A tanulási motiváció alakulása…
…a javítóintézetben folytatott tanulmányok alatt. Budis Imola, Csiszár Evelin Kornélia és Ótott-Kovács Bernadett írása
...az otthoncsoportban többen látják értelmét a tanulásnak a válaszok alapján, de indokként ők is a jutalmakat, a hamarabbi kikerülést említették, „tudod, muszáj tanulnom, hogy kedvezménnyel szabadulhassak”.
„Az a baj veletek, hogy ti azt gondoljátok, az életben problémák vannak, és megoldásokat kell találni. Valójában az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” (Pilinszky János)
A javítóintézetek és az ott nevelkedő fiatalok kérdésköre
A javítóintézetek sohasem voltak a figyelem középpontjában. Rengeteg fiatalkorú bűnöző van, és nem elegendő a szakember, aki ezen a területen dolgozik. A javítóintézet a kriminálpszichológusok és az igazságügyben dolgozó szakemberek területe. Ebbe a szűk csoportba nehezen nyerhet bepillantást egy átlagember. Az intézetben élő fiatalok mindegyike antiszociális személyiséggel rendelkezik. Az antiszociális egyén mind a társadalomra, mind saját magára romboló hatással van. Nevelésük pedig nagy szakértelmet és odafigyelést igényel. Ezeknek a fiataloknak a társadalmi normák, szabályok csupán üres szavak. Nem válik részükké egy szabály, egy norma sem, így nem is alkalmazzák azokat a közösségi életben. Ez a viselkedés hatalmas károkat tud okozni a társadalomnak. Általában hozzájuk hasonlóakkal barátkoznak, és úgynevezett galerikbe tömörülnek, melyeket igen nehéz felbontani (Popper, 1970). Emellett megfigyelhető még náluk az alacsony motivációs szint is, amelyet legjobban talán az iskolában lehet észrevenni.
A bűncselekményt elkövető fiatalok javítóintézetbe kerülhetnek a bűncselekmény súlyosságától függően. A javítóintézetbe kerültek életkora nem haladhatja meg a 21 évet. Az intézetek fő célja az antiszociális fiatalok társadalmi reintegrációja, reszocializációja. Rendkívül nehéz feladat áll a nevelők előtt, hiszen az alapvető erkölcsi normáktól kell kezdeniük a munkát. Ezek az intézmények zártak, és ebben a belső, zárt világban csak a szakemberek és a neveltek vannak egymással szoros kapcsolatban. Nem látja őket senki, pedig itt mutatják meg legtöbben emberi arcukat, azt, hogy ők is értékes tagjai lehetnek a társadalomnak.
A statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb antiszociális fiatal rossz családi körülmények között élt (főként nevelésbeli hiányosságok figyelhetőek meg náluk). Tehát legnagyobb részben a család, a szülők a felelősek azért, hogy antiszociális lett a gyermek (Popper, 1970). A diákok teljesítménye szintén függ a családi háttértől, vagyis a szülők társadalmi pozíciója, a család kulturális státusa, a család anyagi helyzete, lakóhelye, értékközvetítő szerepe, valamint a szülő és a gyerek közti interakció mind hatással van a gyermek iskolai eredményességére (Réthy, 2003).
A javítóintézetek szoros kapcsolatban állnak az igazságüggyel, és azzal együttműködve hozzák létre saját házirendjüket, szabályaikat, sajátságos struktúrájukat. Ezen intézmények nem koedukáltak, és különböző módokon differenciáltak. Többféle bűncselekmény elkövetése miatt, többféle korú növendék él intézetekben. A fiatalkorú fiúk intézete Aszódon található. Megpróbálják azt a szeretetteljes, családias közeget biztosítani, amelyet otthon nem kapott meg a gyermek. Megtanítják nekik az alapvető társadalmi normákat, szabályokat, de mivel azokat a növendékek magukévá nem tudják tenni, így inkább kondicionálják őket. Éppen ezért nagy hangsúly van az erkölcsi nevelésen. Számos lelkiismeretes nevelő, kiváló szakember dolgozik ezen a nehéz feladaton. Az intézet olyan akár egy bentlakásos iskola, nem börtön (Dr. György, 1967). Van olyan fiatal, aki itt kap életében először egy emberi szót, rendes, illetve higiénikus körülmények között élhet. Kisebb csoportokra osztva, 2-2 felügyelő tanárral dolgoznak, tanulnak a növendékek. Lehetőségük van bizonyítani, művelődni, szakmát tanulni. A nevelők segítik őket mindenben és gyakran tartanak csoportos beszélgetéseket is. Mivel érzelmi deficitet mutatnak ezek a fiatalok, nagyon nehéz őket rábírni a helyes viselkedésre, és a szeretetteljes szigor itt nem mindig elég.
Hasznos lenne a büntetéspedagógia helyes kidolgozása is (Hegedűs, 2007). Bár az intézet fejlődött e téren, hiszen megszűntették a magánzárkát és más pedagógiai módszert alkalmaznak a nehezebben kezelhető fiataloknál, a továbbképzésen részt vett szakemberek véleménye megoszlik annak hasznosságáról, így ez a terület mindenképpen fejlesztésre szorul (Hegedűs, 2007). Ezenkívül középpontba kell helyezni az erkölcsi ítélet kialakítását, fejlesztését, a proszocialitás kialakítását, hiszen csak akkor sikeres a konformista jellegű reszocializáció. Emellett az audiovizuális tanításra is hangsúlyt kellene fektetni, mivel a vizuálisan látott viselkedést, cselekményt közösen kellene elemezni, ezáltal gyorsabban sajátítanák el a normákat, szabályokat a növendékek (Csiszár, 2013).
Mivel a reszocializáció eredményessége jelen esetben is elég kérdéses, mindenképpen törekedni kellene egy jól működő rendszer létrehozására, amely a prevencióért felel. Sok szakember ajánlott megoldást könyvében, ebből talán pár van megvalósulóban, de még ezek sem forrottak ki teljes mértékben. Alapul lehetne venni olyan embereknek a munkáját, akik jó eredményeket értek el nehezen nevelhető gyermekeknél. Valamennyiük esetében megfigyelhető a vallási alapú erkölcsi nevelés, és igen kiemelkedő eredményre jutottak munkájuk során. Például napjainkban Böjte Csaba ferences szerzetes munkája, vagy a 20. században élt pater Edward Joseph Flanagané, aki az antiszociális fiatalkorúak számára megalapította a Fiúk Városát. Az ő sikerességüket kutatva talán még hatékonyabban lehetne reintegrálni az antiszociális fiatalokat (Csiszár, 2013).
A javítóintézetben egyéni differenciálásra figyelnek, és igyekeznek fenntartani a fiatalok motivációját (Takács, 2012). Zsebpénzt mindenki kap az otthoncsoportban, amelynek összege 4300–8500 forintig terjed a tanulmányi eredménynek megfelelően. Ezzel is motiválják őket a tanulásra.
Előéletük miatt ezeket a fiatalokat nem szívesen fogadja vissza a társadalom, másrészről az egyén is könnyen visszaeshet, amint kikerül az intézet falain kívülre. Még az is egy fontos momentum, hogy ezen intézmények segítségével talán meg lehet előzni a felnőttkori bűnözést, vagy le lehet csökkenteni azok számát (legalábbis ebben reménykednek az érintett szakemberek). A megoldás mégis az lehetne, hogy fokozatosan kerüljenek vissza az életbe a növendékek, ne pedig egyik napról a másikra.
A társadalom nem fordulhat el a problémáktól, mivel ezek az emberek köztünk élnek, és segítségre van szükségük. Ezen fiatalkorúak helyzetének a megoldásában minden hivatásnak szerepe lehet a maga eszközeivel (Csiszár, 2013). A társadalomnak fontos lenne foglalkozni ezzel a kérdéssel, hiszen a fiatalok sorsa, jövőnk sorsa.
A kutatás
Kíváncsiak voltunk, hogy a javítóintézeti évek alatt változik-e a tanulási motiváció. A kutatásunkat az Aszódi Javítóintézetben végeztük el. Az intézetbe bekerülő fiatalok általában az első 30 napot az ún. befogadó csoportban töltik. Itt megismerkednek az intézeti élettel és szabályokkal, miközben különböző vizsgálatokkal felmérik az állapotukat, és ennek alapján megtörténik a csoportba sorolásuk. Akinek speciális ellátásra, gondoskodásra van szüksége, az ennek megfelelő csoportba kerül, míg a többieket egy ún. otthoncsoport fogadja be.
Interjút készítettünk 20 közel azonos életkorú növendékkel. 10 fő a befogadó csoportból, 10 fő az otthoncsoportból került ki. A kétféle csoport közötti különbségekre voltunk kíváncsiak.
A tanulási motivációban nem találtunk szignifikáns különbséget a befogadó és az otthoncsoport között. Ugyanakkor a kapott eredmény nem feltétlenül a valóságot tükrözi, ugyanis kis elemszámú mintával dolgoztunk, valamint egyszeri alkalommal került sor az interjúk felvételére. Az interjúk felvétele párhuzamosan folyt. A befogadó csoportban személytelenség fogadja a bekerülőket, így nem meglepő, hogy feszültebbek voltak, és nem érezték magukat olyan jól, mint az otthoncsoport növendékei.
A családnak meghatározó jelentősége van a hátrányos helyzetű tanulók gyenge iskolai eredményeire nézve, amely elsősorban a motiváció hiányából fakad (Fejes, 2005). Az ép családmodell motiválhatja a tanulást a növendékeknél, de ez nem jellemző. A fiatalkorú bűnelkövetők családjában a deviancia gyakran felüti a fejét. Ebből kifolyólag a deviáns családmodellt követve maguk is normaszegő viselkedést tanúsíthatnak. A tanárok és a nevelők, a velük való konzultálás során megerősítették ezeket a tényeket. A fiatalkorúaknak a közvetlenül a családra utaló kérdésekre adott válaszai azonban azt mutatták, hogy otthon nincsenek problémák. Az interjú további részében ezzel szemben kiderült, hogy a családtagok közül többen is büntetett előéletűek, amit szintén nem tekinthetünk ép családi háttérnek. Nem találtunk szignifikáns különbséget a két csoport esetében, azonban a növendékek többsége nem ép családból származik. Az iskolai végzettség a nyolc osztályt nem haladja meg sem a befogadó csoportban, sem az otthoncsoportban.
Összevetve a két csoportot, az otthoncsoportban többen látják értelmét a tanulásnak a válaszok alapján, de indokként ők is a jutalmakat, a hamarabbi kikerülést említették, „tudod, muszáj tanulnom, hogy kedvezménnyel szabadulhassak”. Hasznosnak találták a szakma melletti tanulást, valamint, hogy az intézetben szakmunkás bizonyítványt szerezzenek. Felsőoktatásra jellemzően nem készülnek, azonban a megkérdezettek közül egy növendék az egyetemi tanulmányok felé orientálódik. Emellett az otthoncsoportban konkrétabb tervekkel tudtak előállni a jövőjüket illetően. Az életmóddal kapcsolatos elvárásaik nem reálisak, hiszen a nagy igényeik ellenére nem hajlandóak tanulni azok megvalósítása érdekében.
A javítóintézeti évek alatt igaz, hogy megtanulják, hogy mi a helyes viselkedés, mégis egy érzelmi szituációban nem tudnak a normáknak megfelelően viselkedni. Egy feltételezett munkahelyi konfliktus során adott válaszaik is ezt támasztják alá („ledurrantom”, „megrugdosom”, „intézzük el odakinn”, stb.)
A fiatalkorúakra hatással van az intézetben folyó pedagógiai munka. Statisztikai adatok igazolják, hogy a kikerülő növendékek megpróbálnak beilleszkedni a társadalomba, igyekeznek betartani a törvényeket, és ennek következtében kevesebb a visszaesők száma azon fiatalok körében, akik javítóintézetből kerültek ki (Kerezsi, 2007). Vizsgálatunk is alátámasztotta, hogy a pedagógusoknak nagy szerepük van a növendékek motivációjának alakításában, fenntartásában egyaránt. Az interjúk során kiderült, hogy a kikerülő növendékeknek konkrétabb és reálisabb terveik vannak a jövőre nézve, mint a bekerülőknek.
*
Az Aszódi Javítóintézet igazgatójának, dolgozóinak és növendékeinek ezúton köszönjük a lehetőséget és a közreműködést.
Irodalom
Csiszár Róbert Péter (2013): A fiatalkori antiszocialitás kialakulása. United p. c., Neckenmarkt.
Dr. György Júlia (1967): Az antiszociális személyiség. Medicina könyvkiadó, Budapest.
Fejes József Balázs és Józsa Krisztián (2005): A tanulási motiváció jellegzetességei hátrányos helyzetű tanulók körében. Magyar Pedagógia, 105. 2. sz. 185-205.
Hegedűs Judit (2000): Javítóintézetben élő fiatalok és az erőszak. Belügyi Szemle, 48. 7-8. sz. 69-80.
Hegedűs Judit (2007): Fiatalkorú bűnelkövetők gyermekkora és a javítóintézetben töltött éveik pedagógiai vizsgálata. Doktori (PhD) disszertáció. Kézirat. ELTE Pedagógiai és pszichológiai kar, Budapest.
Kerezsi Klára, Kó József és Gosztonyi Géza (2007): A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásának hatékonysága: a fiatalkorú elítéltek utánkövetéses visszaesési vizsgálata. Budapesti Szociális Forrásközpont, Budapest.
Popper Péter (1970): A kriminális személyiségzavar kialakulása. Akadémiai kiadó, Budapest.
Réthy Endréné (2003): Motiváció, tanulás, tanítás. Miért tanulunk jól vagy rosszul? Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Takács Pál György (2012): Iskola a javítóintézetben.
A szerzők pedagógia szakos hallgatók a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.