L. Ritók Nóra: Nem kellett volna
Még szeptemberben elmegyek Londonba, egy nemzetközi konferenciára, ahová hívtak, hogy beszámoljak a módszereink sikeréről. Mint magyar vizuális nevelési módszerről. Aztán feladom. Maradunk (talán), mint ahogy korábban írtam, egy lábjegyzet a szakirodalomban. Mint az integrációt a művészeti neveléssel sikeresen ötvöző művészeti iskola.
Bevégeztetett.
Az ember néha visszatekint. Vagy a kora miatt, vagy azért összegez, mert a körülmények változtatásra kényszerítik.
Pont 33 éve annak, hogy úgy döntöttem, rajztanár leszek. Akkor, középiskolásként még nem érzékeltem semmit, jobban tetszett, mint a többi tantárgy, hát így döntöttem. Mikor a főiskolát elvégeztem, már tudtam, nemhogy jó, de sokkal jobb a rajztanítás, mint amire számítottam.
Aztán a tantestületeken belül már éreztem: a rajz fontossága a magyar oktatásban elenyészik a többi tantárgy mellett. De nem törődtem vele, hittem, ha jól csinálom, ez is ér majd annyit, mint a matematika vagy a történelem. Persze akkor még lehetett csinálni. Volt óraszám, volt lehetőség, ha az ember akarta. És én akartam. Mindennél jobban.
Ma már tudom: rossz döntés volt. A rajz szak is, és az állandó fejlődni akarás is. A művészeti iskola alapítása pedig talán a legrosszabb ötlet volt. Pláne, hogy még a hátrányos helyzetűek integrációjával is összekötöttem.
Mert ennyi év alatt a szakunk elvérzett. Az általános iskolában is, és lassan a művészetoktatásban is. És azt hiszem, mutatja ez azt is, mennyire játékszer vagyunk csupán egy olyan játszmában, amelyben a szakmaiságot felülírja valami más. Ami négyévente még lejjebb rúgott bennünket.
Amikor elkezdtem, még sok mindent nem láttam, nem értettem. Ma úgy vélem, ha már a pedagógus pályát választottam, jobb lett volna ott maradnom a tantermen belül, nem beszélve szakmai kérdésekről, nem hallva és nem látva, csak kizárólag arra a 45 perre koncentrálva, amíg az óra tart, szó nélkül követve a mindig változó utasításokat, élvezve a szüneteket. Kizárólag munkának tekinteni és nem hivatásnak azt, amit tanultam. Letudni. Nem morogni. És főleg nem gondolkodni.
Akkor most bizonyára jobban érezném magam. És lehet, tíz évvel tovább is élnék.
Csak magamat hibáztathatom.
Kezdődött a tanórák számának csökkentésével. Amikor már csak egy volt egy héten. Volt iskola, ahol évente váltogatták, egyszer a technika, egyszer a rajz volt jelen. És akkor már nem voltak rajzszakkörök sem, mert nem telt rá.
De még voltak rajz szakos pedagógusok az iskolákban. Alsóban sok helyen időtöltés volt csupán a rajzóra (most is az), ez maradt el leggyakrabban a matek, vagy az olvasás javára, a kutyát nem érdekelte sosem, mennyit fejlődött az alsósok vizuális kultúrája. De felsőben mégis volt valami, ami szakos pedagógushoz kötődött, aminek volt látszatja, ha máshol nem, legalább a tanterem falán vagy a folyosón.
Aztán újabb váltás, újabb döntés: az alsós pedagógus feltaníthat 6. osztályig. Ez önmagában nem lenne baj, inkább az, hogy ők nem voltak erre felkészültek. Nem lehettek. Mert azt, amit a rajztanár tanult 4 évig, azt nehéz egy továbbképzéssel elsajátítani. Főleg annak, aki alsóban sem igazán érezte fontosnak ezt a területet. És nem bántom őket: az elvárások kényszere hozta ezt is. Mert a fő tárgyakban való teljesítés mint egyetlen mérce értékelte a tanítót, akár másodikban, akár negyedikben engedte el az osztályát.
A lecsökkenő óraszámok azonban ellehetetlenítették a rajztanárokat. De mondhatnám ugyanezt az énekre és a technikára is. Egy részük átkerült a művészetoktatásba, más részük egyszerűen elhagyta a pályát. Ma a vidéki iskolákban, ahol nem többcélú az intézmény (nem művészetoktatási intézmény is) már nincsenek rajztanárok. Az órákat az kapja, akinek nincs ki az óraszáma. Az pedig tejesen mindegy, hogy ezeken az órákon mit csinálnak. Nincs kontroll, csak önkontroll, az pedig sokaknál nem elég a minőségi munkához.
Most, az elmúlt tanév végén az iskolák zömét a kormányhivatal átellenőrizte. Sok iskolában kiderült, hogy nem felelnek meg a törvény által előírt feltételeknek. Mert 7-8.-ban csak rajz szakos pedagógus taníthatna. De már nincs. A környéken sem. Megy hát a vadászat, ki vállalná el azt a heti egy, vagyis a két osztályban összesen két órát. Túl messziről nem találnak vállalkozót. Mert nem vállalja busszal az utazást. A költségvetés pedig szűkös, csak ezt térítik. És ezért az óradíjért nem biztos, hogy megéri bárkinek.
Persze, ott a másik rendszer, a művészeti iskolák hálózata. Amit épp most véreztet ki az oktatásirányítás. No, nem mindegyiket, akik fizetős réteget oktatnak, még talán elhúzzák egy ideig, de akik hátrányos helyzetűeket, azoknak az előttünk álló tanév az utolsó lesz. Elkezdeni már el tudjuk, de végigvinni biztosan nem. Plusztámogatás nélkül, amit eddig a közoktatási megállapodásból kaptunk, a fejenkénti évi 34 500 Ft-os normatívából már nem lehet. Mert a hátrányos helyzetűek nem tudnak fizetni (és lám milyen odafigyelő a rendszer: tőlük nem is szedhető térítési díj…). Most a támogatást meghosszabbították decemberig. A januárról már senki sem beszél. A bennfentesek is csak annyit tudnak, kell a pénz az egyházi iskoláknak, erre már nem marad. Hogy véd a törvény, miszerint tanév közben nem lehet úgy változtatni, hogy az befolyásolja az oktatás alapjait? Ez már rég csak egy jelentéktelen mondat…a költségvetési törvény elfogadásakor már évekkel korábban figyelmen kívül hagyták. Ugyanúgy, mint a mindenki számára elérhető oktatást.
Évek óta csökkenő támogatással, de ugyanolyan, sőt még szigorodó elvárásokkal működtünk, mint az állam által támogatott közoktatási intézmény. Most már nem lesz tovább. Miközben a tevékenység, a fejlesztési lehetőség legfeljebb csak nyomokban van meg ma a magyar közoktatás rendszerében.
Szóval csak magamat hibáztathatom. Mert hittem, hogy a művészeti nevelés fontos személyiségfejlesztő tevékenység. Mert hittem, hogy ez nem lehet elitképzés, a gazdagok kiváltsága, és azt akartam, hogy mindenki elérje. Mert hittem a törvényben.
És bizonyítottam, hogy a hátrányos helyzetűeknél mennyire fontos, és sikeres fejlesztő eszköz lehet.
Még szeptemberben elmegyek Londonba, egy nemzetközi konferenciára, ahová hívtak, hogy beszámoljak a módszereink sikeréről. Mint magyar vizuális nevelési módszerről. Aztán feladom. Maradunk (talán), mint ahogy korábban írtam, egy lábjegyzet a szakirodalomban. Mint az integrációt a művészeti neveléssel sikeresen ötvöző művészeti iskola.
Bevégeztetett.
Az Igazgyöngy. Gyerekrajzok és és két fénykép
(Kattints a nagyobb képekért!)
Hozzászólások
Nem tudom megosztani a
Nem tudom megosztani a Facebookon. Pedig nagyon szeretném! Meg lehetne oldani?????
És szörnyű. Csak reménykedem, hátha mégsem.... Az nem lehet, hogy Nóri kiszáll.
bevégeztetett?
Drága Nóra!
Ha már te is feladod, akkor a baj megoldhatatlanul hatalmas,sajnos nemcsak a művészetoktatás területén.Kezdődik az új tanév, a HHH iskolák megélhetését valamennyire segítő IPR pályázat még ki sem íródott-hogyan tervezzenek, tervezzünk? Még nagyobb baj, hogy ezekben a mályszegénységben élő településeken a pedagógusok is arrafelé tartanak.Mivel motiváljuk őket ahhoz, hogy az egyre rosszabbodó körülmények és a saját élethelyzetük romlása mellett még gyűjtsék össze megmaradt energiájukat és próbálkozzanak olyan módszerekkel, újuljanak meg ahhoz, hogy ne túlkoros funkcionális analfabéták,kódolt sikertelen életpálya elé nézve kerüljenek ki gyerektömegek?
Holnap, holnapután és egész évben ki kell álljunk elébük, hivatástudatukra, emberszeretetükre apellálva próbljuk együtt a feltételek majdnem teljes hiányában megoldani a lehetetlent:emberhez méltó iskolát csinálni azoknak, akik leginkább rászorulnak.
Erőt kívánok !Zágon Mari
Problémáink vannak a
Problémáink vannak a Facebookkal. Úgy látom, a Megosztás gomb nem működik, a Tetszik viszont igen. Kérjük, hogy egyelőre azt használjátok! Rajta vagyunk a problémán.
További lehetőség: ha ezt a cikket akarja valaki megosztani (és nagyon jó volna, ha minél többen tennék), akkor látogasson el erre a címre:
http://www.facebook.com/notes/tan%C3%AD-tani/l-rit%C3%B3k-n%C3%B3ra-nem-kellett-volna/236894879680220
és ez megosztható.
bemásolod linkként...
... csatolod, és működni fog!
A helyzet az, hogy nem
A helyzet az, hogy nem (sajnos). Ez most Bódis Lajosnak válasz. Úgy néz ki, mintha működne, de az ember ismerősei nem látják. Sajnos szombat óta a FB következetesen blokkolja a tan-tani.info domént, elég őrjítő.
Mi a lényeg?
Lehet, hogy nem jól látom, de számomra nem elsősorban a művészeti nevelés ellehetetlenítéséről van szó, hanem az oktatási rendszer igénytelen, koncepciótlan, bürokratikus működéséről.
Az oktatási rendszernek elsősorban azt kellene biztosítani, hogy a jó pedagógusokat, pedagógusközösségeket segítse, biztosítsa számukra a megfelelő stabil hátteret. Én el tudom képzelni minden területtel kapcsolatban a hatékony fejlesztő munkát, így például azt is, hogy egy matektanár a módszertanával a gyerekeket elmélyült munkához, sikerélményekhez, ismeretekhez juttat úgy, hogy közben a gyakorlatával, személyiségével, odafigyelésével is hat. A gyermekközpontú megközelítés ez esetben sem hiányozhat. Természetesen az nagyon is jó, ha az adott pedagógus nagyon szereti, fontosnak tartja a saját területét, illetve annak fejlesztő hatását.
Szóval a lelkes, gondolkodó, felelősségteljes pedagógiai munkát kellene támogatni; nem rossz, koncepciótlan, bürokratikus szabályokat hozni. Jelen esetben ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a művészeti iskola stabil hátterének, továbbfejlesztésének a biztosítása (lenne) az egyértelmű elvárás.
(Máshol meg esetleg a matek vagy más órák számát lehetne növelni attól függően, hogy mire van elkötelezett, aktivizáló, gondolkodást, alkotást, elmélyülést, fejlődést mindenkinél elősegítő megfelelő pedagógus.)
Tényleg nem jelenik meg
Tényleg nem jelenik meg sehogy sem, feltettem a FB-on saját jegyzetként, aki akarja, onnan továbbíthatja.
Utolso ora
arra nezvest, hogy egy egy helyi tanterv elkeszitesenek hibaiert majdnem csak magunkat okolhassuk. Ez volt a szakmai autonomia korsszaka - mely arra a hitre epitett, hogy egy nevelotestuet a NAT instrukcioi alapjan kepes sajat viszonyaira ervenyes tantervet epiteni es menedzselni.
Ha mar a legjobbak is azt mondjak megelt tapasztalataik alapjan, hogy ilyen nincs, akkor a szakma onfeledten hodol meg az uj uraknak, urholgyeknek, akik csak erre vartak, s megirjak mindenki helyett az egyetlen jo tantervet a mindenkori azon lobby szajize szerint, aki eppen a husos (ma ezentul a tomjenes( fazek kozeleben van.
Ezt akartuk?
Nóri! úgy tűnik (talán inkább
Nóri!
úgy tűnik (talán inkább biztosnak tűnik) lesz kiegészítő normatíva. Egyelőre csak négy hónapra, de lehet, hosszú távú szerződés is. Szükség van a sulidra. horngyörgy
Kedves Laci! Egy-két
Kedves Laci!
Egy-két pontosítás. "Ez volt a szakmai autonómia korszaka" - írod. Légy szíves kifejteni, mikor és mit láttál te szakmai autonómiának?
Maximum egy-két autonóm embert, művészeti iskolát láthattál, küszködészve, kinyírásra ítéltetve. (Talán ezért szeretem jobban a tanórán kívüli munkákat: ott kevésbé köt az ezer jogszabály, merevség.)
És nem arról van szó, hogy egy nevelőtestület képes-e rá (bár arról is - de hogy várható el egy ennyire lekezelt, alulértékelt, kontraszelektált, megfélemlített, egyedül hagyott -nem az "engedés" értelmében-, kiszolgáltatott társadalmi csoporttól). Hanem ha képes lett volna rá szellemileg, akkor se lett volna képes rá az oktatásügyi és társadalmi környezet miatt. (A néhány ellenpélda épp az elmúlt pár évben és most adja fel.)
"Ha mar a legjobbak is azt mondjak megelt tapasztalataik alapjan, hogy ilyen nincs" az nem önfeledt behódolást jelent, hanem azt, hogy a legjobbaknak is vannak megélt tapasztalataik, na meg hogy esetleg tényleg nincs ilyen.
Üdvözöllek.
A.K.
A próféta szóljon belőled,
A próféta szóljon belőled, Gyuri...
A 4 hónapot tudom. Az utána történő elzárkózás, bizonytalan, vagy inkább bizonyosnak tűnő pénztelenség, a sokszoros nemleges válasz, a kiszivárogtatott elutasító, az egyházak mindenek fölöttiségéről szóló infók, a tervezhetetlen tanév, a létbizonytalanság, az érthetetlen kiszámíthatatlanság késztetett erre az írásra. Egyszerűen nem értem, miért tartanak ebben a helyzetben bennünket. Talán, ha tudható lenne a szándék. Mert a kiszámítható rosszra fel lehet készülni. De erre? Hogy kezdjük így mosolyogva a tanévet a gyerekekkel? Mit mondjak a kollégáimnak?
Hogy nem tudom, mi lesz? Miért? Nincs jogunk tudni, mit tervez velünk az állam? Nem lehet végre látnunk, mi a terv: nem kell a művészeti oktatás? Vagy csak a zenei? Nem kell az alapítványi fenntartású? Ha ugyanez egyházi, az már jó? Nem kell az alternatív iskola? Egyik sem, vagy vannak kivételek? Milyen szempontok alapján képzelik a válogatást? Hol az esélyegyenlőség figyelembevétele? A terv arról szól, hogy vissza az önkormányzatiba? Miért? Hogyan? Azt hiszem, olyan ellentmondásokat teremtett a hosszú évek következetlensége, amiben már nem lehet, csak jogellenes módon rendet teremteni. És ebben minden elvész, az érték is, nem csak mi, hanem még sokan.
Tudom, lobbizol te is, ti is, értünk is. Köszönet érte.Én is megpróbáltam már mindent, ombudsmantól képviselőkig, gazdag támogatóktól kisebbségi vezetőkig, programirányítóktól alapítványokig, szakmai tekintélyektől minisztériumokig. Semmi biztos pont, max. csak ígéret. Vagy az sem.
Hogy miért most kiabálok? Már évek óta teszem, egyre jobban ellehetetlenülve.Nem sok sikerrel. Ha most boldogan hátradőlök, hogy nyugi, decemberig még megmaradunk, akkor a költségvetési törvénytervezet után, a gazdasági év önfeledt értékelésében már a kutya sem törődik velünk...
Szeretnék látni egy tiszta, érthető, logikus, értékmegtartó oktatáspolitikai szándékot. Ami tervezhetővé teszi az oktatást. Ami hagy felkészülési időt. Ami ad alternatívákat. Mindenki számára.
Mi is (volt) az a szakmai autonómia?
Az 1985-ös oktatási törvény fő gondolatát 1993-ban megerősítő jogelv, mely - így volt, tessék elhinni - az iskolák nevelőtestületére bízta SAJÁT helyi tantervükért a felelősséget.
Tudom, gúzsba kötve táncolni, meg ciklikus oktatáspolitika, meg elhibázott disszemináció,minden.
De a tény tény: jogi értelemben ez a felelősség a nevelőtestületekre ruházódott (abban a hitben, hogy
1) a pedagógusok EZT akarják
2) adaptív iskola csak ezen az elven működhet.
Akik ezen elvet sértik, bántják, tagadják, azok a centralizált, inhatékony, bürokratikus, hatalmi, kulturkampfos, minden szereplőt teljesítményvisszatartásra, vagy fortélyos félelemre ösztönző szabályozás mohó szándékát igazolják vissza.
Nem tudom szebben mondani.
Mi a jobb? Megegyezni a kémiatanárral, a töritanárral, a tesitanárral egy helyitantervkészítő folyamatban, hogy a mi gyerekeinknek ezért és ezért- az ő érdekükben is - érdemesebb fokozni a vizuális nevelésre fordított időt? Vagy sunyítva várni a kegyes miniszter döntétés (NAT-tal, kerettantervel, bármivel): nesze vaze egy 17 órás modultantárgy,légy vele boldog, nem veheti el tőled senki?
Nos?
A szöveg Trencsényié, csak kevés IKT óra jutott neki gyerekkorában, ezért elcseszte a regisztrációt, kénytelen volt "írói álnevet" használni
Kedves Trencsényi János,
Kedves Trencsényi János, esetleg Waldapfel László!
1. Mi az, hogy "ezen elveket sértik"?
2. Szeretném, ha egy kis életszagú párbeszédet kerítenél ide, amelyben a kémiatanárok, töritanárok munkaközösségei megegyeznek az egy szem félállású rajztanárral, aki valójában nincs is (csak el kell olvasni a vitaindító cikket), hogy a gyereknek érdemesebb vizuális nevelésre fordítani az idejét!
Ne haragudj, de két analóg megoldás jut eszembe:
a, Egyszer vizsgatanítási óravázlatban szinte szó szerint ezt olvastam:
TANÁR: Gyerekek, mivel szeretnétek ezen az órán foglalkozni?
GYEREKEK: Azzal, hogy a néphagyományok megmaradására milyen hatással van a televízió.
A vizsgázó nyilván tudta, hogy korszerű megkérdezni a gyerekeket, de azt is, hogy ő a néphagyományokkal óhajt foglalkozni.
b, KISZ-gyűlési kérdés: szerintetek Oleg Kosevoj vagy Angela Davis az igazibb példakép számunkra?
Kedves T. L., ha ezeknél hitelesebb párbeszédet tudsz alkotni a vizuális nevelés fontosságára rádöbbenő matek és magyar (hogy ne másokat blamáljak, a saját szakjaimat írom) munkaközösségek megbeszéléséről, hozok neked egy tucat barna Silva sört Erdélyből.
És ha ezéltal pl. engem a "a centralizált, inhatékony, bürokratikus, hatalmi, kulturkampfos, minden szereplőt teljesítményvisszatartásra, vagy fortélyos félelemre ösztönző szabályozás mohó szándékát visszaigazolók" közé sorolsz, ám lelked rajta.
Kedves Nóra, bocs, hogy nem a Te szövegedről beszélünk látszólag, de Te talán tudod, mit gondolok a dolgokról.
1)Ne bántsatok, hogy a
1)Ne bántsatok, hogy a regisztrációt el....tam. Nem akartam eltűnni a névtelenségbe, ezért ne cikizzetek. Nem való.
2)Kéretik elutazni Sármellékre, Ferge ÁMK-igazgató urat megkérdezni, vagy a Nivegy-völgybe, ahol annak idején tanúja voltam ilyen helyitantervkészítési folyamatnak.
3) Biztos vagyok benne, hogy több is volt ilyen...
4) De ha kevesebb volt, vagy egy se: akkor is az alternatívája a tantestületi közös döntéshozatali folyamatnak állambácsi/néni verdiktje (akkor is, ha ért hozzá, akkor is, ha nem - általában hivatalból nem szokott, mert a kulturkampf a küldetése.
5) Szóval, kedves KArcsi, te melyiket választod? Nincs 3. út.
6)Azaz már első sincs, mert pártunk és kormányunk megállapította róla, hogy csak az a jó, amit ő szab meg
7)Sok pedagógus pedig boldogan hajtja igába a fejét, mert
7.1. Jobb szídni, szabotálni azt, aki távol van
7.2. Végre "valaki" megmondja a tutit.
8)Ám legyen.
9) De az ilyet A. K. - amikor ezt szocialista iskolának nevezték - tudtommal nagyon nem szerette...
Helyzet
Én teljesen egyet tudok érteni Károllyal, hogy a korábbi években alapvetően rossz volt a magyar oktatás, és Lászlóval, hogy most, illetve minden jel szerint a közeljövőben rossz lesz a magyar oktatás. Sajnos ez van.
Itt az oldalon azért mindenképpen meg kell említeni, hogy a kivételek erősítik a szabályt.
Jelen vita tárgyát illetően
Jelen vita tárgyát illetően nem mindegy, hogy ki ....sza el, s kinek tiszta a lelkiismerete.
Nincs alternatíva: vagy tantervi diktatúra (kinek tetszésére, kinek nem) vagy felelős szabadság és kommunikáció (kompromisszumok, alkuk egymás között, egy valódi, helyi "nemzeti konzultációban" a tanári szobában). Erről szólt a hozzászólásom: csak e kettőből lehet választani.
Tessék.
Kedves Trencsényi
Kedves Trencsényi László!
Nóra írt egy cikket. Az a Nóra, akit én sokszor olvasok. Akivel már több közös programunk volt. Akinek a szövegeit beleépítettük a drámaérettségink produkciós részébe (kedves Nóra, még kiegészítettem az ellenséges állatokról szóló szöveggel). Aki most éppen a nagyon keserű oldalát mutatta meg.
Erre te ilyen mondatot vagy képes leírni reagálásodban: "Ha mar a legjobbak is azt mondjak megelt tapasztalataik alapjan, hogy ilyen nincs, akkor a szakma onfeledten hodol meg az uj uraknak"
Pont a Nóra cikkével kapcsolatban írni önfeledt behódolásról - ezért másztam bele ebbe a vitába.
Mert iszonyú bántónak érzem. És egydimenziósnak. Ahogy a későbbi szövegeidet is. Amely gondolkozás éppen úgy nem ad helyet az alternatíváknak, mint azon gondolkodások, amelyek ellen látszólag küzdesz.
Mit jelent például ez? "Akik ezen elvet sértik, bántják, tagadják, azok a centralizált, inhatékony, bürokratikus, hatalmi, kulturkampfos, minden szereplőt teljesítményvisszatartásra, vagy fortélyos félelemre ösztönző szabályozás mohó szándékát igazolják vissza." Az "igazolják vissza" forma számomra egyértelművé teszi, hogy azokról beszélsz így, akik szerint évek (évtizedek) óta nem működik az egész, akik szerint autonómia csak itt-ott, ellenszélben létezik, és nem a rendszerből következik, hanem néhány ember megszállottságából.
Mert igencsak tévedsz: "Nincs alternatíva: vagy tantervi diktatúra (kinek tetszésére, kinek nem) vagy felelős szabadság és kommunikáció (kompromisszumok, alkuk egymás között, egy valódi, helyi "nemzeti konzultációban" a tanári szobában). Erről szólt a hozzászólásom: csak e kettőből lehet választani."
Én szívesen választanék egy harmadikat: felelős szabadságot és kommunikációt a tanári szobában nem csak így, kinyilatkoztatva, hanem egy erre alkalmas társadalmi, oktatáspolitikai környezetben, ne adj' Isten a nagybetűs Szakma támogató szeretetével (csak néhány szófordulat tőled ebből a vitából: önfeledt behódolás, sunyítva várja, sok pedagógus pedig boldogan hajtja igába a fejét - régebbi vitáinkból most nem idézek).
Mert ugyan a szép elvek, na meg a valós pedagógiai igények hogyan tudnának érvényesülni akkor, ha az értekezleteken állandóan ezt halljuk: kevés a gyerek, néhány embert el kell bocsátani, a fenntartó negyvenhatos osztálylétszámot is el tud képzelni, ha egy gyerek még elmegy, akkor a fenntartó összevonja a harmadik cét a tizdik bével stb. stb.
Egy kérdés: te például hajlandó lennél-e átadni egy-két kurzust X-nek, Y-nak, netán nekem azzal az indoklással: ezek naponta találkoznak esetekkel, helyzetekkel, gyerekekkel, érdekes, autonóm egyéniségek, ötleteik is vannak, kisugárzásuk is van, jól járnátok velük. Ha nem, akkor egy szót sem szólhatsz a százharmincezer forintjáért rettegő kémiatanár korszerűtlenségéről.
A megfogalmazások kire/kikre vonatkoznak?
zerintem nem vonatkozik Nórára negatívan az alábbi mondat:
"Ha mar a legjobbak is azt mondjak megelt tapasztalataik alapjan, hogy ilyen nincs, akkor a szakma onfeledten hodol meg az uj uraknak"
Számomra ez a mondat kiemeli Nórát, az elkötelezett és „átlagos” pedagógus eltérő attitűdjét mutatja: a behódolás az „átlagos szakmára” vonatkozik, Rá az vonatkozik, hogy kénytelen megtapasztalni, hogy januártól nincs biztosítva az iskola működtetéséhez szükséges forrás.
(Szerintem az átlagos helyzetet akkor is lehet és érdemes leírni, elemezni, ha megvan a gyakorló pedagógusok igazsága is, ha rosszak a körülmények, ha a pedagógusok nem tehetnek róla.)
Számomra nem világos, hogy az „igazolják vissza” formának mi köze van ahhoz, hogy kikre vonatkozik.
Kár húzni, nyújtani, de
Kár húzni, nyújtani, de péntek délután, három nap felemelő pótvizsgáztatás után csak megteszem.
Kedves Attila!
1. Egyszerű matematikusként az alábbi mondatot csakis ha-akkor tételnek tudom felfogni:
"Ha mar a legjobbak is azt mondjak megelt tapasztalataik alapjan, hogy ilyen nincs, akkor a szakma onfeledten hodol meg az uj uraknak"
A feltétel részben a "legjobbak is azt mondják" a legsúlyosabb, a következményben pedig a behódolás. Még egyszer: ha azt mondják, akkor a szakma behódol.
Tessék a hozzászólóknak pontosan fogalmazni!
"az elkötelezett és „átlagos” pedagógus eltérő attitűdjét mutatja: a behódolás az „átlagos szakmára” vonatkozik"
Ezt szívből utálom, gyúlölöm: az átlagos szót, az átlagos és nem átlagos pedagógus szembeállítását. Mert bár borzalmakat én is látok, de nem lehetek benne biztos, hogy magam nem csinálok épp elegendő borzalmat. Abban a pillanatban, hogy kimondom az átlagos szót, magamat a többi fölé helyezem, fúj, onnantól nem vagyok pedagógus. (Persze helyzeteket, történésket attól még kötelező kritikai szemmel nézni)
Ezért nem szeretem T. L. szövegeit: mindig azt érzem, hogy föntről szól. Most egy kicsit visszakerestem a virtuális kongresszus zárszavához írt kommenteket, ezt-azt, ott is ez volt a fő bajom (meglepődve tapasztaltam viszont, hogy az nk7 honlap fórumáról eltűntek a 2008-as hozzászólások, viták, sőt, kis kitérő: döbbenten olvastam az agressziós kerekasztal utáni javaslatokat: résztvevőként tudom, hogy ezekben a pontokban nem is egyeztünk meg, zömük talán el sem hangzott!).
Szóval küzdeni kellene mindenféle hierarchia ellen. Az osztályban. A tanáriban. A szakmai munkamegosztásban. Hogy igenis egyenrangúság és mellérendelés van a gyakorló pedagógus, a neveléstudományi szakember, a gyerekek, a pszichológus, a pedagógusképző és egyebek között.
Ha nem kerülhető el a hierarchiuks gondolkozás, akkor viszont a dolgok természetéből adódik, hogy a legtetején az van, amit Nóra csinál mondjuk Toldon, Leiner a kirándulásain, Ax a dohos alagsori próbatermecskéjében, az "átlagos", a sunyin váró, önfeledten behódoló, fejét boldogan igába hajtó tanár az átlagos óráján. Ehhez ragaszkodom.
Provokatív kérdés: abban a folyamatban, amit Nóra most leírt, nem játszik-e szerepet az, hogy a Szakma saját magán belül is legalulra helyezi, lenézzéssel kezeli azt, ami pedig pont az iskola lényege lenne: a tanár és diák közös munkáját?
A.K.
Gyönyörű, mesés, vidám
Köszönöm a képeket! Elképesztően szépek. Sajnálom a cikk apropóját. Nagyon.
Kedves Rita! Segíteni tudok
Kedves Rita!
Segíteni tudok valahogy?
Üdvözlettel,
Neubauer István
zuglói Hunyadis szülő
Kedves István,
Kedves István, köszönöm....jól esik mindenkitől az aggódás, segíteni akarás....fogalmam sincs, hogy lehetne túlélni....Sokan mondják, keressek nagy külföldi alapítványt, programot, ami évekig támogat. Vagy gazdag embert, céget, akinek érdekes, érdemes lehet egy ilyen iskola támogatása...
De (biztosan hülye vagyok), én ezzel az iskolával a magyar közoktatás része szerettem volna lenni. Azért alapítottam az iskolát, mert úgy éreztem, így a rendszer részévé tehető (minő nagyképű vágyak!), beépíthető értékké tehetem mindazt, amire ráéreztem, próbálgattam, fejlesztgettem. Ha ebből kivonulva élem túl, hogyan ajánlhatnám pl. a módszertanunkat azoknak, akik más körülmények között működnek? Honnan lennék akkor hiteles?
Van, aki azt mondja, menni kell személyesen, kopogtatni, titokban megegyezni, hisz már van, akinek most így sikerült. De ezt sem akarom. Ilyen áron nem. Mindenáron nem. És, bár nem taposnak mellettem a hangjukat hallatva a társak, ne feledjük: nem egyedül vagyok ebben a helyzetben. Csak a többiek nem szólnak. Még egy kommentben sem. Biztosan oka van ennek is.
Naiv vagyok? Vagy makacs? Nem tudom. Talán mindkettő. Sokat gondolkodom...pedig figyeltem, az elejétől, mindenre...de már régen elvesztettem a fonalat.
Ma valaki azt írta nekem, tudnom kell, hogy nem így van, ahogy a cikkben leírtam...hogy a hivatástudat mennyire fontos. Persze. Azért vagyok még mindig itt, bár a csodavárás lassan gyerekes álommá teszi számomra mindazt, ami történt. És jó lenne felébredni.
...
Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.
Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.
(Kányádi Sándor)
interjú
Az alábbi helyen egy interjú olvasható a helyettes államtitkárral, melyben szóba kerül az alapítványi iskolák helyzete is:
http://www.fn.hu/belfold/20110826/gloviczki_nem_szeppentunk_meg/
Igen olvastam.... Te hogy
Igen olvastam....
Te hogy értelemezed ezt a mondatát:
"Tehát nem vehetik ígéretnek, azonban teljesen evidensnek vehetik"?
És azt sem értem, hogy mi is állami alkalmazottak leszünk...akkor most már háromféle lesz? Állami-állami, állami-egyházi, és állami-alapítványi tanár? De ez most nem is nagyon érdekel...Sokkal inkább az, tudunk e működni decembertől. A kormányhivatali év eleji tájékoztatón az hangzott el, hogy ezzel az iskolatípussal már nem nagyon gondolkoznak...és minden fenntartónak kötelessége a tanév véghezvitele, a javaslat pedig az volt, hogy dolgozzanak ki a műv. iskolák A, B, C variánst....Pontosabban nem fogalmaztak. Pedig jó lenne tudni, mire gondoltak...
Még most is azt hallgathatjuk, olvashatjuk ebben is, amit írsz, hogy azok miatt kerültünk ebbe a helyzetbe, akik milliókat csaltak el...és igazán a minősítés sem fogta ezt meg. És ez így van. De akkor nem azt kellett volna már régen tenni, hogy azokat bezárják? Mindenki tudta, tudja ma is. Attól, hogy valakik csaltak, még nem kellene eltörölni egy iskolatípust..Persze Gloviczki úr azt mondja, a többire szükség van. Miért nem tudok mégsem megnyugodni? Miért nem tudok bízni, hinni ezekben a mondatokban?
bizonytalan helyzet
Én azt nem tudom elképzelni, hogy az Igazgyöngy támogatása megszűnjön.
Egyébként jelenleg úgy tűnik a jövőt illetően teljes a bizonytalanság. A terület felelőse alapvető kérdésekben evidens dolgokat sem ígérhet arra vonatkozóan, hogy mi lesz 4 hónap múlva, az "elfogadott" közoktatási ("szebb neve van, csak nem jegyeztem meg) törvény átalakítása valószínűleg jelenleg is gőzerővel folyik stb.
Egy másik honlapon, egy
Egy másik honlapon, egy kommentben találtam ezt az idézetet:
"A vadat ki kell ritkítani! Ha nem ölnénk meg őket, meghalnának... Odanézz, Ned! Szarvasok! (Bumm-bumm!!!) Na, most már nem halnak éhen." (SouthPark)
Jó, pontos. És nagyon átélhető...
Titkon
Kedves Nóra!
Titkon mindig reméltem, hogy hasonlót művelhetek kicsiben. Amit végeztem nem kevés, de lehetett volna sokkal több is, ha nem a bólogatók a támogatottak (folyton).
Harminc évem szelel el a "felzárkóztatás" sajátos felfogása miatt.
Alsóbb régiókban is dívik az eszementség.
A Te nagyszerű álmaid és tetteid távoli ismerője vagyok csupán, tisztelettel.
Szellemi, testi nyomorban tengődő gyerekek ezreit láttam és látom, kiutat az önfeláldozáson túl alig-alig.
Minden jót kívánok Neked!
Mérta (ha már a regisztrációnál elvétettem egy betűt, így maradok.)
Egy kis zene, szerintem érdemes meghallgatni.
http://www.youtube.com/watch?v=TL4EdSAyn9s&feature=related