L. Ritók Nóra írása

És mivel szabad iskolaválasztás van szabad vallásgyakorlással, ezt a mi demokratikus államunk tiszteletben tartja. A szülők szabadon dönthetnek… milyen szép!

2010-ben írtam itt egy cikket, amelyben leírtam a szegregált iskola létrehozásának receptjét. Azóta sokat romlott a helyzet. És azt hiszem, a nyíregyházi huszártelepi iskola ügye, vagyis a friss bírósági döntés végképp lezárta a változás lehetőségét. Vagyis változás lesz, de nem abban az irányban, ahogy eddig reméltem. 2010-ben még azt hittem, egyedi esetekről van szó, elszórtan, és bár azt is nehezen viseltem, hiszen minden gyerek fontos, de reménykedtem, hogy megállítható lesz a folyamat. Ehhez képest felgyorsult.

Most pedig a változás annyi, hogy a 2010-ben megírt „recept”, ami még burkolt eszközöket használt, már az érvényes törvények szerint íródik. Ehhez igazították azokat. A szegregációhoz.

Már csak annyi kell, hogy az egyház átvegye az iskolafenntartói szerepet. Ami ugyan anyagilag szintén az államé (nem is tudom, van-e még valahol olyan egyházi iskolarendszer, amit az állam finanszíroz, ráadásul jobban, mint az állami iskolákat), de a szabályok nem vonatkoznak rájuk. Vagyis csak a saját szabályaik. Amit ők alkotnak, állami segédlettel, kivételezett szerepbe hozva őket.

A szegregációnak ez a folyamata régóta szövődik a háttérben. Nekifeszülések, bírósági döntések, fellebbezések, pillanatnyi megtorpanások, majd erőgyűjtések jellemezték, megfelelő kommunikációs körítéssel.

Mára legálissá sikerült a szegregációt tenni. Ha ugyanis az iskola egyházi, akkor a szülő, ugye, azért választja, mert ezt szeretné. És mivel szabad iskolaválasztás van szabad vallásgyakorlással, ezt a mi demokratikus államunk tiszteletben tartja. A szülők szabadon dönthetnek… milyen szép!

Az, hogy érti-e, milyen vallás szerint szerveződik az iskola, milyen jövőképe van a szülőnek, tudja-e, milyen esélyei vannak innen a gyerekének, vagy csupán az idegentől való félsz vagy a konfliktusoktól való menekülés hozta benne létre ezt az akaratot, az nem érdekes. Nem is firtatják ezt… még véletlen rájönnének.

Generációkon át gyúrt arra a többségi társadalom, hogy a cigány értse, hol a helye. Hogy nem köztük. Ez a beidegződés már stabilan beépült, de nem azon dolgozunk, hogy megszüntessük, hanem épp ezt használja ki a rendszer ellenük. Csak úgy csomagolja be nekik, mintha értük lenne.

Az egyház tanaival való összeegyeztetést már minősíteni sincs erőm. Olyan feloldhatatlan ellentét ez a Biblia tanításaival, amiben nem tudom, hogyan dolgozhatnak azok, akik vallásos érzületűek.

Érthetetlen lett számomra végérvényesen ez az egész. Az oktatás így nem a jövő többé. Az oktatás eszközévé vált a társadalom kettészakításának, az esélyektől való megfosztásnak.

Új fogalmat emelhetünk be a köznevelésbe. A szegregáló pasztorációt. Mert ha az egyházi iskola éppen kizárólag cigány gyereket tanít, az ugyebár nem szegregáció, hanem pasztoráció. És ettől bocsánatos lesz.

Bocsánatos? Vagy bűn? Vagy bocsánatos bűn?

Megbocsájtható lesz valaha, ami történik? Azt hiszem, nem is ez a lényeg. Nem a megbocsájtás.

Hanem az, ami történik. Velük, velünk, mindannyiunkkal.

Pedig lenne megoldás. Minden eszköz az állam kezében van. De nem lépi meg. A szándék hiányzik.

A probléma túl nagyra nőtt. Nem fog hát neki a megoldásnak az állam – mert az népszerűtlen lépésekkel is járna bizonyára – hanem más rendszert épít. Nem esélyteremtőt, hanem kirekesztőt.

Azt hiszem, most már kezdhetünk félni. Mert ami ezután következik, az megjósolhatatlan.