Egy szerteágazó életpálya
Bogdán Péter könyvajánlója
Szakértelem és emberség. Válogatás Törzsök Károlyné pedagógiai írásaiból. Magyar Pedagógiai Társaság, 2024, 86 oldal
Eddigi szakmai életutam során nem sikerült megismerkednem Törzsök Károlyné munkásságával, ezért különösen megörültem annak a lehetőségnek, hogy felkértek a Szakértelem és emberség – Válogatás Törzsök Károlyné pedagógiai írásaiból című kötet bemutatására.
Először a tartalomjegyzéket néztem meg, aztán a szerkesztő előszava következett, amelynek elolvasása csak fokozta az érdeklődésemet a számomra ismeretlen szerző eddigi tevékenysége iránt. Kiderült belőle, hogy Törzsök Károlyné olyan sokoldalú értelmiségi, aki nemcsak pedagógus és oktatási szakértő, de szépíró is, verses- és prózai kötetekkel is rendelkezik, s ez olyannyira hangsúlyos az életében, hogy Az én hazám című verse a könyv nyitánya lett. Azt is megtudtam róla: szépirodalmi alkotásait Szűcs-Gáspár Borbála néven jegyzi.
A kötet első fejezete az Egy aktív élet állomásai című írás, amelyben a szerző személyes, szubjektív vallomásait, beszámolóit fogalmazza meg. Megdöbbentően gazdag és változatos az az élet, ami kibontakozik belőlük: egyaránt tudósítanak szakmai sikerekről és fájdalmas családi veszteségekről.
A könyv következő fejezeteinek olvasása során több benyomást is szereztem. Az első ilyen az volt, hogy a kötet mennyire eklektikus a tematikáját illetően. A pedagógiai szakirodalomban búvárkodni szerető ember szerezhet információkat a lengyelországi gyógypedagógia oktatástechnológiai jellemzőiről, a várpalotai óvodai hálózat kialakulásának történetéről, a nyaralás-üdülés-táborozás terminusairól, fogalmi koncepcióiról/eltéréseiről, arról, hogy a köznyelvben a három fogalom egymás szinonimája, ugyanakkor egy turisztikai szakember nemcsak a közös vonásaikat ismeri, hanem a specifikus tartalmaikat is (diákturizmus, ifjúsági, pihenési célú, tanulmányi és alternatív turizmus, szaktáborok, klub-, sport-, csoportos diákturizmus), és szembesülhet a rendszerváltás utáni intézményfenntartói társulási modellek oktatásszervezési vonatkozásaival is, valamint azzal, hogy szakértőként hogyan lehet értékelni az általános és középfokú iskolák pedagógiai programjait.
Másik benyomásom Törzsök Károlyné munkásságáról az volt, hogy az általa művelt neveléstudományi területek (különösen az intézményfenntartói társulási modellek) olyan terrénumok, amelyek nem tartoznak a széles körben kultivált pedagógiai kutatások körébe, mert ezek a témakörök rendkívül elvontak, azaz nem olyan népszerűek, mint például a reform- és alternatív pedagógiák kérdései. Mégis fontos megfogalmaznom azt is, hogy a könyvben két szakcikkel képviselt „társulási modellek” leírása – a szerző stílusában – rendkívül érdekfeszítő. Miközben az olvasó érzi, hogy az általa befogadandó téma absztrakt, aközben azt is tapasztalja, hogy a két szakcikket nem lehet letenni, mert az író magával ragadja az olvasót.
A könyv utolsó oldalain Törzsök Károlyné olyan írásait találja meg az érdeklődő, amelyek elsősorban nem a neveléstudományra helyezik a hangsúlyt, hanem a szerző humán beállítottságára. Megismerjük azt a véleményét, hogy – miközben elismeri a digitális technikai eszközök használatának fontosságát az oktatásban – a pedagógus és a diák személyes kapcsolatának több előnye van, mint az online térre korlátozódó távoktatásnak, de ír arról is, mennyire megfoghatatlan az a témakör pl., hogy baj van a hazai oktatással. Mindezek után – egy külön fejezetben (mintegy az életére vonatkozó számvetésként) – beszámol egy hatvanéves diáktalálkozóról az általános iskolai osztálytársakkal, és részletesen leírja milyen kevesen maradtak, hogy a fiúk többsége már nem élt, de azt is lajstromba vette, hogy kinek hogyan alakult a szakmai életútja. Az már csak külön „ráadás”, hogy a szerző szépírói vénája (a könyvet nyitó vers után) a kötet végén újfent megmutatkozik: a Fedél nélkül című lapból két olyan írást közöl a kiadó újra, amelyekben szinte novellaszerűen két tanítványáról emlékezik meg annak apropóján, hogy azok élete visszafordíthatatlanul félresiklott.
A kötet személyesebb részeiben felmerül a háttérben mindvégig ott lévő társ, Törzsök Károly alakja, aki a kötet kiadásakor már nem él, de a szerzőnek fontos, hogy férje emlékét is megörökíthesse ezzel a könyvvel, ezért (a szerkesztő) egy szerény lábjegyzetben arról tudósít, hogy a „Bakonyi kosár – A kistérségi intézményfenntartói társulás modelljeicímű írásnak Törzsök Károly társszerzője volt.
A szerkesztői előszó szerint az összeállítás célja, hogy átfogó képet nyújtson Törzsök Károlyné munkásságáról, felvillantva a szerző sokoldalú és sokszínű szakmai életpályájának fontosabb állomásait. E cél elérését segíti az írások végén szereplő irodalomjegyzék, mely szervesen kiegészíti a kötet tartalmát.