Ütőné Visi Judit : Helyzetkép és lehetőség

A földrajzoktatásról egy felmérés tükrében

A földrajz olyan a tudományban, mint a városok között Los Angeles: hatalmas területre terjed, összeolvad szomszédaival, és roppant nehéz meglelni a központját.
W.D. Pattison

A földrajzi tudomány elsősorban mindenkor az volt, amit annak tartottak.
Teleki Pál
 

Bevezetés

A hazai földrajzoktatás jelentős tartalmi és szerkezeti átalakuláson ment keresztül az elmúlt időszak tantervi reformjai során. Ez folyamatos alkalmazkodást, a szaktárgyi ismeretek bővítését, illetve újragondolását valamint az oktatási módszerek átalakítását várta el a földrajztanároktól.

Ennek a változásnak egyik elindítója a földrajzoktatásra fordítható időkeret jelentős mértékű csökkenése volt, amely egyszerre jelentette a heti óraszám csökkenését, valamint azon évfolyamok számának visszaszorulását, amelyeken földrajzoktatás folyik. Ez a térvesztés valamennyi iskolatípusban jól nyomon követhető volt. (Probáld, 1999, Ütőné, 2007)

Ezzel egy időben jelentősen átalakult a társadalmi és az oktatáspolitikai környezet (Imre, 2003, 2005). Az oktatáspolitikai elemzések, a pedagógusok és a szülők körében végzett felmérések eredményei egyértelműen alátámasztják, hogy megváltozott a közoktatásban megszerezhető ismeretek iránti társadalmi igény, ami természetesen hatott az oktatásban résztvevő diákok szemléletére és elvárásaira is (Csapó, 2002). Az átalakulás folyamatát ugyancsak befolyásolta a közoktatást lezáró érettségi vizsga tartalmi és szerkezeti modernizációja.

Ebben az igencsak gyorsan változó oktatási környezetben, a földrajzoktatást ért folyamatos kihívások közepette mind szélesebb körben merült fel az igény a tantárgyi oktatás valós helyzetének feltárására. Erre egy kérdőíves felmérés keretében, a Magyar Tudományos Akadémia X. (Földtudományok) Osztálya Földrajz Tudományos Bizottságai Oktatási Albizottsága kezdeményezésére és szakmai közreműködésével 2009 tavaszán került sor.

A kérdőív több szempontból vizsgálta a földrajzoktatás helyzetét és jellemzőit. A kérdések egy része a tantárgy helyzetére, iskolai megítélésére vonatkozott. A kérdőív összeállítói szerettek volna információt kapni a földrajztanítás módszertani kultúrájáról, a képességfejlesztést előtérbe állító szemlélet tanórai megjelenéséről. Több kérdés vonatkozott a tankönyv- és taneszköz-ellátottság megítélésére is. A helyzetfeltárás információt kívánt gyűjteni a tanártovábbképzésekkel kapcsolatos szaktanári igényekről és véleményekről, illetve az új típusú érettségi tantárgyi vonatkozásairól is.

A kérdőívek részben az internet, részben a személyes szakmai kapcsolatok révén az ország több száz iskolájába eljutottak, válasz azonban mindössze 87 intézményből érkezett. A kérdésekre adott válaszok összességében mintegy 200 földrajztanár véleményét tükrözik.

A minta ugyan nem tekinthető reprezentatívnak, a válaszok összesítése és értékelése alapján azonban megfogalmazódtak olyan megállapítások, amelyek jól tükrözik a földrajzoktatás hazai helyzetét és sajátosságait.

Ebben a rövid tanulmányban a földrajzoktatás helyzetére, illetve a tanártovábbképzésekre vonatkozó kérdésekre adott válaszok legfontosabb tanulságait foglaltam össze. A módszertani és értékelési kultúrával kapcsolatos válaszok összefoglaló értékelésére Makádi Mariann tanulmányában került sor.

A földrajzoktatás személyi és tárgyi feltételei

A helyzetfeltárás során kíváncsiak voltunk arra, hogy milyenek a földrajzoktatás személyi feltételei, megfelelő képzettséggel rendelkező kollégák tanítják-e a tantárgyat. A válaszok alapján megállapítható, hogy az iskolák döntő többségében a megfelelő képzettséggel rendelkező szaktanár tanítja a földrajzot. A nem földrajz szakos, illetve diploma nélkül tanítók aránya elenyésző. A középiskolák esetében a diploma nélküli megnevezés is a még diplomavédés, illetve záróvizsga előtt álló, végzős egyetemi hallgatókat jelentette. Megállapítható ugyanakkor, hogy a középiskolákban szép számmal akadnak főiskolai végzetséggel tanító kollégák is. Ez a szaktárgyi érettségi vizsgák lebonyolításában jelenthet problémát, hiszen ezek a kollégák kérdező (vizsgáztató) tanárként nem vehetnek részt az érettségin. Az egyéb végzettséggel tanítók esetében – bár számuk szerencsére elenyésző – emellett felmerülhet a szakmai hitelesség kérdése is. A szakos ellátottság alakulásából arra is következtethetünk, hogy napjainkra megoldódott a NAT, illetve a kerettantervek bevezetésekor a szakközép-, és a szakiskolákban mutatkozó földrajztanárhiány. Korábban ugyanis a szakiskolákban egyáltalán nem, de a szakközépiskoláknak is csak egy szűk körében folyt földrajztanítás.

Nem ilyen kedvező a helyzet, ha az oktatás tárgyi feltételit nézzük. Ennél a kérdésnél a válaszolóknak ötfokú (1 = egyáltalán nem megfelelő; 5 = teljes mértékben megfelelő) skálán kellett osztályozniuk a földrajzoktatás tárgyi feltételeit a megadott szempontokból.

Elmondható, hogy az általános iskolában tanítók a legelégedettebbek a helyzettel, és a középiskolások ítélik meg a legrosszabbnak a lehetőségeiket. Legtöbben a szaktanterem hiányát tették szóvá. Különösen a középiskolákban jelent ez problémát. Tegyük hozzá, hogy ez összefügg a tanóra megtervezésével, megszervezésének, a szemléltető eszközök rendszeres és hatékony alkalmazásának lehetőségével is. A földrajz szemléltetésigényes tantárgy, és ha az eszközöket minden alkalommal vinni kell az osztálytermekbe, annak előbb-utóbb a szemléltetés látja kárát. A tárgyi eszközök közül a szakkönyvekkel való ellátottságot viszonylag jónak ítélik meg. Kevésbé elégedettek ugyanakkor a taneszköz-ellátottsággal. Ez utóbbi esetben is jelentős a különbség az általános iskola és a középiskola között.

A földrajztanítás minőségét befolyásoló egyéb tényezők közül közepesnek ítélik meg a tanórán kívüli tantárgyi oktatás (szakkör, előkészítők, versenyfelkészítők, felzárkózatás) lehetőségeit. Viszonylag elégedettek ugyanakkor a szaktanári munka elismerésével. Különösen igaz ez az általános iskolában tanítók esetében, ahol az átlagérték eléri a 4,1-et. Ez azt jelenti, hogy nem érzik hátrányban magukat a nagyobb presztízsű tantárgyakat tanító kollégákkal szemben, amikor a minőségi szakmai munka elismeréséről van szó.

Egy tantárgy oktatásának lehetőségeit, színvonalát, sőt akár fontosságának reális értékelését befolyásolja az is, hogy hány évfolyamon jelenik meg önálló tantárgyként. A NAT 2003-as módosítása lehetővé tette, hogy a 6. évfolyamon már önálló földrajz tantárgy jelenjen meg. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy éltek-e ezzel a lehetőséggel az iskolák.

Megállapítható, hogy az általános iskolák egy kisebb részében 5-6. évfolyamon is találkozhatunk önálló tantárgyi oktatással. Ez azt jelenti, hogy a természetismeretből kiemelve vagy esetleg amellett külön tanítják a földrajzot. Az is megfigyelhető ugyanakkor, hogy a 6. évfolyamon történő önálló földrajztanítás a lehetőség ellenére sem vált elterjedtté az iskolák körében. Ebben vélhetően szerepe van annak is, hogy bár tanterv igen, tankönyv azonban nem készült erre az évfolyamra. Az általánosan elterjedt tantervekkel összhangban valamennyi iskolában önálló tantárgy a földrajz a 7-8. évfolyamon. A középiskolákban változatosabb oktatásszervezéssel találkozunk. Az intézmények döntő többségében 9-10. évfolyamon van földrajzoktatás. A magasabb évfolyamok megjelölése a középiskolák esetében részben az általánostól eltérő, egyéni oktatásszervezésből adódott, részben pedig a pedagógiai programban vállalt érettségire történő felkészítés megjelenését tükrözi. Megjegyzendő, hogy a földrajzoktatás 11. évfolyamra történő „felcsúsztatását” a tantervi szakértők már többször javasolták. Bizonyos társadalom-földrajzi és közgazdasági ismeretek iránt ugyanis az idősebb, 16-17 éves tanulók sokkal jobban érdeklődnek, mint 1-2 évvel fiatalabb társaik. Emellett az összefüggések felismerése a modern kori történelemmel való erősebb tantárgyi koncentrációt is igényelné. Azokban az iskolában, ahol erre lehetőség nyílik, ez mindenképpen hozzájárul a társadalomföldrajz oktatásának sikeréhez. A 6-8. évfolyam bejelölése a 8, illetve 6 évfolyamos képzéssel rendelkező középiskolákra utal.

A földrajzoktatás jellemzői

Külön kérdéscsoport foglakozott a földrajzoktatás fontosságának, tartalmi-szerkezeti jellemzőinek megítélésével. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a szaktanárok véleménye szerint a diákok és rajtuk keresztül a szülők mennyire tartják fontosnak a tantárgyat. Ebben az esetben is ötfokú skálán kellett értékelni a földrajzot (1 = nem fontos – 5 = nagyon fontos). Ha megvizsgáljuk a válaszokat, azt tapasztaljuk, hogy a szaktanárok szerint másként ítélik meg a földrajz fontosságát a szülők és a diákok, illetve más a megítélés a középiskolában és az általános iskolában. A kollégák úgy vélik, hogy a középiskolás tanulók szülei kevésbé tartják fontosnak a tárgyat, mint az általános iskolásoké. A középiskolásokhoz kötődő válaszokban magasabb a nem fontos, alig fontos megítélések aránya is mindkét csoportban. Általánosságban elmondható, hogy a földrajztanárok szerint tantárgyunkat a közepesen fontos tanulandók közé sorolják a szülők és a diákok egyaránt. Sajnálatos, hogy egyik iskolatípusban sem nem jelent meg a válaszok között az, hogy a tanárok szerint a diákok vagy a szülők nagyon fontosnak ítélnék meg a földrajzoktatást. Elgondolkodtató, hogy a tanárok úgy érzékelik, hogy az általuk oktatott tárgy nem tartozik a fontos ismeretek közvetítői közé! Sajnos ez nem új keletű megállapítás, mert a korábbi felmérések is azt mutatták, hogy a földrajztanárok pesszimistábbak a tantárgyuk fontosságának megítélésében, mint a tanulóik (Ütőné, 2002, 2007).

Megkértük a szaktanárokat, sorolják fel, mit tartanak a földrajzoktatás legfontosabb értékeinek.

Némileg ellentmond az előző kérdésre adott válaszoknak, hogy a földrajztanárok sok szempontból nagyon fontos értékközvetítőnek tartják a tantárgyat. Kiemelkedőnek tartják a földrajz szerepét a szűkebb és tágabb környezetünk jellemzőinek megismertetésében, a Földön való tájékozódásban. Emellett úgy vélik, hogy a földrajzi ismeretek az általános műveltség fontos részét képezik. Ugyanakkor jelentős különbségek is felismerhetők a közép- és az általános iskolában tanítók véleménye között. Az általános iskolai kollégák szerint a földrajz fontos szerepet játszik a nemzeti identitástudat kialakításában, a középiskolák esetében ez a szerep egyáltalán nem jelenik meg. Fordított a helyzet a szemléletformálás tekintetében. Ezt ugyanis csak a középiskolában tanítók említették. Az eltérő vélekedés természetesen összefügg az iskolatípusokban oktatott tananyaggal is. A nemzeti kötődéssel kapcsolatos megítélés ugyanakkor tükrözi annak a tananyag-elrendezésnek a hatását is, amely hazánk földrajzának oktatását szinte teljes egészében az általános iskolákra korlátozta, és csökkentette az erre fordítható időkeretet is.

Érdekes, hogy első helyen viszonylag kevesen említették tantárgyunk szerepét a környezeti nevelésben, a környezettudatos magatartás kialakításában, pedig ebbe az irányba jelentős elmozdulás történt a földrajzoktatás tantervi reformjai során. Meglepő az is, hogy kevesen említették azt a szerepet, amelyet a tantárgy más országok megismertetésében tölt be. Ez talán azzal is összefügg, hogy az elmúlt időszakban a regionális helyett inkább az általános földrajzi megközelítés került előtérbe a tananyagban. Különösen igaz ez a középiskolai földrajzoktatásra.
Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a válaszadók 5%-a egyáltalán nem nevezett meg a földrajz, illetve a földrajzoktatás által közvetített értéket.

A felmérés egyik, a földrajzoktatás helyzetének megítélése szempontjából talán legfontosabb kérdése volt, hogy mit tartanak a kollégák a jelenlegi földrajzoktatás legsúlyosabb problémájának.

Van egy olyan tényező, amelyet különösen súlyos problémának tartanak a földrajztanárok, ez pedig az alacsonya óraszám. Tény, hogy az elmúlt 30 év tantervi reformjai során a földrajzoktatásra fordítható időkeret kevesebb, mint a felére csökkent (Probáld, 2004, Ütőné, 2007). Földünkről összegyűlt ismereteink ezen idő alatt ugyanakkor éppen ellenkezőleg, jelentősen megszaporodtak. Bolygónk természeti és társadalmi-gazdasági jellemzőinek, összefüggéseinek megismerése elengedhetetlen, ha meg akarjuk érteni világunkat, és meg akarjuk őrizni bolygónkat élhető helyként az utókor számára. Ezt a feszültséget érzik a földrajztanárok is. Talán éppen ebből adódik, hogy a tanárok nem elsősorban a tananyag mennyiségét tartják soknak, hanem a földrajz tanítására fordítható időkeretet. Akkor ugyanis, ha azt kérdezzük meg, hogy az idő szűke miatt mely témákat tarják elhagyhatónak, általában nem tudnak ilyen tartalmi elemeket megnevezni (Ütőné, 2002, 2007).

A másik legtöbbször megnevezett probléma a tantárgy nem megfelelő elismertsége. A földrajz alacsony presztízsét többen összekapcsolják az alacsony óraszámmal. Fő oknak azonban azt tartják, hogy a földrajz csupán a geográfus- és a földrajztanárképzés esetében jelenik meg felvételi tárgyként. Olyan népszerű és elismert képzési területeken azonban nem , mint pl. a közgazdaság vagy idegenforgalom. Annak ellenére sem, hogy földrajzi tartalmú tárgyakat szép számmal hallgatnak a diákok ezen képzések során.

Több szempontból megfogalmazódik a tananyag elrendezésével, tartalmával való elégedetlenség is. Érdekes a korszerűtlen tananyag, az adatok túlsúlyának említése, hiszen a tantervi modernizáció éppen ebből a szempontból jelentett óriási átalakulást pl. a hagyományos adatközlő leíró földrajz arányának jelentős visszaszorulása, a modern közgazdasági szemlélet előtérbe helyezése. Ez a szemléletváltás ma már a tankönyvek többségében is tetten érhető. A tatanyag rossz elrendezésének említése mögött egyrészt a Magyarország földrajzának oktatásával kapcsolatos problémák állnak. Másrészt pedig az a már korábban is érintett felvetés, miszerint a 10. évfolyamon még túl korai a globális világgazdaság és a pénzvilág témakörének tárgyalása.

A korábbi felmérésekhez képest új elem a tanulói motiváció hiányának említése. Erre elsősorban a középiskolában tanító kollégák panaszkodtak.

Mivel a kollégák fontossági sorrendben három okot is megjelölhettek, megvizsgáltuk a 2. és 3. helyen említett tényezőket is. Ezek között azonban nagyobb számban említett új elem alig jelent meg. A több kolléga által a 3. helyen felsoroltak közül a nem korszerű taneszközök, illetve a terepi-gyakorlati munka hiányának felvetése érdemel említést. Érdekes, hogy néhány kolléga a problémák közé sorolta a kompetenciaalapú oktatás előtérbe állítását, a gyorsan változó módszertani elvárásoknak való megfelelés kényszerét.

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a kollégák szinte kizárólag csak külső okokat (tantervi szabályozás, tananyag, óraszám, diákok) jelöltek meg problémaként. Nem vetődött fel az oktatás minőségének kérdése, a szaktanárok szakmai és módszertani felkészültségének esetleges hiányossága. Ez némileg ellentmond a szaktanácsadók óralátogatások során szerzett tapasztalatainak (Szabó, 2009), illetve a módszertani jártasságra, valamint a különféle módszerek tanórai alkalmazására vonatkozó kérdésekre adott válaszokból levonható következtetéseknek (Makádi, 2009).

Természetesen a problémák feltárása mellett kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen lehetőségeket látnak a szaktanárok a tantárgy megítélésnek, presztízsének javítására. Erre vonatkozóan szintén tettünk fel kérdést.

A felvetések közül két javaslat tűnik ki: az óraszámok növelése, valamint a felvételi lehetőségek és az érettségin betöltött szerep módosítása. Ezen javaslatok kiemelkedő aránya összhangban van a problémákként megfogalmazottakkal. Azaz a földrajztanárok elsősorban a törvényi szabályozás megváltozásában látják a tantárgyi presztízs javulásának lehetőségét. Érdemes kiemelni ugyanakkor, hogy amíg a problémák között szinte csak külső okok szerepeltek, addig a tantárgy megítélésének javításakor – ha kis számban is – már belső (tanári) tényezőket is megneveztek első helyen a kollégák (a tanár tudása, személyisége).

Több szempontból megfogalmazódott a földrajz tartalmának további korszerűsítése iránti igény (rugalmasság, változások követése), de erre utal a tevékenykedtető, gondolkodtató földrajztanítás említése is. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a megkérdezett tanárok 8%-a nem válaszolt erre a kérdésre. Csak bízhatunk abban, hogy ezek a kollégák nem azért nem válaszoltak, mert teljesesen kilátástalannak, megvalósíthatatlannak látják a tantárgy presztízsének javítását.

Ennél a kérdésnél is igaz, hogy a 2. és 3. helyen megfogalmazott javaslatok között nagyobb számban említett újabb elemekkel már nem találkoztunk. Itt is megjelent ugyanakkor a terepgyakorlatoknak, mint a tantárgy megítélést javító eszközöknek az említése, de megfogalmazódott a korszerűbb tankönyvek és szemléltető eszközöknek tulajdonított kedvező hatás is.

Milyen továbbképzések segítenék legjobban a földrajztanárok munkáját?

A megfelelő továbbképzések jelentősen hozzájárulhatnak a földrajztanár munkájának szakmai és módszertani megújításához, hatékonyságának növeléséhez. Éppen ezért fontosnak tartottuk, hogy megtudjuk, milyen típusú képzésekre lenne leginkább szüksége a szaktanároknak.

Tartalmi szempontból jelentős eltérés figyelhető meg az általános, illetve a középiskolában tanítók válaszai között. Az általános iskolában tanítók elsősorban a módszertani továbbképzéséket, illetve azok speciális típusait (kompetenciafejlesztés, digitális tábla alkalmazása) igénylik. Helyzetükből adódóan kizárólag ebben az iskolatípusban – a vegyes iskolák esetében is ezekben az osztályokban – jelenik meg a nem szakrendszerű képzést segítő kurzusok iránti igény. A középiskolában tanítók kevésbé tartják fontosnak a módszertani képzéseket, ez alól csak a digitális tábla használta jelent kivételt. Sokkal nagyobb viszont az igény a szaktudományi továbbképzések iránt. Érdekes ugyanakkor a pszichológiai jellegű képzések nagyszámú említése.

Megállapítható, hogy a kollégák jelenleg nem tartják fontosnak a korszerű mérési-értékelési technikák elsajátítását kínáló képzéseket. A korábbi időszakhoz képest jelentősen csökkent az igény az internet nyújtotta lehetőségek oktatásban történő hasznosítását segítő képzések iránt.

Ha a képzési formákat nézzük, akkor az általános iskolában tanítók körében sokkal népszerűbbek az aktív közreműködést igényló, illetve gyakorlati jellegű képzések (bemutató óra, tréning). A középiskolában tanítók körében ezzel szemben az inkább passzív befogadással járó kurzusok (pl. tanfolyam) a legkedveltebbek. Az akkreditált programok inkább az általános iskolai kollégák, a posztgraduális képzések pedig a középiskolában tanítók körében népszerűbbek.

A válaszok teljesen egybevágnak a tanfolyamokat, továbbképzéseket szervező, illetve tartó szakértők megállapításaival. A tapasztalatok szintén azt mutatják, hogy a módszertani képzéseken alig vesznek részt középiskolai tanárok. A módszertani kultúrát vizsgáló felmérés tanúsága szerint ugyanakkor éppen az ebben az iskolatípusban tanítóknak lenne erre a legnagyobb szüksége.

Összegzés

A kérdőív válaszai hasznos információkat szolgáltattak a földrajzoktatás aktuális helyzetéről. A válaszok alapján – összevetve a korábbi felmérések adataival – megállapítható, hogy a földrajztanárok megítélése szerint az elmúlt években nem történt javulás a földrajzoktatás helyzetében, feltételeiben. A kollégák számára ma is az alacsony óraszám és a tantárgy nem megfelelő megítélése jelenti a legnagyobb problémát. A tantárgy presztízsének javulása szempontjából kiemelik a földrajz által közvetített ismeretek fontosságának és hasznosságának fel-, illetve elismerését, az érettségiben és a felvételiben betöltött szerepének növelését.

A külső körülmények megváltoztatása iránti igény mind egységesebb megfogalmazása ugyanakkor ma még nem jár együtt a hagyományos tanítási gyakorlat – a módszertani, mérési-értékelési kultúra – megváltoztatására irányuló igénnyel.

Irodalom

Csapó Benő (2002): A tudáskoncepció változása: nemzetközi tendenciák és a hazai helyzet. Új Pedagógiai Szemle, 3., 39-45. p
Imre Anna (szerk.) (2003): Jelzések az oktatásról. Budapest, OKI, 242 p.
Imre Anna (szerk.) (2005): A középfokú oktatás nemzetközi tükörben. Budapest, OKI, 190. p.
Makádi Mariann (2010): A földrajztanárok módszertani kultúrája – konferencia-előadás, MTA, Budapest, 2009. november 26.
Probáld Ferenc (1999): A földrajztanítás Magyarországon. In: Ütőné Visi Judit (szerk.): Vizsgatárgyak, vizsgamodellek II. Földrajz. Budapest, OKI, 11-34. p.
Probáld Ferenc (2004): A földrajz helyzete a hazai oktatási rendszerben. Iskolakultúra, 11. 78-83. p.
Szabó J  (2009): Látlelet a földrajzról a szaktanácsadó szemével – konferencia-előadás, MTA, Budapest, 2009. november 26.
Ütőné Visi Judit (1999): Földrajztanításunk egy felmérés tükrében. In: Ütőné Visi Judit (szerk.): Vizsgatárgyak, vizsgamodellek II. Földrajz. Budapest, OKI, 79-99. p.
Ütőné Visi Judit (2002): A földrajz tantárgy fejlesztési feladatai. Új Pedagógiai Szemle, 6. 21-35. p.
Ütőné Visi Judit (2007): A földrajz tartalmának, szerkezetének és szerepének átalakulása a hazai közoktatásban – doktori értekezés, Budapest, ELTE, 2007.