Péntekné Kövesdi Kata: Kövesdi Tiborné

Egy mesztegnyői tanítónő és népművelő munkásságának bemutatása

Gizi néni egy rendhagyó „mindenki iskoláját” hozott létre Mesztegnyőn. Aktív éveiben a falu összes gyerekét és fiatalját tanította az általános iskolában, így legtöbbjüket „meg tudta fertőzni” a helyi néphagyományok tiszteletével...

Dolgozatom témájául nagymamám, Kövesdi Tiborné pedagógiai munkásságának bemutatását választottam, mert kivételes pedagógusi és népművelői életművét a legkisebb mértékű elfogultság nélkül egyedülállónak tartom. Népművelői és közösségteremtő törekvéseit még élete folyamán számos fórumon elismerték, és 2005-ben bekövetkezett halála után is méltatják, munkássága példaértékű lehet bármely pedagógus számára.

Kövesdi Tiborné, Gizi néni egy kis somogyi faluban, Mesztegnyőn bontakoztatta ki egyedülálló pedagógusi tehetségét, itt váltak valóra legmerészebb álmai. A Nyírségből betelepült tanítóként több mint négy évtizeden át összefogta a somogyi falu fiataljait, hagyományőrző, önképző- és kézműves köröket szervezett, a saját korában messze híres népi együttest alapított, néprajzi és kézműves táborokat szervezett, majd később határon túli magyaroknak szervezett éves szinten ifjúsági találkozókat, honismereti egyesületet és faluházat hozott létre tekintélyes helytörténeti gyűjteménnyel, illetve a kétezres évekre még erdei iskolát is működtetett az egykor lebontásra ítélt fiúiskola épületében. A lista valójában végtelen, mivel az aktív évtizedek alatt jóval több elismerésre érdemes megmozdulását lehetne felsorolni, valamint kiemelendő az egész életét végigkísérő páratlan szakmai hozzáállás, amellyel öntudatlanul is meghatározta számos tanítványának későbbi sorsát.

Az általa létrehozott Faluház kapuját átlépve a falusi és majd a később ott táborozó gyerekek bármelyike különlegesnek érezhette – és mindmáig érezheti – magát származástól, nemzetiségtől és élethelyzettől függetlenül, mivel itt mindenkinek jut kedvére való, hasznos és érdekes elfoglaltság, amiben kiteljesedhet. Kövesdi Tiborné örökké tevékeny szelleme a mai napig belengi a Faluházat, annak mindenki számára nyitva álló állandó és időszakos programjait és szakköreit az ő közösségteremtő elképzelései nyomán viszi tovább kiváló szakmai utóda, Kövesdiné Panyi Antónia, Gizi néni menye, az én édesanyám. Így lett ez a különleges hely a mesztegnyői „mindenki iskolája”.

A tanítónő

Kövesdi Tibornét 1934-ben Gál Gizella néven hozta a gólya egy szegény szabolcsi parasztcsaládba. 1954-ben „házasodott be” a somogyi kis faluba, Mesztegnyőre, ahol gyermekei születése után 1961-ben alsó tagozatos tanítónőként helyezkedett el. Pályája kezdete korántsem volt egyszerű, mivel nem ismerték, bevándorló „gyüttmentnek” számított, így a falu vezetősége és a nevelőtestület tagjai eleinte bizalmatlanul fogadták. Fiatalos lendülete, nyitottsága és örökké tevékeny természete azonban hamar túllendítette a beilleszkedési nehézségeken.

Három évtizedet átívelő iskolai pályája alatt végig szerették a gyerekek és a szülők, a mai aktív korúak még mindig csak „mindenki tanító nénijeként” emlegetik. Sikeres tanítói munkásságát és az ettől elválaszthatatlan népművelői tevékenységét vezetői és szakmai körökben is méltán elismerték. 1992-es nyugdíjazásáig aktívan részt vett az iskolai és iskolán kívüli, egész falut érintő rendezvények szervezésében és lebonyolításában, nyugdíjba vonulása után pedig teljes erejével és rengeteg tapasztalatával főállású népművelőként maradt a falu közéletének meghatározó alakja.

A népművelő

Már az 1961-es tanítói kinevezésével ráosztották a helyi népművelői feladatokat is, ezzel sorsa megpecsételődött. Az akkori faluvezetés ezzel kívánta ösztönözni a fiatal tanítónőt, hogy fogja össze valahogy a fiatalokat, ezzel is bizonyítva, hogy képes a faluért dolgozni. A felkérés nem jöhetett jobbkor, az ötvenes évek zűrzavarában rendre elhalt addigi helyi közösségek helyére Gizi néni egy év alatt tekintélyes létszámú táncszakkört, hagyományőrző és honismereti kört szervezett a falusi gyerekekből és fiatalokból.

Még 1960-ban elindult a honismereti mozgalom, amelynek célja elsősorban a népi és mozgalmi hagyományok gyűjtése és feldolgozása, nem utolsó sorban pedig ezeknek az úttörő mozgalomba és a KISZ-be való beépítése volt. A feladatot megyei és országos szinten is támogatták, ennek ellenére kevesen csinálták. Mivel Gizi néni ekkoriban fejezte be a tanítóképző főiskolát, első kézből találkozhatott az új elvekkel, könnyebben kapcsolódott az új nevelési irányzatokhoz. Mindig tettre kész alkatából adódóan nagyon rövid idő alatt kivirágoztatta a faluban a Honismereti Kört („Honi”), melynek megyei szinten is egyedülálló sikerei szinte azonnal megmutatkoztak.

Az 1962-es seregszemlén már ötvenfős népi együttessel léptek fel, soraikban zenekarral, iskolás és ifjúsági korú tánccsoporttal, egyéb hagyományőrzőkkel. A kezdeti sikerek után nem volt megállás, az egyedülálló falusi kezdeményezés híre bejárta a megyét és a fél országot, a falu és a csapat hamar egyfajta módszertani központtá nőtte ki magát. Az eredmények innentől komplex népművelői feladatokat és komolyabb összefogást sürgettek, mivel a színpadra lépések egy idő után már eredeti feldolgozásokat és ruhát kívántak. Így jelentek meg a faluban elismert néprajzi gyűjtők (pl. Erdélyi Zsuzsa, Morvai Péter, Együd Árpád), akik rengeteget segítettek Gizi néninek az igényes műsorszámok és megjelenés összeállításában. Kapcsolata sokukkal évtizedeken át szoros és baráti maradt.

A hatvanas évektől kezdődően tehát Kövesdi Tiborné törekvései nyomán felpezsdült a falusi kulturális és közélet. A háborúk okozta sivárság után a programokra éhes nép a gyerekektől az idősekig mind megtalálta a tevékeny és hasznos szabadidő-eltöltési lehetőséget a Honiban, mivel a mindenki által szeretett és megbecsült tanítónő-népművelő fiatalos lelkesedése valósággal vonzotta a falu népét. Volt, aki a táncszakkörbe, volt, aki a hagyományőrző körbe járt, mások az egyre bővülő helytörténeti gyűjteményt bővítgették, néhány jó szándékú falubeli pedig a Gizi néni köré gyűlő különböző csoportok otthonaként szolgáló romos épületet (későbbi Faluház) újítgatták társadalmi munkában, erejükhöz mérten. Akkoriban talán nem is volt olyan család a faluban, amely így vagy úgy ne vett volna részt a Honiban folyó közösségi életben. 

A népi együttes eközben egyre nagyobb hírnévre tett szert, munkájukat a szakma megyei és állami szintű képviselete is támogatta. Így esett meg, hogy a mesztegnyői kultúrház 1969-es avatóján előadott műsor után néhány magasabb rangú pártember közbenjárására a csapat a következő évben meghívást kapott Lengyelországba. A kirándulás 45 gyereknek és fiatalnak nyújtott életre szóló élményt. Ekkoriban készült el az első tévéfelvétel is az együttesről, amelynek híre így még távolabbra jutott. A csapat egyedülálló sikereinek egy személyes tragédia vetett véget 1976-ban, ekkor ugyanis Gizi néni egyetemista lánya, az együttes oszlopos tagja egy balesetben életét vesztette. Ezek után nem vállalta tovább a csapat vezetését, amely rövidesen feloszlott, viszont a gyerekekkel való foglalkozás továbbra is megmaradt, sőt eztán indult be igazán.

A honismereti munka sem maradt abba, ennek legfontosabb része a néprajzi gyűjtőmunka volt. A gyűjtés évtizedei a somogyi népszokások, babonák, balladák, hiedelmek, gyermekjátékok, népviseleti elemek és megannyi használati tárgy bűvöletében teltek, amihez szintén jelentősen hozzájárultak a gyűjtők és a legkülönfélébb adatközlők. A falusi gyerekeket Gizi néni elsősorban a hagyományok gyűjtésébe, gyakorlásába, így az épp aktuális tánccsoportokba, valamint a helytörténeti gyűjtemény állandó bővítésébe vonta be, és ez lehetőséget biztosított neki még a leghátrányosabb helyzetű családokból származó fiatalok megszólítására is.

A másik terület, amelyen keresztül még több gyerek tapasztalhatta meg az autentikus falusi környezetet és ismerkedhetett meg a somogyi nép gyökereivel, az ifjúsági táboroztatás, majd később az erdei iskola lett. 1977-ben új néprajzos hullám indult meg, ennek égisze alatt az „Ifjú népművészek stúdiója” kérésére Gizi néni kísérleti jelleggel nyári honismereti és néprajzi táborokat indított el a Honi udvarán. A programban szerepelt népi gyermekjátékok tanulása, kézművesség, túra, természetismeret, mesék dramatizálása, táncház stb., a tárház szinte kimeríthetetlen volt.

Ez a kezdeményezés is egyedülálló és rendkívül sikeres volt, így híre futótűzként terjedt. A következő években az ország minden részéről érkeztek ide gyerekcsoportok több turnusban, ám a nyár rövidsége és a meglehetősen foghíjas anyagi és személyi feltételek miatt a lehetőségek korlátozottak voltak. Itt említeném meg, hogy 1986-tól beindult az évente megrendezésre kerülő Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozók sorozata is, amely azóta is mindig az év fénypontja a Honi és a falu életében. Ilyenkor közel százfős, határon túli magyar gyerekekből és fiatalokból álló csoport szállja meg egy hétig a Faluházat, és a környék, illetve sokszor az ország kulturális életéből ismert szakemberek előadásaival tarkított kiváló programokon vesznek részt.

Az évek folyamán az egyesület rengeteg segítséget kapott, így lassacskán egyre több feltétel teremtődött meg ahhoz, hogy a táboroztatás zökkenőmentes legyen és a szezon kiterjedhessen a tavasztól őszig tartó periódusra. 1996-ban egy nagyszabású pályázat megnyerésével elég pénz gyűlt össze ahhoz, hogy az akkor már Faluházként működő épület hivatalosan is erdei iskolává válhasson. A programok sikerei mögött természetesen itt is a „honisok” összefogása rejlik, akikre Gizi néni halálig számíthatott, és akik a mai napig aktívan részt vesznek az azóta már Honismereti és Természetvédő Egyesület néven futó társaság munkájában.

Összegzés

A fentiekből látszik, hogy Kövesdi Tiborné nem mindennapi pedagógiai munkássága elsősorban a helyi (majd később a Mesztegnyőn táborozó) gyerekek és fiatalok összefogását célozta meg, mindig is az ő számukra szeretett volna igényes és hasznos időtöltési lehetőségeket teremteni szem előtt tartva a falu és a környék jellegzetes néprajzának ápolását. Tanítónőként és népművelőként is azon fáradozott, hogy minél szélesebb körökben szólíthassa meg a falusiakat, közülük is kiemelkedően a gyerekeket, akik ma már szülőként vagy akár nagyszülőként is mindig meleg szívvel emlékeznek meg a „Mindenki tanító nénijéről”.

Gizi néni egy rendhagyó „mindenki iskoláját” hozott létre Mesztegnyőn. Aktív éveiben a falu összes gyerekét és fiatalját tanította az általános iskolában, így legtöbbjüket „meg tudta fertőzni” a helyi néphagyományok tiszteletével, gyakorlásával és további gondozásával, ezáltal olyan gyerekek is lehetőséget kaptak ebbe a rendkívüli közösségbe tartozni és itt „nagy” dolgokat véghezvinni (pl. néptáncolni, népi hangszeren játszani, esetleg külföldre utazni, helytörténeti gyűjteményt szervezni, nyáron néprajzi táborban részt venni, vagy egyszerűen csak hallgatni a Faluházban összegyűlő felnőtt csoportok történeteit), akiknek egy másik faluban talán az utcájukat sem nagyon volt lehetőségük elhagyni. Közéjük tartozik az a számos későbbi pedagógus és népművész is, akik bevallottan az ő munkásságából merítettek ihletet élethivatásuk megválasztásakor.

Felhasznált források jegyzéke

• Kövesdiné Panyi Antónia 2005. Volt egyszer egy iskola (szakdolgozat), Kaposvári Egyetem, Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar, Kaposvár.
• Saját családi emlékek, iratok.
• A mesztegnyői Faluházban őrzött archív emlékiratok.
• A Honismereti és Természetvédő Egyesület pályázati dokumentumai és vendégkönyve.