A szelekció rendkívül nagy arányú…

…növekedése a magyar iskolarendszerben 2010 és 2017 között. Nahalka István írása

Az iskolai szelekció jelentős növekedése – az adatok egyértelműen erre utalnak – a társadalom kasztosodását, a társadalmi csoportok közötti különbségek egészségtelen mértékű növekedését eredményezi.

Iskolai szelekciónak nevezzük (igaz, kissé leszűkített ez az értelmezés) azt a folyamatot, amelyben különbségek alakulnak ki intézménytípusok között, iskolák között, illetve az intézményeken belül az osztályok között a tanulói összetétel tekintetében. Közismert, hogy vannak iskolák, amelyekben elsősorban a magasabb társadalmi presztízzsel rendelkező családok gyermekei tanulnak, illetve vannak olyanok, amelyekben átlagos arányukhoz képest felülreprezentáltak a hátrányos helyzetű családok gyermekei. Vannak iskolák, amelyekben alig találkozunk halmozottan hátrányos helyzetű vagy roma vagy sajátos nevelési igényű tanulókkal, míg más iskolákban e csoportokhoz tartozó gyerekek igen nagy arányban tanulnak. Az átlagosnak mondható csoportösszetételhez képest kisebb vagy nagyobb eltérések lehetnek. Az összetételben mutatkozó különbségek tükröződnek a tanulmányi teljesítményekben, például az Országos kompetenciamérés tesztpontszámaiban is, hiszen jól tudjuk, és ez is a magyar iskolarendszer egyik krónikus betegsége: a társadalmi értelemben vett hátrányos helyzet jelentős mértékben összefügg a tanulás eredményeivel.

Azt is sokan tudják, hogy a magyar iskolarendszer erőteljesen szelektív, ha az Európai Unió, vagy az OECD tagállamaiban kialakult helyzethez hasonlítjuk azt, ami hazánkat jellemzi. A szelekció nagyon gyakran jár együtt diszkriminációval, ez azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket az átlagosnál nagyobb arányban magukba foglaló csoportok nagyon sokszor az átlagosnál alacsonyabb színvonalú pedagógiai gondoskodásban részesülnek. Nem is elsősorban a közvetlenül jól észrevehető (manifeszt) diszkrimináció játssza ebben a főszerepet, nem is állíthatjuk, hogy a hátrányos megkülönböztetésnek ezek a közvetlenül észrevehető megnyilvánulásai tömegesen jellemeznék a magyar oktatást. Az igazi diszkrimináció szinte észrevehetetlenül, látens módon zajlik: az iskola egész pedagógiai kultúrája, a hétköznapi pedagógiai tevékenység előnyben részesíti az úgymond „jobb családokból” érkező gyerekek magukkal hozott kultúráját, tudását, képességeit, magatartását, értékrendszerét, kommunikációjuk jellemzőit. Az iskola nem viszonyul egyformán az eltérő környezetekből érkező gyerekekhez.

A magyar iskolarendszerre tehát jellemző, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket erősen szelektált módon, és eléjük mesterségesen akadályokat gördítve, érvényesülésüket megnehezítve neveli, tanítja. A szelekció, vagyis a társadalmi összetétel szempontjából inkább homogén tanulócsoportok léte azért probléma elsősorban, mert így az egyes társadalmi csoportokhoz tartozó gyerekeknek kisebbek az esélyeik a találkozásra, az együttműködés megélésére és tanulására. Ez negatívan hat a társadalom integráltságára, valamint ez a helyzet az előítéletek, a rasszizmus kialakulásának melegágya.

Sokan érvelnek a szelekció mellett úgy, hogy védeni kell a jó tanulók, a tehetséges gyerekek, a magasabb szintű teljesítményre képes diákok érdekeit, nem szabad együtt tanítani őket a hátrányos helyzetű gyerekekkel, mert akkor az utóbbiak lehúzzák az előbbi csoporthoz tartozók eredményeit. Ezzel az állásponttal a legnagyobb baj az, hogy összekeveri a szezont a fazonnal. A „tehetséges” és a „hátrányos helyzetű” fogalmak nem egymás ellentétei. Egy szociálisan hátrányos helyzetű gyermek ugyanakkora valószínűséggel lehet potenciális tehetség, mint bármely más társadalmi csoporthoz tartozó társa. Az iskola tehet arról, de miért ne fogalmazzak élesen: az iskola bűne az, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű, potenciálisan tehetséges, tehát jó eredeti adottságokkal rendelkező gyermekekből az esetek igen nagy részében képtelen kihozni az értékeket.

A fent bemutatott, az együttneveléssel szemben megfogalmazódó érv azért is problematikus, mert egyáltalán nincs olyan kutatási eredmény, vizsgálati tény, amely alátámasztaná az érvényességét azokban a helyzetekben, amikor a pedagógusok valóban értik a dolgukat. Persze a nem kellően felkészült pedagógus, illetve a problémáit megoldani képtelen intézmény valóban nem sokat tud kezdeni a heterogén tanulói összetétellel, azt korlátnak, akadálynak tekinti, és nem a saját alkalmasságának kérdését veti fel, hanem a „vegyes összetételű” osztályok tanításának lehetetlenségéről filozofál. Ez elfogadhatatlan, mert a nemzetközi tudásszintmérések, a nemzetközi és a hazai konkrét tapasztalatok, valamint a kutatási eredmények azt mutatják, hogy az érv nem állja meg a helyét. A hozzáértő pedagógusok irányítása alatt a heterogén társadalmi összetételű gyermekcsoportokban a tanulók mindegyike, így a jó tanulónak bizonyult diákok is jól járnak, vagyis fejlődésük optimális, és a legtöbb esetben az átlagot meghaladó lehet.

Az elméleti megfontolások és a kutatások egyaránt azt erősítik meg, hogy a szelekciós folyamatokra érdemes nagyon is odafigyelni, és a szelekció csökkentése, ha ez a szelekció kirívóan magas szintű, mint hazánkban is, nagyon fontos feladat. Tudjuk-e azonban mérni a szelekciót?

A szelekció, ilyen általános fogalomként mérésekkel nem megközelíthető. De konkrét megnyilvánulásaival kapcsolatban már igencsak jó eredményekkel kecsegtető, megbízható vizsgálatok tervezhetők. Ha ez igaz, akkor azt is elemezhetjük, hogy vajon napjainkban hazánkban nő, csökken, vagy stagnál a szelekció? A következőkben röviden bemutatásra kerülő „minikutatás” során viszonylag egyszerű módon történt az iskolarendszer szelektivitása mértékének mérése, és kimutatható volt, hogy a szociális helyzet tekintetében a szelekció Magyarországon 2010 és 2017 között radikális mértékben nőtt az iskolákban. Az a kifejezés, hogy „a szociális helyzet tekintetében”, azt jelenti, hogy a kutatás során a szelekciónak azt a megjelenési formáját vizsgáltam, amelyben a tanulócsoportok összetételét az ott lévő diákok szociális helyzetének eloszlásával határozzuk meg.

A kutatásban az Országos kompetenciamérés (OKM) 2010 és 2017 közötti nyolc évben született eredményeit használtam. Az OKM vizsgálatai közül is csak a 8. osztályos mérésekkel foglalkoztam. Ez azt jelenti, hogy ez a „minikutatás” csak az általános iskoláról, az ezen iskolatípusban zajló szelekcióról nyújthat képet. Az OKM-ben a résztvevő gyerekek szociális helyzetét az úgynevezett családiháttér-index (CSHI) méri, ami egy szám, egy évfolyam összes tanulójára nézve az átlaga kb. 0, a diákok CSHI-ei nagyjából -3 és 2 között szóródnak, és 0 körül sűrűsödnek az értékek. Az a tanuló, akinek mondjuk -2 a CSHI értéke, igencsak hátrányos helyzetűnek tekinthető, de például egy 1,5-es értékkel rendelkező diák nagy valószínűséggel jó körülmények között él. A szociális helyzetben mutatkozó szelekció ezért úgy mutatkozik meg, hogy egyes iskolákban, osztályokban összegyűlhetnek az alacsony, a negatív CSHI-vel rendelkező tanulók, míg más iskolákban, osztályokban pedig túlnyomó többségben vannak a nagy, pozitív CSHI-vel rendelkezők.

Hogyan lehet vajon jellemezni a szociális helyzetben mutatkozó szelekciót a CSHI eloszlásával? A matematikai statisztika kínál egy erre igencsak alkalmas mértéket. Egyszerűen fogalmazva: ha a tanulókat beosztjuk csoportokba (pl. egy iskolában az osztályokba, az egész iskolarendszerben a településekbe, vagy az oktatási intézményekbe), akkor számítás eredményeként megadható egy százalékérték, amely azt mutatja be, hogy a CSHI-ban mutatkozó eltéréseket milyen mértékben határozzák meg a vizsgált csoportok közötti különbségek. Ez a százalékérték lesz a szelekció mértéke, amit vizsgálni lehet. Ha ez az arány kicsi, az azt jelenti, hogy a csoportok közötti különbségek nem annyira jelentősek, a tanulók közötti eltéréseket sokkal inkább a csoportokon belüli különbségek magyarázzák, vagyis kicsi a szelekció. Ha nagy a százalékérték, az azt jelenti, hogy a tanulók közötti különbségek azért vannak egyáltalán, mert a csoportok jelentős mértékben különböznek egymástól, míg a csoportokon belül az összetétel – az előbbi esethez viszonyítva – sokkal homogénebb lehet, vagyis a szelekció nagyobb.

A megértéshez érdemes két szélsőséges példát megnéznünk. Képzeljük el, hogy mindkét példában három iskola szerepel. Az első példában mindhárom iskolában ugyanakkora a tanulók CSHI értékeinek átlaga, legyen ez mondjuk éppen 0. Vagyis a tanulók közötti különbségek lényegében „beszorulnak” az iskolákba, az iskolák közötti különbség nem járul hozzá az eltérések magyarázatához, hiszen nincs is különbség az iskolák között. Ebben az esetben az a bizonyos százalékérték, amit a szelekció jellemzésére szeretnénk használni, egész egyszerűen 0 lesz. A másik szélsőséges példában az egyes iskolákban a gyerekek CSHI-ja ugyanannyi. Az első iskolában minden tanulóé -2, a másodikban minden tanulóé 0, és a harmadik iskolában mindegyik tanulóé 2. Most az egyes iskolákon belül nincs semmi különbség a tanulók között, az eltérések „kiszorultak” az iskolák közötti „térbe”. Ebben az esetben a szelekciót jellemző százalékérték 100, mert az eltérések teljes egészét csakis a külső eltérések, az iskolák közötti különbségek magyarázzák.

Természetesen ilyen szélsőséges esetek nincsenek, ezért aztán iskolák bármely csoportjában, vagy települések, fenntartók, régiók, megyék, járások, iskolaméretet jelző kategóriák, településtípusok bármely halmazában kiszámítható százalékérték valahol 0 és 100% között lesz, és jelzi, hogy milyen mértékű a szelekció az adott csoportosítást tekintve. És ez kiszámolható 2010 és 2017 között mindegyik évre. Nézzük az adatokat!

Hogyan változott a szelekció mértéke az oktatásban, ha a csoportosítást az ország településeire alapozzuk. Tudjuk, hogy Magyarországon elég lényeges különbségek vannak az egyes földrajzi területek között a társadalmi, gazdasági kulturális fejlettséget tekintve, vagyis eleve létezik egy szelekció, ami nyilván hat az iskolai tanulói összetételben mutatkozó különbségekre is. Az 1. ábra azt mutatja meg, hogy nyolc év alatt miképpen változott a települések közötti eltérések szerepe a szelekciót tekintve.

1. ábra: A településeken tanulók szociális összetételében mutatkozó szelekció alakulása 2010 és 2017 között az OKM 8. évfolyamos CSHI adatok alapján

Az 1. ábra szerint a települések közötti, a tanulók szociális helyzetében mutatkozó különbségek szerepe jelentős mértékben nőtt, vagyis nőtt a szelekció mértéke. Honnan tudjuk, hogy ha nyolc év alatt a szelekció mértékét jelző százalékos érték 24,62%-ról 32,34%-ra nő, az jelentős? Ez a közel 8 százalékpontos növekedés nagyjából akkora, mint amekkora elég stabilan az iskolatípusok közötti különbség által a tanulói CSHI eltérések magyarázatában képviselt hányad. De azzal is érzékeltethetjük a növekedés jelentős voltát, hogy a szelekciót jelző mutató mintegy a harmadával növekedett nyolc év alatt. Valójában maga a növekedés problematikus. Egy egészséges társadalomban az iskolai szelekciónak (különösen, ha annak kezdeti értéke magas) éppen, hogy csökkennie kellene.

Hasonló növekedés tapasztalható akkor, ha az iskolákat vesszük az elemzés alapegységeinek. Vajon itt is igaz-e, hogy a CSHI-t tekintve az iskolák közötti különbségek szerepe egyre nő? Nő-e vajon az intézmények közötti különbségekkel magyarázható szelekció? Igen, ez a helyzet, a számítások eredményét a 2. ábra mutatja.

2. ábra: Az oktatási intézményekben tanulók szociális összetételében mutatkozó szelekció alakulása 2010 és 2017 között az OKM 8. évfolyamos CSHI adatok alapján

A 2. ábra tanúsága szerint a magyar iskolarendszerben az oktatási intézmények szociális összetétele egyre inkább eltér egymástól, a szelekció jelentős növekedését tapasztaljuk. „Szétválogatódnak” a gyerekek, az egyes iskolák belül egyre inkább homogénekké válnak, egyre inkább jellemzők az „elit iskolái” és a „szegények iskolái” (ezek természetesen nem szakkifejezések, azonban mindenki által jól azonosítható, mit is jelentenek).

Nem rajzolom fel minden elvégzett vizsgálat ábráját, az olvasó elveszne a sok adat között. De érdemes röviden összefoglalni, hogy a településekhez, valamint az iskolákhoz hasonlóan még milyen csoportosítások mutatják a szelekció jelentős növekedését.

Táblázat: Több csoportosítási szempont esetén a szelekciót jellemző mérték százalékos növekedése 2010 és 2017 között az OKM adatai alapján

A táblázat azt mutatja, hogy föntebb szemléltetésként a legkisebb és a harmadik legkisebb növekedést produkáló szempontot, csoportosítást mutattam be. Az ezekre jellemző szelekciómérték-növekedéseknél sokkal nagyobbak is vannak. Az eltérő nagyságú iskolákba járó gyerekek esetén a legerősebb a homogenizálódás a szociális helyzetet tekintve. A folyamatban a növekedés az, ami nagyon jelentős, mert amúgy az iskolanagyság szerinti eltérések az összetételben 2010-ben csak 3,82% szerepet játszottak, ez volt a szelekció mértéke, míg más esetekben 40%-hoz közeli adatokat is találunk. De erről a 3,82%-ról a szelekció mértéke, az iskolanagyságot tekintetbe véve 6,49%-ra nőtt 2017-re.

Van két olyan csoportosítási szempont, amelyek esetében a szelekció a magyar iskolarendszerben 2010 és 2017 között egyáltalán nem változott. Ha az egyes iskolafenntartók (önkormányzatok, egyházak, felsőoktatási intézmények, civil szervezetek, állami szervezetek, egyéb szervezetek) iskoláiban tanuló gyerekeket tekintjük egy-egy csoportnak, akkor a csoportok között a CSHI eloszlásában mutatkozó eltérések kis ingadozástól eltekintve nem változtak a nyolc év során. Úgy tűnik, a 2010-ben jellemző eltérések mintegy „befagytak”. Hasonló a helyzet, ha az iskolatípusokat vizsgáljuk (általános iskolák, nyolc, illetve hat évfolyamos gimnáziumok). Az évek előre haladásával nem különösebben változik az egyes iskolatípusokban tanulók szociális összetétele. Ezek az eredmények részben abból is adódnak, hogy mindkét esetben van egy-egy olyan kategória, amelyben a tanulók igen nagy hányada található meg (az iskolafenntartók esetén az önkormányzatok, majd 2013-tól az állami szervezetek; az iskolatípusok esetében az általános iskolák), így e kategóriákban az adatok jelentősebb szórtsága a belső eltérésekre jutó százalékarányt jelentősen megnöveli, a kategóriák közötti különbségek magyarázó szerepét lecsökkenti, illetve nagy tömegüknél fogva e kategóriákban a szociális helyzetet jellemző eltérések változatlansága a szelekció mértékének stabilitását eredményezi.

E „minikutatás” eredménye még a kérdést évek óta vizsgáló kutató számára is meglepő, és rendkívül figyelmeztető. Számtalan szakember és szervezet hívta már fel a figyelmet arra, hogy a szelekciós, illetve az esélyegyenlőtlenségek növekedését eredményező folyamatok egyre veszélyesebbek Magyarországon. Az iskolai szelekció jelentős növekedése – az adatok egyértelműen erre utalnak – a társadalom kasztosodását, a társadalmi csoportok közötti különbségek egészségtelen mértékű növekedését eredményezi. Nem pusztán a rosszabb helyzetben tanulókkal szembeni igazságtalanság kell, hogy lépésekre kényszerítse a felelősséggel bíró szervezeteket és személyeket, hanem az is, hogy a társadalmi integrációt veszélyeztető folyamatok mindenki számára káros következményekkel járnak. Ideig óráig a szelekcióval, az ezzel szinte szükségszerűen együtt járó diszkriminációval, vagyis a társadalom egyes rétegeinek még rosszabb helyzetbe taszításával előnyök biztosíthatók a középrétegek és a felül elhelyezkedők számára, de ezek a folyamatok szükségképpen a visszájukra fordulnak, ha „beérnek” a ma rossz intézkedései által gerjesztett hatások.

Néhány „technikai” jellegű, illetve szakmai forrásokra utaló megjegyzés: A szelekció mértéke nem más, mint a populációba tartozó (adott évben a 8. évfolyamon CSHI adattal rendelkező) tanulók CSHI-ein végrehajtott szóráselemzés külső eltérés négyzetösszegének (Between Groups) a teljes eltérés négyzetösszeghez viszonyított százalékos aránya, vagyis az η² 100-szorosa. Egy nyolcadikos évfolyamon CSHI adattal rendelkezik a vizsgált években 60-70 000 tanuló (fokozottan csökken a számuk az évfolyamok létszámának csökkenésével). Az adattal nem rendelkező tanulók körében fölülreprezentáltak a hátrányos helyzetűek, vagyis a nagyobb abszolút értékű, negatív CSHI-vel rendelkezők, ők elsősorban olyan csoportokban jelennek meg a vizsgáltak között, amelyek inkább a hátrányosabb helyzetű tanulók jelenlétével jellemezhetők, ezért a kutatás során kapott adatoknál a valóságosak még szélsőségesebb mértékben jelezhetnék a szelekció növekedését, ha teljes körű vizsgálatot folytathatnék. Meg kell jegyeznem azt is, hogy az ebben az írásban a szelekció kvantitatív jellemzésére használt, a külső eltérés-négyzetösszeg teljes eltérés-négyzetösszeghez viszonyított arányát jelentő mennyiség az írásban felvetett speciális összehasonlítást tekintve jól használható, nevezetesen akkor, amikor a vizsgált mennyiség szórása lényegében nem változik az összehasonlítás évei során. Ha ez a feltétel nem lenne érvényes, a mutató használata már nem lenne megfelelő. A szelekcióval, iskolai kezelésével, az esélyegyenlőtlenségekkel, okaik magyarázatával, az elméleti modellekkel, mindezek kutatásának eredményeivel kapcsolatban Zempléni Andrással közösen megjelentetett tanulmányunkbanfoglalkoztunk részletesebben, ott az érdeklődő olvasók bő szakirodalom-elemzést és sok hivatkozást találhatnak. Ajánljuk az olvasóknak a Fejes József Balázs és Szűcs Norbert szerkesztésében 2018-ban megjelent tanulmánykötetetis (Én vétkem. Helyzetkép az oktatási szegregációról. Motiváció Oktatási Egyesület, Szeged.)