Csészében kavargó bölcsesség

Németh Tibor interjúja Olekszik Dorottyával

A tea segít élesebben látni azokat a színeket, melyekkel a világ tele van festve.

Ki vagy te, Olekszik Dorottya?

Teaszakértő vagyok, egy régi zen mondásban foglalható össze ars poeticám: „ülj le, és igyál egy csésze teát”. Idegenforgalmat Budapesten, vallástudományt Szegeden, közgazdaságtudományt Pécsett hallgattam, tanulmányúton Németországban, Thaiföldön, Indiában, Sri Lankán, Thaiföldön, Nepálban, Indonéziában, Vietnamban, Kínában, Kenyában, Dél-Afrikában, Argentínában, Peruban, Brazíliában és Mexikóban jártam.

Kisgyerekkorom óta érdekelnek más kultúrák és vallások. Ez a kíváncsiság vezetett az idegenforgalom területére, ahol tíz évet utazással töltöttem. A rendszerváltás utáni Magyarországon keresettek voltak a több nyelven beszélő pályakezdő fiatalok, akikre nagy feladatokat bíztak. Rengeteg különleges helyen jártam a világban, többek között teaültetvényeken is – tetszettek az ott látottak, de akkor még nem gondoltam, hogy egyszer majd ez lesz az én szakmám is. Első gyermekem születése után többé nem járhattam-kelhettem kedvemre, ekkor jött az ötlet: ha én nem mehetek el, a világot hozom haza. Felvettem a kapcsolatot a termőterületek képviselőivel, és kis választékkal, de nagy lelkesedéssel megkezdtük működésünket – a fogadtatás és a vásárlók pozitív visszajelzése minden várakozásunkat felülmúlta. Közben folyamatosan képeztem magam minden olyan területen, mely kötődik a teához. Bár kezdetben sokan kétkedve fogadták tervemet, az idő engem igazolt – az emberek ízlése folyamatosan változik és manapság itthon is egyre nagyobb figyelem irányul a teára. 

Továbbadod teáról szerzett ismereteidet?

Egész nap teáról beszélek – minden lehetséges fórumon népszerűsítem. Oktatok Magyarország és egész Közép-Kelet-Európa első teára szakosodott oktatási központjában, a Tea Akadémián, amelynek én vagyok az alapítója; büszkeséggel tölt el, hogy ebben a kicsiny országban világszínvonalon oktatjuk a jövő szakembereit. A Tea Akadémián a teagyártás, az ültetvényismeret és a teakóstolás tanítása, valamint az ortodox és a nem-camelia teák tartoznak hozzám. Vezetek teakereskedést, szervezem a teák behozatalát, fejlesztem a cég termék- és szolgáltatási körét, de folyamatosan oktatok is.

Kik tanulnak a Tea Akadémián?

A hallgatókat indíttatásuk szempontjából két nagy csoportra lehet osztani. Vannak, akik saját kedvtelésükre végzik el a képzést, illetve olyanok, akik szakmai érdektől hajtva érkeznek hozzánk (teakereskedést üzemeltetnek, szeretnének üzletet vagy teázót nyitni, gyógynövénytermesztéssel foglalkoznak).

Akik személyes okok miatt végzik el a tanfolyamot, saját életükben jellemzően hamar változást tapasztalnak, melyről aztán beszámolnak környezetükben – a változás soha nem egy-egy embert érint. Akiket szakmai érdek fűz a teához, azoknak a befektetett költség általában hamar megtérül – többet adnak el, mert megtanulják, hogyan tegyenek különbséget a vásárlók között, és miképp lehet személyre szabottan választani teát. Ez rendkívül fontos tudás, hiszen a tea nem adja el magát, meg kell tudni keresni mindenki számára a neki megfelelőt.

Az első tanfolyam elvégzése után hallgatóink nagy része folytatja a tanulást nálunk, mert úgy érzik, nem ért véget még a tea-út számukra ott, ahol éppen tartanak.

Mire tanít a tea?

Tanít önismeretre. Amikor valaki teát készít, egy dologra összpontosít, úgyhogy a teakészítés értelmezhető egyfajta meditációs gyakorlatként is, melynek során sokat tanulhat bárki önmagáról. Tanít alázatra, hiszen mindegyre rájövünk, milyen rendkívül keveset tudunk a teáról és a nagyság előtt az ember mindig fejet hajt. Sokan kérdezik, milyen a jó tea – jó vagy rossz tea nincsen, csak emberek vannak, akik a tea-út más-más pontján járnak. Egyeseknek ez a jó tea, másoknak – akiknek ízlése, tudása ezt a szintet már meghaladja – más ízlik. A tea segít élesebben látni azokat a színeket, melyekkel a világ tele van festve. 

Mi a tea-út?

A teafogyasztásból és a hozzá kapcsolódó művészeti ágak (mint a virágkötészet, kalligráfia, mozdulatművészet, lakberendezés, fazekasművészet, geomantia, zene, festészet, fémművesség, porcelánművészet, építészet, feng shui és tájépítészet) gyakorlásából fakadó életbölcsesség megvalósítását nevezzük tea-útnak. Az életben mindenki bejár egy fejlődési utat: szakmánkban és magánéletünkben folyamatosan alkalmazkodunk megváltozott élethelyzeteinkhez. A teázás során hasonlóképpen van – a teával való folyamatos foglalatosság állandó átalakulást jelent. A tea-úton járás sokféleképpen történhet – ahogy a kínai mondás tartja: sok a folyó, de mindegyik a tengerbe siet. Ugyanazon az úton jár a kínai, aki a gongfu teázást gyakorolja, mint a japán, akinek a chado az útja, és mi is, akik az övéiktől különböző kulturális gyökerekből táplálkozunk, de megérintett minket is a tea üzenete, mely egyetemes érvényű.

Miért tudunk mi magyarok ilyen keveset a teáról?

Nálunk nincsen évezredes, nemzedékeken átívelő hagyománya a teázásnak, mint Kínában, ahonnan származik. Magyarország nem tartozott soha Európa gazdasági élvonalához, földrajzi és gazdasági szempontból mindig külterület volt, a történelem menetét befolyásoló egy-egy nagyhatalom holdudvarának része – a világ főbb történéseit nem mi befolyásoltuk. A Kárpát-medence távol esik a főbb európai kikötőktől, ezért meglehetősen későn, a tizennyolcadik század elején érkezett hozzánk a tea, először német kereskedőkön keresztül Hollandiából, majd a Napóleon-féle kontinentális zárlat miatt Oroszország irányából. Az első teaszállítmányokat Portugáliába, Németalföldre, Angliába és a gazdag északi Hansa-városokba szállították, Magyarországra – ahol későn jelent meg a polgárság – csak az 1700-as években érkezett el a teázás szokása.

A rendszerváltáskor az embereket hatalmas fogyasztói inger érte, a harsány, csillogó csomagolás mögött feltűnő színek, erőteljesen aromás ízek jelentek meg, melyek elkápráztatták a nyugati választékra ácsingózó tömeget. A piros, illatos gyümölcstea lett a favorit, melynek élvezetén mára felnőtt egy egész nemzedék, anélkül, hogy megismert volna mást. 

Lehet gyógyítani teával?

A magyar nyelv elnevezésében nem tesz különbséget a gyógynövényekből és a camelia sinensisből készült italok között, mindegyik „tea”, bár semmi közük egymáshoz. A gyógyteákról szinte mindenki tudja, hogy tartalmaznak olyan hatóanyagokat, melyek gyógyírként használhatóak betegségek esetén. Régóta használjuk a Kárpát-medence herbáit; sok anya tudja, hogy köhögés esetén lándzsás útifű segít a gyermeknek, a csipke sok C vitamint tartalmaz, a bodza segíti az izzadást, a kökényvirág jó a szívre és így tovább. A camelia sinensisből készült tea ugyanúgy tartalmaz hatóanyagokat, antioxidáns tartalma kimagasló, segít a zsír lebontásában, csökkenti a koleszterinszintet, segíti az emésztést és a kiválasztást, hogy csak néhányat említsek a gyógyhatásai közül.

Lehet politikai célokra használni a teát?

A tea mindig több volt, mint egyszerű árucikk – hódítottak érte, háborúkat indítottak birtoklásáért. A világtörténelem legbefolyásosabb gazdasági társulása, a Brit Kelet-indiai Társaság egyik legjövedelmezőbb vállalkozásaként hajók százai szelték a habokat, fedélzetükön őfelsége luxuscikkei közül teával is megrakodva, hogy elsőként érkezzenek Londonba – a kereslet diktálta szükségszerű újításként a sebesjárású klippert is a tea minél gyorsabb elérésére fejlesztették ki. 

Az indiai gyarmatokon – a forró Bengálban – az őserdőt irtották ki növény- és állatvilágával együtt, hogy teakerteket telepítsenek az egyre növekvő kereslet kielégítésére és a kínai teától való függőség mérséklésére. Eközben lassan egy másik óriás nemzet kezdett el teázni, míg lehetetlent nem ismerve építette a világ legnagyobb vasúthálózatát, az indiait. És ami nem sikerült Angliában a moralistáknak, az sikerült a teának: egy nemzet szokott át az egész napos szeszesital-fogyasztásról a teázásra, amely így a britek mindennapjainak nélkülözhetetlen elemévé vált. Egy egész birodalom, az angol gyarmatvilág köszönhette születését a tea iránt érzett olthatatlan fogyasztásvágynak – innen származik a mondás: "an empire brewed by the tea (tea-főzte birodalom)". A tea történelemformáló szerepe páratlan.

Szerinted kéne tanítani az iskolában a teáról?

Feltétlenül. A gyerekek látóköre bővülne, ízlése formálódna. A rossz étkezési és italozási szokások gyermekkorban a hibás szocializációból fakadnak – amit megszokott, azt fogja keresni a gyermek, ha a teát szokja meg, az nem lesz kárára. Felsőbb osztályokban érdekes tapasztalás lehetne a szertartástanulás – a nagyobbak, mint az önismeret-fejlesztés egyik lehetséges eszközét használhatnák a teát. Minden nagyobbacska gyerek számára hasznos lenne figyelnie önmagát, hogyan végzi a mozdulatokat, nyúl az eszközökhöz, figyel a történésekre és vendégeire. Kínában, a tea szülőföldjén, a kisgyermekeket öt-hat évesen már oktatják teakészítésre, amely ott a hon- és népismeret tantárgy részét képezi. Úgy gondolják, hogy a nemzeti kultúra egységessége csak úgy tartható fenn a mai gyorsan változó világban – ahol hetek alatt épülnek fel városok és tűnnek el falvak százai –, ha a hagyományok oktatását beillesztik a tanmenetbe. Az eszközök megismerése és a szertartástanulás a műveltség bővítését is jelentené, hiszen a gyermek a teával-teázással kapcsolatos eszközök, gyakorlatok és elméleti háttér segítségével sokat tanulna a más kultúrákban élők mindennapjairól, az övétől különböző szimbólumrendszerekről, gondolkodásmódokról. Megtanulná, hogyan szolgálja föl alázattal, hiszen a tea az erény tiszteletére hív.