K. Nagy Emese: A dicséret hatalma

Attila szeret szerepelni, élvezi, hogy szóban az egyik leggyorsabb a társai között, így sok dicséretet kap. A dilemmát az okozza, hogy mi legyen a fiú írásbeli teljesítményével.

Ken Blanchard figyelemreméltó könyvet írt1 a kölcsönös bizalom hatalmáról az üzleti szférában dolgozók számára. Legyen munkahely vagy család, a pozitív megerősítés, a dicséret az emberek közötti kapcsolat rendezésének erejével bír. A szerző üzenete, hogy vegyük észre a jót, és energiánkat a negatív teljesítményre történő fókuszálás helyett a dolgok pozitív irányba történő terelésére fordítsuk. Írásom célja a szerző gondolatainak megismertetésével annak bemutatása, milyen eszközök állhatnak az iskolában a pedagógus rendelkezésére a gyerekek és a felnőttek közötti kapcsolat rendezésére, az iskolai teljesítmény növelésére. A dicséret hatalmas erővel bír, használjuk ki a benne rejlő lehetőséget!

Attilának „papírja” van

Attilát anyukája négy testvérével együtt a nagymamára hagyta. A vályogház, amiben élnek, pici, de tiszta, olykor azonban az áramot kikapcsolják, mert annak díját nehéz előteremteni. A gyerek a szomszéd falu körzeti iskolájába jár, ahol a tanulók neveléséhez minden eszköz rendelkezésre áll. Ez szükséges is, mert egy olyan iskolában, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek aránya magas, a családból eredő lemaradás egy részét a megfelelő környezet és felszerelés kompenzálni tudja.

Attila kitűnik társai közül éles eszével. Pillanatok alatt elsajátítja a hallottakat, a memóriája röntgengépként működik, a tanárok kérdésére elsőként tudja a választ. Probléma csak akkor adódik, ha olvasásra és írásra kerül a sor. Attila ebben gyengébb, mint társai. Nehezen bogozza ki az olvasottakat, írásbeli munkájával soha nem készül el az órán. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen „papírja” van arról, hogy az írás és olvasás terén egyénileg fejlesztendő. Azzal azonban nehezen birkóznak meg a tanárok, hogy a fiúnak soha nincs kész a házi feladata. 

Attilát könnyű dicsérni, de könnyű elmarasztalni is. Könnyű pozitív megerősítést adni szóbeli feleletéért, és könnyű szidni, hiszen a pedagógusok minden órán újra és újra azzal szembesülnek, hogy az otthoni munkája nem készült el. Egyértelmű, hogy a szóbeli teljesítményért adott elismerés fontos ösztönző erő. De vajon mit kezdjenek az elmaradt házi feladatokkal? 

Angolóra

Az ötödik osztályosok szeretik az angolórákat. Az iskolában használt nyelvoktató programnak köszönhetően nem jelent nehézséget az idegen nyelven történő megszólalás számukra. A tanárnő a kommunikációt helyezi előtérbe az írásbeli munkával szemben. „Nem siettetem őket, majd megtanulják” – mondja.

Attila szeret szerepelni, élvezi, hogy szóban az egyik leggyorsabb a társai között, így sok dicséretet kap. A dilemmát az okozza, hogy mi legyen a fiú írásbeli teljesítményével. Elmarasztalás? Minden órán?

A tanárnő észrevette, hogy a dicséret a fellegekbe röpíti a fiút, ezért úgy döntött, hogy csak érintőlegesen foglalkozik a gyenge olvasás és írásteljesítménnyel, és inkább a kiváló szóbeli teljesítményre helyezi a hangsúlyt, minden lehetőséget megragadva a megerősítésre. Úgy tekintett a fiúra, mint akinek korlátlan lehetőségei vannak a nyelvtanulás terén. A siker nem maradt el, a szóbeli kitűnőség újra és újra megismétlődött. A fiú a legjobb akart lenni. Mindent megtett azért, hogy a pedagógus elvárásainak megfeleljen, aki továbbra sem szűkölködött a dicséretben. Már csak egy dolog hiányzott, rávenni a fiút az írásbeli munka elvégzésére. Erre kellett valami megoldást találni úgy, hogy ne az elmarasztalás, a hiányosság kerüljön minden órán újra és újra előtérbe. 

Játék! – ütött szöget a gondolat a tanárnő fejében. Miért is nem gondolt már előbb arra, hogy Attila kiváló dámajátékos? Ezt kell kihasználni! Csak lépésről lépésre! Semmi sietség, semmi sürgetés, semmi erőszak! Játékmező, szójáték, szórejtvény. A fiú szuper intelligens ezen a téren. Ezzel kell a felzárkóztatást, a hiányosság megszüntetését kezdeni! A tanárnő, lépésről lépésre, kidolgozta a stratégiát. Kevés írás, sok alkalom a szóbeli megnyilvánulásra, sok dicséret. 

Dicséret

Dicséret? Igen, szóbeli dicséret. De! Az általános, a mindenkinek egyszerre szóló dicséretnek Attila számára sincs tartós ereje. Mennyire venné a fiú komolyan a tanárnő szavait, amikor a naplóval a hóna alatt félig már kint a folyosóról visszaszólna, „mind ügyesek voltatok”? Vajon komolyan gondolná-e, hogy mindenki, köztük a fiú is, kiválóan teljesített és mindenkit egyformán megilletnek az elismerő szavak? 

A tanárnő nem szereti az osztályozást. Határozott elképzelése van arról, hogyan lehet jegyek nélkül, szóbeli dicsérettel teljesítményre sarkallni. Egyértelművé teszi, hogy melyik követelmény a jeles, és melyik tudás jelenti a jót vagy a gyengébb teljesítményt. Nála nincs helye az olyan kérésnek, hogy „felelhetek-e a jobb jegyért”, hisz a követelmények ismeretében mindenki tudja, hogy hol áll a megjelölt szinthez képest. A tanárnőnél a dicséret, Attila esetében is, irányított, személyre szabott.

Tanár-diák kommunikáció

Milyen legyen a tanárnő és a fiú közötti kommunikáció? Mindenképpen olyan, amelyik növeli és nem elszívja a másik energiáját. Semmiképpen sem olyan, amelyik a hibákat, hiányosságokat helyezi előtérbe, hanem olyan, amelyik mindkét felet elégedetté teszi, feltölti. Ebben a folyamatban a tanárnőé a meghatározó szerep. Neki kell megtalálnia az alkalmat és az okot, amiért megdicsérheti tanítványát, és neki kell tudnia azt is, hogy mi az a teljesítmény, amelyről elhiteti, hogy kimagasló, nagyszerű. A pedagógusnak rá kell vennie a fiút, hogy figyelmét a feladatra összpontosítsa, és rá kell vennie magát arra, hogy a folyamatok, a történések pozitív kimenetelére figyeljen. A dicséret a fiút energiával tölti fel. Ez a pozitív megerősítés látható energiaszint-emelkedéssel jár, amely változás kulcsfontosságú ösztönző erő az ismeretelsajátításban. 

Mire figyel a pedagógus? Mi az az erő, amelytől a gyerek teljesíteni, tanulni fog? Mi az, ami eredményhez vezet? 

Blanchard egy nagyon egyszerű, érthető teljesítménymenedzsment-modellt állít fel a kérdés megválaszolására. 

Mozgatórúgó

Bármi olyan, amivel a teljesítmény előidézhető

↓

Viselkedés

Az előidézett teljesítmény

↓

Eredmény

A teljesítményre adott válasz

Mi lehet mozgatórúgó, viselkedés és teljesítmény-előidéző? Ilyen lehet a dicséret, pozitív megerősítés, elismerés, de befolyásoló lehet a szidás, elmarasztalás is. Akár pozitív, akár negatív a visszajelzés, az elvárások teljesítése fontos szerepet játszik a visszajelzés milyenségében. 

A teljesítmény erős korrelációt mutat a kitűzött célokkal. Ha megkérdezzük a pedagógust, hogy melyek tanítványa céljai, és ugyanezt megkérdezzük Attilától is, eltérő választ kapunk. A tanárnő nagy valószínűséggel azt feltételezi, hogy a gyerek célja a magas szintű ismeretelsajátítás, hogy az iskolát elhagyva a lehető legjobb munkahelyet szerezze majd meg. Attila azonban egyáltalán nem ezért tanul. A gyereknek nincsenek ilyen céljai, egyszerűen azért jár iskolába, mert kötelező és az iskola leginkább a barátokkal való találkozásról szól számára. Nehéz úgy iskolai sikerről beszélni, hogy a célok nem egyértelműek, nem ismertek és nem találkoznak. Ezen segít az, ha a pedagógus határozott, világos elvárásokat közvetít a gyerek felé, ezzel segítve őt saját céljai megfogalmazásában. A folyamat fontos része a nyílt kommunikáció, az elvárások világos megfogalmazása, közlése, és teljesíthető célok kijelölése. Ez utóbbi a tanítási óra hatékonyságát növelő tényező, motiváció, mozgató erő. Ez nem megy a gyerek és a pedagógus közötti kölcsönös bizalom és tisztelet kialakítása nélkül.

Mit sem ér a célok kitűzése, ha nem követi azt folyamatos figyelemmel kísérés. Hányszor hangzott el a pedagógus szájából régebben, hogy „majd visszatérünk rá”. És visszatért rá? Nagyon kevés alkalommal. A gyerek a rendszertelenségből, az ígéretek be nem tartásából „tanult”. Megtanulta, hogy nem kell komolyan venni a tanári utasításokat, hiszen az esetek döntő részében úgysem történik meg a számonkérés, az ellenőrzés. Ez kényelmes volt a gyereknek és – valljuk be – kényelmes volt a tanárnak is. Vajon miért bosszankodik, méltatlankodik a pedagógus, ha hozzá hasonlóan a gyerek nem veszi komolyan a kijelölt feladat teljesítését? 

Házi feladat

Régebben a tanárnő, amikor számon kérte az otthon elkészített feladatot, végigfutott a füzeteken, de figyelmét csak a hibás vagy az elmaradt feladatokra összpontosította, elmarasztalva annak készítőjét. Vajon kinek a hiányossága volt a helytelen megoldás? A tanáré vagy a diáké? Vajon a pedagógus magára hagyva a tanulót a saját, esetleg az órán be nem fejezett munkáját szerette volna tovább gondoltatni, vagy arra törekedett, hogy differenciáltan, egyénre szabva használja ki a lehetőséget a gyerekek fejlesztésére? Mi történt, ha azt vette észre, hogy az osztály jelentős része nem birkózott meg a feladattal? A tanári szobában gyakran értett egyet az olyan mondatokat, hogy „...már mindent megpróbáltam…, ...ezeknek hiába beszélek.., …bele sem nézett…” Ma már másképpen hallgatja ezeket a mondatokat. Vajon kollégái közül hányan ismerik be, hogy túlméretezték a feladatokat, nem a tanulók egyéni képességeihez mérték azokat, vagy nem differenciáltak? Vajon elhangzik-e a gyerekek felé az a mondat, hogy „…úgy tűnik, nem mértem fel eléggé, hogy mennyire sikerült megértenetek az órán a feladatot, és ezért nem sikerült megoldanotok…”? 

A tanárnő úgy döntött, hogy egyértelmű követelményt állít a házi feladat elkészítésével szemben, arra számítva, hogy amit elvár Attilától, azt teljesíteni fogja. A házi feladat személyre szabott, épít a tanuló meglévő tudására, megfelelően érdekes és kihívást jelent az elkészítése. A fiú olyan házi feladatokat kap, amelyek élvezetesek számára, olyanokat, amelyek elkészítéséhez a táblás játékokban szerzett szabálytudását kell felhasználnia.

Természetesen vannak hanyag gyerekek, és vannak olyanok is, akik tőlük független okok miatt nem készítik el jól a feladatot. Dorgáljon? A hiba mellett ne menjenek el, de a tanuló letámadása se legyen a cél. Mi hát a megoldás? 

Blanchard erre elterelés típusú visszajelzést javasol. 

A lehető leghamarabb ismertessük a hibát, szemrehányás nélkül!

Mutassunk rá arra, hogy a hiányosságnak milyen következményei lehetnek!

Adjunk hangot annak a sejtésünknek, hogy nem fogalmaztuk meg eléggé világosan a feladatot!

Ismertessük a feladatot, meggyőződve arról, hogy a tanuló megértette azt!

A dicséret, a pozitív visszajelzés hatékony cselekvést erősítő módszer. Attilánál ez az írásnál és olvasásnál csodaszerként működik. Az elismerést a gyerek várja, szereti, és arra törekszik, hogy újra és újra részesévé váljon. Az ismétlés a tudást elmélyítő, teljesítménynövelő tényező. Mikor dicsérjek? – teszi fel gyakran a kérdést a pedagógus. Abban a pillanatban, amikor alakalom adódik rá! A gyerek a fejlődés folyamatában a tudás egyre magasabb szintjére jut, egyre több ismerettel rendelkezik, amelyet folyamatosan követni kell és el kell ismerni. Ha nem veszi észre a kicsi eredményeket, akkor elmulasztja észrevenni a tanuló fejlődési folyamatát és az is megtörténhet, hogy csak az osztály kiválóira összpontosít. Nem csak a tökéletes teljesítmény eredmény. Vajon elgondolkodott-e már azon, hogy milyen érzés a tanulónak az írás ás olvasás tekintetében abba a csoportba tartozni, amelyben lassabban haladnak, alulteljesítenek, előrehaladásukhoz speciális segítség szükséges, és amelyet ritkán dicsér? Van megoldás. A tanuló bevonása a tanulás folyamatába kis lépésekben, sok pozitív megerősítéssel lehetséges. Ne várja, hogy a fiú magától jusson el a megoldásig, ha látja, hogy ez nem sikerül! Meg kell neki mutatni az utat! Lépésről lépésre. Ki kell használni a gyerek meglévő hozzáértését, építsen arra! Legyen biztos abban, hogy ismeretei a tudás szintjére emelkednek! Vegye észre, hogy szakértelme bővül, és azt is, hogy egyre jobban teljesít! 

Blanchard szerint a pozitív megerősítés az alábbiakat feltételezi, jelenti.

A jó teljesítményt azonnal dicsérettel honoráljuk!

Mondjuk meg, hogy melyik jó vagy majdnem jó teljesítményre adjuk a dicséretet!

Fejezzük ki pozitív érzéseinket a teljesítménnyel kapcsolatban!

Bátorítsunk hasonló teljesítményre!

Gyakori hiba, hogy a pedagógus nem dicsér akkor, amikor a tanulók az elvárásai szerint teljesítenek, mintegy természetesnek véve a jó munkát. Nagy hibát követ el, hiszen kihagyja a legkézenfekvőbb motiváló lehetőséget, a dicséreten keresztüli megerősítést. Azt pedig minden pedagógusnak tudnia kell, hogy a gyakori megerősítés a tevékenység gyakoribb ismétlődését idézi elő. 

Amikor minden rendben megy, dicsérjünk!

Pályája kezdetén a tanárnőnek a dicséret nehezen ment. Idővel feladatának tartotta, hogy rendszeres pozitív megerősítést adjon az osztálynak, a tanulóknak! Ezt meg kellett tanulnia. De hamar hozzászokott, képes volt tanulóinak a teljesítményét folyamatosan követni, megerősíteni, emelni. 

És mit tegyen, ha a gyerek mégsem a kívánt normák szerint viselkedik? Ekkor se marasztalja el őt? De igen! Vegye észre a hibát, a hiányosságot, tegye nyilvánvalóvá, hogy tud róla, de az elmarasztalást utolsó eszközként alkalmazza! A hibák előtérbe állítása nem segíti a pozitív kapcsolat kialakulását. Inkább félelmet erősít. A félelem pedig csak ideig-óráig tartja a viselkedést megfelelő mederben. Az idő előrehaladásával nem vált ki szabály- és normakövetést. A szabályok be nem tartása elégedetlenséget, veszekedést szül, rossz kapcsolatot eredményez. 

Az egymás iránt kialakult kölcsönös bizalom tiszteletet és segítséget jelent. Idáig jutni sok dicsérettel, megerősítéssel, a másik elismerésével jár. A dicséret hatására a viselkedés ismétlődik, természetessé, gyakoribbá válik, majd egy idő után eléri, hogy nem lesz szükség külső ösztönzőre, a cselekvés belső motivációvá, igénnyé válik. Mindeközben azt sem szabad elfelejteni, hogy a gyerek – éppen úgy, mint mi, felnőttek – azzal szeret foglalkozni, ami érdekli őt. A megfelelő feladat és a megerősítés teljesítménynövelő erővel bír.

Útravaló

A tartósan magas teljesítmény nagyban függ a tanár-diák kapcsolattól. Ehhez azonban ismerni kell a tanulót, meg kell találni azokat a cselekvéseket, amelyek teljesítménynövelő erővel bírnak. Soha ne gondoljuk, hogy biztosan tudjuk,  mi motiválja diákjainkat az ismeretelsajátításban! A diák teljesítményéért a pedagógusnak újra és újra meg kell küzdenie.

• 1. Ken Blanchard et al (2012): Bálnulatos. A kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatok hatalma. Pongor Publishing, Budapest.