Tudom, ez az üzleti világ farkastörvénye. Ők felkészültek erre, ez teljesen átjött. De a másik oldal megtéveszthetősége, sebezhetősége is nyilvánvalóvá vált számomra. Az, hogy mennyire megvezethetőek vagyunk, mennyire felkészületlenek. És ilyen módon számunkra ellenőrizhetetlen folyamatok részesei leszünk Talán itt úsznak el a milliók anélkül, hogy a társadalmi hasznosulásuk érzékelhető lenne.

Ez is az utóbbi időszak változása. A korábbi megyei pedagógiai intézetek helyét felváltó oktatási vállalkozások megjelenése, melyek más szemlélettel, az üzleti élet szabályai szerint próbálják a tudásátadást szervezni.

Persze van ebben jó is. Hisz a kínálat megnövekedése, a versenyszellem elvileg segíthet is, színvonal-növekedéssel, választékbővüléssel. De nem egyszerű ez sem. Mert a szabályok mások, és a versenyben túl sok a változó, ami befolyásolhatja a sikert.

Itt vannak az uniós pályázatok is. Amelyek arra a bizonyos pedagógiai paradigmaváltásra irányulnának, ami olyan nehezen akar bekövetkezni. Túléltünk már többet, legutóbb a kompetenciaalapú oktatásra való felkészítést, ahol szintén megtapasztalhattuk a továbbképző cégek versenyét. És most itt a másik. A referenciaintézmények fejlesztésére irányuló. Ami lehetővé teszi majd az egymástól tanulást, a hálózatosodást, a tervekben szépen, logikusan felépítve.

Előzményei is voltak, a jó gyakorlatok minősítése, a szolgáltatói kosárba való felkerülés, referenciaintézményi előminősítés. A saját fejlesztésre, a tantestületek tudásátadásra való felkészítésére irányuló következő pályázati lépésre jó nagy csúszással, most került sor.

A pályázat kiírása előtt már megkezdődött az internetes dömping. Mindenki ajánlkozott, a pályázat megírását is felajánlották a továbbképzéseikért cserébe. Csak hogy a választás rájuk essen.

Nálunk több intézmény is érdekelt volt. Engem is megkerestek, hogy ugyan nem önkormányzatiként, de szálljak be én is, hangoljuk össze a munkát. Örömmel mentem, hiszen régóta szeretném, ha rendszerben lehetne gondolkodnunk a településen belül is. Aztán a megbeszélésen tipikus jegyeket figyelhettem meg. Kicsit olyan volt, mint egy TV Shop. Mikor pontosan tudjuk, mire irányulnak a mondatok.

Íme a szubjektív megtapasztalásom leírása.

A megbeszélés a bemutatással kezdődött. X cég vezetője jött el, akivel a város intézményei már korábban is dolgoztak. Aki az összejövetelt megszervezte, ő kezd. Megköszöni a cégnek, hogy minket választott. Nem akarok akadékoskodni, de muszáj megkérdeznem, mi ebben a megtiszteltetés nekik. Talán fordítva kellene, neki megköszönni, hogy mi őt választottuk a sokból, akik jelentkeztek. Zavart mosolygás, hát igen, így is lehet nézni.

Próbálok a későbbiekben hallgatni, csak szemlélve figyelni tovább. De vagy túl fáradt vagyok, vagy nem tudom, mi van velem. Legszívesebben percenként megszólalnék.

Jönnek ugyanis a „kötelező” elemek. Szépen felépítve, általános pszichológiai szabályok szerint.

Hogy milyen kevés intézmény kapta meg az előminősítést, bezzeg mi… ehhez csak gratulálni tud. (Én nem így tudom. Ez megint egy olyan betervezett elem volt, aminek teljesülnie kellett az egész program további sikeréhez. Úgyhogy nem nagyon hagytak kimaradni senkit, segítettek, ha kellett, akinek nehezebben ment.)

Aztán, hogy ebben nekik semmi üzlet nincs. Nem is éri meg. Szinte ráfizetés lesz. Csak azért vállalják be, hátha majd később, lesz még rá más képzés, amire szintén számítanak majd. (Intézményenként 3-4 millió forint van benne, egy kevés infrastrukturális fejlesztéssel, sok továbbképzéssel.)

Ezután, ki ne hagyjam, némi szapulása a kidolgozóknak, akik nyilván jól megtollasodtak belőle. És rosszul csinálták. (Itt nevesít is. Pech. Jól ismerem, akit megnevez. Szeretném csak töredékét tudni annak, amit ő tud. De nem szólok. Elég, ha ő személyeskedik.)

A következő elemben óva int a tájékoztatásokra való elutazástól. Fölösleges, mondja, hisz a gyakorlat most az, hogy „kislánykák” felolvassák a kiadott, interneten is fellelhető anyagokat. (És ezután felolvassa a Power Ponintba rendezett interneten is fellehető anyagot.)

Más szakértőket nem ajánl, csak akikkel ők dolgoznak. Szerinte a jegyzékre bárki felkerülhet, némelyikük még helyesen írni sem tud, sem táblázatot kezelni, és nem is számlaképes. Soknak még az elérhetősége sincs meg… sorolja az érveket meggyőzésként. Bezzeg az övéké… garantálja a minőséget. (Bizonyára. Reménykedve várom majd.)

Némi belegabalyodás még a pályázatíró díjába utalással, hogy ezt nem tudja megírni bárki, hiszen pl. a pénzügyi vezetéshez rendelkező jogosítványaink sincsenek meg. (Már nem bírok nem szólni, végül elismeri, hogy másokról beszél, nem a mi városunkról, és határozott rákérdezésemre sikerül az intézményeknél hagyni a projektmenedzsment csekély díját is.)

Nehezen bírtam. Tudom, ez az üzleti világ farkastörvénye. Ők felkészültek erre, ez teljesen átjött. De a másik oldal megtéveszthetősége, sebezhetősége is nyilvánvalóvá vált számomra. Az, hogy mennyire megvezethetőek vagyunk, mennyire felkészületlenek. És ilyen módon számunkra ellenőrizhetetlen folyamatok részesei leszünk Talán itt úsznak el a milliók anélkül, hogy a társadalmi hasznosulásuk érzékelhető lenne.

Üzlet és pedagógiai paradigmaváltás. Azt hiszem, még közelítenünk kell a fogalmakat.