Ha csak 15 percet beszélt volna a testnevelő…

Kriston Andrea egészségfejlesztési tanácsadó javaslatai a pedagógusoknak

Az interjút készítette: W. Barna Erika

Pontosabban hogyan is lehet megnevezni a hivatásodat? Szexológus? Intim tornász?

Egészségfejlesztési szaktanácsadó vagyok, és elsősorban a nők, férfiak, gyerekek alsó szerveinek a védelmével foglalkozom. Ez nemcsak ezen szervek óvását jelenti, hanem a medence alapját lezáró izmok karbantartását is, valamint életstílus és szokások kialakítását is. Miután ezek a szervek érzelmi hatások alatt állnak, ezért nem kerülhetjük ki, hogy a pszichével is foglalkozzunk. Akár gyerekről, akár nőről, akár férfiról van szó, a test és a lélek nem választható külön és a foglalkozásaink is ennek a szellemében zajlanak.

Hogyan tud egy pedagógus segíteni abban, hogy a gyermek örömmel élje meg a saját testét? Tudjuk, hogy a szexualitás témájáról nem könnyű a tanárnak beszélgetni a diákokkal.

A legnagyobb segítséget akkor tudja adni a pedagógus, és egészséges szemléletet akkor tud sugallni, hogyha ő maga feldolgozta már a saját szexuális történetét. Akkor, amikor a gyerekek arról számolnak be, hogy a tanári közösségben különbözőképpen viszonyulnak a szexualitáshoz, akkor az érdekes szempontokat ad a gyereknek, ugyanakkor gátolhatja is az ügy fejlődését. Például vannak olyan pedagógusok, akik negatív módon reagálnak a fiúk-lányok egymáshoz való közeledésére. Ezzel azt sugallják, hogy a másik nem felé való fordulás és az effajta ismerkedési tapasztalások – amelyek célja valójában az önismeret – hibának számítanak, és hogy csak szégyennel, titokban lehet ezeket fölvállalni. Azt gondolom, hogy ha egy pedagógus a saját szexuális evolúcióját feldolgozta, és rálátott azokra a pontokra, amelyek segítették vagy gátolták őt a kiteljesedésben, és tisztán látja a saját helyzetét a párkapcsolatban, tisztán látja a saját nemi szerepét, akkor jól tud segíteni a tanítványainak is.

Vagyis ha a tanár maga is örömként éli meg saját nemi szerepeit, akkor a gyermeket egészséges szemlélettel tudja segíteni a nemi identitás fejlődésében.

Igen, természetességgel lát rá bizonyos helyzetekre, és van kisugárzása annak a pedagógusnak, aki már elfogadta a saját természetét is. Megengedi önmaga számára, hogy a saját természetét megélje, és azt el tudja fogadni ezáltal másban is. Egy pedagógus találkozhat akár az azonos neműek iránti vonzódással is. Kérdés, hogy erre hogyan reagál. Ezek nem tudatos döntések, és bűntudatot lehet kelteni a gyerekekben azzal, hogy valamilyen természetellenes dologként reagál erre. Pedig mint tudjuk, ilyen előfordul az embereknél.

Amikor egy pedagógus megítél egy adott helyzetet, abban benne van a saját szégyene, bűntudata, titkolt nemi élete, vagy a saját nemi életének a bűntudatos megélése az, ami gyakran motiválja. Tehát amikor egy tanár rászól a fiatalokra, hogy ne ismerkedjenek a folyosón, akkor azt gondolom, hogy fontos tudatosítania, hogy milyen folyamatok zajlanak le benne, és vajon miért. Érdemes átnézni a saját szexuális történetünket onnantól kezdve, hogy fiúnak vártak-e bennünket, vagy lánynak. Ez már meghatározza a saját nemiségünkhöz való viszonyulásunkat. Ha valakit kislánynak vártak, és kislány lett, az könnyebben elfogadja a saját nőneműségét, mint ha valakit fiúnak vártak. Ha nem annak várták, aminek született a gyermek, akkor az az első megélése, hogy nem tudta azt beteljesíteni, amit tőle elvártak. A pszichológusok megfigyelése szerint ilyen esetben egy lány túlzottan teljesítménycentrikussá válik, nehezen fogadja el az olyan szerepeket, amikor adnia kell, vagy amikor befogadóvá kell válnia, vagyis a passzív szerepet nehezen éli meg. Egy fiúnak is könnyebb elfogadni a saját nemiségét, ha fiúnak várták. De ha megszületését követően azért dicsérték meg, mert lányos dolgokat mutatott, akkor a saját nemi szerepének a megélésében lesz gyenge.

Ez a kézírásból rendkívül tisztán látszik, hogy ki mennyire azonosul a saját nemével. Lehet valaki nőies nő vagy férfias nő, de ugyanúgy lehet férfias férfi vagy nőies férfi. Mindebből következik, hogy jól tudja-e megélni az apai és anyai szerepet.

A tanár sokat segíthet azzal, ha beszél arról, hogy kinek mit jelent a női, és mit a férfi szerep. Milyen hibákat követnek el a felnőttek saját nemiségükkel kapcsolatban. Azt gondolom, hogy jó, ha egy nő nőiesen tudja terelgetni a gyerekeket, és látják a gyerekek, hogy egy férfi pedagógus férfi módszerekkel tanít.

Probléma az is, hogy kevés férfi van már a tanári pályán.

Igen, és a nők meg gyakran átmennek egy férfias szerepkörbe, mint egy hajcsár. Egy pedagógus megadhatja a szempontokat az egymással való viselkedésre, hogy például a kisfiú engedje előre az ajtónál a kislányt, hogy a nehezebb tárgyakat a kisfiúk pakolják, a kislányok a könnyebbeket, a testnevelés órán a kislányok a súlyzóval ne tornázzanak, mert a nők fizikai terhelése a várandósság, meg a gyerek felnevelése. A férfiak stabil testi szerkezetet kaptak a „nagy vad” hazacipeléséhez. Tehát nem jó, ha azonos feladatokra buzdítjuk a gyerekeket, mert a női test lágyabb, sérülékenyebb, gyengébb, és jó, ha ezt az iskolában is már meg tudjuk nekik mutatni. Egy kiránduláson a fiúk menjenek előre fölfedezni a veszélyesebb terepet, és a lányok utánuk menjenek. Már az iskolában meg kell mutatni, hogy mi az, ami egy nőtől elvárható, mi az, amit bírhat egy nő. Kiránduláson közös főzés esetén jó alkalom nyílik arra, hogy a női-férfi szerepet gyakorolják a gyerekek. A lányok recepttel készülnek, ők állnak a tűzhely mellett, és adagolják a belevalókat, fűszerezik, de a fiúk mennek el a gyújtófáért, ők szedik a rőzsét, ők gondoskodnak a tűz életben tartásáról miközben a lányok főznek.

Az iskolai élet számtalan lehetőséget biztosít arra, hogy a gyermekek gyakorolják a nemi szerepüket, és fontos nekik abban segíteni, hogy a saját természetüket megismerjék, mindenféle ítélkezés nélkül.

Szerinted melyek azok a tipikus hibák, amelyeket ezen a területen elkövetnek a szülők, és hogy tudják ezt a tanárok valamilyen módon semlegesíteni, vagy éppen korrigálni?

A szobatisztaság idején a szülők saját feszültségeiket vetíthetik ki a gyerekre, például egy teljesítménycentrikus elvárással, amikor a szülő szeretné korán a kisgyereket bilire szoktatni, esetleg a gyerek tempójához képest ez sürgetve történik. De olyasmi is lehet a háttérben, hogy a gyermek ráérez arra, hogy a szülőt manipulálhatja. Az ürítéses manipulációk rejtve maradnak, mert nem derül ki a pedagógus számára, hogy ebben milyen játszma áll a lélek mélyén. Ez többnyire rendeződik is már iskolás korra, de óvodás korban jelentős probléma lehet.

Persze a gyerekek az iskolában gyakran nem szeretnek elmenni a mellékhelyiségbe. Jó lenne, ha az iskolákban akár szülői összefogással is lehetne zárakat a vécére tenni, hogy a gyerekek ne féljenek attól, hogy bárki rájuk nyithat, hogy legyen papír a mosdóban, hogy a kezüket meg tudják mosni, hogy ne ránthassák egymásra az ajtót, mert arról panaszkodnak a szülők, hogy a gyerekek az iskolában nem mennek el a mellékhelyiségbe.

Az alsó tagozatban még előfordulhat, hogy később indul a kisgyermek a mosdóba, vagy nem mer szólni az inger miatt, és mire odajut, már sajnos sikertelenséggel érkezik meg. Ilyenkor a lehető legkevesebb szégyenkeltéssel jelezzük a szülőnek a problémát, illetve a gyerekkel beszéljük meg azt, hogy semmi szégyenteljes dolog nem történt, ilyen előfordul a gyerekeknél, de a cél, hogy ez megoldódjon. Általában az elengedettség fokozott igényében valamilyen pszichés teher is áll. Vagy kistestvér született a családban, vagy költözés volt, vagy túl nagy a szülők elvárása a gyermekkel kapcsolatban vagy őbenne alakult ki ez a fokozott teljesítménykényszer, de az is lehet, hogy pszichés feszültség van a családban. Esetleg az iskolai közösség kelt olyan feszültséget a gyerekben, ami meghaladja az ő toleranciáját. Amennyiben meghaladja a tűrőképességét, annál jobban el fog engedni alvás alatt, ezért is hívják az éjszakai ágybavizelést úgy, hogy a „hólyag sírása”. Tehát amit a gyerek nem tud kimondani, kipanaszolni, ami feszültséget nem tud kiengedni éber állapotban, az tulajdonképpen kompenzálásképpen éjszaka történik meg azért, hogy védje a szervezetet. Ez igen kellemetlen tünet, de sokkal kellemesebb, mint ha szívinfarktust kapna ilyenkor egy kisgyerek. Viszont bármikor is történik, mindenkor szégyennel jár a gyermek számára. Ilyenkor könnyen bevésődhet az, hogy amikor elengedi magát, abból mindig szégyene keletkezik. Ha nem beszéljük meg vele, hogy ilyen sok kisgyerekkel előfordul, akkor a későbbiekben előbukkanhat ez az elfojtott, eltitkolt élmény, amikor a szexuális életet kezdi. Például egy korai magömlésnél, amikor a fiú megint megél egy szégyent, megint van egy elvárás vagy a partner, vagy az ő saját irányából, és ilyenkor, ha az eredeti feszültségre ez ráépül, akkor nem biztos, hogy ő a megoldást fogja keresni, hanem lehet, hogy inkább a menekülést választja. Vagy a partnerét fogja ezért terhelni.

Azt gondolom, hogy kamaszkorban a pedagógusoknak el kellene mondani azt, hogy gyerekkorban előfordulhatott ilyen tünet. Nem minden esetben tudják a felnőttek, hogyan forduljanak egy kisgyerek nemisége és altesti működése felé. Tehát az a cél, hogy megláttassuk a gyerekekkel, hogy a gyerek nem hibás azért, ha őt megszégyenítették gyerekkorában, a szülők valószínűleg azt tették, amit tudtak, és nem tudták jobban tenni a dolgukat. Valószínűleg ez volt a legjobb, amire ők képesek voltak. Tehát nem is a konfliktusnak a keresése a cél, hanem inkább egy belső konfliktus megoldása. Az, hogy a gyerek önmagát ne hibáztassa.

Mindez milyen módon hat ki később az örömszerzésre vagy a szexualitásra?

Van egy olyan tünet, amit a „mézeshetek betegségének” hívnak. Ez azt jelenti, hogy a nő, a szexuális együttlétet követően – többnyire másnap – hólyaghuruttal fordul az orvoshoz. Megfigyelték, hogy ennek gyakori oka a gyerekkori bűntudatból származik. Amikor egy kisgyerek ismerkedik a testével, többnyire a homokozóból bejövet, vagy esetleg mosdatlan kézzel a mellékhelyiségben ingerli a testét, ilyenkor könnyű a megfertőződni, és ha tudja a gyerek, hogy tiltott dolgot csinál, akkor össze fogja kötni a csípő vizeletürítéses élményt a bűntudattal. Egy önerősítő kör jön alakul ki: „már megint olyat teszek, amit nekem nem szabad”, és annak a következménye megint ugyanaz a testi tünet. Amikor ezek a nők feldolgozzák azt, hogy felnőttek, és engedélyezett számukra a szexualitás, az örömszerzés, akkor ez a probléma megszűnik.

Nem gondolom, hogy az lenne a cél, hogy mániákus tisztaságra neveljünk, de csak lényeges tudatni azt is, hogy a magunk testéhez is tiszta kézzel nyúlunk, és majd később a partnerünk testéhez is tiszta kézzel, mert tiszteljük egymást.

Ugyanakkor fontos a saját testünk megismerése, mert e nélkül nehéz együttműködni a párunkkal is. Saját szexuális reakcióinkat érdemes megtanulnunk. Ami nem közösségben történik.

Most képzeljük el, hogy matematikatanár vagy, ott az osztály előtted, magyarázol az órán és észreveszed, hogy egy gyerek maszturbál. Mit tennél, hogyan próbálnád megoldani ezt a helyzetet úgy, hogy a gyermek ne szégyenüljön meg?

Azt gondolom, hogy jó módszer lenne arra kérni a gyerekeket, hogy álljanak fel, hogy egy kicsit felfrissüljünk, és mozogjunk egy kicsit. És akkor néhány karkörzéssel, lábemeléssel, vicces gyakorlatokkal, esetleg hangkiadással együtt, amikor vagy repülőt játszunk, vagy esőt játszunk, vagy vízesést játszunk, tehát a gyerekeknek elvonnám a figyelmét, illetve a mozgással az ő felgyülemlett, akár feszültségből is felgyülemlett energiáikat levezetném.

Mi felnőttek is tudjuk, hogy mennyire jó néha a feszültséget egy jó szexuális együttléttel levezetni. Megkönnyebbülünk. A gyerekekben is fölhalmozódhat a feszültség, és azok, akik nem tudják ezt a feszültséget kiadni, azok lehet, hogy így keresnek egy lecsapolási lehetőséget hozzá. A gyerek mindig arra fordítja a figyelmét, ami számára izgalmasabb. Tehát ha ez többször előfordul egy pedagógus óráján, akkor lehet, hogy differenciált foglalkoztatással lehet a gyerekek figyelmét lekötni, hogy a gyorsabb gyerekek ne unatkozzanak, kapjanak kiegészítő feladatokat, vagy segíthetnének a többieknek. Tehát azt gondolom, hogy a külön foglalkoztatás, a figyelemnek a lekötése az alapfeltétele annak, hogy a gyerek ne forduljon a saját teste felé zavaróan.

A pszichológia szerint a maszturbálással való gyakori örömszerzés azt jelzi, hogy a gyerek érzelmileg elhanyagolt, nem kap figyelmet, a szeretetigényét nem tudja kielégíteni. Ez kóros lehet, ha valaki ráadásul a tanórán teszi ezt, vagyis pszichológiai segítségre is szükség van ilyenkor.

Igen, ez többnyire ingerszegény környezetben jön elő, illetve jellemzően a kórházban fordul ez elő, amikor a gyerekekkel nem foglalkozik senki. Jól kellene viselkedniük egy rácsos ágyban, de ilyenkor a gyerekek gyakran önszeretés céljából maszturbálnak, tehát jó érzést szereznek maguknak, mert kívülről nincs erre lehetőség. Ez gyakran olyan családban is előfordul, ahol nem figyelnek a gyerekekre, és lehet, hogy a családban büntetés követi, vagy nyugtatót adnak az ilyen gyerekeknek, tehát gyógyszeresen fojtják le az ilyen törekvéseket. Esetleg a pedagógus beszélhet ilyenkor a szülőkkel, hogy az ilyen gyereket érdemes sportoltatni vagy olyan foglalkozásra beíratni, ahol a kreatív energiáit kiélheti.

De talán még az is fontos, hogy a pedagógus leüljön ezekkel a gyerekekkel, és megbeszélje velük, hogy ez nem egy természetellenes dolog, van egy élettani igény erre, ez eltérő. Van, akinél ez alig észrevehető, van, akinél ez másfél éves korig lezajlik, van, akinél ez egész életben megmarad, és amikor valakit nem engednek be a közösségbe, akkor örömöt keres. Azt gondolom, hogy arra érdemes odafigyelni, hogy az ilyen gyereket hogyan tudják bevonni a közösségbe, és vele pedig arról beszélni, hogy hogyan tud ő berendeződni a közösségbe, hiszen neki is megvan a felelőssége ebben. Lehet beszélgetni a szülőkkel, hogy hogyan tudják az önbizalmát az ilyen gyereknek erősíteni és a szorongás szintjét csökkenteni, illetve lehet pszichológus segítségét kérni, akivel kapcsolatban pedig azt érdemes a gyerekben erősíteni, hogy nem azért megy oda, mert beteg. Hanem azért, mert ha vérzik a térdünk, mert elestünk, akkor orvoshoz megyünk, aki a bőrünket tudja gyógyítani. És akkor, amikor a lelkünk fáj, akkor pedig nem sebészhez megyünk, hanem pszichológushoz megyünk, aki abban tud nekünk segíteni, hogy a lélek ne fájjon annyira. És amikor valakit kiközösítenek, akkor az nagyon fájdalmas dolog. Sok kisgyerek szenved a bűntudattól. Lehet, hogy ezt a szülőkkel nem tudja megbeszélni, lehet, hogy a barátaival sem, tehát egyedül marad egy súlyos problémával.

Valójában nincs senki, akikhez ilyen jellegű problémákkal fordulhatnának a gyermekek, ha a szülőkkel nem tudják megbeszélni.

Tulajdonképpen a pedagógustól várható minden segítség, és szinte mindegy, hogy kire osztja ki a tanári kar ezt a feladatkört. Az a pedagógus, aki intimebb kapcsolatban van az osztállyal, mondjuk az osztályfőnök, könnyebben utat talál a gyerekekhez, és sokkal könnyebben építhet ki velük egy olyan bizalmi kapcsolatot, hogy akár intimebb témákról is beszélni tudjanak. Többnyire úgy vagyunk a felnőttekkel, hogy ha valakivel nem lehet a szexualitásról beszélni, akkor ott már van egy gát közöttünk. Akkor már van egy eltitkolt rész, amiről nem beszélünk. És nem gondolom, hogy mindenről kell beszélni, hiszen ezek intim dolgok, de jó, ha maga a témakör előkerül.

Fontos, hogy a gyerekekkel meg tudjuk beszélni a szexuális önismeret kérdését, arra tanítani őket, hogy az egész testünket fontos megismerni, de megismerni a saját testi reakciónkat is, mielőtt a másik nemmel ismerkedünk. Akár lehet beszélni a gyerekekkel arról is, hogy gondolják végig, hogy volt-e kiskorukban olyan megszégyenítés, ami közösségben történt, akár baráti közösségben, akár óvodai közösségben, vagy próbálják felidézni, és gondolják végig a felnőttek reakcióit, hogy az mennyire a szégyenből jött, és hogy az teljesen természetes, hogy egy kisgyerek papás-mamást játszik. Lényeges feloldani őket a bűntudatuk alól.

A másik nagy feladat visszatartani a gyerekeket a szabadosságtól. Ártalmas, amikor a gyerek azt éli meg, hogy neki mindent szabad, vágyik a „felnőttségre”. Nálunk hiányoznak a felnőtté avatás rituáléi, amik a természeti népeknél megvoltak. Náluk gyakran olyan próbákon kellett részt venni a fiataloknak, amelyeknek hatására férfivá és nővé érlelődtek. Nálunk, amikor egy közösség fiataljai nagynak tekintenek egy fiút, akkor többnyire az azért van, mert cigizik, mert már kipróbált esetleg más jellegű tudatmódosító szert, esetleg mert alkoholt fogyasztani, vagy már részt vett szexuális aktusban. Lányoknál sajnos ugyanez a szomorú helyzet.

Nekem egy tanítványom volt, aki a tréningemről azonnal pszichológushoz ment. Másfél percet kellett az életéből kiterápiáznia, és ez a másfél perc abból adódott, hogy az osztálytársai szerették volna, ha ő is átesik már a szüzesség elvesztésén, és ezt meg is szervezték számára, kellő mennyiségű alkohollal besegítve, és mivel a fiú nem igazán szerette őt, nem figyelt rá.

Mennyire fontos az, hogy a nőtanár a lányokkal, férfi tanár a fiúkkal beszélje meg ezeket, vagy pedig megteheti ezt a másik nemű tanár is?

Azt gondolom, hogy jó, ha az azonos nemű pedagógus tud a gyerekekkel foglalkozni, de mindez megoldható akkor is, ha ellentétes nemű pedagógus mondja el mindezeket. Én ezt kipróbáltam, egy vegyes órát úgy tartottam, hogy a fiúk is ott voltak a lányokkal. Lehet frontálisan dolgoztatni a gyerekeket, tehát vannak információk, amelyek mindenkire vonatkoznak, és lehet utána csoportfeladatokat adni, és jó, amikor a lányokkal való beszélgetést le tudják fülelni a fiúk, és fordítva is.

Segítheti a másik nem megismerését, ha közösen zajlik a beszélgetés?

Azt gondolom, hogy jó egymást ilyen közelről megismerni. Képeket is láthatnak erről, és nem pornófilmre gondolok. Sőt el is kell mondani nekik, hogy a pornófilmen nem erotika látható, az csak egy fizikális együttlét, és nem is a valóságot tükrözi. Soha nem egyezteti a két partner, hogy mikor jussanak el a csúcsra, hanem akkor van vége a filmnek, amikor a férfinak magömlése van. Tehát én azt gondolom, hogy ez nem egy valós együttlétet oktató film. Csak az ösztönökről szól, ami bár lényeges, nem szabad lebecsülni, de tulajdonképpen a szexualitás az egymás szeretése testileg-lelkileg, sőt szellemi téren is. Tehát azzal lehet nagyon szép a szexuális élet, akit szeretünk, azzal egy emelkedettebb szintű együttlétet tudunk megélni. Kamaszkorban még az is lényeges, hogy a saját nemi szerveikre megnevezéseket tudjanak alkalmazni, ezeket ki merjék mondani akár csak magunknak, és később a párjukkal tudjanak kommunikálni a nemiségről.

Nem gondolom, hogy a szexualitás lenne a legfontosabb az életünkben, de alapvető kérdés, hogy a helyére kerüljön, és megkapja a méltó helyét, mert ha egy fiatalnak a szexualitása a helyén tud működni, akkor nem von el sok figyelmet tőle máshonnan.

Lényeges például a kamaszkorban a menstruációnak természetességgel való megélése is, amivel kapcsolatban megint csak sok rossz mintát hozhatunk. Ha az édesanyánk fájdalommal menstruált, vagy bárki erre fölhívta a figyelmet, akkor továbbvitelben a lányok az első menstruáció előtt félelmet élhetnek meg. Persze ha nekünk arról beszélnek, hogy lesz majd valamink, ami fájni fog, akkor ettől valószínűleg félünk. Ha a tanár erről még időben beszélni tud a lányokkal, hogy ez egy szép, természetes folyamat, és nem kell félniük, akkor nem fognak megszégyenülni az iskolában. Javasolnám, hogy már jó korán vezessék be a lányoknak a melegítő nadrágot a testnevelés órákon, amikor még nem menstruálnak. Akkor, amikor elkezdenek menstruálni a lányok egymás után az osztályban, az első időben szégyellik ezt az eseményt. Ha ilyenkor a pedagógus előtt fölvállalja, vagy az anyuka segít benne, és melegítő nadrágot húzhat ekkor a menstruáló kislány, akkor az megint kínos a többiek előtt, mert nem szavakkal, de máshogy kommunikálta, hogy ő már nagylány lett. Tehát azt gondolom, hogy ha el tudjuk kerülni ezt, és az összes lány melegítő nadrágot hordhat már akár 9 évesen, akkor nem lesz ez később kínos.

A testnevelő tanárok elmondhatják, hogy a lányok ilyenkor megerőltető mozgást ne végezzenek, tehát nem javasolt nekik a súlyzóhasználat, hiszen az egy fiús mozgásforma, lehetőség szerint ne ugráljanak, de számos más mozgásforma végezhető menstruációs időszak alatt. Mozgással sok olyan hormont termelünk, amitől jobb lesz a közérzetünk. Kifejezetten megtaníthatja a testnevelő tanár a lányoknak a menzesztornát, hogy akinek esetleg menstruációs görcse van, az például a szünetben a fájdalmát enyhítheti hasi légzéssel, vagy néhány olyan mozdulat segítségével, aminek hatására a petefészkében és a méhében rendeződik a keringés. De a testnevelésóra lehetőséget ad arra is, hogy rövid kis tornasort gyakoroljunk be annak érdekében, hogy egész életükben tudják a lányok a nemi szerveiket karban tartani, és ebben a korban meg lehet már tanulni az intim tornát is.

Tulajdonképpen fiúknak is, lányoknak is meg lehetne tanítani a gyakorlatokat. Jó, ha hallanak a fiatalok arról, hogy a medence lapját lezáró izom területén fontos izmok vannak, amik lényegesek, hogy jól működjenek egész életünkben, például a megtartás során. Mert a vizelet-széklet megtartás alapfunkciója egy közösségben élő embernek. Lényeges a szexuális életben is, illetve érdemes arról beszélni, hogy amikor a lányok szülnek, akkor ez az izomcső engedi ki a babát a szülőcsatornát képezve, és akinek ez az izma edzett, rugalmas, tágulékony, elasztikus, az könnyebben meg tudja ezt tenni, és sokkal könnyebben tud utána regenerálódni.

Gyakran hallottam felnőtt nőktől azt, hogy ha csak 15 percet beszélt volna a testnevelő vagy bárki pedagógus arról, hogy itt fontos izom van, akkor nem így élte volna le a felnőtt életét. Azt gondolom, hogy most már ennek nem kell így lennie, egy pedagógus fölvállalhatja ezt a témakört, de akár szülőt is be lehet hívni arra az esetre, ha az osztályban van olyan anyuka, aki tanult intim tornát, hogy halljanak róla a gyerekek. A torna a fiúknál is lényeges. Fontos lehet néhány olyan alapinformációt adni nekik, ami az izomműködéssel és az altesti terheléssel függ össze. Például, hogy amikor valaki erőlködik – ez lehet sport közben, lehet virtuskodás közben, és lehet székletürítés közben –, akkor nagy nyomás hárul a gátra, és hogyha ez a nyomás meghaladja a szöveteknek a nyomási toleranciáját, akkor alkalmazkodni fognak a szövetek, és ebből alakul ki az aranyér, illetve ami a fiúknál már kamaszkorra sajnos elég gyakran kialakul, az a here-visszértágulat. Ami azzal a következménnyel jár, hogy a kitágult vénában lelassul a keringés, ennek következtében toxinok keletkezhetnek, és ezek a toxinok megemelik a herének a hőmérsékletét. És miután a here azért van kint a testből, hogy a testhőmérséklettől alacsonyabb szinten a hímivarsejtek kedvező körülmények között tudjanak termelődni és tárolódni, ha megemelkedik a hőmérséklet itt, akkor sajnos ez a funkció zavart szenved, és ennek az lehet a következménye, hogy az ilyen férfiak nehezen tudnak gyereket nemzeni.

Divat a body building. Mennyire károsan hathat ez a fiúk és lányok testi fejlődésére?

A kislányoknál is alakulhat ki aranyér, illetve a belső szervek elkezdhetnek süllyedni anélkül, hogy ezt észrevennék, a húgyhólyag, a méhtest, vagy a végbél. Tehát fontos, hogy függőleges testhelyzetben lehetőség szerint súlyzóval ne terheljük fiatalokat, de leginkább a lányokat ne. Mert sajnos az történik, hogy a préselő légzés hatására, ami többnyire az erőlködéssel együtt jár, a belső szerveket tartó szalagok megnyúlnak, amiknek van egy toleranciájuk, de egy szint után már nem bírják a feszültséget. Ezek okozzák a belső szervek sérvi terjeszkedését, és ha erre még ráterhel egy fiatal, a későbbiekben várandósággal, szüléssel esetleg szülés utáni helytelen sportmozgásokkal, akkor az lehet a következmény, hogy a korábban elkezdett tartószalag-terhelés vagy provokált tartószalag-terhelés egyszer csak megjelenik tünetként. Tehát ezek nem látható tünetek. A nőgyógyásznál sokáig ezek felfedezetlenek maradnak.

Amikor egy középkorú nő elpanaszolja, hogy neki belső szervi süllyedése van, akkor többnyire vissza lehet nyomozni azt, hogy a tünetét már elkezdte kiépíteni egy fiatalkori székrekedéssel, esetleg egy helytelen sporttevékenységgel, később nem megfelelő női életstílussal a várandósság alatt, hiszen nem tanulják meg a fiatalok a női szerepnek való viselkedésmódot. Például a szökdelés, ugrálás nem alkalmas már egy kamasz korú női testnek a karbantartására. Jól edzi az izmokat, de egy belső szervi labilitást hoz létre. Azt gondolom, hogy a testreform irányzatot fontos lenne a pedagógusoknak megtanulni, ami arról szól, hogy formáljuk a testet, eddzük a testet, de közben belül is figyeljünk a változásaira. Szlogenje, hogy „kívül formál, belül óv”. Meg kellene a lányokat tanítani arra, hogy hogyan tudják a testüket védve formálni. Ugyanis iskolákban érjük el őket utoljára csoportosan, ekkor még tudjuk őket tanítani a saját test védelmére. A testnevelőnek egy életre szóló hatása van, akár jól teszi a dolgát, akár rosszul. Ha jól teszi, szenvedéllyé teheti egy lányban a mozgást, ugyanígy a fiúban is. Ha a szenvedélyen túl, a mozgás örömének megtanulásán túl még információkat is kap a fiatal magáról, hogy mi az előnyös számára, és mi a káros, akkor azt gondolom, hogy komoly prevenciós eszközt adunk a kezükbe, amivel magát is tudja védeni, illetve tovább tudja adni a gyerekének.

Mit tehet az a testnevelő, aki ezen a téren fejlődni szeretne. Milyen fórumok állnak rendelkezésére?

Készült egy könyv Testreform címmel, amit szerintem a pedagógusok jól tudnak használni. Egyrészt a saját testét is jobban tudja karban tartani a pedagógus, hiszen lehet, hogy nála sem alakítottak ki mozgásörömöt. Pedig a pedagógusnak lényeges a test védelme a munkaköréből adódóan is, hiszen sokat áll, sokat ül, visszértágulatok, gerincproblémák alakulhatnak ki. Egy tudatos mozgássor, amit egy pedagógus a testreform alapján összeállít, védelmet nyújt. A könyv segítségével jól fel tudja építeni a saját mozgásrendszerét, vagy kész mozgásprogramokat vehet át. Amikor egy pedagógus megtapasztalja, hogy saját fizikumában képes átalakulni, jobb lett a közérzete, energikusabbnak érzi magát, akkor sokkal nagyobb hittel tud a gyerekekkel erről beszélni, akár osztályfőnök, akár biológia tanár, bármilyen szakos is.

Szemléletváltást kíván az új testkultúra kialakítása…

Az első szakdolgozatomat időmérleg-kutatásból írtam 1985-ben, és már akkor az derült ki, hogy a gyerekek keveset mozognak, és sok a passzív időtöltés. Most 85-höz képest ez még jelentősebb lett, hiszen a számítógép elterjedt, és szinte minden családban megtalálható. Létkérdés, a gyerekeket valamilyen módon felállítani a számítógép mellől, ami családban nagyon nehéz, a közösségnek sokkal nagyobb hatóereje van kamaszkorban, mint a családnak. Tehát ha vannak lelkes pedagógusok, vagy olyan iskolák, amelyek fölismerik ennek a jelentőségét, akkor ebben sokat segíthetnek a szülőknek. Annak idején az én gyerekkoromban sok gyerek sportolt, mert az egyesületeknél erre lehetőség volt. Most már leginkább fizetős tanfolyamok vannak, többnyire kis kohéziós erővel, mert ezek a gyerekek hamar lemorzsolódnak, mert nem alakul ki megfelelő kötődés az edző személyéhez.

Mi mindenre lenne érdemes még megtanítani a gyermekeket a párkapcsolattal, szexualitással kapcsolatban?

Hasznos lehet még arra fölhívni a fiatalok figyelmét, hogy tiszteljék a saját testüket, és a saját lelküket, és akkor, amikor belemennek egy kapcsolatba, akkor legyenek elvárásaik. Például, hogy ők maguk fontosnak tartsák a tisztaságot, de hogy a másik is tisztelje meg őket azzal, hogy tiszta. Illetve lényeges, hogyha már megvan a tisztelet, megvan az önmagunk tisztelete, a másik tisztelete, egymás tisztelete, akkor akárhol nem szeretgetjük egymást. Mert bár nagyon nehéz a fiataloknak az intimitásra helyet találni, de nem gondolom, hogy iskolai vécében érdemes elveszteni a szüzességet. Aztán külön problémakört képez a fogamzásgátlás. Miután a fogamzásgátló tabletta erőteljesen avatkozik be a szervezet hormonháztartásába, ezért lényeges lenne olyan módszert keresni, ami nem okoz kárt, vagy nem okoz megváltozott funkciót. Például az óvszer használatára is hasznos megtanítani a fiúkat akár úgy, hogy megmutatja egy pedagógus egy szobrocskán. De meg kellene tanulni lányoknak is, hogy hogyan kell ezt használni. Ha egy fiú ebben gyakorlatlan, ennek a következményét a lánynak kell viselnie.