Kiss Zsuzsanna: Tanít: Dorothy Heathcote

Dorothy Heathcote a szakértői dráma feltalálója. Foglalkozásaival az 1970-es évek közepétől kezdve teljesen megújította az angol drámapedagógiát. Heathcote módszere radikálisan megváltoztatja a hagyományos tanár-diák viszonyt. Tőle származik az Angliában és hazánkban is elterjedt felismerés, hogy a drámapedagógia rendkívül hatékony pedagógiai eszköz más tantárgyak tanítására is. Az év tavaszán a Káva Színház meghívására Budapesten tartott bemutatót. A „helyszíni tudósítás” a nyílt nap programjáról szól.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a szakértői dráma mesterkurzus 1. napja nyílt nap, ezért a bemutató tanításon jelen vannak a mesterkurzus résztvevői és más érdeklődők, kb. „félháznyi” néző ül a színházteremben. Az osztály a Veres Pálné Gimnázium egyik 10. osztálya, ahol – Takács Gábor elmondása alapján – a lányok a dominánsabbak. Drámaórájuk rendszeresen van, de a szakértői drámával még nem találkoztak.

A nyílt nap résztvevői a délelőtt folyamán elméleti tájékoztatót hallgattak a szakértői drámáról, most következik a demonstráció. Megérkezik az osztály, Mrs. Heathcote (a továbbiakban D. H.) üdvözli a gyerekeket. Megbeszélik, hogy a gyerekek tudnak angolul, ő viszont nem tud magyarul, ezért tolmács segítségével fognak kommunikálni. D. H. az elvárásaikról faggatja a gyerekeket, próbálja oldani az „akváriumhelyzetből” adódó feszültségeket.

– Mit vártok? Valamit biztos mondtak nektek arról, hogy mi fog itt történni…  (nem nagyon jön válasz) …például azt, hogy egy lüke hölgy jön Angliából. –  Kérdezi a korukat, és tudni engedi a magáét, beszél arról, hogy 83 éves, ezt is kedvesen, bohókásan teszi… látni, ismerni engedi magát.

Aztán felvezeti a témát, elmondja, hogy felkészülés közben azon gondolkodott, mi lehet az, ami iránt Magyarországon érdeklődnek a fiatalok, és amit ugyanakkor ő is tud, mert az angolokat is érdekli, ezért döntött úgy, hogy egy fodrászszalon lesz a cégforma. Elmondja, ő úgy dolgozik, hogy a játszók együtt lesznek felelősek egy üzlet sikeréért, és most a legjobb magyarországi fodrászüzlet megteremtése a feladat. Megnézi a gyerekek frizuráját elölről, hátulról…, kedvesen ujjong a frizurák sokféleségén, és arról gondolkoztatja el a diákokat, hogy a haj valamiért fontos az embereknek…

– A vállalkozás első lépése, hogy fontos emberekké válunk, akik sokat tudnak a frizurákról. Ha megalapítottuk a szalont, két dolgot ígérek: 1. nem fogtok hülyeséget csinálni, mert nem is tudtok, 2. a ti oldalatokon vagyok. (Általános mosolygás)

Beszélgetést indukál a térről:

– Ez a mi szalonunk, képzeljétek el, mit kell megváltoztatnunk, hogy tudjatok vendégeket fogadni… – Megmutatja a rendelkezésre álló lehetőségeket: asztal, székek, papírok, tollak, beindítja a fantáziájukat: hol mosunk, szárítunk, hova tesszük a színes magazinokat, hol lehet kávézni….

Megállapodik velük, megtörténik a „cégalapítás”, és a gyerekek elkezdik tervezni ezt a nagyon különleges képzeletbeli helyet. 5 percet kapnak a rendezkedésre, aztán elkezdenek rajzolni, tervezgetni. Miután elkészültek a rajzok, leteszik őket a földre, odagyűlnek, elkezdődik egy beszélgetés.

Valaki megtervezte a kitűzőt, ezért a továbbiakban erről folyik a diskurzus; a  méretéről, jelentőségéről, arról, hogy széfben kellene tartani, hogy ne kerülhessen illetéktelenek kezébe.

Mrs. Heathcote saját szerepét is kiválasztja a „szalonban”, de a gyerekek segítségét is kéri ebben. Ő már nem tud szaladgálni, lépcsőzni, ezért a levágott hajat fogja felseperni, kávét főz, stb.

„Készültek” számítógépek, megszólatja a regisztrációs feladatokat ellátni óhajtó fiúkat, kérdéseivel a feladatukkal járó képességekre hívja fel  figyelmet. „Elhelyezik a térben a telefont”, a telefonos kisasszonyt, de a kukát is, a fodrászok igazi ollókat kapnak, szó esik ezek biztonságos használatáról elhelyezéséről...

Kicsit hosszadalmas a készülődés, a gyerekek folyton leülnek, D. H. szóvá teszi, hogy úgy látszik, ehhez vannak szokva. Maga köré gyűjti őket, és arról a díjról kezd beszélgetést, amit valamelyik csoport rajzolt. Ez a hajfodrászat Oscarja, vándor díj, csak egy évig lehet annál, aki megnyerte (miből legyen? hol tartsuk? stb.).

Egész csoportos improvizáció kezdődik, nyári szabadság utáni első nap, a takarítónő (drámapedagógiai zsargonnal: tanár szerepben) üdvözli a munkatársakat, kéri őket, hogy bizonyosodjanak meg arról, minden megvan-e, mert az építész kissé átrendezte a dolgokat. A gyerekek próbálnak vele játszani, de egy kicsit sokan vannak, nem is mindenki veszi a lapot, néhányan téblábolnak, ezért D. H. kilép a szerepből, tanárként magyaráz:

– Két dolog van a drámában: a drámaszemek azt látják, amit akarunk látni. Ebben én nagyon jó vagyok… Ugyanakkor, amit a drámában csinálunk, annak mindig következménye van és előzménye. Nézzétek a kezemet! Az egyik kisujjam csonka. Ez tény. És ennek vannak következményei. Mit gondoltok, pl. mik ezek?

– Nem lehet kifesteni azt a körmöt, nem tud 10 ujjal gépelni, zongorázni, hegedülni… (D. H. helyesel)

– Az 1. következmény mindig átlagos, a 2. viszont mágikus, ami csak egy kalandban nyilvánulhat meg.
De az itt következő példák mágikus előzményekről szólnak (pl. leharapta egy cápa, a férje családjában az volt a házasság feltétele, hogy a menyasszony főzzön levest a kisujjából, és a vőlegény egye meg… (Ezeket ő mondja.)

– Ezek persze viccek, a drámában, ha azt akarjuk, hogy sikerüljön, ennél mélyebbre kell mennünk… De még nem kezdődött el a munka, találjátok meg a szalont az elmétekben, döntsd el, miért vagy felelős, és hol a helyed, én meg felseprem a hajat!

Visszalép az egész csoportos improvizációba, de amíg néhány játszóval beszélget a számítógépes fiúk közül, addig sok a téblábolás, a gyerekek közül, hogy lehessen játszani, néhányan beülnek kliensnek, erre Mrs. Heathcote közli, hogy a kliensek mi leszünk, drámatanárok…

Kissé hosszadalmas létszámellenőrzés kezdődik, hogy minden fodrászra jut-e kliens, majd kiosztja nekik azokat az űrlapokat, amiket délelőtt velünk kitöltetett. (Fiktív személyiség határozott parókakészítési céllal érkezik a szalonba, adatait, szándékait, elképzeléseit rögzíti a lap.)

Páros munka kezdődik, mi beülünk a szalonba, és megvitatjuk a fodrásszal az elképzeléseket és a lehetőségeket. Van köztünk víg özvegy, „félénk vagyok, de hódítani akarok” típusú férfi, rákos beteg… stb.
Általános a jókedv, ezért mélyítés céljából megállítja a játékot, arról beszél, bármit is teszünk mi ebben a teremben, az a világban biztosan megtörténik, emberek ülnek fodrászszalonokban, és biztos, hogy van köztük, aki bajban van.

Egymásra bízza a párokat, és jelzi, hogy meg fogja álltani a játékot, és meg fogja kérdezni, ki mit tudott meg a másikról. Ez meg is történik, néhányan az egész csoport előtt beszélnek a figuráikról szerepben.
Közben eltelt kb. 90 perc, ezért szünet következik. A szünetben egy fiú odamegy  Mr. Heathcote-hoz, és figyelmezteti, hogy nem rajzolta meg a széfet, noha megígérte. A tanár rábízza a feladatot, de néhány mondattal segít. A szünet után a fiú előadást tart a széfről.

A tanár elmondja eddigi tapasztalatait: mindenki nagyon kedves, udvarias, de nagyon tanárfüggő, jusson el mindenki a saját gondolataihoz!

– Amikor egy ügyfélen segítünk, az nem csak a pénz miatt történik. – Elmeséli a saját kapcsolatát a fodrásznőjével. Beszél arról, hogy a drámában ki tudjuk terjeszteni az életeket...

Öt interjút hallgatunk meg (mindet jó volna, illetve mindet meg kellene hallgatni). A tanár bemutatja, hogy képzeli el ezeket a megnyilatkozásokat. Mindegyik azzal a mondattal kezdődjék:

– Értékelem az ügyfelemet, mert… – elmondja azt is, hogy az empátia fejlesztése a cél.

Ezután a klienseket kivezényli a játékból, és „elejti” a fodrászszalon keretet, állóképeket kér a gyerekektől tetszőleges témában, térben, időben, ezzel demonstrálja, hogy bármely gyakorlati esetből eljuthatunk egészen mélyre.

Négy kérdést fog feltenni a fotók alapján. 1. szint: mit csinálsz? 2. szint: miért csinálod ezt? 3. szint: miért olyan fontos, hogy azt csináld, amit éppen csinálsz? 4. szint: hol tanultad meg, hogy ez fontos? Régebbi tapasztalataiból hoz példákat.

A gyerekek megalkotják a képeket, két csoport alkotásainak szereplőivel végigmegy a kérdéssoron.
Az idő lassan a végéhez közelít, ezért értékeli a látottakat:

– Ha tovább dolgoznánk, mindenki rájönne, hogy van egy csomó képessége, amit beletehet a drámába. Bölcsek voltatok, hogy óvatosak voltatok, hisz ez egy akváriumhelyzet.

Én hibáztam abban, hogy a ti életkorotokban hagynom kellett volna, hogy ti válasszátok ki a cégformát. Nem sikerült megtanítanom szinte semmit, de egy út elején vagyunk… – és mesél sztorikat, amelyekkel dolgozott vagy dolgozni fog.

Az esti beszélgetésben elmondja, hogy nem sikerült az elképzeléseit megvalósítania, „nem jött a drámamúzsa”.

Ez kívülről is így festett. Néhol következetlennek, illetve esetlegesnek tűntek a dolgok. (Miért kell valódi olló, ha nem fogunk hajat vágni? Találja ki mindenki a szerepét, de hol vannak a vendégek? Aktívabban kellene játszani, de csak néhány embernek van módja játszani. A tanár nagyon jól improvizál, a gyerekek ilyen helyzetben kevésbé. Válaszolnának angolul, de ez még kínosabb megnyilatkozás… a fordítás pedig kétszer olyan hosszúra nyújtja az időt…

Mindazonáltal mégis nagyon tanulságosnak ítélem ezt a bemutatót: egyrészt láttam valakit, aki a „tanár szerepben” konvenciót nagyszerűen műveli, beleláttam a gondolkodásmódjába, a gyerekek megragadására tett kísérletei nagyon szimpatikusak voltak számomra. És az is megnyugtató, hogy a legnagyobbak sem tökéletesek, illetve az, hogy ezt nyíltan el is mondta maga a „világszám”, Dorothy Heathcote.

További olvasmányok

Dorothy Heathcote – Gavin Bolton: A "szakértői játék" alaptörvényei. Drámapedagógiai Magazin, 1996/2.
Dorothy Heathcote – Gavin Bolton: Arthur király lovagjai (1. rész) Szauder Erik fordításában és tömörítésében. Drámapedagógiai Magazin, 1997/1.
"Heathcote az általam valaha látott legnagyobb drámatanár" (Interjú Eileen Penningtonnal – Bethlenfalvy Ádám). Drámapedagógiai Magazin, 2002. Különszám.