Fóti Péter írása

„Homer Lane volt az, akitől a summerhilli önkormányzat ötletét kaptam” – írta A. S. Neill. Ez a mondat önmagában is jelzi Lane jelentőségét: a demokratikus iskola egyik legismertebb alakja egy olyan pedagógustól kapta legfontosabb inspirációját, akinek neve ma még a pedagógusok között is alig ismert.

Pedig Homer Lane (1875–1925) a huszadik századi demokratikus pedagógia egyik fontos előfutára volt. Nem iskolát alapított a szó hagyományos értelmében, hanem olyan közösségeket hozott létre, amelyekben újra lehetett gondolni, mit jelent nevelni.

Lane pályája Amerikában kezdődött. 1912-ben Detroitban hozta létre a Ford Republic nevű kísérleti közösséget, amelyben már megjelent az az alapgondolat, amely későbbi munkáját is meghatározta: a fiataloknak nem pusztán engedelmességet kell tanulniuk, hanem felelősséget kell kapniuk saját életükért és közösségükért.

Angliába kerülve 1917-ben hozta létre a Little Commonwealth nevű közösséget. Ide olyan fiatalok kerültek, akiket a kor társadalma többnyire problémásnak, javíthatatlannak vagy veszélyesnek tekintett. Fiatalkorú bűnelkövetők, elhanyagolt gyerekek voltak, akiknek addigi életében a büntetés, a kudarc és a bizalmatlanság dominált.

Lane első fontos lépése az volt, hogy ezeket a gyerekeket kivitte abból a környezetből, amelyben addigi szerepeik kialakultak. Egy bentlakásos közösséget hozott létre számukra, ahol új kapcsolatok között, új tapasztalatokkal kezdhettek élni.

A változásnak azonban nem pusztán a helyváltoztatás volt az oka.

Lane hitt abban, hogy a gyerekekkel való kapcsolat alapvetően meghatározza fejlődésüket. Nem bűnözőket látott bennük, hanem olyan embereket, akiknek eddig nem volt lehetőségük megtapasztalni saját értéküket. Elfogadással, tisztelettel és bizalommal fordult feléjük. A gyerekek számára ez gyakran olyan élmény volt, amely teljesen új képet adott önmagukról.

De Lane módszerének talán még ennél is fontosabb része volt az a közösségi rend, amelyet létrehozott.

A Little Commonwealthben a fiatalok nem egyszerűen egy felnőttek által irányított intézmény lakói voltak. Saját önkormányzatuk volt, gyűléseket tartottak, szabályokat alkottak, tisztségeket töltöttek be, és döntéseik következményeivel is szembesültek.

Lane felismerte, hogy az ember nem pusztán attól változik meg, hogy valaki szeretettel fordul felé. Az ember akkor kezd másképpen viselkedni, amikor olyan közösség tagjává válik, amelyben számít a véleménye, felelőssége van, és ahol a többiek nem ellenségek, hanem partnerek.

Ez a gondolat különösen fontos ma is. Az önbecsülés nem egyszerűen belső tulajdonság. Kapcsolatokban születik meg. Abból a tapasztalatból, hogy meghallgatnak bennünket, hogy hatással lehetünk a világra, és hogy mások számítanak ránk.

Lane saját magyarázatában gyakran hangsúlyozta a személyes kapcsolat jelentőségét. Azt, hogy a gyerekek megtapasztalják: van olyan felnőtt, aki hisz bennük. De mai szemmel talán legalább ilyen fontos az a társadalmi újítás, amelyet létrehozott: egy olyan közösségi forma, ahol a gyerekek egymással való kapcsolata is nevelő erővé válhatott.

Ebben különbözik Lane attól, ahogyan később Neill értelmezte az örökségét.

Neill a Summerhillben továbbvitte az önkormányzat gondolatát, de egy másik következtetésre jutott. Ő úgy gondolta, hogy a gyerekek fejlődésének legfontosabb feltétele a lehető legnagyobb szabadság biztosítása, ezért Summerhillben a tanórák látogatása sem volt kötelező.

Lane azonban soha nem képviselte ezt az álláspontot. Amikor iskoláskorú gyerekekkel dolgozott, természetesnek tartotta, hogy tanítás folyik. A szabadság nála nem a felnőttek kivonulását jelentette, hanem azt, hogy a gyerekek valódi személyekként vehetnek részt egy közösség életében.

Lane számára az iskola bizonyos értelemben egy jó család mintáját követhette. Olyan közösséget kellene létrehoznia, ahol az emberek elfogadják egymást, ahol lehet hibázni, ahol a kritika nem romboló, hanem segítő. A felnőttek vezetnek, tapasztalatot és biztonságot adnak, de közben lehetővé teszik a gyerekek önállóságát.

Talán ez Homer Lane legfontosabb üzenete: a nevelés nem egyszerűen arról szól, hogy a felnőttek milyen módszerekkel alakítják a gyerekeket. Sokkal inkább arról, hogy milyen világot teremtünk körülöttük.

Lane több mint száz évvel ezelőtt felismerte, hogy egy gyerek akkor tud változni, ha olyan közösségbe kerül, amelyben emberként tekintenek rá.

Ezért érdemes újra és újra elővenni Homer Lane nevét.

Kapcsolódó oldalak

Fóti Péter: Homer Lane 
Homer Lane : A Little Commonwealth kezdetei 
David Wills: Mi az iskolai gyerek-felnőtt önkormányzat haszna?
Fóti Péter – Virágh Szabolcs: A gyerekköztársaságtól a demokratikus iskoláig: A. S. Neill és Homer Lane