Tomasz Gábor: Oktatási intézmények a magánszférában I.

A második rész itt olvasható.

Az 1985-ös oktatási törvény 1990. évi módosítása lehetővé tette, hogy az állami oktatási feladatok teljesítésében természetes és jogi személyek is részt vegyenek. Ennek köszönhetően látványosan kezdtek el szaporodni a nem állami intézmények. Az egyházi és a magániskolák számának, illetve – ezzel egyidejűleg – a két szektor jelentőségének a növekedése mind a mai napig tart.

Megjelenésük, gyors elterjedésük jelezte a pedagógusok egy jelentős csoportjának azt az igényét, hogy a hagyományostól eltérő oktató-nevelő munkát végezzen, illetve jól tükrözte a demokratikus társadalmakban „természetesnek” számító szükségletet, amelyet a szülők és a gyerekek bizonyos csoportjai támasztanak az ilyen, átlagostól eltérő oktatási szolgáltatások iránt. Ezen alternatív elképzelések megvalósítása legfőbb terepének a magánintézmények számítanak.

A magánszektor látványos megerősödését jól mutatják a statisztikák: az ilyen iskolák aránya az elmúlt tíz év alatt megnégyszereződött. Különösen nagy a magániskolák szerepvállalása a középfokú oktatásban, ezen belül is a szakképzésben. Az alapítványi intézmények jelentősége mindazonáltal lényegesen nagyobb a fentebb ismertetett puszta számarányoknál. A hagyományostól eltérő pedagógiai elképzelések (a tanárszerep megváltozása és a gyerek személyiségének fokozottabb figyelembevétele, tehetséggondozás stb.) ma már nem tekinthetők a magániskolák kizárólagos sajátosságának, hanem egyre több önkormányzati intézmény programjába is beépülnek, azaz jóval szélesebb körben is kifejtik hatásukat.

A számbeli és a jelentőségbeli növekedés azonban nem tükröződik a kutatásokban. Várhegyi György ugyan 1996-ban egy egész könyvet szentelt a szféra bemutatásának, de azóta nem készült átfogó vizsgálat. A téma iránt érdeklődők néhány, leginkább az alternatív iskolákról, alternatív pedagógiákról szóló publikáción (pl. Németh, 1996, Pukánszky–Zsolnai, 1998, Németh–Ehrenhard, 1999) kívül legfeljebb egy-két széles kapcsolati hálóval rendelkező, az átlagosnál nagyobb rálátással bíró intézményvezető, érthető módon inkább szubjektív szóbeli közléseire kénytelenek hagyatkozni.

E helyzetet felismerve határoztam el egy nagyobb vizsgálat lebonyolítását, hogy feltárjam, milyen feltételek mellett, hogyan és milyen hatékonysággal működnek ma Magyarországon a magániskolák. Megkíséreltem megragadni azokat a vonásaikat, amelyek megkülönböztetik őket az állami intézményektől, meghatározni tehát, miben rejlik „alternativitásuk”.

Ehhez vizsgáltam a magánintézmények tanulói összetételét, a magániskolák nyújtotta pedagógiai szolgáltatásokat, képzési formákat, amelyek alapján megkíséreltem az intézmények csoportosítását is. A finanszírozási kérdések, tárgyi és személyi feltételek tárgyalása segítségével igyekeztem minél alaposabban feltárni a nem állami fenntartói forma előnyeit és hátrányait – figyelembe véve az intézménytípusok közti különbségeket is.1

Kezdeti feltételezésem szerint, amelyet a vizsgálat megerősített, a magánszféra intézményei igen vegyes képet mutatnak, azaz nem alkotnak egy világosan körvonalazható, homogén csoportot, amely néhány kiragadott mutató segítségével leírható lenne. Emiatt a kutatást magát is a többféle megközelítés, illetve a módszerek sokszínűsége jellemezte (iskolai – igazgatói – kérdőívek, intézmény- és óralátogatások, interjúk, statisztikák másodelemzése, középiskolai eredményességi mutatók). Jelen dolgozat vázát az oktatási tárca vonatkozó adatainak másodelemzése alkotja.

A vizsgálat tárgya

Kutatásomban kissé eltértem a hivatalosan használt fogalmaktól, így ezek rövid ismertetése elengedhetetlen ahhoz, hogy az olvasó tisztában legyen azzal, mely intézményekre terjedt ki a vizsgálat.
A minisztériumi statisztikák fenntartó szerint az intézményeket hat különböző típusba sorolják:

1. központi költségvetésből finanszírozott/állami,
2. megyei/fővárosi önkormányzati,
3. települési/kerületi önkormányzati,
4. egyházi,
5. alapítványi/magán,
6. egyéb.

Az alapadatok másodelemzéséhez elegendőnek véltem csupán három csoportot egymástól elkülöníteni: az állami, az egyházi és a magánszférát. Ehhez az első három fenti csoportot összevontam, s a továbbiakban „önkormányzati”, esetenként „állami” néven emlegetem majd az ide tartozó intézményeket. A negyedik csoportnak meghagytam az eredeti elnevezését, ezek tehát az egyházi intézmények. Az 5. és 6. csoportot összevontam, az ide tartozó óvodák, iskolák fenntartói típusának neve a továbbiakban „magán” lesz.2  Összefoglalva:

Minisztérium használta kategóriák	Saját kategóriák (elnevezések)
Központi költségvetés/állami	Állami vagy önkormányzati
Megyei/fővárosi önkormányzati
Települési/kerületi önkormányzati
Egyházi	Egyházi
Alapítványi/magán	Magán
Egyéb

 

Az alapítványi és az egyéb iskolák egy csoportba sorolása természetesen némi magyarázatra, indoklásra szorul. Elsőként megemlíthető, hogy a nem állami, nem egyházi iskolákat tömörítő legnagyobb érdekképviselő szervezet, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) tagjai közt találunk egyesület, kht stb. által fenntartott intézményeket is. Ennél fontosabb azonban, hogy a különböző fenntartói típusok közt igen nagy az átjárás, azaz az egyes iskolák nemritkán váltogatják azokat – ha érdekük ezt kívánja.

A jogszabályok megváltozása következtében például mára jóformán eltűntek az egyéni vállalkozások (ezek a tényleges magániskolák, a minisztériumi terminológia szerint: természetes személy fenntartotta intézmények). Szemben a többi fenntartói formával, az egyéni vállalkozásként működtetett oktatási intézmények ugyanis ma már csak az állami normatíva 30 százalékára jogosultak. Nem véletlen tehát, hogy az ilyen típusú intézmények jóformán eltűntek az oktatási palettáról: a 2006/2007-es tanévben mindössze tíz ilyen intézmény létezett. Ezek mindegyike kis intézmény, nyolc (valószínűleg családi vállalkozásként) működtetett óvoda, illetve egy alapfokú művészetoktatási intézmény és az ország egyetlen, azaz semmilyen más képzéssel nem foglalkozó dolgozók általános iskolája.

… ezért a nyugdíjazásom után kezdtem ezzel az alapítvánnyal foglalkozni. Akkor még nem alapítvány volt, hanem egyéni vállalkozóként kezdtem az iskolát. Csak később külön kellett választani több év után az iskolaigazgatói teendőket és a fenntartói teendőket. Ezért kellett iskolaigazgatót keresni és a fenntartói munkát továbbra azért kellett megtartani, mert az egész intézmény az egyéni vállalkozásból adódóan saját tulajdonom. (1)

Hát át kellett alakulni, mert különben nem finanszírozta az állam. Mert egyéni vállalkozó volt sokáig, és amikor bejött, hogy az egyéni vállalkozó csak a normatíva 30%-át kapta, akkor gyorsan átalakultunk kht-vá, aztán kiderült, hogy a kht-kat is át kell alakítani közhasznú kft-vá. (12)

Szintén anyagi megfontolások miatt váltott fenntartói formát (alapítványiról kft-ra) az alábbi iskola, amely költségvetésének saját bevétellel történő kiegészítését szerette volna fenntartani.

És akkor ez így ment két évig. Mígnem ugye, mivel némi kis bevételt hozott ez a foglalkoztatás, akkor az alapítványnak a nonprofitsága ilyen értelemben veszélybe került. Mert hát, ha egy forint bevétele is volt, mondta az APEH, akkor alapítványi formát nem lehet fenntartani. Akkor azt mondja, hogy akkor alakuljunk át olyan szervezeti formába, ami ezt megengedheti. Így akkor azt mondom, hogy a minisztérium egyetértésével egy kft-t alakítottunk. … És abban ment normálisan ez a gyakorlati képzés. A szakképzési alap felhasználásával. (14)

Nem csak anyagi megfontolások húzódhatnak az ilyen változások mögött. Eltérő fenntartói formák eltérő iskolai autonómiát tesznek lehetővé. Különbözik például a szülők beleszólási joga az iskola működésébe. A következő fenntartó amiatt lett egyesületből alapítvány, hogy egy korábbi esemény (a szülők leváltották az igazgatót, mert nem érezték megfelelőnek) még egyszer ne fordulhasson elő.

[E]zért úgy döntöttünk, hogy… eredetileg is egyesületi iskola volt, aztán 2003-ban átvette az alapítvány, és most megint visszavette az egyesület. […] 2003-ban alapították az alapítványt, és szerintem azért, mert volt egy olyan időszak, ugye magániskolákban mindig nagyon-nagyon nehéz a szülőknek úgy a befolyását élvezni, meg a háttérbe szorítani, hogy ne tudjanak beleszólni [olyan dolgokba, ami nem rájuk tartozik]. És akkor az egyesületben volt olyan igazgatóváltás, amikor egy kicsit úgy, hogy is mondjam, tehát ez nem volt valami túlzottan demokratikus. Az egyesületi forma az azért sok mindennek a közgyűlés által lehetőséget ad, hogy a tisztségviselőit leváltsa, és akkor ez egy ilyen nagyon kusza időszak volt. […] És akkor elhatározták, hogy mert nem szeretnénk, hogy ez még egyszer megtörténhessen, és akkor létrehozták az alapítványt, ahol tulajdonképpen egy ötfős kuratórium, aki a fenntartó. Ott már nincs az, hogy közgyűlés, meg ez-az-amaz. (28)

Jól látható, hogy ezek a változások pusztán formaiak, az iskola működését egyáltalán nem érintik. Egyéb fenntartói cserék is előfordulnak, amelyek szintén csak papíron jelentettek változást.

Mi az előnye? Valamikor 99-ben, amikor a művészeti iskola alakult, én már nem is tudom, hogy milyen indokra hivatkozva, valami törvényi változásra hivatkozva úgy döntött az alapítvány kuratóriuma, hogy ésszerűbb átalakulni kht.-vá, közhasznú társasággá. … de ugyanaz maradt a felügyelő bizottsági kör, mint akik a kuratórium tagjai voltak. Ez egy ilyen formai dolog volt. (29)

Az ügyesebbje több különböző fenntartói formát is fenntart, hogy minél több pénzhez jusson.

Azért, mert nem mindent csinálhat meg egy kft Szakképzési hozzájárulást nem fogadhat. Tehát ez nagyon ügyesen meg van csinálva, ugyanis amikor egy profitorientált kft. kell, akkor ott az [oktatási kft]. Ha egy nonprofit szervezet kell, vagy egy alapítvány, akkor van alapítványunk is, iskolánk is. Minden van. ... Tehát oda-vissza segítjük egymást. Tehát szereznek pénzt a tanfolyamokból, mi meg szerzünk pénzt a pályázatokból. És szakképzési hozzájárulás az nekünk nagyon kell, mert az elég nagy összeg. (31)

A fentiek figyelembevételével kell az alábbi táblázatot értelmezni, amelyben a három leggyakoribb fenntartói formát tüntettem fel. A fenntartók elkülönítése a fenntartói forma elnevezése alapján, ahogy láttuk, inkább csak mesterkélt, valódi különbséget nem ebben találni. A magánintézmények között a leggyakoribb a valamilyen alapítványi forma, majd a kht következik, harmadik helyen pedig az egyesületeket találjuk.

A három leggyakoribb fenntartói forma a magánszférán belül

(köz- vagy közhasznú) alapítvány	523
kht	146
(közhasznú) egyesület	56

OM-adatok alapján saját számítások

A kutatás megkezdésekor derült ki számomra az a meglepő tény, hogy még egy olyan egyszerű adat, mint a magánintézmények száma, sem olvasható ki a nyilvánosan is hozzáférhető statisztikákból. Ha például megnézzük a 2006/2007-es Oktatási évkönyv összefoglaló adatokat tartalmazó fejezetének első táblázatát, az alábbi számokat kapjuk a 2006/2007-es tanévre vonatkozóan.

Tanév	Óvoda	Általános iskola	Szakiskola	Speciális szakiskola	Gimnázium	Szakközépiskola	Alapfokú művészetoktatási intézmény
2006/07	3223	3064	507	137	627	807	873

Forrás: Oktatási évkönyv 2006/2007

Az összes magyarországi közoktatási intézmény meghatározásához hiba lenne egyszerűen összeadni az óvodáktól a szakközépiskolákig terjedő intézmények számát (9238). Az ennél lényegesen alacsonyabb (6794). A dolog nyitja abban rejlik, hogy a hivatalos statisztikák alapegysége nem az intézmény, hanem a feladatellátási hely. Többcélú oktatási intézmények emiatt több helyen is felbukkannak: egy iskola, ahol általános iskolai képzés mellett szakiskolai is található, kétszer szerepel; ahol ezenkívül óvodai csoportok is vannak, háromszor stb. A fenti táblázatból csupán azt olvashatjuk le, hogy 2006/2007-ben 3223 olyan intézmény volt Magyarországon, ahol folyt óvodai képzés, 3064, ahol általános iskolai stb. Magukról az intézményekről azonban azt nem tudhatjuk, hogy ezek „csak” óvodák, „csak” általános iskolák, vagy hogy ezenkívül esetleg másfajta tevékenységet is folytatnak-e.

Ahhoz, hogy intézményi szintű vizsgálatot folytathassak, szükségem volt tehát egy olyan adatbázisra, amely a több helyen is szereplő óvodákat, iskolákat kiszűri, összevonja.3  Ennek az adatbázisnak az alapadatait foglalja össze az alábbi táblázat, amely azt mutatja, hogy a három szférában hány intézmény, illetve diák van. Legfontosabb kezdeti eredményként tehát leszögezhetjük, hogy a hivatalos adatok szerint a 2006/2007-es tanévben Magyarországon összesen 757 magán fenntartású óvoda és iskola működött.

A működő intézmények és a diákok megoszlása fenntartói forma szerint, 2006/20074

Fenntartói forma	Intézmények száma	Intézmények aránya (%)	Gyerekek, diákok száma	Gyerekek, diákok aránya (%)
Önkormányzati	5717	84,1	1 770 361	82,9
Egyházi	320	4,7	103 234	4,8
Magán	757	11,1	261 628	12,3
Összesen	6794	100,0	2 135 223	100,0

OM-adatok alapján saját számítások

A közbeszédben, de tudományos elemzésekben is előszeretettel beszélünk „általános iskolákról”, szakközépiskolákról”, „gimnáziumokról” stb., ám érdemes leszögezni, hogy az egyfajta képzést nyújtó iskolák nem teszik ki az összes intézmény kétharmadát (64,6%), a diákoknak pedig kevesebb, mint a fele (47,9%) jár ilyen típusú intézménybe. Hozzátehetjük, a magániskolákban még kisebbek az arányok (59,3%, ill. 35,7%).

Fenntartói forma	Csak egy oktatási/képzési formát nyújtó intézmények az összes intézmény arányában	Csak egy oktatási/képzési formát nyújtó intézményben tanulók az összes tanuló arányában
Állami	65,1%	48,9%
Egyházi	63,9%	45,9%
Magán	59,3%	35,7%
Összesen	64,6%	47,9%

OM-adatok alapján saját számítások

A magánszférát egy kicsit is ismerőknek általában az az érzésük, hogy az ide tartozó intézmények nagyobb változatossággal bírnak, mint az államiak. Az intézménylátogatások előrehaladtával mi5 is arra a véleményre jutottunk, hogy a magánszféra jóval heterogénabb, mint akár az állami, akár az egyházi. E szubjektív benyomás ellenőrzésére szolgált a következő gondolatmenet. A változatosságok legfőbb mérője gyaníthatóan a vallott pedagógiai nézetek, az alkalmazott módszerek sokszínűségében rejlik. Ezek számszerűen nehezen megragadhatók, bár az épületek kül- és belsejének leírása, az óralátogatások tapasztalatainak összegzése mind-mind lehetséges eszközök az összehasonlításra. Egyfajta összehasonlítás azonban az előbbinél egy sokkal egyszerűbb módszerrel is elérhető. Megnézhetők az intézményekben található különböző képzési formák, mivel feltételezhető, hogy a magánszféra ebben a tekintetben is változatosabb képet mutat.

Annak érdekében, hogy megkülönböztessem az intézményeket a bennük folyó oktatási/képzési forma szerint, az alábbi táblázatot készítettem:

Sorszám	Oktatási/képzési forma	van (1)	nincs (2)
1	Óvoda1	1	2
2	Általános iskola, nappali tagozat	1	2
3	Általános iskola, felnőttoktatás	1	2
4	Szakiskola, nappali tagozat	1	2
5	Szakiskola, felnőttoktatás	1	2
6	Speciális szakiskola1	1	2
7	Gimnázium, nappali tagozat2	1	2
8	Gimnázium, felnőttoktatás	1	2
9	Szakközépiskola érettségiig, nappali tagozat	1	2
10	Szakközépiskola érettségiig, felnőttoktatás	1	2
11	Érettségire épülő szakképzés, nappali tagozat	1	2
12	Érettségire épülő szakképzés, felnőttoktatás	1	2
13	Alapfokú művészetoktatási intézmény3	1	2

1 Nincs felnőttoktatás.
2 A négy-, hat és nyolcosztályos gimnáziumok elkülönítése az adatbázis segítségével sajnos nem volt lehetséges.
3 A képzés általában a délutáni/esti órákban folyik, a diákok emellett többnyire iskolába járnak.

Az oktatási intézményeket ezután aszerint csoportosítottam, hogy az egyes oktatási/képzési formák megtalálhatók-e bennük. Könnyen belátható, hogy ily módon az elméletileg lehetséges kombinációk száma:

2¹³-1 = 8191

Ez természetesen egy hatalmas szám, a ténylegesen létező kombinációké ennél jóval alacsonyabb (186).6  Az egyes kombinációk eloszlása között nem meglepő módon óriási különbségek vannak. Hogy csak a két szélsőséget említsem: a 2006/2007-es tanévben összesen 2274 óvoda működött Magyarországon (ezek tehát „csak” óvodák, ahol másfajta képzés, például általános iskolai osztály, nem található, míg 88 formáció (például nappali szakközépiskolai és erre épülő szakképző osztályok és alapfokú művészetoktatás) mindössze egyszer fordul elő. A kombinációk többsége pedig teljesen hiányzik az oktatási palettáról (például nem találni egyetlen egy olyan intézményt sem, ahol óvodai képzés mellett érettségire épülő szakképzés működik és semmi más).

A nagy számok törvénye alapján nem meglepő, hogy a legtöbb formáció vagy „intézménytípus” az állami szférában van (137), a legkevesebb pedig az egyháziban (41), a magánszférában 95 különböző típus található. Érdekesebb a következő megfigyelés. Míg az állami szférában az első három legnépesebb „intézménytípus” az összes 73,1%-át, az első 10 legnépesebb pedig az összes 88,4%-át adja, addig ezek az arányok a magánszférában alacsonyabbak (58,4%, ill. 77,4%). Ez arra utal, hogy a magánszféra intézményhálózata tényleg sokszínűbb az államinál – legalábbis a képzési típusok intézményenkénti előfordulása alapján számszerűsíthetően heterogénabb.

Elfordulásuk gyakorisága szerinti helyezések	Állami	Egyházi	Magán	Összesen
1-3.	73,1%	61,4%	58,4%	67,6%
1-10.	88,4%	85,6%	77,4%	85,0%

OM-adatok alapján saját számítások

Érdemes a puszta helyezéseken túlmenően is szemügyre venni az adatokat. Megint csak az első helyezésekből kiindulva azt láthatjuk, hogy nagyfokú kongruencia tapasztalható az állami szféra és az egyházi között: az első hét helyezett iskolatípusból hat megegyezik (csak a sorrendjük más). A további helyezéseknél már nagyobb az eltérés, aminek oka az egyházi szféra közismert alulreprezentáltsága a szakképzésben, illetve nem szabad megfeledkezni az egyházi iskolák alacsony számáról sem, ami a listán lefelé haladva természetszerűen torzítást okoz.

Kicsit más a helyzet, ha a magánszférát nézzük. Egyedül itt találhatók a lista élén az alapfokú művészetoktatást (és semmi mást!) nyújtó intézmények, továbbá a magánszférában igen jelentős szerepet töltenek be a kizárólag érettségi utáni képzésre szakosodott iskolák: a harmadik helyen találjuk az ilyen, csak nappali tagozatos intézményeket. Ha eltekintünk a tagozati formától, az arányuk még tekintélyesebb a magánszférán belül: 11,4% (86 iskola). Nem az intézmények számában, de a tanulókéban rendkívül magasnak mondható ezenkívül a kizárólag felnőttképzéssel foglalkozó iskolákban tanuló diákok aránya a magánszférában.

Ezzel elérkeztünk egy következő lépéshez. A „2¹³-1” módszerem ugyanis nemcsak a magániskolák nagyobb heterogenitásának kimutatását teszi lehetővé, de a magánszféra intézményeinek csupán a statisztikai adatok alapján történő csoportosítását is. Ennek alapját a többitől „nyilvánvalóan” elkülöníthető jegyek (pl. óvoda, csak felnőtt tagozatos intézmény), illetve a csoportok nagysága képezte.

A magánintézményben tanulóknak az összdiákságon belüli arányát (12,3%) legnagyobb mértékben az alapfokú művészetoktatásban (46,3%) és az érettségire épülő szakképzésben részt vevőké haladja meg (36,5%). A gimnazisták is egy kicsit az átlagos érték fölé kerültek a maguk 14,2 százalékával. Meglepő módon ez szinte hajszálra megegyezik az egyházi szféra részesedésével. Azért meglepő ez az adat, mert közismert, hogy az egyházi intézmények jelentős hányada gimnázium. (E megfigyelés magyarázata, ahogy erre a későbbiekben még visszatérek, a magánszféra nagyfokú részesedése a felnőtt tagozatos gimnáziumi képzésben.)

Ily módon négy, ezen belül is leginkább az első három, csoport könnyen megkülönböztethető a többitől, ezek:

1. óvodák, azaz csak óvodai képzést folytató intézmények,
2. alapfokú művészetoktatási intézmények (csak azok, ahol nincs más képzés),
3. csak felnőtt tagozatos képzés folytató iskolák,
4. csak érettségire épülő szakképzési kínálattal rendelkező iskolák.

Mint sejthető, ezek az intézménytípusok nemcsak egyszerű módon leválaszthatók a többitől, de sok tulajdonságukban nagymértékben el is térnek azoktól. Azok az összehasonlító táblázatok, amelyekkel gyakran találkozhatunk a szakirodalomban, emiatt csak kellő óvatossággal, illetve ennek szem előtt tartásával kezelendők, hisz sok esetben ”almát hasonlítanak össze körtével”, azaz hamis következtetések levonására csábítanak. Ilyen összesítő, különbségeket összemosó táblázat az alábbi, amely azt mutatja, hogy a nem önkormányzati iskolák/óvodák jóval gyakrabban fordulnak elő városokban, mint falvakban. A magánintézmények esetében ez 85% (az egyháziaknál kicsit még nagyobb ez az arány), míg az államiaknál mindössze 55%.

A hazai közoktatási intézmények megoszlása (város – vidék, ill. fenntartó szerint)

Településtípus		Fenntartócsoport			Összesen
		állami	Egyházi	magán
Város	N	3125	286	645	4056
	%	54,7	89,7	85,1	59,7
Nem város	N	2592	33	113	2738
	%	45,3	10,3	14,9	40,3
Összesen	N	5717	320	757	6794
	%	100,0	100,0	100,0	100,0

OM-adatok alapján saját számítások

Az elvárásoknak megfelelően – mindkét másik fenntartói típussal összehasonlítva – a magánintézmények jelentősen felülreprezentáltak a közép-magyarországi régióban (43,6%). Egyedül a fővárosban az összes intézmény egyharmada (32,4%!) található. Fenntartói típuson belüli arányuk – a Dél-Alföldet leszámítva – az összes többi régióban alacsonyabb, mint az önkormányzati szférában.

Az említett megfontolások miatt célszerűbb tehát a magánintézmények egyes csoportjait külön-külön összehasonlítani a másik két szférával. Ez ugyan jóval bonyolultabbá teszi az elemzést, viszont valós különbségekre világít rá.

Óvodák

Óvodák, azaz „csak” óvodai képzést folytató intézmények fenntartói forma szerint

Fenntartói forma	Óvodák száma	Óvodák aránya (%)	Óvodások száma	Óvodások aránya (%)
Állami	2009	88,3	255 958	95,0
Egyházi	75	3,3	6 144	2,3
Magán	190	8,4	7 238	2,7
Összesen	2274	100,0	269 340	100,0

OM-adatok alapján saját számítások

Ebből az első óvodákra vonatkozó táblázatból kiderül, hogy míg a magánóvodák 8,4%-át teszik ki az összes óvodának, addig a gyermekeknél ez az arány jóval alacsonyabb (2,7%), amely adat arra utal, hogy a magánszférában kisebbek az intézmények (kb. egyharmad akkorák). Hozzá kell tenni, hogy a fenti számok némi módosításra szorulnak, hisz egy állami óvodára sokkal több feladatellátási hely jut: a 2274 intézményre 3360 feladatellátási hely.

„Csak” óvodák, ill. óvodai feladatellátási helyek (telephelyek) száma fenntartói forma szerint

Fenntartói forma	Intézmények száma	Intézmények aránya (%)	Feladatellátási helyek száma	Feladatellátási helyek aránya (%)	Egy intézményre jutó telephelyek száma
Állami	2009	88,3	3085	91,8	1,54
Egyházi	75	3,3	80	2,4	1,07
Magán	190	8,4	195	5,8	1,03
Összesen	2274	100,0	3360	100,0	1,48

OM-adatok alapján saját számítások

Hasonlóan az egyházi óvodákhoz, a magánintézmények túlnyomó többsége (közel 90%-a) városban található. Előbbiekhez képest jelentős a főváros felülreprezentáltsága, hisz az intézmények 43,2%-a van Budapesten.

A „csak” óvodák fenntartótípus szerinti megoszlása városok és falvak között

Településtípus			Fenntartói forma			Összesen
			állami	egyházi	magán
	Város	N	978	67	167	1212
		%	48,7	89,3	87,9	53,3
	Község	N	1031	8	23	1062
		%	51,3	10,7	12,1	46,7
Összesen		N	2009	75	190	2274
		%	100,0	100,0	100,0	100,0

OM-adatok alapján saját számítások

A magánszféra óvodáinak kétharmada (!) található a közép-magyarországi régióban (az államiak 26,5%-a, az egyháziak 41,3%-a), ami azt jelenti, hogy arányuk Pest megyében is jóval nagyobb az átlagnál, illetve az államiakénál. A többi megyében – leszámítva Bács-Kiskunt, Csongrádot és Békést – az államinál kisebb arányban vannak magán fenntartású óvodák.

A magánóvodák jóval kisebbek, mint a másik két fenntartótípus óvodái (egy telephelyen átlagosan 37,1 gyerek van). Egy pedagógusra kevesebb gyerek jut (8,7 fő), és egy csoportban is kisebb a gyerekek létszáma, mint az önkormányzati vagy az egyházi óvodákban.

A budapesti óvodák a tanár–diák arányt tekintve fenntartótól függetlenül előnyösebb helyzetben vannak, kimondottan jónak mondhatók azonban e tekintetben is a magániskolák, ahol egy pedagógusnak átlagosan mindössze 7,7 gyerekkel kell foglalkoznia. Az egy csoportra jutó gyerekek számát tekintve is van különbség vidék és főváros között – de csak a magánintézményeknél (19,5 helyett 16,8 fő).

Az óvodák néhány jellegzetessége

Jellegzetesség	Állami		Egyházi		Magán		Összesen
Intézmények száma, aránya	2009	88,3%	75	3,3%	190	8,4%	2274	100,0%
Feladatellátási helyek száma, aránya	3085	91,8%	80	2,4%	195	5,8%	3360	100,0%
Csoportok száma, aránya	11 128	94,5%	257	2,2%	395	3,4%	11 780	100,0%
Gyerekek száma, aránya	255 958	95,0%	6144	2,3%	7238	2,7%	269 340	100,0%
Tanárok száma, aránya	23 854	94,4%	591	2,3%	836	3,3%	25 281	100,0%
Feladatellátási helyenkénti csoportok száma	3,6		3,2		2,0		3,5
Feladatellátási helyenkénti gyerekek száma	83,0		76,8		37,1		80,2
Feladatellátási helyenkénti tanárok száma	7,7		7,4		4,3		7,5
Egy pedagógusra jutó gyerekek száma	10,7		10,4		8,7		10,7
Egy csoportra jutó gyerekek száma	23,0		23,9		18,3		22,9

OM-adatok alapján saját számítások

Egy további mutató az óvodai csoportonkénti termek száma. E tekintetben is a magánóvodák vannak előnyben, hiszen 28 százalékuk esetében a termek száma meghaladja a csoportokét; ugyanez az állami óvodák kevesebb, mint kilenc, az egyháziak kevesebb, mint tizenegy százalékáról mondható el.

Míg az önkormányzati és egyházi óvodák a pedagógusokat jóformán kizárólag teljes munkaidőben foglalkoztatják, addig a magánszférában a nem teljes időben foglalkoztatottak aránya meghaladja a 13%-ot: különösen a részmunkaidősöké számottevő (majdnem 10%).

A magánóvodák 28%-ában a 30 évesnél fiatalabb óvónők aránya magasabb, mint 50% (53 óvoda). Az államiaknak ez mindössze 2,3%-ára jellemző. Ezzel szemben 115 olyan magánóvodát találunk (60,8%), ahol nem dolgozik 50 év feletti pedagógus. Az állami intézményekben ugyanez az arány pontosan 20%.

Alapfokú művészetoktatási intézmények

Az alapfokú művészetoktatási intézmény nemcsak a magánszférán belül a legjelentősebb iskolatípus, hanem – az érettségire épülő szakképzésen kívül – az egyetlen is, ahol a magániskolák száma meghaladja az állami intézményekét. Még nagyobb lesz a különbség, ha nem az intézményeket, hanem a feladatellátási helyeket nézzük: míg az állami szférában egy iskolára átlagosan 3,89 telephely jut, addig a magánszférában 8,45! (Az egyházak alapfokú művészeti iskolát jóformán egyáltalán nem működtetnek.)

Alapfokú művészetoktatási intézmények és feladatellátási helyek fenntartói forma szerint

Fenntartói forma	Intézmények száma	Intézmények aránya (%)	Egy intézményre jutó telephelyek átlagos száma	Feladatellátási helyek száma	Feladatellátási helyek aránya (%)
Állami	195	47,1	3,89	759	29,3
Egyházi	9	2,2	5,89	53	2,0
Magán	210	50,7	8,45	1775	68,6
Összesen	414	100,0	6,25	2587	100,0

OM-adatok alapján saját számítások

Egy magánintézményre több diák jut, mint egy államira, előnyösebb helyzetben vannak viszont a magániskolák, ha abból indulunk ki, hogy nem az intézmény, hanem a telephely a döntő. E tekintetben már fordított a kép, hisz míg egy állami telephelyre 116 diák jut, addig egy magánra csupán 66. Más megint a helyzet, ha a diák/tanár arányt nézzük. Ebben az esetben az állami intézmények vannak jobb pozícióban, hisz egy tanárra mindössze 28 tanuló jut, míg a magánszektorban 74!

Az alapfokú művészetoktatási intézmények néhány jellemzője

Jellemzők	Önkormányzati	Egyházi	Magán
Intézmények száma	195	9	210
Feladatellátási helyek száma	759	53	1775
Diákok száma	87 978	2983	116 731
Pedagógusok száma	3144	41	1574
Feladatellátási helyenkénti diákok száma	115,9	56,3	65,8
Egy pedagógusra jutó diákok száma	28,0	72,8	74,2

OM-adatok alapján saját számítások

A magánszféra alapfokú művészetoktatási intézményeinek régiónkénti eloszlása teljesen eltér a többi iskolatípustól. Tudniillik a közép-magyarországi régióban az államinál kisebb arányban vannak jelen alapfokú művészetoktatási intézmények, nagyobb az arányuk viszont a Tiszántúlon (főleg az Észak-Alföldön és a Dél-Alföldön, a megyék közül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében)!

Az alapfokú művészetoktatási intézmények jóval gyakrabban találhatók városokban, mint községekben, de érdekes módon az alapítványi szférán belül magasabb a községi intézmények aránya, mint az államin belül (27,6% szemben 12,3%-kal).7

Város – falu

Településtípus	Intézmények száma és aránya	Fenntartói forma			Összesen
		Állami	Egyházi	Magán
Város	N	171	7	152	330
	%	87,7	77,8	72,4	79,7
Község	N	24	2	58	84
	%	12,3	22,2	27,6	20,3
Összesen	N	195	9	210	414
	%	100,0	100,0	100,0	100,0

OM-adatok alapján saját számítások

Az alapfokú művészetoktatási intézmények abban is eltérnek a többi magániskolától, hogy jóval kisebb arányban találjuk őket Budapesten. (Csak emlékeztetőül: az összes magánintézmény kb. egyharmada fővárosi, míg itt csupán 7,1%.) Az állami szférával összehasonlítva elmondható, hogy a magániskolákon belül háromszor magasabb a megyei jogú városokban székelő intézmények aránya, mint az államin belül. Az önkormányzati iskolák közel kétharmada ellenben nem megyei jogú városban található.

Végezetül nézzük még az egyes művészeti ágak szerinti eloszlásokat. Itt annyiban észlelhető különbség állami és magániskolák között, hogy előbbiekben messze a legnagyobb létszámmal a zeneművészeti ág vezet, míg utóbbiban a táncművészet dominál, s a zeneművészetet még a képzőművészet is megelőzi. Egyedül a zeneművészeti ágon tanul egyébként több diák állami iskolákban, mint magánintézményekben – igaz, számuk jócskán meghaladja a magánintézménybe járókét, annak majdnem négyszerese (96 ezer, ill. 25 ezer). A többi három művészeti ág esetében fordított a helyzet. További különbség, hogy amíg az állami művészeti intézmények több mint felében (53,8%) csak egy művészeti ág közül választhatnak a tanulók, addig a magánintézmények majdnem kétharmada (65,2%) kettő vagy annál több művészeti ágat kínál fel választásra. Nem találtam viszont nemek szerinti különbséget: a lányok mindhárom fenntartói típusnál többségben vannak (61 és 64%).

Csak felnőtt tagozatos képzéssel foglalkozó iskolák

Ezeknek az iskoláknak általában nincs szükségük külön épületre, hisz általában más iskolák tantermeit bérlik. Ezt könnyedén megtehetik, hisz a saját oktatásuk az esti órákra esik, úgyhogy nem zavarják a bérlő iskola oktatását. Emiatt természetesen az osztálytermekre vonatkozó adatok megtévesztők lehetnek, s ha ezt nem vesszük figyelembe, meglehetősen torzítják az ilyen jellegű összesítéseket. A legnagyobb, közel 100 telephelyet magáénak mondható fenntartó nemcsak a termeket bérli más iskoláktól, de a tanárokat is „kölcsön veszi”. Azaz nincs külön tantestülete, hanem olyan tanárokat foglalkoztat, akik eleve az iskolában dolgoznak (nappali tagozaton), akik számára az esti vagy levelező képzés fizetéskiegészítést jelent.

Kizárólag felnőtt tagozatos képzéssel foglalkozó iskolák a fenntartói forma szerint

Fenntartói forma	Intézmények száma	Intézmények aránya (%)	Diákok száma	Diákok aránya (%)
Önkormányzati	8	14,3	3021	8,9
Magán	48	85,7	31 013	91,1
Összesen	56	100,0	34 034	100,0

OM-adatok alapján saját számítások

Mint láthatjuk, az ilyen iskolák zöme (85,7%) magániskola, s az összesen 34 034 diák 91,1%-át (31 013 főt) is ők képzik. Korábban már utaltam arra, hogy várakozásaimmal ellentétben meglepően magas a magángimnáziumba járó tanulók száma (lényegében megegyezik az egyházi gimnáziumok tanulói összlétszámával. Ennek magyarázata a kizárólag „dolgozók gimnáziumát” működtető intézményekben rejlik. Darabszámra (intézményszámra) nincsen sok belőlük: mindössze 12, ebből kilenc magán és három állami. Kicsit megváltozik a helyzet, ha a telephelyek számát nézzük, hisz az összesen 108 (ebből 104 magániskola!). És még nagyobb jelentőségre tesznek szert ezek az iskolák, ha a diákok számát tekintjük, hisz az már tekintélyesnek mondható, szám szerint 17 066, ebből 15 202, azaz a diákok 89%-a jár magánintézménybe.

Kizárólag felnőtt tagozatos gimnáziumi képzéssel foglalkozó intézmények

	Állami	Magán	Összesen	Magániskolák aránya (%)
Intézmények száma	3	9	12	75
Feladatellátási helyek száma	4	104	108	96
Diákok száma	1864	15 202	17 066	89
Diákok száma/intézmény	621,3	1689,1	1422,2	-
Diákok száma/feladatellátási hely	466,0	146,2	158,0	-

OM-adatok alapján saját számítások

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a magánszférán belül a piacot uraló négy iskola, összesen 93 feladatellátási hellyel, a tanulók 82,4%-ával egyazon fenntartóhoz tartozik. Eredetileg csak egy gimnáziumot működtettek, de „kinőtték magukat”, „osztódtak”, tehát ha papíron nem is, de gyakorlatilag egy intézménynek tekinthetők.

Jóllehet egy intézményben sokkal több diák tanul a magánszférában, mint az önkormányzatiban (1689, ill. 621), ha a feladatellátási helyeket nézzük, már fordított a helyzet: míg egy önkormányzati fenntartású feladatellátási helyre 621 tanuló jut, addig ugyanez a szám a magánszférában mindössze 146. Az ok ugyanaz, mint az iskolaösszevonásoknál (adminisztráció egy helyen, költségmegtakarítás, kisebb településeken fekvő, kisebb iskolák is gazdaságosak lehetnek, ill. rövidebb távon az esetleges veszteségek kompenzálhatók a többi tagintézmény által).

A feladatellátási helyek nagy száma miatt nem volt érdemes az iskolák településtípus vagy régiók szerinti bontása. Az adatok csak az anyaintézményre vonatkoznak, kizárólag annak telephelye volt ismert számomra, jóllehet egyes iskolák, így például a már említett, igaz meg nem nevezett fenntartó négy iskolája az egész országot lefedi, mindegyik megyében megtalálható.

Érettségire épülő szakképzést (és semmi mást) folytató iskolák

Az érettségi utáni szakképzésre specializálódott intézmények nagyon jelentősnek mondhatók a magánszférában, hisz ahogy korábban már említettem – az alapfokú művészeti iskolák után – a második helyen állnak a magánintézmények között, úgyhogy nem felesleges őket önállóan is szemügyre venni.

Több mint hétszer annyi ilyen magániskola van Magyarországon, mint önkormányzati (egyházi egy sincs). Maguk az iskolák kisebbek, mint az államiak (egy magániskolára átlagosan 225, egy államira 274 diák jut).

Diákok létszáma a csak érettségire épülő szakképzési kínálattal rendelkező iskolákban*

Fenntartói forma	Iskolák száma	Diákok száma	Diákok aránya (%)	Egy iskolára jutó diákok átlagos száma
Önkormányzati	12	3287	14,5	273,92
Magán	86	19 314	85,5	224,58
Összesen	98	22 601	100,0	230,62

OM-adatok alapján saját számítások

* Beleértve a csak felnőtt tagozatú képzési kínálattal rendelkezőket is. (Egyházi fenntartású iskola nincs.)

A magánintézmények pontosan fele található a fővárosban, további egyharmad pedig valamelyik megyei jogú városban.

A csak érettségire épülő szakképzéssel foglalkozó magániskolák eloszlása településtípus szerint

Székhely	Intézmények száma	Intézmények aránya (%)
Budapest	43	50,0
Megyei jogú város	29	33,7
Város	11	12,8
Község	3	3,5
Összesen	86	100,0

OM-adatok alapján saját számítások

A kizárólag érettségire épülő szakképzést folytató intézményekben – bizonyos szempontokat nézve – a diákok rosszabb feltételek mellett kell hogy tanuljanak. Kétszer annyi az egy oktatóra jutó diák, több az egy teremre jutó tanulók száma. Kimagaslóan magas az óraadók aránya (67,8%). Ezzel szemben jóval kisebb arányban foglalkoztatnak pedagógiai végzettség nélküli munkaerőt.8

A magánintézmény-típusok sorrendje a gyakoriság szerint – a már tárgyaltakat leszámítva – a következő:

• 56 általános iskola (esetleg óvodával és/vagy alapfokú művészetoktatással),
• 45 gimnázium (esetleg általános iskolával és/vagy óvodával és/vagy alapfokú művészetoktatással),
• 28 szakiskola (csak nappali tagozat).

A csoportosítást tovább lehet folytatni, végső esetben egészen addig, míg minden csoport csupán egyetlen elemet, az iskola kínálta képzési típusok egyetlen formációját tartalmazza. Ennek természetesen semmi értelme. Az óvodák, az alapfokú művészetoktatási intézmények és a felnőtt tagozatú iskolák – teljesen eltérő voltuk miatt – a többitől külön vizsgálhatók. Ugyanez már jóval kisebb mértékben igaz az érettségire épülő szakképző intézményekre. Emiatt a következőkben ezeket belevonva veszem szemügyre a „maradék”, az összesen 4050 iskola, illetve 309 magániskola néhány jellemzőjét.

Az iskolák ellátottsága, egyéb jellemzői

Fenntartó	Iskolák száma	Iskolák aránya (%)	Diákok száma	Diákok aránya (%)	Egy iskolára jutó diákok száma
Önkormányzati	3505	86,5	1 353 387	88,8	386,1
Egyházi	236	5,8	89 904	5,9	380,9
Magán	309	7,6	80 693	5,3	261,1
Összesen	4050	100,0	1 523 984	100,0	376,3

OM-adatok alapján saját számítások

Az adatok szerint jóval kisebbek a magániskolák, mint a másik két fenntartó intézményei: előbbi átlagos létszáma 261 fő, ami átlagosan 80 diákkal jelent kevesebbet a másik két fenntartói típusnál.

Településtípus (város – község) fenntartó szerint

Településtípus		Állami	Egyházi	Magán	Összesen
Város	N	1968	213	283	2464
	%	56,1%	90,3%	91,6%	60,8%
Község	N	1537	23	26	1586
	%	43,9%	9,7%	8,4%	39,2%
Összesen	N	3505	236	309	4050
	%	100,0%	100,0%	100,0%	100,0%

OM-adatok alapján saját számítások

A magán- és az egyházi szféra nagyjából azonos az intézmények területi megoszlása szerint: tízből kilenc intézmény székhelye város. Ha a város kategóriát tovább bontjuk, kiderül, hogy a magániskolák legnagyobb arányban Budapesten találhatók (42,7%). Ez a főváros-centrikusság sem az állami, sem az egyházi iskoláknál nem tapasztalható. Igen nagy arányban van a magániskolák telephelye valamelyik megyei jogú városban, míg az egyházi iskolák leginkább a nem megyei jogú városokra jellemzők (47,5%).

Az iskolák fenntartói forma és településtípus szerint

Településtípus		Fenntartói forma			Összesen
		önkormányzati	egyházi	magán
Főváros	N	441	37	132	610
	%	12,6%	15,7%	42,7%	15,1%
Megyei jogú város	N	598	64	95	757
	%	17,1%	27,1%	30,7%	18,7%
Város	N	929	112	56	1097
	%	26,5%	47,5%	18,1%	27,1%
Község	N	1537	23	26	1586
	%	43,9%	9,7%	8,4%	39,2%
Összesen	N	3505	236	309	4050
	%	100,0%	100,0%	100,0%	100,0%

OM-adatok alapján saját számítások

A kérdőíves adatfelvétel azt mutatta, hogy a magániskolák többsége (közel 70%-a) fizetős intézményként működik: a diákoktól, illetve szüleiktől valamilyen jogcímen (tandíj, alapítványi hozzájárulás, adományok stb.) a nyújtott szolgáltatásokért beszed.

Iskolák csoportosítása tandíj-kötelezettség (vagy egyéb anyagi hozzájárulás) szerint

Iskola típusa	N	%
Fizetős iskola	157	68,9
Nem fizetős iskola	71	31,1
Összesen	228	100,0

OM-adatok alapján saját számítások

A plusz költségnek a fejében logikus a feltételezés, hogy az intézmények plusz szolgáltatásokat kell hogy nyújtsanak. Mik lehetnek ezek a plusz funkciók? Eltérőek. Tehetősebb családok számára megérheti a (nagyobb, hisz az ingyenesnek hirdetett állami iskolák sem teljesen ingyenesek a gyakorlatban) különkiadást, ha gyermeküket „jobb”, elitebb iskolába járathatják. Az interjúk tanulsága szerint azonban a szülői elvárások inkább – ha úgy tetszik – ezzel ellentétesek. Sok szülőnek inkább szempont, hogy gyermekét egy magánintézményben az átlagosnál biztonságosabb, „védett” környezetben tudhatja, ráadásul olyan helyen, ahol a tanárok többet törődnek vele. Előfordulhat az is, hogy gyermekükkel már probléma mutatkozott a korábbi iskolában, ha fennáll a gyanú, hogy nem lesz képes eleget tenni a szülői elvárásoknak, nem fogja majd kellő eredménnyel befejezni az iskolát, nem kerül megfelelő középfokú iskolába, esetleg nem szerez érettségit. Mint látható, ezek leginkább közép- és/vagy felsőosztálybeli elvárások.

Feltételezhető, hogy az ilyen elvárásoknak olyan iskolák tudnak leginkább eleget tenni, ahol a tanárok nagyobb törődést tanúsítanak a diákok iránt, jobban odafigyelnek rájuk. A tanárok személyes tulajdonságai is szerepet játszhatnak ebben („érzékenyebb”, a diákokra eleve jobban odafigyelő pedagógusok, jobb iskolai légkörrel rendelkező iskolák), de statisztikai adatokkal ezek a tényezők természetesen nem mérhetők. Megállapíthatók viszont olyan strukturális különbségek, amelyek a személyes adottságokon túl is befolyásolhatják a pedagógiai munkát. Gondolok itt elsősorban az iskola, az osztályok/csoportok méretére, az egy pedagógusra jutó diákok arányára, az iskola tárgyi felszereltségére, infrastruktúrájára, amelyek előzetes feltételezésem szerint a magániskolákban jobbak kellenek hogy legyenek.

Ha a számítógépek, illetve projektorok számát nézzük, egyértelműen előnyben vannak a magánintézmények. Kétszer kevesebb diák jut egy háromévesnél nem régebbi számítógépre, mint az állami iskolákban, a projektorok tekintetében majdnem hasonló a helyzet.

Számítógéppel, projektorral való ellátottság fenntartó szerinti bontásban

	Állami	Egyházi	Magán	Összesen
Számítógépek száma	163 231	10 038	15780	189 049
Egy iskolára jutó számítógépek száma	46,6	42,5	51,1	46,7
Egy számítógépre jutó diákok száma	8,3	9,0	5,1	8,1
Új számítógépek száma	79 641	5307	9337	94 285
Egy iskolára jutó "új" számítógépek* száma	22,7	22,5	30,2	23,3
Egy "új" számítógépre jutó diákok száma	17,0	16,9	8,6	16,2
Projektor (db)	6942	500	744	8186
Egy iskolára jutó projektorok száma	2,0	2,1	2,4	2,0
Egy projektorra jutó diákok száma	195,0	179,8	108,5	186,2

OM-adatok alapján saját számítások

* max. hároméves

Míg a magániskolák jóval kisebbek (iskolánként átlagosan 261 diák), mint a másik két fenntartótípushoz tartozó intézmények (386, ill. 381 diák), addig az osztálylétszámok tekintetében e különbség már jóval kisebbnek mondható: egy átlagos osztály létszáma a magánszférában 20 fő, az államiban 21,9, az egyháziban 23,3. Utóbbinak az oka, hogy a gyakran nagy létszámú szakképző osztályok „bekavarnak”. Nélkülük a magánintézmények (tehát általános iskolák és gimnáziumok) átlagos osztálylétszáma mindössze 15,0 fő (állami iskolák: 20,8 és egyháziak: 23,4).

Létszámadatok fenntartói forma szerint (N = 4050)

Jellemzők	Állami	Egyházi	Magán	Összesen
Osztályok, csoportok száma	61 799	3864	4033	69 696
Osztályok, csoportok átlagos létszáma	21,9	23,3	20,0	21,9
Egy iskolára jutó osztályok, csoportok száma	17,6	16,4	13,1	17,2
Iskolák száma	3505	236	309	4050
Egy iskolára jutó gyerekek száma	386,1	380,9	261,1	376,3
Diákok/gyerekek száma (művészetoktatás nélkül)	1 353 387	89 904	80 693	1 523 984

OM-adatok alapján saját számítások

A tornázási lehetőség szempontjából viszont a magániskolák igen rosszul állnak: 100 iskolából 36-ban nincs se tornaterem, de még csak tornaszoba sem! Ezek az iskolák általában bérlik valamelyik helyi iskola tornatermét. Függő viszonyban vannak tehát, képzelhető, hogy az időbeosztás sem a legmegfelelőbb számukra. Van ezért olyan magániskola is, ahol tornaóra egyáltalán nincs, ehelyett uszodabérletet adnak a diákoknak (akik vagy élnek ezzel a lehetőséggel, vagy nem).

Itt nincs tornatermünk. Hanem a Csepeli stadionban szoktak lenni. Ott vannak a tornaórák. És ha még ott van szabad kapacitás, akkor ott lehet a sportfoglalkozást tartani. Illetve az egyik általános iskola tornatermét tudjuk még így használni délutánonként, sportkörökre. (39)

Még rosszabb esetet talált az egyik iskolalátogató egy fővárosi gimnáziumban:

Az iskolához udvar nem tartozik. Saját tornateremmel sem rendelkezik a gimnázium. A testnevelésórákat a szomszédos épületben lévő általános iskola tornatermében tartják meg, illetve amikor jó idő van, átkocognak a Margitszigetre. (46)

Tornázási lehetőség az iskolákban fenntartói szintű bontásban

Tornázási lehetőség	Állami (N=3505)	Egyházi (N=236)	Magán (N=309)	Összesen
	Átlagértékek
Van tornaterem	0,77	0,72	0,48	0,75
Van tornaszoba	0,50	0,57	0,29	0,49
Tornázási lehetőség*	0,94	0,95	0,64	0,92

OM-adatok alapján saját számítások

* Tornaszoba és/vagy tornaterem

Ugyancsak a gimnáziumokra, általános iskolákra szorítkozva megnéztem a tanárok átlagos életkorát is. Több mint kétszer annyi 30 évnél fiatalabb pedagógus dolgozik a magánszférában, mint az önkormányzatiban, ugyanakkor az 50 év felettiek aránya jóval alacsonyabb (11,9%, ill. 27,1%). Az egyházi iskolák a két másik fenntartói forma között helyezkednek el e tekintetben.

Tanárok életkora kategorizálva, fenntartói forma szerint

Tanárok életkora	Állami	Egyházi	Magán	Összesen
30 év alatt	9321	1283	530	18 344
30 év alatt (%)	10,7%	17,7%	22,5%	19,0%
50 év felett	23 583	1382	280	40 971
50 év felett (%)	27,1%	19,1%	11,9%	42,4%
Összes tanár	87 115	7238	2360	96 713

OM-adatok alapján saját számítások

Utolsóként megnéztem a nemek arányát. A szakképző iskolákban – szakmától függően – egészen magas is lehet a férfi pedagógusok száma/aránya. Célszerű volt tehát ebben az esetben is csak az általános iskolákat és a gimnáziumokat szemügyre venni. Az eredmények jelentősek: a magániskolákban majdnem 10 százalékponttal több férfi tanár dolgozik, mint az állami intézményekben (23,0%, ill. 13,6%).

Női tanárok száma és férfi tanárok aránya az általános iskolákban és gimnáziumokban, fenntartói forma szerinti bontásban

	Állami	Egyházi	Magán	Összesen
Teljes munkaidős pedagógusok létszáma	83 098	6567	1798	91 463
Teljes munkaidős nő pedagógusok létszáma	71 832	5247	1384	78 463
Férfiak aránya	13,6%	21,1%	23,0%	14,2%

OM-adatok alapján saját számítások

A korábbi megfontolások, azaz, hogy a magániskolákba nagyobb arányban járnak jobb módú szülők gyermekei, illetve hogy az intézmények jobban felszereltek, mint az államiak, szülték azt a hipotézist, hogy a magán fenntartású általános iskolákban nagyobb lehet a bejáró tanulók aránya. A szülőknek megéri, hogy gyermekük oktatására ne csak anyagiakat áldozzanak, hanem a jobb oktatás reményében akár más településre is vigyék őket. Az elemzés során természetesen csak az általános iskolásokat vettem figyelembe – középfokú intézményekben fenntartói formától függetlenül nagy a bejárók száma, hisz ilyenek általában csak városokban találhatók, azaz a falusi diákok továbbtanulás esetén eleve utazgatásra kényszerülnek.

Általános iskolák a bejáró diákok aránya szerint képzett kategóriák szerint9

Kategóriák		Fenntartó típusa			Összesen
		Önkormányzati	Egyházi	Magán
0%	N	384	9	10	403
	%	13,8	5,2	10,0	13,2
0-10%	N	1208	53	12	1273
	%	43,4	30,8	12,4	41,7
10-25%	N	649	56	27	732
	%	23,3	32,6	27,8	24,0
25-50%	N	406	48	27	481
	%	14,6	27,9	27,8	15,7
50% felett	N	138	6	21	165
	%	5,0	3,5	21,6	5,4
Összesen	N	2785	172	97	3054
	%	100,0	100,0	100,0	100,0

OM-adatok alapján saját számítások

Jóllehet mindössze 10 olyan magán fenntartású általános iskolát találtam, ahol egyáltalán nincs bejáró diák (ez az arány valamivel alacsonyabb, mint az államiakban), az iskolák több mint egyötödében a bejárók aránya meghaladja az összlétszám felét, s az iskolák majdnem felében (48%) az összdiákság egynegyedét, ami jóval magasabb, mint az állami iskoláké (de messze felülmúlja az egyháziakat is).

Irodalom

Németh András (1996): A reformpedagógia múltja és jelene. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.
Németh András -  Ehrenhard, Skiera (1999): Reformpedagógia és az iskola reformja. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.
Pukánszky Béla  - Zsolnai Anikó (1998): Pedagógiák az ezredfordulón. Budapest, Eötvös József Könyvkiadó.
Várhegyi György (1996): Független iskolák Magyarországon. Remények és valóság. Budapest, Alapítványi és Magániskolák Egyesülete.

• 1. A kutatást az Oktatásért Közalapítvány (82 /tk OKAI) és az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete támogatta. A vizsgálat lebonyolítására a 2006/2007-es tanévben került sor. Az alapadatok forrásaként a 2006. évi „októberi statisztika” szolgált.
• 2. A minisztérium használta „egyéb” kategória is egy gyűjtőfogalom, több fenntartói formát fog össze: Ezek konkrétan: egyéb, egyesület, egyéni vállalkozó, korlátolt felelősségű társaság, közhasznú egyesület, közhasznú társaság, részvénytársaság, többcélú kistérségi társulás. Az oktatási tárcával ellentétben én a 12 többcélú kistérségi társulást az állami intézmények közé soroltam. Emiatt a tanulmányban szereplő és a minisztérium által közölt adatok között némi eltérés lesz.
• 3. A munkát Török Balázs végezte. Alapul az Educatio Kht Közoktatási Információs Iroda ún. KIRSTAT-adatbázisát (közismertebb nevén: „októberi statisztika”) vette.
• 4. A fenntartóknak a korábban említett kicsit másfajta besorolása miatt az adatok nem teljesen egyeznek a minisztériumiakkal (kivéve persze a végösszegeket).
• 5. Az iskolákat a szerzőn és kutatásvezetőn kívül kilenc munkatársa kereste fel.
• 6. A 13-féle képzési formát az óvodától az alapfokú művészetoktatási sorba raktam, s 1-est vagy 2-est tartalmazó, 13 számjegyű számokat képeztem. 1222222222222 számot kaptak a „csak” óvodák, 2222222222221-est a „csak” alapfokú művészetoktatással foglalkozó intézmények, 1122222222222-est azok, ahol óvodai és nappali tagozatos általános iskolai képzés is folyik stb.
• 7. A feladatellátási helyekre vonatkozóan nincsenek adataim.
• 8. Az adatok megfelelő értelmezéséhez tudni kell, hogy a 86 magániskola mellett mindössze 12 állami intézmény működött 2006/2007-ben.
• 9. Csak azokat az intézményeket vettem figyelembe, ahol nappali tagozatos általános iskolai képzés folyik, ezért lett tízzel kisebb az intézmények száma (3064 helyett 3054).