Az egyáltalán nem fair iskoláink rendszere...
... és az abban szocializálódó magyar gazdasági szereplők. Rádi Orsolya írása
Diszkriminatív, mert a középosztálybeli és/vagy értelmiségi családok gyermekei már az első iskolai osztálytól kezdve az előnyt nyújtó intézményekben tanulnak.
A fair trade kereskedelem a gazdaság dinamikusan fejlődő ága. Jelentése méltányos vagy becsületes kereskedelem, olyan irányított gazdasági ág, amely hangsúlyt helyez arra, hogy a folyamatban a termelő megkapja az őt megillető pénzt a terményéért. Ebben az értelemben nem hagyományos, tehát egyfajta alternatívát nyújtó gazdasági út.
Nézzük e fogalmakat: méltányos, becsületes. A kereskedelem a termelés és a fogyasztás közé beépülő közvetítés, amely biztosítja, hogy a megtermelt javak eljussanak a fogyasztóhoz; tehát nem altruista kezdeményezés, nyereséget ígér, legfőképp e tevékenység végzőjének, a kereskedőnek. De a kereskedelem más is: lehetőség, hogy a termelő eladhassa megtermelt áruját.
A fair trade kereskedelemben a haszon élvezője eltér a hagyományos kereskedelemben megszokottól. Miért állíthatjuk ezt? Kezdjük – látszólag – távolról a magyarázatot: a kereskedelem – mint a gazdaság többi ága is – munkaerő-piaci szereplőket igényel. A munkaerőpiac és az oktatási rendszer sokoldalú kapcsolatban áll egymással. A felnövekvő nemzedékek szakképzettsége, szakképzettségi szerkezete az oktatási rendszerben alakul ki. Félő, hogy ezt sokkal hamarabb megtudjuk – mennyire „fair” vagy éppen nem az –, mint szeretnénk. Természetesen a „meglévő” munkaerő át- és továbbképzésének is meghatározó tényezője az oktatási rendszer. Tehát a munkaerőpiacon a munkáját – amelynek alapvető eleme a szakmai ismeret – kínáló munkaerő szakképzettsége az oktatási rendszerben alakul ki. Más oldalról az oktatási rendszer szolgáltatásai (képzési programjai) iránti keresletet alapvetően befolyásolják a munkaerőpiac keresletének rövidebb-hosszabb távon felismerhető jellemzői (az egyes szakképzettségekkel rendelkező munkaerő iránti kereslet, az egyes szakképzettségekkel elérhető keresetek, az egyes szakképzettségekkel elérhető nem gazdasági előnyök, presztízs stb). Ez verseny. Szinte korlátlan. A fair trade kereskedelmet a gazdaságban nem a korlátlan szabadverseny jellemzi. Ezért nem hagyományos. Nem hisz a munkaerő homogenitásában. A homogén munkaerő – természetesen nem létező – munkavállalója valamilyen homogén szakképzettségre szocializáló oktatási struktúrát feltételez. A homogén munkaerő az attitűd – vagy hívjuk szorgalomnak – közötti különbség miatt mégsem teljesen homogén, a szabadversenyben ez az eltérés jelentheti az ember tőkéjét. Ha eleve heterogénnek képzeljük a munkaerőt, méltányosabb megközelítést alkalmazhatunk, amikor a munkaerő-piaci szereplőket és az arra szocializáló oktatás közvetlen kapcsolatát elemezzük.
Vajon a klasszikusan egységesítő, homogenizáló oktatáspolitikai törekvésekkel hogyan lehet nem hagyományos gazdasági szereplőket képezni? Még nem tudjuk, illetve csak két olyan aspektust látunk, amelyek következményként megjelentek: a munkanélküliséget, tehát a munkaerő eladásának „megtagadását”, és a bérek versenyeztetéséből adódó előnyös döntéseket. A harmadik lehetőség, tehát, hogy ne csak a kifizetődés mértéke, hanem több aspektus is helyet kaphasson, pl. a fenntarthatóság, az esélyteremtés, a különbségek felszámolása, az etikus szerződések megkötése; mind álom, vágy. Akkor mit is gondoljunk az egységesítő oktatáspolitikáról, s az egységesből nem kérő, s ezért nem – vagy nem méltányosan – támogatott alternatív pedagógiai irányzatokról? Ezen a gondolatmeneten haladva: mit gondoljunk a zárt és nyílt oktatási rendszerekről?
A 2003-as és 2007-es Nat még nyílt oktatási rendszert ígért, a 2012-es már más álláspontról tesz tanúbizonyságot. Vissza is tér a deklaratív tudás fetisizálásához, mely oktatáspolitikai döntésnek ideológiai hátteréről keveset árul el. Ebben az új keretrendszerben oly távolinak tűnik már a 2004 és 2008 között – az Európai Unió finanszírozásával megvalósuló – Humán Erőforrás Operatív Program; amely tehát nem az oktatásba irányuló befektetés volt eredendően, mégis azért került a közoktatás megújításának támogatási lehetőségei közé, mert a leendő – képzett és képezhető – munkaerő ígéretével kecsegtetett. A minták a modern és a reformpedagógiai gyökerekkel rendelkező alternatív iskolák voltak. Hiszen lényegük a sokféleség és a sokféleség beépítése a szocializációs folyamatba. A sokféleség értékként való megjelenítése. Ma ezek az irányzatok a létükért küzdenek, a bennük megbízó, velük együttműködő családokat terhelik azokkal a költségekkel, amelyek az oktatáspolitika elemi finanszírozási érdeke volna, hiszen a munkaadói oldal azokat a munkavállalókat preferálja, akik hasonló szemlélettel lépnek a munkaerőpiacra. Elismerve azt, hogy ma nem a meglévő tudás az érdekes, noha az is fontos, hanem a tanulásra való nyitottság. Az új befogadása, s másokkal való önzetlen megosztása. Egy zárt oktatási struktúrában ezek az átadandó értékek nem tudnak manifesztálódni. A termelés hierarchikus megszervezése az egyik záloga annak, hogy a társadalmi mobilizáció felfelé mutató irányban is hasson, a racionalizált, munkafolyamatokra osztott elvégzendő feladat mindenkinek az optimális kompetenciáit kell, hogy ki/felhasználja.
Ma a XXI. század első évtizedén vagyunk túl, részben idealisztikus célokért, részben az esélykülönbségek ellen harcol a szocializációs folyamatban oly fontos oktatás. Lehetne tehát közös a célja a méltányos oktatásnak és a gazdaságnak. Az egész világon mélyül a szakadék a versengés haszonélvezői és vesztesei között. Ez nem csak a gazdaságra, hanem a tudáshoz való hozzáférésre is igaz. Számolnunk kell azzal, hogy mind a gazdasági, mind a szellemi értékek területén megjelenik a kiszolgáltatottság, a többség életminőségének romlása. Mindez visszafordíthatatlan, ezáltal pedig helyi (és a gazdasági életben nemzetközi) konfliktusok kiindulópontja lehet.
Nézzük meg, mit jelent ez az oktatás szempontjából. Az oktatás decentralizálása, hovatovább nagymértékű liberalizálása, majd – korlátozott mértékben folyó – centralizálása nem csökkenti, hanem elmélyíti a szélsőséges egyenlőtlenségeket az oktatási rendszeren belül. Az egyenlőtlenségek szükségképpen vezetnek szakmapolitikai konfliktusokhoz is, melyek gazdasági eszközökkel nem kezelhetők. A tudáshoz való hozzáférés átrendeződése az elmúlt évtizedekben lényegében úgy zajlott le, hogy a szerkezetváltó iskolák, illetve a nem önkormányzati-, majd nem állami fenntartású iskolák komoly előnyre tettek szert. Az iskolák fenntartói lényegében gazdasági szereplők, amelyek válogathatnak etnikai és vallási értelemben is. Az alternatív iskolák egy része elitista, egy része altruista. Mindkét irányvonalra igaz azonban, hogy általános problémákra helyi megoldást kínál. A döntéseket közvetlenül a közösségi szintre helyezi, hogy az érintettek felelősségük és kompetenciáik tudatában határozhassanak a sorsukról (tanulási folyamataikról akár), környezetükről. Komoly ellentmondásként jelentkezik akár az önkormányzat, akár az állam mint „gazda” által felkínált lehetőségek egységes, mégis diszkriminatív jellege. Diszkriminatív, mert a középosztálybeli és/vagy értelmiségi családok gyermekei már az első iskolai osztálytól kezdve az előnyt nyújtó intézményekben tanulnak. Akár felekezeti alapon történt szelekció, akár az igényeiért fizetni tudó (hajlandó) családok által preferált elitista szemlélet dominált a választásban; az alternatívák jelenléte önmagában mesterséges versenyhelyzetet teremt.
Nagyon könnyű e jelenséghez közgazdaságtani analógiát hozni: a komparatív előny definíciója igen fontos fogalma a gazdaságnak és a kereskedelemnek. Ha egy országnak egy termék előállításában komparatív előnye van, akkor a terméket ez az ország fogja előállítani, majd részben saját, részben más országban eladni. A többi országnak viszont ezzel komparatív hátránya következik. Ugyanez történt az oktatásban is. Fontos megjegyezni, hogy az oktatás nemcsak innovációkat vagy azok eredményeit alkalmazó, hanem önmagában innovációs tér is. Noha az oktatás területén megjelenő, tehát termelődő vagy felhasznált tudás „nem megszámlálható”.
A fair trade alapelvei és céljai olyan munkavállalókat és innovátorokat kívánnak, akik a szabad piac gördülékenyebb működését tudják és szeretnék elősegíteni olyan eszközökkel, mint a közvetlen kapcsolatok, a fejlődő információs háló vagy a minden résztvevő számára kedvező feltételek biztosítása. A fair trade-re úgy kell tekintenünk, mint egy fejlesztési projektre, amely a jólétet, a kreatív gondolkodást közvetíti a piaci alapú folyamatokat felhasználva. Látszólag ezt közvetíti a Nat (2012), az oktatásban legmagasabb szintű tartalmi szabályozó is. De hangsúly-eltolódásokkal. Ezek a hangsúlyok pedig éppen annyira térnek el a legfelsőbb tartalmi szabályozóként élő rendelettől, amennyire az alternatív iskolák világa eltér az állami vagy egyházi iskoláétól. Az alternatív iskolák: innovatív műhelyek. Persze, tizenöt-huszonöt éve kérdés, hogy mitől tekinthető egy iskola alternatívnak. 2010 előtt a nem alternatív, tehát hagyományos közoktatás is számos módszertani elemet vett át ezektől a reformpedagógiai gyökerekkel rendelkező vagy azokat ötvöző, de pedagógiai szemléletében hasonló iskoláktól (lásd: a cselekvés pedagógiáját valló iskoláktól). A 2004–2008 között zajló, majd ötéves fenntarthatóságot feltételező kompetenciaalapú oktatást adaptáló iskolák és az alternatív iskolák között egyre vékonyodott a határ. A mostani törvényi szabályozás ezen sokat változtatott, így az alternatív iskola visszanyerte jelentését. Választási lehetőséget ad. Ma tizenegy alternatív kerettantervet akkreditáltatott kb. 100 iskola. Ez sok is, kevés is. Ennyien hagyták meg a lehetőségét az európai értékek közvetítésének, a demokratikus attitűdök fejlesztésének, a tanulás folyamatként értelmezésének. S bár a Nat (2012) nem tűnik antidemokratikus tartalmi szabályozónak, már egy-egy elem beemelése is azzá teheti. Kevésen múlik, hogy azok az alapelvek érvényesülnek-e, amelyek a gazdasági alternatívát nyújtó fair trade és az oktatási alternatívát nyújtó iskolákat elkülönítik az igazságtalan, közvetítőkkel teli folyamatokból. Tehát erősen diszkriminál, mert nem adaptív. Vagy nem diszkriminál, mert adaptív.
Felhasznált irodalom
Schooling for Tomorrow – A jövő iskolája. OECD projekt - A jövőről való gondolkodás a gyakorlatban. A magyarországi projekt dokumentumai. Oktatási és Kulturális Minisztérium, Európai Ügyek Főosztálya, Budapest, 2007. Internet: http://209.85.135.132/search?q=cache:hPAv3gXlScQJ:www.okm.gov.hu/downloa... ; Letöltés dátuma: 2015. július 28.
Baráth: Kompetenciafejlesztés – alkalmazkodás a jövőhöz. In: Baráth (szerk., 2009): RaDAr – iránytű a sikerhez. NSZFI, Budapest. 5-10. (megjelenés alatt) Internet: http://www.szakma.hu/letoltheto_anyagok/index.php; Letöltés dátuma: 2015. július 28.
Baráth-Lőrinczi: Az oktatási ágazatban vagy a tanulásiparban működő magánvállalkozások innovációs tevékenysége. A TÁMOP 3.1.1. „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” kiemelt projekt. 8.1. „Az oktatásügyi K+F+I rendszer elemzése és stratégiai fejlesztése” keretében készült tanulmány. Internet: http://tamop311.ofi.hu/szakmai-program/8-piller/8-1#hatter_belul; Letöltés dátuma: 2015. július 28.
Boda Zsolt (2003): A méltányos kereskedelem elvei. Esély, 2001/4
Hopkings R. (2000): Impact Assesement study of Oxfam Fair Trade, Oxford. Oxfam
Lannert Judit (2004): Hatékonyság, eredményesség és méltányosság . Új pedagógiai szemle ; p. 3 - 15
A magyar Waldorf-iskolák kerettanterve (2013). Magyar Waldorf Szövetség, Budapest
A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet módosításáról. Internet: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK14004.pdf; Letöltés dátuma: 2015. július 28.
Nicholls A. & Opal C. (2006): Fair Trade Market-Driven Ethical Consumption, Sage Publication Ltd.
Polónyi István (2002): Az oktatás gazdságtana. Osiris Tankönyvek, Budapest
Ransom, D. (2001): The No-Nonsense Guide to Fair Trade. London, New Internationalist/Verso
Szittner Anikó (szerk.) (2009): Fair Trade Méltányos Kereskedelem. Védegylet Egyesület, Budapest
Dr. Ternovszky Ferenc (2003): Nemzetközi menedzsment európai szemmel. Szókratész Akadémia, Budapest
Tóth Szabó Anna (2001): Vállalatgazdaságtan ÁVF. Budapest, p. 49.
Újszászi Györgyi (2010): A méltányos kereskedelem - Fair Trade. Védegylet Egyesület, Budapest (jegyzet) Letöltés dátuma: 2015. július 28.