műalkotás”-ról van szó. 

 

A „főszöveg” szemmel láthatóan gyerekmunka, tanulói teljesítmény. Megpróbálkozva a nem kiírt íráskép megfejtésével, érzékeljük, hogy az a Himnusznak (Kölcsey Ferencnek a „majdani kultúra napján” írt műalkotásának ) „leírása”  „akar lenni”. Az is nyilvánvaló: ez egy dolgozat, esetleg röpdolgozat, a feladat  a memoriter megtanulásában való előrehaladásban kívánta „tetten érni”  az iskolásgyereket. Talán ötödikes, hatodikos lehet. Az írásképből ítélve nem különösen jó tanuló.

 

A „felülírás” a tanára kezétől  származik. Jóval szűkszavúbb – bár  a dolgozatíró sem volt bőbeszédű - , néhány szó, és egy kemény átlós vonal. Dolgozat áthúzva!

 

„Sok lett énbelőlem” – írta a fiatal szerző. Ezt tartotta fontosnak a „felülíró” reflektálni egy indulatos sóhajjal. „Túl sok”. Ez a maximális elégedetlenség kifejezése, a javító „pokolba kívánta”  a dolgozatírót. Nem túl moderált, nem túl kedves, meglehetősen kirekesztő. Ezt fokozza a második tanári megjegyzés: ”Ez félelmetes!” Mindezt  tetézi az áthúzás és a „megérdemelt”  osztályzat: az egyes, az elégtelen.

 

Nekem egészen más a véleményem. Ha  a memoriter a feladat, akkor valóban nem sikeres munka. Akkor is tanári, pedagógusi etikett kérdése, hogy a két idézett tőmondatot nem használjuk a gyenge diákkal folytatott – és folytatandó! – kommunikációban. A kirekesztés üzenetei ezek.

 

De nézzük a szöveget közelebbről. Az írónak igenis volt „víziója” a Himnusz világáról. Való igaz, nem Kölcsey ékes XIX. századi nyelvezetével fejezte ki magát, hanem a XX. század expresszionista költői kifejezésmódját alkalmazta. Igenis, tette ezt akkor, ha joggal vélelmezzük: nem igen olvasott ilyen szövegeket. De akkor is: szerintem ráérzett valamire, a vers, a „zivataros századok” drámai sodrára! Kifejező eszközei egyenesen a legmodernebbeket idézik, nemcsak a Kanadában elhunyt Robert Zendnek voltak ilyen „érzetversei”, de Szőcs Gézának, illetve a másik erdélyi költőnknek, Kovács András Ferencnek is. („Erős várunk a Kufstein” – jár eszemben rendre KAF sora, mely  szövegszerkesztési stratégiájában jóformán hasonlít Ismeretlen szerzőnk munkájára.)

 

„Zeng a plántálád” - én látom, hallom a szövegleleményben a csatazajt, melynek tétje a várfoglalók és a védők küzdelme az ostromzászló kihelyezéséért. A „Hajh a mezőn vándor” kezdetű „versszak” egészen sűrű költői megjelenítés. És sorolhatnám. Vannak „érthetetlen” sorok is. De „érzem” – ahogy Robert Zend írja „Fából vaskarikatúrák” című kötetében, amelyben – távol a nyelvi hazától – hasonló költői effektekkel fejezi ki magát.

 

S van itt még valami. A szövegszerkesztős „átírásban” dőlt betűs sor.

 

Olvassuk még egyszer!

 

„Bújdosó lett én belőlem”

 

Kölcsey: „bújt az üldözött”.

 

„Szerzőnk” azonosul a bújdosóval, érzi-éli azt a félelmet, amit a barlangjában feléje nyújtott kard idézett fel.

 

„Bújdosó lett én belőlem”

 

Mi jut eszedbe, kedves olvasó?

 

Nekem az alábbi két sor:

 

„Isten könyörülj meg nékünk, ne szenvedjen tovább népünk. 

Megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél.”

 

A közvélemény, nota bene az „irodalmi kánon” cigány himnusznak nevezi azt a beás cigány népdalt, melyet Bari Károly magyar fordításában ismerünk, s szoktunk énekelni.

Nem?

 

S akkor közelebb jutunk a megfejtéshez.

 

Az „ismeretlen szerzőnek” vélhetően köze van a magyarországi cigány etnikumhoz. Innen az „áthallás”.

 

S ennél még többről van szó!

 

A feladat a Himnusz leírása volt.

 

Az „ismeretlen szerző” leírta. Sőt arra is volt költői invenciója, hogy mintegy „foltvarrásként” a Kölcsey versbe applikálja a cigányság Himnuszát. A „pastiche” költői eszközrendszerét alkalmazza. Mint Szőcs Géza: „a gumibot is aluszik / s a társadalmi tudat is: máma már nem hasad tovább." (Születésnapomra, 1985)

 

Ismeretlen szerzőnk e Himnusz című versében megoldotta azt a feladatot, amellyel évtizedek óta küszködik cigány értelmiség és magyar értelmiség Magyarországon: a kettős identitás vállalása olvasható írásában. Kölcsey életérzése, hazaérzése így ötvöződött egybe az ismeretlen cigány népdalszerző vallomásával.

 

Van-e ennél  hátborzongatóbban gyönyörű?

 

Utóirat

 

Kedves ismeretlen dolgozatjavító kollégám! Belegondoltál-e ebbe, mindezen emberi és költői mélységbe, hitelességbe? Belegondoltál-e felelősségedbe, hogy ezt az elementáris kifejező kedvet tiprod el? Két meggondolatlan mondattal, egy osztályzattal és egy kegyetlen, megsemmisítő áthúzással?

 

Ha igen, ha nem: nekem, tudd, ez a félelmetes.