Bodóczky

Október 26-án halt meg Bodóczky István. L. Ritók Nóra búcsúztatja.

November 20-án vettünk tőle végső búcsút. Sajnos a covid miatt nem lehettünk csak ötvenen jelen, de biztosan tudom, ha nem ez a helyzet, tömegek búcsúztak volna tőle.

Felfoghatatlan ma is… hónapokig készült a kiállítására, melynek ezt a címet adta: Játsszuk azt, hogy meghalunk. Aztán megtörtént. És nem játékból.

A kiállításmegnyitóján néma csendben néztük a videót, amin beszélt a művészetéről, a pedagógiáról, a sárkányokról, az életéről. Nem tudom, milyen lett volna úgy nézni, hogy ő is ott van, és nem ezzel a felfoghatatlan teherrel, hogy nincs többé. Így valahogy olyan búcsúfélének tűnt. Pedig mi még nem akartunk búcsúzni tőle.

A nevével hamarabb találkoztam, mint vele, a pályám első éveiben a papírsárkánykészítést az ő könyvéből próbálgattam a gyerekekkel. Aztán az Iparművészeti Egyetemen tanárként is megismerhettem, módszertant tanított nekünk. Mert itt is tanított, nemcsak a Kisképzőben. Akkor ismertem meg a sokunknak ismerős Iránytű című újságot, ami inspirált, ötleteket adott, információkat, ismereteket, és a feladatgyűjteményeit, amiket ma is sokan használnak.

Aztán, már nem is emlékszem, mikor toppant be hozzánk. Olyan természetességgel jött, és kapcsolódott az Igazgyöngyhöz, mintha mindig is együtt dolgoztunk volna. Akarta érteni, mit, miért és hogyan csinálunk, majd lassan „igazgyöngyössé” vált, és a vizuális neveléstől a „Kite” sárkánykészítésig, az üvegikonfestéstől az adománygyűjtésig beleolvadt a tudása, tenni akarása, kapcsolatrendszere ebbe a munkánkba.

De ez csak egy dolog volt az életében. E mellett alkotott, tanított, mentorált, közösséget épített, cikkeket írt, archívumot kezelt, értéket mentett, tüntetésre járt, harcolt. Sokszor erőn felül is.

Arról is beszélt, hogy sokáig azt hitte, választania kell a művészet és a pedagógia között. Aztán rájött, hogy nem kell, hogy lehet ezt együtt is megélni, mert igen, neki ez volt az élete, és mindkettőben maradandót alkotott.

Itt, ezen az oldalon is többször írt, biztos értékrendet tükröző véleménye iránytű volt sokunknak. Vele jó volt vitatkozni is. Mert vele a vitákból is mindig tanulni lehetett. A viszonyulást a dolgokhoz.

Az alapértékekhez és az elveihez ragaszkodó művész és tanár volt, aki soha, egy percre sem ingott meg. Szabad akart lenni, és szabad is maradt. Adott magából, erőn felül is. És boldog volt, hogy adhatott.

Tanított a lényével is. Emberségre, türelemre, kreativitásra, kitartásra. Az értékekhez való ragaszkodásra. Lázadásra. Nem a dolgok elfogadására, hanem a megkérdőjelezésére és a megértésére. Ezt adta át a pedagógiájával is, és ezt alkotta meg alkotásain, repülő szerkezetein. Szerencsések vagyunk mind, akik dolgozhattunk vele, tanítványként, kollégaként, művészként, barátként.

Bodóczky. A Mester. A „sárkányos” képzőművész. Tanár úr. Nagyon sokunknak adtál tudást, erőt, mintát. Ebből kell építkeznünk tovább, remélve, hogy tudunk azon az úton haladni, amit kijelöltél. És mi mindig emlékezni fogunk rád.

Túl sok nyomot hagytál ahhoz, hogy elfelejtsünk.