Fával ápol, bokorral eltakar

Fiann Ó Nualláinnal Németh Tibor készített interjút.

Öld ki nyelvét, billentsd ki értékeit, tedd haszontalanná hagyományait, és esélyeitől fosztod meg azt, akit szolgasorsra szánsz: elszabdalod a kötelékeket, fölpattintod a kapcsokat, melyekkel a többi emberhez, a közösséghez szorul.

Tornyai Magdinak

Ki vagy te, Fiann Ó Nualláin?

Itthon, Dublinban és országszerte kerttervezőként ismernek, úgy tartanak számon, mint aki a kertészkedéssel segített testi és pszichés egészségépítés elkötelezettje. Nyertem díjakat kerttervező versenyeken, néhány elképzelésemről a helyi ír és a brit televízió is beszámolt, többször hívtak rádiós és sajtókonferenciára a Bloomban – Írország évenként megtartott élelmiszer- és kertészeti börzéjére – tervezett kertjeimmel kapcsolatban. Ezek a kertterveim kulturális értékekből építkeznek, a gyógyítást-gyógyulást és a jellemépítést ünneplik; néhány éve a költői fogékonyság és tisztánlátás eredetét magyarázó ír regevilág mindentudó lazaca (the Salmon of Knowledge) köré terveztem teret. Az eredményről a köztársasági elnök, Michael Higgins, aki maga is poéta, a művészi önkifejezést, környezetünk és a természet közelítését-rokonítását bátorítva-sugallva ejtett szót. Költők jöttek hívásomra Írország szegleteiből, hogy a kertről dalljanak az öt napon át tartó kiállításon. Cikkeket írok a kertészkedés gyógyulást segítő hasznáról, a növény- és gyümölcstermesztésről és a fenntartható gazdálkodásról szóló tanácsokkal helyi szervezetnek segítek. Mondhatni, hogy a kertet szeretők körében elképzeléseim és céljaim valamelyest ismertek országszerte.

Dublinban 2000 óta dolgozom a kertészkedés kultúráját népszerűsítő szakemberként. A Dublini Művészeti Főiskolán, majd a Nemzeti Képzőművészeti Akadémián először művészetet tanultam, szobrászatot, ólomüveg-technikát, szépművészetet, fotográfiát. A kertgondozást apámtól, gyerekkoromban tanultam-lestem el, később tandíj-kiegészítésre, munkaeszköz-teremtés miatt vállalt nyári munkákon vettem hasznát. Az egyik évben kertközpontban dolgoztam, a következő tavasszal gyümölcstermesztésen – a kertekre több irányból nyertem betekintést. Valamelyik évben a dublini Phoenix parkban kaptam munkát – a szerződésben kikötötték, hogy kerttervezést tanító esti iskolába kell járnom. Aztán jött a következő, majd még egy, míg csak be nem iratkoztam egy OKJ-s tanfolyamra, aztán a kertészeti főiskolára, ahol másoddiplomát szereztem. Itt már tanulhattam talajtant, kerttervezést, még ökológiát és biodiverzitást is. A művészetekből származó teremtő lendület a kerttervezésben bontakozott ki – nekiálltam dolgozni. 

Hogyan fedezted föl a kertészet gyógyhatását?

Az 1990-as évek második felében fogyatékkal élők bentlakásos otthonában dolgoztam kertészként főleg kerekes székesek között, de volt néhány végtagbénult is, sok olyan ember, aki ki volt zárva az épületekhez tartozó hatalmas park nyújtotta lehetőségekből. Úgyhogy, gondoltam, csinálok néhány bensőséges kertecskét közel a házhoz – konyhakertet a konyhaablak elé, fűszernövény-ágyást az ebédlő ablaka elé, rózsakertet a látogatóhelyiség elejibe, fűvészkertet a gyógytornászok épületének bejáratához. Ezt megelőzőleg a családtagok, ha látogatni jöttek, a várószobába szorultak, vagy ha kisütött a nap, a bentlakók sorakoztak fel az épületek előtt, de kijjebb nem merészkedett senki; most lett mit nézni, volt hol összegyűlni. Az ötlet megfogant, akciótervet készítettem „Ahány ablak, annyi néznivaló” címmel, hogy az összes betegnek legyen saját kuckójából mire kinéznie. Elültettem kinek-kinek hálószobája elé a kedvenc növényét vagy bokrát, virágkosarat vagy kis loggiát rendeztem be az ő segítségükkel – ha képesek voltak rá, tevékenyen segítettek, ha nem, ötlettel vagy iránymutatással. E néhány apró változtatás sikere segített megértenem, hogy a kertnek gyógyhatása is lehet, úgyhogy elkezdtem a kiegészítő gyógymódokat, holisztikus terápiákat tanulmányozni, hogy lássam, a gyógyfüvek erején vagy az aromaterápián túl milyen trükköket lenne érdemes használni. Kezdtem meglátni, hogy a kertművelés mennyiben segíti a fogó és szorítóerő fejlesztését infarktus utáni állapotban, hogy a színek hogyan stimulálják az étvágyat, javítják a kedélyállapotot. Amit csináltam, annak más intézményekben is híre ment, kertművelő programok összeállítására, gyógyító kertek felállítására kértek, arra, hogy tartsak tanfolyamot egészségügyben dolgozóknak. Ekkor kezdtem kidolgozni azokat a kertkultúrával gyógyító csomagterveket, amelyeket ma is használok.

Mikor és miért kezdtél el tanítani?

Többször is felkértek, rendezzek kertet, tartsak gyakorlati bemutatót a munkaügyi központban. Ez vezetett oda, hogy szakoktatói tanfolyamot, később tanári képesítést szereztem a Maynooth-i Ír Nemzeti Egyetemen. Miután végeztem, tankönyveket kezdtem írni és tanfolyamokat tartottam a kertészeti szaktudás alapvetéseitől a kertművelés gyógyhatásáig terjedő szakmában. OKJ-s szaktanfolyamokon művelt oktatói tevékenységem hozott kapcsolatba közösségépítő és közösségfejlesztő programokkal, hosszú idő óta munkanélküliekkel, korai iskolaelhagyókkal, függőségből épülők csoportjaival. A cél az volt, hogy a kertészkedés segítségével iránymutatást adjunk, szabadidős tevékenységet kínáljunk, illetve hogy kedvet ébresszünk a szakmához. Ennek kapcsán tanítottam ötven év fölötti munkanélkülieknek kertészeti alapismereteket és tartottam készségfejlesztő órákat azért, hogy ezzel a munkaerőpiacon már eladható végzettséggel majd el tudjanak helyezkedni a helyi önkormányzatnál, mint parkrendezők, templom vagy iskola körüli zöldterületek tisztántartói. Dolgoztam tanulmányaikat korán elhagyókkal – számokkal-betűkkel gyürkőztek rendszeres számonkérés formájában, és velem külön, négyszemközt. Az elgondolás az volt, hogy ezeket a gyerekeket, akik az iskolából – szegénységük miatt (egyszerűen azért, mert nem tudták megvenni a kötelező iskolai egyenruhát) vagy működésképtelen családjaik szomorú befolyására (a sok igazolatlan mulasztás vagy az akár alkalomszerű segítség teljes hiánya folytán) – kisodródtak, társaik tanulmányi szintjére segítsünk emelkedni. Amennyiben sikerült olvasás- és íráskészségüket fejlesztenünk és az OKJ-s tanfolyamokon használt egyéb modulokra (főzés, virágkötés, kreatív írás) érzékenyíteni őket, a kiegészítő tárgyak teljesítése, a kertészbizonyítványukkal együtt és arra építve elégséges önbizalmat nyújtott és bizonyíthatóan teljesített kurzusszámmal látta el őket ahhoz, hogy merjenek visszatérni az oktatási rendszerbe. Dolgoztam kábítószerek függőségéből építkezőkkel, akikkel a kertészkedést tisztító programjuk részeként használtam, a fizikai munkát kúraszerűen alkalmazva, arra építve. Nem hagytam őket a tanteremben, de még a klinika területén sem, hanem kimentünk az emberek közé – szeméttelepet rehabilitáltunk, fákat ültettünk az utcán – esély volt ez nekik arra, hogy a közösségben, mint annak újra tevékeny és teljes jogú tagjai legyenek jelen és feladják a pária-létet. Ez megváltoztatta az emberek róluk alkotott felfogását is – a „narkós” billog száműzi a szenvedélybeteget a közösségből; ha a kábítószer fojtogatásából szabadult ember parkmunkásként megállja helyét, a társadalom építő tagjaként fogadják el megint. A gyógyulásban lévőt pedig képesíti arra, hogy újra belakja, magának szelídítse azt a teret, ahonnét száműzték. A városkép szempontjából pedig fölszámoltuk és kertté varázsoltuk az eldugott helyeket, ahol a sok drogos lőtte be magát – az iskolások ma fát és virágokat látnak ott, ahol tegnap tűvel szétszurkált volt a föld; a tisztább fizikai környezet esélyt kínál arra, hogy gazdagabb szellemi környezetben éljünk.

Mit tanítasz akkor, amikor kertészkedésre oktatsz?

Van egy gyakran idézett mondás, amely átkozott, önmagát beteljesítő jóslattá szokott érni: a fű a szomszéd kertjében mindig zöldebb. Én azt tanítom, azt segítem megérteni, hogy ha öntözzük a füvet, gondozzuk a gyepet a mi oldalunkon, az ugyanolyan zöld lesz, mint amott, és ha még többet törődünk vele, még amannál zöldebb, szebb és dúsabb is lehet. A kert önbizalom-növelő, önépítésre és önbecsülésre tanít – alkalmas hely a gondolkodásra, az újraértékelésre. 

Számomra a közösségépítő kertészkedés a társadalmi kapcsolatok erősítéséről szól, arról, hogy a helyben lakóknak részvételt biztosítunk közvetlen környezetük építésében. 2005-ben egy „Hallgasd ki a hely nevét” elnevezésű kezdeményezést indítottam el azzal a céllal, hogy bátorítsam a helybéli iskolásokat arra, hogy kutassák kicsit életterük történetét, és a helynek megfelelő növényeket ültessenek bizonyos jelentős helyekre. Szivárványkertet a Takácsok terére (mely az 1660-as években az írországi szövőipar fellegvára volt), cseresznyét a Cseresznyéskertbe, az otthon erejét megidéző kertet a népmondákból ismert Fianna-dinasztia napjaira emlékeztetve a Brui Ifjúsági Klub elé. (Az ősi ír nyelvben a bru „menedéket” jelent, ezért hát berkenyét ültettünk a tűz, nyírfát a víz, kákát a kvártély, mogyorót a koszt okán – a négy növény a befogadás megannyi megjelenése a vaskorból eredő népmondákban.) Hogy a gyerekek halljanak és tanuljanak az ír hősökről és ne a mai zsiványokról és drogbárókról, akiknek a nevét a tévéből és a szalagcímekről mind ismeri. Hogy mutassunk egy különböző férfiideált, a népmondákét, a régi hősökét. A dublini városházán felkarolták az elképzelést, azóta a felnőttoktatási osztály, a közösségépítési csoport, a fővárosi és kerületi önkormányzatok, ifjúságvédelmi csoportok, drog-prevenciós és bűnmegelőzési hálózatok munkatársaival közösen dolgozunk azért, hogy legyenek közösségi kertek. 

Kihasználva valamiféle joghézagot, a szavazatvadászat idején nem jár büntetés azért, ha posztereket és óriásplakátokat helyeznek el az utcákon, úgyhogy alternatív választásra sarkalló felületekkel ragasztották tele a várost; nem szavazatokért kuncsorogtak, hanem művészeti alkotásokat és társadalmi üzenetet megfogalmazó megjegyzéseket ragasztottak ki, melyek az embereket arra késztették, hogy nézzenek, figyeljenek és gondolkozzanak.

2013 nyarán a város egy lepusztult részén parkot építettem a semmiből, mostanra az ott ültetett növényeket ajándékozzák tovább, azóta indult közösségépítő kezdeményezéseknek. A példa adománygyűjtő és hagyományteremtő erejéből egy sor új, most kialakítandó park, játszótér és városi fesztiválhelyszín részesült és részesül majd a következő három évben.

Amit te képviselsz, amit tanítasz, az hogyan segíti a veled érintkezőket?

Akikkel együtt dolgozom, azoknak igényei igen sokfélék: van, aki az első sikerélményre vágyik, mások nyűgjeiket és terheiket szeretnék egy időre elfelejteni – ezeknek is és azoknak is jó, ha kertet tervezhetnek, beépíthetnek egy telket vagy veteményeskertet. Olyan is akad, aki az oktatásban érvényesíthető kreditpontszerző készségekre vágyik, hogy a társadalmi ranglétrán léphessen egyet felfelé – nekik az OKJ-s tanfolyam alkalmasint részmegoldás lehet. (A kétkezi munkások közül még mindig kevesen jutnak el főiskolára, egyetemre; mintha a munkanélküli központ által szervezett kurzus elvégzése lenne számukra az elérhető legnagyobb teljesítmény; minden azt sugallja, hogy többre nem is kéne, hogy vágyakozzanak – részben anyagi okokból, részben az iskolarendszer vagy a családi hátterükhöz tartozók elvárásai miatt). Szolidaritásra és bátorításra van szükségük, remélem, én ezt adom nekik: lehetőséget arra, hogy megtalálják a hangjukat, hogy elinduljanak a kibontakozás útján. Én nem diktálok beléjük semmit, nem akarok értékeket, adatokat a fejükbe tömni, inkább helyet teremtek az önbizalomnak és az elfogadásnak a szívükben. Ebből pedig csudálatos öntudatra ébredés fakadhat. Amit teszek, egy kicsit rokon az ősi ír vándortanítók gyakorlatával – a megosztásról van itt szó. Ami kincsem, azt a közösbe adom, ők is tudnak egy s mást és adják mindenkinek; készségeik vannak, azokra építhetnek – együtt teremtünk valamit az egész közösség javára. Azért, hogy megálljon az az átok, hogy először az egyén, aztán a család omlik össze, majd az utca szalad szét.

Sok oktatásból lemorzsolódó, régóta munkanélküli, drogproblémával küszködő szegénynek hasonló a sorsa: elemeire esett közösségből jönnek – családi, lakóhelyi, falusi-városi szerepeik kiürültek, senkihez sem tartoznak, se megyei, se országos szinten, sehova. 

Még ha markánsan jelentős társadalmi szerephez nem is tudom juttatni őket, ha gondnokok, parkgondozók lesznek, de legalább ahhoz próbálok hozzájárulni, hogy magukra, mint helyüket megállni képes, elégségesen képzett, elkötelezett, a közösségnek méltó tagjára gondolhassanak. Ez sokszor gyökeresen új önkép, melynek megléte segíthet abban, hogy új olvasatuk legyen saját szerepükről, hogy elindulhassanak a személyiségépítés felé. 

A gyógyulás azon is múlik, hogy az ember megtalálja-e magát – ehhez segítség az önkifejezés, az, hogy szólani merjünk az egyén méltóságáért. Öld ki nyelvét, billentsd ki értékeit, tedd haszontalanná hagyományait, és esélyeitől fosztod meg azt, akit szolgasorsra szánsz: elszabdalod a kötelékeket, fölpattintod a kapcsokat, melyekkel a többi emberhez, a közösséghez szorul, kiket, melyeket óvón figyel. A gyarmatosítás utáni elmagányosodásból a visszaút az öntudatra ébredésen át vezet. Amikor virághagymákat ültetek gyerekekkel Samhain/Halloween-kor, mindig eszembe jut, hogy a Samhain ír jeles nap, melyet világszerte ünnepelnek – nem azok vagyunk, akiknek mondanak minket: kis nemzet nagy tervekkel, hanem a világ népei közösségének teljes jogú tagja vagyunk. Kis büszkeség kis önbizalmat gerjeszt, és amikor a virághagymákat kis papírba tekerjük, nevesítve odacsomagoljuk melléjük a földbe a reményeinket, álmainkat, vágyainkat, és várjuk, hogy jövőre a virágokkal együtt azok is kikeljenek. Megemlékezés ez a Samhain eredeti jelentéséről: a kelta újesztendő ünnepe volt ez – bábállapotba merevedik a világ, de a szunnyadásban erjedés zümmög, hogy tavasszal minden színekkel fölékesítve szülessen a világra. Mikor a gyerekek velem dugdossák a földbe a hagymákat, erre is emlékezünk, de ki-ki saját magával is mélyebb kapcsolatba kerül, mikor megfogalmazza, mikor megérti, neki is lehetnek vágyai. A fejlődésről-érlelődésről szól ez az ünnep, és amikor a hagyma virággá szépül tavaszra, az mindannyiszor emlékeztet arra, hogy az álmaid valóra válhatnak (sikerül benn maradnod a suliban, felvesznek a bokszklubba, egészséges maradsz, lesz munkád, egy nap te leszel az elnök). A vágyakozás mellé az iparkodást is elültetem, és tavaszra beérnek a célok. A továbbra is gőzerővel kibontakozó kulturális gyarmatosítás közepette csak remélni lehet, hogy nem halkul el az új belső hang, mely megerősödve már kifelé, a közösség számára is szépen dalol.

A beszélgetés 2013 októberében készült Dublinban. Szövegét fordította Németh Tibor.