Kötelezők újratöltve

By knauszi on 2024. júl. 25. - 10:50

Kaland, játék, kockázat!? Lőrincz Andrea írása

Amennyiben az ember fogékony az olvasásnak és a játéknak az effajta fúziójára, valamint érdeklődéssel tekint a megelevenített történetek felé, akkor valójában úgy zajlanak le benne az említett folyamatok, hogy azt észre sem veszi.

Lőrincz Andrea Nem szükséges széleskörű kutatásokat végezni annak érdekében, hogy kijelenthessük, napjainkban az iskolai kötelező olvasmányok forgatása nem egy közkedvelt tevékenység. Emlékszem, amikor második osztályban (már ebben az évezredben, de még nagyon az elején) Erich Kästner A két Lotti c. regénye volt a kötelező nyári olvasmány, és én lázasan készítettem a színes rajzokkal és gondolattokkal teli olvasónaplót az édesanyámmal. Azonban azt sem felejtem el soha, amikor harmadik osztályban a Tüskevár már nem érte el a várt hatást. A lázas munka ekkor is megvolt azzal a különbséggel, hogy lázas beteg lettem, miközben próbáltam magam végigszenvedni Tutajos és Bütyök vakációján. Nem volt ez másként az Egri csillagok esetén sem, amikor minden lapozásnál 15 oldalt hajtottam át egyszerre, hogy hamarabb vége legyen, de még így is túl sokáig tartott. Mára – már gyakorló pedagógusként – sem enyhült az a fejtörés, amit a kötelező olvasmányok okoznak nekem. Ebben az írásban azonban nem saját traumáim kibeszélése a cél, hanem egy olyan sorozatot szeretnék bemutatni, ami megpróbál segíteni abban, hogy a 2020-as évek fiataljait közelebb hozzuk a múlt és jelen értékrendszerében is meghatározó irodalmi művekhez.

A kötelező olvasmány csak egy szükséges rossz?

Hangzatos és közkeletű érv a kötelező olvasmányok „kötelezősége” mellett, hogy eszközül szolgálnak a gyerekek és a fiatalok olvasóvá neveléséhez. Végeláthatatlan és meddő vita ez, de egy biztos, az olvasóvá nevelés folyamata már sokkal korábban meg kell, hogy kezdődjön (Tóth, 2023), mint ahogy a gyermek megkapja a kezébe az első kötelező olvasmányát. Ha azonban ez nem történik meg, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen könyvekkel és módszerekkel próbáljuk meg őt terelgetni az iskolai élete során.

Gadamer (1994) időtálló állítása, hogy az olvasás egy befogadó folyamat, ami közben dialógus alakul ki a szöveg és az olvasó között. A befogadásnak azonban komoly gátja lehet az érzelmi és/vagy az értelmi kapcsolat hiánya. Kötődni valamihez a hétköznapi élet során sem egyszerű, s ez még nehezebb, ha utasításra kell megtenni. Bár nem szabad a borító alapján megítélni a könyveket, az esztétikus darabokat mégis hamarabb kinyitja az ember. Az olvasás során (ahogy ez a filmek és sorozatok esetén is elmondható) fontos, hogy a gyors vizuális impulzust követően, ami felkeltette az érdeklődésünket, azonosulni tudjunk a megjelenített helyzettel és szereplőkkel, megértsük az értékrendjüket és motivációjukat. Ha azonban egy könyv nem a megfelelő időben kerül a gyerek kezébe, vagy nem kap elegendő időt és támogatást a befogadásra és a feldolgozásra, illetve a könyv olvasása közben egy számára elavult problématérképpel kell szembesülnie, nem alakul ki kötődés közte és a szöveg között, az nagy valószínűséggel nem szerez neki (jó) élményt, így hosszú távra elveheti a kedvét az olvasástól (Gősi, 2016). Mindezt az sem támogatja meg, hogy sok esetben az olvasmányok nyelvi sajátosságai már önmagukban is megnehezítik a megértést: rég nem használt nyelvtani szerkezetek, kikopott szavak, területspecifikus szókincs mind az olvasás gördülékenységét akadályozzák (hiába található meg a „fordítás” a lábjegyzetben). Ha belegondolunk, hogyan is lenne élmény olvasni valamit, amit nem is értünk, vagy amiben soronként a lap alján kell keresnünk az „értelmes szavakat”?

Mindezeken túl a tanári munka jelentősége sem elhanyagolható a gyermek és az olvasás kapcsolatának kialakulásában. Oly sok akadály mellett lehetséges, hogy ezen áll vagy bukik minden? A tanároknak bátornak kell lenniük, hiszen ők ismerik a diákjaikat, az érdeklődésüket, a terhelhetőségüket, s a ki nem mondott szükségleteiket is. Ha indokoltnak érzik, felül kell bírálniuk egy kötelező olvasmány létjogosultságát, illetve egy olvasmány feldolgozási módját is. Nem szabad beleragadni abba, hogy a Szent Péter esernyője kapcsán a témazáró dolgozat relevánsnak vélt kérdései között az szerepeljen, hogy milyen színű volt Gregorics Pál haja (mert ebből biztosan kiderül, hogy elolvasták-e a gyerekek a kötelezőt), ahelyett, hogy az ellenőrzés a tanuló saját értelmezésére, élményeire épített volna. Pedig talán mégiscsak az lenne az olvasás során a legfontosabb, hogy élményt adjunk a gyerekeknek, és hagyjuk, hogy érzelmeket éljenek meg egy történet feldolgozása során.

Elcsépelt igazság, hogy a ma ifjúsági generációi kommunikációs és információszerzési stratégiáikat tekintve különböznek a megelőző korok fiataljaitól; előbbiek tanulásuk során érzékelhetően más tartalmakra, közegekre, eszközökre és formákra fogékonyak, mint utóbbiak. A tanulástudomány ugyanakkor kevés fogódzót ad ahhoz, hogy pedagógusként adekvát módszereket találjunk, amelyekkel a mai gyerekek, fiatalok, tanulók megszólíthatóak, érdeklődésük felkelthető (Nagy, 2020: 135.).

Az Athenaeum Kiadó Kötelezők újratöltve – kalandjáték sorozat erre nyújt – nemzetközi szinten is egyedülálló – alternatívát, s a történetek feldolgozása során az interaktív szerepbe helyezés módszerét alkalmazza.

A sorozat eddig megjelent kötetei:

Nagy Ádám, Trencsényi László, Veszprémi Attila (2022): A Pál utcai küldetés – Mentsük meg Ernőt! Athenaeum, Budapest.

Lőrincz Andrea, Nagy Ádám (2023): Égi megbízás – Az ember tragédiája. Athenaeum, Budapest.

Libor Zoltán, Nagy Ádám (2023): Hol terem a magyar vitéz? – Egri csillagok. Athenaeum, Budapest.

Lőrincz Andrea, Nagy Ádám (2024): Holtunkiglan!? – Rómeó és Júlia. Athenaeum, Budapest.

Libor Zoltán, Nagy Ádám (2024): Nyergelj, fordulj! – A kőszívű ember fiai. Athenaeum, Budapest.

Kaland, játék, kockázat!?

A Kötelezők újratöltve – kalandjáték sorozat gyökere egészen az 1980-as évekig nyúlik vissza, amikor megszülettek a Kaland, játék, kockázat kötetek, amik a játék és az olvasás furcsa ötvözetei (bővebben: Zagor, 2007). A könyvek sajátossága, hogy ha lineárisan olvassuk őket, hamar rádöbbenünk, hogy a szöveg – ebben a formában – értelmetlen. A történet ún. itemekből, vagyis apró, általában egy cselekvési és döntési helyzetet tartalmazó, számozott fejezetekből áll. A fejezetek végén 2-3 választási lehetőséget nyújtó döntési helyzet előtt áll az olvasó, majd a döntésének megfelelő fejezetszámra kell lapoznia, ahol folytatódik a története. Ebben a formában tehát előre és hátra, saját kedvünk szerint lapozgatva alakítjuk a történetet és jutunk el az egyik lehetséges végkifejlethez. Ha egyszer a történet végére értünk, bármikor újra elkezdhetjük az olvasást, hiszen eltérő döntésekkel különböző életutakat, történetsíkokat járhatunk be. Ezért nevezzük őket egyszerűen „lapozgatós könyveknek”.

A maga idejében ez egy olyan formabontó könyvsorozat volt, ami nem maradhatott folytatások, követők nélkül, így nemzetközi és hazai szintéren is érdekesebbnél érdekesebb kalandokkal találkozhatunk. A lapozgatós kötetek főként a fantasy, a horror és a sci-fi műfajában mozognak, de több olyan darab is létezik, ami a való élet útvesztőin engedi bolyongani az olvasót (pl. Kardos–Nyári (2004): Cigánylabirintus, amiben egy intézetben nevelkedett cigány fiú bőrébe bújva kell felépíteni egy életet a semmiből; Neil Patrick Harris (2015): Így jártam az életemmel, ahol azért küzd az ember, hogy fiatal amerikai színészként legalább olyan életet élhessen, mint a szerző maga – bővebben: Szlobodnik Gábor: Játékkönyvtár). A formátum az utóbbi években kilépett a könyvek lapjairól, s a képernyőn is nagy sikernek örvend. A nyílt világú belső nézetes, illetve az MMORPG, vagyis sokszereplős online szerepjátékon túl (Leczo, 2021) megjelentek az interaktív filmek, melyek legismertebb példái a Netflix sajátgyártású tartalmai: a Fekete tükör sorozat Bandersnatch c. epizódja, illetve Bear Grylls túlélőfilmje, amelyeknek cselekményét a néző a távirányítója segítségével kedvére alakíthatja (Klág, 2018).

Lap lap után

Kétségtelen persze, hogy ez a történetfeldolgozási mód nem mindenkinek kényelmes, egyeseknél a folyamatos ugrálgatás fókuszvesztést okoz, de van, aki szereti még az elvártnál is jobban megosztani a figyelmét és a „többujjas technikával” olvas, vagyis minden lehetséges továbblépési pontot megjelöl, és a számára szimpatikus irányba megy tovább (bár ez talán csalás). Bárhogyan is viszonyulunk ehhez a furcsa, sokak számára ismeretlen formátumhoz, érdemes neki esélyt adni, mert számtalan pozitív egyedi vonása van, illetve olyan fejlesztési területeket mozgat meg az olvasás során, amit a hagyományos könyvek egyáltalán nem, vagy nem minden esetben érnek el. Mik is ezek?

Bármikor abbahagyható és bármikor folytatható, hiszen rövid, maximum 1-2 oldalas fejezetekből áll, illetve „innen indultam” és „itt tartok” könyvjelzőkkel rendelkezik, amik segítik az olvasási élmény folyamatosságát.
A történetek a modernség kontextusába vannak helyezve. A cselekmény és a szereplők továbbra is a saját korukban és az eredeti művek tengelyén mozognak, azonban mai, érthető nyelvi formátumban íródtak, és problémahelyzeteik aktualizálásra kerültek, így minden esetben élhető, átélhető döntési helyzeteket állítanak az olvasó elé. Az elkészült kötetek mottója, hogy a történetek, amiket nem mesélnek újra, elvesznek. A cél nem a régiek elhagyása és átírása, hanem azok kiegészítése és újszerű megközelítése.
Széleskörű ismereteket nyújt a megjelenített világról. A tér és az idő kitágításának köszönhetően az adott kor és társadalom specifikumairól mélyebb ismeret szerezhető, mint az eredeti művekből, ahol ezen kevesebb lehet a fókusz. Ebből a szempontból történelmi utazásnak sem utolsó.
Szolgálja a fiatalok önállósági törekvéseit, hiszen a sokszor elavultnak, kopottnak tartott régi történetek társszerzőjévé válnak, s egyfajta cinkostársként vesznek részt a szereplők sorsának alakításában. A kötet középpontjában valójában nem a könyv szereplője, hanem annak olvasója áll, aki, mint egy láthatatlan kéz, mozgatja a szálakat. Egy könyv olvasása során számtalanszor felmerül a diákokban, hogy nem úgy cselekednének, ahogy a „nagyöreg” író, sőt gyakran egyenesen igazságtalannak és felháborítónak tartják az eseményeket – itt lehetőségük adódik megváltoztatni ezeket a részleteket.
Az olvasás egy önismereti utazás. Felveszi a főszereplő álarcát, de mégis a saját életét éli az olvasó. Saját erkölcsi meggyőződései, érzelmi és gondolati befolyása alapján dönt, miközben egyéni tapasztalataira támaszkodik a „helyesnek vélt” út megtalálása során. „A döntési szituációk lehetőséget teremtenek a diákoknak, hogy megvizsgálják, valójában milyen célok, motívumok és törekvések mozgatják őket, és ezáltal jobban megismerjék saját magukat.” (Manxhuka, 2022: 106.)
Nincs jó vagy rossz, nincs helyes vagy helytelen, a döntéseinknek következményi vannak, így végig aktív gondolkodást igényel az olvasás. Egy megoldandó problémahelyzet előtt állva végiggondolható a döntés rövidtávú és hosszútávú hatása (retrospektív felelősség), illetve visszatekintve is mérlegelhető, hogy mely korábbi döntés vezetett az adott pontra (prospektív felelősség). Mind egyéni, mind közösségi szinten átlátható és belátható a saját döntés eredménye.
Az olvasás egy aktív folyamat, nem lehet zombimód végiglapozgatni a történetet, hogy mihamarabb vége legyen (persze nem is tudni, hol a vége), így szórakozás közben mindvégig a gondolkodási műveleteken és a pszichikus funkciók edzettségén múlik a folytatás: megfigyelőkészség, analízis-szintézis, következtetés, logikai gondolkodás, problémamegoldó gondolkodás, figyelem, koncentráció, képzelet/fantázia, emlékezet – s ezek csak a legkiemelkedőbb, az olvasás során használt és fejleszthető területek.
Az egyéni mellett a szociális kompetenciákat is éles behatás éri. A már említett felelősség mellett a kudarctűrő képességet, az erkölcsi ítélőképességet és a kompromisszumkészséget is próbára teszi a játék, miközben a különböző döntési helyzetek során folyamatosan fejleszti azokat.

Összefoglalva és a játékélmény mögé látva úgy tűnhet, e könyvek olvasása sok energiabefektetésbe kerül és fárasztó. Ez azonban nincs így. Amennyiben az ember fogékony az olvasásnak és a játéknak az effajta fúziójára, valamint érdeklődéssel tekint a megelevenített történetek felé, akkor valójában úgy zajlanak le benne az említett folyamatok, hogy azt észre sem veszi. Ezért lehetnek a sorozat kötetei megfelelő kiegészítői (és nem helyettesítői, bár az eredeti szöveg ismerete nélkül is teljesértékű élményt nyújtanak) az iskolában feldolgozandó szövegeknek. Egyéni vagy közös feldolgozás során szélesíthetik és színesíthetik a feldolgozás menetét, valamint az élményalapú tanulás folyamatát, ami azért is fontos, mert a leghatékonyabban tapasztalás útján tanulhatunk, és nem csak az irodalomról, hanem az életről is!

Az elkövetkező időszakban megjelenő, a témához kapcsolódó írásokban betekintő oldalakat nyújtunk az olvasók számára, hogy ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is megismerkedhessenek a lapozgatós könyvek világával.