A tanulás öröme és sebei

By knauszi on 2024. jan. 07. - 17:45

Fóti Péter írása

Sebek akkor keletkeznek, ha a környezet intoleráns a gondolkodásbeli, érzelmi és identitásbeli különbségekkel kapcsolatban, ahol ezekkel a különbségekkel kapcsolatos érzelmek a tanulókban az el nem fogadottság érzését keltik, vagy éppen szégyenérzetet generálnak.

„Abba kell hagynunk, hogy megpróbáljuk saját és mások fejébe tömni az exponenciálisan növekvő tudást. Kérdezni, kutatni, problémákat felismerni és megoldani, alkotni, saját erősségeinket és gyengeségeinket ismerni, kommunikálni, kapcsolatokat építeni és fenntartani az, amire gyerekeinket, tanulóinkat fel kell tudnunk készíteni.”
(Vincent Hawkins)

„Mivel nem tudjuk, hogy milyen ismeretekre lesz a leginkább szükség a jövőben, nem is tudjuk azokat előre megtanítani. Inkább próbáljuk meg olyanná formálni az embereket, hogy annyira szeressenek és tudjanak tanulni, hogy képesek legyenek majd elsajátítani bármit, amire éppen szükségük lesz.”
(John Holt)

Fóti Péter Miközben az oktatáspolitikusok az iskolák elszámoltatásával, a tantervek elkészítésével, a különféle tesztekkel vannak elfoglalva, sok százezer tanuló szenved lelki és szellemi károkat, és számos tehetséges tanár hagyja el az iskolarendszert. A következőkben be szeretném mutatni, hogy mifélék is ezek a lelki és szellemi károk, és mit lehet tenni ellenük.

Kevés szó esik arról, hogyan működik az iskola, hogyan károsítja meg az elavult pedagógia a gyerekeket. Hogyan lehetne mindezt megelőzni, és hogyan lehetne a tanulási sebeket gyógyítani? Hogyan lehetne olyan iskolát teremteni, amely jobban becsüli a kreativitást a vak alkalmazkodásnál, amely fenntartja a gyerekek érdeklődését, és amely jobban épít az egymással való kooperációra. A mai iskola nem azt a fajta tanulót képezi, akire az országnak valóban szüksége lenne, inkább szégyenérzetet, unalmat és tudatlanságot generál.

Egy jobb iskolarendszer nem követné el ezeket a hibákat, hanem segítene enyhítésükben, az egészséges tanulási képességek és örömök megtartásában.

A családi környezetről

A felnőttek – legyenek szülők vagy a család egyéb tagjai – jelentős hatással vannak arra, hogy törések lesznek-e a gyerekek tanulási képességeiben, vagy épp ellenkezőleg, meggyógyulnak korábbi sérüléseik. Egy-egy gondatlan megjegyzéssel, agresszív vagy brutális cselekedettel tönkretehetik tanulási kedvüket. Megbélyegezhetik őket azzal, hogy átlagosak, tehetségtelenek, és ezért nem is várnak tőlük sokat. Olyan körülményeket teremthetnek, ahol a gyerekek nem tudják felismerni saját intellektuális és erkölcsi erejüket.

Ugyanezek az emberek átalakíthatják a gyerekek életét úgy, hogy azok értelmet találjanak a tanulásban, hogy kapcsolatot találjanak velük. Bárkit megkérdezhetünk, voltak-e ilyen felnőttek az életükben. Válaszul gyakran kapunk történeteket olyanokról , akik „életet mentettek” azzal, hogy bíztak a gyerekekben, hajlandóak voltak velük kapcsolatba lépni, meglátták bennük az egyénit, akik képesek voltak kihívásokat eléjük állítani annak érdekében, hogy azokkal megküzdve fejlődjenek. Aki ilyen felnőttekkel találkozik, gyakran képes lesz arra, hogy a saját életében másoknak is meg tudja adni az ilyen típusú odafigyelést.

Mindezzel nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy a tanulás mindig könnyű és erőlködésmentes. Tanulás közben mindig vannak visszaesések, és néha mindenkit elfog a félelem, hogy nem fogja tudni megtanulni, amit szeretne. A tanuláshoz mindig kell kitartás, gyakran kell küzdeni, sokszor merülnek fel nehézségek. Ugyanakkor persze ezeknek az akadályoknak a legyőzése egyben emeli a siker jelentőségét.

A tanulás örömei

Az egészen kis gyerekeken világosan látszik, hogy a tanulás fontos örömforrás. Akinek szerencséje van, meg tudja őrizni ezt a fontos örömforrást egész életén át. Sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. A tanulás örömének legalább három oldala van:

Autonóm öröm: Ezt a tanulás közben keletkező örömöt gyakran írják le mint ideált. Ha valaki egyszer megismeri, igyekezni fog ehhez ragaszkodni vagy visszatérni. Nemcsak abban a szituációban fogja megtalálni ezt az örömöt, amelyben először érezte, hanem más dolgok tanulása közben is.

Társas jutalom: Ez az öröm akkor keletkezik, amikor valaki visszajelzést kap, ha valamit sikerült elérnie (megtanulnia). Ez lehet piros pont, jó jegy, jutalomkönyv, taps egy kiselőadás végén vagy sokféle más formájú elismerés is.

Feszültség és oldódás: A harmadik típusú örömöt akkor érzi az ember, ha sikeresen befejez egy nehéz feladatot, projektet. Hasonlítható ahhoz, amit Freud a szexualitással kapcsolatban a feszültségről és a kielégülésről írt. Ilyen lehet egy dolgozat megírása, tanulás egy vizsgára és annak sikeres letétele.

Bár a tanulás örömének mindhárom formája fontos, sajnos nagyon gyakran előfordul a tanárok körében, hogy elfeledkeznek a tanulás autonóm öröméről, vagy lebecsülik (és nem tanulmányozzák) azt.

Lehet, hogy idealista vagyok, de úgy gondolom: az iskolák központi feladata a tanulás, de annak tág értelmében – és legalább ilyen fontos az élvezettel és örömmel való tanulás. Most arról szólok, ami mindezek útjában áll, amit ezért el kell távolítani.

A tanulás sebeinek „gyűjteménye”

Az itt következő katalógus egyrészt személyes emlékekből, másrészt elbeszélésekből állt össze. Hozzá vagyunk szokva, hogy különféle betegségek léteznek, sőt azt is tudjuk, hogy lelki sebek is érhetnek minket. Kevésbé elterjedt a gondolat, hogy a tanulási képességeket is érhetik sérülések.

A továbbiakban ilyen tanulási sebekről fogok szólni. Ezeket okozhatja szülő, tanár, egy másik gyerek, vagy akár a pszichológus. A gyógyításban is ugyanők vehetnek részt, ha meglátják a sebeket, és képesek tenni valamit a gyógyulás érdekében.

Ha úgy éreztem, hogy az adott tanulási seb saját magamra is jellemző (volt), akkor keretben kurzívan leírtam ezeket az élményeimet. Ajánlom mindenkinek: próbálja meg ezt tenni, és ezzel elindítani – vagy erősíteni – a gyógyulási folyamatot.

1. A kreativitás sebei

(Elhitted, hogy nem tudsz igazán újat kitalálni?)

Nem voltam rossz tanuló. Igaz, kitűnő sem. Voltak gyengeségeim: nem tudtam énekelni, nem voltam jó tornász. Másrészt nem is voltam kiváló semmiben. Így is elvégeztem az egyetemet, és munkát kaptam mint mérnök. Későn ébredtem rá, hogy ami igazán érdekel, az nem a természettudományos, hanem a társadalmi kérdések. Az élet kegyes volt hozzám, és lehetőséget adott arra, hogy ezeket a társadalmi kérdéseket a szabadidőmben tanulmányozzam. Akármit is tanultam, mindig döntő volt, hogy érdekelt-e az, amivel foglalkoztam. Ha nem, akkor sokat húztam az időt, mindent az utolsó pillanatban csináltam meg. Ha izgatott valami, akkor nem lehetett visszatartani.

Sok szó esik a kreativitásról manapság. A kreativitás minden definíciója tartalmazza azt, hogy valaki valami újat hoz létre, vagy valamire egy eddig szokatlan perspektívából tekint. Ezzel szemben áll az az általánosan elfogadott nézet, hogy a gyakorlás a legfontosabb, és azon keresztül születik a tudás. Gyakran ez a nézet mindent elural, és ennek következménye a kreatív gondolatok elsorvadása.

Egészséges kreativitás	Sebzett kreativitás
Hiszünk abban, hogy új ötleteink értékesek, még akkor is, ha azok első pillanatban különösnek tűnnek.	Azt gondoljuk, hogy új ötleteink értéktelenek, nevetségesek, különösek.
Nem rágódunk azon, hogy amit kitaláltunk, azonnal hasznosuljon és újabb eleme legyen valami nagyobb dolognak.	Meg vagyunk győződve arról, hogy mindennek közvetlenül hasznosnak kell lenni.
Meg merünk próbálni dolgokat. Jók vagyunk benne, sikeresek leszünk.	Egy belső hang azt mondja: „Mit képzelsz magadról, hogy ilyesmit mersz csinálni? Nem vagy elég jó ehhez, nem fog sikerülni.”
Akkor is érhetünk el sikert, ha nem gyakoroltunk nagyon sokáig! Ettől függetlenül is lehetünk jók valamiben, és lehet értelme annak, amit csináltunk!	Egy belső hang azt mondja: „Nem dolgoztál elég keményen azon a dolgon, ezért nem is lehetsz benne sikeres, nincs értelme annak, amit csinálsz.”
A legfontosabb, hogy amit teszünk, azt szenvedéllyel tegyük, nem pedig az, hogy mit várnak el tőlünk!	Nem az a legfontosabb, hogy szenvedéllyel tegyünk valamit, vagy olyasmivel foglalkozzunk, amihez affinitásunk van! Azt tegyük, amit elvárnak tőlünk.
Van belső iránytűnk, ami megmondja mi az értékes, hogy mi a mi hivatásunk, mi az, amit hozzá tudunk tenni a világhoz.	Nincs belső iránytűnk, amely megmondja mi az értékes, hogy mi lenne a hivatásunk, mit tudnánk a világhoz hozzátenni.

2. A megfelelni akarás sebei (alárendelődés)

(Elhitted, hogy feltétel nélkül alkalmazkodnod kell a fennállóhoz?)

Nem sokkal könyvem megjelenése után együtt utaztam egy egyetemi professzorral, aki elektrotechnikát tanított a bostoni műegyetemen, az MIT-n. Ő mondta, hogy miután olvasta a könyvemet, rájött: hallgatói nála is bevetik – sőt az elmúlt több mint tíz évben, mióta ott tanít, mindig is alkalmazták – azokat az elkerülő stratégiákat, amelyekről írtam: a motyogást, a „találgass és figyelj” módszert, a „nyögj be valamit, aztán lesz, ami lesz” manővert, a kérdés tanárral való megválaszoltatását stb.

Később aztán rájöttem, hogy ezeket a játszmákat mindannyian alkalmazzuk, ha olyan emberekkel van dolgunk, akiknek az ítéletétől függünk. (John Holt: Túlélés vagy tanulás. Oriold és Társai Kft., 2023)

Aki iskolába járt, tudja, hogy néha parancsszavak hangzanak el: sorakozni, kezet felemelni, csendben lenni. Tudja, gyakran nem kapott segítséget, ha egy felnőtthöz fordult, amikor úgy gondolta, igazságtalanság történt vele. A legtöbb esetben az is világos, hogy a szabályok megváltoztathatatlanok. Ha egyszeri esetben vagy általában nem passzol a szabály hozzám, azt nem lehet megkérdőjelezni.

Az alkalmazkodásnak van egy egészséges mértéke. Ez el is fogadható, ha van lehetőség arra, hogy a szabályokat megváltoztassuk, az igazságtalanságokat orvosoljuk. Ha ez nem történhet meg, akkor a gyerek számára az iskolát, az otthont a félelem légköre uralja el. A félelem sok mindenre vonatkozhat: félelem attól, hogy valaki nem elég sikeres, félelem attól, hogy valaki kilóg sorból, stb.

A rendet gyakran az igazságosság fölé emelik. Az iskolai önkormányzatok – ha egyáltalán vannak – gyakran csak arra szolgálnak, hogy elfedjék ezt a helyzetet. Az erősebbnek van igaza, a gyengébbek nem tudnak összefogni, közösen gondolkodni.

Talán ez volt az oka annak, hogy a 2000-es évek elején az igazi iskolai önkormányzatok hívévé lettem, és próbálom mind a mai napig ennek fontosságát bizonyítani, technikáit terjeszteni. Ezért hoztam létre barátaimmal a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesületet.

Egészséges viszony a szabályokhoz	Sebzett viszony a szabályokhoz
A szabályok az emberekért vannak, azok megváltoztathatók az emberek igényei szerint. Azoknak a szabályoknak felelek meg, amelyek értelmét elmagyarázták és azt beláttam.	Az az érzés, hogy a szabályoknak való alkalmazkodás rendkívül fontos annak érdekében, hogy az embert elfogadják.
A szabályokat meg lehet kérdőjelezni, ha azok nem korrektek vagy nem igazságosak.	Csak akkor kaphatok jutalmat, ha megfelelek a szabályoknak még abban az esetben is, ha a szabályok nekem nem tűnnek korrektnek, igazságosnak.
Az emberek közötti különbségek az élet részei, a szabályokat ennek tükrében kell alkalmazni.	Ha valaki eltér a normától, megbüntethetik.
A szabályokat igazságossá lehet tenni.	Tudom, hogy a szabályok igazságtalanok, mégis alkalmazkodnom kell hozzájuk.
Azt választom, ami érdekel.	Előnyben kell részesíteni azokat a dolgokat, amikért jutalmat lehet kapni még akkor is, ha azok nem is érdekesek.

3. A lázadás sebei

(Csak akkor vettek észre, ha agresszívan tiltakoztál?)

A nemtanulás módjának elsajátítása szellemileg és társas szempontból is kihívást jelent, és időnként nagyon kemény munkát igényel. Ennek részét képezi még a legfigyelmesebb és legjobban megtervezett tanítás aktív, gyakran találékony módon történő, szándékos visszautasítása is. Ugyanolyan fontos lehet a segítő szándékú kísérletek elhárítása, mint eleve magának a tanulásnak az elutasítása. Csak a saját nemtanulási stratégiáim feltárása révén tudtam végre megérteni azoknak a tanulóknak a világát, akik nem voltak hajlandóak megtanulni azt, amit tanítani akartam nekik. Az évek során magam is arra jutottam, hogy igazuk van, amikor elutasítják, hogy egy ellenséges társadalom kénye-kedve szerint formálja őket, és ma már úgy tekintek a nemtanulásra, mint számos szituációban pozitív és egészséges dologra. (Herbert Kohl: I Won't Learn from You [Nem fogok tanulni tőled]. The New Press, 1994)

Jogos lázadásaink tévutakra vezethetnek minket. Nemegyszer egy-egy tanár miatt megutáljuk az egész iskolát, és képtelenek leszünk arra, hogy a jótanároktól tanuljunk. Ez sokszor vezethet minket rosszul fizető állásokba, de akár börtönbe is, ha lázadó természetünk átveszi a hatalmat. A lázadás sebei – bár hosszú távon rombolók – rövid távon előnyt nyújthatnak: a lázadó, „rossz” gyereket, aki nem készíti el a feladatát, nem tartják a többiek butának, sőt teljesítményét még el is ismerik.

Milyen fontos sebek ezek, és mennyire a tudatalattiban maradhatnak! Erre akkor jön rá valaki, ha a saját gyerekét óvni akarja ezektől. Lehet, hogy jó tanulóként soha nem mertünk lázadni szemtől szembe. A lázadás sebei azonban mélyre süllyednek, és csak a következő generáció tagjaival kapcsolatban sarkallnak minket akciókra, most már nagyobb hatalommal rendelkezvén, mint annak idején gyerekként.

Tanárok, szülők, akik mindezt látják, neki is foghatnak a sebek gyógyításának azzal, hogy nem „egyenkosztot” kényszerítenek a gyerekre, hanem elfogadják még oly furcsának tűnő érdeklődését is.

Saját lázadó mivoltomnak sokáig nem tulajdonítottam jelentőséget. Nem gondoltam, hogy a lázadás nemcsak nyílt lehet, hanem csendes szabotázs is, esetleg máshol kifejtett, néha felesleges aktivitás. A tekintélyelv elleni lázadás kifejeződhet a laissez-faire dicséretében.

Egészséges viszony a lázadáshoz	Sebzett viszony a lázadáshoz
Lázadás és ellenkezés nélkül is ki tudom fejezni, amit akarok, és kapok visszajelzést.	Csak akkor tudom magam megvédeni, ha ellenkezem, ha lázadok.
Képes vagyok elviselni a sikertelenséget, és újra merek próbálkozni. Ha igazságtalan, negatív értékelést kapok, képes vagyok azt szóba hozni és ellene tiltakozni.	A sikertelenségre, a véleményekre, amelyek értéktelennek állítanak be, harccal, ellenségességgel és szabotázzsal válaszolok.
Meghallgatom a többiek nézőpontját, és ha úgy érzem, hogy igazságtalanságot mondanak, szóban tiltakozom. Az érzelmeimet képes vagyok kordában tartani.	Nem vagyok képes a többiek nézőpontját megérteni, elönt a düh, a felháborodás, az igazságtalanság érzete.
A heves tiltakozást csak szélsőséges igazságtalanság esetén vetem be.	Bár a heves tiltakozás néha fontos és eredményes lehet, kárt okoz nekem, ha mindenre így válaszolok.
Ismerem egyéni és kollektív jogaimat.	Nem tudom, hogy mihez van jogom egyénileg és közösen másokkal.

4. Az érdektelenség sebei

(Beletörődtél, hogy amit tanulni kell, az érdektelen?)

Az érdektelenség a lázadás ellentéte, és ez is eltávolít a tanulás örömétől. Lehet külső célokért teljesíteni a minimumot, és belül emellett érdektelennek maradni. Az ilyen gyerekek kérdéseikben a legegyszerűbb dolgokra szorítkoznak, nem akarják a dolgokat megérteni, pusztán azt tartják fontosnak, hogyan lehet minimális munkával jójegyet szerezni. Az érdeklődés elveszett.

Még általánosban történt: nem tudtam szépen írni, és a házi feladatként megírt fogalmazás külalakja nem tetszett a mamának. Fogta, és kitépte az oldalt, majd visszaadta, hogy írjam le újra. Megtettem, de a mondatokból mindenütt kihagytam a jelzőket. Amikor ez kiderült, újabb vihar csapott le rám.

Az érdektelenség persze – hasonlóképp minden más sebhez – egy tanárt is elérhet. Ő az a tanár, aki minden mást figyelmen kívül hagyva egyszerűen ledarálja az anyagot, nem kerül kapcsolatba a gyerekekkel.

Egészséges érdeklődés	Sebzett érdeklődés
A tudás megszerzése izgalmas tevékenység marad.	A tanulás körüli érzelmek elfakulnak. Csökken a megismerés izgalma.
A tanulás egyes lépései is érdekesek maradnak.	A tanulás egyes lépései érdektelenné válnak.
A tanulás visszatérő örömet jelent.	Érdektelenség azzal kapcsolatban, ami korábban élvezetes dolog volt.
Nehézségek esetén megvan az akarat azok legyőzésére.	Elvész a tanulási ambíció; ha nehézségek merülnek fel, akkor azok legyőzéséhez nincs komoly akarat, bátorság.

5. Az alulértékelés sebei

(Elhitted, hogy rosszabb és értéktelenebb vagy a többieknél?)

A leggyakoribb seb, amit az iskola, a felnőttek okoznak. Irodalmi példaként említhetők a Harry Potter-könyvekből Harry nevelőszülei, akik el akarják hitetni vele, hogy egy tehetségtelen semmirekellő. Persze az egész iskola is ilyen a maga rigid értékelő rendszerével, amiből sok-sok gyerek szűri le azt a következtetést, hogy értéktelen.

Elit gimnáziumba jártam, ahol nemcsak a tehetség, hanem a támogató családi háttér is nagyon fontos volt. Nekem mindez nem adatott meg. Akkoriban arra gondoltam, hogy nem vagyok elég tehetséges. Ma már máshogy látom. Mindez így volt, annak ellenére, hogy a jegyeim jók voltak.

Az iskolai énektanítás elhitette velem, hogy botfülű vagyok. A gimnáziumi énektanárom, Lukin László néhány hangot a fülembe énekelt, és azt probléma nélkül utána tudtam énekelni. Így egy életre megmentett egy tévhittől, ami miatt kevesebbnek érezhetném magam.

Egészséges önértékelés	Sebzett önértékelés
Egyenértékű vagy a többiekkel, függetlenül a társadalmi helyzetedtől, etnikumodtól, kulturális miliődtől, nemedtől.	Az az érzés, hogy valamilyen okból–legyen az társadalmi helyzet, etnikum, kulturális miliő, nem vagy egyenértékű a többiekkel.
Az értékelés független a fenti tényezőktől.	A fentiektől függ az, hogy hogyan értékelnek.
A rólad szóló értékelésben a te teljesítményed döntő.	A fentiek alapján konstruálódnak az értékelések.
A tanulási lehetőségeid függetlenek a fenti tényezőktől.	A fentiek alapján juthatsz vagy sem tanulási lehetőségekhez.
Nem gondolod azt, hogy a fenti tényezők jelölik ki a helyedet. Hiszel abban, hogy a te teljesítményed kerül értékelésre, hogy vannak lehetőségeid.	Elhitetik veled, hogy nem vagy egyenértékű a többiekkel, és azt gondolod, hogy ez nem is lehet máshogy.

6. Tökéletességre törekvés sebei

(Elhitted, hogy rosszabb és értéktelenebb vagy a többieknél?)

Azok, akik minden külső követelménynek megfelelnek akár otthon, akár az iskolában, és minden elvárást tökéletesen teljesítenek, később az életben mégis nehézségekkel találják szemben magukat. A jó tanulók átka lehet az, hogy az életben nem minden olyan tökéletes, mint azt az iskolában vagy otthon láthatták. A perfekcionista emberek gyakran problémákkal küszködnek. A tökéletességre törekvő gyerekek általában a felnőtteket másolják, akiknek értékelésétől erősen függnek. Másra nem is nagyon figyelnek.

Egészséges elvárások önmagunkkal szemben	Sebzett elvárások önmagunkkal szemben
Elégedettség azzal, amit elértünk.	Az érzés, hogy bármennyit is tettünk, az még nem elég.
Átgondolni, hogy miből mennyit akarok tanulni, megtenni.	Mindig mindenből a legjobbat és a legtöbbet tenni.
A hibázás a tanulás része, ha azt kijavítottam, akkor nem fog senki a hibámra emlékezni.	Rettegés a hibázástól. Egy hiba szörnyű katasztrófához vezethet, ami örökre fel lesz jegyezve.
A saját tanulási céljaimat állítom a középpontba. A többieket is figyelembe veszem ugyan, de nem a saját céljaim rovására.	A saját életünkkel kapcsolatos tanulás helyett mások céljaira koncentrálni.
Kockáztatok, bár tudom, hogy veszíthetek is.	Nem kockáztatok, mert félek a hibáktól.
A tanulás öröm, a hibát, ha lehet, el kell kerülni, de nem kell rettegni tőle.	Az öröm hiánya a tanulásban a hibázástól való félelem miatt.

7. Az átlagosság sebei

(Elhitted, hogy mindenben átlagos vagy?)

Ha az értékelésnek csak egyetlen lineáris skálája van, akkor sokan kerülnek középre, akik egy más skálán felül szerepelnének.

A főváros egyik elit gimnáziumába jártam matematika tagozatra. Megtanultam, hogy ebben az osztályban nem tartozom a tehetségesek közé. Elfogadtam, hogy így születtem, nem gondoltam arra, hogy a többiek talán hasonló adottsággal, de nagy otthoni támogatással tehetségesebbnek tűnnek. Nem is gondoltam rá, hogy matematikus legyek. Szerencsére ma a fiammal foglalkozva látom, hogy a matematika részben tehetség, részben sok (értelmes) gyakorlás kérdése.

Egészséges tehetségtudat	Sebzett tehetségtudat
Meggyőződés, hogy ha akarjuk, sok mindenre képesek vagyunk.	Az iskolai feleletek és dolgozatok közepes eredményei kialakíthatják a meggyőződést, hogy közepesek vagyunk minden területen.
A tehetség nem csupán velünk született lehet, hanem fejleszthető, ha koncentrálunk rá és erőfeszítést teszünk.	A hit, hogy a tehetség vagy van, vagy nincs.
Önbizalom és kitartás.	Az önbecsülés hiánya miatt elnyomott ambíciók és képtelenség a szükséges koncentrációra.
Egészséges önbizalom belül és a világ felé.	Képességeink letagadása önmagunk és a világ előtt.
A tudat, hogy ismernek minket és számolnak velünk.	Az érzés, hogy nem látnak minket, hogy ismeretlenek vagyunk.
A meggyőződés, hogy van szerepünk, feladatunk.	Érdektelenség magunkkal szemben.

Az iskola és az osztály jó klímájának kialakítása

Ennyi lehetséges probléma után beszéljünk arról, mit lehet mindezek ellen tenni. A tanárközösség és az egyes tanár feladata egy

pozitív
kooperatív
integratív

tanulási környezet kialakítása, ahol az egyik lényeges cél az, hogy mindenki képes legyen az önálló tanulásra. Ezen az úton fontos állomás a tanulási sebek elkerülése, gyógyítása.

Milyen az egészséges és a sebesítő tanulási környezet?

Igyekszem összefoglalni, hogy szerintem milyen egy jó iskola klímája. Mindez az alábbitáblázat elsőoszlopából olvasható ki:

Egészséges iskolai klíma	Sebesítő iskolai klíma
Toleráns környezet a gondolkodásbeli, érzelmi és identitásbeli különbségekkel kapcsolatban.	Intoleráns környezet a gondolkodásbeli, érzelmi és identitásbeli különbségekkel kapcsolatban
A tapasztalható különbségekkel kapcsolatban a gyerekek nem éreznek el nem fogadást és szégyent.	A különbségek túlzott vagy bántó hangsúlyozása olyan érzelmeket kelt a gyerekekben, hogy ők nem elfogadottak, és szégyellni kell magukat.
A részvételre ösztönöz.	Hirdeti, hogy alkalmazkodni kell.
A tanuló erősödik.	Elidegeníti a tanulót önmagától.
Megtartja a tanulás örömét.	Redukálja a tanulás örömét.
Igazságosság uralkodik.	Igazságtalanságok történnek (bullying).

Sebek akkor keletkeznek, ha a környezet intoleráns a gondolkodásbeli, érzelmi és identitásbeli különbségekkel kapcsolatban, ahol ezekkel a különbségekkel kapcsolatos érzelmek a tanulókban az el nem fogadottság érzését keltik, vagy éppen szégyenérzetet generálnak.

Ugyancsak káros az olyan környezet, ahol előírják a „létezés” mikéntjét, ahol a teljesítmény szűk értelmezése uralkodik, ahol a tanulónak kevés választási lehetősége van azzal kapcsolatban, hogy mit is tanuljon.

Az olyan környezet is káros, ahol a természetes különbségeket erőszakkal csökkenteni igyekeznek ahelyett, hogy meglátnák a különbségekben a gazdagodás lehetőségét, és ezért megbecsülnék ezeket.

*

Mindezek oda vezetnek, hogy a tanulók elidegenednek önmaguktól, csökken a tanulás során érzett örömük, ellenállás fejlődik ki bennük a tanulással kapcsolatban, így csökken a teljesítményük is. Ördögi körök alakulnak ki, és sokan véglegesen elvesznek a tanulás öröme számára. Egy részüket az élet során érik olyan impulzusok, amelyek segítenek meglátni a problémákat és – több vagy kevesebb – külső segítséggel elindulhatnak a tanulás örömének újbóli felfedezése felé.

Persze sokkal jobb lenne, ha kevesebben kerülnének ezekbe a csapdákba, ha a veszélyek tudata és annak okai ismertek lennének a pedagógusokat képző és az oktatási intézményekben.