Hogy nevelünk így korszerű világlátású, a kortárs művészeteket, a médiát, a környező világot értő embereket? Hol ér ez össze azzal, amit európaiságnak nevezünk? És bocsánat, hol ér össze azzal, amit magyarságnak nevezünk? Mert ennek egyféle, erőltetett értelmezése sem túl jó megoldás… és ez talán bonyolultabb kérdés, mint a János vitéz felvetései…

Egy nemzetközi konferencián voltam, áthatva annak szellemiségétől érkeztem haza.

Mert a konferencia (Second International Visual Methods Conference) üzenete a kreativitás fontossága volt, az, hogy változik a világ, változnak a gyerekek, a családok, a környezet, új problémák merülnek fel, új technológiák jelennek meg. És ezekhez az új problémafelvetésekhez alkalmazkodni kell, hogy a világ élhetőbb, jobb legyen mindannyiunknak. 

Az országok pedig lépnek, keresik az új utakat, nyitnak, minden területen, az oktatási módszerektől a filmen át az internet nyilvánosságának etikai kérdéseinek újragondolásáig, és ennek oktatásba történő beépítéséig a kultúra és az oktatás minden területén. 

Nem hallottam olyan előadást, ami a vallás szerepét erősítette volna az oktatásban, de olyat sem, ami ne emelte volna ki a XXI. században a kreativitás, a művészetek fontosságát.

Aztán hazaérve próbáltam átnézni a lapokat, internetes oldalakat, történt e valami, amíg távol voltam, és mi a hírek üzenete.

És az érzésem nem túl jó. Mintha egy más világba jöttem volna. 

Olvasom az új mondatokat, amelyek értelmezik a korábban mondottakat:

„Továbbra sem kívánják az iskolákban kötelezővé tenni a hitoktatást, de minden eszközzel segíteni igyekszenek, hogy lehetőleg minél több iskolában mód legyen fakultatív hitoktatásra. Miután várhatóan egész napos lesz az iskola, értelmét veszti az a kérdés, hogy a hittan órarendben szerepeljen-e vagy sem, hiszen a gyerekek és a pedagógusok is ott lesznek az iskolában délután négy óráig. Így előfordul majd, amíg valaki délután három órakor még hittanórán ül, addig az osztálytársa, aki nem kíván hittanórára járni, ez idő alatt kézműves szakkörön lesz.”

Hogy is van ez? Míg másutt pl. az új etikai kérdések tisztázásán és beépítésén dolgoznak, (hogy a gyerekek mennyire nem értik a személyesség és a nyilvánosság közötti határt, ám az internet életükbe való beépülése miatt ez mennyire fontos tudás lenne), addig mi a hittanoktatás minden eszközzel való beépítésén fáradozunk. 

Aki pedig nem akarja, annak ott a „kézműves szakkör”… Miközben az alapfokú művészetoktatásunk egész rendszere bedőlni látszik. 

Kérem szépen, mi lesz a művészetoktatással? Vagy ez a „kézműves szakkör” lesz a jövőbeli megfelelője? A művészeti nevelés „kicsit” többet jelent számomra, mint egy kézimunka szakkör… és hol marad a többi terület? 

Olvasom máshol: „Minden gyereknek kelljen megtanulni a János vitézt – ha nem is szóról szóra, mert abban sűrűsödve ott van a magyarságunk…” Hát ezt végképp nem értem. Mármint ezt a kiemelést. Ennyire fontos ez? Vagyis, ez a legfontosabb? Ettől lesz jobb? Ha minden gyerek el tudja mondani a János vitézt?

Hogy van ez? Kérem szépen, van helye ezeknek a mondatoknak ott, ahol az oktatás teljes átszervezéséről, valamiféle paradigmaváltásról van szó?

Hol találkozik ez a szemléletű oktatáspolitika a mai kornak megfelelő kultúrpolitikával? Hogy nevelünk így korszerű világlátású, a kortárs művészeteket, a médiát, a környező világot értő embereket? Hol ér ez össze azzal, amit európaiságnak nevezünk? És bocsánat, hol ér össze azzal, amit magyarságnak nevezünk? Mert ennek egyféle, erőltetett értelmezése sem túl jó megoldás… és ez talán bonyolultabb kérdés, mint a János vitéz felvetései…

Sokat gondolkodom ezen. Abban is biztos vagyok, hogy ott a média felelőssége is, a kiragadott mondatokkal… de ezek a mondatok bizonyára elhangzanak. És az ilyen szintről elhangzó mondatoknak üzenete van. 

Nekem pedig egyre inkább az az érzésem, ezek az üzenetek nem előre visznek bennünket. Legalábbis nem a XXI. század korszerű oktatása felé.

Nem akarok folyton morogni. Szeretnék boldogan, magabiztosan üdvözölni olyan javaslatokat, amelyek megfelelően kommunikálva, hiteles üzeneteket közvetítenek felénk, pedagógusok felé. Amiben látom a jobb jövőt. Egyáltalán a jövőt. De nem megy. Akárhogy akarom.

Kérem szépen, lehetne kicsit másképp?