G. Laskai Judit: A néprajz, a hagyomány...

...és a földrajz nem áll meg a határokon!

Az erdingi magyarok története 2002 őszén kezdődött, amikor néhány Erdingben élő magyarban felmerült, hogy gyerekeiknek Mikulás ünnepséget szervezzenek. A 6-7 család a szervezés során egyre bővült, és az első találkozóra már 80 honfitárs gyűlt össze. 

A müncheni Katolikus Misszió anyagi támogatásával 2003-tól óvodai, majd 2006-tól iskolai foglakozásokat is indítottak. Az óvodai foglalkozásokon a 3-7 éves gyerekek az évszakokhoz kapcsolódóan tanulnak magyar énekeket, verseket, mondókákat, ismerkednek néphagyományunkkal, népszokásainkkal. Minden alkalommal játszanak körjátékokat, énekes, mozgásos játékokat. Barkácsolással fejlesztik a gyerekek kézügyességét, a használatos eszközök magyar megnevezésével pedig bővítik szókincsüket. Beszélgetések keretében javítják a nyelvhelyességet, s keresztény hagyományainknak megfelelő rövid énekekkel, imákkal is megismertetik őket.

A magyar iskola elsődleges célja, hogy a gyerekekben tudatosítsák, erősítsék magyar énjüket. A cél elérésére a következő tevékenységek és témák szolgálnak: a magyar ábécé megismerése, olvasás és írás magyarul, a magyar nép- és műköltészet kincseinek megismerése verseken, meséken, mondákon keresztül, a magyar történelem, földrajz, néprajz ismeretének átadása magyar népi játékok, népszokások, szólások, közmondások, találós kérdések, viccek tanításával, valamint híres magyar emberek életének megismertetése. 

A kezdeményezők között volt Ifland Andrea, aki 19 éve él Bajorországban. Ifland Andrea1, az erdingi Magyar Iskolában tanít, tanévenként egy vagy két csoportot. A diákokkal 30 alkalommal, két-két órányit találkozik. A csoportok heterogének, nemcsak korosztály, de nyelvi szint tekintetében is. 

„Olyan ez az iskola – mondta, mintha osztatlan kisfalusi iskola lenne, ahova én még négy évig jártam.” Az akkori tapasztalat és emlék sokban segíti munkája tervezését. 

Sok nehézséggel küzdenek, mint például a megfelelő tanterem, valamint a tanterv2 és a konkrét tananyag hiánya. Emiatt rengeteg időt vesz el a felkészülés. 

Az ottani magyar származású pedagógusok legjobb tudásukat, tapasztalatukat, hitüket és érzéseiket összeszedve próbálnak egy olyan önálló tantervet írni, amelyben a néphagyomány nagyon sok vonatkozásban szerepel; leginkább a magyar mint származásnyelv kiemelt részeként. 

„Aki a múltat nem ismeri, az a jövőt nem érdemli. Nagyon érdekel őseim múltja, hogy mit, mikor és miért csináltak. Szerencsés vagyok, mert nagyszüleimtől – akik az 1900-as évek elején születtek – sokat tanulhattam. […] Mostanában sok történelmi témájú könyvet olvastam a második világháborúról és Trianonról, szerintem az akkori összes kormány hibás abban, hogy Magyarország határait hol húzták meg. Ezt azért is említem, mert a tankönyvek, amiket segítségül használunk, mást és mást hangsúlyoznak. Pedig a néprajz, a hagyomány és a földrajz nem áll meg a határokon!” – vallja a tanítónő.

A hazai hon- és népismeret tankönyvek közül Makádi Mariann és Taraczközi Attila A Föld, amelyen élünk című könyvét és Bánhegyi Ferenc Hon- és népismeret könyvét is használják. A könyveknek csak bizonyos részeit tanítják, mivel nagyon különbözőek a helyi lehetőségek a tanítási órák számának tekintetében, valamint a származásnyelv, a sok Magyarországon tanított tantárgy integrálásából tevődik össze (ilyenek a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a földrajz, a hon- és népismeret, az ének-zene és a művészeti tárgyak).

 A tankönyvek témaköreiről Ifland Andreának az a többéves tapasztalata, hogy ő mint pedagógus érti azokat, hiszen tanulta, tapasztalta a benne foglaltakat. A gyerekeknek viszont sokkal nehezebb a néphagyomány-ismereti téma értelmezése, ami szerinte nem kizárólagosan a német iskolai leterheltségből, hanem a téma „messzeségéből” következik, és a szülők egy jó része is passzívan áll már a néphagyományokhoz.

Szerinte a néphagyomány tartalmai nem állnak meg az országhatárokon, ezt a szemléletét a gyerekeknek is folyamatosan közvetíti. „Mindenben van néphagyomány! – mondom ezt itthon, és érzem ezt ott. Gondoljunk a versekre, mondákra, történelemre, a földrajzi kérdésekre, az énekeinkre, a kézművességre.”

A hon- és népismeret tanításáról, a Németországra és Bajorországra általánosan jellemző helyzetről egy helyi történelem szakos oktatási vezetőtől kaptunk információkat Ifland Andrea közvetítésével. Az ottani előirányzatokról Grundner Josef, a Heilig Blut Reál-leányiskola igazgatója elmondta, hogy a hivatalos tantervi dokumentumokban egyáltalán nem szerepel a hon- és népismeret tanítása, azonban a pedagógusnak szabad lehetősége, hogy saját tantárgyába ezt a témát milyen mértékben építi be.

Az erdingi helyi lap január elején megjelentetett egy cikket, amelyet az alábbiakban foglalunk össze.

A Heilig Blut Reál-leányiskola 2013-ban csatlakozik azokhoz a többek között lengyel, szlovén, török csoportokat tömörítő és Comenius nevével jelzett nemzetközi programokhoz. Ezt négy kolléganő fogja koordinálni. Ilyen nemzetközi program a Europe´s Sleeping Beauties (Európa Csipkerózsikái), valamint a Let´s cherish traditional crafts (Ápoljuk a hagyományos mesterségeket) programok.

A projekt lényege, hogy az iskola tanulói régiójuk tanrendjébe bevezetik a hagyományos kézművességet. Erdingben a harangöntés, a sörfőzés vagy a lóden készítésének tradíciói kínálnak gazdag lehetőséget, amely az interkulturális kompetencia szerves része lehet azáltal, hogy a fiatalok elsajátíthatják és továbbíthatják Európába e helyi kultúrát. Az angol nyelvű kommunikáció és a partneriskolákkal közös tanulási lehetőség nemcsak az internetes kapcsolattartásra, hanem a személyes találkozásokra is számos lehetőséget kínál. 

Tanulságok?

Ez a jó gyakorlat egy újabb reménysugár arra, hogy érdemes és lehetséges a régi, egykor öröklődő hagyományokat tanítani. Az újratanításban pedig kétséget kizáróan a legalkalmasabb – bár nem egyedüli – terület ma az iskola, legyen az bármely országban. A hagyományok a mindenkori élet szerves részeként változnak, azonban addig tekinthetők igazán hagyománynak, amíg funkcióval bírnak, akár hazai, akár határon kívüli körülmények között. 

Az intézményes formában történő nevelésnek egyre inkább fontos szerepe lesz a hagyományok továbbadásában is. Fontos kérdésként van jelen, vajon szerepel-e a hivatalos tantervi dokumentumokban a hon- és népismeret tanítása?

Ugyanakkor reménysugár ez Erdingben, az ottani magyaroknak, ha az óvodai és kisiskolai alapok után a felsőbb iskolában is megjelenik a hagyományok valamilyen formájú továbbadása, mivel „...a néprajz, a hagyomány és a földrajz nem áll meg a határokon!”

• 1. A Kaposvári Tanítóképző Főiskolán 1987-ben végzett, majd 7 évig dolgozott tanítóként Pécsett. 1996 óta Németországban magyart mint idegen nyelvet tanít felnőtteknek, népfőiskolán, ill. 2010 óta a Regensburgi Egyetemen; 2006 óta magyar származásnyelvet tanít 7-15 éves diákoknak.
• 2. A szórványban élő magyarság számára nem létezik hivatalos tanterv, így előirányzott szabályok sem segítik vagy gátolják a tanítást.