Bodóczky István: Vigyázat! Kártékony festészet!

Kedves Való Ibolya!

Nagyon sajnálom, hogy egy olyan vállalkozásba kezdett, amihez nem volt kellő szakértelme, és mások sem világosították fel arról, hogy amit művel, az kifejezetten kártékony. Értékelem, hogy szeret festeni, és a festészetet másokkal is meg akarja szerettetni, de ebben a formában ez elfogadhatatlan. A jelek szerint önnek kiváló szervezőkészsége van, ezért azt javaslom, hogy kezdjen más vállalkozásba.

Úgy gondoltam, hogy mielőtt publikálom, alábbi írásomat önnek küldöm el.

Üdvözlettel,

Bodóczky István
Munkácsy-díjas képzőművész,
címzetes egyetemi tanár

Bodóczky IstvánOptimista természetem és pedagógiai elveim általában visszatartanak attól, hogy a vizuális kultúra árnyoldalaival foglalkozzam. Számomra az új értékek létrehozása mindig vonzóbb, mint a bajok felemlegetése. Be kell azonban látnom: van úgy, hogy szólni kell.

Egy barátomtól hallottam a „Varázsecset” elnevezésű akcióról, ami azt hirdeti, hogy „játékos gyermekprogram” keretében 6-14 éves gyermekeknek olajképfestést tanít. Iskolákat látogatnak sorra, és foglalkozásokat tartanak az iskola aulájában. Mindez honlapjukon olvasható, ahogy a sok megtévesztett ember boldog, hálálkodó bejegyzése is. A gyerekek azután (fizetség ellenében) hazavihetik a számomra hátborzongató képeket.

Mi ezzel a baj?

Hiszen azt nem kifogásolhatom, hogy ki mire költi a pénzét, ahogyan azt sem, hogy miért a Varázsecset által mintának állított képeket szereti, és nem azokat, amelyeket én. Nem én mondom meg, hogy mi a szép és a jó. De az a helyzet, hogy az iskola mindenhol a világon értéket hivatott közvetíteni. Hogy mit tekintenek értéknek, azt nem egy ember mondja meg; nem az igazgató vagy a rajztanár dönti el, hogy mi számít szépnek, és mi csúnyának. Erről általában társadalmi konszenzus van. Erről szólnak a nemzeti alaptantervek, a kerettantervek, a tankönyvek. És nem tudom, hogy a Varázsecsetnél tudnak-e róla, de ezekben nem szerepelnek olyan képek, amelyeket ők mintaként a gyerekek elé tárnak. Azok ugyanis (a weboldal képgalériájából ítélve) durva, szentimentális közhelyek, amelyeknek súlyos tudatmódosító hatása van, tartós fogyasztásuk (amihez éppen ezek az akciók a „beetetések”) felületességhez, leegyszerűsítő, közhelyes gondolkodáshoz vezet, és a Varázsecset szándékával ellentétben éppen azt akadályozza meg, hogy a gyerekek fogékonnyá váljanak a művészetre, hogy észlelési és kifejezésbeli érzékenységük kifejlődjön.

És amennyire egyetértek azzal, hogy a drogtörvény a terjesztőket még szigorúbban bünteti, annyira nem értek egyet azzal, hogy a fogyasztókat is bűnözőként kezeli. Esetünkre lefordítva ugyanis a gyerekek teljességgel ártatlanok, kiszolgáltatottak.

A másik súlyos probléma az a hátborzongató pedagógiai tudatlanság, ami megnyilvánul ebben az akcióban. Van valami mélységesen visszataszító abban, hogy a kicsi gyerekeket, akik maguktól még évekig fantáziájuk gyermeki képeit őszinte, naiv, eleven formában jelenítenék meg, ráveszik arra, hogy a felnőtteket utánozzák. Ráadásul nem is a jobbakat. Ez kimeríti a megrontás fogalmát. Arra a borzalomra emlékeztet, amikor gyermekszépségversenyeken a kicsiket ismert felnőtt sztároknak maszkírozzák nyerni vágyó szüleik.

A mintalapok másoltatása módszertanilag ugyancsak problémás. A megértés nélküli utánzás csak majmolásnak tekinthető (különösen, hogy ehhez felnőtt „segítséget” is kapnak), ami szintén a hiszékeny gyerek és szülő becsapása.

Etikailag kifogásolható az is, hogy az olajfestést viszik be az iskolába, különösen itt és most, a legnagyobb szükség idején. Nem véletlen, hogy a kerettantervek sehol sem említik – ez ugyanis a legdrágább az összes festőtechnika közül! Ráadásul alkalmatlan iskolai környezetben való használatra: lassan szárad, a ruhából kimoshatatlan, és lenolajos, terpentines oldószerének szagát sokan kellemetlennek találják, ezért közös terekben, lakásokban helytelen a használata. Meglepődve láttam a weboldal képein, hogy a festő gyerekeken semmilyen kötény vagy védőruha nincs. Lehet, hogy ez nem is olajfesték, hanem a vizes alapú akril?  Akkor viszont ez is átverés.

Országunk vizuális kultúrájáról nagyon szomorú képet kaphatunk az eset kapcsán. Még szomorúbbat az iskolákról, amelyek helyet adnak az ilyen kereskedelmi célzatú, tudatmódosító, gyerekeket megrontó akciónak. És még hálásak is érte.

A szerzőről: 

Hozzászólások

Köszönöm, hogy megírtad. Teljesen egyetértek veled. Nemrég súlyos vitába keveredtem kollégákkal, hasonló tárgyban. A városunkban egy felhívást tettek közé, hogy alkotó felnőttek, hivatásosak és otthon festegetők mutassák meg magukat, mutassunk fel együtt értéket. A zsűrizésre művész kollégákat hívtak a megyeszékhelyről, általam nagyra becsült fiatal művészeket. Előtte sokat harcoltam a városban azért, hogy a kiállításokon, még a kisebb kiállítóhelyeken sem (főleg az iskolákba, múzeumba ne) engedjenek vitatható értékű alkotásokat. Hogy, ha valaki felajánl a múzeumnak egy festményt, azt nem kell ünnepélyesen elfogadni, és a múzeum falára tenni, mutassák  meg előtte egy hozzáértőnek. Mert a jó szándék nem egyenlő az értékálló alkotással. Sok konfliktusom is volt. Izgatottan vártam hát, hogy a szakma, más, a messziről jövő majd megerősít engem. Nem így történt. Sorban díjazták a negédes, elrajzolt tanyákat, a levegőben lógó rózsacsokrokat, a fotóról másolt kislányportrét, és kutyuskát, és a falapba elektromos forrasztóval égetett két lábon álló lovat. A közönség elégedett volt. Ott voltak a rokonok, akik megdicsőülten gratuláltak egymásnak a felfedezett tehetségekért.
A zsűri nem jött el a kiállítás megnyitóra. Mondjuk, ezt megértettem.
De azt nem, hogy tehették ezt. Miért asszisztáltak ehhez az egészhez? Talán a tiszteletdíjért? Más logikus magyarázatot nem találtam. A legközelebbi találkozáskor felelősségre vontam őket. Szerintük túlreagáltam, és semmi jelentősége nem volt az egésznek. Jót röhögtek rajta, és kész. És miért törték volna le a kedvét azoknak, akik otthon effélét csinálnak?
Nem tudtam megértetni velük, hogy mennyit ártottak. Azóta nálunk van egy réteg, aki elhiszi magáról, hogy hihetetlenül tehetséges, hiszen neki művészek zsűrizték jónak az alkotását…és csinálják, árulják, ajándékozzák, tombolaajándéknak ajánlják fel, terjesztik, kiállítják. És kapnak lehetőséget. Sőt. A nálunk évente megrendezett Számadó Napokon egyre népesebb táborral mutatkoznak be, és persze a vásár zsűrije díjaz is, épp a forrasztópákával égetőt jutalmazta a vásár fődíjával, hisz előtte a művészek is megdicsérték…Ja, és persze az én kritikáim nyilván azért erősek, mert irigyelem őket…
Hihetetlen sokat árt ez.
De eddig úgy tűnt, csak a felnőttek között terjedt. Rémes, hogy a gyerekhez, az iskolákba is bekerült.
Mikor lesz rend ebben az értéktorzult világban?
 

Azért jó, ha valaki Munkácsy-díjas képzőművész. Még akkor is, ha ettől persze nem lesz a pedagógia művésze is. De, maradnék a konkrétumoknál, és előre leszögezem, hogy semmi közöm a varázsecsethez. Ám:
- Ez egy nagyon nagy, és ráadásul téves közhely: "Hogy mit tekintenek értéknek, azt nem egy ember mondja meg; nem az igazgató vagy a rajztanár dönti el, hogy mi számít szépnek, és mi csúnyának. Erről általában társadalmi konszenzus van." Mert féligazság lakik benne. Annyiban, hogy valóban nem egy ember dönti el, hogy mi szép abban a tekintetben, hogy ez nem egy hivatalnok. De ugyanakkor bizony mindenki maga dönti el, hogy neki mi szép és mi csűnya. A társadalomnak legfelejebb ebbe annyi beleszólása van, hogy ad-e rá pénzt vagy sem. A művészetre annyiban pédául kár áldozni, hogy aki az Andrássy-n végez, attól még simán éhenhalna, ha a műveiből kellene megélni. Mert, ha egy festményt két napig kell magyarázni, akkor az nem szól senkinek és semmiről. BTW, a szülő hadd döntse el maga, hogy neki tetszik-e a csemete mázolmánya, vagy sem.
- Az, hogy az iskola értéket közvetít, kétséges. Nem, az iskola a társadalmi konszenzust közvetíti. Hogy ez értékké válik-e később a gyermek életében, az emberiség javára, azt a mindenkori jövő dönti el.
- Ez egy fligazság: "a kicsi gyerekeket, akik maguktól még évekig fantáziájuk gyermeki képeit őszinte, naiv, eleven formában jelenítenék meg, ráveszik arra, hogy a felnőtteket utánozzák." A gyermek minkenképpen rá van véve, hogy a felnőttet utánozza, azzal tanul. Még nadrágot gombolni is. Persze, az idomított izlés ettől még nem jó. De azért a kisebb tragédiák egyike, ha egy tájképet próbál utánozni, mintha egy sorozatgyilkost. (na jó bocs, ez erősen sarkított)
- A gyermeknek szüksége van sikerélményre, amit az biztosan megad neki, ha mázol valamit, és azt ugymond "becsben tartják".
- "A mintalapok másoltatása módszertanilag ugyancsak problémás. A megértés nélküli utánzás csak majmolásnak tekinthető (különösen, hogy ehhez felnőtt „segítséget” is kapnak), ami szintén a hiszékeny gyerek és szülő becsapása." - gondolom akkor a kifestőkönyveket is elitéli a szerző. Elvégrre azok is mintalapok. Nem ezeknek lehet bizony pedagógiai szerepe, ha jól csinálják. Majmolás? Miért is? A cipőbekötés is majmolás, ha úgy vesszük. S festőgenerációk nőttek fel az emberiség történetében úgy, hogy "majmolták" valamelyik mestert.
Ami biztosan nevelési és pedagógiai hiba az az iskolában való intézményesülése a programnak. Nem értékileg vagy szépségileg, hanem anyagilag. Mert megkülönözteti azt a gyereket a többitől, akinek a szüleje megengedheti magának.
 

Kedves AndyMage!
Pár meglátásával szeretnék vitába szállni. 
Azt írja, hogy "A gyermek minkenképpen rá van véve, hogy a felnőttet utánozza, azzal tanul. Még nadrágot gombolni is."
Az alkotás nem pusztán technika. Az alkotás önmagunk kifejezése. Egy gyerek, amikor rajzol, vagy gyurmázik, akkor alkot. Mindazt beleteszi ami az őt foglalkoztatja. Beleteszi a tapasztalatait, az ő kis világának apró részleteit. 
Csodálatos megfigyelni ahogy formálódik, finomodik a technikájuk - színkezelés, körvonalak terén -, hogyan választanak egyre bonyolultabb témákat. 

Ha adunk nekik sablonokat és "instant technikákat" elmarad a felfedezés, az alkotás öröme, kimarad egy nagyon fontos lépcső, a kreativitás pedig eltűnik.
Amikor először megmutattam az akkor hétéves lányomnak, hogy az árnyékokat is meg lehet jeleníteni egy képen, hetekig gyakorolta, próbálgatta az árnyékolás technikáját. Csinálta satírozva, az ujjával elmaszatolva, próbálkozott a csíkozásokkal sőt pöttyözéssel is (ahogy tőlem látta a régészeti leletek rajzolása közben). Bámulatos volt látni a rajzokon a különféle technikákat, ahogy próbálkozott kitartóan, hogy a számára legjobbat  megtalálja.
Ezek a gyerekek kimaradnak ebből. Amit gyártanak, biztosan mutatós, de csak egy másolat, egy sablon. Akár egy olcsó színezőkönyv.
"S festőgenerációk nőttek fel az emberiség történetében úgy, hogy "majmolták" valamelyik mestert."
Ez valóban így van. Főleg azokban a korokban, mikor a festő ugyanolyan iparosnak számított, mint egy cipész vagy más mesteremberek.  Ha megtekintjük a Lorenzo DeMedici halála után készült leltárt, látszik benne, hogy míg egy "unikornisszarv" hatezer firenzei forintot ért, addig egy Giotto hatot és egy Fra Angelico tizenötöt (nem ezret).
Valóban, sok reneszánsz mester dolgozott sablonnal (Perugino az egyik "kedvencem" ezen a téren). 

Tehát a fenti állításában nem kételkedem, de azt gondolom ma már eléggé fejlett a pedagógia és a pszichológia, hogy tudjuk ez a festészetóra rengeteg kívánnivalót hagy maga után. 
Ráadásul ami nekem ebben az egészben a legvisszataszítóbb: az a szülők és  gyerekek lehúzása és becsapása. Ahogy az előttem szóló L. Ritok Nóra írta, ugyanaz történik itt is: elhitetik velük, hogy tehetségesek, pedig nem azok.
 
 
 

Kedves EMSoproni,
A végéről kezdve, a lehúzással kapcsolatban magam is megemlékeztem egy fél mondat erejéig. Ebben nem vitatkozunk azt hiszem. Hogy mennyi a becsapásértéke? Sokszor nagy, bár az, hogy a szülőt mennyire lehet becsapni, az a szülő ön, és környezetismeretétől függ.
A fiaim sok mindenféléje kering itt a lakásban, de azért számos kísérletezésre nem állítanám, hogy abban a a csemete nagyon tehetséges lenne, akár csak az iparosi szintig. (Amiben igen, abban sem biztos, hogy majd kibontakozk egyszer, ha negyed század alatt ez nem derült ki)
"Az alkotás önmagunk kifejezése.". Igen is meg nem is. Önmagunk kifejezése a rendelkezésre álló, és megismert technikával. AKár csak a mindig kéznél levő testtel (ld. pantomim). De ehhez két dolog kell, ami több. Önmagunk éppen aktuális kifejezésének képessége (önismeret, gondolati integritás, ilyesmi), és az adott technika megléte, és ismerete. Ez a picikre is igaz. (ld. hospitalizáció, amikor minden megvan, csak a technika nem ismert esetleg, vagy az igény hiányzik)
Ami a sablonokat, instant technikákat illeti, alig hiszem, hogy sok festő tudna megalkotni egy ecsetet, de szépen le tudja rajzolni azt. Már amelyik, mert legutóbb az Albertinában láttam olyan képeket, amit egy ovis letagadna szerintem. Egyébként sokszor, sok festő másol. Rengeteg tájképet festettek, és napraforgót is sokan. Mégis mindegyikben benne van a tárgy mellett a festő is. A sablon mentén dolgozást nem tartom az ördög művének. Ahogy a kifestőkönyveket sem. Ha a gyereket arra biztatják, "hogy itt egy képe, fesd le ahogy látod", az a kisebb bajok egyike szerintem.
Egyébként nem azt írtam, hogy a szülök anyagi támogatására apelláló pénzért bármit felmagasztaló megoldások a jók. De ezt közhelyesen kritizálni a ki tudja kiáltal felcimkézett "Művészet" nevében visszás. Mert a nagybetűs művészet és határai sem teljesen változatlan a világban és az egyes emberben. (ld. pl. a nemiség ábrázolását a történelem során)

Az a baj, hogy baromira nem mindegy, mit másoltatunk, ha már másoltatunk. Mondjuk én az önkifejezést mindig fontosabbnak tartottam.....de nyilván, a minta sokszor kell, bár azt sem mindegy, hogy adjuk a gyereknek, én inkább lehetőségek felkínálásának nevezném, semmint mechanikus másolásnak. Van viszont egy másik dolog: az alkotás adta sikerélmény olyan érzelmi többlettel fejeli meg a folyamatot, hogy mindennél erősebben hat, épül be a gyerekbe. Nos, ezért nem mindegy, hogy egy, a gyerek által kialakított, gyermeki viszonyulás, vagy egy, a felnőtt világot majmoló, ráadásul negédes világ az, amit ebben felkínálunk neki. Nagy ennek a felelőssége. És ezt tudnia kell annak, aki gyerekekkel alkot. Mindennek megvan az ideje. A tájképnek, csendéletnek, meg a gyermek öntörvényű ábrázolásának is.
 

Nos tényleg nem mindegy. Például az sem, hogy legalább elolvassuk-e a kritika tárgyát. Mint említettem nem vagyok tagja a varázsecsetnek, a fiaim nagyok, a saját  képzőművészeti tehetségemet sem fogják a nagy múzeumok magasztalni.
Olvasni azonban még tudok, és véleméynalkotási jogomat is fenntartom.
Tehát, hagyjuk kicsit figyelmen kívül az anyagiakat, és nézzük, amit a kritikában különben megtalálható linken a Varázsecset ír magáról.
Az első napon ismerkednek a hellyel, lehetőségekkel majd az osztályok közösen elkészítenek egy képet. Ez a metodika a közös alkotás számos közösségi pedagógia része, és úgy mellesleg a pedagógusképzésben is alkalmazott megoldás. (vö. a nyílt levél megállapításával: "amit művel, az kifejezetten kártékony."). Most akkor a pedagógia és közösségi nevelés elméleteit kell újragondolni a reformpedagógiában, vagy a kritikát.
A további napok kapcsán ezt olvassuk például "Tájképeket, virágcsendéleteket készíthetnek, elsősorban mintalapok alapján, - hozzáadva a saját fantáziájukat is."
Ez alig különbözik attól amit sokszor alkalmaznak művészeti képzésben (ld. hozzáadva saját fantáziájukat), és ellentétes azzal, amit én kaptam válaszként  "Amit gyártanak, biztosan mutatós, de csak egy másolat, egy sablon. Akár egy olcsó színezőkönyv." Ezért is hoztam fel a kifestőkönyveket. Azok ugyanis sokszor szinte semmi személyes szabadságot nem engednek.
Számos pedagógiai elmélet egyet ért azzal, amit írtam "A gyermeknek szüksége van sikerélményre," , és aki ezt kétségbe vonja, még nem látott sem a gyermeke teljesítményének örülő szülőt, sem a szülő elismerésére éhes gyermeket. A hazavihető kép pedig kétségtelenül ezt erősíti.
Persze, biztosan nem Picasso-k serege fogja elhagyni ezeket a foglalkozásokat. De valamiért úgy érzem teoretikus vitát folytatunk.
A kritikában persze megfontolandó lehet az etikai oldal. Furcsa módon a kritika írója első körön az anyagiakkal, az olaj-technika árával jön. Csak utána azzal, ami közösségi problémát okozhat. Vagy technikait, vagy jogit, ha bizonyítható a megtévesztés.
De ha már anyagiak. Ez tényleg lehet necces, de ezt magam sem vitattam. Ahogy látom nagyjából ezek a pontok maradtak "talpon". Ez sem jó persze, de az, hogy valaki a drogtörvényt keveri bele a vizuális nevelés témakörébe kifejezetten zűrös lehet.  S persze érdekelne milyen társadalmi konszenzus avatja széppé a szines háromszögeket (http://mutermek.com/wp-content/uploads/2011/08/bodoczky_istvan-10.jpg), vagy a kifestőkönyvi motivumokkal tarkított papírsárkányokat. Ld. a korábbi beírásban jelzett pontját.
Noha persze, a pedagógia maga a tudatmódosítás. De ha a rossz pedagógusokat mind a drogtörvény erejével büntetnék.....

Szerintem a cikk elsődleges üzenete a "mit" másolnak. A közösségi alkotást most hagyjuk...azzal senkinek sincs baja...az a baj, hogy ez a tevékenység nem meríti ki az alkotás fogalmát. A drogtörvénynél elvesztettem a fonalat...biztos velem van a baj...ez most hogy jön ide?
És ugye most nem arról van szó, hogy megkérdőjelezi Bodóczky mester művészeti munkásságát? Mert nagyon úgy néz ki....
Persze nem akarom megsérteni, de azt hiszem, ezért van szükség megfelelő, a gyerek életkorához, sajátosságaihoz illeszkedő, kretivitást fejlesztő, nyitottságot kialakító vizuális nevelésre...hogy ne kelljen felnőttként rákérdezni a háromszögekre...Lehet, hogy Ön is a Varázsecsetet, vagy valami hasonló dolgot kapott vizuális nevelésként gyerekkorában?

Idézgetek:
drogtörvényhez:  "Azok ugyanis (a weboldal képgalériájából ítélve) durva, szentimentális közhelyek, amelyeknek súlyos tudatmódosító hatása van, tartós fogyasztásuk (amihez éppen ezek az akciók a „beetetések”) felületességhez, leegyszerűsítő, közhelyes gondolkodáshoz vezet, és a Varázsecset szándékával ellentétben éppen azt akadályozza meg, hogy a gyerekek fogékonnyá váljanak a művészetre, hogy észlelési és kifejezésbeli érzékenységük kifejlődjön.
És amennyire egyetértek azzal, hogy a drogtörvény a terjesztőket még szigorúbban bünteti, annyira nem értek egyet azzal, hogy a fogyasztókat is bűnözőként kezeli. Esetünkre lefordítva ugyanis a gyerekek teljességgel ártatlanok, kiszolgáltatottak."
A drogtörvényt a kritika szerzője keverte valami hajánál fogva oda. A magam részéről csak végigvittem a gondolatmenetet a pedagógia egészére. A gyerekek a rossz tanároknak is kiszolgáltatottak, és az esetekben is ártatlanok.
Konszenzus: "De az a helyzet, hogy az iskola mindenhol a világon értéket hivatott közvetíteni. Hogy mit tekintenek értéknek, azt nem egy ember mondja meg; nem az igazgató vagy a rajztanár dönti el, hogy mi számít szépnek, és mi csúnyának. Erről általában társadalmi konszenzus van"
Arra nézve, hogy mit tartok az iskola értékközvetítéséről már leírtam a véleményem. De megismétlem: Az iskola nem az értéket, hanem a társadalmi konszezust képviseli. Az általa közvetített, és ezt reperezentáló tudás és normarendszerből a gyermek későbbi élete során lesz érték. Ezt a véleményemet fenntartom.
A kérdés: "És ugye most nem arról van szó, hogy megkérdőjelezi Bodóczky mester művészeti munkásságát? Mert nagyon úgy néz ki...."  Egy képzőművész művészeti munkásságát nem lehet megkérdőjelezni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy alapvetően egy tetszik/nemtetszik skálán mozog. Van akinek Kassák háromszögei tetszenek, és van akinek nem. Lesz aki szerint papírsárkányt kifesteni érdekes dolog és szépek a szines háromszögek. S lesz aki szerint nem. Ám nem én, hanem Bodóczky István írta azt, hogy társadalmi konszenzus van arra nézve, hogy mi a szép és mi a csúnya. Függetlenül attól, hogy nekem tetszik-e, tettem fel a kérdést, hogy Bodóczky István munkásságára nézve hol van leírva a társadalmi konszenzus, hogy szép. Kétlem, hogy lenne ilyen. De akkor elég nagyvonalú és közhelyesen pongyola a kritika idézett része. Nem, szerintem ilyen konszenzus valójában nincs. Vannak szokásjogok. De pl. Picasso is átlépte azokat. Azért azt hiszem még nem gond, ha nekem tetszik néhány képe :-)
Másik kérdés: "Lehet, hogy Ön is a Varázsecsetet, vagy valami hasonló dolgot kapott vizuális nevelésként gyerekkorában?" Ha olvasta, amit írtam, akkor látható, hogy a kisebbik fiam is negyedszázados. A gyermekkoromban tehát nem létezhetett a Varázsecset :-) Ön különben kitől milyet kapott? Ha már itt tartunk :-) Na jó nem adom vissza a személyeskedést. De válaszolok. Nem, nem ilyet kaptam. Azt a lehetőséget kaptam örökül, hogy merjen nem tetszeni valami akkor is, ha veretes név van odaírva, és merjen tetszeni az is, amit kevésbé veretes névvel jegyeztek. S merjem vállalni is a véleményt. Így megengedem magamnak a luxust, hogy ne tessenek Kassák négyszögei, és tessenek egyes, a modern galériákban látható festmények. De ez azt hiszem egy másik történet már :-)
A cél: "Szerintem a cikk elsődleges üzenete a "mit" másolnak. " Szerintem nem, de még keresem, hogy a felinduláson kívül mi. "A közösségi alkotást most hagyjuk...azzal senkinek sincs baja...az a baj, hogy ez a tevékenység nem meríti ki az alkotás fogalmát." MIért is akarjuk az egyik pontot kiemelni, és elitélni, majd azt mondani, hogy a másik lényegtelen. Szerintem egy ilyen programot vagy egészében érdemes kezelni vagy sehogy. Szóval igen, van közösségi alkotás a program szerint, az tehát jó, a mit másolnak-ba ígérik a fantázia megjelenését, tehát ez bővebb, mint a napközikban oly szeretett kifestőkönyvek. Különben azok sem merítik ki az alakotás fogalmát, tehát olyan ideológiát használnak az alkalmazásra, mint vonalkövetés és kézmozgáskoordináció gyakorlása, stb. Értem, nem szines háromszögeket másolnak, hanem tájképeket, csendéleteket. Amikor anno így tanították a festőpalántákat, azt hallgatólagosan elfogadjuk. Ma elitéljük. Tehát anno a technikák gyakorlását szolgálta, ma izlésrombolás. Azért, amikor az Andrássyn így oktatják a stílusokat, nem kéne nekik is szólni? Igen gyerekek. Speciel a gyerekkoromban rém utáltam azokat a rajzórákat, amikor fakanalat kellett volna rajzolni és kifesteni. Akkor már inkább maszatoltam azt, amit az ablakban láttam. S az is egyfajta "tájkép". Szóval, ha megmutatok egy tájképet és azt mondom fesd le, ahogy neked tetszik, az izlésrombolás, ha kiviszem a dombtetőre és szintén mindenki ugyanazt az erdősávot festi, az maga a művészet. Hát lehet, de én nem látom azt a hatalmas különbséget.
Igaz, nekem nincs művészeti munkásságom, amit kétségbe kellene vonnia bárkinek. Pusztán véleményem. Akár a művészetekről, akár a pedagógiáról, akár a pedagógusokról. Egy szatyorra való diplomával még ezt is megengedem magamnak :-)

Azt kérdezi, "Mikor lesz rend ebben az értéktorzult világban?"

Amikor majd a 8-10 éves gyerekek érdeklődve ülik körbe Joseph Beuys, vagy Nam June Paik munkáit, akiknek a vizuális nevelésre szakosodott tanár, vagy tanárnő színesen, megfelelő szakmai hátérrel rendelkezve tart előadást. A gyerekeknek ugyanis elsősorban nem képeket kell festeni, hanem eligazodni a művészetek, sokszor kaotikusnak látszó világában. Ugyanis a gyerekek 99,9 százalékából nem lesz művész, viszont az jó lenne, ha legalább az egyharmaduk  értő befogadóvá válna. 

A rajz, festés elengedhetetlen mind a megértés, mind a kreativitás fejlesztésében, de csak szakmailag felkészült, a kortárs művészetekben is jártas pedagógus szakmai irányításával.
 

"A rajz, festés elengedhetetlen mind a megértés, mind a kreativitás fejlesztésében, de csak szakmailag felkészült, a kortárs művészetekben is jártas pedagógus szakmai irányításával."
Egyet értünk. De az a szempont, amiben nem olvastam hozzászólást. Főleg prejudikálásról és teoretikus megállapításokról volt szó. Ha a kritika úgy indult volna, hogy "Kedves Varázsecsetesek. Végigültem egy teljes foglalkozássorozatot, és ennek alapján....." kicsit hitelesebb lenne a történet.  Ahogy arról sem szól senki, hogy egy ilyen foglalkozássorozat után a csemeték mit látnak egy galéria-kiállításon. Kiragadva a másolt képeket, indulatokat keltve és levezetve aligha lehet tényszerűen vitatkozni bármiről. Mert az indulati érvek önmagukkal cáfolhatóak.
Egyébként elég csak a történelemre gondolni, hányszor kiáltottak értékválságot, torzulást, a művészetekkel kapcsolatban.

"Ha a kritika úgy indult volna, hogy "Kedves Varázsecsetesek. Végigültem egy teljes foglalkozássorozatot, és ennek alapján."
Nem kell végig ülni ahhoz, hogy az ember az ordenáré giccs képek alapján megállapítsa,  mennyire káros a Varázsecset ténykedése.
A cikkíró tévesen a kábítószerhez hasonlította, én találóbbnak találom a pornográfia párhuzamot.

lovikari@gmail.com képe

Vekerdy Tamás cikke jutott eszembe 1989-ből: "A gyermekeink nem maradnak élve" címmel.
Még élnek, csak éppen kártékony ország lettünk. A gyermekekre veszélyes nemzetek listáján
dobogósok. A legveszélyesebb a szülő, és a pedagógus. Mikor ismerjük be többen, mint 4?

Igaz, nagyon igaz. Ezek olyan képek, amikhez nem kell egy foglakozást végigülni. Én ki sem bírnám....Sajnos, hiába magyarázzuk kézzel, lábbal...azt hiszem, én kiszállok a vitából. Akikkel egyet értek, azok értik. Akivel meg nem, az sosem fogja.
De ma remekül sikerült rajzóráim voltak....és bocs, nem az Igazgyöngyöt akarom reklámozni, csak, ha akar valaki mást is...épp ma ment le a harmadik rész: http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/radio-100723/igazgyongy-berettyoujfalun.html
 
 

lovikari@gmail.com képe

"... te szülj nekem rendet,..."

papírsárkány képe

Bodóczky István nem csak művész, de a pedagógia művésze is. Ezt úgy állítom, hogy magamat az ő tanítványának gondolom. Ő nem öncélúan dolgozik az emberekkel, hanem ismeri a titkot, hogy mindenki a saját útján jusson el valahová. Pedagógiájában is papírsárkányokat ereget, változatos alakúakat, színűeket,  és engedi szállni a sárkányait. Addig dolgozik rajtuk, amíg képesek a szélben szárnyalni kiegyensúlyozva. Aki készített már papírsárkányt és megpróbálta feleregetni, az érti, mire gondolok. Bodóczky Istvánnak idős emberként is a játék az egyik lényeges tulajdonsága. Ő még mindig ereget sárkányokat, például az én gyerekeimmel, vagy a toldi gyerekekkel Ritók Nóra iskolájából.
A művészetoktatásban számára fontos, hogy a világ megismerésének egy módszere, és nem csak a művészek számára. Ő nagyon hangsúlyozottan előtérbe helyezi például, hogy egy feladat legyen érdekes, inspiráló és gondolkodtató.  
Művei élőben gyönyörűek, a székesfehérvári életműkiállítása igazi vizuális élmény volt. Bár a kortárs művészetfelfogás nem feltétlenül ezt várja el egy műalkotástó, Bodóczky István alkotásaira éppen jellemző, hogy nagyon komoly érzéki vizuális élményt (is) nyújt.
Több "zsák diploma" sem tesz érzékennyé, a képzőművészetre fogékony emberré, mert a diplomák többsége verbális képességek révén megszerezhető. A vizuális és érzelmi érzékenység és intelligencia elsősorban nem ezzel a diplomákban tükröződő verbális és tudományos gondolkodással van szoros összefüggésben, bár természetesen van kapcsolat a kettő között. 
A Varázsecset képeinek láttán az jut eszembe, hogy éppen ez az oka annak, hogy bár a világ már száz éve túl van azon, hogy képet nem csak leképező-ábrázoló módon lehet alkotni, az emberekbe jó korán ezt a kifejezésmódot sulykolják, ami láthatatlan kalitkaként korlátozza a gondolkodást. 
Azt gondolom, ahogy a tudomány eredményei sem érthetőek kontextus és tágabb megértés nélkül: ki érti a Bolyai geometriát tágabb matematikai kontextus és matematikai gondolkodásmód elsajátítása nélkül, a képek és műalkotások világa sem tárul fel teljes pompájában tágabb összefüggésekbe helyezés, kontextus, megfelelő gondolkodásmód és érzékenység nélkül, kalitkából nézve...
 
 

"Több "zsák diploma" sem tesz érzékennyé, a képzőművészetre fogékony emberré, mert a diplomák többsége verbális képességek révén megszerezhető. A vizuális és érzelmi érzékenység és intelligencia elsősorban nem ezzel a diplomákban tükröződő verbális és tudományos gondolkodással van szoros összefüggésben, bár természetesen van kapcsolat a kettő között."
Azért jót mosolyogtam. Nem csakezen így visszalapozva (egyszerűen nem jártam netközelben) :-) De tényleg. Egyszerűen azt is visszakérdezhetném, hogy miva'. De nem akarnám ennyire a netzsargont használni. Naszóval. Szatyorról volt szó. Szatyorról és nem zsákról :-) Aztán jó ez a "nem tesz érzékennyé". Mire is? Ja persze, vizuálisan és érzelmileg. Szépen hangzik, de nem mond semmit. Arra persze befizetek, hogy vizuális ingerfeldolgozás nélkül képes valaki egy prezentácót értékelhetően összerakni a "verbális" diplomavédésre, de inkább hagyjuk, mert messzire vezet, és látatlanba minek minősítgessük itt egymást a végén. Amúgy mi a képzőművészetre fogékony ember? Olyan mint a "szocialista embertípus"? Csak képzőművészben? Szépen hangzó közhely kevés tartalommal. Azért kicsit persze megnyugtat, hogy üsse kavics, nem kell Leonardonak lenni ahhoz, hogy elhiggyük valakiről, hogy talán emberből van :-)
Amúgy az a szatyor nem abban az összefüggésben került elő, hogy ettől nekem igazam van bármi áron, hanem megengedem magamnak a véleménnyilvánítást. S igen megengedem magamnak. Ergo, nem azt írtam látatlanban is ismeretkenül, hogy Bodóczky István nem jó pedagógus, s még azt sem, hogy nem jó képzőművész. Csak azt, hogy nekem nem jönnek be a sárga háromszöges művészeti irányzatok. S nincs az a társadalmi konszenzus, amitől az szebb, mint lila tájkép, vagy a nők kkben. (Az utóbbi sem jön be különben, de ez van).
Amúgy visszaolvasva nekem nem tünt fel, hogy valaki ezt a bizonyos társadalmi konszenzust ideidézte volna. Gyanítom nem is fogja. Az alkotások személyes értékét (az befeketetési spekuláción túl) eléggé az szokta befolyásolni, hogy tetszik, vagy nem tetszik.
"A művészetoktatásban számára fontos, hogy a világ megismerésének egy módszere, és nem csak a művészek számára. Ő nagyon hangsúlyozottan előtérbe helyezi például, hogy egy feladat legyen érdekes, inspiráló és gondolkodtató. "
Már bocs, de ezzel csak részben értek egyet. Az, hogy Bodóczky István számára mi fontos, s mi nem annak megfogalmazását bízzuk rá. Abban persze egyet tudok érteni, hogy a világról készült alkotások megismerése a világ megismerésének egy formája. Miért ne lehetne az? Hol állítotam ennek az ellenkezőjét? Az hogy egy feladat legyen érdekes, inspiráló és gondolkodtató, az sem az ő szabadalma. Sőt, de szép lenne, ha az iskolák zöme így működne. Ezzel sezmben sem foglaltam állást.
Szóval, maiért a mosolygást emlegettem: Szép hitvallást olvashattam Bodóczky István, mint művész és pedagógus mellett, és semmit az általa írt kritikáról. Igazi tekintélytisztelő vélemény. A tekintéllyel pótolva az érveket. Végső soron velem szemben is. Leszólva a diplomákat, lila gőz nélkül azok természetével kapcsolatban. Mintegy szigorúan elvi alapon.
Azt hiszem ez az amiért a diákok nem tudnak/mernek/képesek vitatkozni. Mert ezzel nem lehet. Érzelmeken, hitvallásokon felesleges.

"Nem kell végig ülni ahhoz, hogy az ember az ordenáré giccs képek alapján megállapítsa,  mennyire káros a Varázsecset ténykedése."
Ha valaki egy képet ordenárénak és giccsnek tart, akkor az az ő véleménye az adott műről. Volt ugyebár korszak, amikor nemiszerveket lefestettek, vagy akár le is kapartak képről, mert ordenárénak tartották. S kiváncsi lennék mennyire tartaná bárki giccsnek a gombolyagos cicát, ha Leonardo is fest ilyet, akár csak randa vázlatként is. Amúgy a Varázsecset ténykedése lehet káros, és lehet akár megtévesztő is. Hogy miért, leírtam korábban, semmi kedvem magamtól másolni. De egy pedagógiai foglalkozást netes lépek alapján, a program részletes ismerete nélkül indulatból kritizálni butaság, és előítélet. Aki ehhez elvtelenül gyúanyagot ad, az mennyire alkalmas majdan egy diákkal szemben állva bármit hitelesen képviselni. Érvekkel védve, ha kell az álláspontját, megdícsérve a diákot egy saját gondolatért akkor is, ha nem az ővét fújja, és alkalmasint meghallgatva a diák véleméynét egy festményről egy galáriában úgy, hogy mer neki más tetszeni, mint tanarának?
Azt hiszem, ha káros egy program, ha nem, az ismerettel felvértezve támadni ha támadható korrektebb, mint a kritika szerzőjének tekintélyébe vetett vakhitbe vetni horgonyt  (ld. lentebbi véleményem). Mindamellett a kritika szerzőjéről sem állítottam, hogy nem ismeri a programot részletesen. De amit leírt, az indulati közhelyektől hemzsegő valami a semmi ágán.

"A legveszélyesebb a szülő, és a pedagógus."
Igaz, nagyon igaz. Sajnos.
De amíg a szülőt a gyermek és a társadalom sem választhatja, a pedagógust a társdalom szűrhetné. Igaz, nem olyan körülmények között, amikor maradványelvű a pedagógusképzé.

"Én ki sem bírnám...."
Pedig kéne. Legalább egyszer. Hogy saját és ne tekintélytiszteleti véleméyne legyen. Szerintem.
Különben volt szerencsém végigülni egy konferenciát a neveléselméletről. Szinte fájt, hogy mennyire belterjesen ültek szekcióba a szegedisták és a debrecenisták. Egyikhez sem tartozva nagyon feltünő volt. Csak azt nem értettem, hogy a szervezők miért ehhez, az egyes tekintélyfuvallatok széljárásához igazodtak. Holott mindenki érdeke a vélemények konfrontációja lett volna.
Amiért ez eszembe jutott az az, hogy talán ők is úgy gondolták végg sem bírnák ülni a mésik "iskola" előadásait.

Azért érdekes így visszaolvasva az egész nagy részét, hogy ameddig megjelenik egy kritika a tekintély magasából, és azzal egyetértő hozzászólások születnek, addig mindenki elégedett és boldog.
De abban a pillanatban, amikor valakinek nem tetszik a kritika és nem alkalmazkodik a csapathoz, abban a pillanatban egyébként tényleg neves személyiségek is inkább kiszállnak, mintsem konfrontálódnának, érvelnének, és olyan szinten maradnak, hogy a kritikus neves ember, és a netes képek márpedig randák.
Szó nincs a kritika tárgyának megismeréséről, érvelésről, bármiről, ami ezen túlmutatna. Még a kritika írásának szerzője részéről sem.
Ha valami, akkor ez jellemzi a magyar pedagógiai közéletet, s sajnos nem csak a pedagógiait.
 
 

Félreérti amit mondunk, kedves AndyMage, itt nem kritika nélküli tekintélytisztelet, hanem értéktisztelet van. És még valami: szakmai alázat, amivel a gyerekeket védjük. Sajnálom, hogy ezt nem érti.
Most én is elolvastam a kommnenteket. És tudja, az ilyen vitákból azért hátrál ki mindig a szakma, mert egyszerűen nincs szakmai íve a vitának, nem érvek, amit Ön felsorol, csupán újabb és újabb támadások, előbb a megközelítés ellen, aztán a cikkíró ellen, most a tekintélytiszteletet a szemünkre hányva, stb.. ....hiába bizonygatja támadóan minden oldalról ennek a programnak a létjogosultságát, nem tud megggyőzni minket. Egyébként nem értem, honnan Önben ez a magabiztosság, amivel megkérdőjelez mindent. Talán, ha felfedné a nevét, mint ahogy mások (bár blogíróként én is tudom, az anonimitás mekkora erőt ad egy bizonyos rétegnek) leírná, Önnek honnan vannak ilyen tapasztalatai, gyakorló szakember e, hogy ilyen szinten kétkedik bennünk, akkor megértenénk jobban Önt.
Vitát csak ott tudunk lefuttatni, ahol a meggyőzésre lehetőség van, ahol a másik fejével is gondolkodni próbáló ember hajlandó erre. Itt én nem érzem.
 

Kedves Mindnyájuk!

Elnézést kérek, én csak egy egyszerű apuka vagyok és elolvasva az ittenieket szeretnék megosztani Önökkel pár gondolatomat, ha szabad és Önök megtisztelnek azzal, hogy elolvassák. Nem kívánok senkivel, semmilyen vitába szállni, nem vagyok tanár, és ezt a részt meghagynám a hozzáértőknek. Eddig két diplomás, egyikük peadagógus, gyermeket neveltem fel, a harmadik gyermekem most általános iskolás. Amiért írok annak az az egyszerű oka, hogy a kisfiam részt vett egy ilyen varázsecsetes festésben kicsit régebben. Ennek okán érintettek lettünk e témában. A festésénél én is jelen voltam. A dolog érdekes volt, a fiam figyelmét teljesen lekötötte. Talán először láttam rajta, hogy valóban odafigyeléssel próbál valamit csinálni. Amúgy egy teljesen átlagos kisfiú. Nem vagyok túl járatos a képzőművészetekben - a kortársban pedig pláne nem -, noha azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akiknek Czinke Ferenc tanította a középiskolában a rajz és műalkotás elemzést. Nála élmény volt minden óra és tőle tanultam meg azt, hogy soha nem a technikában, vagy a módszerben kell keresni a lényeget, hanem tudni kell megfejteni mindennek az "üzenetét". Legyen az egy mázolt olajkép, vagy egy színes papírsárkány. Nem tudom megítélni, hogy melyik a szebb, mert mindkét dolog másképp szép. Én csak az "üzenet" részét értékelem. A gyerekek nagyon nyitottak, egyáltalán nem ostobák és nem szabad azt gondolni, hogy bármilyen feladat, vagy tevékenység során olyan könnyű őket kalitkába bezárni. Ezt tapasztaltam mindhárom gyermekemnél, de most maradjunk a fiamnál és az ő varázsecsetes dolgánál.
Én semmilyen torzulást nem vettem észre addigi hétköznapjain. Ilyen jellegű tájképpel, mint amit ezen a délutánon festegetett soha többet nem próbálkozott. Viszont sokkal többet előkerültek a saját rajzeszközei és amit eddig ceruzával firkálgatott, azt most színes filccekkel csinálgatta. A "produktumaiban" azt véltem felfedezni, hogy kísérletezik a színekkel. Tehát bizonyosan hatottak rá a korábbiak. Azt is észrevettem, hogy több időt is szánt a rajzolgatásra. Csak gondolom, hogy ennek a varázsecsetes dolognak a fiam részére az volt az üzenete, hogy próbálgass, nézz szét, kísérletezz! Számomra pedig az volt az üzenet, hogy a száraz és kötelezően előírt dolgok néha nem képesek felkelteni kellően az érdeklődést egy gyermeknél, pedig érdeklődés híjján nehéz bármit is megtanítani, megszerettetni. Én egyáltalán nem ítélem kártékonynak ezt a varázsecsetet tehát. Lehet, hogy szakmai szemmel vannak benne problémák, azonban ennek megítélésére abszolút nem vagyok kompetens és nem is az én feladatom. Sajnos az intézményesített oktatás sem hibamentes, pedig a tananyagokat biztos a legkiválóbbak állítják össze. Amit én igazán kártékonynak tartok az az interneten folyó "fantáziavilágos" kalandjátékok, ahol is egy teljesen torzult érték és formavilágban lehet "élni" és szó szerint elsüllyedni. Én, mint szülő azt gondolom, hogy bármilyen olyan kezdeményezés, ami arra irányul, hogy elvonja gyermekeink figyelmét ezekről a számítógépes, agyelszívó játékoktól, azok már érdemesek a megfontolásra és a továbbgondolásra egyaránt. Bodóczky tanár úr írásáról pedig az a személyes véleményem, hogy durva módon dorongolt le valamit, amiben talán rejlenek így, vagy úgy olyan lehetőségek, melyekről az előző mondatomban már szóltam. Köszönöm, hogy elolvasták.
Munkájukhoz további nagyon sok sikert és kitartást, jó egészséget kívánok, honlapjuknak pedig azt, hogy sikerüljön megtartani alapvető célkitűzéseit: "az igazat mondd, ne csak a valódit"!

Kedves Ritok Nóra!
Pont azért írtam az ezt megelőző utolsó megjegyzést, mert visszaolvastam, hogy honnan indult, és hova jutott az írások sora.
Ha újra megnézi az első írásban szinte semmi mást nem kifogásoltam, mint a hihetetlenül közhelyes krtikát. Benne olyan nyilvánvaló féligazságokkal, ami zavart. Erre EMSoproni olvtárs válaszolt, és arra szerintem elég tényszerűen sikerült nekem is véleményemet artikulálni. Ezzel a véleményemmel nyilván lehett volna egyet érteni vagy sem. Kinek-kinek iizlése, vérméréseklete tapasztalata és érvkészlete szerint.
Itt nagyjából vége is lett volna a történetnek, ha ismét visszaolvas. Nem akartuk sem megtéríteni, sem legyőzni egymást. Ha ezen a ponton mégis megbántottam volna a számomra ismeretlen EMSoproni olvtársat, ezúton is elnézést kérek.
Az Ön ezt követő írása volt az, amitől az az érzésem támadt, hogy úgy kritizál, csatlakozik a tekintély jogán a kritikushoz, hogy nem ismeri a kritika tárgyát. Magam is végignéztem tehát jobban ezt a Varázsecsetet, és ennek fényében végképpen kezdtem nem érteni a kritikus indulatát, az önök alázatos csatlakozását. Lehet, hogy ez az írásom túl provokatívnak sikerült, de a lényeget gyorsan össze lehet még ez esetben is foglalni. Indulatból kritizálni, szűk (mert a net az) ismereti bázison, a másik oldal tüzetes megismerése nélkül szerintem elég felelőtlen dolog. Az olyan kinyilatkoztatásoktól meg pláne jó tartózkodni, ami a szépség definiciójának egyedüli ismerőjeként sejteti az írót. Itt linkeltem be egy képet, amit speciel én nem tennék ki szobám falára.
Valószínűleg Ön ezt érthette félre, de azért eléggé a személyeskedés határáig jutó beírással sikerült válaszolnia. Végképpen meggyőzve arról, hogy sokkal többet nyom önnél latba a kritikus tekintélye, mint a varázsecset megismerésének és a megismerve véleményt nyilvánításnak a vágya. Őszintén szólva ennek kevésbé örültem. Annak, hogy a végső érve az volt, hogy "ki sem bírná" végképpen nem. Azt gondolom Ön sem tekinti jó érvelésnek, hogy "Akikkel egyet értek, azok értik. Akivel meg nem, az sosem fogja." S tényleg elnézését kérem amiért most én surolom akár alulról a személyeskedési határt, de sajnos másként nem tudok Önnek válaszolni.
Különben erre az adekvát válasz a személyemet illetően az lenne, hogy aki ismer, az úgyis tudja ki vagyok, aki meg nem, az meg sosem fogja. De, ennyire nem zárkózom el. Valaha volt, jelenleg is van, egy magyar fejlesztésű internetes játék. Ott nagyjából ugyanezen nickkel fordultam elő.  Tapasztalatom szerint az ifjúság elég lelelményes ahhoz, hogy "lebuktasson".
S visszatérve, igen, voltak olyan közbeszólásaim ,emlyek konkrét beírásokra voltak válaszok. Ezeket gondolom az eredetivel együtt lehet értelmezni. S bár megbántani nem akartam senkit, ha sikerült bánom. Személyesen reményeim szerint Önnel sincs összetűzni valóm, de az előbbi kiragadások nyomán fenntartom, hogy jogosan éreztem azt, amit. 
Számomra ugyanis a szakmai alázat a mindkét fél megismerésén alapuló független (csudát független, de legalább nagyjából önálló) véleményalkotáson kell alapulnia, és nem a különböző felek oldaln felsorakoztatott diplomákon, kitüntetéseken, stb. Önből a kritika iránti szakmai alázat szerintem hiányzott, mert csak az egyik oldalt "hallgatta" meg, míg a másiktólkategórikusan elzárkózott. De ezt nem ragoznám tovább. Szerintem Ön is látja, ha ismét végigondolja az írásokat. Így egyébként hiába is keresne bárki szakmai ívet. Ezt Ön is látja.
A program létjogosultságát nem védtem minden oldalról. Az Önök egyoldalú, felületes bírálatát támadtam. Ezt a hozzáállást és ennek megalapozottságát megkérdőjeleztem, ez igaz  Akár a legjobb, akár a legrosszabb maga a Varázsecset. De tenném ezt akkor is, ha valaki az Ön programját támadná ugyanilyen elvakultan, közhelyesen, ledorongolóan és puszta indulatból (vö. drogvilág belekeverése, ad hoc hivatkozás a szépségkonzenzusra, stb.). Éppen a szakmai alázatból. Abból a fajta szakmai alázatból, mely a nyitottságot, a vitázni merést, a kérdezés bátorságát, az önálló vélemény szentségét tartja előrébb valónak. Szakmailag alázatosabb vagyok talán Platon elvei, mint a jelen iskolai gyakorlata iránt. Ez van, ezt tudom nyujtani.
Azt, hogy a szakmai tapasztalatból kinek mi jutott, nyilván változó. A legutóbbi neveléstudományi konferencián magam is láttam, hogy mennyire sarkosan különülnek el az "iskolák". A tanárokkal kapcsolatos negatív és pozitív tapasztalatból is kijutott.  Tehát nem önökben kételkedek, mint valami elvont csoportban. A tanárokban kételkedni elég lenne pusztán szülőnek lenni. Túl sok a pályára tökéletesen alkalmatlan tanár ül a katedrák  mögött. Ehhez sem kell látnoknak, és minden tudás birtokosának lenni. Azt, hogy hány vitaképtelen, a diákot nem partnernek hanem megtöltendő töknek képzelő tanár van, szintén lehet sejteni. A centrumokat leszámítva eléggé sok, sajnos.
Egyébként egyáltalán nem érzem magam annyira az egyetlen adekvát igazság letéteményesének, hogy mindent megkérdőjelezzek. S megpróbáltam megérteni azt, ami a sorok mögött van. De még arra sem voltam elég bátor, hogy pusztán valami furcsa szakmai irigységet sejtsek mögötte. S még azt is feltételezem, hogy valóban a jobbítani akarás munkált Önben és többekben (akik közül többekről különben annyira sem lehet tudni, hogy ki, mint rólam :-) De ezzel a tekintélytiszteletet sugalló, a másik oldalt megismerés nélkül, alanyi jogon elitélő stílussal rosszul akarnak jót szerintem.
A zárómondatához "Vitát csak ott tudunk lefuttatni, ahol a meggyőzésre lehetőség van, ahol a másik fejével is gondolkodni próbáló ember hajlandó erre." Azt hiszem az élhető középút is elég jó win-win megoldás lehet egy vita végén. A bármi áron való meggyőzés, vagy kiszállás a párbeszédet szünteti meg. S óhatatlanul a meggyözés szándéka helyett a legyőzés szándékát is sejtetni engedi. Ha ezt bántónak tekinti, elnézést. De nem ígérhetem, hogy csak olyan véleményt fogok bármikor is írni, mely kedvére való. A tükör olykor az esetben is mutat valamit, ha a tükör görbe kicsit :-) S elnézését kérem, amiért itt, ezen a fórumon számomra nem igazgató, nem projektgazda, nem konferencia-előadó, stb. Csak egy véleményt író netlakó. Ahogy mindannyian.
Ahogy a mível bantu írná: tékit izi. :-)

Próbálom megérteni, de nem sikerül. Bizonyára bennem van a hiba. Most, hogy kétszer is elolvastam a levelét, továbbra is csak a sértegető, bántó, ironizáló hozzászólást érzem. Próbálom a pozitívumokat keresni persze....néha fel is villant, de a következő mondata lerombolta. Valami miatt a funkciókat, címeket emlegeti, gúnyosan, amivel végképp nem értem, mit akar.
Abban a szerencsés helyzetben lehettem, hogy jópár éve Bodóczky István tanított, igaz, csak fél évig a főiskolán (akkor még az volt). Azt hiszem, sok szakembert tanított meg úgy látni, hogy azt képesek legyenek továbbadni a tanítványainknak. És abban a szerencsében lehet részem, hogy továbbra is összedolgozhatunk, mert ugyan semmi érdeke, csupán a probléma ténye miatt jön, és segíti azt az innovációt, amivel a vizuális nevelést és a hátránykompenzálást összekapcsoljuk. Ha a véleményével való azonosulás Ön szerint valamiféle elvakult, gondolkodás nélküli tekintélytisztelet, örömmel vállalom.
Én mellette teszem le a voksomat, és egyetértek a cikkben írottakkal. Ön pedig nem.  És nyilán vannak ezen az oldalon is, és a másikon is többek. Én azt remélem, az írással egyetértők vannak többen. A cikk olvasottsága rekordot döntött az oldalon. És ez jó, mert sokakat elgondolkodtathatott. Kevesebben kommentelték, mint olvasták, de biztosan van mindenkinek véleménye. Az Ön stílusa számomra kissé idegen. Úgyhogy én tényleg befejezném. Tegyük a dolgunkat, saját meglátásunk szerint. Én mindesetre a gyermekközpontú viuális nevelést folytatom. Úgy, ahogy azt Bódoczkytól megtanultam.

Nem tudom mire gondol,amikor gunyos cimemlegetésről ír. De talán sosem fogom megtudni. Ahogy talán azt sem, hogy mely betücsoportok bizonyultak sértőnek és bántónak.
Azt azonban tényleg érzem, hogy nagyon elbeszélünk egymás mellett.
Már csak azért is, mert Önnel ellentétben nem ismerem a kritika íróját személyesen. Így aligha fogom személyes beszélgetésben rövidre zárni, és nem fogom tudni, hogy miket gondolhat egy olyan félmondat mögött, ami leírva esetleg többet árt mint használ. Viszont olvasnom csak azt sikerül.
Reményeim szerint egy méltatlan, méltatlan mert egyoldalú, kritika kritkájából azért nem olvasta ki, hogy ellenzem a művészetközeli pedagógiát, és a vizuális nevelést általában (igen ez ironikus volt, bocs).
Gyanítom, hogy pont a kommentek is hozzájárultak a rekorolvasottsághoz. S mielőtt félreértené, örülök ennek. Tényleg és szívből örülök. Nem hiuságból, hogy no, ennyien olvastak. Hanem azért, mert talán tényleg többen elgondolkodnak. Művészeti nevelésen, véleményeken, érveken,. Ez pedig jó, nagyon jó szerintem. Ebből a szempontból nem különösebben érdekel a szurkoló és ellentábor nagysága. Ebben tehát maximálisan egyet értünk "És ez jó, mert sokakat elgondolkodtathatott. Kevesebben kommentelték, mint olvasták, de biztosan van mindenkinek véleménye." A magam részéről hozzátéve, hogy az utolsó szavakat szeretném minden erőmmel remélni.
Azt persze sajnálom, hogy túl merev falak közt szaladtunk a sorokon keresztül, de igaza van abban, hogy mindannyiunknak megvan a maga tennivalója, és eközben az árnyékunkat ugysem fogjuk átugrani.
Így azt hiszem nincs más hátra, mint az, hogy sok kitartást, és szerencsét kívánjak a holnapokhoz.

Kedves AndyMage, akkor nyugvópontra jutottunk. Amennyire lehetett.
Azt azért az internetes oldalakon rendszeresen publikálóként, kommentelőként, és persze a blogíróként is tudom, hogy nem a kommentek tesznek olvasottá egy témát, hanem a felvetés, a cikk. És itt is a cikk volt a lényeg....egy komment sosem ütősebb, mert az csak kapcsolódik valamihez, amit már kitalált más. Az most mindegy, hogy a komment azt erősíti, vagy ezzel szembe helyezkedik. Ha a hozzászólások érdekfeszítőbbek lennének, sokkal többen írtak volna rá, főleg anonim módon. Mert úgy azért könnyebb. Aki kommnetben erősnek éri magát, az meg előbb utóbb blogot nyit...(vagy publikálni kezd a szakterületén) és felvetheti a saját témáit. Az internet hihetelenül kinyitotta ezeket a lehetőségeket. Aztán, a blog olvasottsága jelzi, hányan érdelkődnek, szimpatizálnak, vagy vitatkoznak az illetővel.
Én is minden jót kívánok Önnek.
Nóri

Interneten publikálóként tudom, hogy sokszor a hozzászólások közvetve, de olvasottabbá teszik az alapcikket is. Mert a kommentelő ismerősei, akik még nicknéven is ismerik esetleg, jönnek, ajánlják. Nekem speciel a cikket ajánlotta ugyan egy régi ismerős :-) Csak, hogy ellent mondjak önmagamnak :-)
Az is igaz, ezzel párhuzamosan, amit ír. Aki a kommentekben kifejti a véleményét, és erre tartós indíttatást érez, előbb-utóbb blogot nyit, vagy más formáját is választja a közlésnek.
Nálam a kettő nem zárja ki egymást :-) Bár nem igazán gyúrtam a blog olvasottságára, inkább csak kiírtam magamból oda pár dolgot.
De itt és most, ez egy teljesen más vágány lenne már.
Remélem egyszer még találkozunk. Akár itt (vagy más forumon), akár a való világban.
Nagyon szép hétvégét kívánok a napsütésben.
Endre

papírsárkány képe

Nem értett félre, aki azt gondolja, elsősorban Bodóczky Istvánra koncentráltam hozzászólásomban. Néhány hozzászólásból ugyanis az volt érezhető, hogy úgy nyilvánulnak meg vele kapcsolatban (és nem a tárggyal kapcsolatban), hogy a kontextust és az ő munkásságát, pedagógiai és művészi tevékenységét ismerik. Mindezt nem tekintélytiszteletből hanem személyes tapasztalatból írtam. Valóban tisztelem nagyon Bodóczky Istvánt, remélem, ez ki is derült, ennek azonban ahhoz van köze, hogy személyesen olyan tapasztalataim voltak-vannak vele, amik tiszteletet ébresztenek bennem felé. Senki nem várja el tőlem és nem is fizet érte. 
A prezentációk is tudnak és szoktak is néha kínosak lenni vizuálisan, de azt gondolom, nincs okom feltételezni, hogy az erre hivatkozó ilyet készítene. Viszont nem tesz művészetet értővé, a vizualitásnak egy másik területe. Mint az algebra és a geometria... van kapcsolat közte, de nem azonos.  
Valahogy mind a pedagógia mind a művészet olyan, amihez mindenki azt gondolja, hogy ért hozzá, pedig.... Mindkét terület saját professzió, gazdagságát törvényszerűségeit és árnyalatait elmélyült munkával lehet megismerni. Én a művészetet a gasztronómiához vagy a borászathoz szoktam hasonlítani, ahol bizonyos ízeket csak az ínyencek éreznek meg, mivel fokozatosan kialakított érzékenység és sok tapasztalat kell hozzá, egyfajta kultúra ez. A hasonlatnál maradva a Varázsecset olyan, mint egy túlcukrozott sütemény vagy a kannás bor.
A szatyor/zsák diploma viszont úgy tűnik a jólneveltséget sem biztosítja, kínos sárkánykának becézgetni valakit, akit nem is ismer az illető.

Nem tudom mennyi az internetes fórum tapasztalata, de vagy nagyon kevés, vagy  jól emulálja azt, hogy kevés.
Amiért ezt gondolom:
- amikor a vita tárgyától elrugaszkodva egész másra tereli a szót, az offtopik. Ezt a netes forumokon illetlenség;
- nem ártott volna elolvasni azt, amire válaszolt, mert annak elmulasztása is illetlenség: Az egyetlen pont ugyanis ahol a kritikus műve idézésre került, az világosan az volt, hogy semmi olyan társadalmi konszenzus nincs amitől az adekvátan szép, míg a kritikus személyét senki nem bántotta;
- most utánlövésként megismétli a korábbiak egy részét, márpedig az olvasó memóriájának lebecsülése szintén illetlenség;
- pejoratív gúnnyal emlegette a különben csak fél szóval emlegetett diplomákat (amik ebben a körben különben nem kuriozumok), ami a másik eredményeinek lebecsülése. Ez nem illetlenség, hanem bunkóság. Főleg mert lövése nincs sem a diplomák valós számáról, sem azok jellegéről.  Mert nem mindenki "törzsanyagból" mások által írt diplomát vesz az ecserin.
Főleg ez utóbbiért kapta a "sárkánykát". Hogy észrevegye, sértegetni másokat nem jó. Furcsa módon ezt a megszólítást rögtön észrevette. Vigasztalja a tudat, hogy hasonlóan offtopik írásért egy kicsit szabadabb fórumon ennél sokkal komolyabb reakciót is kapott volna.
Az pedig, hogy személyében tiszteli-e a kritika íróját vagy sem, hogy őszinte legyek nem érdekel különösebben. Mexoktam, hogy azt tiszteljem, akit ismerek vagy akinek a munkásságát ismerem annyira, hogy azért tiszteljem. Ha az élet úgy hozza, hogy Bodóczky István-t és/vagy munkásságát megismerem annyira, akkor majd tisztelem. Ígérem: úgy lesz, sehogy máshogy. Alanyi jogon egy valamit szoktam tisztelni lehetőség szerint. A Homo sapiens egyes példányaiban az EMBERT, míg okot nem adnak az ellenkezőjére.
De Önnek is további szép hétvégét és eredményes forumozgatást kívánok.

"Ha valaki egy képet ordenárénak és giccsnek tart, akkor az az ő véleménye az adott műről."
 
Ez nem egészen így van. A giccs meghatározása valóban nem egyszerű feladat, de semmiképp sem a művészet meghatározásán belül kell keresni, mint Ön teszi. Ugyanolyan tévedés, mint azt hinni, hogy művészetet lehet tanítani az olyan "olcsó" hatáskeltő, ál képekkel, mint azt Önök teszik. A művészettanításnak pont a szellemisége a fontos, ami az Önök módszeréből hiányzik. A művészet megszerettetése helyett a rosszízű populista, értéknélküli tömegkultúrát terjesztik, amiből sajnos így is túlkínálat van.

"Ha valaki egy képet ordenárénak és giccsnek tart, akkor az az ő véleménye az adott műről."
"Ez nem egészen így van. "
Azért azt hiszem igen. Ha valaki kiteszi kedvenc macskájának a képét a falra gombolyaggal, akkor az számára nem gics, hanem egy aranyos kiscica. Csak, hogy a klasszikus gics-mintát vegyem. Ez, ugyanakkor a szomszédja számára lehet cukros gics természetesen. Egyébként nem a művészeten belül, hanem az emebri hozzálláson belül kerestem a fogalmat. Mert maga a művészet is csak egyfajta emberi hozzáállás. Hiszen ugyanaz a mű lehet az egyik embernek mázolmány, ami a másik számára gondolatébresztő.
"Ugyanolyan tévedés, mint azt hinni, hogy művészetet lehet tanítani az olyan "olcsó" hatáskeltő, ál képekkel, mint azt Önök teszik."
Bocs, de ez félrement. Nem tanítok művészetet, és sehol sem állítottam. Arra viszont céloztam azt hiszem, hogy az emberiség javát azt szolgálja, ha nem állok neki festeni :-)
" értéknélküli tömegkultúrát terjesztik, amiből sajnos így is túlkínálat van."
Hogy mit terjesztek az egy dolog. Festményt, a sajátomat biztosan nem :-) ld. fenntebb. Hogy mi az érték az egy más dolog. Ráadásul történelmileg sem stabil . A tömegkultúra nem okvetlenül értéktelen. Az a görög kultúra, amit a maga pederasztiájával és szexrabszolgaságával ma akár a köznevelési koncepcióalapnak tartanak (szerintem hibásan), az mára érték sokaknak. Nyilván nem az előbbiek, hanem inkább Platon miatt. A falusi ágy fölött függő krisztuskép az adott lakóknak érték, és néha jobb festmény, mint a zsürizett remekművek a huszadszor megfestett lovas utánérzésekkel.

Szóval, ha valamit terjesztek, az inkább a tárgyszerű, megismerésen alapuló kritika iránti igény. Például. S annak a szabadságnak az igénye, ami lehetővé teszi, hogy magam válasszam ki, hogy nekem mi a szép és a csúnya. Senki ne akarja lenyomni a torkomon holmi tantervekre és társadami konszenzusokra hivatkozva. Mely utónbbi e tárgyban humbug abban az értelemben, ha valaki mint adekvát és történelmileg állandó valamit akarja feltüntetni.  Például.
 

Azt hittem, hogy Ön áll a Varázsecset nevű szélhámosság mögött.
Bár a hozzászólása alapján így is taszító e kép, de  ha nem ön a Varázsecset, akkor az viszonylag enyhíti az Önről kialakított borzalmas képet.
Részemről befejeztem, hiszen a világon semmiben sem értünk egyet, így értelme sincs a disputának.

Gondolom nem lenne stílszerű arra hivatkoznom, hogy legalább kétszer leírtam, hogy közöm se a nevezett céghez :-)
No problem, nem kötelező elhinni. Elvégre egy borzalmas alak írta, akivel esténként a gyerekeket és a kritikusokat riogatják :-)
Viszont ugy, hogy láthatóan nem olvasta el amit írtam, csak kialakított rólam egy borzalmas képet, tényleg nincs sok értelme a disputának. Főleg, ha a kritikust is úgy védi, hogy azt sem olvasta el :-)
De ettől egyikünk sem megy a Dunának. Így további kellemes, "figyelmes" forumozgatást :-)
Ja igen, ez gunyoros volt. Szándékosan. Lehet duzzogni, hogy milyen szörnyű emberevő, ironikus és gunyos alak vagyok :-)
Azért Nóra hozzáállása ezerszer szimpatikusabb volt. Ezernyi dologban nem értünk egyet, és ezernyiben talán igen. De legalább arra válaszolt zömében amire írtam, vagy amiről a dolog szólt.
Azért persze ne kövezzék meg, mert szóba állt egy ilyen rémes alakkal, aki mert nem egyet érteni :-)

Világos számomra a "tetszik nem tetszik kérdése", nem is vitatom senki ízlését. De itt a nevelés által közvetített értékekről van szó.
Úgy látom ezen a területen rengeteg a "szakértő, pedig az, hogy mindenkinek van szeme, az nem azt jelenti, hogy lát is vele.
A "szakértők" közül sokan meglepődnének, ha egy orvos azt tanácsolná a szülőnek, hogy etesse gyermekét nap mint nap hamburgerrel, kólával és sült krumlival, mert azt szereti a gyerek.
Rögtön felmerülne a kérdés nem egy sarlatánról van szó?
Itt jegyzem meg: nem azt állítom, hogy soha nem szabad hamburgert enni, és azt is elfogadom, ha valaki a hamburgert tartja a gasztronómia csúcsának...
De egy felelőségteljes rajzpedagógus nem tapsikolhat egy ilyen dilettáns kezdeményezést támogatva.
 
Attól még, hogy valamiért fizetni kell, nem biztos, hogy értékes, s a művészetek terén sem lehet megkerülni a kemény munkát, ha valódi eredményt akarunk elérni.
Lehet, hogy a gyermek kedvet kap a rajzoláshoz egy ilyen "akció" után, de mi van, ha eztán mindig csak silány képek másolásával tölti az idejét (mindig hamburgert akar enni), mert azt mondtuk neki, az a jó?
Nem szabad hinni az egy hétvége alatt rajzolni megtanító tanfolyamoknak sem. Ugyan itt ügyesen felhívják a figyelmet olyan trükkökre, amikkel gyors fejlődés tapasztalható már egy két rajz után is, de egy jó rajztanárnak ugyanezek a technikák  a tarsolyukban vannak, és egy sima rajzórán elsajátíthatóak.
 

A hihetetlen utánlövéssorozat dacára igyekszem összefoglalni:
1. Megjelent egy kritika;
2. A kritika számos indulati elemet tartalmaz és kevés tényt;
3. Tényszerűsége nem a program tevőleges ismeretén, hanem a honlapról kiszemezgetett adatokon alapszik;
4. A fenntieken túl több közhelyes megállapítást tartalmaz, ami egyszerűen mókás (szépség és konszenzus körei)
5. A kritika mellé kiállók még ennyi tényszerű ismeretet sem sorakoztattak fel (tekintély, szakmai mult, a kritikus személyes barátsága stb.), és szintén a honlap kiragadásaira támaszkodtak.
Nagyjából ennyi..
Amit például elvártam volna:
- Önálló vélemények akár a kritika mellett,akár ellene, Ha pedig ellene csak hallomás szól, akkor nem terelő műveletekkel való érvelés (a személyemtől a kritikus személyéig, melyeknek köze sem ahhoz, hogy a varázsecset egyébként mit tesz, vagy nem tesz)
- Bárki írhat pedagógiai programot arra nézve, hogy ő miként csinálná. Lelke rajta. A Varázsecset pedagógiai munkájának ismeretében azt is atomjaira lehet szedni. De az ismeretében, és nem az indulatos hallomásokra alapozva.
Az ismereten alapuló tényszerű vélemény, és a kritika nem közhelyes indulatiságban foggantatása médiaszinten a közlési etika része. Szerintem. Tapasztalatból tudom, hogy ez olykor nehéz, de legalább törekedni jó rá azt hiszem. 
Azt, hogy személy szerint ki milyen pedagógiai programot állít össze, az továbbra is lehet tehát szakértés tárgya, de bárki joggal kérné ki magának, ha bárkiére a netes képek alapján azt mondanám, hogy a képek randák, tehát a programja hibás.
S ismerve például az akadémiai és pedagógusvilágot, tudom, hogy egy hiperhierarchikus, sok pontján kontraszelektált rendszerben sokszor nehéz elszakadni a személyes ismeretségeken, véd és daccszövetségeken, szakmai tekintélyeken és sokszor mondvacsinált véleményeken alapuló kis világoktól.
De ez már egy nagyon más szál. Ha van kedve vitatkozhatunk akár erről is.

Elhangzott, hogy nem kellene anélkül ítéletet alkotni valamiről, hogy az illető ne próbálta volna ki. Azt gondolom, hogy számtalan olyan dolog van, amiről konkrét, személyes tapasztalat híján is tudunk, sőt szükséges is, véleményt mondani. Hogy aktuális példát hozzak: ne véleményezze senki a Nat-ot? Hiszen nem láttuk még használat közben. Tehát mindenféle ítélet nélkül menjen, csinálják? Erre ellenvetés lehet, hogy ott van egy elemezhető dokumentum, de én azt gondolom, hogy ilyennel jelen esetben is rendelkezünk: a Varázsecset honlapja. Ne ítélkezzünk honlapok alapján? Hiszen ez a funkciójuk. Azért léteznek, hogy az emberek képet alkothassanak egy cégről, egy csoportról egy termékről, bármiről. Információkat nyújt, bemutat, itt például azzal a céllal, hogy megrendelőket szerezzen. Nincs más lehetőségünk, ez alapján kell ítéletet alkotnunk, legyünk hozzáértők, érdeklődők, szülők. És ez alapján bizony megalapozott véleményt lehet írni. És ennek az sem mond ellent, hogy esetleg nem jó a honlap, nem mutat teljes képet, esetleg torzít, stb., mert az egész egyszerűen a készítők hibája. Nem kötelező weboldalt készíteni így azt kell feltételeznem, hogy ők úgy gondolják mindez megfelelő képet mutat róluk.

Akkor csak röviden, és egyértelműen (nehogy sokat lőjek után ) : a program a rossz, ezért randák a képek. Pont.
 
Többféle eszköz van a valóság ábrázolásának elsajátítására. Az egyik legfontosabb, a megfigyelés, és a természet utáni tanulmányok. (Bármilyen konzervatívan hangzik,  megkerülhetetlen.)
A másolás, mint a tanulási folymat egy másik technikája, megfelelő lehetne még gyerekek vizuális készségeinek fejlesztésére, de egyáltalán nem mindegy , mit másol az a gyerek.
Mindenki, aki kicsit is konyít a vizualitáshoz, tudja, hogy még egy fotó sem adja tökéletesen vissza a valóságot (nem ugyanazt a térélményt biztosítja, mint a valóság megfigyelése), így mikor a fiatalok fotókról készítenek rajzokat, gyakran torz, térileg nagyon problémás alkotások születnek.
Olyan tájképeket, ahol arányos fák vannak, amelyek karakteresek (esetleg hasonlítanak is egy valódi fára) és nem sematikus McDonalds madarak repkednek az égen, a teret, a perspektívát, a valódi fényviszonyokat is érzékelteti az alkotó, már azt modanám, érdemes esetleg másolni. De nem huszadrangúnak sem mondható, dilettáns mázolmányokat, melyeknél valóban csak azt tanulja meg a gyermek: "ilyet én is tudok".
Jó pénzért elhitetik a gyerekkel és a szülővel is, hogy tehetséges a gyerek, pedig csak egy rossz beidegződést  sajátít el, és legközelebb, amikor lehetősége lenne egy táj (vagy egy csendélet) megfigyelésére, képtelen lesz elrugaszkodni egy begyakorolt sémától, és elvesszíti a valódi alkotás lehetőségét. "Csak "ennyit veszíthetünk egy ilyen dilettáns programon.
 

ami sz*r, az sz*r, és ez már messziről bűzlik!
csak azt nem értem, hogy egy ilyen primitív program (varázsecset) mellett kardoskodó kommentelők (pl andymage), honnan veszik a bátorságot, hogy olyasmiről osszák az észt, amihez egyáltalán nem is értenek?!
persze az e=mc2 -t nehezebb támadni...
de legyen a büntetésed, hogy napi több órát tölts el itt, vitatkozva, a gyerekeiteknek meg hozzád hasonló tanárokat kívánok!
 

Nem értek a témához, de volna egy észrevételem. Ha elfogadjuk, hogy a program nem jó, akkor is marad egy kérdés. Miért van rá a szülők és gyerekek részéről igény? Lehet, hogy azért, mert a magyar gyerekek jelentős része nem jut, nem jutott színvonalas, érdemi, kifejező vizuális neveléshez. (Magamat is beleértve.) Ha így van, akkor önmagában nem elégséges egy adott programmal szembeni fellépés, az alapproblémát nem oldja meg.
 
Pihelevics Attila

"ami sz*r, az sz*r, és ez már messziről bűzlik!"
Így van ez a tárgyszerűtlen, in dulati és közhelyes kritikákkal is :-) Ez van.
Ezt meg mókás volt olvasni: "csak azt nem értem, hogy egy ilyen primitív program (varázsecset) mellett kardoskodó kommentelők (pl andymage), honnan veszik a bátorságot, hogy olyasmiről osszák az észt, amihez egyáltalán nem is értenek?!"
De tényleg. Hol is kardoskodtam a Varázsecset mellett? Pusztán a honlapjkról idéztem annyit, sőt többet is, mint a kritikus. Nehogy már ne legyen jogom elolvasni egy honlapot. S ehhez még külön bátorság is kelljen. Nopláne nem egyetérteni a kritikussal. Brrrrr.... micsoda galádság. S minő arcátlan bátorság.
BTW, minek kapcsán is osztotttam az észt? Azért, hogy elvárható lenne a tárgyszerű kritika? Szerintem elvárható lenne. Én elvárnám. Sőt, a diákoktól is elvárnám. Inkább, mint a befkevést kritikátlanul a tanári izlés Prokrusztész-ágyába. Egyébként a művészetekhez valóban a tetszik/nem tetszik szintjén "értek". De ezt azt hiszem nem is titkoltam. reread rulez :-) Az pedig, hogy valaki eldöntse egy kritikáról, hogy közhelyes vagy sem, szintén nem kell nagy művészet.
Ahogy elnézem nem is ezzel volt baj a reakciók alapján, hanem tényleg azzal, hogy egy TEKINTÉLY mondott, írt valamit, és egy kis piszok merte megkritizálni a kritikát :-)
A' élet nehé' :-)

"Elhangzott, hogy nem kellene anélkül ítéletet alkotni valamiről, hogy az illető ne próbálta volna ki."
Rémlk, hogy inkább azt írtam, hogy ne honlapon megjelent képek alapján mondjon bárki közhelyes, indulati, stb. véleményt. Ilyeneket írtam például "MIért is akarjuk az egyik pontot kiemelni, és elitélni, majd azt mondani, hogy a másik lényegtelen. Szerintem egy ilyen programot vagy egészében érdemes kezelni vagy sehogy." Fenntartom.
A reakciókban sehol nem olvastam azt, hogy "réstvettem, nem tetszett, azért, mert..."
De még azt a lájtosabb megoldást sem, hogy "elkértem a pedagógiai programot, és ime, atomjaira szedve azért hülyeség, mert"
Ezek helyett támadtak személy szerint engem, illetve különösebben szóba sem hozott végzettségem (megjegyzem elég bunkó módon a megszólításokra oly széplelkűtől);
Elolvashattam, hogy alighanem pocsék az izlésem, és senki sem pallérozta a nemzeti esztergapadon (ennek se sok köze van a tárgyhoz)
Elolvashattam, hogy Bodoczky István remek ember (nem a tárgyhoz tartozik, és senki sem vitatta);
Elolvashattam, hogy Bodoczky István remek művész (nem a tárgyhoz tartozik, és senki sem vitatta, csak kiemeltem egy képét, hogy nekem nem tetszik, és pont az ő szépségdefiniciói sem huzhatók rá, mivel a társadalmi konszenzus az nem értékmérő a szó abszolút értelmében);
Elolvashattam, (s szomorúan olvastam pont attól, akit egyéb okokból nagyon nagyra becsülök), hogy mert Bodoczky István megírta a tutit, őt nem is érdeklik a részletek (szintén nem a tárgyhoz tartozik, legfeljebb áttételesen);
S végül olvashattam arról, hogy a varázsecset azért rossz, mert anyagilag, és akár teljesítményilag is átveri a szülőket. (ez valóban nyilvánvalóan hiba. Erre nézve magam azt írtam: "Ami biztosan nevelési és pedagógiai hiba az az iskolában való intézményesülése a programnak. Nem értékileg vagy szépségileg, hanem anyagilag. Mert megkülönözteti azt a gyereket a többitől, akinek a szüleje megengedheti magának." Tehát ebben meg nincs vitám senkivel.
Összességében: Sehol sem írtam, hogy a Varázsecset remek program, amit másolni kéne. Ergo, lehet a létező világok legrosszabbja. (Lehet keresgélni a beírásaimban azokat a nem kiragadott félmonadtokat, ahol ennek az ellenkezőjét írtam). Viszont ez mit sem von le abból, hogy a kritikájának és túl kellene mutatni, a "ronda, mert nekem nemtetszik, és lássátok: most Bodoczky is megmontta a tutkót"  szinvonalon. Mert ez nem a Varázsecsethez méltatlan, hanem a pedagógiához. Szeretném nem hinni, hogy a megszólaló tanarak a saját osztályaikban nem így kérdezik meg bárkitől a véleményét: "egyet értesz velem-- jeles; nem értesz egyet -- buktál).
De mert nem hiszem, hogy nekem kéne magyarázkodnom azért, hogy miért tekintem a tárgyszerűséget előbbre valónak, mint az indulatokat. S ugyanazt nem akarnám még husszor leírni. A tisztelt grémiumra hagyom a saját levükben rotyogást egy kicsit.
Nóra eccer azt kérdezte (ugy nagyjából, ha jól értettem), honnan a negatív véleményfelhang az iskolákról, tanárokról. Nagyjából a fenntiek miatt.

Kedves Attila!

Nagyon erős túlzás, amit írt, miszerint a magyar gyerekek nem kapnak megfelelő vizuális nevelést. Nem indokolta, mire alapozza ezt.
Az általános iskolákban ugyan kevés az a heti 1 rajzóra, de szinte mindenhol vannak rajzszakkörök, és minden városban van alapfokú művészeti oktatás, ahol állami támogatással, heti 2X2 órában plusz ismeretekkel gazdagodhatnak az érdeklődő diákok.
Ezen kívül a legtehetségesebb diákok művészeti szakközépiskolákba nyerhetnek felvételt.
Itt csak azokat a lehetőségeket említem, amik államilag finanszírozottak, nem említem a minden városban fellelhető rajziskolák, szakkörök, alkotókörök széles palettáját.
Én gyakorló rajztanárként azt tapasztalom, hogy minden évben összejön egy kisebb csoport (2X 20 fő), akikkel csodákat lehet művelni, de összességében kevés érdeklődő fiatal van, aki tartós munkával szeretne eredményeket elérni a képzőművészet területén.
Ezért van ekkora sikere egy ilyen „két óra alatt megtanulhatsz olajjal festeni” programnak.
Ma szívesen bedőlünk az olyan típusú szemfényvesztéseknek, ahol érdemi befektetés nélkül ígérnek eredményt („egy hétvége alatt úgy fogyhatsz le, az általunk kínált csodaszerrel, miközben annyit eszel, amennyit akarsz…”), és azt is tapasztalom, hogy amiért drága pénzt kell fizetni, az mindig értékesebbnek tűnik.
Semmi baj nem lenne a Varázsecsettel, ha a szülők választanák ki ezt a programot saját igénye szerint, például az Internetről, vagy valamiféle hirdetés alapján.
A legnagyobb hibának az iskolaigazgatók hozzáállását tartom, akik beengednek az iskolákba egy ilyen vállalkozást. Ugyanis a szülő ebben a helyzetben már úgy gondolja ez a program csak jó lehet, ha már az iskola áldását adta rá. A gyerekeket meg könnyű belelkesíteni egy kis beetetéssel (közös rajzolás 15 percig).
A szülőket anyagilag leszedi egy ilyen ügyes vállalkozás, de az eredmény szakmailag messze az ár alatt marad, hogy miért, azt már korábban kifejtettem.

 
 
Tisztelt Uram!
Az, hogy kinek mi tetszik, tökéletesen szubjektív dolog. Megnéztem az Ön műveit. Nekem az Ön művei nem nyújtanak vizuális szépséget.
Mindenkinek joga van eldönteni, hogy részt vesz-e egy ilyen festő programon, avagy nem vesz részt. Az én gyerekem ott volt, élvezte, a mai napig kiemelkedően rajzol, sorban nyeri meg a rajzversenyeket. Nem „rontotta” meg a vizuális érzékelését a Varázsecset. Hanem felnyitott a szemét. Uram, azt kell  hogy mondjam: Ön irigy. Mert ez is „csak” egy szakma, amit meg lehet tanulni. Meg lehet tanulni a  különböző technikákat, meg lehet tanulni vízfelszínt festeni, meg lehet tanulni rajzolni, és a többi. Valóban szükséges hozzá jó szem, érzékelés, de ez nagyrészt a fejben dől el, amit fejleszteni lehet. Akinek pedig tehetsége is van hozzá, nos, az az ember valóban szerencsés. Aki jól lát, jól rajzol.
Ön pedig ezt félti, hogy közkinccsé teszi valaki, a féltve őrzött titkokat. Hogy „egyszerű halandók” rájönnek arra, hogy ez bizony, megtanulható. Akkor, pedig ha más is megtanulja, hova lesz a művészek nagysága? Ki fogja őket magasztalni?
Ön ezt írja a Varázsecset képeiről: „Azok ugyanis (a weboldal képgalériájából ítélve) durva, szentimentális közhelyek, amelyeknek súlyos tudatmódosító hatása van” Ön ezt így gondolja. Mások pedig nem. Durva szentimentális közhelyek? Nekem pedig durvák, elnagyoltak, és félelemkeltőek az Ön képei. Hát ennyire mások vagyunk mi emberek. Ami Önnek nem tetszik, egy másiknak igen. Azt hiszem ezt az, amit Önnek is el kellene fogadnia.
 

Igen tisztelt Cikkíró és eddigi hozzászólók!
Azt hiszem, hogy egy ilyen portálon nem csak a vizuális kultúráról lehetne cikkezni, hanem a fórumázási kultúráról is. Szomorúnak ratom, hogy egy ilyen portálon sem vagyunkképsek az illendőség kereteit megtartani.
A cikkíró festőművész figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a "kártékony" szó igen erős kifejezés, ezért illik a súlyához mérten indokolni is. Ami pedig a témát illeti kicsit távolabb lépnék, és nem a konkrét "Varászecset" programot említeném pusztán, hanem a művészek és a jobb agyféltekés rajzolás módszer között feszülő hatalmas ellenállásra hívnám fel a figyelmet, mert szerinem ilyesmi húzódik itt is a mélyben.
Először megpróbálok tényeket megállapítani és utána ezekből következtetéseket levonni.
Tények:
1. Az iskolai rajzórák nem mutatnak föl átütő sikert a rajztanításban. A tehetséges gyerekekekt jó esetben felismerik a kollégák, de a többi gyerek számára egy idő után megfogalmazódik "az én nem tudok rajzolni" ondat, és ennek megfelelően a rajzolást abba is hagyja.
2. Az iskolai rajztanítás legalább annyira tanárfüggő, mint minden más tantárgy oktatása: azaz vannak jobb tanárok és kevésbé jók. Bár bátorkodom kijelenteni, hogy itt is megmutatkozik a nagy számok törvénye, ami szerint ugye nagyobb merítésből több a jobb. Rajztanár pedig nincs sok.
3. Minden rajztanár tegye a szívére a kezét, és emlékezzen vissza rá, hogy a felsőoktatásban hogyan szerettették meg vele a szakmát, illetve hogyan nem. Vajon milyen nyomot hagytak korunk rajztanáraiban a futószalagon gyártandó képek, az indoklás nélkül áthúzott vagy rossznak minősített képekhez fűződő pedagógiai munka?
Talán ennyi elég is kiindulásnak. Én magam is tanár vagyok, és jól emlékszem mind az általános iskolai mind a középiskolai rajzoktatásra. És arra is, ahogy ez a vizuális kultúrámat fejleszteni lett volna hivatott, ámde mégsem tette. Vajon miért???
A fő kérdés pedig az, hogy VAJON MIÉRT KELL NAP, MINT NAP SZEMBESÜLNIÜK A GYEREKEKNEK AZZAL, HOGY NEM TUDNAK RAJZOLNI, MIKOR EGY 4 NAPOS TANFOLYAMON EGY BRILLIÁNS MÓDSZERREL MEGTANULHAT SZINTE BÁRKI GYÖNYÖRŰEN RAJZOLNI???????????
Tapasztalatból beszélek, mert én elvégeztem egy ilyen tanfolyamot, és össze sem lehet hasonlítani az eredményét azzal, amire a rajztanáraim voltak képesek jó néhány év alatt.
Ebből azt a következtetést bátorkodom levonni, hogy bizony vannak olyan modern módszerek, amelyek képesek átütő sikert hozni az egyén rajzolni tudásának és ezzel összefüggésben a vizuális kultúrájának a fejlesztésében.
A következő terület pedig a siker és a sikerélmény pedagógia szerepe lenne, amit ugyancsak jelen vita kulcskérédésének látok. Vajon melyik módszer a szülők és diákok számára a vonzóbb? Az, ahol azzal szembesülök, hogy mire nem vagyok képes, pedig vannak, akik igen, vagy az a módszer, ami az én kereteimet tágítja, és olyan képességet varázsol elő belőlem ecsettel vagy ceruzával, amiről én magam sem tudtam???
És az utolsó kérdésem pedig az lenne, hogy ha képesek vagyunk mindezt tanári, szülői, oktatói és felhasználói szemszögből megvizsgálni és értékelni, akkor vajon levonhatjuk-e azt a következtetést mindebből, hogy kártékony egy módszer, ami a sikerre alapoz, ráadásul látványos fejlődést tud felmutatni? És ha igen, akkor vajon azt, amiről a szülők beszámolnak, hogy a gyerek azóta a sikerélmény miatt töbet rajzol, azaz hasznosan tölti el a szabadidejét, vajon kártékonynak nevezhetjük? 
A fő kérdés azonban az, amiről a cikk írója egyébként mélyen hallgat, hogy a gyerekek sokkal színvonalasabb alkotásai mögött vajon mi húzódik? Egy ilyen modern módszerrel előhívott másféle alkotásmód, ami képessé teszi őket arra, hogy szebben rajzoljanak? Mégpedig maradandóan? Ha pedig erre IGEN a válasz, akkor a cikkírónek nincs igaza, hiszen egy elsajátított készség alkalmassá tesz bennünket arra, hogy lerajzoljuk, amit látunk. A kialakuló stílusunk pedig alkalmassá tesz bennünket arra, hogy eldöntsük, mi nekünk a szép, és ennek mentén alkossunk.
A csattanó pedig: mi, a jobb agyféltekés rajzolás módszerét elsajátítók egyáltalán nem gondoljuk, hogy művészek lennénk, annak ellenére sem, hogy néha úgy néznek ránk, és tehetségesnek gondolnak. De jó érzés szépen rajzolni, jó érzés minél többet ezzel foglalkozni. Aki nem ért ezzel egyet, ám tegye, szíve joga. Mint ahogy a szülőé és az iskoláé is, hogy akar-e ebben a gyerekeknek segíteni avagy sem. Az ÉLMÉNY ugyanis egy remek tanítómester, amit egy jó tanár használ. A gyerekeknek más az izgalomkeresési vágyuk, mint anno a miénk volt. Ezzel pedig akár tetszik, akár nem, lépést kell tartani. a rajztanítás dolga pedig nem a kudarccal, a nem képességgel való szembesítés onnantól fogva, hogy tudjuk: MINDENKI TUD RAJZOLNI. Tessék megtanítani minden gyereket, mert joguk van hozzá! Tessék beemelni a módszert a rajzoktatásba, hogy ne vállalkozók vihessék el a módszert, hanem MINDENKI hozzájuthasson, és megkaphassa!
 
 

Az en fiam most 11 eves.2008-ban vagy 2009-ben keszitett harom kepet az iskolajaban november tajekan. Megtevesztes? Lehuzas anyagilag? Ki szerint? A nagymamajanak gyonyoru karacsonyi es mer karacsonyra esik szuletesnapi ajandek amit a gyerek SAJAT MAGA KESZITETT .Es nekem is a legszebb amit Magyarorszagon es itt Hollandiaban is jol lathato helyen tartok immar bekeretezve es buszken meselem mindenkinek hogy az en kicsi fiam festette.Ugy velem nem volt lehuzas kifizetnem darabjaert 1200-1400 forintot nememlekszem pontosan mert ez annyira nem szamit.Ha evvel a gyermekem is hasznosan toltotte az idejet es masoknak is oromet szerzett.A lenyeg az hogy ez egy eletre szolo ajandek amit masok is megcsodalnak es hitetlenkedve nezik amikor elmeselem hogy a kicsi fiam keszitette es olyankor elmeselem hogyan es milyen technikaval.Mert nem csak a gyerekekre van jo hatassal de ram es mas felnottekre is.

szavai képe

Amikor az aulában láttam a festő bácsit, a kis művészeti iskolásokat, ahogy készítgetik a festményeket ( Én akrilra emlékszem, lehet, hogy más cég volt), aztán leszurkolják a talán 100 ft-ot, és boldogan mennek a tanítónéninek megmutatni a képeket, ugyanaz volt a véleményem mint Bodóczky Istvánnak, L. Ritoók Nórának. Mit tettem tehát? Amit Makovecz Imre, meglátván gyermeke kezében az alumíniumból hajlított hamutálat. Fejsímogatás: nagyon szépet csináltál! "Mert a gyerek lelke fontosabb!" ( Makovecz I. szóbeli közlése). Érdekes játék, majd a vizuban is fogunk ilyesmit játszani. Mert a veretesebb (Gyik szemlélettől a legnehezebb Bodózcky feladatokig) tanulmányok mellett megfér egy kis olcsó, vásári szórakozás is, ha jó a csoportszellem, nem fogja kiszorítani azokat, ahogyan a kosárlabdázást sem szorítja ki a falhozdobálós. Utána megbeszéltem a dolgot az igazgató kollégával, arra jutottunk, hogy ha minden gyerek meg tudná fizetni, legközelebb is beengednénk a játékmester bácsit, de így inkább ne! Megjegyzem a leggyönyörűbb gyermekmunkák kinevezése művészeti produktummá, hasonlóan kártékony lehet a gyerek életére, ahogyan az sem szerencsés, ha képi alkotó munkája radikálisan elkülönül egyéb tevékenységeitől ( matek óra kontra rajzóra, és még sorolhatnám a - vélhetően már - szakmai közhelyeket. Ami a kommercialitását illeti: mindannyiunknak meg van ugya a nagy Lewin felháborodása, megvetése a kiszáradt kenyérből zsemlemorzsát daráló polgár iránt. A zsemlemorzsát frissen készült péksütemény megszárításával, ledarálásával nyerjük. Graffitis csoportok ( "Út a bombingtól a street-artig és tovább!") jobb agyféltekére rátanulni szándékozó felnőttek ( Na, akkor nézelődjünk kicsit a környéken)vezetésében szerzett tapasztalataim alapján a megrontást talán én is kissé erős kifejezésnek érzem, de civilizációs problémáinkat látva mindenképpen megértem a vita résztvevőinek
indulatait.

szavai képe

Önreflexió: "Irígylem a problémáikat!"-sóhajthatna fel a társadalomkutató, majd elolvasásra ajánlaná Susanne Sontag, A képzőművészeti igénytelenség, mint metafora c. munkáját. (Nem hinném, hogy épp erről ne írt volna. :) De hát, képzőművészettel is foglalkozó pedagógusként, az igényességre nevelést ezen a terepen végezzük. Igényes képzőművészeti kultúrának azt nevezzük, ahol nem kerül szembe egymással figuratív és nonfiguratív, klasszikus, avantgard,posztavangard és kortárs, kiállítótermi és utcai, ahogyan az igényes sportember is ott kezdődik, amikor a labda rúgásával nem áll szembe annak dobása, ütése, meg a labdátlan műfajok. Kívülálló sajnos nem tudja megkülönböztetni Solymosi Pixi spiccel lőtt gólját a kisgyerek spiccelésétől, kívülálló meggyőzhetetlen. Hogy akkor hogyan is legyen ez, mi legyen a képzőművészet, környezeti kultúra, politika kívülállóival, hogy juthatnak el egy igényes és tevőleges "belülállásig", az egy kissé bonyolultabb kérdés.