Trencsényi László: Egy talált tárgy

Érdekes, hogy a Facebook-on inkább a memoriter, mint olyan került előtérbe a kommenteknél. Engem az értékelés-osztályozás problematikája érint nagyon. Nem tagadható, hogy memoriterként a feladat elégtelen. Az egyes jogos. De a hozzáfűzött értékelés is az. A tanár értékelése elégtelen. Egyszerűen nem tudta hogyan is kéne. Nem tudta mi a célja az értékelésnek. Na igen, jegyet kell adni. De mire is szolgál a jegy? Vakarjuk a buksit. Tudjuk mennyit tud a gyerek, be kell valamit írni a naplóba, meg szülő is kérdezi, hogy "hányas a gyerek?". De mi a valódi cél?

Engem a téma a felnőttképzés területéről érint, ahol több önálló tanulást várunk el a résztvevőtől.  A nagyobb arányú egyéni munkánál, önálló tanulásnál magasabb arányban fordulhat elő az, hogy a tanuló az anyagot nem pontosan érti meg, esetleg félreérti. A rendszeres beszámolás, ellenőrzés feladata pontosan ezen hibák feltárása, de nem pusztán az osztályozás szempontjából, hanem a sikeres tanulás elősegítése érdekében. Csoma Gyula és Lada László írását hívom segítségül. „A tanári ellenőrzés-értékelés (a visszacsatolás) nem egy-egy kurta osztályzatot vagy pontszámot jelent, hanem részletes tájékoztatást arról, hogy egy-egy tanulási szakasz munkája milyen eredménnyel járt.” „Az ellenőrzés-értékelés fő feladata az, hogy feltárja a tanulási problémákat, rámutasson a hiányokra, és útmutatást adjon a hiányok pótlásához, mégpedig oly módon, hogy a tanulás menetében jogot ad a hibázásra és degradálás nélkül a hibák javítására.” A javított hibák által hatékonyabban rögzül az ismeretanyag, eredményesebb tanuláshoz vezet, mint a meg nem erősített bizonytalan „tudás”.

Vajon milyen arányban gondolnak a pedagógusok (andragógusok) az értékelésre, osztályozásra ilyen szempontból? Gondolom, hogy tanulják, hogyan is kéne csinálni, de nem gyakorolják. Miért? Tudom, kevés az idő, sok a munka, hát még a kölök. Meg aztán "nem is értik meg, minek akkor!" De mégis?

(Beküldés után láttam, hogy nem a "Nekem régi mániám" kezdetű válasz válaszára nyomtam, pedig ezt a kommentet odaszántam. Bocsánat...)

Az írást köszönöm. Olyanokat fogalmaz meg, amin én is sokat gondolkodom. (Minek is tanultam annak idején a tangens-kotangens történetet?) A tananyag tartalmának változtatása nagyon fontos kérdés egy ennyire gyorsan változó világban. Hallunk a citromsav ciklusról, a színuszról és a kvantumakármiről, de nem tudunk egymással kommunikálni, gondot okoz a konfliktuskezelés, a THM számítás, az újságcikkek megértése, ha gazdaságról vagy politikáról szól, stb. Gyorsítani kéne a tempón a tananyagváltozás terén a jó értelemben, de nyilván rendszerben gondolkodva.  Szívesen hallanék a lehetőségekről, akadályokról, koncepciókról az oktatáspolitika részéről illetve a tanárképzés részéről. 

Szorosan kapcsolódik ehhez a most trendi kompetencia alapú oktatás, ami még inkább feladja a labdát az értékelés-osztályozás területén is. Az SZVK-kat olvasva síró-röhögőgörcsöt szoktam kapni egy-egy elvárt kompetencia kapcsán, amit nem mérünk a vizsgán (nem is tudnánk), de leírjuk. Mert jól hangzik. Képzeljük el a szitut: "Kislányom, maga megbukott a vizsgán, mert csak 48%-ban empatikus és 30%-ban toleráns, amin az 52% együttműködési képessége sem segít." Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne lennének fontosak a kompetenciák, csak valahogy úgy érzem, hogy megint nem teljesen a lényeget fogjuk meg. Pláne, hogy a szakoktatót, vizsgáztatót sem mértük annak idején eszerint - lehet, hogy ő is bukná az empátia tesztet, ha lenne :D.

Megértem, hogy fontos a szelektálás, de azért azt tudjuk, hogy megvan az a hátránya, hogy nem mindig a valós képességeken alapulnak és a kialakult kategóriákból nem könnyű kikerülni. Nyilván a szülőknek is szükségük van rá, hogy a gyereket viszonyítsák valami sztenderdhez. De a puszta számon túl nagyon jónak tartom a szöveges értékelést. Tudom, hogy időigényes. De nem lehet, hogy jobban be lehetne vonni a szülőt is a gyerek tanulásába, ha elmagyarázzuk neki, hogy a gyerek nem tök hülye matematikából, mert érti a folyamatot, csak figyelmetlen és a részszámításoknál csúszik el? Vagy ugyan a memoritert nem tudta szó szerint megtanulni, de átérzi a vers hangulatát, gondolkodott rajta, látta maga előtt a tartalmát. Megdícsérni, amit meg lehet a kettesben is, és aztán felhívni a figyelmet, hogy mivel kell még foglalkozni (mondjuk mint egy SWOT analízis), ha jobb jegyet (pontosabb tudást) akar.

Annak, amit te szelektáló funkciónak írsz, van sajnos egy olyan hozadéka, hogy aki nem négyes-ötös, az kudarc élménnyel távozik az iskolából. Sok felnőtt ismerősöm van, akiket a tanulás szótól kiver a víz, mert az iskolában ők "csak" hármasok vagy kettesek voltak. Bár képezhetnék magukat tovább/át, vagy szabadidős tanulásba foghatnának, nem mernek, mert féltik az önértékelésüket a tanulás újabb kudarcától, amiből a közoktatásban épp elég volt. Akkor, amikor a felnőttképzésnek nemcsak elméleti, hanem komoly gazdasági jelentősége is van, ez nem mindegy.

Bocsánat, hogy ilyen hosszan.