Egy fogalmi innováció genezise és kutatása

Az Abszolút pedagógusok című kiadvány és bemutatója. Kiss Hajnal írása

"A nevelés emberformálást jelent, célja a káoszból rendet, a potenciálisból aktualitást teremteni, a lehetőségek kibontakozását elősegíteni. Eredménye igaz emberség”. Faragó László: Racionalitás és irracionalitás (1937) – részlet Faragó Klára egyetemi tanár előadásából (Abszolút pedagógusok, 51.)

A Dob utcai Alexandra Könyvesbolt kávéháza júniusban az Abszolút pedagógusok című könyv bemutató maratonjának egyik helyszíne volt Balassagyarmat, Kecskemét és az Írók Boltja után. A gondolatébresztő eszmecsere az abszolút pedagógus fogalmának széleskörű megismertetésére vállalkozott. A könyv szerzői (Hudra Árpád, Kiss Endre, Trencsényi László) a Kiss Árpád-műhely tagjai, a 20. századi értelmiség kutatói. Holisztikus látásmóddal hívták „munkamegbeszélésre” a könyvbemutató résztvevőit és a téma iránt érdeklődőket, hogy ebből az interakcióból megszülessen, bővülhessen az abszolút pedagógusok kánonja.

A bevezető gondolatok in medias res magával ragadták a közönséget. A könyvbemutató moderátora – Trencsényi László – kifejtette, hogy

az abszolút pedagógus fogalma bár nincsen szabadalmaztatva, a Magyar Pedagógiai Társaság Kiss Árpád-műhelyének szellemi terméke. Egy változó, gazdagodó fogalom. A XX. századi magyar pedagógiának is jellegzetessége, hogy a történelmi sorsú kortársak különböző tehetsége a pedagógia médiumába integrálódott. Tudományos mércével is számottevő életművel rendelkeznek, és vagy szabad választásból, vagy valamilyen sorstörténeti öröm vagy tragédia révén jutnak a pedagógiai pályán is (!) kimagasló teljesítményhez. S ebben igen különbözőek a sorsok.

A fogalmat Trencsényi László és Kiss Endre hívta életre 2007-ben a Kiss Árpád-műhely alakuló ülésén. Ekkor megfogalmazódott az abszolút jelző árnyalt kifejtése, amelyet a kötet egyik tanulmánya, A Nyugat korának képe az abszolút pedagógusról idéz:

„(…) a pedagógia ‘mestersége’ művészet mind az elméletben, mind a gyakorlatban". Művelői pedig „önálló értelmiségi tehetségek” birtokosai, a pedagógia számukra „összefoglaló médium”, melynek során „a pedagógiai valóság egy sajátos és különös értelemben válik művészetté (talán még összművészetté is)”. (89.).

A Faragó Lászlóról szóló tanulmány pedig idézi  Faragónak Az új nevelés kérdéseiben leírt, Kiss Endre által kiemelt mondatát az abszolút pedagógusi habitusról:

"Olyan géniusz, akinek az emberalakítás vágya jelentette léte középpontját." Kiss magyarázata szerint a géniusz tulajdonképpen nem a pedagógiában van, hanem az azon kívüli zsenialitás vagy zsenialitások jelenik, jelennek meg a pedagógiában. Azaz ezek nem önmagukban keresnek megvalósulást, hanem a pedagógiában.” (Az abszolút pedagógus mint sorsparadigma, 54.)

Ez nem meglepő, mert Kiss Endre Faragó László és Kiss Árpád közös monográfiájáról szóló tanulmányában ezt írja:

„Az új nevelés kérdései a modern magyar pedagógiai szakirodalom talán legkorszerűbb nevelésfilozófiai alapvetése” (57.), amelyben A jó nevelő hivatáslélektani rajzát is elolvashatjuk. (Faragó-Kiss, 1949).

A moderátori bevezetés világosan körvonalazta a kutatás célját:

"A Kiss Árpád-műhely megpróbálja az abszolút pedagógust mint jelenséget feltérképezni, majd azonosítani azokat az egyéniségeket, akik a címet megérdemlik. Megpróbálja megkeresni azokat a szerzőket, kortársakat, hozzátartozókat, kutatókat, akik a szóban forgó életműről érvényes dolgokat tudnak mondani. Van olyan szerzője is a kötetnek, aki mind a két kategóriába beletartozik. Így például a Szentgyörgyi Albertről készült portréhoz nagymértékben hozzájárult Ádám György professzor, ugyanakkor Ádám György személye maga is egyike lett a kötet modelljeinek, hiszen hosszú évekig elnöke volt a Magyar Pedagógiai Társaságnak. Jelen pillanatban tizennégy személy és a Nyugat íróinak fiktív hősei képezik a kötet alapját, a műhelymunka tárgyát. A gyűjtőmunka, a kutatás folytatódik.” Aki javasol valakit az abszolút pedagógusok kávéházába, akkor vállalja is, hogy a bizonyításhoz szükséges adatokat, ismereteket akármilyen műfajban összegyűjti. A kötetben egy gondolat fejlődéséről van szó – fűzte hozzá Kiss Endre.

Az Abszolút pedagógusok című kiadvány élethű portrétárat nyújt. Felvonultatja az abszolút pedagógus (proto)típusait Ádám György, Bálint Alice, Báthory Zoltán, Faragó László, Hermann Alice, Kiss Árpád, Koncz Sándor, Kontra György. Kovács Máté, Szentgyörgyi Albert, Vajthó László, Vargha Balázs, Varga Domokos és Varga Tamás személyében. A különleges személyiségekhez metaforákat rendel: „emberkertész”, „tanítóművész”, aki számára a diák „alapvető, filozofikus probléma”; „egy egész világot közvetít a tanuló számára, akinek egy-egy ilyen világ élménye meghatározóvá válhat.” (Kovács Máté: Kiss Árpád c. fejezet, 16.). Szentgyörgyi Albertről kortársa – Ádám György – azt vallja, hogy „mindenkinek a személyiségét alakíthatta anélkül, hogy arról beszélt volna”, „kiemelkedő szociális intelligenciával rendelkezett, (….) támogatta az emberi kreativitás minden formáját.” (Hudra Árpád: Egy Nobel-díjas a magyar oktatásügy élén c. fejezet, 78.) . Úgy tűnik, hogy az abszolút pedagógusokról elmondottak összecsengenek a magas fokú érzelmi intelligencia pszichológiai leírásával is: „(…) ismerik és jól kezelik saját érzelmeiket, a másokét helyesen érzékelik és hatékonyan befolyásolják; (…) a kapcsolattartás művészei, bölcsen járnak el emberi kapcsolataikban.” (Golemann, 1995, 63., 69-73.)

A műhelymunka szerkesztői oldaláról és műfaji sokszínűségéről a társszerző-szerkesztő Hudra Árpád – Báthory Zoltán előadásainak állandó résztvevője – újságíró beszélt:

A kötet tartalmaz beszámolót, tudósítást, tanulmányt, doktori disszertációrészletet. Az oral history szövegein is alapuló írásokból a tudós, pedagógus, diák nagyon fontos dolgokat tud meg a huszadik század politikai történelméből, miközben remek sztorikat olvas.

Ezt követően Tomana Györgyi, a könyv egyik fejezetírója felvázolta az abszolút pedagógia és a pszichoanalízis első női képviselőinek életútját és munkásságát. Megtudtuk, hogy a Budapesti Iskola tagjai – Hermann Alice és Bálint Alice – tudományos írásaikban a nevelésre vonatkozóan is alapvető megállapításokat tettek. Bálint Alice (Bálint Mihály felesége) A gyermekszoba pszichológiája című munkájában a nevelést alapvetően befolyásoló tényezőkről, így az anyai szeretetről, az anya-gyermek kapcsolatról, a gyermek egyedi szükségleteinek figyelembevételéről írt 1931-ben. A háromgyermekes Herman Alice (Hermann Imre felesége) a pszichológiai alapokon nyugvó nevelői bánásmódot fejtette ki az Emberré nevelés című könyvében. Az agressziót például úgy magyarázta, mint az „ösztönös vágyak kielégítetlenségé”-t.

A nevelővel szemben támasztott alapkövetelmény ilyenkor az, hogy tudomásul vegye a gyermek érzelmeit, melléje álljon és segítsen. (A Budapesti Iskola. A pszichoanalízis első női képviselői – kitekintés Bálint Alice, Hermann Alice munkásságára és eredményeire, hatásukra a pedagógia és a nőkérdés terén c. tanulmány.) Hermann Alice 1941-ben írja az előbb említett munkájában: „akkor lehet meg a reményünk, hogy a gyereket boldogan dolgozó, boldogan szerető gyermekké neveljük, ha közben sem a külső világot nem érzi ellenségnek, sem saját testét, lelkét bűnösnek vagy gonosznak. (101.)

Tomana Györgyi prezentációja után Trencsényi László így vezette fel Kiss Endre előadását:

Foglalkoztunk már a tizenkilencedik századi nagy polihisztorokkal, ahol még Kossuth Lajosról se tudnánk megmondani, hogy melyik szakmába sorolnánk be. Attól függ, hogy honnan nézzük az írásait. Nem a "gályarabból laboratóriumot" életérzésbe helyezkedő értelmiségiek sorsáról van szó. Ez a kifejezés Németh Lászlótól származik. Ő nevezte így műfordítói tevékenységét. Amikor eltiltották, szilenciumra tették az írástól, akkor önfeledten adta át magát a műfordításnak. Az abszolút pedagógusokban nem az a közös, hogy kiváló mesterei, művészei a pedagógiának, hanem valami más. Ebbe a titokba avat be minket Kiss Endre.

A filozófiatörténész egyetemi tanár – Kiss Árpád fia – bevezetett minket az abszolútpedagógus-kutatás történetébe és az abszolút pedagógus fogalmának rejtelmeibe.

Minket vonzó pedagógiai egyéniségekkel kezdtünk szabadidőnkben foglalkozni, de nem tudtuk megfogalmazni, hogy miért. A tudatosítás folyamatában bukkant fel az a gondolat, hogy a huszadik században hány jelentős értelmiségi kiemelkedő pedagógus és hány jelentős értelmiségi tekintette a pedagógiát fontosabbnak, mint az eredeti szakmáját. A vezető értelmiségben és a pedagógia médiumában van valami, ami titok. Úgy gondoltuk akkor, hogy ez egy hungarikum lehet. Hogy a vezető értelmiség a pedagógia médiumában éli ki magát. A pedagógia finoman szólva különálló tudomány, marginalizált helyzetben van, senki nem törődik vele igazán. Itt jött Németh László, Polgár, Karácsony. Amitől megdöbbentünk, azok a számok voltak, a nagyságrendek. Akkor Barcsay, Szentgyörgyi nem az? Alig maradt valaki, aki elmenekült a kávéházi irodalomba és nem lett lelkes pedagógus… Itt kezdődött el a dolog finomítása és differenciálása… Itt az a nagyon fontos dolog, hogy megtaláljuk a miáltalunk keresett jelenséget a többi kiemelkedő pedagógiai jelenség mellett. Tehát nem minden kiemelkedő pedagógus abszolút pedagógus, mert lehet valaki iskolateremtő, iskolatervező… Van legalább három-négy ilyen típus. De ne keverjük össze a profilokat és ne részesítsük hátrányban azon kiváló teljesítményeket, amelyek nem abszolút pedagógustól valók. Itt a tudásoknak és a tehetségeknek a transzferéről van szó. Általában egy abszolút pedagógus nem egy dologban tehetséges, hanem kettőben, háromban, négyben. A különböző képességek médiumává válik a pedagógia, ahol egyformán ezek meg tudnak jelenni. Alapcélunk az abszolút pedagógia, a különleges képességű emberek, akik a pedagógia médiumában éltek egész életükben. És ez mit jelent? Mi a transzfer? Mi változik? Ez egy fekete doboz. Amikor Faragó Lászlót Csepelre helyezik 1951-ben, akkor az ő tanítványai közül hárman lettek nyugaton matematika professzorok. Olyan is volt köztük, hogy nem volt hajlandó elmenni matematika versenyre csepeli fiúként, mert annyira lumpen volt, mégis matematika professzor lett Svájcban. Mi történik ekkor? Hol van itt az abszolút pedagógia? Hol van a filozófia, a művészet, a pedagógia, pszichológia, az emberszeretet a matematika tanításában? Nagyon sokféle modell lehet, mert minden abszolút pedagógus más. Más a szakmája, mások a szakmái. A mi munkánkban az szép is, meg nehéz is, hogy világért se akarunk egyetlen kaptafát. Nem is akarhatunk, csak azt a médiumot, azt a közeget, ahogy például Karácsony Sándor egy filozófiát lefordít a kisgyerekre.

Karácsony Sándornak a XX. század első felében megfogalmazott nevelésfilozófiáját 2015-ben a Lélektől lélekig című rádiós interjú mottójává választotta, miközben Karácsony keresztfia, Heltai Miklós és Trencsényi László fűzött hozzá kommentárt.

A nevelés sosem egyénre hat. Bármilyen meglepő: az egyén nevelhetetlen. Éppen azért, mert autonóm. Autonóm, vagyis saját törvénye van, mint a kisgyereknek is, ha alszik, eszik stb. Csak a társas lény nevelhető. Csak a társas-lelki viszony teszi lehetővé a nevelést. Ezért hazudik minden olyan pedagógia (ld. a mai iskolai gyakorlatot is, amely értelmi, érzelmi, akarati, hitbeli nevelést hirdet. Ez lehetetlen. Viszont lehetséges a társas értelmi (azaz tudományos), a társas-érzelmi (a művészeti), a társas-akarati (azaz társadalmi), a közös hitet megvalló (azaz vallási) nevelés. Ezt kellene működtetni.

Heltai Miklós ezt így egészítette ki:

ha tiszteljük a gyermek autonómiáját, és autonóm lényként, mellérendelő viszonyban, mint jogban egyenlő felek (nem rangban, jogban egyenlő felek) viszonyulunk hozzá, akkor hathatunk rá. Azaz a nevelés, mint minden más emberi reláció, csereviszony. (…) az volt a nézete, hogy a tanári munkában nem lehetnek tér- és időkorlátok, mert lehetetlenség, soha nem tudjuk, hogy mikor alakul ki a dialógus, mikor alakul ki a kapcsolat. Ez egy olyan készenlétet, olyan készen-állást, olyan áldozatvállalást jelent, amelyet nem lehet megfizetni a múltban, jelenben, de a jövőben sem.

A személyes kapcsolatban való nevelődésről van tehát szó. Mert türelem, kapcsolat, megismerés és párbeszéd nélkül nincs nevelés:

„A diák ne csak numerus legyen, ismerje meg a nevelő testi-lelki habitusát egyenként”- emelte ki a karácsonyi mondatot Trencsényi László. (Szunyogh-Heltai-Trencsényi: Lélektől lélekig, 2015.)

De nem lehet a filozófiát nem átélni közben – folytatta Kiss Endre. Mindenkinek van eredeti szakmája, és nagyon sokféleképpen realizálódik. Nehéz belelátni a fekete dobozba. Ilyen metaforáink vannak, hogy világszerűség, hogy abban a pedagógiai folyamatban mindig megjelenik az egész világ. Hol Mengyelejev huszonötödik vegyértékénél jön be az egész világ, hol egy drámaelemzésben, hol egy földrajzi leírásban... Nem úgy tágul ki a világ, mint Németh Lászlónál, akit nem tekintünk ebben a pillanatban abszolút pedagógusnak. Ő ugyanis átírta a kultúra történetét, és elmondta. Az abszolút pedagógus valójában szervezetten tanít akár egyetemen, akár középiskolában. Vajthó egy kicsit kivétel: egy polgári gimnáziumban magyar helyett régi magyar kiadatlan szövegeket adatott ki diákokkal. Leíratta, megszerkesztették és előszót írtak a diákok… Valahogy megjelenik az egész világ a szervezett oktatáson belül. Senki sem születik abszolút pedagógusnak. Kérdés: hogyan alakul ki egy ilyen személyiség? Az egyik legérdekesebb Karácsony Sándor, a másik Faragó László. Karácsony Sándor egyszerű, tősgyökeres, szalonnázó. Annál bonyolultabb identitása valakinek nem is lehetett. Mikor lett Karácsony Sándorból Karácsony Sándor vagy Faragó Lászlóból Faragó László? Mert magától nem lett! Ez egy mutáció, ez egy választásnak az eredménye. S ez alig van dokumentálva. Ezekről nincsen papír, nincs leírva a fejlődéstörténet. A damaszkuszi utak nincsenek leírva: „mikor választottam a pedagógiát, miért választottam, előrehaladásnak vagy vereségnek éreztem?

De előtte van egy másik mutáció. Mindenkinek rá kell jönnie, hogy több tehetsége van. És ezt már nagyon nehéz dolog megcsinálni. Nagyon sok ember belehal abba, hogy több tehetsége van. Ez egy nagyon veszélyes társadalmi szerep különösen Magyarországon. A jó polgári családok még időben leintik a gyereket, hogy legyél gépészmérnök. Aki tanított már jó pesti gimnáziumban, tudja, hogy negyedikben a diákot „beadják” orvosi vagy műszaki karra, és az összes tehetséges bölcsész, filozófus, irodalmár eltűnik a kultúra számára. Annál veszélyesebb nincs, mint amikor valaki tizenhét éves korában tehetséges költő. De van egy pár ember, aki nem hajlandó rögtön, azonnal abbahagyni a több tehetségét, és akkor indul. Ez is egy út, mert meg kell tanulnia bánni vele. És ezeknek egy része lesz pedagógus. Valamilyen szempontból átél valamit, amiben harmóniát talál. Ahogy Trencsényi László mondta, és igaza van, hogy az életrajzok sokkal bonyolultabbak a politika miatt, de arról van szó, hogy nem kényszerből, hanem örömből (lesz pedagógus). Ez egy nagyon fontos dolog. Ez értelmiségtörténetileg egy új szakma. Ez az abszolút pedagógusnak egy típusa, aki ilyen módon jön létre. Viszonylag kevés dokumentumunk van erre, de legalább tudjuk, hogy mit keresünk egy visszaemlékezésben, levelezésben… Miért van a magyar társadalomban ilyen? Mi az oka ennek a különleges helyzetnek? Miért van pedagógiai erosz, szenvedély Magyarországon? Okos ember, miért foglalkozik másokkal? Ott van saját maga, magával is foglalkozhatna…. De ez nem így van. Miért van így? Akaratlanul is belekerültünk ebbe a huszadik századi emlékezetpolitikai dologba, és ezt csináljuk. De nem vagyunk történészek, nem ez a dolgunk. Várjuk, hogy működjenek együtt velünk. Nagyon sokan működnek velünk együtt. Minket az érdekel, hogy hogyan jelenik meg egy olyan tudás, amely nem jelenhet meg közvetlenül, mert nem az a cél, hogy azt adják elő, mégis meg tud jelenni a világ, felépül egy szaktárgy mögött. És ott van a személyiség, a pszichologikum. És azt érezzük, hogy ezt mindenkinek tudni kellene.

Trencsényi Magyarországon kívüli pedagógiai kultúrák, kelet-közép-európai pedagógiai kultúrák közt keresve zárásként a lengyel Janus Korczak személyiségét sorolta ebbe a kategóriába, aki nemzetközi hírű orvos volt. Árvaház igazgatóként Treblinkán, a haláltáborban, növendékei mellett végezte 1942-ben.

A könyvbemutató után hozzászólások voltak. Ádám György lánya, Ádám Ágnes orvos visszaemlékezett: édesapja megtiltotta, hogy színész legyen, pedagógus édesanyja pedig a tanári pályától tartotta őt távol. De most nemcsak az orvostanhallgatók nevelését tartja fontosnak, hanem a betegekét és a társadalomét is. Úgy gondolta, hogy a nevelés a kulcsszó az abszolút pedagógusok munkájában. Heltai Miklós méltatta ezt a kutatómunkát. Az utolsó, névtelen hozzászólónak a dédnagyanyja Herman Alice és Bálint Alice kortársa volt. Szerinte mindketten polihisztorok voltak. Gondolatvilágukban ott volt, hogy hogyan lehet a gyermekhez közel kerülni, hogy mit érezhet a gyermek... Kifinomult pedagógusként elgondolkodtak azon, hogy a pedagógusok milyen hibát véthetnek.

Záró gondolatként a könyv szerzői kizárták a hozzászólásokban felmerült, módszertanilag és stratégiailag zavaró fogalmakat: a nevelést, a gyermekközpontúságot, a polihisztorságot. Trencsényi hivatkozva Karácsony Sándorra frappánsan körvonalazta, hogy ki tartozhat az abszolút pedagógusok körébe:

Azokról az emberekről beszélünk, akiknek az emberképe – akár fejlődő ember, akár valamennyire kifejlett ember – a húsból, lélekből és velőből lévő ember. Akinek a növendékképében e három dolog megbonthatatlan egysége áll a szeme előtt, az abszolút pedagógus. Aki hajlandó ezt bármilyen módon szeletelni, abból nem lesz abszolút pedagógus.

Kiss Endre leszögezte, hogy mindegyikükben van egy abszolút közvetlen gyermektisztelet és szeretet, a gyereknek egy filozófiai tisztelete, de ezt nem helyezné neveléstörténeti kategóriába, mert ártana a lényegnek. Szerinte a polihisztorságot sem érdemes beemelni, mert nem voltak polihisztorok. A polihisztorság felől közelítve ugyanis az abszolút pedagogikum esetleges specifikum lenne. Ezért a szerzők egy negyedik csatornán haladnak.

Összefoglalva a könyvbemutatón az abszolút pedagógus definíciója többszörös fogalomcsalád-azonosítás útján, az új fogalom szemantikai köreinek megrajzolásával született meg. A szerzők az értelmiségi gondolkodásmód modelljét is felmutatták. Működésének lényege pedig az interaktivitás. A belső beszédből filozófia, a filozófiából intellektuális úton létrehozott új fogalom lett. Példatára a könyv. Olvasásakor párbeszédet folytathatunk önmagunkkal, értelmiségi elődeinkkel és kortársainkkal. A sorozat folytatódik. 

Addig is mi, olvasók egyre többen ígérjük, hogy az első kötetet áttanulmányozzuk.

Irodalom

Faragó László – Kiss Árpád (1949): Az új nevelés kérdései. Egyetemi nyomda. Budapest.

Goleman, Daniel (1997): Érzelmi intelligencia. Háttér Kiadó Budapest.

Hudra Árpád – Kiss Endre – Trencsényi László (szerk., 2016): Abszolút pedagógusok. A Magyar Pedagógiai Társaság Kiss Árpád-műhelyének projektbeszélgetései alapján. Kiadja a Magyar Pedagógiai Társaság. Budapest.

Szunyogh Szabolcs – Heltai Miklós – Trencsényi László (2015: Lélektől lélekig. Karácsony Sándor pedagógiai üzenete. Taní-Tani Online.