Az egyesület utolsó bázisa, a káposztásmegyeri intézmény kutatással igazolta, hogy az integrált szervezet többre képes, mint az ugyanolyan épületegyüttesben külön-külön működő óvoda, iskola, könyvtár, közösségi ház.

Az (enyhén szólva) kalandos sorsú művelődéstörténész 1989-ben egy zalaegerszegi országos tanácskozáson – már „nagy öregként” – meghatottan annyit mondott (az ünnepélyes zárszó járt neki ez alkalommal), hogy két álma volt, s e két álma beteljesülőben.

Megérhette azt, amire nem is számított: apósa, Nagy Imre – eszméinek és tetteinek kései elismerését jelentő, igazságot szolgáltató – újratemetését. S méltósággal tette hozzá: megérhette, hogy könyveiben, írásaiban, közéleti tevékenységében oly fontos művelődési-oktatási intézménytípus törvényi legitimációja bekövetkezik. Ő utópikus elnevezéssel „alfának” becézgette (sci-fi modernitást képzelt e tereken), a jog nyelvén „nevelési központ”,majd „általános művelődési központ” lett ez az intézmény, melynek két, a bürokratikus diktatúrának nem kívánatos jellemzője volt. A „hely”, a helyi társadalom intézményeként jövendölte Vészi János az ÁMK-kat, ahol a hagyományos oktatási intézmények (óvoda, iskola, kollégium) és a hagyományos művelődési intézmények (művelődési ház, könyvtár, olykor helyi történeti gyűjtemény-múzeum) elnyeri-visszanyeri organikus komplexitását, kézről-kézre adja klienseit falai, szervezetei között, s egyre több módot ad az öntevékenységre, a természetes kölcsönös segítések szakértő szervezésére – idős, laikus civilek belépése az óvodába, iskolába egy-egy foglalkozás erejéig különös tudásukkal, s a gyerekek természetes jelenléte az idősek – pl. nyugdíjasklub – életében. S megjelentek ebben az utópiában közös, generációk közötti művelődési tevékenységek is, akár falusi színjátékra, akár Páva-körre, akár a lakótelepek új berendezését barkácsoló műhelyekre gondolunk. S nemcsak gondolhatunk: de az ÁMK-k valósága 1971 óta – különböző nyilvánossági viszonyok között – megannyi innováció dajkáló bölcsője volt, lehetett.

Voltak fellendülő ciklusok, voltak divatévek, amikor a fenntartók áttekinthető szervezet iránti igénye, akár takarékossági indulata hozott létre sok ilyen intézményt. 200 és 300 között pulzált az ÁMK-k száma 40 éves történetük alatt. Különleges támogatást sosem élvezett, bár 2004-ben az Országos Köznevelési Tanács külön határozatban foglalt állást mellette. Az ÁMK-k mozgalomszerűen szerveződtek, továbbképzéseik, jogsegélyszolgálatuk, nyilvánosságuk egyesületi kereteket öltött. A mozgalom „hősöket” nevelt, az alapító atyák körében az említett Vészi, az Ybl-díjas építész, Jeney Lajos mellett még a legendás Kiss Árpádot is szokták emlegetni. A héroszok Földestől Sármellékig, Bajától Csepelig, Sarudtól Csorvásig, Kunszentmiklóstól Mezőhegyesig életüket tették az intézménytípus érvényességének igazolására. Az egyesület utolsó bázisa, a káposztásmegyeri intézmény kutatással igazolta, hogy az integrált szervezet többre képes, mint az ugyanolyan épületegyüttesben külön-külön működő óvoda, iskola, könyvtár, közösségi ház. Hiszen a család válhatott az ÁMK-k kiszemelt kliensévé.

A család, mely kifejezést oly gyakran emlegeti ma „kiemelt klienseként” a hatalom.

De ÁMK nem lesz hozzá!

A törvény ugyan benne hagyta a szövegben a „többcélú intézmények” között, de az alapítás-fenntartás jogi alapjainak szőnyegét végképp kihúzta alóla. Hiszen az óvodák önkormányzati feladatkörben maradnak, a közművelődés „ebek harmincadján”, az iskolát kemény kézzel visszaveszi az állam. Erre a struktúrára nem lehet komplex-integrált intézményt elképzelni!

Egy álom, egy a létezett államszocializmus kritikáján született utópia, egy reális jövőkép (a művelődési javakhoz való hozzáférés diszkrimináció nélküli útja) érkezik zárófejezetéhez.

2013-ra sóval hintik fel az ÁMK-k helyét. A kutya se vizsgálta, hogy volt-e hasznuk, értelmük a kormányzat által oly lelkesen emlegetett „közműveltség” szolgálatában.

Az újratemetés évfordulóján nyilván többen keresik majd a Nagy Imre-i hagyatékot jelen közéletünkben. Az évforduló jelképesen egy temetés napja is lesz.

A 2011/12. tanév végén Vészi János beteljesülni látszott álmára keserű ébredés.