Kiss Mária Rita: A fiatalok társadalmi...
...és közéleti szerepekre való felkészítése itt és most
2012. november 16-án a Barankovics István Alapítvány szakmai napot rendezett pedagógusok számára a társadalomismeret-oktatás és állampolgári nevelés témájában.
A rendezvényen elhangzott előadások két fő témakört jártak körül: egyrészt bemutatták a mai fiatalok társadalomképének és politikához való viszonyának empirikus kutatási adatokkal megragadható jellemzőit, másrészt pedig – a derűlátásra okot korántsem adó sokkoló adatok után – a résztvevők megismerkedhettek az Egyesült Államok, Kanada és az uniós országok pedagógusainak példaértékű erőfeszítéseivel. A szakmai rendezvény azt is reprezentálni kívánta, hogy jó gyakorlatokra itthon is van példa. Amennyiben egy iskola vezetése elkötelezett a közéleti nevelés terén, a társadalomismeret-órákon messze túlmutató, a diákoknak valódi élményszerű tanulási lehetőséget nyújtó programokkal komoly eredmények érhetők el. A szakmai rendezvény előadásainak diái és az alábbi gondolatmenet igazolására szolgáló empirikus kutatási eredmények adatai itt tekinthetők meg.
A társadalmi szerepekre való felkészítés, úgy véljük, nem lehet sikeres, ha a pedagógus nincs tisztában azzal, milyen alapokra épít, ha nem tudja, mit gondolnak a fiatalok a körülöttük lévő világról. Diákjaink elméje – ahogy Nahalka István egyik írásában fogalmazott – nem tiszta lap, amire bármit írhatunk. Mire középiskolásként találkozunk velük, hosszú szocializációs utat bejártak már, a maguk kognitív szintjén bizonyos fogalmi készlettel rendelkeznek, amelynek segítségével elgondolható vagy épp értelmezhetetlen számukra a világ, ahol élnek. Valamilyen képük van arról, hogy hogyan működnek a dolgok a társadalomban. Persze ez a kép nem szükségszerűen pontos, mégis bizton állítható társadalmi, közösségi magatartásuk egyik kiindulópontja. A társadalmi életre való felkészítés során a pedagógusoknak számolniuk kell e spontán társadalmi tapasztalatnak az erejével.
Fontos tehát feltennünk a kérdést, milyen értékrendet, közéleti kultúrát látnak maguk körül diákjaink a felnőtt társadalomban? Milyen közösségi mentalitáskultúra a miénk? Ebben a gondolatmenetben ezután néhány gondolat erejéig azt vizsgálom majd meg, hogy a társadalomról való spontán szerzett tudáshoz milyen hatékonysággal képes hozzátenni az iskola, majd végül a szocializációs folyamat végeredményét állítom a középpontba. A teljesség igénye nélkül elsősorban a demokratikus politikai rendszerhez való viszony kérdéseire koncentrálva mutatom be a fiatalok politikai kultúrájának – az empirikus kutatások által megragadható – néhány elemét.
Az állampolgári mentalitáskultúra és a magyar értékrend
A felnőttek és fiatalok értékvilágát összehasonlító kutatási eredmények azt mutatják, hogy a felnövekvő generációk világképének formálódására alapvetően a társadalmi közeg közéleti politikai kultúrája hat. Gert Hofstede holland kultúrakutató elhíresült példája szerint a japán fiatalok jobban hasonlítanak a japán idősekre, mint az amerikai fiatalokra. Attól, hogy Coca Colát isznak és anime-rajongók, az észjárásuk és a kultúra legmélyén található értékrendjük meglepően hasonló az előttük járó generációkéhoz. A felnőttektől kapott társadalmi tudás jelentőségét tehát nem szabad alábecsülnünk. Nem meglepő, hogy amikor 2008-ban a TÁRKI értékrend kutatásai keretében Keller Tamás elhelyezte Magyarországot a világ értéktérképén, és azt vizsgálta, hogy a 35 év alatti korosztály adatai mennyiben eredményeznek más „GPS-koordinátákat”, mint a teljes felnőtt minta, akkor a különbségek nem bizonyultak számottevőnek.
Az 1981 óta több adatfelvételi hullámban zajló Word Values Survey kutatások, amelyek mára már 90%-ban feltérképezték a föld lakosságának értékvilágát, Ronald Inglehart koncepcióján nyugszanak. Ennek egyik fontos eleme a „túlélő” és az „önkifejező” értékek vizsgálata. Míg a világ nagy részén a fő cél a „túlélés”, azaz az anyagi biztonság megteremtése, addig a legfejlettebb országokban, az úgynevezett tudásalapú társadalmakban – ahol a jólét már adott – előtérbe kerülnek az „önkifejező” értékek. Fontossá válik az életminőség, az emberi kapcsolatok, az intellektuális „jól-lét”, a közösség ügyeiben való részvétel kérdése. Ezzel szemben a döntően túlélő értékrendű társadalmakban a kemény munka mellett kevesebb idő jut az emberi kapcsolatok ápolására. Európa ezen országaiban gyengébb a társadalmi tőke, az emberek kevésbé vesznek részt különböző szervezetekben, és jellemzően kevésbé hisznek abban, hogy van értelme a közös cselekvésnek. Gyakran járul mindehhez a politikai inkompetencia érzete, a politikai intézmények és működtetőik iránti bizalmatlanság. A skandináv országokban például többen bíznak a demokratikus intézményekben, általában a politikusok népszerűségi indexe magasabb, többen végeznek önkéntes munkát, gyakoribb a szervezeti tagság. Nyugat-Európában az 1945 utáni választásokon való részvétel – bár csökkenő tendenciát mutat itt is – mégis mintegy 10%-kal magasabb, mint a posztkommunista országok „friss demokráciáiban”. A két szélső modell vázlatos ismertetése után talán nem meglepő, hogy az Inglehart-féle értelmezési keretek között Magyarországon (nagy statisztikai átlagban) a túlélő értékek dominálnak. A magyar lakosság a materiális javak biztosítására koncentrál, és csak az emberek kis hányadának fontosak az önkifejező, posztmateriális értékek, a közügyekben való részvétel és a beleszólás igénye, az együtt cselekvés. A világ értéktérképén a keresztény Európa peremén, az ortodox országokhoz közel, Szlovákia, Szerbia, Oroszország környezetében helyezkedünk el. Gondolkodásunk zártsága közelít bizonyos afrikai kultúrák lakóiéhoz. A világ országait vizsgálva a kutatók összefüggéseket találtak a túlélő gondolkodásmód és a GDP között. A magyar eset azonban eltér a kimutatott általános tendenciáktól, azaz fejlettségünkhöz mérve gondolkodásunknak nyitottabbnak kellene lennie, a GDP-ből a posztmateriális értékek iránti nagyobb affinitás következne.
Külön figyelmet érdemel, hogy a jobboldali radikális hívószavak iránti társadalmi igény alakulása is összefüggést mutat a túlélő és az önkifejező értékeket valló társadalmakban jelzett tendenciákkal. A fejlett, inkább önkifejező értékek dominanciájával jellemezhető országokban a megkérdezettek közül kevesebben pozicionálják magukat a szélsőjobboldalra, a rendszerellenesség mértéke kisebb, az emberek általában toleránsabbak a kisebbségekkel szemben, kisebb a társadalmi anómia érzése, és kevésbé van táptalaja az összeesküvés-elméleti gondolkodásnak is. A Political Capital által kidolgozott mérőszám, a DEREX index, világosan jelzi, hogy Észak- és Nyugat-Európa a kevésbé veszélyeztetett régió, míg Kelet- és Dél-Európában jellemzőbb a radikális jobboldal iránti társadalmi kereslet. 2006-ban Magyarország a különösen veszélyeztetett országok közé tartozott. A 2011-es adatfelvétel eredményei ugyan jobbak voltak, de bizonyos mutatók – így például a rendszerellenesség mértéke – tovább nőtt.
A fiatalok társadalmi közéleti szerepekre való felkészítése szempontjából láthatóan két nagyon eltérő környezettel van dolgunk. Sok szempontból, de a most tárgyalt társadalmi mentalitáskultúra vonatkozásában is teljesen más helyzetben van tehát egy svéd, dán, német pedagógus, mint mi. Jól mutatják ezeket a különbségeket az Európa Bizottság mellett működő, az Unió országainak állampolgári magatartását és a közéleti nevelés hatékonyságát vizsgáló kutatócsoport eredményei is. A Byrony Hoskins által kidolgozott „aktív állampolgárság indikátor” a társadalmi közösségi életben való részvétel különböző aspektusait összesítő mérőszám. Az állampolgári tudás mellett helyt kap benne a részvételi attitűdök vizsgálata, így például a társadalmi önkéntességhez való viszony, a civil technikák különböző vonatkozásai, vagy például az emberi jogi dimenzió is. 2006-ban e szerint a mutató szerint Magyarországot a „nagyon alacsony” állampolgársági értékeket mutató kategóriába sorolták. A politikai dimenzióban 19 vizsgált ország közül a 18.-ak voltunk, a civil társadalmi dimenzióban a 15.-ek, a közösségi élet vonatkozásában szintén a 18.-ak, míg az értékdimenzióban az előkelőnek korántsem mondható utolsó helyet foglaltuk el. A 2008-as adatok sem túl biztatóak. Magyarország minden dimenzióban rosszabb eredményeket ért el, mint Lengyelország és Szlovákia, Romániához képest is csak az ismeretek területén teljesítenek jobban a magyar gyerekek. A hazai mutatók leginkább a szlovén és a bolgár eredményekhez voltak hasonlóak. Byrony Hoskins és David Kerr általam ismert legfrissebb, 2012-es elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy a már jelzett törésvonal jól megfigyelhető a lakosság nem konvencionális politikai eszközhasználatában is. A civil aktivitás tekintetében a skandináv országok állnak a legjobban, ott 10-15% körül mozog a részvételi arány, csak magában Dániában az elmúlt időszakban 13%-os volt a növekedés. Míg a friss demokráciákban átlag 10%-os a különböző tiltakozási akciókban való részvételi hajlandóság, addig Nyugat-Európában ez az arány 15-30%. Petíciók aláírása tekintetében is a Skandináv országok vezetnek, őket követi Anglia, Franciaország, ahol a lakosság 60%-a válaszolta azt, hogy részt venne ilyen megmozdulásokban. Jellemzően a friss demokráciákban ez a szám mindössze 10% körül mozog. Dániában, Hollandiában, Luxemburgban az emberek 35-45%-a végez valamilyen önkéntes munkát, míg Magyarországon az Európa Bizottság 2010-es adatai szerint csak 11%, amivel az uniós országok közül az utolsó előttiek vagyunk. Amennyiben a közösségi ügyekben való részvételt, a sorsunkat befolyásoló döntésekbe való beleszólási igényt értéknek tekintjük, a fentiek alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy az iskolára komoly feladatok várnak e téren.
Az iskola és a társadalom
Az iskola a társadalmi beavatkozás stratégiai pontja, a modernitás sokszínű világában hovatovább az utolsó hely, ahonnan a felnövekvő generációknak egységes üzentetek küldhetők arról a világról, amelyben felnőttként boldogulniuk kell. A pedagógusoknak döntő szerepe lehet abban, hogy az egyén megtalálja helyét a világban, hogy beilleszkedjék a társadalom szövetébe, hiszen a társadalomismeret-oktatás a társadalomról egy olyan tudás átadását is jelenti, amelynek birtokában sikeres egyéni életstratégiák dolgozhatók ki. Ugyanakkor a társadalmi szerepekre való felkészítés közösségi célokat is szolgál. Feladata egyben a helyi társadalom cselekvőképességének megalapozása ugyanúgy, mint a tágabb politikai közösség kohéziójának és működőképességének biztosítása. A társadalomról való tudás átadása szempontjából az iskola olyan szociális tér, ahol a tudatos nevelő tevékenység mellett, a tanterven túl élmények, tapasztalatok, benyomások érik a diákokat, ahol közösségi viselkedési normák, attitűdök sajátítódnak el.
Az, hogy az iskolai rejtett tanterv milyen irányba hat, hogy közelíti, avagy távolítja a diákokat a hivatalosan deklarált nevelési eszményektől, az iskola szervezeti kultúráján, a tantestület tudatosságán is múlik. A 2008-as „Iskola és társadalom” kutatásban a rejtett tanterv hatásaira rákérdező kérdéssorunkra kapott válaszok e téren problémákat jeleztek. A több mint 8000 megkérdezett diák 67%-a vélte úgy, hogy semmilyen beleszólása nincs az életét meghatározó közösségi együttélési szabályok, a házirend alakításába, további 21% pedig úgy látta, a tanulók csupán a házirend „végrehajtói”. Egy ilyen mikrotársadalmi tapasztalat, úgy vélem, csak kevéssé alkalmas a kompetens állampolgárok nevelésére. Az említett kutatás több oldalról igyekezett feltárni, hogy az iskola milyen hatékonysággal képes tájékozódási pontként funkcionálni. Kiderült, hogy az iskolai beszélgetésekben relatíve ritkán bukkannak fel társadalmi kérdések. Csak a megkérdezett diákok 11-12%-a válaszolta azt, hogy az órákon szóba kerülnek ezek a témák, míg a diákoknak csak 3,3%-a számolt be a tanárokkal az órákon kívüli, társadalmi kérdésekről folyó beszélgetésekről. Amikor pedig azt kérdeztük a kérdőívet kitöltőktől, hogy melyik óráról vittek haza magukkal olyan a társadalomról szóló tudást, amit a saját életük szempontjából fontosnak tartanak, kiderült, hogy a társadalomismeret-órák alig töltik be funkciójukat. Mint hasznos társadalmi tájékozódási lehetőséget, a társadalomismeret-órákat ugyanannyian (csupán 10-12%-nyian) jelölték meg, körülbelül ugyanannyian, mint az etika- és a matematikaórákat. Még a biológia- és földrajzórák is előkelőbb helyet kaptak a diákok rangsorában, mint a kifejezetten erre a célra külön tantárgyként rendszeresíthető társadalomismeret. A statisztika egyben azt is jelezte, hogy viszonylag kevés iskola vezetése vélte úgy, hogy az integrált képzés helyett külön szükség lenne/lett volna ilyen órákra.
Az iskolaszociológiai kutatások adatai azért is fontosak, mert úgy tűnik, a családok többsége inkább az iskolától várja el a fiatalok közéleti témákba való bevezetését. Az otthoni beszélgetések struktúrájának vizsgálata arra enged következtetni, hogy csak a családok harmadában, negyedében esik szó társadalmi, közéleti kérésekről. Egyik 18 éves interjúalanyom visszakérdezett: „honnan kellene tudnunk nekünk minderről”? Az új NAT bevezetésére készülve talán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy valóban megadtuk-e a megfelelő segítséget diákjainknak ahhoz, hogy eligazodjanak a társadalmi kérdések útvesztőiben.
A fiatalok társadalom- és politikaképe
A fiatalok politikai, közéleti kultúráját vizsgáló kutatások mindenesetre inkább a sokasodó teendőket, semmint az elmúlt 20 év alatt a közösségi nevelés terén elért eredményeket jelzik. Az Ifjúság 2008 kutatás többek között a fiatalok és ezen belül a középiskolás diákok politikai rendszerhez való viszonyát is vizsgálta. Az adatfelvétel megmutatta, hogy a középiskolás korosztálynak csak 38%-a elkötelezett híve a demokratikus politikai berendezkedésnek. A 15–19 évesek 10 %-a ezzel szemben egyenesen azon a véleményen volt, hogy bizonyos körülmények között egy diktatúra jobb, mint a demokrácia, 29%-uk pedig úgy vélte, „a hozzám hasonló emberek számára az egyik politikai rendszer olyan mint a másik”. A korosztály 22%-a nem tudta megítélni, hogy számára a diktatúra vagy a demokrácia-e a szimpatikusabb berendezkedés. Ez utóbbi két kategória együtt a válaszadók több mint felét tette ki.
Olyan fiatalok képezik ezt a csoportot, akiknek nincs megfelelő fogalmi készletük és tárgyi tudásuk ahhoz, hogy a diktatúra és a demokrácia viszonyai között különbséget tegyenek a politika emberi életre gyakorolt hatásait illetően, vagy épp a „rejtőzködést” vélik kívánatos magtartásnak, esetleg végletesen érdektelenek. Vagy talán ők a politika alatt élők, a politikailag névtelenek, akik úgy gondolják, hogy az egyén, a kisember nem lehet más, mint elszenvedője a politika döntéseinek? Akiknek eszébe sem jut elgondolkodni azon, hogy ki van kiért, az állam az állampolgárokért, vagy épp fordítva? Ugyanennek a kutatásnak egy másik kérdéséből az is kiderült, hogy az előző rendszer legfőbb vonzerejét a Kádár-éra szociális biztonságában látják. Elismerik ugyan, hogy a rendszerváltás után a fiatalok előtt több érvényesülési lehetőség nyílt, szabadabb életet élhetnek, mindent egybevetve azonban csak a válaszadók 51%-a tartotta jobbnak saját szempontjából a mostani rendszert.
A diákok állampolgárságról alkotott fogalmának szemantikai tartalmát vizsgálva abban a szabálykövetés dominanciáját érhetjük tetten. A már említett „Iskola és társadalom” kutatás során a válaszadók legmagasabb arányban, 85%-ban válaszolták azt, hogy egy magyar állampolgártól leginkább az várható el, hogy tartsa be a törvényeket, míg második helyen az állampolgár legfontosabb feladatának azt tartották, hogy fizessen adót és járulékokat. Egy politikai közösség életében ez kétségtelenül alapvető jelentőséggel bír, azonban meglehetősen sokat elárul, hogy az állampolgári részvétel különböző felkínált válaszlehetőségei (aktív legyen a közösség ügyeiben, vegyen részt önkéntes szerv munkájában, aktívan politizáljon) a preferencia-sorrend végére kerültek. A válaszadó középiskolás diákok állampolgárság-felfogása és az Európai Unió „aktív állampolgárság”-ként emlegetett nevelési ideálja, azaz a részvételi demokrácia eszménye közötti különbség szembetűnő. Az állampolgárság megújult uniós fogalma nemcsak egy jogi státuszt jelent, amiből jogok és felelősségek következnek, hanem egy cselevés- és mentalitáskultúrát is, amiből a közösségi döntésekben való részvételi igény attitűdje következik, és amit az a felismerés kísér, hogy az érdektelenség hosszú távon magának a demokráciának a létét ássa alá. Magyarországon azonban a részvételi demokrácia eszméjével szemben inkább egy elitista politikafelfogás az őshonos. Sokkal inkább az öröklődik nemzedékről nemzedékre élettapasztalatként, hogy a politika „úri huncutság”, a mindenkori elit ügye. Ehhez társul a mai magyar politikai kultúra legendás elitellenessége, ami viszont egyben azt is jelzi, hogy éppen azokban nem bízunk, akikre a közösség ügyeinek intézését ráhagyjuk. A szemünk előtt játszódik le az a folyamat, ami az ebből eredő rossz társadalmi közérzetből politikai tőkét kovácsol. Az elitellenességre építő populista jelszavak nem utolsósorban a fiatalok körében találtak fogékony fülekre, amit az a tény is jelez, hogy a Jobbik bázisában az egyik felülreprezentált csoport éppen az ifjúság.
A kutatások mindemellett azt is megmutatták, hogy a korosztály értékrendjében éppen a kisebbségek vonatkozásában vannak a legkomolyabb zavarok. A kisebbségek védelme nem, vagy csak kevéssé fontos érték a nagykorúság és így a választói jogosultság határán álló középiskolások 45%-a számára. Emlékezzünk Szabó Ildikó 1998-ban napvilágot látott, a tizenévesek állampolgári kultúráját feltérképező kutatási eredményeire! A fiatalok és a kisebbségi csoportok viszonyát illetően a szerző már akkor meghúzta a vészharangot. Adataiból azt a következtetést vonta le, hogy a korosztályt nem annyira szociális érzékenység, mint inkább szociális indulat jellemzi. A társadalom perifériáján élő csoportokra, sokkal inkább, mint irritáló jelenségekre tekintenek, ami alkalmas arra, hogy politikai ideológiák lovagolják meg érzéseiket. S miközben konstatáljuk, napjainkban sem jobb a helyzet, tegyük hozzá még, hogy megfelelő fogalmi készlet és kapaszkodók híján sokan közülük hajlanak a problémák túl egyszerű magyarázataira is. Reálisan létező társadalmi rossz érzéseik igazolásaként hajlamosak elhinni a bűnbakképző ideológiai konstrukciókat, és mindezen közben nem tudnak különbséget tenni a gyűlöletre építő és az emberek közötti kooperációra és a szolidaritásra építő politikai rendszerek között.
A Europeean Social Survey adatbázisán végzett Derex-kutatások szerint a magyar fiatalok mintegy 8%-a fogékony a jobboldali radikális hívószavakra. Korcsoportok szerinti bontásban vizsgálva a magyar adatokat azt láthatjuk, hogy ez az arány jelentősen elmarad a leginkább érzékeny 50-59 éves korosztály 14%-ától. Ugyanakkor az idősoros kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy tendenciaszerűen épp a tanulóéveit töltő korosztályban nőtt a legnagyobb ütemben az előítéletesség és a rendszerellenesség mértéke. A jobboldali értékorientáció, azaz a tudatosan magukat a szélsőjobboldali pozícióba sorolók aránya is a fiatalok körében a legmagasabb. Elgondolkodtató továbbá az is, hogy a magyar jobboldali radikális párt fiatalok körében mért támogatottsága magasabb, mint azok aránya, akik értékrendjük, gondolkodásmódjuk alapján a Jobbik potenciális bázisát jelenthetnék. A Jobbik nemcsak a fiatalok alapvető kommunikációs csatornáit jelentő új médiát legsikeresebben használó magyar politikai párt, hanem komoly sikereket mondhat magáénak a radikális ellenkultúra kiépítése terén is. Nem egy olyan fiatalt volt képes integrálni ebbe a szubkultúrába, akik korábban a demokrácia hagyományos szervezetei, vagy a civil szervezetek irányában érdektelenséget és passzivitást mutattak. Sok társadalmi orientációs pontjait elvesztő, vagy azokat soha meg sem találó, anómia-érzéssel küszködő fiatal körében – kihasználva rend iránti vágyukat – normává tudta emelni az erő kultuszát. Azt ígérte nekik, részesei lehetnek egy nagy vállalkozásnak, politikailag kompetensek lehetnek, hősei lehetnek egy jobb világ megteremtésének. Ezt az üzenetet esetükben a másik oldal nem tudta elég hitelesen képviselni. Egy jól működő, számukra is érthető ellen narratíva megfogalmazása még várat magára. Úgy vélem ennek megteremtése a közös feladatunk. A szülőké, az iskoláké, a civil szervezeteké. Közös felelősségünk annak megmutatása, hogy az építő hétköznapoknak is vannak hősei, hogy a társadalmi csoportok közötti gyűlöletre építő politikai eszközök csak illegitimek lehetnek. Hogy „hidakat építeni érdemesebb, mint falakat”.
Felhasznált irodalom
A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács jelentése a magyar társadalomnak. 2009.
Keller Tamás: Magyarország helye a világ értéktérképén. Tárki. 2009.
Szabó Andrea – Bauer Béla (szerk.): Ifjúság 2008. Gyorsjelentés.
„Iskola és társadalom” kutatás. Corvinus, DE, SZTE, ME, 2009.
„Dél-alföldi fiatalok politikai cselekvésmintái” kutatás. SZTE, 2008.
Politikai térkép. Progresszív Intézet.
Páthy-Dencső Blanka (szerk.): A piacgazdaság normatív keretei. TÁRKI, 2009.
Alattvalók vagy polgárok lesznek? A fiatalok aktív állampolgársági készségei Magyarországon nemzetközi összehasonlításban. Aktív Állampolgár Alapítvány 2010.
Összesített indikátorok az ESS és a CIVED adatok alapján. TÁRKI TUDOK 2010.
Szabó Andrea – Oross Dániel: „Aktív fiatalok Magyarországon” kutatás. Corvinus TÁTK, 2012.
European Social Survey adatbázis 2008, 2010.