Lencse Máté: Egy sakktankönyv apropóján

Gondolatok

Polgár Judit: Sakkpalota 1. Képességfejlesztő sakktankönyv és munkafüzet. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2013.

Az  alcím szó szerint értendő. Alábbi írás nem recenzió, csupán néhány gondolat. Nem is mind az enyém, de már ki tudja. Ha játékról van szó rendszerint Jesztl Józsefhez fordulok, vele beszélgetek, és nem volt ez másként most sem. De amellett, hogy nem recenzió, nem is interjú. Csupán néhány saját és néhány mások által ihletett gondolat.

A legfontosabb, hogy örüljünk. Hiszen a sakk, egy stratégiai táblajáték tananyag lehet. Van tankönyve, munkafüzete, kerettanterve. És ez tényleg nagyon jól hangzik, ha komolyan gondoljuk, hogy a játéknak helye van a pedagógiában.

Polgár Judit Sakkpalotája gyönyörűen kivitelezett, szakmailag is igényes munka. Szó szerint jó kézbe venni, lapozgatni, nézegetni, és ezzel a kisiskolások is feltehetőleg így vannak. Tankönyv és munkafüzet, utóbbihoz pedig mindenféle kiegészítő a koronától kezdve sakktallérokon át egészen egy (papír) sakk készletig. Az egész szett azt mutatja, hogy nagyon komolyan vették a munkát. Szerettek volna valami jót csinálni. És többnyire ez sikerült is.

A tankönyvet megnézve az első benyomások nem biztos, hogy találkoznak az elvárásokkal. Képességfejlesztő sakktankönyvként meglepő, hogy a sakkon kívül szinte semmit sem találunk benne: szabályok, állások, problémák sorakoznak. Szóval most akkor sakkjátékosokat nevelünk? Itt nehéz elhinni a Gyarmathy Éva ajánlásában leírtakat, miszerint a pedagógusnak nem kell értenie a sakkjátékhoz, csak a szabályait kell jól ismernie. 

Ezt a problémát azonban remekül oldja fel a munkafüzet, miközben el is bizonytalanít. Egy nagyon jó képességfejlesztő tananyaggal találkozhatunk, ahol a sakk ürüggyé válik. Szebben fogalmazva oktatási eszközzé, valamiféle keretté. Színezünk, összekötünk, sorozatokat folytatunk, hangokat ismerünk fel, írunk, összeadunk. Csupa ismerős feladat kissé megfűszerezve, hiszen a sakk világában vagyunk: a számokat néha figurák váltják, mivel van értékük, így műveletek hajthatók végre velük. Itt tehát éppen a ló másik oldalára kerültünk: míg a tankönyv esetében sakkozók nevelése tűnik a célnak, itt egy (színes) tanórán érezhetjük magunkat. Ha a Polgár Judit programja körüli kommunikációt nézzük, vagy a kerettantervet, a tankönyv hátoldalán lévő ajánlásokat, akkor utóbbi áll közelebb a valósághoz.

Mégis össze vagyok zavarodva. Egyszerűen azért, mert valahol eltűnt a játék maga. A kerettantervet értelmezve, még abban az esetben is, ha heti két órában valósul meg az anyag, a gyerek két hónap után tanul meg sakkot adni, és néhány szabályt még akkor sem ismer. Heti egy órában pedig ez az idő értelemszerűen megduplázódik. Ha egy gyereket megfog a sakk az első órán, akkor hazamegy és meg fogja tanulni otthon. És játszani fogja, miközben az iskolában két-három hónapig húzzák azt, amit nagyjából már tud: lehet, hogy nem tökéletesen, de annyira igen, hogy élvezhesse a játékot. Akit pedig nem fog meg, hát ő nem lesz odáig a sakkpalotáért. Ezek persze feltevések, a gyakorlat igazolhatja majd a kerettantervet, legyen így, de azért sok kérdés felmerül.

Miért pont a sakk? Miért csak a sakk? Vannak egyértelmű válaszok, azokkal nem is érdemes foglalkozni. Kicsit legyen most más a nézőpont, és tekintsünk a játékra játékként, nem oktatási eszközként, hiszen utóbbi funkciója kevésbé direkt módon is tud érvényesülni. 

A kerettanterv által megfogalmazott célok, fejlesztési területek többek között ezek:

• logikus, kritikai gondolkodás képességének kialakítása;
• önálló döntéshozás kialakítása;
• összefüggések, globális folyamatok felismerése;
• önálló tapasztalatgyűjtés, adatfeldolgozás gyakorlatának kialakítása;
• gyakorlatias szemlélet kialakítása;
• kreativitás növelése.

Kicsit is ismerve a sakk világát feltételezhetjük, hogy mindezeket fejleszti önmagában a játék is. Megtanuljuk, megismerjük, rengeteget játszunk vele, és közben ezeken a területeken fejlődünk. Ezért zavar össze az, amikor maga a játék ennyire háttérbe kerül, mert nem tűnik indokoltnak. Persze önmagában tényleg az is kérdés, hogy miért csupán a sakk. Miért nem jelenhet meg még több logikai és táblajáték? Miért nem jelenhet meg a választás lehetősége? A játékokban sem vagyunk egyformák, van aki ezt, van aki amazt szereti. A sakk sem univerzális, nem ragad magával mindenkit, miközben ugyanezeket a területeket fejlesztő számtalan más játék közül választva nagyobb valószínűséggel találná meg mindenki a sajátját. Arról nem is beszélve, hogy játéktanítás szempontjából is megfontolandó egyszerűbb struktúrájú játékokkal kezdeni. És itt vissza lehet kanyarodni az eredeti problémához: mert itt nem a sakk tanításáról van szó, hanem képességfejlesztésről, ahol a sakk mint kerettörténet van jelen. És így valóban elég a szabályokat ismernie a pedagógusnak – az más kérdés, hogy meddig, a harmadik-negyedik felmerülhet, hogy szakember segítsége szükséges. Ez vajon egy másik út? Vagy valamiféle első lépés, melynek segítségével még több játék kerülhet be közoktatás keretei közé?

Foglalkozzunk most a második kérdéssel. Ebben a formában a sakk be tudott kerülni egy olyan iskolarendszerbe, ahol a szelekció az egyik leghangsúlyosabb funkció. Egy olyan iskolarendszerbe, ahol mindent le kell tudni osztályozni, ahol az értékelési kultúra nem tud elszakadni a minősítéstől, nem tud nyitni más irányokba, vagy csak nehezen és szigetszerűen. És a játék nem tud ennek része lenni. Nem mondhatjuk, hogy hármasra dámázol, de év végére felhozhatod négyesre. Vagy hogy folyamatosan 60 pont alatt teljesítesz Carcassonne-ban, szóval ülj le, egyes. De abban az esetben, ha képességfejlesztek, ha a játék csak a keret, akkor máris minősíthetek, hiszen az az összeadás vagy jó, vagy nem, lényegtelen hogy számok vagy bábuk szerepelnek a feladatban. És ezt most értékelje mindenki a maga ízlése, a maga pedagógiája szerint.

Úgy tűnik, hogy a játéknak nem ez az útja. A tanórán eszköz tud lenni, egy-egy struktúra, egy-egy játék tud csak megjelenni – és kellene is, hogy megjelenjen –, de a maga összetettségében talán csak délután kerülhet elő. Amikor van idő játszani, amikor van választás és elmélyülési lehetőség. Ez egy másik út, de járható, különösen akkor, ha úgyis egész nap bent kell lenni az iskolában.

Sakkozó fiúk Santiago de Cubában. Forrás: Wikimedia Commons

A sakk remek eszköz, remek játék, de nem valósíthatja meg egyedül azt, amire játékok sokasága együtt lenne alkalmas. A kreativitás fejlesztése is fontos elem a Sakkpalota kapcsán, de felmerül a kérdés, hogy igazán megvalósul-e akkor, amikor szabályokat tanulok, lépéseket, kereteket. Amikor arról beszélünk, hogy mindig van egy legjobb lépés, és nekem azt tudnom kell ahhoz, hogy jól játsszak. Ezért érdekesek például a társasjátékok, ahol nincs egyértelműen legjobb lépés. Elég egy vaklicites mechanizmusra gondolni, ahol fogalma sincs az embernek, mi fog történni, de megpróbálja kitalálni. Lehet a világ legjobb játékosa valaki, de nem lehet biztos abban, hogy adott lépés biztosan nyerő. És ezt egy számítógép sem tudja kiszámolni neki. És ez most nem a sakk ellen szól, nem annak kritikája, hanem amellett érv, hogy a játékokban óriási lehetőségek vannak, nem lehet valamit kiemelni a sorból és minden terhet a vállára rakni. Mert a kerettanterv ezt teszi. A bevezető szöveget olvasva az az érzésünk, hogy ha sakkozgatunk pár évet iskola helyett, akkor tulajdonképpen mindenre képesek leszünk. És ez erőltetett, amellett, hogy veszélyes is. Érthetetlen gondolatok sora: nemzeti öntudat kialakulása, hazafias nevelés, erkölcsi nevelés, jogkövető magatartás, gazdasági helyzetek szimulálása stb.

Jesztl József azt mondta, hogy ez a legjobb iskolában használható sakktankönyv, ami valaha a kezében volt. És legyen ez a zárógondolat, hiszen ezt nem kell vitatni. A többi gondolat csak úgy előkerült, mintegy zárójelesen. Most várjunk türelmesen, és nézzük majd meg, hogy milyen eredménnyel alkalmazzák iskolák ezt a programot, nézzük meg és elemezzük a tapasztalatokat, mérjünk és értékeljünk – ha már élesben próbáljuk ki. És akkor folytathatjuk a gondolkodást.