Farkas László igazgató úr emlékezete

Farkas László

Raffay Zoltánné írása

A nyírbátori, sőt a megyei, regionális pedagógiai közélet jeles személyisége 77 évesen, 2020 nyarán távozott az élők sorából. Élete, munkája példa lehet a következő pedagógusgenerációk számára is.

Gyerekkori játszótársamra, későbbi pályatársamra emlékezem. Olyan boldog volt, hogy a tanító bácsik és nénik nagy fiai: Bertók Csaba, Papp Sanyi, az én bátyám, Somogyi harangozó bácsi unokája, Szántai Zoli és én is befogadtuk és játszottunk vele az iskola-templom udvaron. Ketten voltunk a „kicsik”, felnéztünk a nagyokra, s persze mindenre rá tudtak venni bennünket. A játszótársak köre naponta bővült, s nekünk az az udvar egy „paradicsom” volt! Később középiskolai és egyetemi iskolatársak lettünk, majd kollégák. Felváltva vezettünk pedagógiai szemináriumokat a főiskolán, s esti középiskolai hallgatóknak marxizmust is tanítottunk.

Laci Farkas László kádármester családjában született, édesanyja, Kozma Erzsébet női szabóként Debrecenben a Berger cégnél dolgozott. Az általános és középiskolát helyben, az akkori „fiúiskolában” és a Báthory István Gimnáziumban végezte. Őszülő fejjel, címzetes igazgatóként gyakran emlegette a Puskás Lajos és Kovács Gyula által igazgatott iskolát. Kovács Gyula Laci diákkorában az osztályfőnöke volt, később igazgató kollégája.

„Az osztályfőnöki teendők mellett matematikát és fizikát tanított, s élményszámba menő kísérletekkel tette emlékezetessé a fizikaórákat. Így a fizikai törvényeket nem a tankönyvből tanultuk meg, hanem az elvégzett kísérletek alapján vontuk le a következtetéseket. A gyakorlatot tapasztalatból kiindulva mutatta be, amivel aztán az elméletet könnyen meg lehetett tanulni. Hetente kétórás fizikaszakkört vezetett, ahol először különféle papírjátékokat készítettünk. Ezt követően a faesztergálás tudományával ismertetett meg bennünket. Ezt a munkát csak igen fegyelmezett körülmények között végezhettük. Később papírsárkányokat készítettünk, melyekben ötvözni kellet a papír- és a famunkát. Olyan kis villanymotorokat szereltünk össze, amelyeknek minden alkatrészét saját kezűleg készítettünk. Következetesen figyelte a tanítási órákon és a szakkörön végzett tevékenységünket. A fizikaórán bemutatott kísérletek s azok magyarázata után felhívta a figyelmünket arra is, hogy a könyvtárban és a könyvesboltban hol találunk leírásokat. A sors különös érdekessége, hogy hét év elteltével a régi iskolámba hívtak tanítani matematikát, fizikát, műszaki ismeretek és gyakorlatok tantárgyat. Akkor már Gyula bácsi volt az iskola igazgatója. Ki mondott volna nemet erre a felkérésre? Hisz a felkérés magától Gyula bácsitól érkezett. Ekkor már az iskolának komplett fizika-szaktanterme volt. Ilyen körülmények között álom volt tanítani a gyerekeket. Gyula bácsi a kérdésekre és az igényekre mindig korrekt, valós válaszokat adott; a lehetőségeket mindig tudatta tanítványaival és munkatársaival egyaránt; irányítása alatt igazán jó, aktív tantestület működött. Nemcsak a mindennapi munkában voltunk jó közösség, hanem a nyári szünetekben is együtt táboroztattuk a gyerekeket a Duna-parton és a Zempléni-hegységben. Számomra meghatározó volt a Gyula bácsi által alkalmazott oktatási módszerek sokasága. Az iskola az ő irányítása alatt kivívott egy olyan elismerést a járásban, amelynek sokan csodájára jártak. Úgy érzem, hogy számomra a diákévek élményei, majd a Gyula bácsi tantestületében eltöltött időszak meghatározó volt, ugyanis elvégeztem a fizika szakot is. Így lehetőségem volt a tőle kapott gyakorlati tudást és a tapasztalatokat a tanulók mellett a főiskolai hallgatóknak is átadni. Így rajtuk keresztül Gyula bácsi örökségével egyre több kisdiáknak adhatott maradandó élményt a fizika világának felfedezése” – írta Farkas Laci 2018-ban Kovács Gyuláról.

Egész életében szerette a sportot, általános iskolában elkezdte a kézilabdát, meg akarván tanulni tanárelődje, Baracsi Pál senki által nem utánozható „jobb csavarját” . Később is oszlopos tagja volt a nyírbátori kézilabdacsapatnak. Középiskolában ez más tantárgyak, nevezetesen a matematika rovására ment, de aztán keményen megemberelte magát, hiszen így a nyári kirándulása rövidült meg. A nyírbátori gimnáziumban 1961-ben a sikeres érettségi vizsga után a Medicorban orvosi műszerész szakvizsgát tett, 1966-ban megszerezte első diplomáját a Tanárképző Főiskolán matematika és műszaki ismeretek gyakorlata szakból.

1966 őszén Berettyóújfaluban a Gyermekváros iskolájában állt először a katedrára. Ezután Nyírcsászári, majd a nyírbátori 1. sz. Általános Iskola következett.

Nyírbátorba már nős emberként került, felesége, Kökényesi Éva építésztechnikus, gyógypedagógiai asszisztens. Két gyermekük született: László faipari mérnök volt, 2019-ben súlyos gyógyíthatatlan betegségben meghalt, négy árvát hagyott maga után. Másik gyermekük Éva, okleveles közgazdász. Mindkét gyereket tanítottam. Igen jól nevelt, szorgalmas, tisztelettudó gyerekek voltak. Tanulmányi előmenetelük is kiváló volt, a szüleik büszkék lehettek rájuk. Ezt a büszkeséget Laci soha nem titkolta, nagyon szerette a családját. Idősödő szüleit is rendszeresen látogatták Nyírbátorban, éppen úgy az Éva szüleit is Kápolnán.

1970-ben a Tanárképző Főiskola 2. sz. Gyakorlóiskolájában matematikát és műszaki ismereteket oktatott. 1974-ben kinevezték az egykori nyíregyházi 107-esbe gyakorlati oktatásvezetőnek. 1985 és 1988 között már a felnőtteket tanította filozófiára az Oktatási Igazgatóságon. 1988-ban tért vissza a 107-esbe igazgatóként. Innentől a térség szakképzésének meghatározó személyiségévé vált, itt 31 évet, ebből 28-at a Wesselényiben dolgozott. Igazgatása alatt vette fel az iskola Wesselényi Miklós nevét, s a névadó szellemének megfelelően irányította iskoláját. A tanulók a szakma megszerzése után különbözeti vizsga letételével s két év tanulással érettségit szerezhettek. Iskolájában voltak olyan szakmák, melyeket csak érettségivel lehetett megszerezni.

Ahogy önmaga is állandóan képezte magát, elvárta tantestülete tagjaitól is a magas fokú önképzést. Széleskörű ismeretekkel bírt. Filozófia, pedagógia, fizika, műszaki ismeretek és gyakorlatok. Ezt a sokrétű tudását alkalmazta, mindig igyekezett új arculatot meghonosítani a sokak által ismert intézményben. Ilyen volt a „Cisco” is. Bertók Csaba nyugdíjas informatikus írta:

A Bethlen Gábor Szakképzőben a Cisco Lokális oktatást 1997 szeptemberében kezdtük. Az oktatás elindításának előfeltétele volt egy „cisco” laboratórium. Ezt a megyei szakképzési alaptól elnyert pályázat útján szereltük fel. Az oktatás elindult. A tananyaghoz megkaptuk a hozzáférés lehetőségét. Megindult az oktatók képzése is, a KLTE számítástudományi tanszéke mellett életre hívott „Cisco Regionális Akadémia” útján. A Cisco Systems több magyarországi nagyvállalat jelentős anyagi hozzájárulásával további laboratóriumok létesítését tette lehetővé. Ezért pályázatot írtak ki a laboratóriumokhoz szükséges eszközökre. A pályázat kiírása az év első napjaiban történt, elég rövid határidővel. Éppen az első félévvel kapcsolatos valamilyen értekezlet volt a Wesselényiben aznap, amikor Nyíregyházára kellett utaznom. Felkerestem az iskolát, s bár Laci éppen értekezletet tartott, a szűk határidő miatt kihívattam őt, és elmondtam a képzés és a pályázat dolgait. Pillanatok alatt átlátta, döntött, pályáztak, és megkapták a laboratóriumot, így elindulhatott a képzés a Wesselényiben is. Még aznap felhívtam a kisvárdai szakképzőt is, ott is megtetszett az ötlet, ott is sikerrel pályáztak. Így lett Szabolcs-Szatmár megyében három Cisco lokális akadémia.

Az igazgatói feladatok ellátását egészen nyugdíjazásáig, 2005-ig vállalta. Ezt a nehéz, felelősségteljes munkát erős kötelékkel, hittel és tántoríthatatlan akarattal végezte. Emellett szakértői, szaktanácsadói, főiskolai oktatói és egyéb közéleti feladatokat is ellátott. Az 1998–2002 közötti időszakban Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, ezen belül az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöke volt.

Pályája során nagymértékben hozzájárult a megyei közoktatás és szakképzés fejlődéséhez. Munkáját számos kitűntetéssel elismerték, de nagyra értékelte a régi tanítványok tiszteletteljes köszönését és kézfogását is. Nyugdíjas éveit is aktívan töltötte. Továbbra is ellátott vizsgaelnöki, szakértői feladatokat. Írt cikket a Nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola 50 éves fennállására készült Jubileumi Évkönyvébe. Arcképvázlatot készített kádármester nagybátyjáról a nyírbátori „Elődeinkre Emlékezünk” Almanach számára arcképvázlatot készített kedves barátjáról, Matolcsi Miklósról. Szabadidejében szeretett sportolni, kézilabdázni, focizni, rajongott a természetjárásért, és szeretett minél több időt tölteni öt unokájával.

Tudása, embersége, lokálpatriotizmusa mindenki számára követendő példa, hiányozni fog.

A szerzőről: