Lencse Máté recenziója

Takács Viktória (szerk.): Gondolkodjunk 3D-ben! A közösségi vita módszertana. Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, Budapest, 2014.

Egyre biztosabbak lehetünk abban, hogy a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) valamit nagyon szeretne velünk megértetni a vita kapcsán, hiszen régóta ez az egyik vesszőparipájuk: kötetek, események, programok sora mutatja ezt. Valamiért tehát nekik nagyon fontos, azt gondolják, hogy a társadalmunk (igen, használhatunk ilyen nagy szavakat) sok problémája közelebb kerülne a megoldáshoz, ha meg tudnánk őket fogalmazni, ha beszélgetni, vitatkozni mernénk róluk, ha képesek lennénk konstruktívan viselkedni ilyen helyzetekben. És hát igen, ezt valahol elég korán érdemes elkezdeni, valami olyan helyen, ahol a gyerekek hosszú órákra össze vannak zárva egymással, és ha már így adódott, akkor akár beszélgethetnének és vitatkozhatnának is. És ennek az egésznek bizony módszertana is van, amit meg lehet osztani érdeklődőkkel. Aztán egy csomó jó gyakorlat is fellelhető, ahonnan el lehet lesni ezt vagy azt, a különböző konkrét esetek pedig nagyon hasznosak, hiszen nem mondhatjuk, hogy jó, persze, elméletben. A DIA-nak rengeteg tudása felhalmozódott a vitáról, amit most összeszedtek nekünk. Ezt egyrészt köszönjük, másrészt azt is mutatja, hogy van még dolog bőven, nem győződött meg még mindenki arról, hogy a vita mint módszer hasznos és eredményes. Akadnak még iskolák, ahol nem tudják, hogy éppen ez az, ami hiányzik a repertoárjukból.

A könyv egészét, a stílustól a szerkezetig szépen áthatja a szerzők talán legfontosabb célja, a motiválás. Pontosan, logikusan építkezik és juttatja el mondandóját az olvasóhoz. Van elméleti alapozás, de csak röviden, szükségszerűen, sok hivatkozással, hogy amennyiben szeretnénk, legyen merre elindulnunk az igazi mélységekbe. Egy módszertani kézikönyvnek nincs is ennél több feladata, hiszen konkrét eszközöket, konkrét utakat, megoldásokat keresgélnek bennük, ennek kell igazán megfelelni.

Ezután megismerkedhetünk a közösségi vita építőkockáival. A felépítés alapja az RJR-modell, tehát ráhangolódunk és reflektálunk is, nem csak úgy vitázunk. Mindkét elem nagyon nagy hangsúlyt kap a könyv egészében: fontos a szerepük, nem egyszerű kötelező elemek. A kettő között pedig témafeldolgozás és vitahelyzet található. Itt is jól érzékelhetjük az átgondoltságot, a logikus felépítést, hiszen a téma és annak mélységei kerülnek a középpontba, a vita mint módszer pedig ehhez tud kapcsolódni a maga képességfejlesztő elemeivel. Mind a négy mozzanat (ráhangolódás, témafeldolgozás, vitahelyzet, reflexió) egy rövid értelmezésből, elméleti indoklásból és jó pár konkrét módszerből áll. Utóbbiak leírása lépésekre bontott, kompakt, rövid, segítő megjegyzésekkel ellátott és így nagyon jól használható.

És akkor itt pontot is lehetne tenni egy korrekt módszertani kézikönyv végére. Ezzel szemben itt a legizgalmasabb rész következik: kidolgozott foglalkozásterveket kapunk. Ez nem azt jelenti, hogy tessék, itt vannak ezek, és így kell csinálni, máshogy nem lehet. A fejezet értéke abban áll, hogy kontextusba kerülnek a korábbi gondolatok és módszerek. Témákról olvasva megérthetjük, hogy milyen egy jó téma, máris eszünkbe juthat, hogy a saját tanulócsoportunkban mi működhetne jól. Szóval beindítja a gondolkodásunk. A módszerek elhelyezése pedig azok összefüggését láttatja remekül, hiszen itt nem különálló 10-20 percekről van szó, hanem egy felépített folyamatról, ahol a módszerek mint építőelemek segítik egymást. Minden segítséget megkapunk, hogy ezeket a konkrét foglalkozásokat megtarthassuk, de már a fejezet előszavában is megkérnek minket, olvasókat, hogy alakítsunk rajtuk, a diákjainkból és magunkból induljunk ki. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, nagyon sok támogatást adnak a lapszéli jegyzetek is, amelyek lehetséges nehézségekre, buktatókra figyelmeztetnek, persze úgy, hogy megoldást is javasolnak.

Mindezek után az esettanulmányok, tehát a konkrét, már megvalósult projektek bemutatása következik, mint valamiféle pont az i-n. Ezek azok a projektek, amik az utolsó bizonytalanságot is kitörölhetik az olvasó elméjéből, hiszen megvalósultak, működnek. Négy esetet ismerhetünk meg, bár kicsit szűkszavúan. A könyv eddigi alaposságához képest itt lehet hiányérzetünk: a projektek kicsit a levegőben lógnak, esetleges, hogy mi derül ki az interjúrészletekből, a pontokba szedett jó tanácsok pedig többnyire egyszerű általánosságok, amelyek kevéssé segítik azt a vállalkozó szellemű (mondjuk) pedagógust, aki belevágna valami hasonlóba. Kár érte, mert a koncepció remek, ott a helye az esettanulmányoknak, de jobban ki kellett volna dolgozni őket.

Talán ebből a pár sorból kiderült, hogy miként tud motiválni egy jól felépített szerkezet. Szerencséjére azonban nincs egyedül. A könyv stílusa, annak ellenére is, hogy több szerző követte el, nagyon egységes képet mutat: fiatalos, barátságos, mégis komolyan veszi a tartalmat. Valahogy ehhez tudott kapcsolódni a könyv fizikai megvalósítása is a jegyzet jellegével, az újrahasznosított papírral, a balra zárt szerkesztésével. Az illusztráció, a fejezetcímek és az idézetek is kissé rendetlenek, amitől hangulata lesz a könyvnek. Mindez a szakmai igényesség és hitelesség mellett tud nagyon jól működni: a kettő együtt teszi használhatóvá és szerethetővé is a könyvet.

Két csoportnak lehet tehát nagyon jó szívvel ajánlani a könyvet. Egyrészt azoknak, akik régóta rágódnak, régóta keresgélnek, motiváltak és szeretnének vitaprojekteket létrehozni. Másrészt azoknak a bátraknak, akik nem hisznek ebben az egészben, és azt gondolják, hogy nem is lehet meggyőzni őket.

A könyvbe ide kattintva lehet belenézni.