Több mint lehetőség

Kerényi Mari könyvismertetése

Gyarmathy Éva: Tehetségfejlesztés. Tea Kiadó, Budapest, 2021.

Szabad vagy!

Gyarmathy Éva Tehetségfejlesztés című, újonnan megjelent könyvének alcíme: Lehetőségek kezdőknek és haladóknak. Kiket szólít meg ez a szándékosan kihívó alcím?

Azokat, akik kezükbe veszik, akik elolvassák a bevezetőt, majd utána – ez borítékolható – izgatottan lapozgatnak benne vissza-visszatérve egy-egy részhez. A szellemi kalandra éheseket. Ez a könyv ugyanis szerkezetét tekintve nagyon hasonlít azokhoz a kalandjáték könyvekhez, amelyekben az olvasó maga a főhős, és ő alakítja saját történetét a könyv kínálta lehetőségek közt bóklászva. A tehetségfejlesztésről szóló tudományos kalandban a szerző társául fogadja az olvasót; szívélyesen beinvitálja az emberi képességekről való gondolkodás világába, majd egy széles gesztussal körbemutat: íme, itt van, minden a tiéd, használd tetszésed szerint. Az invitáció a bevezetőben olvasható:

Sokszor utalni fogok előre- és hátrafelé, hogy bátorítsam a kalandozásodat, hogy a könyvet úgy tekintsd, mint egy felfedezendő teret, terepet, amelyben nem vezetni, csak bevezetni szeretnélek.

Arra kértelek, hogy ennél a bevezetőnél kezdjed a könyvet, de mostantól bárhová lapozol, bárhol olvasol bele a könyvbe, jól teszed. Szabad vagy.

És valóban, akárhol üti fel az ember a kötetet, a sűrű szövésű szöveg kapcsolódásait követve előbb-utóbb körbeér. A könyv fejezetei úgy kötődnek egymáshoz, mintha egy gondolattérképet olvasnánk. Nem lineárisan, egyetlen irányból, egy módon megközelíthető tartalommal találkozunk, hanem a magunk észjárása és érdeklődése szerint gombolyíthatjuk fel a számunkra adekvát gondolatokat. Ez az elrendezés nem egyszerűen szerkesztési bravúr – noha az is –, hanem lényegi: az egész könyv mondanivalójának megtestesítője, hordozója.

Társalogjunk!

A könyv hangvétele ehhez illeszkedően személyes. Mi más is lenne, hiszen ebben a kalandban mindenkinek magának lehet és kell megtalálnia a maga ösvényét, a szerző semmiképpen sem a mindentudás csúcsairól nyilvánítja ki az egyetlen helyes utat, legfeljebb a maga tapasztalatai alapján készült térképpel szolgál: tessék, használd. „…a kutatások is kimutatták, hogy sokkal jobban figyelünk olyan szövegre, amely közvetlen formában társalog. Tehát társalogjunk!” – ajánlja fel Gyarmathy Éva. A saját praxisából kiemelt történetekkel, személyes élményeinek megosztásával közvetlensége hitelességét mélyíti el. Széles körű tudományos tényanyagot sorakoztat fel, kísérleteket és azok eredményeit ismerteti, teóriákat helyez egymás mellé, s mindezt egyszerűen, érthetően, a tudálékosság árnyékától is mentesen. És ha már a szerző ilyen merészen személyes, hadd valljon a recenzens is arról a végtelen háláról, melyre az egész művet belengő kedves humor készteti. Az olvasó – a fentebb vallomást tevő recenzens mindenképpen – úgy érzi magát, mintha Gyarmathy Évával egy csésze tea mellett üldögélve kellemes és okos társalgással múlatnák az időt. Ilyen társaságból nem akarózik hazamenni, ahogy a könyvet sincs kedve letenni az embernek. Lebilincsel érdekességével és könnyed, olvasmányos stílusával.

Ki ne akarná azonnal megtudni, miért is állítja a szerző, hogy „a tehetség szokatlanul nagy természeti erő – és egy kis őrület.” Kit ne csigázna fel egy „vadászat a kis vadászokra és társaikra”, főleg, ha még azt is lehet tudni, hogy „ők aztán végképp nem olyanok”. Nem enged szabadon a kérdés, hogy hát akkor milyenek? És vajon milyenek lehetnek azok, akik meg „olyanok”? A fejezeteken belüli alcímek aztán végképp rabul ejtenek. Például egy informatív, bár némileg rendhagyó fejezetcímből azt tudjuk meg, hogy „a kreativitás egy pokol annak, aki nem kreatív”, de hogy ezen belül ugyan mi lehet, ami után ”ha futsz…, elveszíted, ha nem kergeted, eléred”, hát az rejtély marad, míg el nem olvassuk a fejezetet.

Kétségtelen, hogy a könyvet nehéz letenni, de kézbe venni annál könnyebb, mivel maga a tárgy is valóban vonzó. Egyszerűen elgyönyörködik az ember a borítóban, a tipográfiában, s ahogy a stílus egy-egy szellemes fordulatának megörül, ugyanúgy kedvét leli a fejezetcímek látványos szépségében, a magyarázó ábrák igényes egységességében és a kiemelések vizuális megoldásaiban. A forma és a tartalom itt igazán összeillik és egymást támogatja.

Kövesd a géniuszt

A kötet a felépítését tekintve (már ha legelejétől kezdjük el olvasni) a tehetség meghatározási kísérleteitől indul, és annak összetevőin keresztül a tehetség észlelésével és támogató környezetének körüljárásával zárul. Ebben a nagyon szerethető könyvben a könnyedség köntösében súlyos gondolatokkal találkozunk. Ne okozz szenvedést! Ne pusztítsd az értékeket! – szólít fel bennünket az első oldalon, és ha ezt komolyan vesszük, elég sok teendőnk van. Legelőször a szembenézés. Nem kínozzuk-e gyerekeinket azzal, hogy lehetetlen elvárások elé állítjuk őket? Nem kényszerítjük-e rájuk, hogy számukra érdektelen dolgokkal foglalkozzanak nekik teljesen idegen módon, kényelmetlen közegben? Nem pusztítjuk-e kreativitásukat, nem nyomjuk-e el kísérletező kedvüket, nem tépkedjük-e ki tehetségük repülésre termett szárnytollait? Vegyük észre mi, felnőttek, szülők, óvodapedagógusok, tanítók és tanárok, hogy jószándékú igyekezetünk sokszor okoz szenvedést, ügyetlenkedéseink eredményeképpen sokszor sorvad el a gyerekekben kibontakozásra termett érték.

Gyarmathy szerint:

Azért ritka a tehetség, mert állandóan lelökdösnek minket az utunkról, és csak azok tudják a saját útjukat járni, akikben rendkívül erős a belső hajtóerő, az őrangyal, amely megtartja és segít betölteni a feladatát.

Ezt az őrangyalt nevezi ő géniusznak. Ha a magunkéra hallgatva engedjük, hogy a gyerekek is kövessék saját géniuszuk hangját, ha támogatjuk, hogy megmaradjanak útjukon, akkor bízvást remélhetjük, hogy eleget tudunk tenni az axiomatikus tiltásnak. Akkor elkerülhetjük, hogy ártalmára legyünk azoknak, akiknek pedig dehogyis akarunk.

Segít ebben, ha megértjük, mivel is állunk szemben. Ha tágabb kontextusba helyezve rálátunk, hogyan segítette az emberiség fejlődését a neurodiverzitás, melynek egyedi esetei a mindennapokban oly sokszor állítanak megoldhatatlannak tűnő probléma elé. Jó, ha látjuk, kultúránktól is függ, mi tűnik hasznosnak és mit tekint a környezet devianciának. Ha megértjük, hogy a tehetség az emberiség minden tagjára jellemző egyediség megnyilvánulása, melyet mi kategorizálunk a magunk véges felfogóképességét támogatandó. A gazdag tudományos anyag a sok-sok eleven, a napi praxisból és nevezetes emberek életéből vett példával kiegészítve igazán felszabadító a nehézségeikbe beleszorult szülők, pedagógusok számára.

Ha van lehetőségünk áttekinteni a tehetség különböző típusait a korán felismert és felnőttként akadálytalanul kibontakozó tehetségtől kezdve a gyerekként és felnőttként sem kitűnő ember sorsáig, elgondolkodhatunk rajta, hogy vajon miért is alakulhatott így vagy úgy az életük. Valóban csak a képességeik voltak ennyire különbözők? Hogyan történhetett, hogy valaki csodagyerekből egészen hétköznapi felnőtté növekedett, míg más gyerekkorában semmiféle kimagasló képességről nem tett tanúságot, ám felnőve rendkívüli teljesítményt tett le az asztalra. „Ki hitte volna?” – csodálkozhatunk rá a dologra, de azért arról se feledkezzünk meg, hogy ebben a gyerekben valakik valamit nagyon nem vettek észre korábban. Szerencse, hogy mégiscsak meglelte a maga útját. Eltöprenghetünk, hogy hogyan is nő fel egy tehetség talentummá, mi érleli személyiségét a fejlődni és változtatni akarásból változtatni tudássá.

Tehetségbarát társadalom

A tehetség sokarcú, van, amelyikkel egyszerűbb boldogulni, s van, amivel találkozva csak a fejünket vakarjuk, hogy hogyan is tudunk támogatója lenni ennek a furcsaságnak. A „megtartó tehetség” magába szívja, továbbfejleszti elődei tudását, újabb emeletekkel toldja meg az emberi kultúra felhőkarcolóját. Ő az iskola világának és az azon kívüli tehetséggondozó programoknak a nagyszerű alanya, tanulmányi és művészeti versenyek nyertese, tudományos karrier építője. A „változtató tehetség” már kemény dió. Ő egészen másként fejlődik, másba és máshogy fog, mint elődei; nehéz őt megérteni, nem könnyű vele kijönni, de egyszer csak valami olyat hoz létre, ami alapjaiban változtatja meg eddigi kultúránkat. Az ilyen, atipikus tehetségnek is szüksége van a támogatásra, a kibontakozásának tért nyitó környezetre, hiszen világos, hogy egyedül nem megy. A tehetség csak az arra alkalmas közegben tud szárba szökkenni és meghozni gyümölcsét, a talentumot.

Mit tehetünk azért, hogy megteremtsük ezt a közeget? A könyv utolsó két fejezete erről szól. A tehetség észlelésére sokféle vizsgálat, sok eszköz áll rendelkezésre, de jó, ha észben tartjuk: a legjobb szándék mellett is kétes eredményre vezethet. Máskor, máshogy, más eszközzel mérve más eredményt mutat. Valójában nem az a fontos, hogy a gyereket tehetségnek, átütő fejlődésűnek vagy bármi egyébnek definiáljuk. A fontos az, hogy figyeljünk arra, mi érdekli, mire van szüksége, és azt biztosítsuk a számára. A 6. fejezet függelékében közölt szülői teszt segít felmérni, mennyiben sikerül ezt megvalósítani. A teszt értékelésében azonban a maximális pontszámot elérőket egy kis fricskával inti józanságra: Ilyen szülő nincs is, ha mégis van, elég fárasztó lehet. Hiába, a perfekcionalizmus egy szülőnél is kétséges eredményre vezethet. Óva int attól, hogy a kifulladásig „tehetséggondozzuk” gyemekünket.

Mit tegyünk tehát? Figyeljünk a gyerekek szükségleteire és dolgozzunk önmagunkon, hogy valóban észre tudjuk venni, és megfelelően ki tudjuk elégíteni ezeket. S a legtöbb, amit gyerekeinkért és önmagunkért tehetünk, ha egy élhető világ, humanista társadalom építésén dolgozunk. A társadalom viszonyulása meghatározza, mi lesz a különlegesekkel, így a tehetségekkel is – mondja Gyarmathy Éva. A tehetségfejlesztés nem egy szűk szegmentumot érintő kérdés, hanem egész világunk tükre: a sikerek vagy kudarcok azt mutatják, hol tartunk világunk építésében vagy pusztításában. A tehetségfejlesztés több mint lehetőség: égető szükség, mindannyiunk ügye. Erről szólnak könyve utolsó mondatai.

Ima a gyerekekért

• Adj a gyerekeknek okosan szerető szülőket, hiszen a feltétlen elfogadás és az értelmes szabályok egy életen át tartást adnak nekik.
• Adj a gyerekeknek biztonságot, táplálékot és egészséges környezetet, mert a testi fejlődés a szellemi fejlődés alapja.
• Adj a gyerekeknek derűs, nyugodt felnőtteket, mert a harmónia megsokszorozza a lelki erőket.
• Adj a gyerekeknek a tanulásukat bátorító, erősítő oktatást, hogy szeressenek tanulni, mert az ember a tanulás által emelkedhet fel.
• Adj a gyerekeknek autonóm nevelőket, mert autonóm nevelő tud autonóm, tetteiért felelősséget vállaló emberekké nevelni.
• Adj a gyerekeknek nagyon sok szabad tevékenységet, mert ennek során ismerik meg önmagukat, környezetüket és lehetőségeiket.
• Adj a gyerekeknek társakat a tanuláshoz, mert egymástól könnyebben tanulnak, mint a felnőttektől.
• Adj a gyerekeknek sokfélé életkorú társat, hogy együtt tevékenykedhessenek, mert a természetes gyerekközösségben gyakorlatban ismerik meg a társadalmi szabályokat.
• Adj a gyerekeknek nyílt, hazugságmentes társadalmat, ami nem manipulációra, szolgalelkűségre és mások érdekeinek megsértésére tanítja őket, hanem együttműködésre, a hosszú távú közös érdekek megkeresésére.