L. Ritók Nóra: Hova lettek a harcos iskolaigazgatók?

Így hát már nem harcolnak. Szó nélkül tudomásul veszik a költségvetésük meghúzását, a tanulócsoportok összevonását, a pedagógusok elbocsátását. Nem tudnak mit tenni. Ez már rég nem kompromisszum. Ez feltétlen elfogadás, lázadás nélkül. Sokan azt hiszik, így is jobb, mint ha felállnának, mert tudják, az utánuk jövő még rosszabb lenne.

Igazgatónak lenni nem egyszerű. Nehéz, felelősségteljes, ugyanakkor felemelő, ahogy az ember megpróbál arculatot adni egy iskolának és működtetni azt. Régóta figyelem magam és azokat az iskolaigazgatókat is, akikkel találkozom. Figyelem, hogyan alkalmazkodunk a változásokhoz. És nem tetszik, amit tapasztalok.

Tudom, nem egyszerű ma önkormányzati iskola igazgatójának lenni. Én sok mindent másképp akartam, ami abban a rendszerben nem ment. Ezért lett alapítványi fenntartású az iskolám. Mert egy idő után úgy éreztem, számomra méltatlan kompromisszumokat kellene kötni. Most úgy néz ki, az alapítványi fenntartás nem volt hosszú távú befektetés, de mindenképpen sikeresebbek voltunk ebben a formában.

Nézem a többieket is. Változnak. Egy részük feladja, nem vállalja tovább. De változnak a többiek is.  

Nem is tudom, mivel kezdődött. Talán a pénztelenséggel. Az első megszorításokkal. Amikor a fenntartó elvárásai egyre inkább az anyagiak és egyre kevésbé a szakmaiság felé fordultak.  Amikor az önkormányzatoknál a gazdaságos működés lassan felülírt mindent. 

Eleinte még harcoltak. Mertek szót emelni. Aztán lassan ez is elmúlt. Abban a furcsa hierarchiában a fenntartónak való megfelelés lett a legfontosabb szempont. Mert aki nem így tett, az nem reménykedhetett az újabb igazgatói pályázatának sikerében. Aztán a helyzetet nehezítette a politika. Volt, ahol „maguk között” a települési vezetők ki is mondták: a választásokra minden oktatási intézmény vezetőjének egyféle politikai beállítottságúnak kell lennie. A közös együttgondolkodás miatt. Mert így az igazi. Olyanok legyenek, mint az éppen hatalmon levő párt. Ebben a szakmaiság a sor végére került. Ma már bátran beviszik az efféle támogatottságú iskolaigazgatók a politikát is az iskolákba, ebből sincs gond. Ma a politikai lojalitás sok helyen az egyetlen előnyszerzési lehetőség.  

Emlékszem arra is, amikor az egyik faluban a „mérleg nyelve” a hat osztályt végzett csordás volt. Ő is önkormányzati képviselő volt, és az ő szava döntött az igazgatói pályázat elbírálásában, mert a két párt más-más jelöltet akart. 

A mai igazgatók felé közvetített fenntartói elvárások elég röviden súlypontozhatók:

  • jöjjön ki kevéséből a költségvetésük; lehetőleg még kevesebből;
  • csendben, probléma nélkül működjön az iskola.

Ennyi szinte elég is. Ja, és a település rendezvényein, ünnepségein szerepeljenek a gyerekek. Persze van fenntartó, aki emellett még a szakmai sikereknek is örül. De legtöbbjüket nem ez érdekli. Visszajelzést erről pedig a legkevesebb esetben kapnak az intézményvezetők.

Aki ennek nem felel meg, az ma nem jó igazgató. Annak adható fegyelmi is, átvilágítva „fenntartóbarát” szakértőkkel az intézményt. Aki olyan hibát talál, amit a fenntartó akar. 

Így hát már nem harcolnak. Szó nélkül tudomásul veszik a költségvetésük meghúzását, a tanulócsoportok összevonását, a pedagógusok elbocsátását. Nem tudnak mit tenni. Ez már rég nem kompromisszum. Ez feltétlen elfogadás, lázadás nélkül. Sokan azt hiszik, így is jobb, mint ha felállnának, mert tudják, az utánuk jövő még rosszabb lenne. Mert mindig akadnak, akik tudás nélkül, a pozícióért szívesen vállalják. A vezető pedig mindig fémjelzi, meghatározza az intézményt is.

Nem egyszerű, tudom. Mindez abból is látszik, hogy kevés iskolában versengenek ma már az igazgatói, igazgatóhelyettesi posztért. Többnyire csak egy jelölt van. 

Valami itt is átalakul, szorosan összefüggve mindennel. 

Csak azt nem tudom, ezek előre visznek-e? 

A szerzőről: 

Hozzászólások

Lehet, hogy a politika – nem minden ok nélkül – megérezte, hogy a pedagógia egy nagyon „lágy tudomány”. Ebből azonban nem arra jutott, hogy sok együttgondolkodásra, vitára, vizsgálódásra, a döntések minél alaposabb megindoklására, komoly érvelésekre törekedjen, hanem arra, hogy vagy a hagyományos felfogásnak kell erősebb hátteret biztosítani, vagy inkább más - egyszerűbben kezelhetőnek tűnő - területeknek (gazdaság, politika) adja át a változások irányának kijelölését.

Szűkös időkben az emberek nem annyira bátrak, beindul az öncenzúra és a saját érdekek kerülnek előtérbe. A "hatalmat" a szakmaiság a legkevésbé sem érdekli (elég csak a Magyar Tudományos Akadémia megalázó semmibevételére gondolni). Azért engem is optimistává tesz egy kicsit, hogy a civil összefogás ma már nem annyira naiv dolog, mint volt régebben. Most kaptuk a hírt, hogy a nemzetközi aláírásgyűjtés a bebörtönzött kínai művész Ai Weiwei kiszabadítása érdekében eredményes volt.

A lenti idézet a cikk megjelenésének napján "jött velem szembe"...

‎"...először a kommunistákért jöttek - nem szóltam, hisz nem vagyok kommunista.

Majd a zsidókat vitték el - nem szóltam,

hiszen nem vagyok zsidó.

Aztán a munkásokat, szakszervezeti tagokat szedték össze - én nem voltam szakszervezeti tag.

Később a katolikusok kerültek sorra - nem mondtam semmit, én protestáns vagyok.

Végül eljöttek értem, de akkor már nem maradt senki, aki szóljon."
/Martin Niemöller evangélikus lelkésztől/

Hát igen....Edit, köszönöm, hogy elküldted...azt hiszem, ez egy nagyon elgondolkoztató idézet..

Tudod, Nóri, nehéz bármit is kezdeni a terjedő félelemmel, ami leginkább a kiszámíthatatlanság és bizonytalanság miatt terjed, és nyilván elnémítja a korábban esetleg harcos igazgatókat is. Úgy látom, hogy valami túlélő tábori működési módra állt be a pedagógusok, közöttük az igazgatók nagy része, és ezen nincs mit csodálkozni. De hiszen ezt Te a saját bőrödön naponta érzed. Persze jó lenne, ha a szakmánk képes lenne erőt mutatni, nem lenne ennyire széteső és átpolitizált. Az is gond, hogy az ún. hatalomban nincs kit megszólítani. Mire lehetünk képesek civil területen? Az összefogás, igen az nagyon jó lenne. Vígaszul: Rád sokan figyelnek, ezt mutatja a lájkolások kiugróan magas száma. Jó lenne, ha nem csak klikkelnének, hanem szólnának is.

...élénk beszélgetés folyt a cikkel kapcsolatban. Többekkel együtt sajnálom, hogy nem rögtön itt. Felmerült, hogy a félelem a fejlesztések illetve a hozzászólások elmaradásának közös oka. Én szkeptikus vagyok, a tapasztalatom szerint bőven vannak olyan területek, ahol lehetséges a műhelymunka, és olyan absztrakciós szint, ahol a problémák nagy kockázat nélkül megvitathatók. Inkább a jövővel kapcsolatos várakozások és a motiváció terén keresném az okokat. Bár a közoktatásról kutatói helyzetből beszélek, és ezért sajátos és korlátozott tudásom van erről, és nem sokat kockáztatok.

Többek biztatására összefoglalom, amit a levelezőlistára írtam. Utána írok egy hosszabb hozzászólást is. Szintén ajánlok egy blogbejegyzést és a hozzá tartozó hozzászólásokat - köztük az enyéimet -, amelyek két konkrét vezetői pályázatra vonatkoznak a főváros 14. kerületében:
http://varnailaszlo.blog.hu/2011/06/24/felebaratod_allasat_meg_ne_kivand

A levelezőlistán felmerült az a szempont, hogy ha a szakma nyilvánosan beszélget a problémákról, arra talán "a hatalom felfigyelne". Szerintem ez egy régi értelmiségi illúzió, legalábbis ami a rövid és közvetlen formákat illeti, ahogy gyakran képzelték és képzelik. Minden szakpolitika erejének kulcsa a szakmai kapacitások és hálózatok fenntartása és bővítése. A döntéshozó persze csinálhat egészen mást, majdnem azt csinál, amit akar, de csak egy ideig. Viszont ha nincsenek hálózatok, nincsenek gondolatok, akkor elő sem kerülnek alternatívák.

Erre időnként szoktam azt kapni, hogy én vagyok igazából naiv, de szerintem vannak rá empirikus bizonyítékok. Például hogy az iskolarendszer és a pedagógus szakma változatossága és hálózatos együttműködése sokkal jobb, mint több más fontos humán szakpolitikáé. Én a foglalkoztatáspolitikát ismerem viszonylag jól, hozzájuk képest biztosan igaz. Ami többek között azzal jár, hogy szinte tollvonással át lehet őket szervezni, a szerepüket meg lehet kérdőjelezni. Az oktatásban ez sokkal összetettebb.

Az osztálytermi, iskolavezetési, fenntartói gyakorlatok reflektálásában illetve a hálózatosodásban még nagy lehetőségek vannak. Persze dolgozni kell vele, és nem pár tucat vagy pár száz madárnak, hanem a szakma sokkal nagyobb részének, mint most. Szerintem 5-10 éves távlatban már biztosan megtérül, de lehet, hogy sokkal előbb is. Nem olyan egyszerű szövetségeseket találni egy jó ötlethez, és ez a legjobb módszer rá.

Persze meg kell oldani azt a problémát, kinek-kinek személyesen, és közösen is, ha a kollégám, a főnököm, a fenntartóm rossz néven veszi, hogy hálózatokban veszek részt. Szerintem meg lehet oldani, ahogyan érdemes gyakorolni a nyilvános megmutatkozást írásban és szóban, a tanítási és iskolavezetési technikák reflexívebb és önreflexívebb figyelését is.

Azoknak a szkepszisével viszont teljesen egyetértek, akik azt mondják, hogy - ha a fentiekben van is igazság - erre rámehet a most még fiatalabbaknak is az élete.

Én nem harcos, hanem koncepciózus, és a pedagógiai siker érdekében szükséges együttműködéseket menedzselni tudó iskolaigazgatókat szeretnék. Bár ez talán önmagát magyarázza, és teljesen összeegyeztethetőnek gondolom a Nóra írásával, kifejtem bővebben és polemikusabban is. De nem itt, mert olyan hosszú lett, hogy azt hiszem, nem illik a hozzászólásokat terhelni vele. Javítgatni is szeretném még, ezért a saját blogomba tettem. Hozzászólásoknak örülnék akár itt, akár ott.

Kedves Lajos, annyi érdekes megközelítést teszel, hogy nem is tudom, hol kezdjem.
Talán kezdem azzal, ami legjobban izgat, a hátrányos helyzetű gyerekekkel kapcsolatban.
Azt írod, nem javaslod a hátrányos helyzetű gyerekek pedagógiáját, ha a fenntartó nem tanúsít felelősséget....jogos, épp ma hallottam, hogy egy sikeres fejlesztést (szándékosan nem integrációt írok, mert az iskolában 100%-ban HHH cigány gyerekek tanulnak) vezető igazgató pályázatát a nem túl nagy szociális érzékenységet tanúsító fenntartó nem fogadta el, csak egy éves megbízást adna az egyébként senki által nem pályázott állásra....Tehát, jogos, ha nem támogató a fenntartó, megfojtja a legjobb kezdeményezéseket is.
Csak abban nem tudom elfogadni amit írsz, hogy a hátrányos helyzet megjelenése egy iskolában nem fenntartói, vagy igazgatói döntés függvénye. A falvakban, még ha társulásban is van, nincs választási lehetőség. Vannak a gyerekek, és van az iskola. Itt muszáj foglalkozni velük..A döntés csak annyiban jogos, hogy rövid távon le akarják e nyomni a problémákat (amit csinál ezen iskolák zöme), vagy hosszú távon stratégiát gyártanak.Egy rossz döntés ugyanis nemcsak az igazgatót, de még a fenntartót is felboríthatja.

mivel az ilyen beszélgetésekből rutinosan kivonják magukat azok az iskolák, akik eddig is kivonták, mostanában pedig még inkább feljogosítva érezhetik magukat erre. Magát a HHH pedagógiát dehogynem javaslom, hogyan is jönnék ehhez, és miért tenném... Az osztálytermi és a vezetői módszerek reflektálása alól sokkal kevésbé lehet legitimnek tekintett módon kivonnia magát bárkinek, és a HHH pedagógiának is jót tesz. Betoldottam egy pontosítást, hogy világosabb legyen, hogy az összes téma mint a közös reflexió javasolt témája szerepel, és nem máshogy.

Amikor a szociális intézményeket igyekszel rávenni a jobb esetmunkára és együttműködésre, szerintem akkor sem azt érdemes mondani, hogy "legyél szakszerűbb (vagy bánj jobban) a szegényekkel", hanem azt, hogy "legyél szakszerűbb az ügyféllel". Ebben ugyanaz van benne, csak kevesebb lehetőséget ad az ideologizálásra, moralizálásra, az ügyfél hibáztatására. És ilyen alapon a szegényeket ellátó intézmények nehezen vonhatják ki magukat az együttműködési ajánlat alól. Míg mondjuk azokat az iskolákat, ahová esetleg kevés szegény jár, gondolom, kevésbé tudod bevonni a szociális intézményekkel együtt végzett fejlesztésbe.

OK. Így már értem, világos. Az egész dolgot az intézményközi kapcsolatok szemszögéből közleíted meg. Félreértettem. Mostmár próbálom így nézni a többit is.
Azt hiszem, legalábbis a bőrömön azt tapasztalom, hogy ez a hálózattá szerveződés, intézmények közötti együttműködés szinte kizárólag csak adminisztratív megközelítésű, igazi tartalom nem nagyon van mögötte.
A másik, ami rögtön szemet szúrt nekem, az a kompetenciaméréses felvetés.
Nemrég voltam egy óvónői fórumon, ahol nagyon erősen érzékelhető volt a dolog lényegének elvesztése, az adminisztráció túlburjánzása,a szakértői elvárások egyetlen szempontként történő értelmezése ebben.
És azt hiszem, ez nem egyedi.
Szóval, csak az jutot eszembe, hogy egy rosszul értelmezett, a céltól eltért folyamat vajon hogyan csatlakoztatható be az együttműködésbe? Ki lesz a rendszerben az, aki tisztán lát, megfelelő irányba terel?
Hogy a partnerek ne a rosszat erősítsék tovább?
Mert nekem az egésszel ez a legnagyobb bajom. Hogy túl sok a változó, félreértelmezett, túlélésre törekvő, szőnyeg alá söprő elem, amiben ember legyen a talpán, akinek reális rálátása van, és még a többieket is meg tudja győzni.... És még ebben a hierearchia, a személyes érdekek, ja és ki ne hagyjam, a politika...Szóval, hogy lehet hálózati együttműködéssé szervezni azt, amiben egy sor sosszul működő elem van, és sok helyen a tudás sincs meg, sok helyen meg a körülmények hátráltatnak. Miközben a központi döntések is sokszor megkérdőjelezhetőek, nem a realitáson alapulnak...Szóval hol a fix pont, ahonnan kiindulhatunk?

Szeretettel gratulálok én is neki.
És nagyon, de nagyon sajnálom az iskoláját....
Most mondatná velem a kisördög, hogy ez a harcos iskolaigazgatók életútja?! De próbálom optimistábban szemlélni...csak nem tudom....

Szókrátész, Pestalozzi, Tessedik, Korczak, Sztehlo, Loránd, Szabados (ő tűzvészben), Ádám Zsigmond (öngyilkos), Gáspár László (korai szívinfarktus)...Varga Márta, a kaposvári Toldi igazgatója
Folytassuk?
"AZ első bátorság áldassék"... De azzal keselyű és kaukázusi odasziklázás jár...
Tűz csiholói! Tessék választani!

A szokásod szerint rátaláltál a kritikus pontra, az a véleményem.

Félig laikusként megengedem magamnak azt az erős állítást, hogy a magyarországi pedagógusoknak, sőt több más humán szolgáltatás szakembereinek is, nagyon szegényes a közös nyelve, és ilyen módon nem is tekinthetők egészen szakmának. Sokan mondják, hogy "mindenkinek megvan a saját módszere, amely nem összehasonlítható a másokéival". Ez a vélemény azt is jelenti, hogy "mindenki a maga módján tanár", nem okos mesterembernek, hanem egyedi "művésznek" tekinti magát, ezért nincs közös nyelv, és fix pontok sem.

Ki teremthet ilyet? Hát a szakma maga, egy intézményvezető, egy hálózat, például egy pedagógiai módszer, vagy akár egy fenntartó által egységesen érvényesített követelmények, megsegítés, ellenőrzés. A tanárképzés, a továbbképzések, a fejlesztési projektek. Más lehetőség szerintem nincs. Kívülről nem fognak adni fix pontot, még ha azt hiszik, esetleg kifejezetten erőszakolják is. Kívülnek számít az oktatásirányítás is, ha nem rendel szofisztikált támogató eljárásokat az elvárásai mellé. A kompetencia fogalom sokkal alkalmasabb, hogy közös nyelv szerveződjön köré, mint a tehetséggondozás (amelyet mindenki úgy ért, ahogy akar), vagy az esélyteremtés (ami pedig súlyosan meg van terhelve sokak részéről előítélettel, moralizálással, megúszni akarással).

Az egyik iskola tantestületéről a kollégám azt mondta, hogy szerinte az egyetlen közös pontjuk (fix pontjuk, ha jól értelek) a magatartás-szorgalom osztályozás megbeszélés félévenként. Szeretnek még szociologizálni és pszichologizálni, a pedagógiai feladataikkal való foglalkozás helyett, de ezeken már többfélét értenek. Pedagógia alatt nagyon sokfélét értenek, és egymással nincs mit megbeszélniük. Pedig ez csak egy tantestület.

De hogy (részben) ígéreteset is mondjak, a héten voltam egy TÁMOP-os zárókonferencián, ahol fogalmatlan/érdektelen fenntartó és közreműködő beszélt a programról. Már le akarták zárni a vitát, amikor kiderült, hogy a pedagógusokat és intézményvezetőket érdekli, amit elkezdtek, szeretnének hálózatosodni, és szeretnék az éppen csak kipróbált (óvatosan és megúszósan kipróbált) szakmai eljárást fenntartani és megbeszélni.

Ezekből és más tapasztalatokból úgy gondolom, hogy a közös nyelv építése hosszabb folyamat, jellemzi a szakma állapotát, ha igazam van, hogy lényegében hiányzik, és bárhonnan jöhet a kezdeményezés. Ezért gondolom realisztikusnak a saját víziómat is, miközben megértem, ha valaki azt mondja, hogy az ő helyi tapasztalatai szerint irreális.

inkább, mert ilyen pofátlan magabiztossághoz azért nem vagyok laikus

Gondoltam nemcsak klikkelek, hanem szólok is.
Aztán rögtön az jutott eszembe, vajon mit is mondhatnék az eddig sikeresnek hitt, a szülők, tanulók és kollégák által támogatott 15 évnyi vezetői munka után egy mind szakmailag, mind emberileg megalázó igazgatóválasztási procedúra elszenvedőjeként. Úgy döntöttem, inkább idéznék.
"Mert vezetőnek lenni jó. Küldetés, kihívás, küzdelem. Igazi alkotómunka. A szellem emberéhez méltó vállalás."
"Akkor emelkedik majd a pedagógustársadalom és -hivatás presztízse, ha a fenntartó világ megtapasztalja ezt a gyermekek érdekében történő összetartozást és egymásért (a vezetőért is) való kiállást. A fenntartó politikum is csak így nyer esélyt, hogy meglássa önmaga határátlépéseit és iskolaidegen, a saját igazságot és érdeket a másiktól elváró világát."
"... a szülők, a szülői munkaközösség és a tantestület nagyobb részének támogatása ellenére ..."
"... a döntés teljes egészében mellőzte a szakmaiságot és a közakarat ellenére született."
"... a törvények mellőzésével, illetve a törvényesség látszatával, valamint a törvények dilettáns értelmezésével adott utat saját akarata értelmezésének."
"a jogkövetkezmények hiánya túlzott hatalmat ad a helyi önkormányzatoknak."
S még hosszan folytathatnám. A fenti sorok kivétel nélkül a Mester és Tanítvány című konzervatív pedagógiai folyóirat 2010.májusi számában olvashatók, Hoffman Rózsa, Gábor Bálint József Végvári György és Néder Sarolta tollából származnak.
Igazság- és valóságtartalmuk vitán felül áll (számomra mindenképp), mégsem történik semmi. Diagnózis van, s beavatkozás?! Reménytelen.
Mégis harcolok. S tudom, veszíthetek is. De aki nem harcol, az már veszített. (B. Brecht nyomán)

Igen, Ildikó.
Amit írsz, amiket idéztél, pontosan mutatja azt az űrt, ami miatt itt tartunk. A szépen megfogalmazott elmélet, ami erkölcsös, pozitív, emberi,szakmai stb...és a gyakorlati megvalósulást, ami erkölcstelen, negatív, embertelen és mellőzi a szakmaiságot, stb.Melyiknek hihetünk?
Próbálom mindig azt keresni: miért történik meg mindez? Kinek a felelőssége? Könnyen mondhatnám most: a politikáé. De nem. Vagyis nem csak. Valami más is megromlott, az emberekben. Csak remélni tudom, hogy nem visszafordíthatatlanul.

Próbálom megérteni, miért gondolod, hogy a kompetenciák alkalmasabbak a közös nyelvre, mint más....Talán, mert tágabb, és sok elméleti dolog is belefér, ami jól definiálható, és ezért kevésbé vitatható? Érdekes, mi pl. kiemelt figyelmet fordítunk a szociális kompetenciákra. Ha innen közelítek, akkor nem megkerülhető pl. az esélyteremtés kérdése, hiszen mondjuk akár a személyes, akár a társas kompetenciákat nézzük, megállapításokat teszünk, és hoppá, már ott is vagyunk azoknál a súlyosan terhelt kérdéseknél....

És nem tudom, hogy előrelépés lenne e, ha legalább tantestületenként meglenne az a közös nyelv.Van egy iskola a kapcsolatrendszeremben, nagyjából egységes pedagógiai álláspontot képvisel. Legalábbis bedarálja azt,aki mást gondol.A gondom az, hogy annyira idejétmúlt, annyira megcsontosodott, annyira messze van a modern pedagógiától, amennyire csak egy vidéki iskola lehet. Elég csak az évzárójukat megnézni...mint 50 évvel ezelőtt..Ők elég fix pontok. Csak éppen lemaradtak pár tíz évvel...és nem nagyon akarnak változni...Nem tudom, kicsiben, vagy nagyban kellene a közös nyelv. Nekem nagyban. Mert szerintem a pedagógusok zömének kell a valamihez igazodás. És én nem mindenütt érzem, hogy helyileg ez fellelhető tudás. Helyileg inkább hagyományozódó. Persze tudom, bonyolult ez is. Épp tegnap győzködött valaki, aki jól benne van már a korban, hogy minek ez a nagy szabadság..bizony, jó volt, hogy ők már karácsonyra olvastak, és ... nem folytatom...És ezért óriási a felelőssége azoknak, akik ezeket meghatározzák. Aztán négy év múlva meghatározzák az ellenkezőjét is (bocs...).

Kíváncsi vagyok most nagyon erre a bázisintézmény hálózatra...TÁMOP ez is..hogy fogja majd előre vinni a szekeret...