„Mégsem tudok írni ma rólad” (Radnóti)
Szendrei Juli halálhírére
Jaj, nagyon szerettem! Nagyon sokan szerettük! Miért veszem a bátorságot, hogy géphez üljek? Miért is gondolom, hogy írni, beszélni kell róla?
Amikor alig öt éve Miskolcon kollégáim, barátaim megszervezték a Connected People konferenciát, ő, Juli volt az a személy, aki ismeretségünket, barátságunkat az akkor eltelt 60 évből a legkorábbra datálta. Még fényképet is kért matematikatanítási előadásához „akkori” magamról, közös gyerekkorunkról, kamaszkorunkról, ami akkor, a hatvanas évek elején az úttörőháznak nevezett zuglói közösségi fészekben telt. Ebből az emlékezésből indította előadását, ezt a folyamatos barátságot vállalta ott a konferencia komoly közönsége előtt (az előadás meg is jelent a konferenciával hasonló című kötetben, Knausz Imre szerkesztette).
Aztán valóban szinte folyamatosan felbukkantunk egymás szakmai útján. Ha reneszánsz táborban Ladislaus Magisterként versfaragást tanítottam Visegrádon szolnoki gyerekeknek, a harmadik napon elválaszthatatlan papírhajtogatós geometriai játékaival ő is játékos nevet választott, s elbűvölte a kis reneszánsz királyfiakat és hercegnőket.
Mindig tudtunk egymásról. Tudtuk, hogy hasonlóképp gondolkodunk az emberi és az emberibb világról, egy az emberi, emberibb világ ígéretét magába foglaló iskoláról, ahol a „matek” nem a tanuló „kicsinységét” rejtett tantervében szuggeráló fétis, hanem az emberi gondolkodás és magatartás jelképe. Ilyen matematikát tanított évtizedeken át a Budai Képzőben.
S ilyen matematikát vizionált, amikor Loránd Ferenc Komp-csoportjához csatlakozott, s éveken át kísértettük a lehetetlent: esélyegyenlőséget, a különbözőségekhez igazodó iskolát, iskolarendszert, tankönyvet, tantervet, tantestületet – mikor mit kínált a titokzatos innovációt akaró-nemakaró oktatáspolitika. Együtt készítettük a Komp-tantervcsalád tantervét. Amikor az elágazások pontját kerestük, akkor ő képviselte leghatározottabban, hogy lehetséges az egyéni képességstruktúrákhoz, érdeklődéshez igazodó matematikaprogramokat fejleszteni. (E tantervek valahol az OFI-OKI-OPI rozsdásodó Tudástárában – mint a táltos paripa mesebeli szerszámai – várják a parázzsal etető királyfi megérkezését.)
És mégsem ez a meghatározó élményem Juli halálhíre hallatán. Ennek is jó pár éve már. Lényegében búcsúztattuk a komprehenzív programot – Loránd Ferenc asztalánál, felesége hagyományos sztrapacskája mellett. Mérgesek voltunk, bánatosak. Megint nem sikerül. Megint elbuktunk egy stratégiai, taktikai párbajt valamely oktatáspolitika-csinálóval vagy iskolaigazgatóval vagy tankönyvkiadóval. És akkor Juli beszámolt betegségéről. Beszámolt a halállal való ismerkedéséről, a kezelések előidézte élményekről. Tárgyszerűen, természet-, és embertudós módjára. Higgadtan. Megrendülten hallgattuk. Erről így is lehet beszélni? Ezeket az élményeket az emberi megfigyelés tárgyaivá szelídíteni? Együtt élni velük? Az emberi méltóság, az emberi nagyság érintett meg valamennyiünket, akik körülültük az asztalt. Csodáltuk Julit. Nyugalma átáradt ránk. S eszünkbe nem jutott, hogy ez a tárgyilagos küzdelem a betegségével az ő vereségével is végződhet.
Olyannyira, hogy új szövetségben is egymásra találtunk. A Hálózat a Tanszabadságért mozgalom soraiban konok következetességgel állt a rendszerkritikai gondolkodás élére. A megszokott, csendes, tárgyilagos, de határozott módján. Készült az Agora Közoktatási Kerekasztal jövőképének megfogalmazására. Még az utolsó napokban is részt vett a NAT szakmai hibáin, a kerettanterv tévedésein tépelődő elektronikus körlevelezésben.
Nem tudom folytatni (Arany János járt így többször verseit írván). Záruljon hát ez az elégia a HAT körlevelének mai bejegyzéseiből. Sokan szerettük Szendrei Juliannát, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Matematika Tanszékének professzorát.
Megrendítő hír! még annyi mindent kellett volna megkérdezzünk tőle... BI
Hát igen. És nem mertem megkérdezni, hogy mi van vele. Pedig nem tudtam, csak éreztem, hogy beteg, utolsó találkozásunk alapján. SL
Le vagyok sújtva. Ezer embertől ezer helyen ezer évig tanultam mindenfélét, de ha valaha bármi jót, hasznosat és igazat tehettem ezen a pályán, azt mind Julinak köszönhetem. Nagyszerű ember, ízig-vérig pedagógus volt. Kár, hogy a szavak nem képesek tükrözni, ki volt ő. Emlékszem a hangjára, a gesztusaira, és mindenre, amit kaptam tőle. Amikor végeztünk, a Kivi és apó c. könyvét néhányunknak személyre szólóan dedikálta. Hatalmas veszteségem, hogy egy költözés során lába kelt sok más értékes könyvemmel együtt. November körül írtam neki, sok mindent és kértem, találkozzunk, de nem válaszolt. Nem tudtam, hogy ilyen beteg. Olyan,mintha a családomból veszítettem volna el valakit. KM
Csak csendesen jegyzem meg, hogy – még be sem jegyzett – alapítványunk elveszítette Személyében egyik alapítóját. Valaki olyat, aki rettentő sokat tett érte úgy erkölcsileg, mint anyagilag. Valaki olyat veszítettünk, aki egyéb támogatásokkal is mellettünk állt (pl: az, hogy Nórihoz le tudtunk jutni a nagyteherautónyi cuccal nem kis mértékben volt köszönhető az Ő áldozatvállalásának. FP
Éppen tegnap emlegettük mérnökmatek, tudósmatek, művészmatek kapcsán. Nyugodjék békében! TGy
Jaj. EVÁ
Nagyon jaj BA
Kedves Listatagok! Köszönjük az együtt érző szavakat. Édesanyám, Dr. Szendrei Julianna tegnap sajnos valóban elhunyt. A HAT listatagságot én „örököltem” tőle. RM
Trencsényi László
Kapcsolódó írás: "Én őket nem tudom megtanítani tanítani"
Hozzászólások
Kereszty Zsuzsa mai levele - kiegészítésül
Talán 20 éve - a gyerek füzetét mutatva - kérdeztem Julitól, miért nem tudhatja befogadni az aktuális matekot a füzet tulajdonosa, Timi, a 8 éves roma lány. (Hárman nem jöttünk rá.) Juli erre leutazott Csenyétére, találkozott Timivel és megtalálta az okot.
Mostanában az isaszegi matematikai játszóházat készültünk megnézni hárman, Vekedyvel. Ma egy hete (!) hívtam Julit, hogy megbeszéljük, mikor találkozunk. "Most nem. Majd elmeséled." - mondta....
Fontos a tudatában lennünk, hogy köztünk volt.
Zsuzsa
Nahalka Pista leveléből
Juli az utóbbi időben már szinte csak egyetlen képviselője volt Magyarországon az egyetlen értelmes alsós matematikatanítási koncepciónak, Varga Tamás hagyatékának. Kevés nála világosabban gondolkodó embert ismertem. Küzdött a komprehenzív iskolákért, küzdött a jó matematikatanításért, anyafarkas tudott lenni, ha kisebbségi csoportokhoz tartozóknak kellett segíteni. Még a HAT-ért is küzdött, harmadmagával alapítója volt az Alapítvány a Tanszabadságért kreatúránknak. És szervezetének törékenysége ellenére küzdött a betegséggel is. Ebben alulmaradt. Nagyon fog hiányozni.
Pista
Lénárt István levele
Kedves HAT-os levelezőtársak!
Azt, hogy alulírott Lénárt István, nem kinevetett, zavaros fejű
megszállotként értem el hatvanötödik évemet, azt, hogy életem
matematikai és pedagógiai részét nem érzem hiábavalónak, a legtöbb
köszönni-valóval Kárteszi Ferencnek és Szendrei Juliannának tartozom.
Feri bácsi halála után Jula volt az, aki itthon és külföldön, szakmai és
emberi hitelével mindig és mindenben segített, beajánlott életem első
nemzetközi konferenciájára, és utána sok következőre, kezében cipelte át
a modelljeimet Angliába, és tartott olyan előadásokat, amiket évtizedek
után is emlegettek az angol kollégák, ő hozott össze az amerikai
Rasmussen fivérekkel, akik felvállalták az ügyemet, ő volt az, akitől
csak jót kaptam, akárhová vetett is a sors. Minta-ember és
minta-pedagógus volt, annak a hagyománynak folytatója, amelyik a magyar
matematikaoktatást a világ élvonalába emelte és élvonalbeli tudósok
sorát adta. Úgy volt magyar, úgy vitte el az ország jó hírét a világ
minden sarkába, Kanadától Ausztráliáig, hogy nyoma sem volt benne
kicsinyességnek, korlátoltságnak, bezárkózásnak. Hitt mindabban, amiért
matematikát tanítani érdemes: az emelt fejű, nem szolgának, hanem
egyenrangú társnak nevelt diákban, a szabadság, a tisztesség és a
jóindulat erejében, a tudományok és művészetek egységében. Utolsó csepp
erejéig tanított, már a lépcsőn is alig tudott felmenni, amikor még
mindig bejárt a főiskolára. Julám, Isten veled, egyetlen dolgot tehetek:
megpróbálok adni, amíg tudok, hogy méltó legyek mindarra, amit Te adtál
nekem.
István
Dancs Gábor írását ajánlom
http://nevelestudomany.elte.hu/index.php/2013/02/szendrei-juliannatol-bu...