Thia írogat

Új rovatunkban a blogok világára szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét. Az írások szerzői nem kutatók, gyakran nem is pedagógusok. De van véleményük iskoláról, nevelésről, a gyerekek világáról. Néha éppenséggel gyerekek. A blogok persze igazán akkor érthetőek és élvezhetőek, ha a neten is meglátogatjuk őket, és alaposabban megmerítkezünk bennük.

XXI. század (2008. március 1.)

Nézem az étlapot. Csupa egészségtelen kaja. Hamburger, pizza, sütemények. Mit válasszak? Nem tudom, nézzük inkább az italokat. Tea, kávé, forró csoki, alma, narancs, cola, sprite. Hát? Ez is lehetne egy kicsit jobb. Mindegy, választani kell valamit, ha már itt vagyok, valamit illik fogyasztani.
– Kisasszony, kérek szépen kókuszgolyót és egy kávét!
– Habot kér rá?
– Habot?
– Tejszínhabot a kávéra?
– Igen, igen, kérek. Sokat.
– Rendben, egy perc és hozom.
Megérkezik. Kezében egyensúlyozza a tálcát, rajta kókuszgolyó, apró sütik kék tányéron, piros pohárban a kávé. Jaj, milyen figyelmetlen, nem hozott kanalat.
– Kaphatnék kanalat?
– Óh, elnézést, rögtön hozom!
Mosolyog. Legalább jó a kiszolgálás, gondolom, kedves ez a lány, és elkezdem enni a kókuszgolyót, kortyolom hozzá a kávét.
– A számlát lesz szíves!
– Parancsoljon - nyújtja felém.
180 forint. Ez áll rajta. Nézem.
– Biztos, hogy minden benne van?
– Igen. Benne.
Kifizetem. Újra magam elé veszem az étlapot. Talán ehetnék is valamit, ha már itt vagyok. Menük. Nézzük, pizza menü, hamburger menü, hot-dog menü. Tiszta Amerika. Aztán kérek egy hot-dog menüt magamnak, és egy pizza menüt az akkor érkező páromnak. Meglepően gyorsan hozza. A pizzán rogyásig feltét. Újra számlát kérek. Fizetek. Már indulnék is, mert bent nem lehet dohányozni, akkor még mellém lép.
– Elnézést, engedje meg, hogy átadjam ezt a pontgyűjtő kártyát. 50 ezer forint fölötti fogyasztás esetén ajándék hamburger, vagy hot-dog jár minden rendeléshez. 100 ezer forint fölött egy menü. Kérem, hogy tartsa meg, és hozza magával ha legközelebb jön.
– Köszönöm. – Aztán kicsit dohogok magamban, hogy nem hiszem el, hogy mindig ez a marketing, egyél, vegyél, egyél, vegyél! Mindenhol ez megy. De azért elteszem a kártyát. Kivánszorgok a takaró alól, kimegyek az előszobába, és rágyújtok, mert bent a szobában nem dohányzunk. Ő még utánam szól, anya, olyan jó veled játszani, aztán a XXI. század gyereke, újabb reklámplakátot tervez a gyerekszobában az éttermének, és rajzol másik pizzát, hot-dogot, amit papírból kivág, úgy tesz a tányérra, mert az előzőt ugye, ha csak játszásiból is, de megettük.

Thia védőbeszéde (2008. június 20.)

Tisztelt Bíróság!
Engedjék meg, hogy az utolsó szó jogán most pontosan elmeséljem Önöknek a szóban forgó nap teljes történetét, mert úgy érzem, hogy az ügyész úr kihegyezi a tárgyalást egy bizonyos dologra, miközben igen fontos részletek nem kerültek nyilvánosságra az üggyel kapcsolatban. Tehát volt már vagy 10 óra, amikor én kirongyoltam a konyhába, hogy ebédet főzzek. Neki is álltam volna, de a hűtő és a polcok felülvizsgálata során megállapítottam, hogy semmi sincs itthon. Akkor kaptam magam, elgyalogoltam a marha messze lévő boltba. Kint meg rohadt meleg volt, és folyt a víz rólam, mert hosszú gatyában indultam el, mert a lábam olyan fehér, hogy az már gusztustalan, de csak mentem, mentem, amíg a bolthoz nem értem. Aztán megpakolva hazajöttem, és akkor már igen későre járt, de azért csak nekiálltam az ebédnek. Kezdtem a karalábéleves főzésével, de kiderült, hogy nincs otthon pirospaprika. A boltba már nem akartam visszakutyagolni, mert nagyon messze van, meg ugye a meleg is, így átpofátlankodtam a szomszédba, és kértem egy kis pirospaprikát. Aztán még palacsintát is akartam sütni, de gondoltam, hogy a melegre való tekintettel, inkább csinálok egy ilyen borított almás szart, mert az mellett... Hogy? Hogy ne káromkodjak? Káromkodtam? Ja, a sz.. ja, értem, azt csak úgy mondtam, szóval inkább csináltam egy ilyen almás borítottat, mert akkor még nem jutott eszembe, hogy akkor meg a sütőt kell majd bekapcsolni, pedig már a tö... szóval már mindenhol folyt rajtam a víz. Közben még egy igen fontos edényt is el kellett mosnom, akkor meg belenyúltam a kétágú húsvillába, amivel előző nap forgattam a rántott húst, vérezni kezdett a kezem. Beragasztottam, és hősiesen főztem tovább a közel 80 fokos konyhában, de már én is nagyon éhes voltam. Akkor az asztalra kimertem a levest, a karalábélevest, amibe ugye a szomszédból koldultam a pirospaprikát, hogy ne legyen már annyira forró a gyerekeknek. Nagyon jól nézett ki az egész leves, és akkor szóltam, hogy kész az ebéd. Ahogy bámultam a kihűlő levest, már olyan éhes voltam, hogy majd elájultam az éhségtől. Ők meg csak nem jöttek, és mivel nekünk igazán kicsi a konyhánk, egyszerre csak két ember tud leülni, ezért vártam, vagy fél órát, közben meg éheztem, és melegem volt, és már a francba kívántam az egészet, meg hogy miért nem inkább egy vajas kenyeret csináltam, hát nem vagyok én normális, szóval ezen gondolkodtam, amikor végre előkerültek a szobából, és leültek az asztalhoz. Csak bámulták a levest, én meg őket, és akkor azt mondták, hogy ők nem éhesek. Ezt! Így bele az én izzadt arcomba! Mert hogy megzabálták azt a rohadt sok cseresznyét, igen, a cseresznye, azt tényleg én adtam nekik, meg még azt a két müzlis szeletet is, na de a chips? A chipshez már semmi közöm nem volt, de tényleg, azt nem tudom honnan a lóf.. elnézést, tehát hogy honnan szerezték, pláne két egész zacskóval. Tisztelt bíróság kérem, ez a hiteles története a két kiskorú bántalmazásának, akiket most a Heim Pál Gyermekkórház baleseti osztályán, 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel ápolnak. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Családi egyezkedés
(2009. január 14.)

Jelentem, sikerült megegyeznem mind a kettőjükkel, mert ha problémamegoldásról van szó, akkor igen kreatív vagyok, úgyhogy a kecskét is megesszük meg a káposztát is, ahogy azt a mondás is tartja. Az történt, hogy tegnap este elém állt Hédike azzal, hogy 1-2 év múlva pirszinget szeretne az orrába. Én meg mondtam neki, hogy na arról szó nem lehet! Ne is álmodjon egy ilyen dologról! Mert milyen már! Úgy fog kinézni azzal a karikával, mint egy boci. Ha csak egy pötty akkor meg annak belül tuti van valami kapaszkodója, az mindig taknyos lesz, nem tud majd rendesen orrot fújni, macerás az egész. Addig magyaráztam ezeket a borzalmakat neki, hogy sikerült rábeszélnem egy szemöldök pirszingre és egy tetoválásra. Igaz, ezt azzal a feltétellel fogadta el, hogy lehet még két fülbevaló a mostani mellett a fülében. Szóval nem volt könnyű lebeszélni, de sikerült. Aztán jött az apja, hogy én egy idióta vagyok, és nem fogunk semmiféle lyukakat furkálni a gyerekre. De vele is megegyeztem! Abban maradtunk, hogy megfelezzük Hédikét, a bal oldala az enyém, azon lesz tetkó, pirszing, sok fülbevaló, a jobb oldala meg az apjáé, és marad pucéran. Persze ez a második egyezkedés egy kicsit nehezebb volt, mert Hédike nem engedi, hogy meghúzzam fekete filccel a választóvonalat a homlokától lefelé. Majd megpróbálom este azzal rábeszélni, hogy ha nincs vonal, nagy bajban lesz, mikor be akarja böketni a köldök pirszingjét. Honnan fogja tudni, hogy pontosan hol fúrjanak rajta lyukat? Ehhh, francba, hogy mindenre nekem kell gondolni. Remélem, hallgat rám, elvégre én vagyok a nagyobb. Meg az okosabb. Vagy az erősebb?

Szülői értekezlet
(2009. május 6.)

– Késsünk el együtt! – kacsintottam vigyorogva a középkorú, kontyos nőre, aki előttem slisszolt be az ajtón, közben próbáltam rájönni, hogy kinek az anyukája. Beléptünk egymás után az osztályterembe, aztán ő elindult a tanári asztal felé. A stréber, gondoltam, rögtön megy az osztályfőnökhöz kimagyarázni, hogy miért késett! Aztán számomra teljesen váratlanul a 10 darab szülő felé fordult, és arról kezdett beszélni, hogy mit tapasztal az nsz [nem szakrendszerű] órák alatt. Tyűhha, akkor azért nem jutott eszembe, hogy melyik kölök anyja, mert egyiké se.
A szülői értekezlet tanulságait rögtön meg is beszéltem Hédikével.

Thia: Csúnyán beszélsz!
Hédike: De anya! Kettőnk közül te beszélsz úgy, mint egy kocsis!
Thia: Ne késs el reggel az iskolából! Láttam ám a papírt, ott lobogtatta a tanár, hogy milyen sokat késnek a gyerekek!
Hédike: Nem vagyok rajta a papíron! Amióta egyedül járok be, és nem ti visztek iskolába, még egyszer sem késtem el!
Thia: Rendszeres a felszerelés hiány! A földrajz tanár bácsi üzente, hogy volt olyan nap, amikor csak két gyereknek volt atlasza, így nem tudja megmutatni, hol a Balaton! A gyerekek nagy része, ilyenkor csak néz maga elé.
Hédike: A két gyerekből én voltam az egyik, akinek volt atlasza.
Thia: Erdei táborba nem mentek, helyette a Margitszigeten fogtok sétálni.
Hédike: Ez furcsa, nemrég voltunk a Margitszigeten.

Ezek után gondolhattam volna, hogy rossz iskolába vagy rossz osztályba mentem, de nem! Kint állt a folyosón a takarítónő, akinek a fia Hédike osztálytársa, és aki tavaly bemószerolt Hédikének, hogy a 3/a-ban kerestem, pedig akkor már a 4/a-ba járt, és megmutatta, hova menjek.
Kezdem érteni a szülő értekezlet lényegét! Ezután megpróbálok kevesebbet káromkodni. A szokásos negyedórás késéses munkahelyi beérkezésemet mondjuk 5 percesre csökkenteni. Ez a héten, még nem jött össze. A konferenciák, továbbképzések anyagait igyekezni fogok nem elsüllyeszteni a szekrény aljában, hanem másnap magammal vinni a munkahelyemre, hogy napközben, mikor meg kellene nézni benne valami fontosat, akkor ne csak bámuljak magam elé, mint a birka. A kollégák csapatépítő programokba való bevonásának helyszínét a sarki kismocskos helyett átteszem a Margit szigetre, a program témáját közös ivászat helyett sétára változtatom, hátha akkor valaki jönni akar. Továbbá igyekezni fogok az önismereti tréningeken (korábban szülői értekezlet) időben megjelenni. Ugyan a gyerekemről nem tudtam meg semmit, összességében a szülői értekezlet rám nézve nagyon hasznos volt.

Két szoba közt az MSN
(2009. szeptember 30.)

Hédike üzenete: szia!

Thia üzenete: szia

Thia üzenete: írd azt a leckét rendesen, mert késő van

Hédike üzenete: ok

Hédike üzenete: itt vagyok

Thia üzenete: lassan le kellene feküdnöd, elmúlt 10 óra, és meg is kéne gyógyulni

Hédike üzenete: pill

Hédike üzenete: recseg a vonal!

Hédike üzenete: Nem hallak jól!

Thia üzenete: ne szemtelenkedjél!

Hédike üzenete: Jajj egyeltalán nem hallak!

Thia üzenete: kapsz még 5 perc játékidőt, és utána átmegyek, ágyba duglak, viszem a takaródat is, amit a nappaliban hagytál

Hédike üzenete: szörcspffffcsrrrrrtzupppsluuupppp

Thia üzenete: ha nem hallasz nincs játék, megyünk fület mosni abban az 5 percben a fürdőben

Thia üzenete: most jobban hallasz?

Hédike üzenete: jajj

Hédike üzenete: most már sokkal jobb

Hédike üzenete: egészen tisztán

Hédike üzenete: mit is mondtál? még 50 percet játszhatok? Mert ezt tisztán hallottam

MSN
(2009. november 4.)

Múlt pénteken az anyám vigyázott a gyerekre bent a munkahelyemen, amíg én képzésen voltam. Jöttem be érte úgy 2 felé. Kérdezem az anyámat, hogy minden rendben volt? Azt mondja, persze, persze, Hédike jól elvolt, egész nap msn-ezett. Mondom neki, az lehetetlen, biztos valami mással játszott! Amikor felcsatlakozott az egész cég az eccségeskormányzatigerincre, akkor blokkolták az msn-t, biztos valami mást csinált. Nem, nem, mondja az anyám, a gyerek még neki is beállította a gépén az msn-t. Mondom neki, Anya, ne basszál már ki velem! Én megpróbáltam magamnál beállítani, nem tudtam. Megkérdeztem Édeskét, ő is tanácsokat adott, nem tudtam megcsinálni. Akkor már a rendszergazdát hívtam, aki azt mondta, hogy bár kérdezték, hogy szeretnénk-e, hogy használható legyen ez a szolgáltatás, de a vezetőség letiltatta. Ő is megpróbálta megkerülni az EKG-t de nem tudta, pedig hidd el, mások még jobban nyüszögtek az msn-ért, mint én, úgyhogy fél napig baszkodott a gépekkel. Anya, tudod egyáltalán, mi az az msn?

– Hédike, gyere ide! – kiabálta anyám a gyereknek.

És akkor Hédike odaült anyám gépe elé, beírt egy kis ezt, meg beírt egy kis azt, ide kattintott egyet, aztán oda, mindezt olyan gyorsan, hogy nem tudtam elolvasni, a következő pillanatban már ott virított az msn ablaka, az összes elérhető partnerével együtt az anyám gépén, és a kis szemét, hogy demonstrálja, hogy tényleg működik, még rá is írt valamelyik osztálytársára, hogy hello! az anyám munkahelyén nincs msn! Hát öcsém, ezeket nem oktatják az iskolában, mint annak idején minket, bazd meg, hanem kiképzik! Szerintem már óvodában arra gyakorlatoznak, hogy csináljanak az anyjukból egy perc alatt komplett hülyét!

Dilemma: avagy szólni vagy nem szólni?
(2009. november 19.)

A véleményetekre vagyok kíváncsi, mert nem tudom eldönteni, hogy mit kellene tennem egy ilyen helyzetben?

Hédike osztályában X lány van. Negyedikben volt egy kislány az osztályban, aki nagyszájú és verekedős volt, és nagyjából senkivel se tudott kijönni. Elképesztő dolgai voltak, teljesen kiakasztotta a leghiggadtabb tanárt is, és a gyerekeket is. Agresszivitása viszont megvédte attól, hogy a X lány szembe helyezkedjen vele, inkább kerülték, mert féltek tőle. Amikor az anyukája bejelentette, hogy elviszi a kislányt az osztályból, a szülők nagy része megkönnyebbülést érzett. Megjegyzem, lehet, nem szép dolog, de én is, mert miatta kapta Hédike a bűvészdobozt.

Azt hittük, hogy a távozásával megszűnik majd az osztályban a verekedés, veszekedés. De úgy alakult a helyzet, hogy az ő relatív még barátnőjeként számon tartott lány átvette a helyét, de úgy, hogy ő már nem globálisan volt szemét, hanem Hédikét nézte ki magának, és egységfrontot képezett a lányokkal a kiközösítésére. Mindennaposak voltak a bántalmazások, megalázások. Tűrtük egy darabig, aztán mikor már Hédike reggelente nem akart iskolába menni, akkor felvettem az osztályfőnökkel a kapcsolatot. Borzasztó időszak volt ez az életünkben, tehetetlen voltam, dühös, és nem tudtam, hogy segíthetnék a saját lányomnak.

Idén ősszel új kislány érkezett az osztályba. Hédike már ismerte a játszótérről. A kislány kifejezetten talpraesett, nagyszájú, szabadelvű anyukával, a korának nem éppen megfelelő ruházattal és festett hajjal. Már az első nap gúnynevet aggattak rá. Most már több mint két hónapja elkezdődött az iskola, és én elborzadva hallgatom, hogy mit művelnek vele. Hédike szokott ugyan füllenteni, leginkább olyan témákban, mint a mostál-e fogat, de nem gondolom, hogy kitalált történetekkel jönne haza.

A teljesség igénye nélkül írok pár példát. A minap a lányok összedobtak pénzt egy automatából vásárolt forró csokira, és megegyeztek, hogy Anika odaáll Pirike mellé, majd a Gabika úgy csinál, mintha véletlen lenne, és akkor a forró csokival végigöntik a ruháját. Megtörtént. Egyik reggel beleköptek a tornacipőjébe, persze szerencsétlen lány még bele is lépett, egész nap nyálas zokniban volt. A minap amikor látták, hogy Pirike a mosdóba megy, akkor utána settenkedtek, aztán odaálltak a vécé ajtaja elé, hogy ne tudjon kijönni. Ellopták a cipőjét, beledobták a kukába, majd forgatták körbe-körbe a kukát, hogy ne tudja kivenni. Amin aztán végképp kiakadt Hédike, az egy levél volt, amit Pirikének írtak a lányok nevében, leírták, hogy mind utálják, és takarodjon az osztályból, és minek jött ide (mert ide költöztek a velünk szemben lévő házba), menjen vissza, ahonnan jött, és természetesen mindezt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, és toldalékokkal. Pirike elolvasta ugyan a levelet, de széttépte mérgében, és bevágta a kukába.

Miután ezek a dolgok a tanárok háta mögött zajlanak, általában szünetben, tornaöltözőben, ezért a felnőttek semmit nem tudnak erről az egészről. Talán én sem lennék tájékoztatva, ha Hédike, aki nagyon is emlékszik arra, mikor még ő volt a célpont, nem mesélné el nekem itthon, hogy már megint mit művelnek a lányok. Miután Pirike nem szól a tanárnak, nem olyan fából faragták, így a lányok nem dőlnek be a szemétségeikkel, ettől felbátorodnak, és újabb és újabb szemétségen törik a fejüket. Most éppen Pirike szarráverését szervezik stikában.

Szívesen gondolnám azt, hogy Pirikének is van anyukája, oldja meg a gyereke ügyét. Csak hogy én nem Pirike ügyét szeretném megoldani. Valamennyire félek is, hogy meddig mennek el a gyerekek, mivel büntetlenül úsznak meg minden szemétséget. Félek attól is, hogy mi van, ha Pirike szétveri őket, aztán megint az én lányom jön. Az igazságérzetemmel pedig egyáltalán nem fér össze, hogy hallgassak erről az egészről, még ha Pirike tökös csaj is, és nem köpi be őket, hogy ők továbbra csinálhassák a napi bunkóskodást.

Egyben vagyok biztos, hogy abbahagyni nem fogják. Tavaly Hédike üldöztetése szeptemberben kezdődött még viszonylag diétásan, némi kis beszólogatással, gúnyolással. Akkor is azt gondoltuk, majd abbahagyják, elunják. Különböző módszerekkel próbáltuk áthidalni a helyzetet, kezdtük a ne vegyél róla tudomást, jött a kerüld el nagy ívben, majd a szólj vissza, ne hagyd magad. Egyik sem működött. Ezek, bazd meg, nem unják el, annyi energiájuk van marhaságra, hogy a szülőkkel való beszélgetésre márciusban került sor. Méghozzá úgy, hogy előtte az osztályfőnök már többször testnevelés óra helyett beszélt a gyerekekkel, eredmény nulla, külön a főhangadólánnyal, rá se figyelt, mit mond a tanár. Ezek után leült az összes tanárral, aki tanítja a gyerekeket, kikérni a véleményüket, hogy ők hogy látják, és mikor egyöntetűen megerősítették neki, hogy bizony Hédike nem az egyik 19, a másik egy híján 20 kategória, akkor behívta a főfőszószóló lány anyukáját, és engem.

Te mit tennél a helyemben? Hogyan kell ilyenkor egy felnőttnek viselkednie?

a.) Kussoljak, és örüljek neki, hogy végre nem az én lányomat szívatják, semmi közöm hozzá?

b.) Kussoljak, és hagyjam, hogy a gyerekek szemrebbenés nélkül folytathassák ezt az egészet?

c.) Elmondjam az osztályfőnöknek, hogy mi folyik az osztályban?