A dráma és színjáték tanításának művészete

Szemlélődéssel, hozzáadással, haszonelvűséggel. H. Tóth István írása

Előadásként elhangzott a X. Miskolci Taní-tani Konferencián 2017. február 3-án.

A hegy és a völgy fogalmak filozófiai és stilisztikai többletjelentésével sokan foglalkoztak már, többek között Klapka György híres vállalkozó is, aki ekként látta ezt a dilemmát:

Egy tanult ember a hegy tetejéről látja a világot, egy tanulatlan ember pedig a völgyből, és a völgyből egyáltalán nem ugyanazt lehet látni, mint a hegy tetejéről. Szóval a tanulás a világnézet, a másik szemszög, a más szemléletmód megismerése miatt fontos.

Jelen előadásomban a dráma és a színjátszás tanításának ügyével foglalkozva magam is szembesülök és szembesítek a hegytető és a völgy aspektusával.

A teljesítmény művészete című, jubileumi, immár X. Miskolci Taní-tani Konferencia kérdésköréhez való hozzászólásom semmiképpen sem kívánja gyarapítani a drámapedagógia szakirodalmát, mert az már így is éppen elég gazdag.

Szekció-előadásomban a kontemplatív (szemlélődő) jellegű, additív (hozzáadó) szemléletű, funkcionális (haszonelvű) nyelv- és irodalompedagógiai stratégia lételeméről: a szemlélődő elmélkedésről és a tevékenység-hozzáadásról szólok, amelyik mindig összegzés nyomán, mintegy az előzmények folyományaként valósul/valósulhat meg, így járulva hozzá a hasznosság érvényesüléséhez a tanítás- és tanulásszervezésben, a tanítás- és tanulásirányításban.1 Mivel ennek a stratégiának az alapja az, hogy az óvodapedagógusok, a tanítók és a magyartanárok által alkalmazott szakmódszertani eljárások soha nem lehetnek öncélúak: mindig a konkrét pedagógiai feladat megoldásához – a példa kedvéért most a dráma és színjáték tanításához – igazodóaknak, a célok megvalósulását a lehető leginkább elősegítőeknek kell lenniük.

Természetesen én is tudok arról, hogy van olyan felfogás, miszerint az iskola olyan hely, ahol a teljesítmény számít. A szemlélődő, hozzáadó, haszonelvű nyelv- és irodalompedagógiai stratégia keretében a tanítvány, a tanítási és tanulási folyamatban jelen lévő gyermek érzés- és gondolatszabadsága, együttműködésre beállítódott személyisége a domináns, ezért az ismeretszerzést és a készségfejlesztést alkotói folyamatnak vesszük, amelyben a jutalom: a siker.

Magam is felteszem a dráma és színjáték tanításának előkészítésekor, megvalósításakor rendről rendre ezeket a – jelen jubileumi konferenciánk által kitüntetett figyelemben részesített – kérdéseket:

• Mi számít teljesítménynek?
• Mit tud kezdeni az iskola (én teszem hozzá: az osztálytermi közösség) a másfajta teljesítménnyel?
• Mi áll a teljesítmény mögött? Kik fognak jól, és kik gyengén teljesíteni?

Egy különleges ajándékról szóló, a Horváth István Sándor zalalövői plébános szíves közléséből való történetre felfűzve vázolom, hogy miként lehet már a kicsinyek játékaitól az érettségire készülődők és a felsőoktatásban tanulók minden szintjén emberivé, értelmessé tennünk a teljesítményt növendékeink, tanítványaink javára szemlélődéssel, hozzáadással, a haszonelvűségre figyelően cselekedve a dráma és a színjáték tanításával.

Íme, következzék a sokatmondó történet!

Karácsony délutánja volt, mindössze néhány perc a templomi betlehemes játék kezdetéig. A gyerekek a játéknak megfelelően felöltözve várták a kezdést. Ekkor érkezett az édesanyja vezetésével egy egészen kicsiny, kiscsoportos óvodás fiú kisbojtárnak öltözve. Az anya csendesen kérte, hogy hadd álljon az ő fia is a pásztorok közé, ha már a bátyja is szerepel. A plébános atya végigpillantott a gyereken, és látta, hogy subája, kucsmája, pásztorbotja rendben, a próbákon ugyan nem volt, de miért ne állhatna a betlehemi pásztorok közé.

Az előadás pontosan zajlott, amikor elérkezett a pásztorok jelenete. Az öreg pásztor annak rendje s módja szerint egyesével szólította a társait: „Mit hoztál, pásztortársam, a világ Megváltójának?” Ők meg sorban válaszoltak, hogy sajtot, túrót, friss cipót, kisbárányt hoztak a Megváltónak, majd letérdelve hódoltak neki, és letették elébe ajándékukat. Végül már csak az újonnan beállt kisbojtár maradt, és az öreg pásztor neki is feltette a kérdést: „Mit hoztál, pásztortársam, a világ Megváltójának?” Az újdonsült kisbojtár nem ijedt meg nagyon, belenyúlt zsebébe, elővette, majd kezével magasra tartotta ajándékát, és hangosan kiáltotta: „Játékcsörgőt hoztam a Megváltónak!” Az oldalt várakozó Menyhért kezéből kiesett a tömjén, a pásztorok térdelés helyett a földön feküdtek a nevetéstől, Szűz Mária meg úgy tett, mintha az örömkönnyeit törölgetné.

A rögtönzött jelenet annyira tetszett mindenkinek, hogy kiegészítették a betlehemes játékot, és a következő évtől már a csörgő is a pásztorok ajándéka között volt.

Eddig a történet.

És most az ilyenkor szokott kérdés hangzik ilyeténképpen: Hogyan kerül a csizma az asztalra? Több fogalmat, kulcsszót hívok segítségül a válaszok elindításához: dráma, színjáték, együttműködés, alkotás, teljesítmény, siker. A zalai példa alapjául az adventi időszak közismert játéka, a betlehemes, a betlehemjárás egyik változatának a bemutatása és további élete áll. Maga a témaadó előadás a dráma műnemébe tartozó vígjáték műfaj kiváló közösségszervező, ismeret- és készségfejlesztő, jellempróbának is nevezhető. Ez a példa is ékesen jelzi, hogy az összehangolt együttműködés, az érzékeny egymásra figyelés kikristályosítója lehet a szemlélődő, hozzáadó, haszonelvű nyelv- és irodalompedagógiai stratégiának. De mindez akkor, csak akkor teljesedhet ki az óvodai csoportszobai, valamint az iskolai, osztálytermi mindennapokban, ha feltétlenül érvényesülhet a pedagógiai szabadság a kreatív tevékenység nyomán kibontakozó teljesítmény megvalósításában. És most lássuk példaként a dráma és színjáték problémakör tanításának ügyét!

Kétségtelen, hogy a dráma műnembe és műfajba való bevezetés az egyik legnagyobb szakmai kihívás számunkra, óvodapedagógusok, tanítók és magyartanárok számára.

Mikor kezdjünk el a drámákkal foglalkozni? Hogyan közelítsünk ehhez az ősi műfajhoz, amelyik egyúttal ősi műnem is?

Olvassuk együtt a feldolgozandó drámai műveket, vagy bízzuk tanítványainkra, és majd csak alakulnak a dolgok?

Legyünk őszinték önmagunkhoz: szeretünk a dráma műnemmel és műfajaival foglalkozni, avagy tesszük a dolgunkat, mert a tanterv bizonyos fegyelemre kötelez bennünket?

Tanítói és irodalomtanári elkötelezettségünk a szépirodalom mellett mindenképpen számos támpontot nyújt ahhoz, hogy értőn és kedvvel vigyük közelebb a dráma műnem és műfaj titokzatos világához diákjainkat.

A továbbiakban olyan megoldást mutatok be, amelyik a magyarországi irodalomtanításban az 1990-es években vált ismertté és alkalmazottá.2 De ez a módszer sem üdvözítő, csupán segítségnyújtás kíván lenni, figyelemmel a kontemplatív jellegű, additív szemléletű, funkcionális nyelv- és irodalompedagógiai stratégiára.

A nélkülözhetetlen háttérismeretek körét vehetjük szemügyre, ha olyan egyszerűen felfogható, közösségi alkotómunkában kiteljesíthető, a dráma műnemébe tartozó szemelvényeket veszünk motivációs bázisul szemlélődésre, tevékenységek hozzáadásával a haszonelvűségre tekintettel, mint például a láncszakító, a hidas, a hídjáró, a kaputartó játék. Általában köztudott, hogy az „Adj, király, katonát!” felütésű játék hagyományos magyar népi játék. Arról szól, hogy az ellenség csapatláncát át kell szakítania egy-egy játékosnak ebből és a másik közösségből is ahhoz, hogy maga mellé állítsa az ellenséges csapat valamelyik játékosát, esetleg egymás mellett álló ellenséges játékos párokat.

A dráma műnembe történő bevezetés keretében az előjáték, azaz a prológus szakkifejezések tartalmassá tevésére is kitűnő példaanyagnak nevezem ezt a láncszakító játékot, íme:

– Adj, király, katonát!

– Nem adok!

– Ha nem adsz, szakítok!

– Szakíts, ha bírsz!

Nem véletlenül használom az előjáték, illetőleg a prológus szakkifejezéseket, mert mindent, amit megtanítandónak tartok az érettségiig a dráma műnem köréből, azt az egyes tudnivalócsoportok körébe rendezetten három felvonás mentén tárgyalom tanítványaimmal. Ezáltal máris rendelkezünk három alappillérrel, ahonnan elrugaszkodhatunk a dráma és a színjáték tanításakor időről időre, évről évre, mert éppen attól lesz művészivé és nem megunttá ez a műnem diákjaink számára, hogy az életük szerves részévé lesz, azzá tesszük.

Térjünk vissza a kezdetekhez, azaz a felütéshez, vagyis az előjátékhoz, illetőleg a prológushoz, lássuk csak az értelmezését!

Kikből is áll a katonát kérő-szerző gyermekjáték, az „Adj, király, katonát!” kezdetű? Játékosokból, vagyis szereplőkből.

Mi jellemzi ezt a szövegművet? A feszült, indulattelt párbeszéd, másképpen dialógus/dikció.

Mi következett a „Szakíts, ha bírsz!” erőteljes, esetleg a gúnyos felhangot sem nélkülöző kiáltás után? A cselekvés, azaz az akció. A játszók beszédmódja fontos eszközül szolgált, mert egy-egy jellemet, tehát karaktert mutatott meg, nevezetesen a szembenálló hadseregekét. Összeütközésük, vagyis a konfliktusuk az ellentétes akaratot fejezte ki. A seregek egymást felváltva – egy-egy katonával képviselve – egészen addig futottak szakítani, amíg a végkifejlet, korábban használt szakszóval mondva a befejezés be nem következett, vagyis az egyik hadsereg királya magára nem maradt.

A játék végén oldódott a feszültség, bekövetkezett az a jóleső érzelmi felemelkedés vagy megtisztulás, ez a katarzis, amely után vidám könnyedséggel láthattak a résztvevők újabb fontos dolgok után…

Amiről eddig szó volt, az nem más, mint a klasszikus, ókori eredetű műnemek harmadik nagy együttese: a dráma. A továbbiakat, hogy miképp is tárgyalom, illetőleg tanítom szemlélődéssel, feladatépítő hozzáadással haszonelvűen a dráma és a színjáték problémakörét, arról a Beregszászban megjelent „Nem fecske módra…” című nyelv- és irodalompedagógiai kézikönyvemben teljes és önálló fejezet keretében részletesen szólok.3 Ugyanitt, Beregszászban Soós Kálmán-ösztöndíjban részesítették a Vasvári Zoltán művelődéstörténésszel együtt írt „Közelítések a dráma és a színház világához” című főiskolai tankönyvünket.4 Magyarországon a Mozaik Kiadó jelentette meg a „Jelek az úton” című könyvemet,5 az irodalmi feladatgyűjtemény-sorozatom záró kötetét, amelyik segítségével nyolcadik évfolyamosokat vittem számos munkáltató tevékenységgel a dráma és a színjáték problémakörébe.

Hogy miképpen érvényesül a dráma és színjáték tanításának művészete szemlélődéssel, hozzáadással, haszonelvűséggel, arra nézve egy kapus játék következzék!

Böjti vasárnapokon nemcsak a kis- és nagylányok, hanem a fiúk és a legények is énekelve vonultak végig a falun úgy, hogy közben kapus játékot játszottak. Általánosan elterjedtnek is mondhatjuk ma már ezt a játékrendet, melyben ketten leengedett kézzel tartják a kaput, így jelezve: csukva van. A többiek láncban velük szembe állnak, fogják egymás kezét, és elkezdődik a feleselő.

– Vigyetek át, vigyetek át, jó budai révészek!

– Nem viszünk át, nem tudjuk, hogy ki népei vagytok!

– Lengyel László a mi jó királyunk!

– Az is nekünk ellenségünk!

– Miről?

– Múlt napokban itt voltak, a hidat összetörték, meg se csinálták.

– Ácsok vagyunk, ácsok vagyunk,

fenyőfából kifaragjuk,

meg is aranyozzuk.

– Mivel aranyoztok?

– Rézzel és ólommal.

– A réz törékeny, az ólom olvadékony.

A feleselő, kissé csúfolkodó párbeszéd végeztével a kapusok felemelik karjukat, jelezve, hogy nyitva immár a kapu, és átengedik a láncot, vagyis a többi, egymás kezét fogó játékostársat. A lánc a „Bújj, bújj, zöld ág…” kezdetű ismert dalt énekli, így mennek által a kapun a láncban lévő játékosok, végül a kaput alkotók is csatlakoznak a bújókhoz. Az új kaput tartók a lánc első párját alkotók lesznek majd.

A továbbiakban arról lesz szó, hogy ilyen és hasonló fejlesztő tevékenységekkel alapozhatjuk és/vagy erősíthetjük diákjainkat a dráma és a színjáték problémakör tanításakor, hasznosítva a „Lehetetlent lehetni” című tantárgy-pedagógiai útmutató és feladatgyűjtemény elméleti irányelveit és gyakorlati jellegű tanácsait.6

1. Mondd el ezt a kapus játékot…

a) … óvodáskorúaknak; 

b) … alsós kisdiákoknak;

c) … felsős tanulóknak!

Légy meggyőző, és érd el, hogy mutassák is be ezt a böjti vasárnapokra való játékot!

2.  Melyek az epikus és melyek a drámai részletei ennek a játékbemutatónak? Érvényesül-e a líraiság a fenti szövegműben? Indokold meg állításod helyességét!

3. Értelmezd a következő fogalomgyűjteményt! Alkalmazd az itt közölt fogalmakat a fenti, böjti időben is játszható játékot bemutató szövegre!

játék, gyermekjáték, játékosok, szereplők, párbeszéd (dialógus / dikció), cselekvés (akció), jellem (karakter), összeütközés (konfliktus), végkifejlet, megtisztulás (katarzis), klasszikus, ókori eredetű műnem, dráma

4. Mi lenne, ha…?

a) …színházi rendezőként állítanád színpadra ezt a kapus játékot? Készíts tervet, vitasd meg társaiddal!

b) …filmrendezőként vinnéd filmszalagra ezt a böjtidőben is játszható játékot? Tervezd meg a forgatókönyvet, majd nyerd meg társaidat egy videó-összeállítás közös elkészítésére!

Néhány tanács

a) Lapozzátok fel tervkészítés közben a néprajzi szakirodalmat, merítsetek onnan is ötleteket annak érdekében, hogy árnyalt, hangulatkifejező képet kaphasson a néző a nagyböjti közösségerősítő játékszokásokról! Természetesen guglizással is hozzájuthattok kapcsolódó javaslatokhoz.

b) Ne feledjétek, hogy igen gazdag a böjtidő dalkincse, habár visszafogottabb, mint az esztendő más alkalmaikor. Válogassatok az előadásotokhoz, illetőleg a filmes feldolgozásotokhoz dalkincset!

c) Beszélgessetek tanáraitokkal is a terveitekről, majd keressetek fel néprajzkutatót az önzetlen tanácsaiért!

d) Legyen gondotok a kellékek, a szükséges ruhák, illetőleg jelmezek gondos megválasztására is!

e) Keressétek annak lehetőségét, hogy a környezetetekben lévő színház egyik rendezőjével szintén beszélgethessetek színdarab-, illetőleg filmterveitekről!

f) Készítsétek el az előadásotok bemutatójára invitáló ízléses meghívót!

Összefoglalásul

Ez a szekció-előadásom a dráma műnem és műfaj tanításának összetett problémáira kívánta felhívni a figyelmet a színjátszásra és a teljesítményre is összpontosítva. Abból az igazságból indultam ki, hogy a szövegértő olvasás minősége – benne értendő a drámaszöveg olvasásának és megértésének a minősége is –, az alapvető irodalomismeret – hozzátartozik a drámai szövegmű olvasásához és megértéséhez szükséges műfaji ismeretek tudásának minősége is –, kialakítása, a továbbhaladást biztosító nyelvtani formatudáson nyugvó szövegelemzés kiművelése lehet a záloga a digitális kultúrában való biztonságos, önfejlesztésre is felkészítő tanításnak. Ehhez nyújt megbízható, tényeken alapuló támpontokat a „Közelítések a dráma és a színjáték világához” című alapvető fontosságúnak nevezhető főiskolai tankönyv, amelyik Ukrajnában Soós Kálmán-ösztöndíjban részesült, illesse köszönet a Soós Kálmán Alapítványt és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát Beregszászban!

Magam is foglalkozom azzal, hogy mi számít teljesítménynek, jelesül a dráma és színjátszás tanításának problémakörében. Például a nélkülözhetetlen alapfogalmak gyakorlathoz igazodó megtanulása, alkalmazása mind a dráma műnemébe tartozó alkotások elemzésekor, értelmezésekor, mind az úgynevezett szemelvénydramatizálás alkalmával, továbbá a dramatizált művek közönség elé állításakor színjátszás keretében. Hogy mit tud kezdeni az iskola – én teszem hozzá: az osztálytermi közösség a másfajta teljesítménnyel, azaz szépirodalmi alkotások dramatizált változatának színjátszás keretében történő megjelenítésekor? Ez is nyelv- és irodalompedagógiai kérdés, a tanítás- és tanulásszervezés, nyilvánvalóan a tanítás- és tanulásirányítás feladata, mégpedig osztálytermi és iskolai közösségi szinten. Amikor a dráma és a színjátszás ügyét, lényegében a dráma műnem műfaji jegyeinek tudnivalóit, ismeretanyagát tanítjuk, akkor járunk el kétségtelenül helyesen, a tanítványaink érdeklődésére és tudásvágyára is figyelve, ha gyakorlatközpontú, vagyis a dramatizálás és/vagy a színjátszás ügyét is szem előtt tartjuk, mert így még látványosabban tűnik fel, hogy mi áll a teljesítmény mögött. Hogy mi áll? Hát az érdeklődés, a tudásvágy, az önkifejezés megvalósítása a szerepfelfogás, a szerepjátszás lehetőségeinek függvényében. Megkerülhetetlen volt és marad számomra az a kérdéskör is, hogy vajon kik fognak jól, és kik gyengén teljesíteni, amikor a dráma és a színjátszás problémakörével nem az elméletre, hanem elsősorban a gyakorlatra összpontosítva folytatjuk az ismeretszerzést és az ismeretmegerősítést. Itt is megnyilvánul a pedagógiai korszerűség kérdése, jelesül az, hogy szemlélődésre, hozzáadásra és a haszonelvűségre összepontosítva, mindenképpen a tanulók tanulási stratégiáira számítva tervezzük és végezzük nyelv- és irodalompedagógiai munkánkat, azaz ne a tanterv fensőbbségére, felsőbbrendűségére, vezérelvére, mindenhatóságára hagyatkozzunk, hanem növendékeink szellemi és gyakorlati teljesítőképességére összpontosítsunk.

Egyértelműen a tanítási gyakorlat felől akartam megközelíteni a dráma és a színjátszás problémakörei tanításának kérdéseit. A tanítás segítésére, a szaktanári tevékenység megerősítésére szolgáló szakmai adalékul szántam ezt az elsősorban ízelítőt, egyértelműen a kontemplatív jellegű, additív szemléletű, funkcionális nyelv- és irodalompedagógiai stratégiára tekintettel.

Úgy vélem, hogy olyan felkiáltásnak tekinthető az itt elhangzott szekció-előadásom, amelyik lényege: „Ki tudja jobban csinálni? Avasson be a titkokba!”

Tájékozódásul

Beregszászi Anikó 2012. A lehetetlent lehetni – Tantárgy-pedagógiai útmutató és feladatgyűjtemény az anyanyelv oktatásához a kárpátaljai magyar iskolák 5–9. osztályában. Tinta Könyvkiadó, Budapest.

H. Tóth István 1999. Jelek az úton (Irodalmi feladatgyűjtemény 13-14 éves olvasóknak). Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged.

H. Tóth István 2015a. Építkezés a sikerből és a kudarcból (Additív szemléletű funkcionális anyanyelvhasználat a kontempláció jegyében). VIII. Miskolci Taní-tani Konferencia, Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete, Miskolc.

H. Tóth István 2015b. A kontemplatív alapú, additív szemléletű, funkcionális anyanyelvhasználatot fejlesztő stratégiáról. Nyelvi és kulturális sokszínűség Keletközép-Európában: Érték és kihívások. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász.

H. Tóth István 2015c. A szemlélődés, a hozzáadás és a haszonelvűség érvényesülése a nyelv- és irodalompedagógiában. I. Különleges Bánásmód nemzetközi tudományos konferencia. Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Pszichológia és Gyógypedagógia Tanszék, Hajdúböszörmény.

H. Tóth István 2015d. Szóra késztető (Háttérismeretek, fejlesztési lehetőségek óvodáskorúak beszéd- és kiejtésgondozásához). Flaccus Kiadó, Budapest.

H. Tóth István 2015e. „Nem fecske módra…” Kalauz az olvasmánymegértés fejlesztése nemcsak tanítók és magyartanárok számára. Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Tankönyv- és Tan-eszköztanácsa, Beregszász.

H. Tóth István 2016a. Érvényesül-e a tanuló érdeke? (A gyermek és a tehetséggondozás kapcsolatáról a magyartanítás keretében.) IX. Miskolci Taní-tani Konferencia, Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete, Miskolc.

H. Tóth István 2016b. A legfőbb ítélő az olvasó, az olvasói igény (Mécs László, az irgalmasság és a szeretet költője a mai irodalom- és anyanyelv-pedagógiában). In: Fehér Ágota – Fülöpné Erdő Mária – Mészáros László (szerk.): „Et misericordia motus est” – Az irgalmasság és az igazságosság a keresztény nevelésben. Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác. 162–179.

H. Tóth István 2016c. Hangtan, helyesejtés, helyesírás – minden időben. Hogyan (ne) tanítsuk a nyelvtant? Tandem-konferencia és műhelybeszélgetés a nyelvtantanításról. Magyar Szemiotikai Társaság és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. Együttműködő szervezet: Partiumi Keresztény Egyetem Tanárképző Központ és Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Tanszék, Budapest.

H. Tóth István 2016d. „Játszani is engedd...” (József Attila). „A játék a kisgyermekkor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége, s így az óvodai nevelés leghatékonyabb eszköze” – Országos Óvodai Szakmai Összejövetel, Budapest.

H. Tóth István 2016e. Beszéd- és kiejtésgondozás, olvasás-, írás- és helyesírás-tanítás nem természetes jelekkel – az írásjelek alkalmazása. In: Gecső Tamás (szerk.): Ikon, nyelvi jel, szimbólum: nem természetes jelek a kommunikációban. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár – Tinta Könyvkiadó, Budapest. 82–90.

H. Tóth István 2016f. Kiútkeresés módszertani megújulással. Közoktatás, Beregszász. 1: 7–12.

H. Tóth István 2016g. Közelítések a dráma és a színjáték világához. Főiskolai tankönyv. Társszerző: Vasvári Zoltán.  Soós Kálmán-ösztöndíj, Beregszász.

• 1. Az általam kialakított kontemplatív jellegű, additív szemléletű, funkcionális nyelv- és irodalompedagógiai stratégiáról a 2014–15. tanévben a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tartottam előadásokat és vezettem az ehhez a problémához kapcsolódó szemináriumokat. Szekció-előadásban a VIII. Miskolci Taní-tani Konferencián (2015. 01. 30.), Beregszászban, a Nyelvi és kulturális sokszínűség Kelet-Közép-Európában: érték és kihívások nemzetközi interdiszciplináris konferencián (2015. 03. 26–28.), a Kodolányi János Főiskola és a Tinta Kiadó Ikon, nyelvi jel, szimbólum: nem természetes jelek a kommunikációban konferencián (2015. 11. 09–10.) és az I. Különleges Bánásmód nemzetközi tudományos konferencián (2015. 12. 03.) ismertettem a fenti stratégia lényegi vonásait feladatosított szépirodalmi szemelvények, helyesírás-tanítási problémák mentén. A kontemplatív jellegű, additív szemléletű, funkcionális nyelv- és irodalompedagógiai stratégia jegyeit nemcsak bemutattam, hanem annak az elvi tudnivalóit be is építettem a Magyartanítás, a Tanító, a Közoktatás című szakmai folyóiratokban közzétett tanulmányaimba, valamint a „Nem fecske módra…” című, Beregszászban (2016. 04. 02.) sajtótájékoztatón bemutatott (azóta használatban lévő) tanítóitanári kézikönyvembe. Ezekben a teljesítménnyel is összefüggő fejlesztő tevékenységek e szerint a tanítás- és tanulásszervező, tanítás- és tanulásirányító stratégia szerint valósulnak meg.
• 2. H. Tóth István 1999: Jelek az úton (Irodalmi feladatgyűjtemény 13-14 éves olvasóknak). Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged.
• 3. H. Tóth István 2015. „Nem fecske módra…” Kalauz az olvasmánymegértés fejlesztése nemcsak tanítók és magyartanárok számára. Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Tankönyv- és Taneszköztanácsa, Beregszász.
• 4. H. Tóth István 2016. Közelítések a dráma és a színjáték világához (főiskolai tankönyv). Társszerző: Vasvári Zoltán. Soós Kálmán-ösztöndíj, Beregszász.
• 5. H. Tóth István 1999. Jelek az úton (Irodalmi feladatgyűjtemény 13-14 éves olvasóknak). Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged.
• 6. Beregszászi Anikó 2012. A lehetetlent lehetni – Tantárgy-pedagógiai útmutató és feladatgyűjtemény az anyanyelv oktatásához a kárpátaljai magyar iskolák 5–9. osztályában. Tinta Könyvkiadó, Budapest.