Interjú Balázs Györggyel az úttörőmozgalom 80. évfordulóján. Lejegyezte Trencsényi László

Jelenleg egy kicsiny, ma még éppen hogy talpon maradt országos gyermekszervezetnek vagyok egyik vezetője, a Magyarország Felfedezői Szövetség törzsfőnöke vagyok a Mátra vidékén.

A szervezetről tudni kell, hogy az átalakulás nehéz éveiben Rakó József, a karizmatikus vezető, sokáig az úttörőmozgalom meghatározó, a nemzeti romantikát illetően olykor némiképp különutas személyisége kiszakadva az Úttörőszövetségnek akkor még nagy, de lassuló testéből létrehozta ezen a néven az önálló, bár az úttörőkkel sosem szembeforduló szervezetét. 2018-ban bekövetkezett halála után Révész György, a másik hűséges úttörő írt róla a Tani-tani Online-ba nekrológot. Gyuri Tárnokon működik a helyi református iskola tanulóiból szervezett Dózsa György Úttörőcsapat szenior vezetőjeként.

Az én munkásságom Gyöngyösre, Domoszlóra, Abasárra terjedt ki az utóbbi szervezetben, a szervezet táborát, székhelyét Sárospatakon vigyázom ma is.

Gyerekkoromban mindig őrsvezető szerettem volna lenni. Budapesti általános iskolába jártam. Aztán minden korábbi pályámon ezt a lehetőséget kerestem. Szerettem az úttörőt. S haladtam is előre a mozgalom grádicsain. Autószerelő ipari tanulóként kezdtem. Itt sem maradtam hűtlen a mozgalomhoz.

Katonai Főiskolára kerültem. A laktanyaparancsnok is a helybéli gyerekekkel való foglalkozással bízott meg.

Közben megjártam Vietnámot. A Fegyverszüneti Felügyelő Bizottságban teljesítettem szolgálatot – elegem lett a háborúból, s mindabból, ami ezzel jár.

Leszereltem. A Wesley Főiskolán kitanultam szociális munkásnak. Esztergomban szociálpedagógiát végeztem. Lipótmezőn szociálterapeuta tanfolyamot.

S aztán lakóhelyemen kikoptak az úttörők. Egy ideig még jártam képzésekre, összejövetelekre Csillebércre – mi tagadás, nosztalgiával.

Aztán erőmet a Magyarország Felfedezőire fordítottam. Nem volt könnyű. Az iskolába nem engedtek be – volt valami furcsa jogszabály az „idegenekről”. A szervezés, mozgósítás, tájékoztatás így elég nehéz volt.

A felfedezőkkel minden második hétvégén szervezünk – amikor sikerül összegyűjteni az „utcáról” a csapatot – vármegismerő utat, természetvédő járőrszolgálatot. Táborba is vonulunk. Mindennek van pedagógiai tartalma. (Ugyan a pataki táborban akad más munkám is: vakolás, meszelés, sittelhordás – a Bodrog partján nehezen marad épen egy épület.)

Mégis azt mondom: mindehhez pedagógusi kompetenciák kellenek. Érzékem van hozzá. Tanulás, iskolázás, olvasás, gyakorlat tett „mesterré”.

Sikereim: a táborok, túrák, még inkább a négyszemközti megbeszélések a gyerekekkel. Módszereim közül elhagytam a „feketepontosztást”, a szülőknek szóló intelmező üzeneteket.

Nehézség a számítógép-használat – más nemzedékhez tartozom.

Manapság?

Nehéz a gyerekeket beszervezni, nagyon változik a gyerekéletmód.

Van a munkámnak szociálpedagógiai tartalma is: nagyon sok szülőnek adok tanácsot, időpontot egyeztetek a szakszolgálatokkal, el is kísérem őket, látogatom a szülőket. 10 találkozó után változniuk kéne, de nem megy. A „klienseimmel” minden héten találkozom, megbeszéljük a dolgokat. Kiderül, hogy ő egy lépést se tett a maga érdekében. Ha nem törődik magával, minden kútba esik. Piál, nem osztja be a pénzét, nincs rendben a családdal.

A bevált terápia a kirándulás! Ez a gyerekből is kioldja a feszültséget, jó levegőn, csoportban van.

Értékelik, kap jó szót.

Érzi, hogy ő is valaki.

Hát ennyi maradt az én „úttörőségemből.