Mozgalomtörténet – helytörténet
A szalkszentmártoni Petőfi úttörőcsapat története. Révész György írása
EMLÉKKÉPEK a 3143. Számú Petőfi Sándor Úttörőcsapat történetéből, a szalkszentmártoni Petőfi-házban eltöltött éveiről a kezdetektől 1971-ig Majsai Károly tollából. Mozgalompedagógiai füzetek 14. Múltunk Öröksége Alapítvány.
A Petőfi-bicentenárium alkalmából megjelent figyelemre méltó kötetet tart kezében az olvasó. Hiszen bízvást állíthatjuk, hogy a magyar úttörőmozgalomnak erről az izgalmas két évtizedéről, az ötvenes-hatvanas évekről ennyire átfogó leírás, visszaemlékezés még nem jelent meg. Átfogó, bár ugyanakkor partikuláris, hiszen a korszak változó, országosan négy-ötezer közötti számú úttörőcsapata közül egynek a története elevenedik meg a lapokon, ám – mint cseppben a tenger – megelevenednek az országos akciók, mozgalmak, s a helyi úttörőéletben visszatükröződnek a központi szándékok és elképzelések. Persze, a szalkszentmártoni 3143. számú Petőfi Sándor Úttörőcsapat nem csak egy a sok közül. Nemcsak azért, mert nincs több úttörőcsapat e honban, amely országos jelentőségű műemléket, Petőfi Sándor és szülei egykori lakóházát-mészárszékét-fogadóját mondhatta otthonának, ahol a költő maga is sokszor időzött, hanem – és főleg azért – mert tevékenységében méltó volt a dicső névadóhoz, sőt, túlzás nélkül állítható, hogy oroszlánrészt vállalt a már-már pusztulásra ítélt épület megmentésében is.
E mellett a szalkszentmártoni úttörőcsapatnak messze földön híres rádiós, régész, fotós szakköre volt, működtettek honismereti gyűjteményt és falusi ifjúsági szövetkezetet, s mindezt a szülők, a község felnőtt lakossága aktív támogatásával.
A sikerekben oroszlánrésze volt az akkor fiatal csapatvezetőnek, kötetünk szerzőjének. Majsai Károly tanár, úttörő csapatvezető, múzeumigazgató, Petőfi-kutató őszinte lelkesedése, gyermekszeretete sugárzik a lapokról. S bár stílusa néha fennkölt, szinte költői magasságokban szárnyal, máskor viszont földhözragadt módon aprólékos, mondanivalója mindig fontos és előadásmódja őszinte.
Büszke a sikerekre, de nem hallgatja el a kudarcokat, s jogos kritikával illeti az ötvenes évek torzulásait. Igaz, helyenként pozitívumként említ olyan módszereket és gyakorlatokat, amelyeken azóta túllépett a pedagógia, de ez is aláhúzza a szöveg hitelességét.
Habent sua fata libelli, a könyveknek megvan a maguk sorsa – tartja latin mondás. A neves szalkszentmártoni polihisztor kötetére ez kiváltképp igaz. Minden valószínűség szerint 1971-ben, az Úttörőszövetség 25. születésnapjára készítette el a szalkszentmártoni úttörőcsapat addigi történetét bemutató pályázatát. Nem tudjuk, hogy benyújtotta-e ezt, elképzelhető, hogy nem készült el vele határidőre. A következő években talán elővette, de bizonyos, hogy lényeges változásokat, javításokat már nem végzett rajta, hanem jelen formájában nyújtotta be az 1976-ban, a 30. évfordulóra kiírt pályázatra. Ezt támasztja alá az akkori megyei úttörőelnök, Csányi Anikó 1976. február 23-án kelt értékelésének kritikai észrevétele: „A 25. évfordulótól eltelt 5 esztendő krónikája hiányzik.” Feltehetőleg ez is közrejátszott abban, hogy a pályázat „csak” második díjat kapott az országos megmérettetésen.
Az eredeti gépirat minősége erősen kifogásolható, számos áthúzás, javítás teszi helyenként nehezen követhetővé, időnként értelmezési nehézséget is okozva. A szerkesztők igyekeztek tartani magukat az eredeti szöveghez, csak a nyilvánvaló elütéseket, illetve az írógép hiányos karakterkészlete miatti hibákat javítva. A mű számos rövidebb-hosszabb idézetet (rendelet, levél, újságcikk, naplórészlet stb.) tartalmaz, ezeket eredeti formájukban, betűhűen (alkalmasint a helyesírási hibákat is megtartva!), dőlt betűvel közölték a dokumentumkötet szerkesztői.
Köszönet Szalkszentmárton község önkormányzatának a kötet kiadásához nyújtott anyagi támogatásáért! Fontos segítséget jelentettek Kovács Tibor későbbi szalkszentmártoni csapatvezető értékes megjegyzései. Köszönet illeti továbbá a szerző másik – ma is – csapatvezető-utódját, Kerner Erzsébetet, valamint fiát, ifj. Majsai Károlyt és az egykori Bács-Kiskun megyei úttörőtitkárt és barátot, dr. Pap Istvánt felbecsülhetetlen segítségükért, hiszen nélkülük a kötet aligha születhetett volna meg.