Vademecum Camino-járók számára
Németh Tibor írása
Kamaszok járnak gyalog az Úton, szakemberek hada segíti őket távolról. Szükségük is van rá.
Vándor, út nincs, nem látszik,
A járás úttá válik.
A járás út lesz megint,
És ő most visszatekint.1
Abonyi Hédinek, Pikó Ildinek, az előttük és a nyomukban járóknak
Európában a vándorlás mint a megkülönböztetett úton-lét egyik első mintaadó példája a kontinens népeit vándorként (gyrovagus) téríteni siető 6-7. századi ír szerzetesek életmódja volt; a szent helyekre igyekvő zarándoklat (peregrinatio ad loca sancta) célállomásai először a Jézus életével közvetlenül kapcsolatos területek lettek (ennek egy eltorzult formája a keresztes hadjáratok sora), később az apostolok és szentek sírjai, majd a tizenegyedik századtól már Santiago de Compostela (Galicia, Spanyolország) is. Szent Jakab (Santiago) apostol útját évezrede járják zarándokok – mentek betegségből, ínségből való szabadulást megköszönni, gyógyulásért esdekelni, hálát adni, vezekelni.
Hispánia népei a reconquista2 első századában kezdték úgy hinni, Jakab apostol különleges és sajátos kapcsolatot tart fenn az ott élőkkel; a személyét körülölelő szentkultusz a sírjának felfedezését (820-840) követő évszázadokban már messze földön érezhető, Heisterbachi Caesarius (†1240) a Compostelába egyre nagyobb számban igyekvő zarándokoknak már az úton betartandó viselkedési szabályokat is előírta.
A zarándokok számára sokáig útmutatóul szolgáló Kalixtusz-kódexben (1135-1138?/1150?) található Csodák könyve (Liber miraculorum) szerzője számára Jakab apostol személye a Péter és Pál uralta liturgikus formuláktól fojtogatott római hagyományoknál vonzóbb, a néplélek ájtatosságának inkább megfelelő. A Kölnből/Párizsból Galiciába vezető út mint Európa egyik legfontosabb középkori kulturális tengelye a következő századok során többször elveszítette korábbi fontosságát (Bonaparte József, Napóleon öccse, a Szent Inkvizíción kívül a Compostela számára beszedendő kötelező adót – voto de Santiago – is megszüntette). Miután 1879-ben meglelték Jakab apostol földi maradványait, amit XII. Leo pápa 1884. november elsején kelt bullájában is megerősített, a szent és a sírjához vezető út újra népszerű lett.
Azután hogy Franco tábornok (1937. július 21-én kelt, 325-ös számú rendeletével) Spanyolország védőszentjének nyilvánította, Jakab kultusza ismét megerősödött – 1982-ben már hatmillió zarándok sietett Galiciába –, Santiago megint teljes értékű európai szent lett, a sírjához vezető, vámszedők és bűnösök (meg csavargók) kitaposta gyalogúton ma zarándokok, természetkedvelők és turisták járnak. Meg gyerekek.
A gyaloglással való gyógyítás, a társadalom szövetébe való belesimítás mint pedagógiai és jogi kísérlet Flandriában 1982-ben kezdődött – egy ifjúságvédelmi bíró (Jan Peeters) két fiatalkorú bűnelkövető számára kilátásba helyezte, hogy ha Burgundiából (Vézelay, Franciaország) elgyalogolnak Compostelába, szabadlábra helyezi őket.
Az elképzelés egyik bölcseleti alapja az eltávolítás (onthemingstochten) gyakorlata: a mélyre merült ifjú elkülönítése megszokott környezetétől (nagy szükség mutatkozhat erre, ha a fiatal érzelmileg blokkolt állapotba került: a távolság elejét veheti a további bűnbe fordulásnak), a másik pedig a felszabadító pedagógia (emancipatory pedagogy) nézőpontja: az ifjakat felelősséggel felruházva feladatok elé kell állítani, hogy megmutathassák, miben és mennyire jók.
A projekt első három évében Vézelay-ből indultak a gyaloglók; 1985 és 2012 között a Brüsszeltől félórányi vonatútra fekvő Herent-ből több mint 350 kamasz tette meg a 2496 kilométeres utat. A jelentkezők legnagyobb része fiatalkorúak nevelőotthonából (IPPJ – Institutions publique de protection de la jeunesse) kérelmezi felvételét a programba – rendszerint azután hogy a megsegítésére hagyományosan alkalmazott pedagógiai eszköztár teljességgel kimerült.
Belgiumban a fiatalkorú bűnelkövetőkre a felnőttekétől eltérő rendszer vonatkozik: a kiskorúak a szociális rendszer felügyelete alá tartoznak. Ahhoz, hogy az egyén feltételesen szabadlábra kerüljön, három érintett fél – a büntetett fiatalkorú, a bíró és egy szervezeti vezető – összehangolt felelősségvállalására van szükség. A fiatal szabadulni akar, tudja, mit kell ezért tennie. A bíró hajlandó esélyt adni arra, hogy az ifjú kiérdemelje a szabadságvesztés megszüntetését, amennyiben a szociális rendszer képviseletében valaki írásbeli garanciát vállal arra vonatkozólag, hogy ha az ifjú a próbát kiállja, immár felelősséggel felvértezve képes lesz a társadalmi elvárásoknak megfelelő életet kezdeni. Ezt a biztosítékot nyújthatja nem kormányzati szervezet is, melynek vezetője vállalja a fiatalkorú felügyeletét a próbaút során és annak remélt teljesítését követően a bíróság által kiszabott ideig.
A rovott múltú jelentkező, akinek vagy az Ifjúságvédelmi Bíróságon (Tribunal de la Jeunesse), vagy az Ifjúságsegítő Bizottságnál (Comité pour Aide à la Jeunesse) van a dossziéja, kézzel írott motivációs levélben indokolja jelentkezése okát, egyszersmind felkér egy hozzá érzelmileg közel álló személyt, hogy a távolból őt lelkileg erősítse. Ha a bíróság méltónak találja a bizalomra, egy (nagyjából tíznapos) fizikai, valamint egy pszichológiai teszt sikeres teljesítése után a projektben szereplő évi tíz-húsz kamasz egyikeként útra kelhet. Bár a fiatalok egyedül gyalogolnak, az utat nem magányosan járják végig. Segítségükre vannak a nem-kormányzati szervezetek (Oikoten/Alba) által fizetett önkéntes kísérők, akiket a várható nehézségekre közvetlenül az indulást megelőző tanfolyamon készítenek fel. A vezető feladata: vigyázni-óvni a rábízottakat, a menet közben felmerülő nehézségeket megoldani. (Mindenki csak egyszer indulhat útnak segítőként, úgyhogy számára ez mindenképp különleges élmény lesz.)
Ha a vezetővel/vezetőkkel egyszerre több fiatal is útnak indul, feltétlenül vigyázni kell arra, nehogy túlságosan homogén csoportok jöjjenek létre, a szabadságukért gyaloglók semmiképpen se a defektusokat és a szabálykerülés szándékát erősítsék egymásban. A nagyjából négy hónapos úton a feltételesen szabadlábra helyezett fiatalkorú (aki napi három euró zsebpénzzel gazdálkodik) és vezetője nap mint nap huszonöt kilométert tesz meg (minden tízedik nap kivételével, ami pihenésre szánt), osztozva a sátorállítás és -bontás feladatain, a ruhamosáson, a fáradságon. Az út során kevés kamasz szökik el, talán a napi kötelező erőkifejtés, talán a Nap és a Hold közelsége miatt. Az mindenesetre biztos, hogy a fiatal gyalogló az úton ugyanolyan zarándokká lehet, mint az összes többi, akinek a megtett kilométerekkel együtt szaporodó kérdésekkel a segítő jelenlét mellett mégis egyedül kell megküzdenie.
A tematikus terv sikerét további személyek is segítik, akik előkészítik és szervezik az utat, állandó kapcsolatot tartanak a vezetővel, és két ízben minden úton lévő csoportot meg is látogatnak – alkalom ez arra, hogy a szabadsága megszerzéséért fáradozó személlyel együtt alakítsák annak a családi életre, a munkára vonatkozó elképzeléseit, és előkészítsék a fáradozással-lemondással majdan kiérdemelt szabadsággal együtt járó feladatokra.
A gyakorlat az ifjak társadalmi beilleszkedési képességének ugrásszerű javulását és önbecsülésük megerősödését maradéktalanul igazolta – ennek köszönhetően nem csupán Galiciába, de Norvégiába, sőt Indiába is szerveztek gyalogutakat, ezek azonban a kilencvenes években lekerültek a napirendről. Belgiumban, ahol 1987-ben a flamand kormányzat elkötelezte magát a projekt jogi, anyagi és szervezeti segélyezése mellett, ma is úgy tartják, hogy az útnak indulók hetven százaléka elérkezik a célhoz, a fiatalok egyharmada a nagy gyaloglás után biztosan letér a bűn útjáról, kétharmaduk pedig nem tér vissza javítóba.
Egy fiatalt kihozni a börtönből, negyedévig gyámolítani, etetni, segítőkkel megerősíteni, megbízni benne – drága mulatság: legalább negyvenkétezer euróra becsülik. Ha a flamand jóléti, egészségügyi és családtámogatási miniszter megírta egy tanúvallomások gyűjteményéből álló, a projekt érdemeit méltató kötet (2012) utószavát, nyilván nem tartja elhibázottnak a már több mint harminc éve működő modellt. Azt is megemlíti azonban, hogy a börtönélet olcsóbb: csupán ötvenkétezer euró évente. Bár mi tudjuk, egy szociális program értékét nem csupán anyagiakban mérik, 2012-ben olyannyira megnyirbálták a támogatásokat, hogy a projekt további sorsa teljesen bizonytalanná vált – a belga megtévelyedett kamaszok számára Santiago túl messze került.
A francia Bernard Ollivier személyes indíttatásra (Compostelába tartó gyalogútján találkozott véletlenül két kamasszal és kísérőjükkel) egy a belga mintát pontosan lekövető egyesületet hozott létre (Seuil – Küszöb), amely 2000 óta több száz előzetes letartóztatásban lévő francia fiatal útját szervezte meg (évenként tizenöt-húsz utat indítanak, leányoknak is).
A francia kísérlet büntetőjogi szempontból arra a rendeletre támaszkodik (1945. február 2.), mely kimondja, hogy bűncselekmény vagy kihágás elkövetetése miatt felelősségre vont kiskorú személyekre nem a felnőttekre vonatkozó jogszabályok érvényesek. Büntethetőségük gyermekjogi bíróság (Tribunal pour Enfants) jogkörébe tartozik, ügyükben csak gyermekjogi bíró hozhat ítéletet, mely a „védelem, segélynyújtás, felügyelet, oktatás-nevelés és javítás szándékával hozott intézkedés” (2. cikkely), az elzárás csak legeslegutolsóként alkalmazható jogi eszköz lehet. A francia gyermekvédelmi rendszer sajátossága, hogy az egyén kiskorúként elkövetett összes törvénysértése a tizennyolcadik születésnapján elévül, a felnőttkorba mindenki tiszta lappal lép.
Egy a büntetés-végrehajtástól független intézmény felmérése szerint (2012) a 2000 kilométert sikerrel teljesítő összes kamasz hatvanhárom százaléka foggal-körömmel küzd azért, hogy képes legyen kiszabadulni a bűn szorításából. Egy másik vizsgálat (2012) során a résztvevő huszonnégy fiatal egyike sem került összeütközésbe a törvénnyel a Caminóról való visszatérését követő egy éven keresztül. Ha ezt összehasonlítjuk a Francia Igazságügyi Minisztérium börtönökből szabaduló fiatalkorúak között végzett felmérésének (2012) adataival – ezek szerint a szabadultak hetvennyolc százaléka egy éven belül újra elkövet valamilyen bűncselekményt –, kiderül: a fogházak a társadalomba való beillesztés helyett a bűnben való megtartást erősítik.
Úgy látszik, Szent Jakab útján sok kamasz megtanulja, hol a helye. Reméljük, holnap is kapnak még esélyt arra, hogy bizonyítsák: erős bennük a jó.
A szöveghez kapcsolódó legfontosabb olvasmányok jegyzéke
Ansini, Luca (2008): Il Cammino come itinerario pedagogico. Aspetti formativi e di cura nel viaggio a piedi, University degli Studi Roma Tre, Dipartimento di Scienze dellíEducazione, Roma
Casado Coronas, Clara (2006): Restorative justice: an agenda for Europe Supporting the implementation of restorative justice in the South of Europe.
Chemin, Eduardo (2011): Pilgrimage in a Secular Age - Religious and Consumer Landscapes of Late Modernity, University of Exeter, England.
Collins-Kreiner, N. (2010). Researching Pilgrimage. Continuity and transformations. Annals of Tourism Research, 37(2), pp. 440-456.
Council of Europe (1989): Les chemins de Saint-Jacques-de-Compostelle. Rapport du Congres de Bamberg, Strasbourg.
Direction générale des Etablissements pénitentiaires (2011): Rapport d’activités 2011
Fellegi Borbála (2008): Büntetés és/vagy helyreállítás? A resztoratív igazságszolgáltatás intézményesülése Magyarországon, ELTE, PhD-disszertáció (http://doktori.tatk.elte.hu/2009_Fellegi_Borbala.pdf )
Fraene, Dominique de–Christiaens, Jenneke–Nagels, Carla (2005): Le traitement des mineurs délinquants. Courrier Hebdomadaire du CRISP
Giordan, Guiseppe (2009): Conversion in the Age of Pluralism Religion and the Social Order, Leiden-Boston.
Institut National de Criminalistique et de Criminologie (2012): Recherche relative aux décisions des juges/tribunaux de la jeunesse dans les affaires de faits qualifiés infraction.
Kapa-Czenczer Orsolya (2008): Fiatalkorúak reszocializációs nevelése a szabadságvesztés büntetés alatt.
Pazos, A. N. (2012): Pilgrims and Politics, Rediscovering the Power of the Pilgrimage, Ashgate Publishing Ltd., Surrey, England.
Pleysier, Stefaan–Garsee, Leo Van (2012): Evidence-based beleid op het juiste pad?
Regenmortel, Jesse Van (2012): Ik ben hét bewijs dat zo'n tocht je leven verandert.
Roos, Beverley (2006): The Inner Journey: Pilgrimage in South Africa and the Modern World, University of Cape Town
Rottier, Frédéric (2012): L’éloignement au secours de jeunes délinquants – à quoi bon les envoyer à Compostelle?
Camino to Santiago de Compostela Information and stories about the pilgrimage routes to Santiago.
Vandeurzen halveert subsidies staptochten Bijzondere Jeugdzorg. Knack.be
Vlaamse regering voorziet 200.000 euro voor bouwprojecten
Walgrave, Lode szerk. (1998): Restorative Justice for Juveniles – Potentialities, Risks and Problems, Leuven University Press, pp. 360-384.
Weymouth, Adam (2012): Redemption Road, New Internationalist Magazine, 1, July.
Alternatives à la détention de jeunes délinquants (par Frédéric Rottier)
- 1. Antonio Machado versrészletét (Extracto de Proverbios y cantares – XXIX: Caminante, son tus huellas / el camino y nada más; / Caminante, no hay camino, / se hace camino al andar) Turai Krisztina fordította.
- 2. Visszahódítás – a 711-ben a félszigetre benyomuló arab haderők kiűzésére irányuló, teljességgel csak 1492-ben beteljesített küldetés.