L. Ritók Nóra: Művészeti nevelés a nyomor szélén
By knauszi on 2011. feb. 07. - 18:06
A IV. Miskolci Taní-tani Konferencián elhangzott előadás, utólag lejegyzeve
A pedagógusok nem szereznek ismereteket ezekről a gyerekekről, fogalmuk sincs, hogy élnek. Nem tudják, hogy komfort nélküli vagy félkomfortos házakban laknak, ahol nincsen vezetékes víz, sok esetben villany sem. Hogy a lakások berendezései között nincsenek asztalok és székek, csupán ágyak, ahol - főleg ilyenkor, telente, amikor csak egy szobát képesek fűteni - gyakran 6-8, néhol még 10 személy is egy szobában alszik. Nem gondolják végig, hogy náluk nincsen fürdőszoba, WC, és esténként mondjuk hat gyereket végigfürdetni az ártézi kútról hozott vízben nem egyszerű.
Akikről szóltam
- A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek. Akik a nyomor szélén, mélyszegénységben élnek, vidéken, a kis falvak szélső utcáiban, és termelik újra, egyre nagyobb tömegekben a nyomort.
- Akikkel az oktatás sem most, sem tíz évvel ezelőtt, és valószínűleg még tíz év múlva sem tud mit kezdeni. Ám, mintha nem lennének a köztudatban. Mert a velük való nehézségeket a pedagógusok nem jelzik az igazgatók felé, hiszen akkor azt kommunikálnák, hogy nem jó pedagógusok, nem tudnak megbirkózni a problémákkal. Az igazgatók nem jelzik a fenntartó felé, hiszen ők is meg akarnak felelni az elvárásoknak, amiben nem jó, ha kudarcokat jeleznek. A felzárkóztatásra irányuló uniós oktatási projektek is mind sikeresek, hát hogyne lennének azok, mikor előre meghatározzuk azokat a sikerkritériumokat, amiket teljesíteni kell, és ezt meg is tesszük, hiszen az elszámolhatóság feltétele ez. Közben pedig mindenki csúsztat, továbbgörget „papíron”, túlélni igyekszik csak, túl lenni a gyereken, a napon, a tanéven. Így juthatnak el ezek a gyerekek az iskolához, óvoda nélkül, és kerülhetnek ki az oktatási rendszerből valós vagy funkcionális analfabétaként, hasznavehetetlen, munkaerő-piaci szempontból értékelhetetlen tudással. Mert innen a legnagyobb a lemorzsolódás, itt a legtöbb a magántanuló, a 15 évesen anyává váló lány, és innen van ma a szakképzésben a legtöbb középiskolás, akikről azért már gyakran hallani problémákat, hiszen hetente tudósítanak tanárverésről, iskolai atrocitásokról.
- Meggyőződésem: ha még egy ilyen réteget „termel ki” a közoktatás, akik ma a szakképzésben vannak, visszafordíthatatlan változások történhetnek a magyar társadalomban.
Mi a gondom?
Az, hogy az iskola olyan elvárásokat támaszt ma ezekkel a gyerekekkel szemben, mint azokkal, akik jó körülmények között élnek.
A pedagógusok nem szereznek ismereteket ezekről a gyerekekről, fogalmuk sincs, hogy élnek. Nem tudják, hogy komfort nélküli vagy félkomfortos házakban laknak, ahol nincsen vezetékes víz, sok esetben villany sem. Hogy a lakások berendezései között nincsenek asztalok és székek, csupán ágyak, ahol - főleg ilyenkor, telente, amikor csak egy szobát képesek fűteni - gyakran 6-8, néhol még 10 személy is egy szobában alszik. Nem gondolják végig, hogy náluk nincsen fürdőszoba, WC, és esténként mondjuk hat gyereket végigfürdetni az ártézi kútról hozott vízben nem egyszerű. Hogy nincs mosógép, centrifuga, és ilyen időben nagyon nehezen szárad a kézzel kimosott ruha. Az a gyerek, akinek a családját rendszeresen uzsorások látogatják, és rettegés az éjszakája, nem tud úgy pihenni, mint jobb körülmények között élő társaik. Ahol a napi élelem gond, és a kenyér az egyetlen vacsora, reggeli, azt nem fogja érdekelni az első matematikaóra reggel nyolckor. Hogy hiába irtjuk ki a fejtetűt, a koszlott ágyneműből visszafertőződik, ugyanúgy. Hogy azok a magatartásformák, amikbe belenőnek, mélyebben vésődnek be az iskolai hatásoknál.
Ezt nem tudják, nem akarják megtudni, megérteni a pedagógusok. A sztereotípiák mentén szerveződő értékítéleteik direkt vagy indirekt módon épülnek be a napi pedagógiájukba, és halmozódnak kudarcaik, fásulnak bele a munkába, érzik értelmetlennek a velük való foglakozást. Viszont a kudarcot nem vallják be, gyakran még maguknak sem, inkább továbbgörgetik a gyerekeket, végig a rendszeren, tudás, teljesítmény nélkül.
Az is gond, hogy ezeknek a gyerekeknek az iskolai előmenetelét más, nem oktatási, és nem konkrétan családi dolgok is hátráltatják. Az, hogy az ellátórendszer hézagaiban olyan problémák bújnak meg, amelyek gátjai lesznek az iskoláztatásnak. Pl. a mai törvények szerint a „korai fejlesztés” szolgáltatással lefedett az ország. Valójában a rászoruló, HHH gyerek ezt sosem éri el, még kivizsgálás szintjén sem, nemhogy fejlesztés szintjén. Az egészségügyi ellátórendszer a vizsgálattól a gyógyszer felírásáig tart, azt, hogy nem tudják kiváltani, mert nincs miből, már senki sem vizsgálja. Így maradnak vagy gyógyulnak fel, kisebb-nagyobb szövődményeket magukkal hozva gyerekek, mert 8-10 nap után sincs gyógyszerre pénz. A védőnő hazaküldi a fejtetűvel fertőzött gyereket, de nem tudja senki, mivel fogja kiirtani a szülő… Hosszasan lehetne sorolni a példákat. A rendszerek nem érnek össze, a hivatalok csak „ügyeket” kezelnek, és nem családokat.
Milyen megoldást nyújt az Igazgyöngy?
1. Speciális oktatási módszereket, koncentrálva
- a vizuális nevelésre (a vizuális kommunikáció fejlesztésére),
- a személyiségfejlesztésre (más tantárgyak ismeretanyagaira, a gondolkodási képességek fejlesztésére, a szociális kompetenciák fejlesztésére) alternatív módszerekkel (differenciálás, speciális felzárkóztató fejlesztő feladatok, kooperatív technikák, projekt, egyéni fejlesztés, az énhatékonyság-érzés fejlesztése).
Erről ma azt gondolom, mindegy, mi, csak hiteles, magas szakmai színvonalon működő tevékenység legyen, olyan, ami felkelti a gyerek érdeklődését, motivál, és felfűzhető rá a teljes fejlesztés. Lehet lovaglás (Tiszadob), néptánc (Szolnok), logikai játék (Hejőkeresztúr) vagy képzőművészet (Igazgyöngy), vagy bármi más… amire helyben felkelthető érdeklődés van.
2. Családgondozást
Szociális munka a bizalom jegyében. Fő szempont: a felnőttek már nem megváltoztathatók, de mindegyikük partnerré tehető a gyermeke érdekében.
3. Intézmények, ágazatok közötti együttműködést
Fontos kérdések:
- a civil szféra szerepe, elfogadása
- stratégiaszerű együttműködés
- az emberi, érzelmi oldal, és a hivatali protokoll egyeztetése
Ezzel a modellel mi már tudunk eredményeket felmutatni a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség egyikében, a berettyóújfalui kistérségben.
Mit tehet a pedagógusképzés?
Felkészítheti a hallgatókat erre a társadalmi problémára is.
Hogyan?
- Az ismeretek átadásával,
- az előítéletek lebontásával,
- szociális pedagógiai szemlélettel
- módszertani innovációkkal
- megfelelő gyakorlóhelyekkel.
Mert élhető ország, élhető társadalom nem az elitgimnáziumok szintjén szerveződik (ez eddig is sikeres volt), hanem a tömegek szintjén. És a tömegek között ma egyre nagyobb arányban vannak azok, akik nem lesznek képesek élhető világot teremteni. Ebben a problémában pedig mindannyiunk felelőssége és jövője benne van.
A modellfejlesztés megtekinthető:
Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, 4100 Berettyóújfalu, József Attila u.11.
A szerzőről: