Pálinkás József rövid válaszai öt fontos kérdésre az oktatásról (Körkérdés az oktatásról 11.)

A Magyar Pedagógiai Társaság és a Taní-tani Online 5 kérdést tett föl pedagógusoknak, pedagógiáról gondolkodó jeles szakembereknek a közoktatás jövőjéről. Lapunk közzéteszi a válaszokat.

1. Mi az oktatás célja a 21. században?

Az oktatás fő célja a 21. században is az, hogy alapvető ismeretek átadásán keresztül kifejlessze és megerősítse azokat a képességeket és kompetenciákat, amelyek segítségével a tanulók jól el tudnak igazodni a természet és a társadalom legfontosabb kérdéseiben. Ki kell fejlesztenie a tanulás és a kreativitás képességét, hogy a tanulók értő módon, a kor viszonyainak megfelelően tudjanak információkat szerezni, átadni és létrehozni. Az iskolának ki kell fejlesztenie továbbá a kritikus gondolkodás képességét, hogy a tanulók felnőttként is értően tudják értelmezni az információkat, képesek legyenek ellenőrizni és megítélni azok igaz vagy hamis voltát. 

Természetesen az is az oktatás céljai közé tartozik, hogy az alapvető ismeretek által megteremtse a szociális és közösségi kompetenciákat, annak alapjait, hogy képesek legyenek aktívan és értően szűkebb és tágabb kulturális közösségekhez tartozni, hogy a tanulók felnőttként is képesek legyenek a kulturális javak befogadására és ilyenek létrehozására. Az oktatás célja az is, hogy a tanulók az adott kor viszonyainak megfelelően felnőttként képesek legyenek az önálló életvitelre, önfenntartásra, a közösségbe való beilleszkedésre, a munkamegosztásban való részvételre. Az iskolában megszerzett tudás, képességek és kompetenciák biztosítsanak alapot a további önálló vagy iskolarendszerben történő tanuláshoz és képzéshez.

2. Hogyan alkalmazkodjanak az iskolák a változó világhoz?

Az iskolának valójában alakítania kellene a változásokat. Ennek legfontosabb tényezője a kompetens tanári kar megteremtése. Ez pedig csak a tanári foglalkozás megbecsültségének gyors emelésével érhető el, amelynek – mivel korunk egyre inkább az anyagikon méri a presztízst – legfontosabb eleme a tanári bérek jelentős és tartós emelése. A tanítók és tanárok valamilyen példaként, mintaként mindenképpen megjelennek a tanulók előtt. Ha a tanári foglalkozás alacsony társadalmi megbecsültsége miatt a diákok negatív mintaként tekintenek tanáraikra, az nem csupán a tanári pálya presztízsének további csökkenésével jár, hanem drasztikusan csökkenti a tanítás hatékonyságát is. A tanári pálya anyagi és társadalmi megbecsültségének növelése az iskola változó világhoz való alkalmazkodásának legfontosabb kérdése. Ez a társadalom és a szülők részéről egyaránt fontos változásokat követel.

A technológia fejlődése következtében a nagy fizikai megterhelést igénylő munka egyre inkább háttérbe szorul. Az információk, adatok – a tudás – tárolásának és megszerzésének, hozzáférésének módjai is jelentősen átalakultak. A tanulókat ugyanakkor nagyon sok és sokféle – valójában nem feldolgozható mennyiségű – információ éri az iskolai oktatáson kívül is. Ez részben felületességre indít, de szorongást is okoz, és átalakítja a tanuláshoz való viszonyulást: az iskolai oktatásnak küzdenie kell a figyelemért. Az információk könnyű – játékos, élvezetes – megszerzésének lehetőségei az iskolát is változásra késztetik. A tudás átadása a képességek és kompetenciák kifejlesztése és megerősítése munkát, szellemi erőfeszítést igényel – ezt az iskolának nem szabad eltagadnia, ellepleznie – ezek átadását azonban úgy kell megoldania, hogy megszerezze a diákok figyelmét, és a folyamat a diákok számára érdekes és élvezetes legyen.

Az iskola hatékonysága szempontjából mindig fontos volt a tanulók, a tanárok és a szülők partneri viszonya. A szülők iskolázottságának növekedésével, és az egy családban élő gyerekek számának csökkenésével, nem utolsó sorban az iskolán kívüli információk – online és közösségi médiatartalmak – drasztikus növekedésével e hármas partneri viszony még fontosabbá vált. A szülőknek és a szülői közösségeknek aktívan hozzá kell járulniuk az iskolai munka sikeréhez. A tanulók, a tanárok és a szülők a korábbinál jóval erősebb partneri viszonya az iskolai munka sikerességének egyre fontosabb feltétele lesz. 

3. Milyen készségek és ismeretek lesznek a legfontosabbak a jövőre nézve?

Az ember (Homo sapiens sapiens) legfontosabb eszköze ma is a nyelv, annak beszélt és írott (ma már másképpen is rögzített) formája. Az iskola, a tanulás szempontjából ma is a nyelvi képesség és kompetencia a legfontosabb. A jövőre nézve is az a legfontosabb képesség, hogy a szóban és írásban közölt információt a tanulók értelmezni tudják, és szóban, írásban érthető, felfogható módon ki tudják fejezni magukat (akaratukat, kérésüket, érzelmeiket, gondolataikat stb.). A szóbeli és írásbeli kompetencia természetesen az életről, a természetről és a társadalomról szóló ismeretek átadása és átvétele révén fejleszthető. Ezen ismeretek között sajátos helyet foglal el a számszerű, mennyiségi ismeretek alapja, a matematika. Fontos látni, hogy a matematika, amely a természetről való ismereteink leírásában oly nagy szerepet játszik, egyben egy nagyon speciális nyelv is. A nyelvi ismeretek mellett ezért a továbbiakban is a matematikai képességek és kompetenciák kifejlesztése az iskola legfontosabb feladata.

Arról, hogy a technológia hogyan alakítja a tanítást és a tanulást általánosan az ötödik pontban írok majd. Az elmúlt tíz évben óriási fejlődésen átment úgynevezett mesterséges intelligencia (MI) – pontosabban a nagy nyelvi modellek (Large Language Models, LLM) – hatására azonban itt, a nyelvi kompetencia kérdéskörénél külön is kitérek. A sokféle felhasználása mellett az MI szövegalkotásra igen könnyen alkalmazható. Korábban egy szöveg – legyen az egy egyszerű kérés, egy levél, esszé, kérvény, adásvételi szerződés, iskolai fogalmazás – minden részletét a szöveget létrehozó ember alkotta meg. Ma az MI nagyon jó hatásfokkal a munka nagy részét elvégzi. Az emberek ezt az eszközt egyre nagyobb mértékben fogják használni. Az MI-t szövegalkotásra hatékonyan és értően azonban csak azok fogják tudni használni, akik maguk is tudnak szöveget alkotni, akik pontosan ki tudják fejezni akaratukat, gondolataikat. Számos veszélye mellett az MI egyik legrosszabb hatása az lehet, hogy a tanulóknak az a képessége, hogy pontosan és önállóan meg tudják fogalmazni érzéseiket, gondolataikat, igényeiket, kéréseiket stb. egyre gyengébb lesz. Ezzel összhangban romlik persze a szövegalkotási képességük is. Az iskolának ezért a jövőben kiemelten fontos feladata lesz olyan oktatási módszerek fejlesztése és alkalmazása, amelyek fejlesztik tanulók szövegértési és szövegalkotási képességeit (szóbeli és írásbeli kifejezőképesség). Az MI értő használatának képességét éppen azáltal lehet fejleszteni, ha átélhetően bemutatjuk, hogy az MI-nek csak azok tudnak feltenni jó kérdéseket (megadni „promptokat”), akik pontosan értik, hogy mit akarnak kifejezni a szöveggel. A szöveg karaktereinek nagy részét ugyan az MI hozza létre, de ez csupán technikai segítség. A végletekig leegyszerűsítve: az árokásásnál ma a földet a markológép – és nem az ember – emeli ki, de a markológépet irányító ember akarata és felelőssége szerint.

A logikus és kritikus gondolkodás, az összefüggések felismerése képességének fejlesztése szintén fontos feladata az iskolai oktatásnak. Ez leghatékonyabban ismét konkrét, a természetre és a társadalomra vonatkozó ismeretek élményszerű, megélt, átélt módon történő átadása és feldolgozása révén valósulhat meg.

Az iskola fontos feladata továbbá a közösségbe való aktív, résztvevő beilleszkedés kompetenciáinak kialakítása. Ez is elsősorban az emberi közösségekre, a társadalomra vonatkozó ismeretek átadása révén alakítható ki.

4. Hogyan biztosíthatjuk mindenki számára a minőségi oktatáshoz való méltányos hozzáférést?

Hatékony oktatásszervezéssel és a társadalmi szolidaritás növelésével. Az oktatásügy magára hagyottan működik. A gondos szülők is elsősorban arra figyelnek, abban érdekeltek, hogy gyerekeiket „a lehető legjobb iskolába járassák”, az közülük is csak keveseket érdekel, hogy az iskola s főként az iskolarendszer egésze hogyan működhetne jobban. A gyerekeik jövőjével kevésbé törődő szülők pedig szinte mindent az iskolától várnak. A magyar társadalom szétszakítottsága, az egyéni megoldások keresése, a szolidaritás hiánya az oktatásban is nagyon élesen megjelenik. A szülőknek és az egész társadalomnak meg kellene értenie, hogy az iskolai oktatás és nevelés közös, kollektív feladat és cselekvés. A gyermekek egymástól is tanulnak, a szolidaritás és a közösségi kompetenciák terén különösen. Azzal, hogy a tanulók szüleik társadalmi státusza szerint elkülönülnek, lehet, hogy a jobbmódúak és tanultabbak gyermekeinek idegennyelvi szókincse kicsit gazdagabb lesz, szociális kompetenciáik viszont biztosan szegényesebbek. A társadalmi valósággal felnőttként találkozva csak tovább növelik a társadalmi szakadékot.

Az iskolai oktatás ma nem szervezhető meg a száz vagy ötven évvel ezelőtti módszerekkel. A „mindenki számára minőségi oktatáshoz való méltányos hozzáférés” ma elsősorban a falvakban és a kisvárosokban probléma, noha a nagyobb városokban is súlyos gond a tanárhiány és az elkülönülés (szegregáció). Az oktatás központosítása, azaz az önkormányzatok iskolafenntartó jogosítványainak megszüntetése ezen nem segített, inkább rontott. Egy konszenzussal meghatározott településméret fölött célszerű visszaadni az önkormányzatoknak az iskolafenntartási jogot. Ugyanakkor az államnak is meg kell maradnia iskolafenntartónak, és célszerűen a járási állami iskolafenntartók – akár tankerületeknek is nevezhetjük – révén. Ez azonban csak egy kiterjedt állami (járási) iskolabusz-rendszer egyidejű létrehozásával teremthető meg. Az iskoláknak célszerű területi ellátási kötelezettséget előírni. A szabad iskolaválasztást adminisztratív eszközökkel nem célszerű korlátozni, az állami forrásokat viszont az ellátási kötelezettségekre kell koncentrálni. 

5. Hogyan alakítja át a technológia a tanítást és a tanulást?

A történelem folyamán a társadalmi változások, a társadalom alkalmazkodása általában követték és nem megelőzték a technológiát. Ez nyilvánvaló abból is, hogy a technológiai változásokat (fejlődést) a társadalom legjobban képzett, leginnovatívabb jóval kevesebb mint egy százaléka hozza létre. Ma sincs ez másképp.

Ma a legjelentősebb technológiai változás az MI, a képi információk dominanciája, a képi – azon belül is a mozgóképi – megjelenítés előtérbe kerülése és az információk azonnali és sok helyről történő hozzáférése. 

A tanításnak és az iskolának használnia kell ezeket a technológiai eszközöket. Nem tévesztheti azonban szem elől, hogy ezek használata eszköz és nem cél. Mindegyik technológiai eszközt a képességek, kompetenciák fejlesztésére, a kreativitás és a kritikai gondolkodás elősegítésére, az alapvető ismeretek átadására, közös megszerzésére kell felhasználni. Nem “informatikát”, nem “MI”-t kell elsősorban tanítani, hanem minden szakterület (tantárgy) keretében azt, hogy ezek hogyan használhatók az ismeretek megszerzésére és átadására. Lehet és célszerű jó előadásokat, kész médiatartalmakat használni a tanórákon, de ezeket közösen kell feldolgozni, megbeszélni. A tanulók így szerzik meg a képességet ezek önálló használatára.

A technológiai fejlődés szükségszerű módon elidegenüléshez, a természeti és társadalmi kötöttségek, szükségszerűségek iránti érzéketlenségekhez vezet. A konzerv, videóra vett tananyagok elfedik a létrehozásuk során végzett munkát, például azt az erőfeszítést és vívódást, amit a jó személyes előadás során a tanár és diák egyaránt megél. Az iskolának, az oktatásnak meg kell őriznie a személyességet a legfejlettebb technológia eszközök használata során is.