Mi történt?

Anzix az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének közgyűléséről

2008. május 30–31-én tartotta az AME rendes évi közgyűlését Seregélyesen. Az alábbiakban a tanácskozáson elhangzottakból válogattunk. Terjedelmi korlátaink miatt az alapítványi iskolákkal kapcsolatos kutatás eredményeit következő számunkban közöljük.

A közgyűlés programja

• Horn György elnök szóbeli kiegészítése az AME 2007. évi működésének tartalmi beszámoló-jához
• A 2007-es tartalmi beszámoló, tagozati beszámolók és a Független Pedagógiai Intézet beszá-molójának elfogadása
• Lencsés Lídiának, a művészeti tagozat elnökének beszámolója a művészeti iskolák 3/2002-es OM-rendelet alapján történt minősítéséről
• A felügyelőbizottság véleménye a 2007. évi közhasznúsági jelentésről 
• A 2007-es közhasznúsági beszámoló elfogadása
• Braun József az AME vezetőségének tagja és Tóth Tímea minőségfejlesztési szakértő előadá-sa a FÜPI-minőségmodellről
• A megújított „AME Minősített Iskola/Óvoda”címek átadása –
• Tomasz Gábor kutató előadása a nem állami, nem önkormányzati oktatási intézmények hely-zetéről
• Tagozati megbeszélések

(Az egyes programpontokat viták, illetve hozzászólások követték.)

Paradigmaváltás, lépéskényszer

Paradigmaváltás pillanatában vagyunk – kezdte előadását Horn György. És a viták során – a változtatás, a lépéskényszer – halaszthatatlanságát a jelenlévők megerősítették.

A független oktatási intézmények konszolidálódásával, stabilizációjával párhuzamosan merőben megváltoztak azok a jogszabályi, társadalmi, politikai feltételek, amelyek között ezek az intézmények létrejöttek, és az új helyzet számtalan ponton nehezíti, sőt ellehetetleníti a működésüket. Ezt erősíti az a tény, hogy az intézménystabilizáció a „nagy rendszerbe” való beilleszkedés, a formalizálódás, a külső, „diktált”– és sokszor egy-egy intézmény küldetéséhez illeszthetetlen – szabályokhoz való kényszerű alkalmazkodás együtt jár a reakcióképesség lassulásával, a „tehetetlenség” megnövekedésével.

A demográfiai apály miatt, az versengésen kívül az óvodák, iskolák számos olyan feladatot, szolgáltatást vállaltak, amelyek idegenek eredeti céljuktól, csupán azért, hogy vonzóvá, fenntarthatóvá tegyék magukat. Merthogy talpon kell maradni. Tipikus példája ennek a folyamatnak, az a jelenség, ha egy óvoda a csökkenő forrásokra többletszolgáltatásokkal reagál, ahelyett, hogy elkezdene gondolkozni azon, hogy tartósan, a helyi társadalomnak mely csoportjait kívánja szolgálni.

A túlélési stratégiákat ugyanakkor egy rendkívül megosztott társadalmi környezetben kell alkalmazni, ráadásul merőben tisztázatlan szerepben. Hiszen – fenntartótól függetlenül – egyre meghatározhatatlanabb az iskola, óvoda funkciója, illetve mindebben az állam, a család, a szolgáltató szerepe.

A független iskolai körben eközben fontos és látványos változások történtek. Egyike ezeknek az a generációváltás, amely nem pusztán az iskola indulásánál jelen lévő pedagógusokat és iskolavezetőket, de még a fenntartókat is érinti. Ez nem egyszerűen „fiatalodásként” megy végbe, hanem egyfajta attitűdváltásnak is tanúi lehetünk, nevezetesen az „újak” már nem az alapítói vehemenciával, közösségi célokkal, lojalitással, hanem elsősorban munkavállalói, alkalmazotti szerepnek megfelelő attitűddel működnek.

A fentiek elengedhetetlenné teszik, hogy a szféra szellemiségének megőrzése, a tapasztalatok átadása érdekében, a generációváltás miatt, az egyesületben a vezetőképzés újraindítását. Ezen túl az AME tagjai között, van számos olyan, műhelyszerűen működő intézmény, amelynek „jó gyakorlata” is továbbadható.

A független iskolai körben – a fentiekkel párhuzamosan – egy nagyon látványos differenciálódás ment végbe. Más utakon járnak a piaci elven működő, üzleti típusú, mint a szakmai vagy a helyi közösségek kezdeményezésére létrehozott intézmények.

Mindezek miatt számos olyan konfliktus generálódik az alapítványi szférában, ami mindeddig ismeretlen volt és ez az egyesületre is merőben új feladatokat, illetve szerepeket ró.

Ami van, ami lehetne, aminek kellene lenni, de nincs

Szolgáltatások, információcsere és ellentmondások

Az országban működő alapítványi iskoláknak nem egészen az egyharmada tagja az egyesület-nek. 80-100 körüli az az egyesületi tagság, akire azt lehet mondani, hogy viszonylag rendszeres kapcsolatban van egymással is meg az egyesülettel is. Jó, hogy megmaradt, bár jelentősen beszűkült egy belső informális háló is, ez az egyesületben a „családias” elem.

A 2003-as törvényben definiált – az elsősorban roma, de nem feltétlenül hátrányos helyzetű gyerekek egyéni tanulását támogató – tanodák, amelyek ebben a pillanatban nem önálló jogi személyiségűek, felvételüket kérték az egyesületbe. Ez az elnökség véleménye szerint fontos és jó dolog lenne, azonban ehhez alapszabály-módosítás szükséges.

Az egyesület irodája információs központ, honlapja látogatott és friss. Fontos fórum lett a havonta megrendezett Igazgatói Csütörtök, ám népszerűsége ingadozó. Ha pénzről van szó, akkor gyakran meghaladja a 100-120 főt a látogatottság, ha szakmáról, akkor sokszor a húsz főt is alig éri el.

A Független Pedagógiai Intézet megerősödött. Nem csak belföldi, de kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal működő szolgáltatóvá nőtte ki magát. Tanácsadói, szakértői munkája, képzései, kiadványai keresettek. Részt vett a Nemzeti Fejlesztési Terv I. kompetencia alapú tanár-továbbképzéseiben, az Equal programban, sikeresen zárta a Comenius-Socrates program keretében végzett munkáját nyolc országgal együttműködve, de közreműködött az alapítványi szféra intézményeit vizsgáló országos felmérésben is.

Ugyanakkor nem igazán értelmezhető, hogy az alapítványi kör kevéssé él igazán saját intézete, illetve egyesülete által nyújtott lehetőségekkel. Tipikus példája ennek, az egyesülettől in-gyen vagy a FÜPI-től kedvezményesen kapott szolgáltatásokat gyakran a tagok külső cégektől, lényegesen kedvezőtlenebb feltételekkel rendelik meg.

A Taní-tani periodika megújulási törekvései sikeresnek látszanak. A már nevében is alternatív folyóirat publikációs lehetőségeit elkezdték „használni” az „alternatívok”. De még messze nem kiaknázottak a lap kínálta lehetőségek.

Az elmúlt évben sok olyan problémával kellett megküzdenie az egyesületnek, amelyek meg-oldásához nem volt még precedens. Várhatóan ezek száma a későbbiekben megszaporodik, és az egyesület tanácsadó-mediáló szerepkörének megerősítését teszik szükségessé.

Ilyen volt például az igazgató és a fenntartó közötti konfliktusok, amelyekben a felek a közvetítést az egyesülettől kérték. De egészen új feladat volt a tönkremenő iskolák kérdése is. Választ kellett keresni arra, hogyan is kell felszámolni egy iskolát. Ennek eddig nem volt kialakult mechanizmusa.

Hálózatosodás

A hálózatok létrehozása elengedhetetlen feltétele a túlélésnek. Miközben az oktatáspolitika is ma már a hálózatok létrejöttét szorgalmazza, (ennek egyik folyománya a „tiszkesedés” is), miközben ez a téma a független intézményekkel kapcsolatban egy évtizede napirenden van, mégsem történt igazi előrelépés.

Egy évtizede nem sikerült elérni azt, hogy egy-egy régiónak eleven, együttműködő, független iskolai központjai jöjjenek létre. Pedig az ott lévők között legtöbbször szoros, jó, személyes nexus van. Vagy a kistérséghez nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak csatlakozni az alapítványi iskolák. Bizonyos helyeken ez jól működik, de azért nagyon sokszor – a helyi érdekel-lentétek miatt – ez nagyon komoly probléma. Ezért olyan fejlesztésekben kell gondolkozni, amelyek létrehozzák a kistérség alternatíváját. Például, ahol van az alapítványi szférának óvodája, általános és középiskolája, szakképzője, művészeti iskolája stb., ott a különböző intézmények összekapcsolásával egy teljes komprehenzív kínálatot lehet teremteni.

Fontos az is, hogy a TISZK-es alapítványi intézmények között is legyen rendszeres kapcsolat az egyesület keretében.

Ki kell alakítani a munkaerő-piaci szervezetekkel, a munkaügyi hivatalokkal is egy jóval hatékonyabb kapcsolatrendszert. Így a tanárutánpótlás kérdésében is előbbre lehetne lépni.

Az egyesület számára fontos lenne, ha folytatódna az évekkel ezelőtt megszakadt iskolaválasztási tanácsadás is.

Minőség és minősítés

Az egyesület egyik célja volt egy – a független iskolákat – minősítő rendszer létrehozása, amely az állam által elismert, és nem követi újabb állami ellenőrzés. Ez utóbbit nem sikerült elérni. Ugyanakkor nem lehet lemondani egy olyan minősítő rendszer létrehozásáról, ami a „kiválóság” tartalmát, brand-jét jelenti, és képviseli az oktatáspolitika felé is azokat az értékeket, amelyek ennek az intézményi körnek a sajátjai.

A minősítési rendszer újragondolásához rendelkezésre állnak már a legfontosabb elemek. Ez részben az AME Minősített Iskolája cím elnyeréséhez kötődő kritériumokat, másrészt a Független Pedagógiai Intézet tanúsító rendszerét jelenti. A FÜPI-minőségmodell újdonsága, hogy szakmai-pedagógiai értékek a minőség kritériumai. 

Az új minősítési rendszer létrehozásához a másik forrás a művészeti iskolák minősítési rendszerével kapcsolatos tapasztalatokhoz kötődik. 2006 második felében három alapfokú művészetoktatással foglalkozó szervezet kialakított egy olyan minősítési rendszert, amit 2007-ben el is fogadott a szakma. Az egy rendszerben kitalált minősítési folyamatot két részre osztotta az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Az első rész egy rendkívül erős hatósági ellenőrzéssé vált. Egy félév alatt kellett lebonyolítani több mint nyolcszáz iskola minősítését. A minősítés hozama volt, hogy az intézmények végre megmutathatták magukat, szakmai tevékenységüket.

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete a minősítés során két feladatot látott el egyszerre. Részt vett a szakértők kiválasztásában, illetve működtetett egy információs irodát szakmai segítő szolgáltatást, ami az intézmények tájékoztatását látta el.

Érdekérvényesítés

Sikeresnek tekinthetők azok az érdekérvényesítéssel kapcsolatos tevékenységek, amelyek a tartozásokkal kapcsolatosak. Több intézmény volt, amelynek nem volt valóságos adótartozása, például a kimutatott 1000 Ft adótartozás mellett a másik rovaton 100.000 Ft. túlfizetés mutatkozott. Ennek ellenére az állam letiltotta a teljes normatívájukat. Panaszunkra általában viszonylag gyorsan kapott választ a pénzügyminisztertől, azt az ígéretet kapva, hogy a továbbiakban a nettó adóbefizetést vizsgálja, és sűrűbben tájékoztatja a MÁK az APEH-et, hogy ez az ügy a továbbiakban ne forduljon elő.

Az egyesület célja és feladata kell hogy legyen, hogy a „kijárós” érdekérvényesítés helyett arra törekedjen, hogy az állammal közszolgálati szerződést kössön, feladatra szerződjön, hosszú távra. Ehhez azonban tisztázott feladatok kellenek.

Számos döntés-előkészítéssel foglalkozó bizottságban képviselteti magát az egyesület. Ezeknek a képviselőknek a részvételével kellene megalakítani az egyesület – évek óta tervezett – tanácsadó testületét. Ha véleményeiket, álláspontjaikat összehangolnák, erősebb lehetne az érdekérvényesítő munkájuk.

Az egyesület érdekérvényesítő munkája kudarcot vallott a kötelező 6,9%-os bérfejlesztés kérdésében. Nem érte el a szféra, hogy a kiegészítő támogatás legalább egy pályázati körben megjelenjen az alapítványi szféra számára is.

Önsegély

Számos intézmény költ viszonylag jelentős összegeket biztosításra. Emellett gond az, hogy az intézmények egy része nem tud garanciális feltételeket biztosítani hitelfelvételhez, mert nem az övé az épület. Van folyó finanszírozási lehetősége, meg tudná oldani, de azt a fajta garanciális biztosítékot, amit egy bank elvár, azt nem tudja produkálni.

Amennyiben az AME tagjai létre tudnának hozni egy közös fejlesztési-biztosítási alapot a jelenleg befizetett biztosítási pénzek helyett, akkor összejönne az az összeg, amiből már egy-egy nagyobb kárt fedezni lehetne, garanciát is adhatna szükség esetén a hálózat.

Az egyesületben már van konkrét törekvés ilyen – a kisvállalkozói körökben ismert – garanciaszövetkezetre. Az azt jelenti, hogy az intézmények maguk adnak össze bizonyos forrásokat és afölött ők rendelkeznek.

A közgyűlés a felvetett javaslatok megvitatására, illetve a munkák elindítására egy stratégia-alkotó tanácskozást szervez az ősz folyamán. Ennek eredményéről tudósítunk.