Hűségesek

Két méltatás a 130 éve született Mesterről

Különböző jubileumok adtak alkalmat arra, hogy a jeles magyar pedagógus munkásságára hívják fel a figyelmet azok a kortársaink, akiknek még csaknem közvetlen élménye volt a találkozás Karácsony Sándor pedagógiájával.

130 éve született a Hajdú-Bihar megyei Földesen, s szülőföldjéhez is mindig hű maradt a jeles professzor, a pedagógiai reformok hitvallója és – amíg az „égi és ninivei hatalmak engedték”– cselekvő részese.

A szülőfalu is hű maradt szülöttéhez. Intézményeknek névadója, a szellemi hagyatékot ápoló helyi művelődési egyesület is Karácsony nevét viseli. Éppen 30 éve annak, hogy e civil kezdeményezés megszületett.

Földesen minden esztendőben az őszi konferenciaszezonban sor kerül a pedagógiai örökség aktualitásainak számbavételére.

A bemutatott írások e küldetés bizonyságául születtek.

Heltai Miklós: Emlékbeszéd Karácsony Sándor sírjánál a 2021. évi pedagógusnapon

Karácsony Sándor 130. születési évfordulóján eltekinthetünk az ilyen megemlékezések szokásos stíluselemeitől, nem szükséges föleleveníteni életének fordulatait, iskoláit, tudományos és közéleti pályafutását, neveléstudományának foglalatát, annak legfontosabb sarokpontjait, s nem szükséges összefoglalni életműve jelentőségét.

Nem szükséges, mert mindezeket megcselekedték idősebb bajtársaink: Kontra György, Fabrícius Kovács Ferenc, Kövendi Dénes, Bardócz László, Fábián Gyula akkor is, amikor még ez a munka elismerést nem nyert, legfeljebb lekicsinylést, rosszabb esetben hátratételt, mellőzést. De tették, ahogy lehetett, követve Török Bálint Arany János által megfogalmazott örök magyar történelmi receptjét:

„Két ellenség a Duna-két-parton:
Kevés annak az én egy jó kardom:
Egyiket a másikkal – hiába!
Ahogy lehet” – gondolja magába.

S mindezeket megcselekedtük mi is, akik harmincvalahány éve – a kezdetekkor még idősebb atyánkfiaival együtt – a földesi Karácsony Sándor Művelődési Társaságban, a budapesti Sándor Körben, a péceli Csökmei Körben arra szövetkeztünk, hogy – elmúlván az üldöztetés és tiltás világa – igyekezzünk minél több emberhez eljuttatni azokat a szellemi kincseket, melyekhez közvetve vagy közvetlenül Karácsony Sándor eszméiből jutottunk.

Hogy ez milyen eredménnyel járt, arról nehéz számot adni, saját magunkat nehéz tárgyilagosan értékelni. Így csak tényeket sorolok föl: újra megjelentettük Karácsony Sándor neveléstudományi műveit, szinte egész életművét, több száz konferencián igyekeztünk pedagógiáját ismertetni tanárokkal, diákokkal.

Még egy tapasztalati tény: igyekszem rendszeresen figyelemmel kísérni a pedagógiai-neveléslélektani szakirodalmat, s biztonsággal állítom: ma már Karácsony Sándor tudományát rágalmazni, megbélyegezni, leminősíteni nem lehet, sőt általában elismerően szólnak róla.

Az azonban megint csak tapasztalati tény, hogy a hazai oktatás-nevelést hivatalosan meghatározó Nemzeti alaptanterv és tantárgyi tantervek a mai napig nem hasznosítják pedagógiájából mindazt, ami hasznosítható lenne – ha ismernék! Mert ez a bibi: méltatják, sőt elismerik, de nem ismerik.

Mert ha ismernék, akkor a tantervi alapelvekben 2018-ban nem írtak volna olyanokat, hogy a „pedagógus” fejleszt, ösztönöz, erősít, formál, növel, támogat, alkalmat teremt, támogatást nyújt, mintha a másik fél ennek az aktivitásnak csupán alanya lenne. Sehol egy utalás arra nézve, hogy az alapelvekben felsorakoztatott nemes és helyeslendő nevelési célok csak a tanár és diák kölcsönviszonyban megvalósuló közös munkája során közelíthetők meg, a modern tanár- és diákszerep csak ebben nyerhet értelmet.

És, bár ezt a tervezetet sikerült visszavonatni, a most érvényes NAT sem volt képes igazán megfogalmazni azt, amit Karácsony Sándor pedig érthetően és érvényesen már hetven évvel ezelőtt megfogalmazott: a modern iskolában minden olyan diákteljesítmény és tanárteljesítmény érvénytelen és haszontalan, ami nem munkatársi viszonyban és nem kellő erőfeszítés árán született. Amíg óvodától egyetemig az a bevallott cél, hogy könnyíteni és nem beavatkozni, addig csak olyanformán próbálunk gyermekeinknek segíteni, ahogy a régi versbe szedett nyelvtani szabályok vagy földrajzi ismeretek próbálták: hogyan lehet erőlködés nélkül önmagukban használhatatlan ismeretekhez juttatni a diákokat. Mostanában pláne azzal megtetézve, hogy minden magolás fölösleges, hisz ott a számítógép. Pedig hát: a magolás nem fölösleges, csak értelmet kell neki adni, miként ezt Karácsony Sándor már régen megmondta.

Ami meg a szaktárgyi tanterveket illeti: miért is kell időről-időre közelharcot vívni a klasszikus magyar irodalom megvédéséért. Hát hiába mondta Karácsony Sándoron kívül József Attila is: csak az az igaz, ami szép és csak a szép az igaz. Aki nem a klasszikus magyar irodalmon nőtt föl, azt bármikor falhoz lehet állítani, be lehet csapni, mert nem tudja megkülönböztetni a hazugságot az igazságtól.

Mindez persze nem lenne baj, ha pedagógus kollégák tömegei tekintenék a diákokat partnernek: játékban, gyűjtésben, problémakeresésben, késhegyig menő vitában: azaz tudatosabban járnák be velük a munkaközösségtől eszmeközösségig vezető utat. Pedig becsületes erőfeszítéseik ezzel gyümölcsözőbbek lehetnének.

Az is nyilvánvaló, hogy a nevelés nem csupán az iskola ügye, a társadalom maga a legfőbb nevelési tényező. Márpedig mindaddig teljesen fölösleges demokráciáról, szabadságjogokról, esélyegyenlőségről egy szót is szólni, amíg nem vagyunk képesek úgy szólni, hogy a másik megértse, s amíg nem vagyunk képesek a másikat megérteni, mert nem vagyunk otthon nyelvi kódrendszerében. Szóval: amíg saját nyelvünk logikáját megtagadva a nyelvi imperializmus szabályaihoz alkalmazkodunk! Így aztán a magyarul hangzó tolvajnyelv csak a beavatottaknak érthető – ha ugyan!

Ha valóban hasznosulna Karácsony Sándor tudománya és nem csupán múzeumi értékként tekintenének rá, akkor mozgalom indulna a magyaros hangsúlyozásért és artikulációért iskolában, közéletben, rádióban, televízióban, színházban. Mert tudnánk végre mindahányan: a magyar nyelvben az értelmi hangsúly elől van, nem hátul, ezért nem jó felkapkodni a szavak, mondatok végét, mert éppen ezen múlik el a megértés. Nem kiáltanának ki nagy költőnek megvénült kamaszokat, akiktől csak annyi önálló „művészi” munka telik, hogy travesztálják, átírják, kamasz módra kifigurázzák a klasszikusok örökszép alkotásait. A parlamentben, önkormányzatokban tisztelt uramnak, hölgyemnek szólítanák egymást a résztvevők, álmukban sem jutna eszükbe trágár, ronda beszéddel meggyalázni a másik ember emberi méltóságát. Hozzáértő tanárokból, nyelvészekből, filozófusokból alakulna állandó akadémiai-parlamenti vegyes bizottság, hogy kitiltsák a közbeszédből az ilyen fordulatokat: követeljük, felszólítjuk, elutasítjuk, vádoljuk, stb., stb., stb., hogy tudatosítsák: a demokrácia ott kezdődik, ahol még verbálisan sem igyekszünk másokat a magunk igazságára kényszeríteni!

Köszönjük meg Karácsony Sándornak, hogy kincseskamrájában felhalmozta mindazt, amiből gazdagodhat az a sok másik ember, akit most éppen szegényítnek, kifosztanak: nyelvéből, szokásrendszeréből, hitvilágából. S ha felébred érdeklődésük, igyekezzünk, ahogy erőnkből telik, útjelzőket állítani, hogy odataláljanak a kincstár bejáratához.

Kontra Miklós: „Karácsonyisták irányítják a magyar közoktatást”

Ez az idézőjeles cím meglepheti a kedves Olvasót, hisz 2021-ben nyoma sincs annak, hogy „karácsonyisták” bármilyen szerepet játszanának mostani közoktatásunkban. De fél évszázaddal ezelőtt, az 1970-es években elhangzott ilyen vád, eléggé túlzó, de nem teljesen légből kapott állításként. Nekem édesapám, Kontra György (1925‒2007) mesélte, aki 1958-tól a magyarországi biológiatanítás egyik irányítója volt, 1962-től az Országos Pedagógiai Intézetben (OPI), amelynek 1973‒76-ban főigazgató-helyettese is volt. Rajta kívül két másik Karácsony-tanítvány, Varga Tamás és Fabricius-Kovács Ferenc is az OPI-ban végeztek pedagógiai kutató-fejlesztő munkát.

Az Országos Pedagógiai Intézet

Az intézetet az 1961. évi III. oktatási törvény alapján 1962-ben alapították az iskolai tantervek, nevelési programok, érettségi tételek stb. elkészítésére, valamint neveléstudományi kutatások végzésére, továbbá a szakfelügyelet elvi és gyakorlati iránytására. Munkáját az oktatás és nevelés területeit lefedő tanszéki rendszerben végezte, az OPI munkatársai főiskolai rangban (főiskolai tanár stb.) voltak. Számos munkatárs az elméleti és gyakorlati pedagógia kiváló képviselője volt. Az OPI-t 1976-ban átszervezték, főiskolai rangját elvették, hivatallá degradálták (a tanszéki rendszer helyett az osztályok és főosztályok munkatársai főelőadók voltak); 1990-ben megszüntették. Az 1990 előtti magyar közoktatás alakításában, fejlesztésében ‒ különösen az 1970-es években ‒ az OPI-nak meghatározó szerepe volt.

Az MTA Elnökségi Közoktatási Bizottsága

Az MSZMP 1972-es oktatáspolitikai párthatározata nyomán 1973-ban az oktatási minisztérium segítséget kért a Magyar Tudományos Akadémiától egy távlati oktatási reform kidolgozásához. Erdey-Grúz Tibor elnök Szentágothai János alelnököt bízta meg a munkálatok vezetésével. Létrejött az MTA Elnökségi Közoktatási1 Bizottsága (EKB, 1973‒1989), s ‒ amint a Bizottság egyik titkára, Szépe György (2008: 67‒68) írta:

A jövőt illetően az Akadémia szép csendben átvette a sokkal több megkötöttséggel küszködő oktatási minisztérium szerepét. […] A két eléggé különböző szervezeti szféra között Kontra György kitartó és leleményes (színfalak mögötti) tevékenysége tartotta fenn a békés együttműködést. S tegyük hozzá, hogy „még följebb” egy ideig nem is értették, mi folyik a távlati közoktatási reform fedőnév alatt.

(Édesapám ekkor az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatóhelyettese volt és az EKB tagja.) Az EKB-nak matematikai, természettudományi és társadalomtudományi albizottságai voltak. 1976-ra az iskolai műveltség hét alapozó jelentőségű körét tartalmazó kiadványt készítettek. (Rét szerk., 1976) Ebben:

Különösen újszerűen hatott a modern nyelv- és irodalomtudomány érvényesülése, a természettudományok integrálási igényének felkeltése, a matematikai nevelés új irányának támogatása és a szomatikus nevelés jelentőségének kiemelése. (Kontra 1997:412)

Biológiatanítás

Az OPI Biológia Tanszékének munkatársai a 60‒70-es években a biológiatanítást olyan sikeresen megreformálták, hogy mértékadó nemzetközi összehasonlító vizsgálatok szerint (IEA2 vizsgálatok, vö. Kádárné Fülöp Judit, 1997) a magyar biológiatanítás világviszonylatban is kiemelkedő volt. Amint a tanszék egykori munkatársa, Franyó István (1997: 183) írta:

A biológia tudományos érvényrendszerének a fejlődéslélektan törvényszerűségeit figyelembe vevő pedagógiai feldolgozása azt eredményezte, hogy az 1970-ben végzett nemzetközi teljesítményértékelési összehasonlító vizsgálatban […] a 14 évesek az első, a 18 évesek az ötödik helyet szerezték meg. (A 10 évvel későbbi mérések a biológiatanítás hasonló eredményességét bizonyították.)

A természettudományi tárgyak tanítása a rendszerváltásig világszínvonalú volt: magam is hallottam 1990-ben a friss eredményeket ismertető IEA-szakértőt Budapesten, aki egyebek mellett ezt is mondta:

Ha én lennék az Önök külgazdasági minisztere, könnyű dolgom lenne, azzal csábíthatnám Magyarországra a nyugati befektetőket, hogy itt van a világ természettudományosan legjobban képzett munkaereje.

Matematikatanítás

Varga Tamás (1919‒1987) élete utolsó húsz évében volt az OPI munkatársa.

Az őáltala kidolgozott és kipróbált komplex matematikatanítási kísérletre épült az 1979-től országosan bevezetett általános iskolai új matematika-tanterv. Tankönyvek, munkafüzetek, kézikönyvek szerzője, társszerzője. […] Fő célja az eredményes, gyermekközpontú, megértésre, felfedeztetésre alapuló matematikatanítás elterjesztése volt. (Urbán 1997)

Vargha Andrást (2017: 199) idézem:

Varga Tamás néhány Karácsony Sándor elveire épülő pedagógiai gondolata Horváth (Lőrincz) Eszter róla írt szakdolgozatában is olvasható.3

A pedagógus ritkán ad át ismereteket közvetlenül, inkább segíti a gyerekek tanulását. Kezükbe adja a tanulás eszközeit, megtanítja őket a használatukra, alkalmakat teremt, és időt hagy a fogalmak kialakulására.

Az igazi matematikának tapasztalatokból kell kinőnie, az absztrakt matematikai fogalmak kialakítását szerteágazó tapasztalatszerzésnek kell megelőznie.

Az élet nem tankönyv nyelven megfogalmazott matematikai feladatok elé állít minket, hanem szituációk elé. A nyersanyagot adja a feladatokhoz. A felfedeztetve tanítás, az önállóságra nevelés, az egyéni különbségek figyelembe vétele, a külső motiváció helyett a belső motiváció előtérbe helyezése.

Mindezek közös alapelvek a két nagy pedagógus egyéniség, Karácsony Sándor és tanítványa, Varga Tamás munkásságában.4

Nyelvtantanítás

Fabricius-Kovács Ferenc (1919‒1977) az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatója volt, amikor 1969-ben az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa lett. Az anyanyelvi nevelés megreformálásán sikeresen dolgozó Szépe György (2013: 98) elismerően írta róla 1981-ben, hogy

Kétségtelenül egyetlen volt a céhbeli nyelvészek közül akkor [vagyis a 60‒70-es években, K. M.], tehát a ma ezen a területen dolgozók közül az első, aki felismerte a nyelvészet és a társaslélektan5 szerepét és felelősségét az anyanyelvi nevelésben. Vitathatatlanul ő volt ‒ a kiváló szakdidaktikusok, metodikusok mellett ‒ az első, aki fölemelte a szavát a magyarországi magyar anyanyelvi nevelés megújításáért.

Fabricius egy évtizeden át tervezte, hogy nagy monográfiában fejti ki azokat a gondolatokat, amelyektől a magyar anyanyelvi nevelés reformját remélte, de korai halála ebben megakadályozta. Fél tucatnyi tanulmánya azonban megjelent a Kommunikáció és anyanyelvi nevelés című posztumusz kötetében 1980-ban. Az iskolai nyelvtantanítás megújítása Szépe Györgynek és az egykori Fiatal Nyelvészek Munkaközösségének az érdeme, de ebben szerepe volt Fabricius-Kovács Ferencnek is.

Irodalomtanítás

Az irodalomtanítás reformjában az előbbiekhez hasonló közvetlen szerepe nem volt Karácsony Sándor tanítványainak. Mindazonáltal az EKB és az OPI generálta oktatási reformok megrázták az irodalomtudományt és -tanítást is, amikor egy olyan tankönyvsorozat készült, amelynek irodalomfölfogása, értékrendszere szöges ellentétben állt az akkor hivatalossal.6 Az 1975 és 1985 között dúló, a pedagógus és irodalmár közvéleményt egyaránt megosztó viták anyagából Pála Károly (1991) készített egy 537 oldalas gyűjteményt, melynek címe: Tankönyvháború: Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években.

A permanens reform, ami ma is üdvös lenne a legtöbb tantárgyban

Fazekas György, az OPI egykori Biológia Tanszékének munkatársa az 1985-ben publikált tanulmányát a következőképp kezdte:

A Pedagógiai Szemle 1969. 11. számában jelent meg Kontra György „A tudományok fejlődése és a permanens reform” című cikke. E cikk részletesen elemzi a tantervi követelmények egzakt megállapításának feltételeit, és javaslatot tesz a tanterv és a tankönyvek nyolcéves periódusonkénti tervszerű és permanens változtatására. A nyolcéves periódus lépéseit a következőkben adta meg:

1. a tudományos érvényrendszer meghatározása, vagyis az igazolt ismeretek rendszerének megállapítása;
2. a tudományos érvényrendszer didaktikai feldolgozása, vagyis a tantervi követelmények megállapítása;
3. a kísérleti tankönyv megírása;
4. a kísérleti tankönyv előállítása;
5. a kísérleti tankönyv tanítása és értékelése;
6. a tankönyvírás;
7. a tankönyv kinyomtatása;7
8. a tankönyv bevezetése, teljesítményértékelés.

Valamennyi fázis időtartama egy tanév.

(Fazekas 1985: 420)

Ez a részletesen kidolgozott javaslat az akkoriban is jellemző ad hoc jellegű, elsietett, meggondolatlan tanügyi intézkedések helyett nyugodt, alapos munkavégzést lehetővé tevő cselekvési tervet vázolt.

Kontra javaslatát azóta sem sikerült megvalósítani ‒ írta Fazekas (2008: 64), majd így folytatta: ‒ a nyolcvanas években ugyan megpróbáltuk az elvek érvényesítését, de teljes végrehajtásukat az akkori körülmények nem tették lehetővé.

Ami azt illeti ‒ teszem hozzá ‒, a mai körülmények sem teszik lehetővé a nyugodt, megfontolt permanens pedagógiai reformot. Sőt! Pedig a legtöbb tantárgyban erre lehetőségünk lenne. Azokban a tantárgyakban, amelyek didaktikailag feldolgozott tudományok, mint a földrajz vagy a nyelvtan. Ezeknek az a lényege, hogy az igazolt ismereteket dolgozzák föl iskolai tananyaggá. Velük szemben például

az ének tantárgynak nem az a lényege, hogy a zenetudomány rendszerét alakítsa tantárggyá, hanem az, hogy a gyerekek megtanuljanak énekelni (természetesen sokféle tudományos megfontolásnak megfelelően). (Kontra, 1969/1972: 211).

A permanens reform elképzelése ma is aktuális, nem csak a nyolcéves általános iskolákra vagy a nyolc évfolyamos gimnáziumokra, hanem minden kevesebb évfolyammal dolgozó iskolatípusra is.

Végül tegyük fel a kérdést: Karácsonyisták irányították a 70-es‒80-as évek közoktatását? Annyiban igen, hogy példát mutattak a különböző műveltségi területek egy-egy szegmentumában arra, hogyan lehet a tanulók oktatását-nevelését eredményesen és korszerűen megtervezni és olyan tananyagstruktúrát és módszereket kialakítani, amelyek a többi területnek is követendő példát mutatnak.

Felhasznált irodalom

Fabricius-Kovács Ferenc, 1980. Kommunikáció és anyanyelvi nevelés. Budapest: Országos Pedagógiai Intézet.

Fazekas György, 1985. A permanens reform gyakorlata. Pedagógiai Szemle, 1985/5: 420‒431.

Fazekas György, 2008. Teljesítményértékelés ‒ visszajelentés. In: Franyó István szerk., Kontra György. Budapest: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Pp. 58‒65.

Fiatal Nyelvészek Munkaközössége, 1980. Magyar nyelv a gimnáziumok II. osztálya számára, első rész. A mondat tagolása. Kísérleti munkafüzet. [Változatlan utánnyomása az azonos című stencilezett munkafüzetnek, ami 1978-ban készült az MTA Nyelvtudományi Intézetében Szépe György osztályán]

Franyó István, 1997. biológia tanítása. In: Báthory Zoltán és Falus Iván szerk., Pedagógiai Lexikon I. kötet: 182‒184. Budapest: Keraban Könyvkiadó.

Kádárné Fülöp Judit, 1997. International Association for the Evaluation of Educational Achievement. In: Báthory Zoltán és Falus Iván szerk., Pedagógiai Lexikon II. kötet: 59‒60. Budapest: Keraban Könyvkiadó.

Kardos József, 1997. Országos Pedagógiai Intézet. In: Báthory Zoltán és Falus Iván szerk., Pedagógiai Lexikon III. kötet: 77‒78. Budapest: Keraban Könyvkiadó.

Kontra György, 1969. A tudományok fejlődése és a permanens reform. Pedagógiai Szemle, 1969/11: 961‒979. Lásd még itt: Kontra György, 1972. Biológia és kommunikáció. Budapest: Tankönyvkiadó. Pp. 188‒212.

Kontra György, 1997. Magyar Tudományos Akadémia Elnökségi KöznevelésiBizottság. In: Báthory Zoltán és Falus Iván szerk., Pedagógiai Lexikon II. kötet: 411‒412. Budapest: Keraban Könyvkiadó.

Pála Károly, 1991. Tankönyvháború: Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az összekötő szöveget írta Pála Károly. Budapest: A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete és az Argumentum Könyvkiadó.

Rét Rózsa szerk., 1976. A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásai és ajánlásai a távlati műveltség tartalmára és az iskolai nevelőtevékenység fejlesztésére (1973‒1976). [Budapest: MTA] 404 p.

Szépe György, 2008. Kontra György, az akadémiai közoktatási reform mozgatója. In: Franyó István szerk., Kontra György. Budapest: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Pp. 66‒75.

Szépe György, 2013. Utólagos előszó Fabricius-Kovács Ferenc „Kommunikáció és anyanyelvi nevelés” című posztumusz kötetéhez. In: Nyelvészportrék. Budapest: Tinta Könyvkiadó. Pp. 97‒101. Eredetileg megjelent: Magyar Nyelv 77(1981): 241‒244.

Urbán János, 1997. Varga Tamás. In: Báthory Zoltán és Falus Iván szerk., Pedagógiai Lexikon III. kötet: 620. Budapest: Keraban Könyvkiadó.

Vargha András, 2017. Karácsony Sándor hatása a Vargha-fivérekre. In: Heltai Miklós és Lányi Gusztáv szerk., Karácsony Sándor és a magyarpszichológia. Budapest: Széphalom Könyvműhely. Pp. 195‒202.

• 1. 1976-tól Elnökségi Köznevelési Bizottság.
• 2.
• 3. Horváth (Lőrincz) Eszter: Karácsony Sándor szellemi öröksége és Varga Tamás matematika-pedagógiai munkássága. Budapesti Tanítóképző Főiskola, 1999.
• 4. Horváth Eszter: I. m.
• 5. Értsd: Karácsony Sándor társaslélektana. (K. M.)
• 6. Az első tankönyv azután készült el, hogy 1976 novemberében Szegedy-Maszák Mihály és Veres András megnyerték az új II. osztályos gimnáziumi irodalom tankönyvre kiírt pályázatot. 1986 márciusában jelent meg a IV. osztályos tankönyv második kötetének átdolgozott kiadása.
• 7. Ma már nem kell egy év a kísérleti tankönyv előállítására, sem a tankönyv kinyomtatására, de a permanens reform gondolatát ez lényegében nem befolyásolja. (K. M.)